Teljes szövegt

(1)

XI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1935. JANUÁR

POLGÁRI JOG

Tíz esztendő . . . elillant, mint tíz másodperc, és megváltoz- tatott mindannyiunkat, mint tíz évtized! Hol vagytok, régi remé- nyek, régi gondok, régi bánatok? Mi teljesült belőletek s mi hagyott cserben?

Valóban, mindennek inkább lehet nevezni azt a légkört, melyben a Polgári Jog megfogant és megszületett, mint rózsa- színűnek és reményteljesnek. Akkor volt, a pengőérték behoza- talával, a kijózanodás a milliós és milliárdos inflációs bódulat- ból, akkor olvasta meg mindegyikünk a zsebében a pengőket és állapította meg elálló szívveréssel, hogy koldúsbotra jutott.

Akkor váltak a követelések semmivé, de a tartozások is, és éleződött ki a már korábban megindult harc a koronatartozások felértékeléséért. Akkor kellett a nyilvános számadásra kötele- zett vállalatok beléletébe erős kézzel benyúlni és őket vagyoni állapotuk fel- és beismerésére szorítani (aranymérleg) J)- Akkor tünt ki mind világosabban, hogy az első kényszeregyességi ren- delet selyemkeztyűs szankciói a rosszhiszemű adósok machiná- cióival szemben csak enyhe círógatások és hogy a hitelezők egységes és erőteljes fellépését csak egy erre alkalmas központi szerv képes biztosítani. Akkor élte Sturm und Drang-ját a tisz- tességtelen versenyről szóló törvény, amely egyfelől az üzleti életben a tisztesség és jóerkölcs védelmére publica actiot adott, másfelől pedig a kamarai választottbíróságokban az üzleti köz- felfogást juttatta döntő szóhoz, Akkor ébredt a bíró, az ügy- véd annak tudatára, hogy nincs többé visszatérés a régi klasz- szikus magánjogi elvekhez, a kötelemteljesítés individualísztikus szigorához, a minden áron való jogérvényesítéshez, s akkor bontakozott ki —> még nem tudtuk, vájjon csak mint ideiglenes

„Notbehelf" vagy mint végleges jogintézmény — a gazdasági lehetetlenülés fogalma. Akkor nyert komoly tartalmat és gya- korlati jelentőséget az az „általános magánjog szabály, hogy a jogok gyakorlásában és a kötelességek teljesítésében a jóhisze- műségnek és a tisztességnek megfelelően kell eljárni és hogy

1) V. ö.: Dr. Lénárt Vilmos ily című vezércikkét a Pénzügyi J o g I. évi, 1. számában.

Visszaemlékezés.

Iirta: Dr. Meszlény Artúr.

1925—1935.

t

(2)

a jog csak méltányosan gyakorolható" és hogy ennek a jóhisze- műségnek és méltányosságnak a hiányában a törvény által meg- engedett joglépések igénybevétele is a joggal való visszaélés fogalma alá esik, ami bírói oltalomban nem részesíthető. Akkor kezdte alkalmazni ezeket az ú j hangokat a kir. Kúria a szerző- désekre is és ezzel korlátozni a szerződési szabadságot. E jog- elvek alapján érvénytelenítette utóbb azt a szerződést, mellyel az alkalmazottja személyi viszonyaival ismerős munkaadó a szolgálatában továbbra is megmaradó alkalmazottjának nyug- díját egy összegben megváltotta, amely összeget azután az alkal- mazott felesége özvegyi ellátásának sérelmére nyomban elajándé- kozta és őt ezzel az ellátástalanság veszélyének tette ki. (Kúria II. 3624/1932.) Akkor merült fel a szovjetházasság érvényessé- gének kényes kérdése is s a Kúria kénytelen volt reá alkal- mazni azt az elvet, hogy a hazai tiltó törvénybe ütköző külföldi jogszabály belföldön nem alkalmazható s nem alkalmazható az olyan külföldi jogszabály sem, melynek érvényesülése az embe- riességgel, erkölcsi felfogásunkkal és hazai törvényeink céljával nem egyeztethető össze. (Kúria III. 1616/1926., III. 8411/1927., C, 123/1927.) A nemzetközi erkölcs nevében azonban — mon-

dotta ki a Budapesti kir. Törvényszék (16.505/1927.) egy igen mélyen szántó ítéletében — csak olyan ügyletektől lehet meg- tagadni Magyarországon a bírói védelmet, amelyek vagy -egye- temes emberi érdekbe ütköznek, vagy olyan államnak alapvető létérdekét veszélyeztetik, amely állam a nemzetek kulim-közös- ségébe tartozik.

Látjuk, hogyan hullottak pergőtűzként az új jogi problé- mák, az addig hallatlan és elképzelhetetlen döntések, hogyan remegtek meg a háború előtti magánjog pillérei, hogyan néz- tünk egymásra azzal az ijedelemmel: vége a jogbiztonságnak, vége a magánjognak, vége talán a jognak egyáltalán? Nap-nap után ú j rendeletek özöne, mindegyik skrupulus nélkül nyul bele szerzett jogokba, semmisít meg megtámadhatatlannak hitt jogi dogmákat, szabályoz komplikált jogviszonyokat egy odavetett mondattal vagy hallgatólag, ad rendelkezéseinek visszaható erőt, értelmezi a háborús felhatalmazásokat sok évvel a háború be- fejezése után továbbra is érvényben állóknak és ad ezzel a ren- deleti jogalkotásnak oly messzemenő terjedelmet, aminővel .szemben halhatatlan Grosschmid-iink hiába írta meg, hogy a

rendelet csak türt jogforrás és a magánjogot meg nem változ- tathatja.2)

Mindnyájan beláttuk és éreztük e jogi földrengés szükség- szerűségét és törvényszerűségét s távol állott tőlünk, hogy azt kárhoztassuk vagy kritizáljuk; de meg kellett a változást érteni

2) V. ö. -e kérdésről Meszlény: Új jogszabálytan, Polgári J o g I, évi. 8—9. sz.

(3)

és értetni, meg kellett menteni benne a jogfolytonosságot és -a jog igazságszerűségébe és örökéletűségébe vetett hitet. . .

* *

*

Az itt csak futólag érintett fejlődésmenet érlelte meg ben- nem azt a meggyőződést,, hogy ennek az új jelenségtömegnek az eddigitől teljesen eltérő, a saját különleges természetéhez alkalmazkodó tárgyalásmódra és feldolgozásra van szüksége, s -hogy ezt az ú j módszert helyesen csak új, fiatal és a régi jog-

míveléstől még meg nem fertőzött erőkkel lehet kifejleszteni.

Hogy e módszer termékeny és hogy ezek az ú j erők rendelke- z é s r e állanak, ezt tudtam az akkor már jó két éve elnökletem

alatt működött Civiljogászok Vitatársaságából, ahol Beck Sala- mon barátommal és munkatársammal az élén hétről-hétre hatal- mas lüktetésben bontakozott ki az új jogtudomány ver sacrum-a..

Erre a gárdára támaszkodva körvonalaztam meg a folyóirat- szerkesztés új elveit: a rövidséget, a sokoldalúságot, az élettel való szoros kontaktust, a lap belső egységességét. Azt az elvei, hogy mindenki egyben hadvezér és közkatona: az egyéni érvé- nyesülés számára szabad az út, de csak a nyújtott produktum .aranyértéke erejéig és sohasem a közös cél vagy a többi munka-

társ rovására. Azt a célkitűzést, hogy a lap minden száma egy 'egységes egész, mely tervszerű előzetes elgondolásra van fel-

építve s amelynek egyes cikkei ehhez képest a kérdéseket fontos- ságukhoz, érdekességükhöz és jellegzetességükhöz mérten, ará- nyosan dolgozzák fel. Az összejövetelek, amelyeken az ehhez

•szükséges eszmecserék elhangzottak, ma is legszebb emlékeim közé tartoznak. Két alaptételt tartottam azokon szem előtt és vittem is keresztül: először, hogy a felmerült kérdésekhez min- den jelenlévőnek hozzá kell szólnia (ezzel szereztem meg ma- gamnak munkatársaim tudásáról és teljesítőképességéről a szük- séges tájékozottságot) és másodszor, hogy a legszélsőségesebb

és a legéretlenebb véleményt sem szabad lekicsinyelni vagy le- hurrogni, mert „Kinder und Narren sagen die Wahrheit". Akad- tak mindig idősebbek és okosabbak, akik a látszólagos badar- ságból kihámozták a valódi értéket.

* * '

* •

Valami humorosat is hadd jegyezzek fel. Amily jól értet- tek munkatársaim a joghoz és az íráshoz, oly kevéssé volt sej- telmük egy lap adminisztrációjáról. Viszont az anyagi megala- pozottság ingatag és szűkös volta fölötte hasonlóvá tett bennün- ket a-vidéki színtársulathoz, amelynek hősszerelmese napközben a színlapokat hordozza szét, előadás előtt pedig megberetválja -a bonviván-f. Mi is, amikor nem az „Ütszéli jogesetek"-et farag- . tuk, az előfizetői aláírások gyűjtésével törtük magunkat és cím-

1*

(4)

szalagokat irtunk. Megesett ilyenformán, hogy- egyszerre eltűnt az előfizetők jegyzéke. A nyomok Beck Salamonhoz vezettek^

Kérdőre fogtam, hol van a jegyzék. Nem tudott kielégítő vá- laszt adni.

— Mutasd, mi van a zsebedben? Hívtam fel erélyesen.

Kirakja a zsebeit. Előkerült egy üres gyufaskatulya, egy rágyújtott fél szivar, egy átkötő zsineg, 12 pengő készpénz, k é t B. S. jelű szemlecikk (az egyiknek az eleje hiányzott), két to- vábbi kézirat stb. Elöfizetőjegyzéknek semmi nyoma. Nagy el- képedés.

— Semmi baj, vigasztalom meg a csüggedt társaságot.

Mindenkinek megküldjük a lapot, aki előfizethetett volna, a k k o r biztosan köztük vannak azok is, akik már tényleg előfizettek, így is lett. Félévig 3000 példányban nyomattuk a lapot. Nenr vallotta kárát.

Harc a polgári jogért.

Irta: Nyulászi János.

A régi római civilizációban kiifejlődött polgári jog az indi- vidualisztikus világfelfogás joga. Jelenti ez azt, hogy az életvi- szonyok szabályozása lehetőleg a szembenálló jogalanyok által és lehetőleg automatikusan történik. A magánfelek az életviszo- nyokat lehetőleg maguk rendezik. Nem avatkozik bele az igaz- gató államhatalom sem engedélyek és tilalmak, sem pedig irá- nyítás útján. A rendeződés biztosítékát az érdekek kölcsönös- sége és nem büntetőjogi szankciók képezik. Az automatikus ren- deződésben rejlő életerőnek, s az ezáltal vezető szerephez ju- tott egyéni kezdeményezés kifejlésének tulajdonítom, hogy ami- kor a hellén-római civilizáció összeomlott és a népvándorlás el- seperte a régi Róma és Bizánc intézményeit, a nyugati civilizáció' újrafejlődését és felvirágozását a keletivel szemben nagy mér- tékben biztosította a római jog recepciója. Ezáltal éppen oly nagy értékek születtek újjá, mintahogy a klasszikus művészet s.

irodalom kincsei a reneszánszban a művelt emberiség ú j nagy értékeinek fórrásai voltak.

A jelen évszázad első tizedéig a középkor óta haladó jog- fejlődés jellemző tulajdonsága a polgári jog, mint a jogrend- szer kiépítése. A francia code civil és annak különböző elága- zásai az egyik oldalon, az osztrák polgári törvénykönyv, a né- met polgári törvénykönyv a másik oldalon, mind ennek az automatikus jogrendeződésnek a jegyében keletkeztek. A kodi- fikációt kerülő angol jogfejlődés is ebben az irányban haladt.

Mindezek a jogrendszerek a polgári jognak gazdaság jogi részét lehetőleg oly módon iparkodnak kiépíteni, hogy az az egyénék jogainak szembeállítása s ne közgazdasági igazgatás, ne terv-

(5)

gazdálkodás legyen s ne büntetőjogi szankciókban keresse a jogbiztonság támaszát.

Az individualisztikus jogi felfogásnak egyik alaptétele a p a c t a sunt servanda elve. Az utolsó évek a szociális érdekek hangsúlyozása, a kizsákmányoló ügyletek tanának kifejlesztése útján messzemenő rést ütöttek ezen az alaptételen. A gyengébb- nek egyébként jogosúlt védelme igen sokszor ad ürügyet arra, hogy a szerződő felek egyike jogosulatlan előnyökre tegyen szert azzal, hogy szociális érdekvédelme vagy kizsákmányolás címén bújjék, ki vállalt kötelezettsége alól.

Az ingatlanok átruházásának a kérdésébe az államhatalom egész a közelmúltig nem avatkozott be és a felek teljes szabad- sággal bonyolították le idevonatkozó ügyleteiket. Mindenki any- nyit és annak adott el, amennyit és akinek akart. Az ú j birtok- politikai törvények ezt az állapotot megváltoztatták.

A pénztartozásokát a polgári jog gazdasági "forgalom érde- kében sematikusan szabályozza. Az államhatalom arra törekszik, hogy a gazdasági élet forgalmi joga jó pénzre támaszkodhassék s.

a pénz belső értékét védő törvényes intézkedések segélyével ke- resi annak a biztosítását, hogy a kereskedelmi és fizetési mér- leg egyensúlya megvédessék, A háború alatt megtanultuk a pénzérték meghamisításának az útját. Ez elvezetett az infláció

•bomlasztó hatásához, felduzzadt, fiktív tőkék elhelyezkedési törekvései folytán a túlzott eladósodáshoz, végeredményképen a nemzetközi kereskedelmi és fizetési mérlegek felborulásához, Miután a belső fizetési eszköz belső értéke a legtöbb államban nem lehetett az automatikus elrendeződés támasza, kénytelenek voltak az államok a deviza- és valutaforgalmat korlátozni s a külföldi fizetésieszközök felhasználásának szabályait nemcsak teljesen ú j alapokra fektetni, hanem egész teljesítési folyamatot engedélyektől tenni függővé, úgy hogy az érdekeltek nem tud-

ják előre abszolút bizonyossággal megállapítani, hogy az ügylet miként fog lebonyolódni.

Ezzel a fejlődéssel együtt járt, hogy a polgári jog határai

•összébbszorultak. Preventív oldalon a közgazdasági igazgatás tódult bele a polgári jog sáncaiba. A szankciók kérdésében a büntetőjog felöli elhatárolás szűnt meg s mind nagyobb szerepet játszanak a felek egymásközti viszonyában azok a büntetőjogi szankciók, amelyeknek indokoltságot ugyan a közérdek védelme ad, de amelyek mégis csak a magánérdeket védik.

Különösen érdekes ezt a fejlődést megfigyelni a deviza- tilalmak kérdésében.

Ezzel a jogfejlődéssel párhuzamosan halad a- búvó ügyletek túltengése. A tilalmak következtében a felek sokszor kényte- lenek gazdaságilag teljesen jogosult érdekeik szolgálatában oly ügyleteket kötni, amelyek nem juttatják száz százalékig kifeje- zésre az .ügyletkötő felek szándékát.

(6)

A jogi élet terén is körülbelül az a kép, amit a nagyváro- sok forgalmi életében látunk. Közlekedési rendőr szükségcs.

mindenütt az irányításhoz. A gyalogjáró sem jár teljesen a maga körültekintésére bizakodva, hanem azt vizsgálja, hogy a közle- kedési rendőr szabaddá teszi-e az utat részére, vagy sem. Azt mondják, hogy azért van szükség a közgazdasági igazgatásnak előnyomulására, a tervgazdálkodásra, mert a jegfejlődés és gaz- dasági fejlődés különben teljesen kaotikus lesz és a liberális-- érának annyira felhánytorgatott állítólagos káosz csak növe- kednék.

Az is bizonyos, hogy a fejlettebb társadalmi tagozódás szükségessé teszi az egyes teendők ellátására hivatott tényezők különzékülését. Szervek látják el a teendőket, melyeknek el- végzése előbb az egyes személy teendője volt. A revíziót külön revizorok végzik, mig egyszerűbb gazdasági berendezkedés mel-

lett a gazdasági alanyok maguk látják azt el.

Nem vitatkozom azon, hogy helyes-e ez a felfogás, vagy sem. Tudom azonban azt, hogy annál értékesebb a gazdasági és- jogi élet, annál biztosabb alapokon nyugszik, mentül kevesebb szerepet játszik benne az állami irányítás, minél több rendező- dik a -felek autonóm működése alapján, minél inkább nyilik t é r az egyéni kedzeményezésnek s minél nyugodtabb az egyén, hogy bizonyos adott magatartás a jogelvek szilárdsága folytán mathe- matikai bizonyossággal kiszámítható következményeket von maga után.

A polgári jog művelőinek legfontosabb hivatása ezeknek a feladatoknak a megoldása. Nem zárkózunk el az új problémák elől. Megadjuk a haladó időknek azt, amire szükségük van, de-, teremtsük meg részükre azokat a szilárd alapokat, melyek mel- lett a fejlődés biztonságát nem veszélyeztetheti a jogszabályok kaméleonszerű folytonos változása, s a szilárd tételekre t á - maszkodó tevékenység helyett ne a hatóságok előre ki nem s z á - mítható, sokszor ötletszerű ingadozó irányítása játsza a vezér- szerepet.

Az új társadalmi rendnek polgári jogra éppen úgy szük- sége van, mint a hogy szüksége volt a réginek, s folyóiratunk az új tíz évben is ennek az új korszak igényeit kielégítő polgári' jognak kialakulásáért fog harcolni. A harcban nem veszítjük' szem elől azt a tényt, hogy valami megfoghatatlan közönnyel kell megküzdenünk. Fásultság-e ez, vagy a lustaság valamely fajtája, nem tudom, de az állami funkciók túltengésének ez~

egyik fontos tényezője, s annak leküzdése a polgári jogért h a r - colók sikerének legfőbb biztosítéka.

(7)

Ipari minták oltalma és szerzői jog.

Irta: Dr. Schuster Rudolf

a m. kir. szabadalmi felsőbíróság ny. elnöke.

Ismeretes, hogy az ipari jogo'k oltalma iránt nagy megér- téssel • biró kereskedelemügyi miniszter már 1934. évi március havában a minták oltalmát tárgyazó rendelettervezetet közölt az érdekkörökkel észrevételezés végett.

Azóta ez az akció elnémult.

Ennek okát nem tudom.

Úgy értesülök, hogy ennek oka talán abban' lenne kere- sendő, ¡hogy a tervezet a mintaoltalmat egy rendeletben ó h a j t j a szabályozni, ami ellen aggályok merültek fel. .

Tudjuk ugyanis, hogy nálunk megrögzött az az eszme, hogy kétféle minta létezik és hogy ez a két mintafaj annyira külön- bözik egymástól, hogy' azok helyesen csak két külön törvény- ben — illetve rendeletben — szabályozhatók. Van. Ugyanis — ezt mondják az aggályoskodók — egyfelül az ú. n.' izlésmínta és másfelül -az ú. n. használati minta, és amig az első a szerzői jogon, addig a második a találmányi jogon alapul, miért is ezt kisebb találmánynak is nevezik. - - '

Erre csak az a válaszom: ahány szó, annyi jógi tévedés.- Ugyanis: a mintáknak két csoportra való fel- és megosztása onnét ered, hogy Németországban a két mintafajt más-más törvényben szabályozzák; • mely külső körülmény nálunk félre- értésekre vezetett.

Midőn 1876-ban ugyanis Németországban a mintaoltalmat szabályozták volt, az volt ott- az általános felfogás — amint erre az említett tervezet indokolása helyesen rámutat :— hogy.

ezzel a mintaoltalom szabályozása teljes befejezést nyert. így volt ez mindaddig, amig a Reiohsoberhandelsgericht (amelynek helyébe későbben a Reidhsgerioht lépett) egy korikrét esetből kifolyólag kijelentette, hogy az 1876-iki törvény alkalmazása bizonyos mintákra vonatkozólag nehézséggel jár. Ez volt az oka, hogy Németországban 1891-ben meghozták a második minta- oltalmi törvényt, amelyet „Gesetz betreffend den Schutz von Gebrauohsmustern" neveztek el.

Ezt a Németországban végbement folyamatot szem előtt a tartva, mindenki láthatja azt, hogy ez a két külön törvényben . való szabályozás korántsem történt abból az ókból, mintha az ipari jogok más-más alapjáról volna szó. Németországban végbe- ment-speciális fejlődési folyamatról van szó, amelyhez a minta- oltalom igazi és helyes jogalapjának nincs semmi köze.

Különösen nincs semmi közünk nekünk sem, mert a nálunk ma is hatályban levő 17709/907. K. M. sz. rendelet a minden ipari mintafajra vonatkozó szabályozást tartalmazza, ami ennek a rendeletnek 2. §-ából kétségtelenül kitűnik.

(8)

Ugyanezen az állásponton volt a kereskedelmi miniszter megbízásából 1916-ban általam készített „az ipari minták oltal- máról" szóló törvénytervezet.

Hogy az ipari mintáknak egy törvényben — vagy rende- letben — való szabályozása a helyes, igazolja az a tény, hogy Németország kivételével, a többi kultúrállamok (Schweiz, Franciaország, és főkép az ipari jogok őshazájának tekinthető Anglia, stb.) mind egy törvényben szabályozzák ezt az egész idetartozó joganyagot.

És talán nem felesleges ezeken kívül még rámutatni arra, hogy az ipari jogok terén általánosan szaktekintélynek elismert Kohler (Musterreoht 74. old. stb.) határozottan állást foglal a mintaoltalmi jognak e mesterkélt kettéválasztása ellen, azt

egyenesen fonákságnak mondja és az egységes szabályozás mel- lett foglal állást.

Ez azonban annyira természetes is, hogy majdnem- magától értetődőnek jelentkezik,

Az a körülmény ugyanis, hogy az ú. n. izlésminta inkább az izlés és esztétikai érzék kielégítésére szolgál, a használati minta pedig inkább gyakorlati, praktikus szükségletet elégít ki, igazán nem lehet mérvadó a 'kettéválasztásra, mert eltekintve attól, hogy igen sok ipari -minta van, amely mindkét igényt elé- gít ki, úgy hogy ilyenkor annál az egy mintánál két törvény volna alkalmazható, ami sokszor tűrhetetlen állapot előidézé- sére adna okot; ezektől tehát el is tekintve, azt kell szem előtt tartani, hogy minden ipari mintaoltalom valamely ipari készít- mény sajátlagos alakját, formáját védi; áll ez a'kár az izlés ki- elégítéséről, akár a gyakorlati használhatóságról'van szó. Soha sem szabad ennélfogva szem elől téveszteni azt, hogy minden mesterkélt szétválasztás dacára minden ipari mintánál, tehát az említett két mintafajtánál is mindig ipari készítményről van szó, amely mindig és egyaránt ipari célt szolgál.

Ezen van a döntő súly, ezért — mellékesen említve — a tervezet is helyesebben tette volna,.'ha -nemcsak „mintákról" szó- lana, hanem kifejezetten „ipari minták"-ról, mert'igenis csak ipari minták jogviszonyait szabályozza, nem pedig más mintákéit is.

A tervezet indokolása is „elvileg" helyesli az „ipari minták"

• kifejezést, de attól tart, hogy ez félreértésből oda vezethetne, mintha a tervezet csak az ú. n. izlésmintákat szabályozná, mi- után az 1932: XVTI. t.-c. 21. §. 2. pontja (felhatalmazási ren- delkezés) „használati és ipari mintaoltalomról" szól. A törvény- nek ez a helyt nem álló kifejezése ne hozzon zavarba senkit, mert a 'kifejezésnek helyt nem állósága szembeszökő: hisz az ú. n. használati mintát az „ipari minta" mellé helyezi! Mintha az a használati mánta nem lenne ipari minta! Ez igazán érthe- telen! Ezért kár volt, hogy a tervezet ezen a kérdésen komolyan skrupulizált, annál is inkább, mivel el sem lehet képzelni, azt,

(9)

h o g y a törvény honnét veszi ezt a kifejezést „használati minta", miután sem törvény, sem rendelet, sem a forgalom ezt a kifeje-

zést nem ismeri.

Visszatérve a mesterkélt kettéválasztásnak fent említett .arra az-indokolására, ihogy az ú. n. izlésminta oltalma a szer-

zői jogon, az ú. n. használati minta oltalma pedig találmányi jogon alapul, e felfogás tarthatatlanságánák kimutatása végett .röviden felhozom még a következőket:

Ez a helyt nem álló felfogás nyilván onnét ered, hogy a .szerzői fog fogalmával nincs tisztában. Minden erre vonatkozó tankönyvből kétségtelenül azt tanulhatjuk, hogy szerzői jog alatt azt a jogot kell érteni, amely az előállítót szellemi tevé- kenységének termékén, vagy alkotásán megilleti. Ez a szellemi tevékenység az irodalom, a zene, a művészet, iparművészet, ipar, stb. terén mozoghat ugyan, de a szellemi tevékenység ter- méke, vagy alkotása mindig szerzői jogon alapul. A talál- mányra, a védjegyre és mintára vonatkozó jogokat — miután a szellemi tevékenység az ipar terén nyilvánul meg — a szer- zői jog iparjogi csoportjának szokás nevezni. (1. pl. dr. Stephan rövid kommentárját a német szabad, törvény bevezetésében.) A kiindulási alap ezeknél mindig a szerzői jog, tehát a mintánál is, alhol aztán az a kérdés, hogy az a minta közelebbről mily -célt szolgál (izlés kielégítését?) teljesen mellékes.

így volt ez a kérdés az egész irodalomban felfogva mindig és ma is ez az általános felfogás.

Midőn a találmányi szabadalmakról szóló törvényünk (1895: XXXVII. t.-c.) 5, §. kimondja, hogy „a szabadalom a fel- találót vagy jogutódját illeti meg", ez alatt természetesen a ta- -lálmány szerzőjét érti. A „feltaláló" maga jogoltalmi szempont- ból senki, a feltaláló csak mint szerző jön figyelembe. Ez abból is látható, hogy a találmányt több vonatkozásban védi a tör- vény, ha nincs is szabadalmazva, mely védelem csakis a szerzői jogban a szellemi tulajdonban találja alapját. Ezt különben kül- földi törvények expressis verbis ki is fejezik, pl. az osztr. szaba- dalmi törv. 4. §. úgy rendelkezik, hogy a szabadalom a talál- mány szerzőjét vagy jogutódját illeti („Urheher einer Erfindung oder dessen Rechts nachfolger",-ahol természetesen Urheber = szerző.) Ugyanez a törv. továbbá elrendeli, hogyha nem a fel- találó a bejelentő, meg kell adni az „Urheber"-nek, tehát a szerzőnek azt a jogot, hogy mint feltalálót megnevezzék, mely jog tehát szintén világosan a szerzői jogból folyik stb.

Mindez áll végül a szerzői jogról szóló törvényünk (1921.

-évi LIV. t.-c.) rendelkezései értelmében is.

Megszokták sokan, hogy midőn szerzői jogról van szó, úgy hiszik, hogy az csak írói műveket véd. Pedig ha a szerzői -jogi törvényt megnézzük, azt találjuk, hogy a szerzői jognak :még igen számos más tárgya is van,. így különösen tárgyai: a

(10)

zeneművek, színművek, a képzőművészet és az iparművészet al- kotásai, továbbá a szövegképek, térképek, mérnöki, műszaki és.

más tudományos vonatkozású tervek, rajzok, ábrák, vázlatok és.

plasztikai művek, továbbá fényképészeti művek. Ebből mit ta- nulhat az ember?

Mindenekelőtt azt, hogy mindazok a legkülönfélébb a l k o - tások, legyenek azok akár esztétikai, akár használhatósági, vagy akár kizárólag csak gyakorlati szempontból és célból létesített.

alkotások, egyaránt szerzői jogi oltalomban részesülnek, mert szerzői jogon alapulnak, aki tehát irodalmi művet ír, vagy aki egy szobrot farag, vagy aki egy szép ízléses mintát fest, vagy aki valamely praktikus tárgyat létesít — mindezek az alkotások szerzői jogból fakadnak, tekintet nélkül arra, vájjon esztétikai érzéket elégítenek, vagy más célt szolgál. (1921: LXIV. t.-c.-nek különösen 60—70. §§»-ai.) Ez a cél a szerzői jog szempontjából teljesen közömbös.

Mindezeknél fogva nyilvánvaló, hogy a mintaoltalom sza- bályozásánál csakis a szerzői jogi alapból lehet kiindulni, mely szerzői jog a fent említett kettéválasztását a mintáknak nem ismeri.

Miftden ipari minta (ha egyáltalában minta), ezeknél fogva szerzői'* ?ö'gi oltalomban részesül és ha azt speciális iparjogi oltalomban akarják részesíteni, azt megfelelő módon jelentsék, be', annálfogva az oltalmi idő alatt külön nyilvántartásban, speciális védelemben külön speciális szakbíróság előtt részesül.

Igen helyes úton jár ennélfogva az említett rendeletterve- zet, midőn a mintaoltalom kérdését, egy rendeletben s z a b á - lyozza, sőt ez az egyedüli helyes út. Legyen annyi bátorsága a.

tervezetnek, hogy a mintákat nevezze el az egyedül helyes elne- vezéssel, t. i. ipari mintáknak, mert hisz csak ipari mintákról van szó' és legyen a tervezetnek nyugodtan annyi bátorsága, hogy ne ijedjen meg oly kifogásoktól, amelyek igazán csak.

buborékok.

Adalék a jogalkotás új Irányaihoz.

Irta: Dr. Kolosváry Bálint.

egyetemi ny. r. tanár.

A törvényalkotásnak megvannak a maga hagyományszerü útjai és technikai eszközei — és ezért különösebb érdeklődésre- tarthat számot minden oly legislativ próbálkozás, mely ú j és.

szokatlan ösvényt tör magának és az állampolitika gondolat- körébe a jogélétnek oly vonatkozásait vonja bele, melyek t á r - gyuk és természetük miatt oda egyáltalában nem tartoznak.

A jogélet érintett ilyen vonatkozásainak egyike a v a d á -

(11)

szatí jog, melynek a jogrendszerben központi szerepe ugyan nincs, s az egész organizmusnak a csúcsokról elágazó mellék- hajtása csupán: de a jogász szempontjából problémák meleg- ágyául szolgál s tudományos jelentősége legalább is annyi, mint az a súly, melyet a közgazdaságban képvisel.

Okot pedig az előrebocsátott megállapításra az szolgáltat,, hogy az új, ,,harmadik"-nak jelzett német birodalom számszerint:

huszonkét, valóban kiváló, sőt részben egészen új (mert a folyó évben kelt) particularis törvény hatályonkívülhelyezésé- vel 1934 július 3-án új vadászati törvényt alkotott, mely egy pár azonnal hatályraemelt intézkedéstől eltekintve, 1935 ápri- lis 1-én lép életbe é a korábbi szétforgácsolódottság helyébe azonos formát és azonos tartalmat teremtve, egy circa kétezer- éves fejlődés lezárását praetendálja.

A résszerű, jogokban szétfolyó tarkaság közös nevezőre- visszavitt egységesítését és a jog szorosan megszabott -és ugyan- azonos meder felé való terelését senki sem nehézményezheti.

Hogy volt-e arra csakugyan é|ető szükség vagy nem? Kívül- álló annak hivatott bírája nem lehet. Áz érdemben való újítá- sok azonban a belső, azaz a helyi szempontok nyújtotta indo- koktól függetlenek és mérlegelésük, megítélésük az egyetemes, érdeklődés színtjébe állítandó be.

A kérdéseknek ebből a horizontjából vizsgálva az új német birodalom jogalkotásának szóbanforgó termékét, annak mind- járt a régi magyar törvényekre emlékeztető princípiuma az, ami szokatlan újszerűségével az olvasót megállítja.

„A birodalmi kormányzat — kezdi a törvényhozó — a következő és egyidejűleg közhírré tett törvényt alkotta:

,,A természet és a természet teremtményeinek szeretete ép:

úgy, mint az erdők és mezők becserkészésén érzett öröm, mélyen benngyökerezik a német nép lelkében. A német vadászat nemes mestersége ősrégi germán hagyományok alapján épült fel és fejlődött ki az évszázadok egymást követő rendén.

,,A vadat és a vadászatot, mint a nemzeti vagyon értékes elemét, minden jövendő időkre a német nép számára meg kell tartani;.— mélyítse el az a német nép fiának a hazai rög iránti szereimét, fokozza fel életerejét s hozzon számára a nap mun- kája után felfrissülést:

,,A derék vadásznak nemcsak az a feladata, hogy a vadat űzze, hanem, hogy azt gondozza és óvja is. Csak ily módon létesíthető és biztosítható faj'gazdag, életerős és egészséges vád- állomány. A vadóvás határait önként értbetőleg a földművelés,, főleg pedig a mező- és erdőgazdaság szükségletei jelölik ki.

„A vadászati jog elválaszthatatlanul hozzá van kapcsolva • a röghöz, melyen a vad él és amely a vadat táplálja. A vadá- szati jog gyakorlása azonban csak a német vadásziasság (Waid- gerechtigkeit) elismert alapelveinek megfelelően engedhető meg.

(12)

„A német vadászatnak legfőbb fokon a birodalmi vadász- mester az őre („Treuhänder"); ő ellenőrzi, hogy senki se visel- hessen vadászfegyvert, aki nem méltó a nemzet vagyonának

gondozására.

„Az új birodalomnak feladata, hogy a német nép számára az elősorolt alapelveknek megfelelő egységes vadászati jogot adjon. Ezt a feladatát a birodalmi vadászati törvény megalko- tásával tölti be."

A szószerint ideiktatott és hangulatosan ható bevezetés már elárulja, hogy az ú j törvény, mikor egyfelől évezredes fejlődés zárókövévé teszi meg önmagát: ugyanakkor ennek a fejlődésnek ősidőktől individualísztikús irányzatával szinte bru- tális mozdulattal fordul szembe és az érdekképviseleti elv alkalmazásával beleviszi a vadászati jog szervezetébe az ú j biro- dalom politikai ideológiáját.

Mielőtt azonban az ú j törvénynek ezt a legérdekesebb jellemvonását közelebbről vizsgálat alá vennők — ki kell emel- nünk, hogy a vadászati jog dogmatikus kérdéseiben elfoglalt álláspontja mindenütt, vitathatatlanul a tudomány színvonalán álló s alapvető tételeiben sehol sem „forradalmi" színezetű.

Viszont azt, hogy a vadászat gyakorlati vonatkozásaiban szakíthatott a múlttal: kétségtelenül azzal az éles megkülönböz- tetéssel tette lehetővé, melyet az elmélet a „vadászati jog" és a

„vadászat kigyakorlására vonatkozó jog" (az ú. nev. „vadászati üzemjog") között felállít,

A vadászati jog, mint magánjog — az ú j törvény 1. §-a szerint lényegében a „kizárólagos elsajátítási jogok" egyik typi- kus képviselője, melynek tartalma a vadászható vadak fel- kutatása, elfogása, illetőleg elejtése és tulajdonul való occupá- lása. Terjedelme magábaöleli a sebzés után kimúló és az el- hullott vadat is, a ledobott aggancsokat, a vadászható szárnya- sok tojásait és a védelemben nem részesülő ragadozó madarak fészkeinek, költéseinek elpusztítását.

A vadászati jog ebben a tiszta-magánjogias értelmében a földtulajdonnal kapcsolatos — ép úgy, amint ezt hazai jogunk tartja. Alanya tehát a földtulajdonos („Der Jagdberechtigte") és önálló dologi jogként, más ingatlanán a vadászati jog nem létesülhet. Ellenben a fentemlített „vadászati üzemjog" érvé- nyesülésénél a földtulajdon mellett és azon kívül egyéb, főleg jogpolitikai és közigazgatási, valamint rendészeti előfeltételek is figyelembej önnek. Alanya: a „Jagdausübungsberechtigter".

Mellőzve azt, ami a vadászati jog tárgyainak (a „vadász- ható vadak"-nak) szabályozására és felsorolására, mint a vadá- szattal - foglalkozók szempontjából különösebb érdeklődést je- lentő rendelkezésekre vonatkozik: az üzem területi korlátozásait illetőleg a következőket lehet megemlítenünk:

E területi, korlátozások értelme az, hogy a vadászatot min-

(13)

dig csak egy térbelileg szorosan meghatározott — úgynevezett

„vadászterületen" lehet gyakorolni. Ez a szorosan meghatározott terület a „Jagdbezirk", melynek a törvény 5. §-a csak kétféle faját ismeri. Egyik a „magánvadászterület" („Eigenjagdbezirk");

a másik a közösségi vagy szövetkezeti vadászterület („Gemein- schaftlicher Jagdbezirk"). A kettő közötti különbség körülbelül ugyanaz, mint amit a magyar 1883: XX. t.-c. az önálló magán- vadászterület és a községi vadászterület között teszen. A va- dászterületek kialakítására, a „Befriedete Bezirke" kivételezé- sére, a terület megszakítás nélküli összefüggésre, a tulajdoni viszony egységére, a területek kikerekítésére, minimális nagy- ságára, e nagyság esetleges növelésére, csökkentésére, pláne megosztására vonatkozó rendelkezések után (melyek ismerteté- sét itt mellőzhetjük), a törvény a vadászati üzem időbeli korlá- tozásainak szabályozásával foglalkozik, majd az üzem folyta- tásának alanyi feltételeit és a vadászati üzem haszonbérbeadá- sának módozatait állapítja meg. Tüzetesen intézkedik a vadá- szati üzem folytatásának módjáról és egész sorát állítja fel a különböző tiltó rendelkezéseknek, melyek áthágásának sanctioi- ról a törvény büntetőjogi fejezetében gondoskodik. A gyakorlati vadászt az idevágó intézkedések közül mindenesetre legjobban az érdekli, mely a csülkös vadak lelövésére az évenként bemuta- tandó, 3—3 évre szóló kilövési tervezet készítését írja elő (37

§.) s végül egyenkint szabályozza a vadászati üzemmel együtt járó különös jogokat és kötelezettségeket. Ezek az útjog, a vadászati berendezések létesítésére vonatkozó jog, a sebzett vad űzésének joga („Wild'folge"); a vadepidémiák elleni védekezés kötelezettsége, az etetési jog és kötelezettség, a vadászkutyák tartása és végül a vadkárok és vadászati károk súlyos pro- blémája.

Mindezek a rendelkezések a legnagyobb figyelemre érde- mesek, de mert sem hely, sem idő nem engedi meg azt, hogy velük e lap hasábjain részletesen foglalkozzunk; elég legyen a rájuk való puszta utalás. Ugyanígy futólagosan érintendő á vadászati jogvédelem rendezése is. Hivatott szervei a rendőri és közbiztonsági szolgálat tisztviselői s mellettük a vadászati jegy birtokában lévő vadászati jogosított és szakszemélyzete.

A törvény legfeltűnőbb újítása, mely az európai vadászati jogokban páratlanul áll, magának az egész vadászati ügynek a politikai közigazgatás mintájára beállított szervezete. A biroda- lom egész területét a törvény vadászkerületekké osztja fel („Jagdgaue"). Minden „Gau" több körzetet („Jagdkreis") fog- lal magában (52. §.). Az egész vadászati közigazgatás élén, mint legfőbb hatóság, szinte diktatórikus hatáskörrel, a birodalmi vadászmester áll, míg a vadászkerületek élhatósága a birodalmi' vadászmester („Reichsjägermeister") által kinevezett kerületi vadászmester („Gaujägermeister"), míg a kerületekbe soro-

(14)

zott körzetek élére, a kerületi vadászmester kinevezte körzeti vadászmesterek („Kreisjágermeister") kerülnek.

: A két utóbbi vadászati hatóság feladatait a politikai köz- igazgatási hatóságokkal a legszorosabb egyetértésben végzi, A birodalmi vadászmester mellett a birodalmi vadászati tanács áll, mint consultativ testület, melynek tagjai a kerületi vadászmeste- rek és a birodalmi vadászmester által tisztán bizalmi alapon .meghívott személyek. Utóbbiak között a birodalmi közélelme-

zési hatóságok szakembereinek is képviselve kell lenniök. A birodalmi és kerületi vadászmesteri tisztségek — nobile offi- ciumként látandók el (63. §.).

A törvény ezzel a szervezettel az érdekképviseleti elvnek hódolt s az általános közigazgatásnak számps vonatkozását el- vonva, egy önálló, új és az egész birodalomra egységesen ki- terjedő erősen centralisztikus szervre vitte át. E hatalmas érdek- képviseleti szerv hatáskörébe mindent beutalt, ami a törvény fel- tűnően nagyszámú permissiv szabályának betöltésére van hi- vatva. Erről alább.

A vadászati közigazgatás átfogó szervezetének kiegészíté- séül egy további újítás szolgál. Ez a „Deutsche Jagerschaft".

.Magyarul legtalálóbban birodalmi vadászszövetségnek vagy a német vadászok egyetemének lehetne neveznünk. Lényegében az összes vadászoknak egy közösségbe való összetömörítése. Tag- jait a vadászjegy kiállításával ipso facto kapja; a szabad egye- sülés helyett tehát törvényes szükségszerűséggel alakul ki, vi- szont nem akadályozza azt sem, hogy az egyesületi jog alapján vadászati célú egyesületek alakíthatók ne legyenek. A J a g d -

•.genossenschaft közjogi testület, és a birodalmi vadászmester vezetése és felügyelete alatt áll. Alapszabályait felülről, azaz a birodalmi vadászmestertől kapja, — intézményes feladata pe- dig a törvény szerint az, hogy tagjait jó vádászokká nevelje ki és az elődöktől átvett vadállomány és minden vadfaj jövőre való fenntartásáról gondoskodjék. (56. §.)

Hivatásos működésének .központjába a törvény a vadász- becsiiletbíróságokat helyezi. Ezek a becsületbíróságok minden vadászkerűletben a Gaujagermeister székhelyén alakítandók meg és annak biztosítását szolgálják, hogy a „Deutsche Jagerschaft"

tagjai a német vadászbecsületet ne csorbíthassák. Akik ezzel össze nem férő magatartást tanúsítanak: a becsületbíróság elé állítandók. (57. §.)

A vadászbecsületbíróság ítélete marasztaló vagy felmentő.

A marasztalás 150 birod. márkáig — vagy a marasztalt által fizetett egy évi vadászati haszonbérleti összegig terjedhető pénz- bírságra szól. Súlyos esetekben kimondható a vadászjegy időle- ges vagy végleges megvonása is. A pénzbírság jótékony célt szolgál és oly egyesületek pénztára javára megy, melyek a vad- orzókkal való összeütközések esetén életüket vesztett vadászati

(15)

vagy erdészeti közegek hátramaradottjairól gondoskodnak. Fel- mentő ítélet esetén expressis verbis kimondható, hogy a vadász- becsületen a concret ügyben csorba nem esett. (58, §.)

A vadászbecsületbíróságok ítéleteit jogerőre és végrehaj- tásra alkalmassá a kerületi vadászmester jóváhagyása teszi.

Ha az ítélet a vadászjegy elvonását is kimondta: a jóváhagyásra a birodalmi vadászmester illetékes. Ugyanő az ítélet felodására is jogosult, mikor is újabb ítélet hozatalára valamely más vadászkerület becsületbírósága delegálandó. A delegált bíróság ítélete azonnal jogerőssé lesz és jóváhagyást nem igényel. (59. §.J

Ugyanaz a szervezési gondolat, mely a „Deutsche Jáger- schaft" mögött áll: megismétlődik az ú. nev. Közösségi vadász- területek vadászati jogviszonyainak rendezésénél is.

A magyar jognak „községi vadászterületei" azok az alaku- latai, melyek legalább is a külső látszat szerint a német tör- vény közösségi ,,Jagdbezirk"-jeit megközelítik. A kettő között azonban igen nagy a különbség. Nálunk a községi vadászterü- let a politikai község tulajdonát képező és azon magátulajdon- ban álló ingatlanokból alakul, melyek a törvényes előfeltételek hiányában önálló magánvadászterületet nem alkothatnak. A vadászati jog alanyai: az egyes telektulajdonosok, jogukat azonban személyesen nem gyakorolhatják, hanem kénytelenek a vadászati üzemet a községi terület vadászati haszonbérlőjére átvinni.

Az új német törvény szerint ezzel szemben a közösségi vadászterületen, mely egyébként itt is az önálló vadászterületet

(„Eigenjagdbezirk") nem alkotó ingatlanokból tevődik össze — a. vadászati jog a községi. „Jagdgenossenschaft"-é, mely ép úgy, mint a nagy „Deutsche Jagdgenossenschaft", közjogi jellegű jogi személy. A jogi személy élő alkatelemét az egyes telektulajdo- nosok összessége adja, s az egyesületi tagsági jogokat a tagok birtokarány szerint, gyakorolják. A vadászati üzem mikénti foly- tatására a községi Jagdgenossenschaftok erre illetékes szervének határozata az irányadó. A törvény nem írja elő — mint ná-

lunk — a kötelező haszonbérbeadást, hanem megengedi, hogy a Jagdgenossenschaft maga gyakorolja a közösségi területen a vadászást akár tagjai, akár alkalmazott vadászok által, A köz- ségi Jagdgenossenschaftok élén a vadászati elöljáró („Jagd- vorsteher") áll, aki. egyúttal a szövetség perbeli és perenkívüli képviselője is. Különböző községek területeinek egy közösségi vadászterületté való egyesítése esetén az elöljárót a közvetlen közigazgatási felügyeleti hatóság jelöli ki; — rendes esetben pedig a tisztség betöltése, hivatalból, a község politikai elöl-

járóját illeti. (10. §.)

A községi Jagdgenossenschaft jogi személyisége a vadkárok kérdésében, is érvényesül, amennyiben minden a törvényben el- ismert vadkárért közvetlenül maga a községi vadászszövetség

(16)

a felelős. A kárösszeget a vadászszövetség pénztára fizeti ugyan ki, de azt végeredményben a szövetségi tagok birtokarány s z e - rint viselik. A közösségi vadászterületek vadászati haszonbérbe- adásánál azonban kiköthető, hogy a vadkárokat egészben vagy részben a haszonbérlő viselje. A Jagdgenossenschaft kártérítési felelőssége ily esetben csak subsidiarius és akkor érvényesíthető, ha a károsult kárát a haszonbérlőn felvenni nem tudja. (44. §.)

A törvény elvi álláspontja szerint egyébként a vadkárokért, való felelősség a károkozás objectiv tényén alapszik és így a felelős személy vétkességének kimutatása felesleges. Vadkárnak pedig a törvény csak azt a kárt minősíti, melyet az ú. n. csülkös vadak („Schalentiere") és üregi nyul okoznak. Más vadak által okozott károkra az ált. magánjog az irányadó. Mellőznünk kell a magánvadászterületeken jelentkező és a rendkívüli vadkárokra, valamint a vadkárok praeventív elhárítására vonatkozó rendel- kezések ismertetését s kiegészítésül még csak annyit látszik érde- mesnek felemlítenünk, hogy a törvény a vadkárok előzetes el- hárításánál a földtulajdonostól is kellő gondosságot követel.

Elesik tehát a kártérítési követelés, ha a vadászatra jogosított- nak a vadkárok megelőzése céljából folyamatba vett intézkedé- seit a földtulajdonos meghiúsítja. Ugyanezen az alapon a k e r - tekben, gyümölcsösökben, szőlőkben, faiskolákban, sétahelyeken, egyes fákon, erdőművelési berendezésekben, szabad ültetvények- ben, kerti vagy kereskedelmi növénytelepeken okozott vadkárok nem esnek kártérítési kötelezettség alá, ha a szokásos védő- intézkedéseket, melyek rendes körülmények között a kár meg- előzésére elégségesek: elmulasztották. (47. §.) A kártérítés t e r - jedelme tekintetében a törvény számításba veendőnek rendeli a már learatott, de még be nem hordott terményekben esett kárt is. Aratás előtt okozott kár értékét az aratás időpontja, szerint kell megállapítani, de figyelemmel arra, hogy okszerű gazdálkodással a kár még ugyanazon gazdasági évben esetleg, el is enyésztethető. (46. §.)

Jelentékeny haladást jelent a törvénynek az az álláspontja,, mely szerint büntető intézkedéseinél vétségeket és kihágásokat ismer s a büntetéseket is ehhez a különbséghez mérten szabja ki..

(XI. Fejezet.)

*

Az új német vadászati törvényre vetett még oly rövid á t - tekintés alapján is megállapítható, hogy az új alkotás feltűnően kerettörvényszerü, melynek megfelelő tartalmat a gyakorlat, de:

még inkább a vadászati közigazgatás ú j szerveiként beállított tényezők valóban nagyon tágkörű hatáskört átfogó tevékeny- sége fog adni. Ez egyébként a „harmadik birodalom" szellem- világával congruens s ezért a törvény kritikája is helyesen Csak erre a specifikus német nézőpontra támaszkodhatik. Ebből pedig szükségképpen az következik, hogy az összehasonlító jog szem-

(17)

üvegén keresztül bírálni a német törvényt: céltalan fáradság volna.

A megengedő és feltételes szabályoknak az a tömege, mely az ú j német törvényt jellemzi: a mi szempontunkból legalább is szokatlan.

A vadászható vadak köre kiterjeszthető (2. §.); a vadászat a „Befriedete Bezirk"-eken a tulajdonosnak bizonyos korláto- zások mellett megengedhető (6., 7. §.); a 75 hektárnál kisebb ingatlanok magánterülethez csatolhatok .(6. §.); vadászterületek kikerekítése megengedhető (6. §.); bizonyos területek a vadász- területből kiemelhetők (6. §.); a minimális területi nagyság emelhető, de le is szállítható (8., 9. §.); közösségi területek megoszthatók (9. §.); szomszédos községek területei egy terü- letté egyesithetők (9. §.); bizonyos vadak a kímélet alól ki- vonhatók (38. §.); a közösségi területek vadászatának haszon- bérbeadásánál a bérletből azok, akik a Jagdgenossenschaftnak nem tagjai, kizárhatók (11. §.); per esetén a haszonbérlő a vadá- szattól eltiltható (15. §.); a vadászati haszonbér összege a terü- let változásai esetén emelhető, illetőleg leszállítható (17. §.);

közösségi területeken a vadászati üzem alkalmazott vadászok- kal is gyakorolható (11. §.); vadászati engedélyek kiadása

(vadászvendég hívása) korlátozható, illetőleg el is tiltható (14.

§.); a vadkilövési tervezetek utólag tágíthatok és apróvadra is kiterjeszthetők (37. §.); kíméleti idők felfüggeszthetők (37. §.);

egyes vadak fokozottabb kilövése elrendelhető (37. §.) ; a va- dász vadászebek tartására kötelezhető (34. §.); vadkárt okozó állatok köre kiterjeszthető (44. §.); ,, Jagdgenossenschaft"-ok vadkár-térítési kötelezettsége a haszonbérlőre áthárítható (44.

§.); vadállomány kilövéssel való csökkentése elrendelhető (42,

§.); némely vadak tenyésztése és kihelyezése eltiltható (43. §.) és így tovább.

Arra nézve azonban, hogy mindezen és a többi nem érin- tett esetekben a megadott lehetőségek hogyan és kik által tölten- dők be positiv tartalommal: a törvényben — kevés kivétellel — eldöntve nincs és így vélelemszerű feltevés csupán, hogy a kör- zeti, kerületi és birodalmi vadászmesterek ingerentiája a vadá- szati jogvédelem eddigi általánosan elismert faktorainak hatás- körét nagyon messze meghaladja.

Mindaddig egyébként,. míg az indokolás, az életbeléptető és kiegészítő rendeletek hozzáférhetőkké nem lesznek: teljesen pontos és tiszta képet az új törvényről voltakép alkotni nem is lehet.

(18)

A kereskedelmi és ipari verseny.

Irta: Dr. Sövényházy-Neuhold Ferenc kir. kúriai bíró.

Rég elismert igazság, hogy a nemzet létének éltető elemei a kereskedelem és az ipar. Az állam polgárainak különböző cik- kekre van szükségük, amelyeket maguk előállítani vagy besze- rezni nem tudnak, s a kereskedelem és az ipar azok a fontos tényezők, amelyek egyéb ható tényezők mellett az állam pol- gárainak szükségleteit kölcsönösen kielégítik, s ezáltal azokat egymáshoz közelhozzák. Már a régi világban is nagy súlyt fek- tettek a kereskedelemre és az iparra, amelyek a legrégibb kor és az ókor népeinél, a főniciaiaknál, görögöknél, rómaiaknál egyaránt az állam fenntartó pillérei, oszlopai voltak. A régi né- pek annyira átérezték a kereskedelem fontosságát, hogy kifej- lett pénzrendszer hiányában a cserekereskedelemre rendezked- tek be, vagyis a kereskedő és az ipáros nem kapott és nem is akart az árújáért pénzt kapni, hanem azt olyan árúval cserélte ki, amelyre viszont neki volt szüksége, de előállítani nem tudott.

Az állam kereskedelmi és ipari politikája, amely a keres- kedelem és az ipar fejlesztésénél irányadó elveket foglalja ma- gában és az azok fejlesztésére irányuló törvényhozási és kor- mányzati teendőket megvalósítja, a kereskedelmi és ipari sza- badság jogelvén épül fel. A kereskedelem és az ipar szabadsá- gának lehető fenntartása az államnak egyik legfontosabb fel- adata. A más államokkal folytatott .kereskedés, a külkereskede- lem, épúgy sok feladatot ró az államra, mint az országon belül folytatott belkereskedelem, s mindkettő azt a fontos feladatot tűzi az állam vezető tényezői elé, -hogy a kereskedelem és az ipar szabadságát a legteljesebb mértékben megóvják, mert min- den államnak vannak olyan különleges gazdasági, ipari vagy .más termékei, amelyeket más államok nélkülöznek vagy azok-

kal nem kellő mértékben rendelkeznek, s ezért oly fontos az államok életében, hogy polgáraik szükségletét akár az országban folyó belkereskedelem, akár a más országokkal fenntartott kül- kereskedelem teljes szabadsága útján biztosítsák.

Az országba bejövő árúk behozatalának lehető előmozdí- tása és annak lehetővé tétele tehát, hogy a szükséges árúk a külföldi országokból hozzánk behozassanak, és ezzel szemben annak a lehetővé tétele, hogy a behozatal ellensúlyozásaképen viszont minél több nálunk termelt és más országokban szüksé- gelt árú külföldre kivitessék, az állam egyik legfontosabb fel- adata és gerince az állam külkereskedelmi politikájának. Nem kevésbé fontos feladatot ró az államra a belkereskedelem, amely az itt termelt, előállított és forgalomba hozott árúk he- lyes forgalmazását hivatott szabályozni. Ez azonban csak úgy

(19)

lehetséges, ha az állam a kereskedelem és az ipar legfontosabb 'elvét, azok szabad gyakoro'lhatását a legnagyobb mértékben rtiszteletben tartja, mert a szabad kereskedelem és ipar a legal-

kalmasabb arra, hogy az áralakulásokat kedvezően befolyásolja.

Az államnak vitális érdeke, hogy polgárai megelégedettek legyenek, mert valamint az egyén csak úgy tudja megszerezni

•embertársai megbecsülését, ha rendes életmódjával és viszonyai- nak rendezettségével a haza hasznos polgárává lesz, azonképen -az állam is csak azzal biztosíthatja magának a többi állam

megbecsülését, ha polgárainak életkörülményei és azok rende- zettsége a külföld előtt azt a tudatot képesek ébreszteni, hogy -az ország dolga rendben van, és a szomszédai helyztét és lét-

alapját veszélyeztető kilengésektől tartani nem kell. Ebben pe- dig fontos szerepet játszik a kereskedelem, természetesen a tisztességes kereskedelem, amely magasabb etikájával és er- kölcsi világnézletével a jogrend alapjának egyik legfontosabb pillére,

Sajnosan tapasztaltuk azonban, hogy a hazánkat oly sú- lyosan érintő világháború s az azt követő forradalmak olyan válságos gazdasági helyzetet teremtettek, amely a gazdasági élet minden ágában bomlasztó hatást idézett elő. A szomorú békekötések az államokat oly mérvben eltávolították egymástól, ami a béke boldog éveiben elképzelhető nem volt. Határaikat védvámokkal és más korlátozó intézkedésekkel szorosan elzár- ták egymás elől. Gondosan őrködnek afölött, hogy az egyik állam ne szállíthassa be termelési és gyártási feleslegeit a má- sik állam területére, és hogy viszont attól minél kevesebb árút vásároljon és hozzon be a saját Országába. Ez természetesen a belkereskedelemben is érezteti hatását, mert más okok mellett szintén egyik tényezője annak, hogy az állam polgárai elszegé- nyedtek, s az elszegényedés következtében a belkereskedelem is

• szükségszerűen visszafejlődésnek indult. A béke boldog évei- ben virágzó ipar és kereskedelem, amely a tisztességes üzlet- menet mellett az azzal foglalkozóknak megfelelő és biztos meg- élhetést biztosított, a nyomasztó gazdasági viszonyok következ- tében épúgy elvesztette azt a biztos létalapját, amely megbíz- hatóságának bázisa volt, mint a gazdasági élet egyéb ágai, és bizony igen gyakran olyan térre terelődött, amely a tisztességes

"kereskedelem és ipar körén túllépett és azzal nem törődve, min- den áron való létfenntartást akart az azzal foglalkozónak biz- tosítani.

Az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek már régóta ag- godalommal látták az ipari és kereskedelmi élet sajnálatos ki- lengéseit és sürgették a kormányokat, hogy — úgy mint más or- szágokban — törvényes úton védje meg a tisztességes ipart és kereskedelmet azoktól a betolakodott elemektől, amelyek az üz- leti etika és a kereskedői morál minden megkívánt feltételein

2*

(20)

és szabályán keresztülvágva, csak a maguk önző egyéni é r d e - keit tolták előtérbe és ezzel a tisztességes ipar és kereskedelem, fennállását veszélyeztették és sok esetben a folytatását is lehe- tetlenné tették. Ez elemek magatartásukkal súlyos k á r o k a i okoztak azoknak a tisztességes kereskedőknek és iparosoknak, akik a tisztesség útjáról letérni nem kívántak, a régi virágzó idők becsületes kereskedői felfogása és mentalitása a l a p j á n ál- lottak és amazokkal szemben háttérbe szorultak.

Az említett kereskedői kilengések leginkább abban m u t a t - koztak, hogy egyes kereskedők árúiknak forgalomba hozatalá- nál olyan adatokat hireszteltek, amelyek a valóságnak meg nem feleltek, megtévesztésre alkalmasak voltak, — vagy a való- ságnak megfelelő adatot úgy hirdették, hogy annak a szokásos figyelem mellett a valóságnak meg nem felelő értelmet lehetett tulajdonítani. Mások ismét az árúkat a rendes üzleti forgalmon kívüli eredetüeknek, pl. csődtömegből, zálogházból, bírói vagy hatósági árverésből, megvásárolt üzletből vagy árúraktárból származóknak tüntették fel, vagy alkalomszerű vásárlási lehe- tőség hirdetésévei árusították. Ismét mások oly jelzéssel, kiál- lításban, csomagolással hozták az árúkat belföldön forgalomba,, amely alkalmas volt arra, hogy külföldön készült árú belföldi vagy belföldön készült árú külföldi árú látszatát keltse, — avagy oly nevet, céget, ismertető jelet, rajzot, címert használtak, amely őket meg nem illette, — avagy nevüket, cégüket vállala- tuk körében úgy használták, hogy vállalatukat azonos vagy hasonló hangzású nevet, céget vagy védjegyet jogosan használó' más versenyvállalattal össze lehetett téveszteni. Voltak egye-

sek, akik olyan jellegzetes külsőben vagy olyan elnevezéssel hozták árúikat forgalomba, vagy az árúk szállításánál vagy ü z - letfelek szerzésénél olyan segédeszközt, megjelölést, nevet, cé- get, rajzot, ismertetőjegyet, védjegyet használtak, amelyről a forgalomban már egy másik versenyvállalatot szoktak felismerni- Mások verseny céljára versenytársukra olyan valótlan tényt ál- lítottak vagy hireszteltek, valamely tényre közvetlenül oly va- lótlan kifejezést használtak, vagy az üzleti tisztességbe ütköző más olyan cselekményt követtek el, amely a versenytárs hitelé- nek vagy jóhírnevének a veszélyeztetésére vagy hitelképességé- nek a csökkentésére volt alkalmas.

Ezeknek a kilengéseknek hathatós meggátlására irányuló' törekvés hozta' létre a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. és az üzleti hirdetések korlátozásáról szóló és az előbbi tör- vénycikk módosítása tárgyában alkotott 1933. évi XVII. törvény- cikket, amely törvényekkel kívánta a magyar törvényhozás a kereskedelmi és ipari verseny tisztességét megvédeni és az azzal ellenkező magatartást megbélyegezni.

Azonban — mint minden új törvényalkotás — a verseny- törvény is sok félreértésre adott okot.

(21)

A törvény természetesen csak a kereteket adta meg, ame- l y e k között a tisztességes ipari és kereskedelmi életnek lefoly- n i a és a verseny tisztességének megóvatnia kell, s a törvény

kétségtelenül üdvös rendelkezéseinek • a helyes keresztülviteléi az azt igénybevevő érdekeltekre és az alkalmazó bíróságókra bízta.

E keret tartalmát nem az egyes konkrét esetek gondos tanulmányozása tölti be, hanem a bennük lüktető kereskedelmi

•érzék, amely nem talál enyhe megoldást a tisztességtelen ver- senyeszközöket igénybevevő versenytárs cselekedeteinek a meg- ítélésénél, amely nem enyhítő, hanem súlyosbító körülménynek látja a sajátlagos, a tisztes kereskedelmet és ipart anyagilag és erkölcsileg egyaránt porbasújtó súlyos gazdasági helyzetet, de viszont a szabad verseny védelmében nem lát gonoszságot, büntetendő cselekményt magában az üzleti élelmességben, tehát ott, ahol az üzleti tisztesség rovására eső sérelem be nem kö- vetkezett.

A gyakorlati életben a törvény számos rendelkezését az érdekeltek úgy kívánták alkalmazni, mintha a törvény kizárólag az ő egyéni érdekeik megvalósíthatása, keresztülvitele végett jött volna létre. Ezzel ismét az a fenyegető veszély állott elő, amelynek eredménye igen könnyen a kereskedelmi és ipari sza- badverseny megbénítása lehetett volna. Egyes kereskedelmi és ipari érdekeltségek ugyanis abban a téves hitben voltak, különö- sen a törvény alkalmazásának kezdő idejében, hogy a törvény

alkalmazásával és a törvényen keresztül minden velük szemben- álló és versenyző kereskedelmi vagy ipari vállalkozást meg- semmisíthetnek, hogy azután a kereskedelmi körükhöz tartozó árúk piacán egyedül állhassanak és versenytársaikat kizár- hassák.

A törvény ezt nem célozta és nem célozhatta, mert a tör- vényhozás tudatában volt annak, hogy a kereskedelem és az ipar fontos érdekeket képviselnek, és hogy a tisztességes kereske- delem, amely megfelelő tisztes eszközökkel hat oda, hogy a nagyközönség a szükségleteihez hozzájuthasson, az állam éle- tében fontos szerepet játszik és az állampolgárok boldogulásá- n a k és jólétének egyik leghathatósabb eszköze. A szabad keres- kedelmet és iparűzést tehát nemcsak megbénítani nem akarta, hanem a törvény megalkotásával egyenesen elősegíteni kívánta, amikor törvényes eszközökkel akart oda hatni, hogy a verseny tisztességének megóvása céljából a tisztességtelen versenyeszkö- zökkel dolgozó versenytársak a porondról leszoríttassanak.

"Ezért jelöli meg a törvény világosan azokat a kereteket, ame- lyek között a tisztes kereskedelemnek és iparnak folynia kell, és sújtja abbanhagyási kényszerrel és bünteti azokat, akik a tisz- tességes kereskedelemmel és iparral szembehelyezkedve, tisz-

(22)

tességtelen üzletvitelükkel versenytársaiknak jelentékeny k á - rokat okoznak.

A törvény a panaszttevő felperesek tetszésére bizza, hogy ügyüknek elbírálására akár a rendes bíróságokat, akár a ke- reskedelmi és iparkamarák székhelyein működő választott bíró- ságokat vegyék igénybe. A magyar igazságügyi szervezet sze- rint a rendes bíróságok, első fokon a királyi törvényszékek íté- lete ellen a legfelsőbb bírósághoz kétfokú fellebbvitelnek van helye, míg a választott bíróságok ítéletei ellen csak felfolya- modásnak van helye bizonyos alaki sérelmek miatt az illetékes kir. ítélőtáblához, egyébként a választott bíróságok ítéletei el- len fellebbezésnek helye nincsen.

A rendes és a választott bíróságokra hárul immár a ne- héz és komoly feladat, hogy a törvény rendelkezéseit olykép • alkalmazzák, hogy a kereskedelmi és ipari verseny tisztessé- gébe ütköző minden magatartás niegie'előeii sújtassák, azonban gondos figyelmet fordítsanak arra, hogy a tisztességes k e r e s - kedelem és iparűzés csorbát ne szenvedjen, meg ne béníttas—

sék, és a kereskedelem és az ipar szabad gyakorlása egyébként, lehető maradjon.

A versenytörvény életbelépése óta több mint tíz esztendő' telt el, és aki figyelemmel kíséri a rendes és a választott bíróság"

működését a tisztességtelen verseny perekben, örömmel állapít- hatja meg, hogy a bíróságok döntései, beleértve a választott bí- róságokét is, amelyek a kereskedő- és iparosvilág magasabb ér- telmiségi színvonalán álló képviselőiből kiválasztott zsűritagok, és egy magasabbrangú bíró részvételével működnek, teljesen megnyugtatóak s az eléjük került kérdéseket nagy körültekin- téssel és — ami dicséretnek a legnagyobb — olykép oldják"

meg, hogy egyfelől a tisztességes ipart és kereskedelmet a tisz- tességtelen verseny túlkapásaival szemben megvédik, másrészt nagy figyelemmel őrködnek azon, hogy döntéseik nyomán az ipar- és kereskedelemüzés szabad versenye, amely a tisztességes;

ipar és kereskedelem létfeltételeit adja meg, korlátok közé ne szoríttassák, és hogy az ipar és kereskedelem az üzleti tisztes- ség keretein belül szabadon gyakorolható legyen.

Ez a két szempont az, amely ezekben a kérdésekben a döntés és a megoldás helyes vezérfonalát megadja és a .keres- kedői és ipari szabadverseny és a tisztességtelen verseny éles- határvonalait akként húzza meg, hogy amíg egyfelől a tisztessé- ges kereskedelemnek a tisztességtelen kereskedelem versenyé- től tartania nem kell és hivatását amannak veszélyeztetése nél- kül gyakorolhatja, addig másfelől a tisztességtelen kereskede- lem a tisztességes kereskedelem fölé nem kerekedhetik, azt le nem gyűrheti, annak jelentékeny kárt nem okozhat.

A bíróságok éber működése eddig is meghozta és ezután

(23)

is meg fogja hozni azt az eredményt, amely a tisztességes sza- badkereskedelmet és iparűzést az államélet egyik alkotó pillé- révé avatni hivatott.

A hitelélet helyreállítása.

Irta: Székács Antal, a felsőház tagja, az Országos Hitelvédő Egylet elnöke.

A hitel oly régi, mint az ember gazdasági tevékenysége.

A középkorban találkozunk bankárokkal, kik az uralkodóknak pénzt adtak kölcsön háborúik finanszírozására és találkozunk kereskedelmi hitelnyújtással, nemzetközi vonatkozásban is.

Ámde sorsdöntő jelentőséghez a hitel csak akkor jutott, mikor kezdték a tőkét, a polgárok megtakarított pénzét, a termelés szolgálatába állitani.

Tudjuk, hogy az ipari termelésnek hatalmas méretű kifej- lődése a technika csodálatosan gyors kibontakozásával párhuza- mosan Angliában a mult század elején kezdődött. Azt kellene tehát feltételezni, hogy a hitel térfoglalása a termelésben is Angliából indult ki. Valójában a gazdasági liberálizmus elmé- letének megalkotói Adam Smi'th, Ricardo, Dávid Hume, stb.

nem ismerték még fel a hitelnek a termelésben érvényesíthető nagy dinamikus erejét. Franciaországban, a takarékos kis pol- gár hazájában sarjadt ki először a termelési hitel gondolata és csodálatosképen a forradalmi szellemű Saint Simon gróf volt az, ki a mult század kezdetén sürgette először, hogy a tőkét az ipar nagyarányú fejlesztésére kell felhasználni, sőt egy induszt- riális pártot akart létesíteni. És az első bank, mely hívatva volt modern értelemben a gazdasági életet megtermékenyíteni, szin- tén Franciaországban alakult. ísaac és Emilé Péreire alapítot- ták a mult század harmincas éveiben a Credit Mobílier-t, mely magához vonta a megtakarított tőkéket, kitűzött programmja szerint a mi modern bankjaink módjára vasutakat épített, a hajózást fejlesztette, az ipari termelést fokozta, a kereskedelmet alimentálta, mindezt oly arányokban, hogy Franciaország gaz- dagsága a második császárság alatt rohamosan gyarapodott. Ez az első modern bank, a Credit Mobilier, 1867-ben csúnya bu- kással végezte be egy ideig dicső pályafutását. El kellett buknia, mert hosszú lejáratú hiteleket nyújtott olyan iparvállalatoknak, melyeket nem ellenőrizhetett és melyek a konjunktúrák változó viszontagságaiban biztonságot nem nyújtottak, Ezen tapasztala- tok dacára a francia Crédit Mobilier nyomán Európa egyéb ál- lamaiban gombamódra követték egymást a bankalapítások. Ál- landó körforgásban ezek a bankok a rendelkezésre bocsájtott hitellel fokozták a termelést, megtermékenyítették a gazdasá- got, ami viszont a jövedelmek és takaréktőkék megsokszoroso- dásával ú j és ú j pénzforrásokat irányított a bankok rezervoár- jai felé.

Az ipari .termelés soha sem sejtett1 kifejlődésével lépést tartott a világgazdaság, a nemzetközi kereskedelem fejlődése

(24)

is; a közlekedési eszközök tökéletesedésével a távolságok meg- rövidültek, a forgalom meghatványozódott, a föld minden ré- szében a mezőgazdaság fejlődött, szűz területek vonattak műve- lés alá, a gyarmatok kiaknázása hozzájárult ahhoz, hogy egyes nemzetek nagy gazdagságra tettek szert és tőkéiket hitel for- májában rendelkezésére bocsájtották kezdetlegesebb országok- nak gazdaságuk megtermékenyítésére. A hitel így nemzetközi viszonylatban is óriási méreteket ért el. Képet alkothatunk ma- gunknak erről, ha figyelembe vesszük, Ihogy 1914-ben a háború kitörése előtt — mint A. Neymark megállapítja — franciák birtokában 45 milliárd aranyfrancs, angolok birtokában 100 milliárd aranyfrancs értékű idegen és gyarmati értékpapírok voltak és például Orozsország csak francia hitelezőknek egye- dül 12 milliárd aranyfrancskal tartozott.

A mult században a technikának rohamos, szédületes ha- ladása egymagában még nem tette volna lehetővé azt a kor- szakot alkotó gazdasági rendszert, melyet kapitalizmusnak ne- vezünk. A kapítalisztikus gazdasági rendszernek leglényegesebb ismérve és alapja a hitelgazdaságnak nagyméretű kialakulása. A naturalgazdaság után a pénz- és hitelgazdaság képezi az embe- riség evolúciójában a legújabb állomást. Mégis azt lehet mon- dani, hogy a hitelgazdaság hallatlan erejű, szédületes gyorsa- ságú kifejlődéséhez képest, annak valódi jelentőségét a világ- háborúval járó nagy megrázkódtatások bekövetkeztéig sem az

elmélet, sem a gyakorlat teljes mértékben nem ismerte fel.

Az emberiség szellemi fejlődésének egyik rendkívül jel- lemző tünete, hogy a hitel természetrajzát oly kevéssé ismerte.

Érdékes, hogy Proudihon már 1840-ben mondotta: ,,Le crédit est de toute l'économie politique la partie la plus difficile, mais en même temps la plus curieuse et la plus dramatique."

Ez az anarchista világnézetű francia bölcsész tehát már majd egy évszázaddal ezelőtt megsejtette, hogy a 'hitel közgazda- ságnak legnehezebb, legmegfejthetlenebb és legdrámaibb része.

A ma élő nemzedék ébredt csak annak tudatára, hogy a hitel a jelenkori gazdaságnak nemcsak drámai, hanem tragikus fejezete, melynek most szenvedjük el katharzisát. Eddig a bőséges, a gazdaságot megtermékenyítő hitelnek csak fényoldalait, áldásait vették figyelembe, ma a hiteltúltengésnek rettenetes pusztításait nyögjük. Ma már a tudomány is megállapította sok keserű ta- pasztalatból, hogy nem volt gazdasági válság, melyet többé- kevésbé nem a hitellel való visszaélés előzött volna meg. Ma már a kapitalizmus válsága alatt a hitel mélyreható válságát kell értenünk; és ma már tudjuk, hogy a gazdasági világválság összetett okai között a hiteltúltengés, a hitellel való visszaélés és a hitelnek észszerűtlen felhasználása a leglényegesebb ténye- zők sorába tartoznak.

Szinte érthetetlen, hogy a tőkések az utolsó fél évszázad- ban, vaksággal megverve, mily hiszékenyen, mily nemtörődömség- gel bocsájtották pénzüket államnak, közületeknek, vállalkozá- soknak rendelkezésére, anélkül, hogy ezen tőkék miként való felhasználása iránt érdeklődtek és biztosítékokat szereztek volna. És époly érthetetlen az a könnyelműség, mellyel a köl-

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Updating...

Kapcsolódó témák :