DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
Hegedűsné Baranyai Nóra
Keszthely
2007.
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
PANNON EGYETEM
GEORGIKON MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Témavezető:
DR. KARDOS ZOLTÁNNÉ
AGRÁRGAZDASÁGI FOLYAMATOK VIZSGÁLATA IDŐSOR-MODELLEK ALKALMAZÁSÁVAL
Készítette:
Hegedűsné Baranyai Nóra
Keszthely
2007.
AGRÁRGAZDASÁGI FOLYAMATOK VIZSGÁLATA IDŐSOR-MODELLEK ALKALMAZÁSÁVAL
Írta:
Hegedűsné Baranyai Nóra
Készült a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori iskolája keretében
Témavezető: Dr. Kardos Zoltánné
Elfogadásra javaslom (igen / nem)
(aláírás)**
A jelölt a doktori szigorlaton …... % -ot ért el,
Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom:
Bíráló neve: Dr. Tenk Antal …... igen /nem
……….
(aláírás) Bíráló neve: Dr. Molnár Tamás …... igen /nem
……….
(aláírás)
A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …... % - ot ért el
Keszthely, ……….
a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minősítése…...
………
az EDT elnöke
Tartalomjegyzék
1. Kivonatok 2
2. Bevezetés 6
3. Szakirodalmi összefoglaló 9
3.1. A gazdasági jelenségek változásának közgazdaság-elméleti háttere 9 3.2. Agrárökonómiai nézetek az elmúlt 10 év szakirodalmában 17 3.3. Az idősor-elemzés módszertani alapjai 21 3.3.1. Az időbeli változások vizsgálatának módszerei 21
3.3.2. Előrejelzési módszerek 24
4. Anyag és módszer 30
4.1. A vizsgálat tárgya és adatbázisa 30 4.2. A vizsgálatok során alkalmazott módszerek 30
5. Saját vizsgálatok 36
5.1. A mezőgazdaság helyzetének alakulása a rendszerváltást követően 36 5.1.1. Az ágazat súlya, a termelési alapok,
a termelés szervezeti keretei 36 5.1.2. A mezőgazdaság kibocsátásának főbb jellemzői 41 5.2. A magyar mezőgazdaság főbb termékeinek dinamikai vizsgálata
az 1920-as évektől napjainkig 46
5.2.1. A főbb szántóföldi növények termelését jellemző
hosszú távú trendek és ciklusok 46
5.2.2. Az élő állatok és állati termékek előállítását jellemző
hosszú távú trendek és ciklusok 63
5.2.3. A növényi- és az állati termékek hazai fogyasztásának alakulása 71 5.3. A legjelentősebb hazai agrártermékek piaci folyamatainak
vizsgálata a 90-es évektől napjainkig 83
5.3.1. Ciklikusság a növényi termékek értékesítési árainak
és mennyiségeinek alakulásában 83
5.3.2. Ciklikusság az állatok és az állati termékek
értékesítési árainak és mennyiségeinek alakulásában 90 5.3.3. A gabonafélék és a vágósertés felvásárlási
árának alakulása az Európai Unió néhány országában 99
6. Következtetések, javaslatok 104
7. Összefoglalás 110
Új és újszerű kutatási eredmények 113
New and Current Results 114
Irodalomjegyzék 115
Mellékletek 125
1. Kivonatok
A magyar mezőgazdaságnak nem csupán gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is számottevő. A rendszerváltás után több mint másfél évtizeddel, valamint az Európai Uniós csatlakozást követően nagy jelentőséggel bírnak az elmúlt időszakot elemző kutatások és a jövőt megcélzó előrejelzések. A dolgozat bevezetésként a kilencvenes évektől napjainkig terjedő időszakról ad rövid, átfogó ismertetést a mezőgazdaság termelő alapjairól, outputjainak, monetáris indikátorainak alakulásáról, valamint adalékokat szolgáltat néhány termék külpiaci versenyképességéről.
Az értekezés egyik fő célkitűzése az volt, hogy feltárja néhány alapvető mezőgazdasági jellemző időbeli alakulásának sajátosságait, a mezőgazdasági naturáliák – vetésterület, termelés, fogyasztásra történő felhasználás – több mint nyolcvan évet magába foglaló idősoraiban fellelhető tartós alaptendenciáit, hosszú távú ciklushatások jelenlétét.
A vizsgálatok másik célját a rendszerváltozást követő 15 éves időszakra vonatkozó piaci folyamatok – árak, felvásárolt mennyiségek – havi változásainak elemzése jelentette, azzal a hipotézissel, hogy piacgazdasági körülmények között nem elhanyagolható rövid távú ciklikus ingadozásokkal kell számolni. A dolgozat vizsgálat tárgyává tette a vonatkozó tényezők sztochasztikus összefüggéseit, a változásokat befolyásoló tényezők hatását, és azok magyarázatát.
A vizsgálatok az idősor-elemzés módszereivel, a regresszió- korrelációanalízis és a simító eljárások felhasználásával kerültek elvégzésre a magyar mezőgazdaság néhány területére vonatkozóan. A kutatómunka mindezekkel a módszerekkel annak a célnak kívánt megfelelni, hogy a múltban bekövetkezett eseményekből okulva, a folyamatokat befolyásoló tényezők felvázolásával képet alkothassunk a jövőben várható tendenciákról.
A magyar mezőgazdaság éves adataiból képzett idősorok elemzése során a vizsgálat tárgyát a legjelentősebb gabonafélék (búza, kukorica, árpa), a burgonya, a napraforgó, a cukorrépa, továbbá a legfontosabb haszonállatok (sertés, szarvasmarha, baromfi), valamint a növényi- és az állati termékek (liszt, burgonya, cukor, tehéntej, tojás) képezték.
A felhasznált statisztikai módszerek alkalmasnak bizonyultak a múltban lejátszódott folyamatok törvényszerűségeinek feltárására és a jövőre vonatkozó előrejelzések készítésére. A naturáliák több évtizedes dinamikájában az alaptendencia
mellett hosszú távú ciklushatás is kimutatható volt. A kutatás igazolta azt a hipotézist is, hogy a növényi és az állati termékek havi felvásárlási árai és felvásárolt mennyiségei a kilencvenes évektől napjainkig jelentős rövid távú ciklikusságot mutattak. Az alkalmazott késleltetett regresszió számítás, valamint az időtényező kiszűrésére használt módszerek segítségével kimutathatóvá vált a piaci árak és mennyiségek közötti kapcsolat. A kutatás igazolta, hogy a prognózisok készítésekor a változások tendenciájának előrejelzéséhez több módszer egyidejű alkalmazása szükséges, valamint hogy a jövőbeli trend becslésénél figyelembe kell venni a hosszú és rövid távú ciklushatást is.
Outline
Hungary’s assent to the EU membership highlights a need to analyze future prospects and reflection of the past with regards to agriculture given its economic and social significance. The main goal of the study is to reveal how basic natural indicators have shown certain tendencies and cyclical effects in Hungarian agriculture with an eighty-year overview. The study was carried out by using time series analyses, regression analyses and smoothing procedures.
The applied statistical methods were appropriate to reveal the tendencies of past and future prospects, and to observe long-term and short-term cyclical effects. The monthly purchase price and quantity of plant and animal products have shown significant short-term cyclical tendencies from the 90s till today showing an evident but delayed correlation. The study proved that not only the tendencies but also the deflecting effect of cyclical tendencies should be taken into consideration when preparing a forecast.
Auszug
Die wirtschaftliche und gesellschaftliche Bedeutung der ungarischen Landwirtschaft, sowie unsere EU Mitgliedschaft erfordert analysierende Forschungen und die Zukunft erzielende Prognosen. Die Zielsetzung der Dissertation war zu erschließen, welche Tendenzen und Zykluseffekte in den grundsätzlichen naturellen Indexen der ungarischen Landwirtschaft in den letzten achtzig Jahren zu erfahren waren. Die Untersuchungen wurden mit Anwendung von Methoden der Zeitreihen- Analyse, Regressionsanalyse und der Abglättungsverfahren vollgebracht.
Die angewandten statistischen Methoden waren zur Aufdeckung der Tendenzen von Vergangenheit und zur Nachweisung der Prognosen für die Zukunft, sowie der lang- und kurzfristigen Zykluseffekten geeignet. Die monatlichen Aufkaufpreise und Mengen der pflanzlichen und tierischen Produkte zeigten von den 90-er Jahren bis heute bedeutende kurzfristige Zyklizität, und miteinender vergleichbare, mit Verspätung auftretende korrelierende Beziehung. Die Forschung hat bewiesen, dass neben der Tendenz auch die ablenkende Wirkung der Zyklizität bei der Abfertigung von Prognosen berücksichtigt werden muss.
2. Bevezetés
A magyar mezőgazdaságnak nem csupán gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is számottevő. A rendszerváltás után másfél évtizeddel, és az Európai Uniós csatlakozást követően nagy jelentőséggel bírnak az elmúlt időszakot elemző kutatások és a jövőt megcélzó előrejelzések.
A mezőgazdaság helyzetének ismerete társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt fontos. Az irányításban, valamint az üzleti szférában tevékenykedő szakembereknek nemcsak az agrárgazdaság állapotával és folyamataival kell tisztában lenniük, hanem a számbavételi módszerekkel, az adatok tartalmával, az elemzések módszertanával is.
A gazdálkodók számára nélkülözhetetlenek a nemzetgazdasági és az agrárgazdasági információk ahhoz, hogy világosan lássák saját helyzetüket a piacon, azért hogy ezáltal javíthassák gazdálkodásuk eredményességét, illetve felismerjék a jövőbeli sikeres fejlesztési irányokat.
Az értekezés kiterjedten alkalmaz statisztikai eljárásokat, mégsem tekinthető egyértelműen módszertani jellegű munkának. A döntő szempont a vizsgálatok elvégzésekor a mezőgazdaságban lejátszódó folyamatok észlelése, az összefüggések feltárása volt. A különböző metódusok kiválasztását is ez motiválta. A különféle módszerek alkalmazása nem öncélúan történt, hanem annak figyelembe vételével, hogy a kapott információk képesek-e a gazdaság szereplőinek segítséget nyújtani a jövőt illetően. A makroszintű agrárgazdasági folyamatok elemzésének egyik eszköze az idősor-elemzés. A dolgozat a múlt és a jelen megismerésével egy lehetséges jövőképet mutat be, ami akkor következne be, ha a jelenlegi tendenciák tovább folytatódnának. A mezőgazdaság azonban egy olyan ágazat, amelyet számos külső és belső tényező alakít.
Tudvalevő, hogy az időjárás, mint véletlen tényező a gazdálkodók számára adottságként jelentkezik. A többi faktor megismerése, és a folyamatok alakításában játszott szerepük feltárása fontos momentuma volt a kutatásnak.
A mindenkori gazdaságpolitikának nagy szüksége van ezen összetevők megismerésére, a hatások-ellenhatások múltbeli feltérképezésére ahhoz, hogy a jövő agrárstratégiáját már ezek figyelembe vételével alakítsa ki. Az értekezés ehhez kíván segítséget nyújtani, a rendelkezésre álló adatbázisok és vizsgálati módszerek felhasználásával.
A tudományos vizsgálódás a kilencvenes évek végén tudományos diákköri kutatási téma keretében indult, melynek elsődleges célja a statisztikai módszerek megismerése, valamint gazdasági idősorok elemzése során történő alkalmazása volt. Ez a kutatómunka képezte alapját a „Makrogazdasági folyamatok a gazdaságstatisztika látókörében” című 2001-ben megvédett diplomadolgozatnak. A tovább folytatott kutatás során – új módszerek (késleltetett regresszió analízis, sztochasztikus és simító eljárások, autokorreláció, trendszűrés) gyakorlati alkalmazása mellett – a téma leszűkült a mezőgazdaságra, de azon belül folyamatos bővülésen ment keresztül. Így került az érdeklődés középpontjába – a szántóföldi növények, az állatok és az állati termékek havi felvásárlási árának és felvásárolt mennyiségének elemzése mellett – a főbb mezőgazdasági termékek vetésterületének, termelési színvonalának, fajlagos fogyasztásának 1920-tól kezdődő vizsgálata.
A tudományos munkában a kutató gyakran kényszerül kompromisszumok kötésére a vizsgálat tárgyát, körét, célkitűzését, a kifejtés horizontális és vertikális mélységét illetően. A vizsgálat tárgyát a legfőbb szántóföldi növények (búza, árpa, kukorica, napraforgó, burgonya, cukorrépa), a legfontosabb haszonállatok (sertés, szarvasmarha, baromfi), és állati termékek (tej, tojás) képezték. A zöldség- és gyümölcsfélék, a takarmánynövények elemzésével érdemesnek látszik egy nagyobb tanulmányban önállóan foglalkozni.
Összegzésképpen tehát az értekezés vizsgálat tárgyává teszi:
- az agrárgazdasági folyamatok és struktúrák főbb jellemzőit hazánkban a rendszerváltástól napjainkig;
- a legfőbb szántóföldi növények vetésterületének és termelésének hosszú távú alaptendenciáját, ciklikus hullámmozgásait az 1920-as évektől a jelenlegi évtized közepéig;
- az állatállomány és állati termék előállítás összevetését a tendenciák, a ciklusok, és a jövőben várható folyamatok szempontjából;
- a liszt, a burgonya, a cukor és a főbb vágóállatok fogyasztását;
- a főbb szántóföldi növények, az állatok, valamint az állati termékek havi felvásárlási árának és felvásárolt mennyiségének ciklikusságát középtávon (1992-től napjainkig);
- az egyes termékek ára és mennyisége közötti kapcsolat szorosságát;
-az Európai Unió országaiban kialakult termelői árakat, különös tekintettel a gabonafélékre és a vágósertésre.
Az értekezés egyes fejezetei e témák részletes kifejtése mentén kerültek meghatározásra. A fenti felsorolásból a kutatás célkitűzései is körvonalazódnak.
- a magyar agrárgazdaság főbb termékei vonatkozásában az elmúlt több mint nyolcvan évben lezajlott folyamatok, összefüggések bemutatása;
- a termékek havi felvásárlási árának és felvásárolt mennyiségének vizsgálata, a ciklikusság megismerése, az összefüggések és együtthatásuk feltérképezése a kilencvenes évektől napjainkig;
- a múltban lejátszódó alaptendenciák (trendek) és a ciklikusság feltárása alapján, több vizsgálati módszer alkalmazásával jövőprognózisok készítése, az eredmények összehasonlítása.
A vizsgálatokat az idősor-elemzés módszereivel, valamint a korreláció-analízis és a simító eljárások felhasználásával végeztük a magyar mezőgazdaság néhány területére vonatkozóan. A kutatómunka mindezekkel a módszerekkel annak a célnak kívánt megfelelni, hogy a múltban bekövetkezett eseményekből okulva, a folyamatokat befolyásoló tényezők felvázolásával képet alkothassunk a jövőben várható tendenciákról.
3. Szakirodalmi összefoglaló
3.1. A gazdasági jelenségek változásának közgazdaság-elméleti háttere
A gazdaság, és azon belül a mezőgazdaság folyamatos változáson megy keresztül. Ezen folyamatok tendenciáját, és a változások mozgató rugóit több évtizede vizsgálják a kutatók.
A gazdaság időről időre változik. Gazdasági növekedésről akkor beszélhetünk, ha egy nemzetnek nem csupán termelése, de termelési kapacitása is nő. A növekedési elméleteknek két alapmodellje van, az egyik a keynesi, a másik a neoklasszikus modell.
A keynesi típusú modellek a kereslet oldaláról indulnak ki. Az egyensúlyi növekedés legfontosabb feltételének az összkereslet változását tekintik, és a beruházások alakulásának jelentős hatást tulajdonítanak. Ezen elméletek bírálataként jöttek létre a neoklasszikus modellek, amelyek a kínálatot helyezik a középpontba (Meyer – Solt, 1999).
Az elméleti növekedési modellekhez képest a valóságos gazdasági folyamatok eltéréseket mutatnak. Az egyensúlyi növekedéshez képest a tényleges gazdasági fejlődés igen változatos képet rajzol elénk. A gazdaság mutatószámai állandóan változnak, e változások mögött megbúvó okok, szabályszerűségek vizsgálatával már régóta foglalkoznak a kutatók. Arra keresik a választ, hogy a gazdaság miért nem fejlődik kiegyensúlyozottan a trend mentén, milyen okok kényszerítik arra, hogy a fejlődést hullámozva, lelassulva, majd felgyorsulva, egyensúlytalanságoktól kísérve tegye meg (Meyer – Solt, 1999). Jánossy (1975) szerint egy ország gazdasági fejlődése végső soron a munkaerőben rejlő adottságok kibontakozásától függ, hiszen a társadalom végül mindig újból és újból előteremti a munkaerő mindenkori fejlettségi szintjének megfelelő termelési eszközöket.
A gazdasági élet tendenciáinak feltérképezése módot ad a fejlődés irányának megismerésére. A folyamatok mozgatórugói, amelyek az alaptendencia mellett a változásokat okozhatják a szezonális- és ciklikus hullámmozgás, illetve a mezőgazdaságra oly jellemző véletlen tényező (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999).
A ciklikusság ökonómiai értelmezésben nem más, mint a hullámzás jelensége, azaz bizonyos szabályossággal jelentkező periodikus mozgás. A ciklus a fizikából jól ismert szinusz hullámhoz hasonlít, amely a következő szakaszokból áll: felszálló ág azaz konjunktúra, és leszálló ág azaz dekonjunktúra (Sipos, 2000).
A konjunktúraelmélet lényeges vonása, hogy fel akarja deríteni a következőket:
mi okozza a válságot, mikorra várható a fellendülés, mik lehetnek a gazdaság ciklikus viselkedése mögött meghúzódó okok, továbbá miért változik meg a ciklusok periódusa.
A különböző elméletek kialakulása annak köszönhető, hogy a kutatók a fordulópontok magyarázatát másban gondolták meglelni (Sipos – Szentmiklósi, 1991).
Boér (1927) „A konjunktúra elmélete” című tanulmányában összegyűjtötte és összehasonlította a különböző cikluselméleteket. Művében ismertette Jevons (1875) angol közgazdász véleményét, miszerint a napfolttevékenységek határozzák meg a ciklusokat. Más kutatók azt mondták, hogy a csillagok állásából következő esőzési ciklusok váltanak ki gazdasági hullámzásokat. A későbbi tanok a társadalmi gazdaság belső sajátosságaiban látták a gazdasági körforgás mozgatórugóját. A fellendülések és a válságok kiváltó okaként – szintén Boér (1927) nyomán – a modern termelési technikát és a nemesfém-termelés emelkedését (Sombart, 1912), az áralakulást és a
„kapitalisztikus” termelési folyamat hosszú időtartamát (Aftalion, 1913), valamint a vállalkozói nyereség váltakozását (Lescure, 1910) tekintették. Schumpeter (1912) külön választotta a statikai és a dinamikai jelenségeket, ezzel igazolta azt a korábbi felvetést, hogy a fellendülés végén megbomlott gazdasági egyensúly a pangás alatt helyre áll. E mellett kimondta, hogy a gazdasági ciklusok változása közben a haladás nagy tendenciája érvényesül.
A konjunktúraciklusok empirikus adatokkal történő kutatása a XIX. században vette kezdetét, és a XX. században erősödött fel, amikor már rendelkezésre álltak az elemzéshez szükséges statisztikai adatok.
Anderich (1937) szerint a konjunktúrakutatás „az a jelenség, amely a gazdasági élet változásait, mozgásjelenségeit megfigyeli, leírja (lehetőleg számszerűen), és arra törekszik, hogy az egyes jelenségek közötti tapasztalati összefüggéseket felderítse, statisztikailag kiértékelje, és ezek alapján a gazdasági élet jelen állapotának a meghatározásán kívül a jövőbeni alakulására is következtetéseket vonjon le, azaz prognosztizálja a jövőbeni gazdasági folyamatokat”. A konjunktúraelmélet és -kutatás elnevezés a latin coniungere (összekapcsol) szóból származik.
A konjunktúrakutatás gyakran alkalmazza a fizika módszereit, a statikát, a dinamikus és statikus egyensúlyt, a periodicitást, a harmonikus rezgőmozgást, a ciklikusságot. A konjunktúrakutatás módszerei két csoportba sorolhatóak. Egyrészt az idősorkutatási eljárásokat, másrészt a korreláció- és regresszió számítás módszereit
foglalják magukba. A konjunktúrakutatás mára már szerves részévé vált egy viszonylag új tudománynak, az ökonometriának (Sipos, 2000).
A gazdasági előrejelzés igen jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt több mint száz év során. Nagy (1974) „A gazdasági előrejelzés irodalma” című tanulmányában ismertette a módszerek kialakulásának, és a gazdaságelméleti háttér kidolgozásának történelmi vonulatát. Művében bemutatta, hogy a teóriák kialakulásának három nagy periódusát különböztethetjük meg:
1. Barométer-korszak (1850-1933): Erre az időre tehető a konjunktúraindexek, konjunktúrabarométerek kidolgozása. Az első aggregált konjunktúraindexek készítése Neumann – Spallar (1887) nevéhez fűződik. Babson (1925) és Pearson (1919) a gazdasági jelenségeket több, szervesen kapcsolódó konjunktúraindexszel, úgynevezett konjunktúraindex-rendszerrel jellemezte.
Erre az időszakra tehető a gazdasági élet hosszú hullámainak felfedezése.
2. Multiplikátor-korszak (1933-1939): Ekkor bontakozik ki a nemzeti jövedelemszámítás. A korszak legjelesebb képviselője Keynes volt, aki bírálta a klasszikus közgazdászok egyensúlyelméletét. Véleménye szerint az egyensúly elengedhetetlen feltétele, hogy az állam beavatkozzon a folyamatokba (Keynes, 1965). Keynes és követői a gyakorlati tapasztalatok alapján a konjunktúraváltozás jövőbeni alakulását az állami kiadások függvényében vizsgálták.
3. Nemzeti jövedelemszámításra való fokozott támaszkodás korszaka (1945-):
Jellemzője, hogy a nemzeti számlák, a strukturális folyamatok, és az ökonometriai modellek kerültek a vizsgálatok fókuszába (Nagy, 1974).
A XX. század első felében a konjunktúrakutatók felismerték azt, hogy a ciklusok időtartama nem egyforma, azaz különböző periódushosszú hullámzások léteznek. A különböző periódusok létrejötte különböző egyensúlyi pontokat tételez fel, aminek okát abban látták, hogy az áruk és a javak eltérő időtartamon keresztül teljesítik a maguk gazdasági funkcióit, és létrehozásuk is igen eltérő időt igényel (Sipos – Szentmiklósi, 1991).
Duijn (1983) szerint a hosszú hullámokra történő első utalást Clark az angol Railway Registerben megjelent tanulmányában találhatjuk. Clark az 1793. és az 1847.
évi nagy éhínséget hasonlította össze, melynek során egy 54 éves periódusú ciklus
jelenlétét állapította meg, ami öt kisebb szakaszt foglalt magába. Később ezeket Juglar- ciklusnak nevezték el.
Az igazi nagy áttörés Kondratyev nevéhez fűződik, aki a gazdaság hosszú hullámainak hipotézisét módszertanilag kidolgozta és empirikusan is igazolta. Francia, angol, német és amerikai idősorok naturális-, pénzügyi, illetve vegyes jellegű adatainak vizsgálata során a trendtől való eltérés számítási módszerét alkalmazta. Vizsgálatai alapján négy empirikus szabályszerűség jelenlétét mutatta ki. Ezek a következők: a hosszú ciklusok emelkedő hullámának kezdetekor lényeges változások mennek végbe a gazdasági életben; a ciklusok konjunkturális szakaszában sokkal gyakoribbak a társadalmi megrázkódtatások és fordulatok; a dekonjunkturális szakaszban a mezőgazdaság is tartós válságban van; a hanyatló periódusban a 8-11 éves, közepes ciklusok depressziós szakaszai hosszabbak és mélyebbek, míg a fellendülés rövidebb és gyengébb. A hosszú ciklusok további jellemzője, hogy globálisan az egész világgazdaságra hatással vannak. Léteznek olyan nézetek, amelyek szerint a Kondratyev-ciklusok is duplázódnak, és ezáltal évszázados (szekuláris) trendek alakulnak ki a gazdaságban. Jelenleg, 1973 óta az évszázados trend leszálló ágában vagyunk (Hoós, 2003).
Kondratyev mellett Kuznets is rövidebb és hosszabb távú egyensúly-típusokat különböztetett meg. Kondratyev (1980) feltevése szerint a piaci kínálat változatlannak tekinthető sok fogyasztási cikknél, nyersanyagféleségnél és termelési eszköznél. Ezen javak állományát rövid idő (1 – 4 év) alatt ki lehet cserélni. A második ciklus már hosszabb, ide tartozik a termelési eszközök (gépek, berendezések) zöme. Kondratyev azt gondolta, hogy egy újabb egyensúlyi típust jelentenek az alapvető, évtizedekig funkcionáló tőkejavak (vasútvonalak, csatornaépítés, talajjavító berendezések, kvalifikált munkaerő képzése) állományának változásai (Sipos, 2000).
A nemzetközi szakirodalom az alábbi négy ciklust különbözteti meg:
- Kitchin, vagy más néven leltár (készlet) ciklus, 3-5 éves;
- Juglar, vagy állandó befektetési ciklus, 7-11 éves;
- Kuznets, vagy építési ciklus, 15-25 éves;
- Kondratyev hosszú, vagy a hullámok ciklusa, 45-60 éves.
A ciklusokat – a Kuznets ciklus kivételével – Schumpeter nevezte el felfedezőikről. Ha a gazdasági fejlődést leegyszerűsítjük, és feltesszük, hogy átlagosan a Kondratyev ciklus hossza 54 év, a Kuznets ciklusé 18 év, a Juglar ciklusé 9 év és a
Kitchin ciklusé 4,5 év, akkor felállítható egy összefüggés miszerint: 1 Kondratyev ciklus
= 3 Kuznets ciklus = 6 Juglar ciklus = 12 Kitchin ciklus (Sipos, 2005).
Az egyes ciklusoknak tehát eltérő a periódusa, és a gazdaság különböző területeire jellemzőek. A Kitchin-ciklus, amelyet készlet-„befektetési” ciklusnak is neveznek, a vállalatok készletezési magatartásától függ. A vállalatok tranzakciós-, spekulációs-, és puffer jellegű okokból rendelkeznek készletekkel. Ezek nagysága hullámzást mutat, mivel a kereslet növekedése elfogyasztja a készleteket, míg a kereslet stagnálása a készletek növekedését eredményezi. A nemzeti sajátosságok e ciklus alakulásában érvényesülnek a legjobban (Hoós, 2003).
Az állandó tőkebefektetések, vagyis a Juglar-ciklus a gépek, berendezések hullámzásán alapul. E ciklus hosszát az magyarázza, hogy a kereslet-kínálat változásaira a tőkejavak lassabban (7 – 11 év alatt) tudnak reagálni (Sipos, 2000).
A Kuznets-ciklus a gazdasági és demográfiai folyamatokon alapul. Azon elv mentén került kidolgozásra, hogy amikor egy gazdaság teljes kapacitáskihasználással működik, akkor a befektetések növekedésére a bérek emelkedni kezdenek, több lesz a bevándorló és kevesebb a munkanélküli, az új családépítések száma is nőni kezd. A beruházások emelkedése pedig a gazdasági épületek építésére hat pozitívan (Kuznets, 1930).
Gazdag (1990) szerint a kapitalizmus kialakulásától kezdve a „technostruktúrák”
kimutatása valósulhatott meg (száz éves hullámok formájában), mert a trendek csak a mennyiségi változásokat tudják megragadni, ám a nagy, strukturális változások mérésére alkalmatlanok. Az adott technológiai szerkezetben a fejlődést kereső társadalom erőforrásait felélve keres kiutat a stagnálásból, de a kiút csak a radikális struktúraváltással, a következő technostruktúra-periódusba lépéssel lehetséges, így a folyamat kezdődik elölről. Az utolsó technostruktúra-ciklus 1980-ban kezdődött, és a felszálló ág jelenleg is tart. Erre az időre tehető a tudományos-technikai forradalom, a tudás, a szellemi munka korszaka (Gazdag, 1992).
Az 1990-es évek második felében Artis – Kontolemis – Osborn kimutatása nyomán egyértelművé vált, hogy a ciklusok jellege nemzetközi. Tanulmányukban közzé tették a legfejlettebb G7 csoport és a többi európai ország, valamint Észak-Amerika és Japán gazdaságának elemzését. Megállapították, hogy az európai országok ciklusa erős asszociációs kapcsolatban van egymással, és Németországon keresztül az USA, Kanada és Japán gazdaságával is (Artis et al., 1997). Darvas és Szapáry (2004) tanulmányukban megvizsgálták, hogy az EMU tagországokban, és abban a nyolc közép-kelet-európai
országban, amelyek vélhetően hamarosan az EMU tagjai lesznek, hasonlóan alakulnak- e a konjunktúra ciklusok. Azt állapították meg, hogy Magyarország, Lengyelország és Szlovénia ciklusai jelentős hasonlóságot mutatnak az EMU tagországokhoz, de a többi ország eltér attól.
A 90-es évektől kezdve egyre több tanulmány foglalkozott a magyar gazdaságban végbemenő ciklikus folyamatokkal. Bródy (1992, 1999) a magyar gazdaságban meglévő rövid ciklusok jelenlétét vizsgálta és mutatta ki. A hazai konjunktúrakutatás során, mint számos fejlett országban, hazánkban is kiszámításra kerültek a gazdaság fontos területeit jellemző jelzőszámok (együtt haladó, megelőző, lemaradó). Hoós és Muszély (1996) megkísérelte csoportosítani a hazai gazdasági idősorokat a jelzőszámok típusa alapján, hangsúlyozva azt, hogy a kiválasztott idősorok kiinduló idősornak tekintendők, azokat a későbbi számítási és alkalmazási folyamatban korszerűsíteni, kiegészíteni, szelektálni kell. Ezzel a véleménnyel maradéktalanul egyet lehet érteni, hiszen a rendszerváltás óta eltelt idő nem tekinthető még elég hosszúnak ahhoz, hogy a pontos besorolás elvégezhető legyen (Baranyai, 2001).
Napjainkban a gazdasági és a politikai folyamatok azt igazolják, hogy a különböző periódusú ciklusok keverednek, mozgásukkal csökkentik, vagy növelik az egész hullámzás amplitúdóját. Megállapítást nyert, hogy ha a Kondratyev ciklus leszálló ága találkozik a rövidebb ciklus felszálló ágával, az a recessziót elmélyíti. Ezért a rövidebb távú elemzésnél is szükségesnek látszik a hosszú ciklusok jelenlétének figyelembe vétele (Hoós, 2003).
Mivel a gazdaság nemcsak ciklikus, valamint tartós tendenciák alapján viselkedik, ezért a konjunktúraelmélet mellett kialakult a válság- és a káoszelmélet is. A válságteóriákkal foglalkozó klasszikus közgazdászok szerint az iparosodás fejlődésével az emberiség is állandó fejlődésben van, amit csak néha szakítanak meg rövid időre válságok. A válságteóriák kidolgozói az emberiség fejlődésének útját egyenes vonalúnak látták, az úgynevezett optimisták szerint ez a vonal töretlenül halad felfelé, az úgynevezett pesszimisták úgy gondolták, ez az út lefelé visz (Boér, 1927).
A káoszelmélet módszertanában hasonlóságot mutat a konjunktúrateoretikával (Nováky, 1993). A káoszelmélet azt mutatja meg, hogy egy egyszerű determinisztikus, de nem lineáris összefüggés rendkívül bonyolult időfejlődést eredményezhet. Ezt az időbeli fejlődést az idő előrehaladtával, vagy a paraméterek kis változásaival heves, váratlan minőségi változások érhetik, és ezáltal véletlen lökések által keltett zavarok
látszatát kelti. Ha a káosz bekövetkezik, a gazdasági előrejelzés rendkívül nehézzé válik (Baumol – Benhabib, 1989). A konjunktúra elemzése során célszerű a vizsgálatokat kiegészíteni a nemlineáris differenciálegyenleteket tartalmazó sztochasztikus modellekkel is, és így feltárni a jövőben várható kaotikus viselkedést. Ezen kívül szükséges káoszhelyzetben is prognosztizálni, azaz a konjunktúrakutatás feladata a lehetséges variációk előrejelzése. A fenti gondolatok azt mutatják, hogy a káoszelmélet felerősíti a változatokban való gondolkodás jelentőségét (Hoós, 1995).
A különböző konjunktúraelméletek ismerete mellett az elemzés során figyelembe kell venni azt is, hogy a gazdaság folyamatok – mint például az árak és a mennyiségek – időbeli változásai összefüggésben vannak egymással. A felvásárlási árak és felvásárolt mennyiségek havi adatainak vizsgálata során számos közgazdasági összefüggést kell figyelembe venni. A piacon megjelenő végső ár úgynevezett árlépcsőben alakul ki. Az árlépcső három legfőbb szakasza a termelői ár, a kereskedelmi ár, és végül a fogyasztói ár. Minden terméknél meghatározható egy árminimum, amelyet a termék kínálati helyzete, és az előállítási költség határoz meg, illetve egy ármaximum, amelyet a kereslet és a piaci verseny alakít ki. Az árminimumot a vállalati szándékok felfelé, az ármaximumot a piaci verseny lefelé szorítja. Tehát az árat ellentétes hatások érik, melyek állandó ármozgást eredményeznek. A mezőgazdasági termelői árakra rendkívül sok tényező hat, így például a kereslet, a kínálat, a piac, a kormányzati hatások stb. (Tracy, 1994).
Amikor egy kibocsátott termék ára megváltozik, akkor az változást okoz a termékből felkínált mennyiségben, ami elmozdulást eredményez a kínálati görbén.
Külső tényezők hatására megváltozhat a kínálat, ami a kínálati görbe eltolódásához vezethet. Ezek között a tényezők között kell megemlíteni a meghatározó inputot, a helyettesítő termék, illetve a kapcsolódó termékek árában bekövetkező változásokat, a technológiai átalakulást és az intézményi tényezőket. Ezeknek a faktoroknak a hatása nem azonnali, hanem időben eltolódik (Nyárs – Vizvári, 2005).
Az élelmiszertermékek iránti kereslet rendszerint árrugalmatlan, azaz a kínálatban bekövetkező változások általában nagy árváltozásokkal járnak együtt. A mezőgazdasági termékek kínálata az időjárás, és egyéb okok miatt előre nem látható változékonyságot mutat. A kereslet rugalmatlansága magyarázatul szolgálhat az agrártermékek árában tapasztalható fluktuációra (Tracy, 1994). A keresleti görbe helyének megváltozására is számos tényező hathat. Ezek a lakosság számának és
eloszlásának, a rendelkezésre álló jövedelemnek, a helyettesítő termékek árainak, a fogyasztó preferenciájának változásai. A keresleti görbén a változások csak bizonyos idő elteltével következnek be (Nyárs – Vizvári, 2005).
Pókháló modellnek nevezi a közgazdasági irodalom azt a piacmodellt, ami a kereslet és kínálat dinamikus egyensúlyához vezető piaci mozgások leírásán alapszik. A kínálat alakulásához azt tételezzük fel (kompetitív piacok elmélete), hogy az egyes termelők profitjuk maximalizálására törekednek. Ehhez ismerniük kell termelési költségeiket és a piaci árak alakulását. Termelési döntéseik meghozatalakor az értékesítési árat még nem ismerhetik, ezért pusztán az elmúlt időszak alapján becsléseik lehetnek róla (Finkelstadt, 1995).
A mezőgazdasági termelői árak időben, térben és minőségi osztályok szerint eltérnek egymástól. Az időbeni változásoknak az árszínvonal-trend mellett szezonális és ciklikus okai is lehetnek. A szezonális hatást a primőr-dömping időszakok, illetve a fogyasztói szokások okozzák. A szezonális hatás miatt keletkezett problémát nem romlandó termékeknél tárolással meg lehet oldani. A kínálatot a mezőgazdasági termelők biztosítják. Az agrárkereskedelem kínálati oldalára az a jellemző, hogy nagyon sok termelő van a piacon, és az egyedi termelők szerepe az összes termelt mennyiség alakulása szempontjából jelentéktelen. Az árak ciklikusságára az a jellemző, hogy kezdetben a magas árak optimista termelési döntések meghozatalára ösztönzik a termelők jelentős részét. Ezáltal valamennyi termelő megnövelt mennyiségű terméke közel azonos időben jelenik meg a piacon. Ez az árak csökkenését eredményezi. Az alacsonyabb ár miatt a termelők többsége visszafogja a termelést, ami viszont újabb áremelkedést okoz, és a folyamat kezdődik előröl.
A ciklikus áringadozás több tényezővel magyarázható:
- a termelésre vonatkozó döntéseket a jelenlegi árak befolyásolják, azonban van egy bizonyos időeltolódás a termelésre vonatkozó döntések és a tényleges termelés alakulása között, így a termelők anélkül hozzák meg döntéseiket, hogy figyelembe vennék a többi termelő elhatározását;
- a piaci hatásokra időben késve reagálnak a termelők;
- a termelési önkorlátozás, tehát a kínálat mesterséges csökkentése a kereslet élénkítése érdekében (Tracy, 1994);
- a keresletnek és a kínálatnak megbomlott az egyensúlya, ezért a kisebb méretű üzemek arányának növekedésével együtt emelkedett a mezőgazdasági termékek piacának kiegyensúlyozatlansága (Hajdúné – Lakner, 1999);
- az elégtelen piaci információk (Coase – Fowler, 1937).
3.2. Agrárökonómiai nézetek az elmúlt 10 év szakirodalmában
Az agrárgazdaságot – mint ahogy az a kutatás tárgyának vázolásakor ismertetésre került – több aspektusból vizsgáltuk meg. A rendszerváltás utáni, több mint másfél évtizedben lejátszódó folyamatok elemzése – amelyet az 5.1. fejezetben ismertetünk – nem lenne teljes, ha a változások hátterét és a problémák lehetséges megoldási alternatíváját nem mutatnánk be az agrárközgazdászok nézetei alapján.
A mezőgazdaság természeti kincsünkön a termőföldön, a másként nem foglalkoztatható munkaerő-állomány közepes méretű kihasználásán, valamint a számottevő szellemi tőkén alapul (Varga, 1996). A gazdasági elemzők véleménye megegyezik abban, hogy egy ország ipari fejlettségét az bizonyítja a legjobban, hogy az ipar külkereskedelmében az export meghaladja-e az importot. Erre azonban a hazai ipar sosem volt képes, a mezőgazdaság ezzel szemben évek óta pozitív export egyenleget produkál a hazai fogyasztói igények kielégítése mellett (Buday-Sántha, 2001).
Az agrárgazdaság nemzetgazdaságból való szerény részesedése azt sugallja, hogy az ország gazdasági erejének növelése, a makrogazdasági egyensúly fenntartása, a polgárok jólétének emelése ma már nem igényli feltétlenül az agrárgazdasági teljesítmény javítását. Sőt az arányszámok gyors süllyedése európai érettségünk fokmérőjeként is értelmezhető, írja Udovecz (2001).
A magyar mezőgazdaság nehéz helyzetének megoldására gyógyírt csak akkor találhatunk, ha reálisan feltérképezzük a gondok gócpontjait. A problémák forrásai a rendszerváltás után megindult privatizációs folyamatok egyoldalú végrehajtásában keresendők. Benet 1995-ben megjelent tanulmányában, amelyben a földtulajdon hazai helyzetével foglalkozik, azt írja, hogy a több tízezres lélekszámú, néhány hektárral, sőt gyakran egy hektár alatti földtulajdonnal rendelkező családi gazdaságok nem lesznek életképesek, és nem válhatnak versenytársaivá a nyugat-európai családi gazdaságoknak (Benet, 1995). Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai a szerzőt igazolták.
Domokos (1995) szerint a szövetkezetek felszámolása, a parcellák feldarabolása jelentősen növelte a parlagterületeket, a munkanélküliek számát, a gépállomány jelentős részének áron aluli értékesítését, a feketegazdaság terjedését. Gazdag (1995) másban vélte megtalálni a probléma gyökerét. Jelentős árzuhanással kísért világválság alakult ki az 1980-as években – mutatott rá –, és csak megfelelő támogatáspolitikával lehetett
volna felvenni a versenyt a nyugati piacokkal. A rendszerváltás éveiben azonban pont az agrárszektorból vontak el jövedelmet. További probléma szerinte, hogy nem alakították ki a termelés – feldolgozás – forgalmazás tulajdonosi mélységű integrációját, ami mind a mai napig hiányzik az agrárgazdaságból.
Már a 90-es évek elejétől áthidalhatatlannak tűnő ellentmondásban állt a tőkeigényesség növekedése a mezőgazdaság finanszírozhatóságával. A mezőgazdasági termelőknek gyakran saját működésük fenntartása is gondot okoz, és emellett a beruházások megvalósítására már nem marad anyagi fedezetük. A versenyképesség megteremtése tőkeerős gazdaságok és fejlesztések nélkül azonban nem valósítható meg, ezért egyre nagyobb jelentősége van az uniós támogatásoknak. Újabb problémaként jelentkezett a múltban – mint ahogy arról Sántha (1995) is írt –, hogy a keleti piacok megszűnése nem csak az exportunkat és az importunkat érintette súlyosan, hanem tovagyűrűző hatásai az egész agrárgazdaságot megrengették. Élelmiszer-feldolgozó üzemek sokasága ment csődbe, ami több tízezer kis- és nagytermelő tönkremenetelét okozta (Domokos et al., 1995). Az élelmiszeripari feldolgozó vállalatokat azok vásárolták fel, akik a nemzetközi élelmiszerpiacon korábban versenytársaink voltak.
Mára jellemzővé vált, hogy az áruházláncok diktálják a termelőknek a feltételeket. A hazai mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparágak lakosságeltartó képessége az évek folyamán visszaesett (Veress et al., 2004).
Az agrárközgazdászok, mint látható, a problémák okait másban látják ugyan, de abban egyetértenek, hogy a megoldások keresése és megtalálása uniós taggá válásunk óta még sürgetőbbé vált. Abban már különböznek a vélemények, hogy melyek a legsürgetőbb feladatok, és azokat milyen módon kellene megoldani. Veress és szerzőtársai szerint a mezőgazdaságból élőknek tulajdonosi tudattal és emberséges életkörülményekkel kellene rendelkezniük. A szerzők úgy gondolják, hogy ehhez megfelelő segítséget tudna nyújtani az EU vidékfejlesztési támogatásának számos változata, illetve a földtörvény megváltoztatását is szorgalmazzák. Véleményük szerint a földbérletre és vásárlásra a hazai és a külföldi állampolgároknak csak akkor legyen joguk, ha tartósan letelepednek, fő jövedelmük a mezőgazdaságból származik, és van megfelelő szakképzettségük. Szerintük a földbirtokszerkezetben a termőterület minél nagyobb hányadát kellene a kis- és középméretű gazdaságoknak kitenniük (Veress et al., 2004). Vizsgálataink kimutatták (Kardosné – Hegedűsné, 2006), hogy 2005-ben az egyéni gazdaságok 30 százalékára volt jellemző a fogyasztáson felüli értékesítés. E
csoport esetében a gazdasági erősödést gátolná, ha a bérleti és vásárlási lehetőségektől megfosztanák őket.
Veress és szerzőtársai az önként szerveződő, de államilag és az EU által is támogatott termékpályás szövetkezeti hálózatokban, a hatékony érdekvédelmi szervezetekben, a takarékszövetkezeti hálózatban, a környezetkímélő ökológiai gazdálkodásban, és az ingyenes szaktanácsadási rendszerben látják a kiutat. Gazdag (2006) szerint szintén a szövetkezés lehet az egyedüli járható út ahhoz, hogy élelmiszergazdaságunk versenyképessége kellő mértékben fejlődjön.
Magda (2006) arra hívja fel a figyelmet, hogy a döntéshozók és a szakemberek akkor cselekszenek helyesen, ha a globalizációt mint kihívást ismerik el. A jövő változására adható válaszok véleménye szerint ennek hiányában elképzelhetetlenek.
Olyan termékek termelésében látja a kiutat, amelyek a piacon keresletet elégítenek ki megfelelő mennyiségben és minőségben, valamint elfogadható áron és jövedelem- tartalommal értékesíthetők. A szerző több megoldási lehetőséget vázol fel tanulmányában, így például iparszerű árutermelést javasol azokon a területeken, amelyek a szántóföldi növénytermesztés legfontosabb árunövényeinek kedveznek.
Ehhez olyan üzemméret kialakítását tartja indokoltnak (akár társulásokkal is), amely képes korszerű technológiával, logisztikával és marketinggel versenyképes gazdálkodásra. Véleménye szerint a munkaigényesebb termékek előállítása a családi gazdaságok körében valósulhatna meg.
A marketing, a logisztika, a szövetkezés és a vertikális koordináció, azaz egy jó agrárstratégia kidolgozásában és megvalósításában látja a kitörési pontot Forgács (2006) is. Azt a véleményét fogalmazta meg tanulmányában, miszerint a kialakuló új élelmiszergazdasági szerkezetbe a kistermelők csak akkor tudnak sikeresen beintegrálódni, ha növelik gazdasági méretüket, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, minőségi termékek előállítását célozzák meg, és növekszik a kooperációs hajlandóságuk (Forgács, 2006). Remélhetőleg segítséget tud nyújtani ebben a termelőknek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv, amely négy célt fogalmaz meg a 2007 – 2013-as időszakra nézve. Ezek: a versenyképesség (piac, minőség, innováció) fokozása, a környezetgazdálkodás (kistérségi klaszterek) erősítése, a komplex vidékfejlesztés (jövedelmezőség, életminőség) javítása, a Leader+ széles körű felkarolása (Ficsor, 2006).
Az állattenyésztés az elmúlt években jelentősen háttérbe szorult. Az agrárközgazdászok többségének az a véleménye, hogy a rendszerváltás előtti
növénytermesztés-állattenyésztés 1/3-2/3 arányt, ha nem is teljesen visszaállítani, de mindenesetre meg kellene közelíteni. Véleményünk szerint e területen több dolog feszül egymásnak, amelyek között fontosság szempontjából nincs különbség. Az egyik ilyen lényeges momentum az EU által meghatározott kvóták nagysága, amelyek a termelés szintjét jelentősen befolyásolják. A második a versenyképesség, hiszen csak azokat az állattenyésztési ágazatokat érdemes támogatni, amelyek megfelelő komparatív előnnyel rendelkeznek. Vizsgálataink, melyeket a volt CEFTA országok körében végeztünk, azt mutatták, hogy az élő sertés kivételével a többi állati terméknél komparatív előnnyel rendelkezik Magyarország a vizsgált országokkal szemben (Poór – Hegedűsné, 2006).
Az utóbbi években jelentős problémaként merült fel az állattenyésztés alacsony jövedelmezősége, a gazdák likviditási helyzete, a belföldi és a külföldi piacok elégtelensége, valamint az olcsó importtermékek behozatala. Ebből a hátrányos helyzetből csak nagy arányú műszaki fejlesztéssel, és az állomány genetikai értékének javításával lehet kilábalni. A sertéstenyésztés esetében ilyen lehetőség rejlik a fajtaszerkezet megváltoztatásában (mangalica, bio-sertés), valamint az állomány genetikai értékének javításában is (Kiss et al., 2005). Ha növekszik az állatállomány, az pozitívan hat a takarmánynövény-termesztés intenzitására is. A tőke-, a munka- és az eszközigényesség jelentős az állattenyésztésben, amihez még a takarmánytermelés ez irányú financiális problémái is hozzáadódnak. Ezen tényezők figyelembe vételével kell megtalálni azt az egyensúlyt, ami kimozdítja az állattenyésztést jelenlegi helyzetéből.
Mészáros (2006) tanulmányában ismertette, hogy Joslin (2002) négyféle paradigmát (világszemléletet) különbözetet meg a mezőgazdaságban. Ezek a támogatásfüggő, a kompetitív (versenyképes), a multifunkciós, és a globalizált paradigma. Mészáros (2006) szerint ma, és a jövőben is a különböző agrárpolitikai világszemléletek nemzetközi színtéren történő ütközésére és együttélésére lehet számítani. Magyarországnak pedig az a feladata, hogy az Európai Unió tagjaként alkalmazkodjon ezekhez a kihívásokhoz.
Varga (2006) tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági termelés belső struktúrája jelentős átalakuláson megy keresztül, mivel az élelmiszertermelő növénytermesztés és az állattenyésztés mellé, harmadik fő ágazattá léphet elő az energiatermelés. Hajdú (2006) véleménye szerint a bio-üzemanyag előállítás egy olyan kitörési pontot kínál Magyarország számára, ami a gabonafelesleget csökkenteni tudná, és egyben megfelelő piaci lehetőségeket is teremtene.
A magyar gazdaság, agrárgazdaság elmúlt éveinek folyamataihoz hasonló események zajlottak le Közép-Kelet-Európa számos más országában is. A mezőgazdaság termelési részaránya a legtöbb országban csökkent az elmúlt évtizedben.
Korszerűtlen, elaprózódott birtokok jöttek létre a privatizáció során, a mezőgazdasági foglalkoztatottság, és annak makrogazdasági aránya Bulgária és Románia kivételével szintén csökkent. Ezekben az országokban az élelmiszerfogyasztás is visszaesett az elmúlt évtizedben. A közép-kelet-európai országokban a mezőgazdasági külkereskedelmet Magyarország kivételével negatív egyenleg jellemezte. Az Európai Unióval és egymással kötött társulási szerződések segítették a termékek piacra jutását.
Az élelmiszerfeldolgozó-iparban a külföldi tőke elsősorban az étolaj-, a sör-, a dohány-, az édes-, a malom-, és a sütőiparba áramlott be. A külföldi befektetések nagy része Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban valósult meg (Burgerné, 2001).
3.3. Az idősor-elemzés módszertani alapjai
3.3.1. Az időbeli változások vizsgálatának módszerei
A társadalmi-gazdasági jelenségek statisztikai elemzése során nagy jelentőségük van az időbeli vizsgálatoknak, a különböző időpontokban, illetve időszakokban mért adatok összehasonlításának. Az idősor-elemzés segítségével feltárulnak a múltban lejátszódó folyamatok, amelynek segítségével képet kaphatunk a jövőt illetően. A múltbeli tendenciák előrevetítésével a társadalmi és a gazdasági folyamatok jövőbeni értékét hatékonyan lehet megbecsülni.
A társadalom- és gazdaságtudományok fejlődésével több idősor-elemzési modell és módszer kidolgozására került sor. Ezek a közgazdasági kutatásokban és alkalmazásokban két szélsőségesnek tekinthető modellcsaládba (determinisztikus és sztochasztikus modellek) sorolhatók. A determinisztikus (dekompozíciós) idősor- elemzés abból a feltételezésből indul ki, hogy az idősort a tartós, hosszú távú tendencia (trend), és a periodikus hullámmozgások külső tényezőként határozzák meg, és ezektől eseti, egyedi eltérítő hatást eredményez a véletlen. A sztochasztikus idősor-elemzés kidolgozói szerint az aktuális idősori értékeket a korábban realizálódott értékek, és a véletlen hatás együttesen alakítják ki, a hosszú távú tendencia befolyásoló szerepe itt nem jelenik meg. A két irányzat általában nem válik mereven szét, előfordulhat, hogy felhasználják egymás módszereit, sőt kialakultak olyan modellezési irányzatok,
amelyek megkísérelték a két megközelítés ötvözését, és ezáltal önálló modellcsalád (pl.
simító eljárások) létrehozását (Hunyadi – Vita, 2002).
A dekompozíciós modellek alakultak ki legkorábban, melyek a legtöbbet használt idősor-elemzési eljárásokat tartalmazzák. Jellemzőjük, hogy mélyebb összefüggéseket tárnak fel. Alapelvük, hogy az idősorok különböző összetevőkből, komponensekből állnak. Az idősorokban maximum négy komponens hatása nyilvánul meg, ezek: a trend, a szezonalitás, a ciklus és a véletlen. Egy-egy konkrét idősorban viszonylag ritkán van jelen valamennyi komponens. A dekompozíciós eljárás lényege, hogy az idősort felbontjuk komponenseire, elkülönítjük az összetevők egyedi hatását.
Az idősort alkotó egyes komponenseket matematikai, illetve statisztikai módszerekkel lehet meghatározni.
A négy komponens hatását additív és multiplikatív modellként írhatjuk le:
ADDITÍV MODELL: Y = Ŷ + S + C + V MULTIPLIKATÍV MODELL: Y = Ŷ · S · C · V Additív modell esetében a két periodikus összetevő – a szezonális- és a ciklikus hullámzás – a periódus adott szakaszában egy meghatározott abszolút nagysággal növeli, vagy csökkenti az idősor értékét, függetlenül az alapirányzat adott időszakbeli színvonalától (Köves – Párniczky, 1981). A multiplikatív modellben a periodikus komponens relatív módon fejti ki hatását, azaz meghatározott arányban téríti el az idősor értékét (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999). A vizsgálatok szempontjából lényeges, hogy egy idősort additív, vagy multiplikatív modellel lehet-e leírni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatok általában multiplikatív jellegűek. Ha az idősor grafikonján közel azonos kilengésű (amplitúdójú) hullámok láthatók, akkor additív-, ha időben erősödő, vagy csillapodó a hullámzás, akkor multiplikatív típusról van szó (szerk. Szűcs, 2002).
A trend, vagy alapirányzat (Ŷ) a tartósan érvényesülő tendenciát, az idősor alakulásának fő irányát, általános színvonalát jelenti. A trendhatás az idősort befolyásoló főbb hatások eredője, határozottan jelentkező alaptendencia. Kimutatására kétféle eljárás használható, a mozgóátlagolás és az analitikus trendszámítás. A mozgó átlagok módszere a trendet az idősor dinamikus átlagaként állítja elő. Az analitikus trendszámítás az idősorban lévő alapirányzatot valamilyen ismert függvénnyel (lineáris-, exponenciális-, másod-, illetve p-ed fokú polinom-, hiperbola- és logisztikus függvény) fejezi ki. A specifikáció a legszorosabb illeszkedés elvére támaszkodik, de nagy súllyal esnek latba szakmai és szakirodalmi ismeretek az idősor természetéről,
továbbá az is, hogy a számítási eredményeket mire akarjuk felhasználni, interpretálásra, előrejelzésre, vagy trendmentesítésre (Kardosné – Vargáné, 2003).
Lineáris formula alkalmazására akkor van mód, ha feltételezhető, hogy egységnyi időváltozás alatt a vizsgált folyamat növekedése, vagy csökkenése abszolút értelemben megközelítően állandó. Ha a változás relatív nagysága mutat állandóságot, akkor exponenciális trendfüggvény illesztése ajánlott. Ha az idősorban tendencia- váltásra kerül sor, akkor az p-ed fokú polinommal jellemezhető leginkább. (A fokszám megválasztásával azonban óvatosan kell bánni, mivel a p növelésével monoton csökkenthető a reziduális variancia.) Amennyiben az idősor adatai valamely szélső értékhez tartanak, az alaptendencia hiperbolával írható le. A logisztikus függvénnyel olyan idősorok trendjét lehet jellemezni, amelyek alakulásában három fejlődési szakasz különböztethető meg, a következők szerint: az eleinte lassú növekedést egy erőteljes felfutás követi, majd a növekedés ismét lassul.
A trendre rakódik rá a periodikus hullámzás, amely az egyes periódusokon belül rendszeresen, vagy kevésbé rendszeresen visszatérő ingadozás. Két megnyilvánulása lehet: az egyik az állandó hosszúságú, perióduson belül szabályosan ismétlődő rövid távú szezonális ingadozás; a másik pedig a változó periódus-hosszúságú, kevésbé rendszeresen jelentkező ciklikus ingadozás.
A szezonális ingadozás (S) állandó periódus-hosszúságú hullámzás, ritmikus ingadozás, amely általában szabályosan visszatérő időközönként, azonos irányba téríti el az idősor értékét az alapirányzattól. Szezonális eltérésekkel, illetve indexekkel lehet ezen hullámmozgásokat számszerűsíteni.
A ciklus (C) a trend fölötti, vagy alatti tartósabb mozgást jelenti. Olyan periodikus ingadozás az idősorban, amely kevésbé szabályos, jelenlétét csak hosszabb idősorok alapján lehet felfedni és tanulmányozni. Ilyenek a gazdasági konjunkturális ciklusok. A ciklusok fajtáinak, valamint kiszámításuk módjának ismertetésére a következő alfejezetben kerül sor.
A véletlen ingadozás (V) az idősorban megtalálható szabálytalan ingadozás, amely nem mutat semmilyen szisztematikusságot. Ez, a többi összetevőt eltérítő komponens számos, mely számos egyenként nem jelentős tényező együttes hatását képviseli. Szabálytalan jellege miatt az idősorra gyakorolt hatását a múltra vonatkozóan ki lehet mutatni, de előre jelezni nem tudjuk (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999).
A simító eljárásokat a hatvanas években dolgozták ki. Alkalmazásuk egyszerű és célravezető. E módszerek a sztochasztikus idősor-modellekre jellemző mélyebb,
alaposabb valószínűségi megalapozást ugyan nélkülözik, de elvetik a determinisztikus idősor-elemzés előre elrendelt, hosszú távú pályájának koncepcióját is. Alapvető filozófiájuk az igazodás, a negatív visszacsatolás, azaz az előrejelzések hibáiból való szisztematikus tanulás, valamint a folyamatos pályakorrekció. A modellek becslését általában csak egyszer kell elvégezni, az újabb és újabb információk birtokában már csak a meglévő modellt kell helyesbíteni. A simító eljárásokat elsősorban előrejelzési céllal dolgozták ki, ezért gyakran nevezik őket prognózismodelleknek (Hunyadi et al., 1996).
A sztochasztikus idősor-elemzés azokban a tudományágakban fejlődött ki, ahol a kísérletezési tevékenység jelentős mértékű volt. Ezek a modellek az idősor egyes elemeit ismert tulajdonságú valószínűségi változók sorozatának tekintik. A 70-es évektől a kísérlettervezés módszereinek fejlődésével, valamint a modellekre alkalmazott pótlólagos megszorító feltételek megfogalmazásával az autoregresszív és a mozgóátlagolású (ARMA) modellek alkalmazása egyre inkább előtérbe került. Az ARMA modellek az időben lejátszódó folyamatokat saját korábbi értékeik és a véletlen hatások függvényében írják le, ezáltal döntő szerepet tulajdonítanak a véletlennek és a tehetetlenségnek. Ezek a folyamatokban meglévő rövid távú ingadozások leírására és azokból előrejelzések készítésére alkalmasak (Hunyadi et al., 1996).
Az idősor-elemzés módszerei és irányzatai nem merülnek ki a fent említett három modell-családdal. Napjainkban más, új szemléletek és irányzatok kialakulásának lehetünk tanúi.
3.3.2. Előrejelzési módszerek
Egy adott gazdasági folyamat múltjának és jelenének megismerése után joggal merül fel az az igény, hogy a jövőbe is betekintést nyerjünk, még ha azt „becslés” útján tesszük is. Számos statisztikai módszer létezik az idősorok előrejelzésére.
A gazdasági előrejelzés szerepe, hogy áthidalja azt az időbeni különbséget, időveszteséget, amely valamely esemény bekövetkezése és annak hatásos kiküszöbölése között fennáll. Ez az időveszteség három tényezőtől függ: milyen időbeli eltolódással készülnek el a statisztikai és egyéb információk valamely gazdasági esemény bekövetkezésétől; mekkora az elemzés továbbítása és a szükséges intézkedés kidolgozása, meghozatala között eltelt időintervallum; valamint, hogy mennyi idő telik el a hozott intézkedések hatásainak érvényesüléséig. A gazdasági előrejelzés feladata,
hogy minél előbb jelezze, hogy a múlt tapasztalatai és a gazdasági összefüggések alapján milyen hatások várhatók a gazdaság egészét, vagy egy – egy fő területét illetően. Az előrejelzések helyességének kritériuma nem feltétlenül az, hogy az extrapolációban foglaltak megvalósuljanak, hiszen előfordulhat, hogy a gazdaság szereplői éppen az előrejelzés hatására olyan intézkedéseket hoznak, amelyekkel megváltoztatják a folyamatok irányát (Zala, 1968). Augustinovics (1969) véleménye szerint a legtöbb esetben kidolgozható, meghatározható egy legvalószínűbb variáns, amelynek bekövetkezése legalább annyira várható, hogy a többiektől el lehet tekinteni.
Ezt a legvalószínűbb variánst nevezzük prognózisnak.
A prognosztizáló módszerek kiválasztásakor néhány alapelvet be kell tartani.
Mindenekelőtt ügyelni kell arra, hogy a trendvonal akkor extrapolálható nagy biztonsággal a múltbeli adatok alapján az eljövendő időszakra, ha az azt befolyásoló döntő tényezők változatlanok maradnak (Jánossy, 1975). Az alaptendencia mechanikus előrevetítése tehát csak akkor indokolt, ha az közgazdasági okokkal alátámasztható. A prognózis időtartama szintén lényeges kérdés, hiszen léteznek olyan jelenségek, amelyek jövőbeli alakulásában bizonyos idő után változások következnek be, melyet az előrejelzési modellben szerepeltetni kell. Egy jelenséget, illetve folyamatot csak akkor lehet előre jelezni, ha ismerjük annak szakmai és logikai hátterét, valamint birtokában vagyunk a megfelelő matematikai-statisztikai módszereknek. Fontos hangsúlyozni, hogy nem létezik egyetlen olyan prognosztikai módszer sem, ami a különböző folyamatok jövőbeli lefutását pontosan előre tudná jelezni, ezért a különféle metódusok eredményeinek egybevetése alapján lehet csak állást foglalni a jövőt illetően (Bessenyei et al., 1977).
A dekompozíciós előrejelzés – a trendextrapoláció – klasszikus módszernek számít, amely különböző továbbfejlesztett technikákkal, szakértői vélemények alátámasztásával a legtöbb esetben eredményesen alkalmazható. (Megemlíthető, mint legegyszerűbb módszer a mozgó átlagolású trendszámítás is, amely inkább gyakorlati célú és nem tudományos igényeket kielégítő eljárás.) A függvényhasználat sikere nemcsak a múltat a lehető legjobban leképező modell megtalálásán múlik, nagy jelentősége van azoknak a szakmai ismereteknek, amelyek alapján a múltbeli tendencia folytatódását lehet valószínűsíteni, vagy éppen el kell azt vetni.
A lineáris trendfüggvény – azaz a változás abszolút nagyságának állandósága – egy idő után megváltozik, hosszú távú előrejelzésre nem alkalmas. Az exponenciális trendfüggvényre ez még inkább érvényes. Ha egy idősor két, vagy több helyen mutat
tendenciaváltozást, akkor parabolikus trendfüggvény használata indokolt a folyamat előrejelzéséhez. Ekkor az előrejelzést különösen nagy körültekintéssel kell elvégezni, célszerű a fordulópontok előtti és utáni részekre külön trendet számítani. Ha a vizsgálat tárgyát képező jelenség idősora hosszú, akkor általában valamely növekedési görbével közelíthető meg legjobban. Ezek közül a legismertebb a szimmetrikus növekedési folyamatot leíró logisztikus görbe.
Az előrejelzés szempontjából lényeges kérdés, hogy egy jelenséget egy trendfüggvénnyel, vagy esetleg szakaszolva, résztrendekkel célszerűbb-e jellemezni. Ez utóbbi alkalmazása akkor indokolt, ha a vizsgált jelenség alakulására változások (úgynevezett törések) voltak jellemzők. F próbával tesztelni tudjuk, hogy szignifikánsan javul-e a trend illeszkedése az adatokhoz, ha résztrendekkel jellemezzük az idősort.
Ennek a prognóziskészítés szempontjából van jelentősége, hiszen ekkor már csak a szignifikánsan különböző utolsó időszakot jelezzük előre (Mundruczó, 1981).
Egy jelenség hosszabb távú trendje ritkán illeszkedik egy lineáris függvényhez, azonban egy-egy részére inkább jellemző a lineáris tendencia. Ezen alapgondolat mentén alakították ki a harmonikus súlyozású résztrendek módszerét, amelynek lényege, hogy az előrejelzésnél nem az egyes adatokat, hanem a résztrendeket veszi figyelembe (Kardosné, 1988). A résztendenciákhoz az idő előrehaladtával különböző súlyokat kell rendelni. A súlyok kiválasztásakor általánosan elterjedt a harmonikus súlysorozat használata, amelyben a felhasznált súlyarányok változása fordítottan arányos azzal az időintervallummal, amely az adott időpont és egy korábbi időpont között eltelt. Úgy kell kialakítani a súlyozást, hogy az idősor valamennyi tagja hatást tudjon gyakorolni az előrejelzésre (Bessenyei – Kovács, 1992).
A másik módszercsalád a simító eljárásokat foglalja magába. Az exponenciális kiegyenlítés a mozgóátlagolás tovább fejlesztett formája, amely megtartja a mozgóátlagolás előnyeit (egyszerűség, rugalmasság, könnyen kezelhetőség) és emellett igyekszik a prognosztizálás feladatának jobban megfelelni. A módszer abból az alapelvből indul ki, hogy időben visszafelé haladva egyre kisebb jelentőséget kell tulajdonítani a múlt adatainak, és nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak a frissebb információk (Herman et al., 1994).
Az idősorok alapján történő előrejelzés speciális esete a burkoló görbék módszere. A burkoló görbe eljárás különböző részrendszerek (részfolyamatok) egymásutániságának vizsgálatára és előrejelzésére alkalmas. A módszer akkor alkalmazható sikeresen, ha az adott rendszer részfolyamatainak fejlődését jellemző
görbék meghatározhatóak. A rendszer fejlődése az adott részfolyamat változásának keretei között, valamint új részfolyamat megjelenése következtében mehet végbe. Ez utóbbit szintáttörésnek nevezzük, melynek előrejelzése burkológörbe segítségével válik lehetővé. Matematikailag alsó és felső burkoló görbe határozható meg, amely befogja a jövőbeni fejlődés lehetőségtartományát (Nováky, 1999). A burkoló görbék a valóságban nem folyamatosak, hanem kisebb-nagyobb ugrásokkal, törésekkel jellemezhetők. Az így ábrázolt nagyobb rendszerek (az egymás után kialakuló részfolyamatok összességei) sokkal tartósabb fejlődést mutatnak, mint az őket hordozó egyedi összetevők, mivel e nagy rendszereket gyakran nem érintik olyan események (pl. depresszió, háború), amelyek zavarhatnák alakulásukat. Ez a jelenség a módszer egyik nagy előnye a többi eddig tárgyalt eljáráshoz képest. Másik gyakorlati jelentősége abban áll, hogy a szintáttörések megjelenését és hatását viszonylag nagy megbízhatósággal jelzi előre.
Hátránya, hogy a megvalósulás időpontját bizonytalanabbul határozza meg a többi eljáráshoz képest (Bessenyei et al., 1977).
A különböző jelenségek vizsgálatakor gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor az idősorban az alaptendencia mellett rendszeresen ismétlődő hullámzások is megfigyelhetőek. A rövid- és középtávú előrejelzések készítésekor figyelembe kell venni, és be kell építeni a modellbe a szezonális hullámzásokat is. Az extrapolációnál az alapirányzat változatlansága mellett feltételezzük a szezonalitás változatlanságát is (Kerékgyártóné – Mundruczó, 1999).
A gazdasági jelenségek összetettsége, illetve sokrétűsége megköveteli, hogy az előrejelzések készítésénél bonyolultabb modelleket használjunk. Az eddig bemutatott módszerek mind abból a feltételezésből indultak ki, hogy egy jelenség jövőbeli alakulása egyetlen, a tényezők sokaságának hatását koncentráltan tartalmazó időtényezőtől függ. A sztochasztikus összefüggésvizsgálati módszerek ezzel szemben azt is megmutatják, hogy egy vagy több tényező változása milyen hatást vált ki a vizsgálat tárgyát képező jelenségben, és annak milyen nagyságú változását vonja maga után. A legalapvetőbb eljárás a korreláció- és regresszió-analízis, amelynek az előrejelzés szempontjából két alapesetét különböztethetjük meg. Az egyik módszer a keresztmetszeti adatok alapján végzett előrejelzés, a másik pedig a prognosztizálandó jelenség idősora és a magyarázó változók idősora közötti korrelációs kapcsolat vizsgálata, illetve előrevetítése. Ez utóbbi eljárás használata különösen nagy körültekintést igényel, hiszen két jelenség között az idősor alapján akkor is kimutatható
