Datta, G. – Meerman, J.: A háztartások jövedelme vagy az egy főre jutó jövedelme

326 STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÖ

állapodása alapján a bányászat. a feldolgo- zó ipar, valamint az építőipar területén csak a 20 és több fős vállalatok megfigyelésére kerül sor. Az energiaellátás ágazatban a cen- zus teljes körű, a vízellátásban pedig évi 200 000 vagy több köbméter vízkibocsátás esetén kötelező az adatszolgáltatás. Bár ez a megoldás a kisvállalatokról nyerhető infor- mációk szűkülésével jár. lehetővé teszi más, rendszeres statisztikai adatgyűjtések eredmé—

nyeinek felhasználását s ezáltal a cenzus köz- vetlen adatigényének csökkentését.

így például a költségstruktúra évenkénti reprezentatív megfigyelésében és a beruhá- zási adatszolgáltatásban is részt vevő 15000 iparvállalattól ismételten nem kérnek adato- kat (ezek körülbelül 40 százalékát képviselik a bányászat és a feldolgozó ipar területén beruházási jelentésre kötelezett mintegy 36 500 vállalatnak). Az építőiparban hasonló feltételek mellett a 26000 közül 4000 válla- latra nem kell a cenzust kiterjeszteni. Az energia- és vízellátás területén a költségstruk- túra megfigyelése körülbelül 1100 vállalatra, mig a cenzus mintegy 2300 vállalatra vonat—

kozik.

A cenzus programja alapján megfigyelt adatkör szorosan kapcsolódik a vállalati ter- melés számbavételénél figyelembe vett ráfor- dítások és hozamok olyan tagolásához. amely lehetővé teszi a saját és az idegen (előző termelési fázisból származó) teljesítmények elkülönítését. Azoknál a vállalatoknál. ame—

lyeknél a cenzus keretében is elsődlegesen az éves adatszolgáltatásra támaszkodnak. lénye—

gében csak az anyag- és árukészletek feje- zetével egészítik ki az ipari kérdőívet.

Az előző cenzusok tapasztalatai szerint igen problematikusnak bizonyult a vállalaton belüli termékátadások és szolgáltatások szám- bavétele, mert ezekről a folyamatokról piaci árakon értékelt adatok általában nem állnak rendelkezésre. Egyes tartományi statisztikai hivatalok az említett adatokat már korábban is becslések útján pótolták. Az 1979. évi cen- zus során viszont először állapítják meg minden üzemről egységes eljárás alapján.

közelítő számítással a nettó termelési értéket.

Figyelembe véve, hogy a bérek és keresetek a nettó termelési érték jelentős hányadát kép- viselik, a vállalati nettó termelési értéket a bérek és keresetek arányában osztják fel azok között a termelőüzemek között. amelyek- nek főtevékenysége megfelel a vállalaténak.

A nem termelő üzemekre nem állapítanak meg nettó termelési értéket (az ilyen üzemek—

kel is rendelkező vállalatok nettó termelési értéke tehát magasabb lehet a termelőüze- menkénti nettó termelési értékek összegénél).

Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szó—

mítás során azokra a vállalatokra, amelyek más országok területén fekvő üzemekkel is rendelkeznek.

További feladatot jelent az iparon kívüli ágazatok vállalataihoz tartozó termelőüzemek nettó termelési értékének megállapítása. Mi- vel ezekről a vállalatokról nettó termelési ér—

ték nem áll rendelkezésre, a közelítő számí—

tást iparágankénti és az üzemek nagyságát is figyelembe vevő arányszámok alapján végzik el. (E viszonylag egyszerű becslési el—

járásokat a következő cenzus alkalmával fi—

nomitani kívánják, például a tőkekomponens és a munkaigényesség szerinti bontások se- gítségével.)

A különböző adatforrások együttes hasz- nosítása folytán a cenzus sikeres lebonyo—

lítása a feldolgozások rendkivül gondosan szervezett előkészítésén kivül a statisztikai szervek folyamatos, összehangolt együttmű- ködését is igényli. Ennek keretében a külön- böző szinten végrehajtott adatgyűjtések kö- rének, tartalmának részletes egyeztetését s bizonyos adatállományok tartományi és szö- vetségi szintű cseréjét is biztosítani kellett.

A cenzus feldolgozott eredményeit öt—hat kiadványban teszik közzé. Publikálásuk 1981 utolsó negyedévében kezdődött, s —— mivel a nyomdakész táblákat gépi úton állítják elő

—— egy év leforgása alatt várhatóan be is fe- jeződik. Az adatok sokrétű feldolgozása alap—

ján a szokásos ágazati tagolásokon kivül kü—

lönböző nagyságcsoportos részletezések, vala—

mint a vállalati és az üzemi koncentráció színvonalát jellemző mutatók megjelentetését is tervezik. A területi bontású feldolgozások központi publikációs programja azonban a korábbinál némileg szerényebbnek tűnik.

(Ism.: Tűű Lászlóné)

DATTA, G. -— MEERMAN, J.:

A HÁZTARTÁSOK JÚVEDELME VAGY EGY FÖRE JUTÓ JÓVEDELME

(Household income or household income per cap- ita in welfare comparisons.) — The Review of In- come and Wealth. 1980. 4. sz. 401-418. p.

A jólét közvetlenül nem mérhető. ezért az elemzésekben általában a jövedelemmutatók valamelyikét használják fel a jólét jellemzé—

sére. A leggyakrabban alkalmazott mutató a háztartások jövedemének adata. noha a kér—

déssel foglalkozó valamennyi szakember tu- datában van annak, hogy a háztartások egy főre jutó jövedelme jóval pontosabban jel—

lemzi a vizsgálni kívánt jelenséget. A dur—

vább közelítés alkalmazását részben azzal magyarázzák, hogy a két mutató eloszlása között nincs túlságosan nagy különbség, rész- ben azzal, hogy csak a háztartások összjö—

vedelmének adata áll rendelkezésre. Bár az utóbbi érv valóban helytálló, a szerző úgy véli. hogy az adathiány önmagában nem le—

het elegendő ok arra, hogy a kutatók kor—

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ 327

látozott pontosságú elemzéseket végezzenek.

Ha a statisztikai hivatalok széles körű elége- detlenséget tapasztalnának az adatfelhasz- nálók körében, néhány éven belül valószí- nűleg megoldanák, hogy a háztartások jö—

vedelmének adatai mellett az egy főre jutó jövedelemadatok is hozzáférhetővé váljanak.

A tanulmány szerzői ezért az egyszerűbb jövedelemmutató felhasználása mellett felho- zott érvvel szállnak vitába. Bő tapasztalati anyag (Malaysia és az Egyesült Államok jö- vedelemmutatói) segítségével bizonyítják, hogy a jövedelemszóródás vizsgálatában, a szegénység csökkentését célzó politikai prog- ramok megalapozásában a háztartások jöve- delmének adatából kiinduló elemzés téves következtetések, helytelen jövedelempolitikai döntések forrása lehet.

A háztartások jövedelmének megoszlása azért nem ad megbízható képet a jövede- lemszóródásról, mert a háztartások méreté—

ben igen nagy különbségek lehetnek. Ugyan- az a magas háztartási jövedelem igen el—

térő jóléti szintet rejthet a különböző lét- számú családokban, ugyanakkor a viszony- lag alacsony összjövedelem is biztosíthat el- fogadható létfeltételeket az egy—két fős ház- tartásokban, s jelenthet szegénységet a nagy—

családokban. A két jövedelemmutató meg- oszlásában mutatkozó eltérések nagyságrend—

jét jól tükrözik a malaysiai adatok. Az egy főre jutó jövedelem alapján képzett alsó kvintilisbe tartozó. tehát valóban szegény háztartásoknak csak 62 százaléka tartozik bele a háztartások jövedelme alapján kép- zett alsó kvintilisbe. Ha tehát az utóbbi cso—

portosítás jelenti a szegénység csökkentésé- re irányuló program bázisát, akkor a sze- génység 38 százaléka nem részesül támoga- tásban, s ugyanakkor olyan háztartások is támogatást kapnak, amelyek az egy főre ju- tó jövedelem alapján nem tekinthetők szegé-

nyeknek.

A háztartások egy főre jutó jövedelmének mutatója tovább finomítható a családtagok életkorának figyelembevételével. Ez úgy tör- ténik, hogy a háztartások különböző élet- korú tagjainak eltérő fogyasztási igényeire alapozva ún. fogyasztási egységeket képez- nek. és a továbbiakban az ezekre jutó jö- vedelmet határozzák meg. A tapasztalatok szerint azonban az így létrehozott finomított mutató eloszlása nagyon hasonló az egy fő—

re jutó jövedelem mutatójának eloszlásához.

A malaysiai adatokon végzett korrelációszá- mítás eredményeként a két mutató közötti R2 értéke O,968 volt.

A tanulmány következő részében a szerzők azt vizsgálják, hogy milyen hatása van a kü- lönböző jövedelemmutatók felhasználásának az egyes népességcsoportok jólétének össze- hasonlítására. A különböző etnikai csopor- tok jövedelmi helyzetének rangsora mindkét

mutató esetében azonos volt (a kínaiak jö—

vedelme magasabb, mint az indiaiaké, az utóbbiak jövedelme azonban még mindig meghaladja a malájokét), a kimutatott jö- vedelemarányok azonban jelentősen eltértek.

A háztartások jövedelme alapján úgy tű- nik, hogy a háztartásfő neme szoros ösz- szefüggésben van a család jövedelmi hely—

zetével. a női háztartásfővel rendelkező csa- ládok nagyobb valószínűséggel tartoznak a szegények csoportjába. Mivel azonban a csonka családok rendszerint kisebb létszá- múak az átlagosnál. az egy főre jutó jöve- delem alapján ez az összefüggés már nem mutatható ki. Hasonló eredménnyel jár az egyetemistákból álló háztartások vizsgálata

iS.

Jó szolgálatot tehet az egy főre jutó jö—

vedelem alapján végzett csoportosítás a tár- sadalmi juttatások elosztásának értékelésé- ben is. A társadalmi juttatások célja a kü- lönböző anyagi helyzetű rétegek közötti esély- egyenlőtlenségek csökkentése, kiemelt terüle—

teken (például egészségügy, oktatás) 0 hoz- zájutási lehetőségek azonos szintre hozása.

A háztartási jövedelmek mutatójával végzett vizsgálatok ennek ellenére azt mutatják. hogy Malaysiában az oktatás állami támogatása révén az amúgy is magasabb jövedelmű csa- ládok részesülnek elsősorban társadalmi jut- tatásban. Ezt a képet árnyalja és némileg megváltoztatja az egy főre jutó jövedelem mutatója alapján végzett elemzés. Az okta—

tási juttatások nagyságát elsősorban az ha- tározza meg, hogy az adott háztartásban hány iskolába járó gyermek van. Mivel a ház- tartások jövedelme egyenesen. az egy főre jutó jövedelem viszont fordítottan arányos a háztartás nagyságával, s ugyanakkor a ház- tartásnagyság és a gyermekszám között nyil- vánvalóan egyenes arányosság van, a logikai és az empirikus elemzés egyaránt azt mu- tatja, hogy az alacsony egy főre jutó jöve- delmű háztartások magas gyermekszámuk mi- att az átlagosnál nagyobb arányban része—

sülnek az alsó fokú oktatással kapcsolatos jut- tatásokból. A középfokú és a felsőfokú ok- tatásban való részvétel azonban már nem elsősorban a gyermekszám függvénye, sokkal inkább a család társadalmi—gazdasági hely- zetéé és kulturális színvonaláé. Ezzel magya- rózható, hogy ezeken az oktatási szinteken már nem érvényesül a társadalmi juttatások egyenlőtlenségcsökkentő hatása.

A jövedelmi helyzet életkor szerinti alaku- lásáról szintén eltérő képet mutat a két jö- vedelemmutató segítségével végzett elemzés.

A háztartások jövedelmének alakulását leíró görbe fordított U betű alakját veszi fel: az összjövedelem az életkorral párhuzamosan folyamatosan nő, majd a nyugdíjba vonulás fordulópontjától kezdődően ugyanígy csök- ken. Az egy főre jutó háztartási jövedelmek

328

mutatója ennél bonyolultabban alakul: az egy vagy két főből álló gyermektelen fiatal háztartásokban viszonylag magas az egy fő- re jutó jövedelem, de a gyerekek megszüle—

tése után jelentősen csökken. majd újra nö—

vekszik egészen a nyugdíjazásig. A nyugdí—

jazás után bekövetkező csökkenést a későb- biekben ismét növekedés váltja fel, amikor a gyermekek elköltözése és a halálozások mi- ott csökken a háztartás tagjainak száma.

Hasonló megfontolásokat célszerű érvénye- síteni a jólét időbeni összehasonlitása során

is. A szerző az Egyesült Államok 1947 és 1972 közötti adatain vizsgálja, hogy a két külön—

böző jövedelemmutató alkalmazása milyen eltéréseket eredményez a jövedelemegyenlőt- lenség alakulásának megitélésében. A vizs—

gált időszakban az Egyesült Államokban erő- sen (43.5 százalékról 51.6 százalékra) nőtt az egy vagy két főt számláló háztartások száma.

Ebből az is következik, hogy a szegénység felszámolására, a jövedelemegyenlőtlenségek csökkentésére irányuló társadalmi erőfeszíté—

sek ellenére sem csökkenhetett számottevően az alacsony jövedelmű háztartások száma. A jövedelemkoncentráció háztartási jövedelmek alapján számított Gini-féle koefficiense sze- rint az egyenlőtlenség a 25 év alatt alig 5 százalékkal csökkent. A háztartások egy főre jutó jövedelem szerinti koncentrációját vizs—

gálva a csökkenés jóval nagyobb. 15,4 szá- zalékos. Ha azonban nem a háztartások, ha- nem a háztartásokban élő személyek meg- oszlását vizsgáljuk egy főre jutó háztartási jövedelmük szerint. akkora csökkenés lénye- gesen kisebb. mindössze 6,7 százalékos.

A szerzők szükségesnek tartják megjegyez- ni. hogy, bár tanulmányuk mindvégig a ház- tartások egy főre jutó jövedelmének mutató- ja mellett érvelt, korántsem tartják azt ide- ális jövedelemmutatónak. Az ideális mutató- nak magában kellene foglalnia az adók, a társadalmi juttatások és a piacon kívüli gaz- dasági tevékenység jövedelmi hatásait is.

Ezek figyelembevételével elvileg nem kizárt.

de a jelenlegi statisztikai gyakorlat egyelőre nem teszi lehetővé a mutató ilyen irányú ki- bővítését.

(ism.: Kutí Éva)

DELLACASA. G. : AZ ÉLETSZINVONAL

ÉS AZ EGY FÓRE JUTÓ NEMZETI TERMÉK (Level of living and national product per capita

— some empirical results.) —- Koniunkturpolitík. 1981.

1. sz. 38—46. p.

Az elmúlt évek során súlyos kritika érte az egy főre jutó nemzeti terméknek valamely közösség életszinvonalának. jólétének méré- sére való felhasználását. A kritika alapja az.

STATISZTIKAI iRODALMl FlGYELÖ

hogy a legtöbb iparilag fejlett országban a nemzeti termék növekedését a levegő, a víz.

a környezet fokozódó szennyeződése. a köz—

úti balesetek számának emelkedése stb. ki—

séri. amely tényezők gyakran nagymértékben csökkentik a közösség jólétét. Ugyanakkor a nemzeti termék mutatója nem veszi figyelem—

be az olyan pozitív tényezők hatását. mint a rendelkezésre álló szabadidő megnöveke- dése, a piacon kivüli (elsősorban csaiádon

belüli) tranzakciók értéke.

Az egy főre jutó nemzeti termék mutató- jának fenti hiányosságát általában a követ- kező eljárások segitségével igyekeznek kikü- szöbölni.

Az első megoldás lényege, hogy a nemzeti termék mutatóját korrigálják. azaz a pozitiv tényezők hatását hozzáadják. a negatívakét

pedig levonják.

Egy másik megoldás szerint a nemzeti ter- mék mutatóját olyan ..objektív" (általában nem pénzügyi jellegű) társadalmi jelzőszá—

mok rendszerével váltják fel, amelyek infor- mációt szolgáltatnak az olyan alapvető em- beri szükségletek kielégítettségi fokáról, mint a táplálkozás. a lakás, az egészségügy, az oktatás. a közbiztonság.

A harmadik megoldás ,,szubjektív" társa—

dalmi jelzőszámok felhasználását jelenti. Ez a módszer, amelynek az alkalmazására eddig még csak szűkebb körű kutatások esetén ke—

rült sor, a közösség tagjainak interjúk útján nyert véleményére támaszkodik.

A jelenleg ismert objektiv társadalmi jel—

zőszámrendszerek közül kiemelkedő jelentősé- gű a Hauser és Lörcher által az 1970-es évek elején a Német Szövetségi Köztársaság és Japán életszínvonalának összehasonlítására felhasznált jelzőszámrendszer. Hauser és Lörcher jelzőszámrendszere 31 egyedi muta- tóból áll. amelyek közül 17 az egyén élet- szinvonalának, 14 pedig a közösség életszín- vonalának jellemzésére szolgál. Az informá- ció ,,tömörítése". az .,életszínvonal indexé- nek" meghatározása érdekében az egyedi mutatószámokat három lépcsőben aggregál—

ják. Az első lépcsőben mértani átlagolás út- ján 13 mutatót különítenek el. amelyeket ,,csoportmutatóknak" neveznek, és amelyek az egyének életszínvonalára vonatkoznak.

További 6 mutató a közösség életszínvonalá- nak jellemzésére szolgál. Az aggregálás má—

sodik lépcsőjében a fenti két mutatócsopor—

tot egy—egy mutatóvá vonják össze. Az ,,élet- színvonal indexe" nem más, mint ez utóbbi két mutató mértani átlaga.

A Hauser és Lörcher által végzett vizsgá- lat az 1955 és 1970 közötti évekre vonatko—

zott. Rendkívül érdekes következtetések levo- nására ad alkalmat az életszinvonal indexé- nek. valamint a tradicionális jóléti mutató. az egy főre jutó nemzeti termék alakulásának összevetése. Az így kapott adatok a nemzeti