Farmakognóziai Hírek – X. évf. 35. szám
12
Gyógynövény Szakosztály:
„mozgalmas év el tt állunk…”
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság legnemesebb és alapítói szándéká- ból fakadó hagyománya a gyógynövények- kel kapcsolatos hazai tudományos tevékeny- ség összefogása. Az elmúlt évtizedekben számos szakmai rendezvény, tudományos közlemény tükrözte a több kutatóhelyen zajló intenzív munkát. Az elmúlt években – a korábbi profil megtartása mellett –a Szak- osztály célul t zte ki, hogy tevékenységét kiszélesítse. Ennek szellemében született meg az Év Gyógynövénye kezdeményezés, amely révén évr l évre újabb gyógynövényt állíthatunk az érdekl dés középpontjába.
Ugyanilyen fontos célunk hogy a fiatal gyógynövénykutatók munkájának bemutatá- sára, szakmai kapcsolataik meger sítésére is fórumot teremtsünk – tavaly ez is megvaló- sult. Az idei év jelent s történése, hogy a Gyógynövény Szakosztály csatlakozott az ESCOP-hoz (European Scientific Cooperative on Phytotherapy), a fitoterápiás szakmai társaságok legnagyobb európai szervezetéhez, és képvisel ivel részt vesz annak munkájában. Ez az év számos alka- lommal szolgál arra is, hogy a területen te- vékenyked k szakmai találkozókon cserél- jenek eszmét és tapasztalatokat egymással.
Gyógynövény Konferencia
A soron következ , XIV. Magyar Gyógynövény Konferencia helyszíne Pan- nonhalma lesz. A május végén (29-30.) megrendezend kétnapos esemény az aktuá- lis kutatások bemutatásának fontos fóruma, ezen kívül a szakmai kapcsolatok építésének helyszíne is. Épp ezért – a tudományos szekciókon túl – fontos szerepe van a társa- sági programoknak. Az idei rendezvényen meglátogatjuk az F apátságot, a gyógynö-
vény-feldolgozót, csokoládékóstolón ve- szünk részt és egy – várhatóan kit n – va- csorán az országszerte híres Viator étterem- ben. Az el adók nagy része idén nem fel- kért, mindössze a gyógyteákkal foglalkozó szekcióban lesznek felkért szakért k. Remé- nyeink szerint a mintegy 100 f maximális fér hely modern konferenciaterem a ren- dezvény mindkét napján megtelik majd. Jó lenne, ha – a korábbi évekkel ellentétben – a közönség soraiban jelent s arányban jelen lennének gyakorló gyógyszerészek is.
GA 2015 konferencia
A gyógynövénykutatással foglalko- zók legnagyobb (és bizonyosan leghosszabb nev : Gesellschaft für Arzneipflanzen- und Naturstoff-Forschung e.V.) nemzetközi szervezete 2015. augusztus 23-27. között Budapesten tartja rendes éves konferenciá- ját. A négynapos, várhatóan sok száz f s rendezvény a szakterületen tevékenyked k legnagyobb seregszemléje, így aki részt vesz a több száz posztert és sok tucat el adást felvonultató eseményen, képet kaphat a gyógynövénykutatás jelenlegi trendjeir l, a legújabb eredményekr l. A rendezvényre szóbeli vagy poszterprezentációval is lehet jelentkezni a hivatalos honlapon keresztül:
www.ga2015.hu Az absztraktbeküldés ha- tárideje: 2015. április 15.
Fiatal Gyógynövénykutatók Fóruma Idén is megrendezzük ezt a tavaly elindított rendezvényt, amelyen tudományos doktori fokozattal (még) nem rendelkez fiatal kutatók számolhatnak be eredményeik- r l. A tavalyi tapasztalatok – és az azóta megnyilvánuló érdekl dés – is igazolja a fórum létjogosultságát, amely azért tekinthe- t hiánypótlónak, mert ez az egyetlen hazai tudományos rendezvény, amelyen sok fiatal kutató prezentációs lehet séghez jut, ame- lyekr l ráadásul a szakterületen tevékenyke-
Farmakognóziai Hírek – X. évf. 35. szám
13 d kollégákkal érdemi diszkusszió is foly- tatható. A rendezvény várható id pontja 2015. június vége, helyszíne az eseményt támogató Gyógynövénykutató Intézet Buda- kalászon.
Év Gyógynövénye
A Szakosztály vezet sége az év ele- jén lezajlott titkos választáson a galagonyát (1-2. kép) választotta az Év Gyógynövé- nyének. Bár számos növény (gy sz virág, mák, orbáncf , kamilla) szintén több szava- zatot kapott, az idén a szavazók többsége a galagonyát találta legalkalmasabbnak arra, ami az eredeti kezdeményezés célja volt, azaz hogy a nagyközönség számára felmu- tassunk olyan növényfajokat, amelyek a modern fitoterápia keretében okkal és meg- alapozottan használhatók.
1-2. kép:Crataegus monogyna Jacq. és C. laevigata (Poir.) DC.
Fotó: Wirth Tamás
A galagonya mindazon túl, hogy in- dikációja révén nagy beteganyagon alkal- mazható gyógynövény, azért is jelent s és fontos, mert tudományosan alaposan vizs- gált, így a racionális fitoterápia fontos növé- nye, s még ma is intenzív kutatások tárgya.
Az Év Gyógynövényével kapcsolatos isme- retek terjesztésének fontos színtere honla- punk (www.evgyogynovenye.hu), a Gyógy- szerészetben hamarosan megjelen össze-
foglaló közlemény és a laikus sajtóban elhe- lyezett írások is.
Gyógynövénylap
A www.gyogynovenylap.hu oldalt 2015 év elején hoztuk létre, szintén a gyógynövények iránt érdekl d nagyközön- séget célozva. A gyógynövények, természe- tes anyagok, és az azokból készült termékek iránti jelent s érdekl dés kielégítésére szá- mos weboldal létezik – sajnos köztük olya- nok is, amelyek téves, esetenként veszélyes információkat terjesztenek. Gyógynövény- kutatással foglalkozó szakemberekként cé- lunk, hogy az oldalon megjelen írásokkal hozzájáruljunk a gyógynövényekkel kapcso- latos szakszer ismeretek terjesztéséhez. Az oldal, amelynek tanácsadó szerkeszt bizott- sága a Szakosztály vezet ségének tagjaiból, szerkeszt i jellemz en doktoranduszok, posztdoktorok közül kerülnek ki, néhány f bb téma köré szervezett rovatokban közöl rövid, közérthet írásokat gyógynövények- kel kapcsolatban. A Fitoterápia rovat a gyógynövények gyógyászati alkalmazásával kapcsolatos írásokat tartalmazza, a Gyógyövénytan a gyógynövények gy jtésé- vel, termesztésével, botanikájával foglalko- zó cikkek gy jt helye, a Kutatás címszó alatt az újabb tudományos eredmények is- mertetését olvashatják.
Remélhet leg az írások témája, azok stílusa is alkalmassá teszi az oldalt arra, hogy szerény ellenpontként szolgáljon a növényekkel, növényi termékekkel kapcso- latos fals információk özönével szemben.
Dr. Csupor Dezs MGYT Gyógynövény Szakosztály elnöke