Konferencia a láthatatlan munkáról
„Mennyit ér a láthatatlan munka?” címmel rendezett a KSH konferenciát a láthatatlan munka napja alkalmából 2016. április 5-én, a Keleti Károly-teremben. Az ülés résztvevői arra kerestek választ, hogy miként lehet sta- tisztikai adatokkal leírni, a hagyományostól eltérő módszerekkel mérni és láthatóvá tenni azoknak az embereknek a teljesítményét, akik a háztartásban vagy önkéntesként pénzügyi ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak. A tanács- kozás levezető elnöke Németh Zsolt, a KSH társadalomstatisztikai elnökhelyettese volt, akinek megnyitó beszéde után az egybegyűltek a láthatatlan munka méréséről és gazdasági értékéről hallhattak előadásokat.
Sik Endre, a Debreceni Egyetem profesz- szora, a TÁRKI vezető kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritu- sa „Láthatóvá tenni a láthatatlant” című beve- zető előadását azzal indította, hogy nem tartja igazán ünneplendő eseménynek a láthatatlan munka napját, hiszen a nők ünneplésére van már két kiváló alkalom is (az anyák napja és a nemzetközi nőnap). Ami szerinte viszont méltó a megemlékezésre, az maga a háztartás, illetve az annak keretében végzett tevékenysé- gek, amelyeket a közgazdaságtan, a szocioló- gia és a statisztika fősodra egyaránt láthatat- lanságra kárhoztat. Három elméletre hivatko- zott annak bizonyítására, hogy a háztartásban folyó láthatatlan munkának mindig is fontos szerepe volt az emberiség fennmaradásában, és súlya a jövőben inkább nőni, mintsem csök- kenni fog.
Az első megközelítés szerint az otthoni munka kiesése a társadalom szétesését idézheti
elő. Bouldingot idézve: „…a háztartás funkci- onálásában bekövetkező zavar jelenti az embe- ri faj legnagyobb problémáját […] Most, mint látjuk, egy hedonista és szabadságelvű társada- lomban élünk, amely eltűnhet egy-két évszá- zad alatt. Ki lesz arra hajlandó, hogy végig- szenvedje a gyermekszülés és nevelés idősza- kát, ha valóban kiszámolja ennek költségeit?
[…] A kapcsolatok szerződésekkel való felvál- tása könnyen elpusztíthatja azokat a gazdasági elemeket, amelyek reciprocitáson alapulnak, és különösen, amit úgy hívnak, hogy az egymás- ba fonódó reciprocitások láncolata. Általános- ságban fogalmazva ez azt jelenti, hogy azért támogatjuk gyermekeinket, mert szüleink támogattak minket. Az egyetlen mód, különö- sen a modern világban, hogy visszafizesd szüleidnek azt, amivel tartozol nekik az, hogy támogatod gyermekeidet. E nélkül a reciprocitásláncolat nélkül, ami tehát azt jelen- ti, hogy jót teszek valakinek, mert nekem is jót tett valaki, a társadalom darabjaira esik szét…” (Boulding [1972]1 111., 119. old.
[1989] 2 75. old., Sik [2012]3 30–31. old.).
A második gondolatmenetet az előadó úgy interpretálta, hogy még a legsikeresebben
1 BOULDING,K.E. [1972]: The society as Achil- les heel. Journal of Consumer Affairs. Vol. 6. No. 2.
pp. 110–119.
2 BOULDING,K.E. [1989]: A társadalom Achil- les-sarka: a háztartás. In: Sik E. (szerk.): A háztartás a gazdaság „örök” intézménye. Szociológiai Füze- tek. 48. sz. ELTE. Budapest. 75–77. old.
3 SIK E. [2012]: A kapcsolati tőke szociológiája.
ELTE Eötvös Kiadó.Budapest. http://www.tarki.hu/
hu/about/staff/sb/kapcsolati_toke_szociologiaja.pdf
modernizálódó, urbanizálódó gazdaságokban is előállnak olyan helyzetek, illetőleg léteznek olyan társadalmi csoportok és gazdasági szeg- mensek, amelyekben védekező vagy kikény- szerített reakcióként a háztartás intézményében zajló munkatevékenységeknek „örökké” fenn kell maradniuk. E megközelítésbe sorolható a tranzakciós költségek közgazdasági iskolájának az az érvelése, amely szerint a háztartások mint különleges tulajdonságokkal jellemezhető
„miniüzemek” sokféle helyzetben versenyké- pesek a piaci termelőkkel.
A háztartásoknak a piaci szervezetekhez képest három előnyös szervezeti sajátosságuk van: 1. olcsó és hatékony eszközökkel rendel- keznek tagjaik ösztönzésére (hozomány és örökség reménye, hosszú távú viszonzás felté- telezése); 2. alacsony költségű ellenőrzési eszközökkel, hatékonyan képesek tagjaik tevékenységét ellenőrizni (hiszen ismerik egymást, együtt élnek); 3. mozgósítani tudnak két olyan emberi érzelmet, az odaadást (önzet- lenséget) és a lojalitást, amelyeket a piaci termelőszervezetekben nem vagy csak nagy költségekkel lehet felébreszteni és kiaknázni.
A piaci szervezethez képest ugyanakkor a háztartásnak hátrányai is vannak: 1. a családi élet konfliktusai akadályozhatják munkatevé- kenységeit (a férj és a feleség magánháborúja a háztartás széteséséhez vezethet); 2. a fe- gyelmezés eszközei korlátozottak (például nem lehet valakit a háztartásból elbocsátani);
3. nem válogathatja meg „alkalmazottait”, nem illesztheti munkaerejét a változó feladatokhoz, és szakmai követelményeket sem igen tá- maszthat, ami korlátozza termelésének haté- konyságát; 4. kis mérete miatt a gazdasági tevékenységek sok fajtájára alkalmatlan.
Az előnyöket és hátrányokat egyaránt fi- gyelembe véve az előadó azt a következtetést fogalmazta meg, hogy a háztartások az élő- munka- és nem hatékonyságigényes, a töre- dék-munkaidőben végezhető, a ritkán, illetve
váratlanul előforduló, a magánszférával össze- kapcsolódó, az otthoni élettel és infrastruktú- rával összeegyeztethető munkatevékenységek esetében versenyképesek a vállalatokkal.
Megemlítette, hogy a háztartás védő/túlélő működési módját a radikális marxista és a feminista kizsákmányoláselméletek gondolat- menetén keresztül is meg lehet jeleníteni.
Eszerint a háztartás lényegében azért maradt fenn, mert ez a szervezeti forma a legalkalma- sabb arra, hogy a férfiak kizsákmányolják a nőket, illetve hogy a piaci és állami hatalmak a munkaerőt ingyen elszívják annak tulajdonosá- tól, a munkásságtól. E magyarázattípusnak egy szelídebb változata a háztartások védekezőké- pességével érvel, rámutatva, hogy a társada- lom egyes csoportjai számára bizonyos gazda- sági folyamatok, meghatározott történelmi helyzetek közepette a háztartás hol egyedüli, hol – jobb híján – átmenetileg felértékelődő megélhetési forrás.
A harmadik elmélet szerint az önszolgáltató és/vagy információalapú tudástársadalom terje- désével felértékelődik a háztartásnak mint termelőüzemnek a szerepe. Ebből az álláspont- ból közelítve Gershuny [1983]4, [1989]5 mo- delljében tagadja, hogy a gazdasági fejlődést egyirányú folyamatként lehetne bemutatni.
Véleménye szerint hamis az a felfogás, ami részben úgy írja le a gazdasági fejlődést, mintha megadott ösvényeken menetelnénk végig az elsődleges termeléstől (mezőgazdaság) az ipari termelésen át a szolgáltatások társadalma felé, illetve a tradicionális társadalomból, ahol a gazdasági viszonyok a szokásra alapozódnak, egy olyan modern társadalom felé, ahol a társa- dalmi viszonyok egyre növekvő hányada a
4 GERSHUNY,J. [1983]: Social Innovation and the Division of Labour. OUP. Oxford.
5 GERSHUNY,J. [1989]: Társadalmi innováció és munkamegosztás. In: Sik E. (szerk.): A háztartás a gazdaság „örök” intézménye. Szociológiai Füzetek.
48. sz. ELTE. Budapest. 70–73. old.
piacon összemérődő ügyletek pénzben megha- tározott eredményei által ítéltetik meg. Állítja, hogy „…a technikai innováció, a tőkeellátottság változásai, a jogrendszer és a társadalomszerve- zet módosulásai együttesen egy kevésbé »tisz- ta« fejlődési sémát hoznak létre. A gazdasági tevékenység tartós egyirányú áramlása helyett a háztartási vagy a közösségi termelés felől az ipari termelésrendszer felé, a termelés kisebb átalakulásainak egy egész sorozatára az ún. a
»társadalmi innovációra« kell felfigyelnünk.
Ezek a végső szolgáltatási funkciók ellátási módjainak olyan átalakulásai, amelyek egyide- jűleg játszódnak le a formális gazdaság, a ház- tartás és a kommunális szektor, illetve a föld- alatti szektor között, és amelyeknek irányát az adott szituáció sajátos társadalmi és technikai feltételei szabják meg. […] A háztartási terme- lésből a formális gazdaságba az a hagyományos fejlődési folyamat, amely az Adam Smith nevé- vel fémjelezhető gazdasági elvekre, tehát a tömegtermelésre, a munkamegosztásra, a speci- alizálódás előnyeire, a termelési tényezők haté- kony felhasználására épül. Az Adam Smith által leírt folyamatok természetesen ma is megfi- gyelhetők […] ám nem minden árunál. A társa- dalmi és technikai változások eredményeképpen gyakori, hogy az otthoni termelésre alkalmas tartós fogyasztási javak és a szolgáltatások árának relatív változása oda vezet, hogy bizo- nyos szolgáltatások előállítása a formális gazda- ságból átkerül a háztartásba. Ez a folyamat a jövőben valószínűleg még más szolgáltatásokra is kiterjed. Nem tudjuk pontosan meghatározni azokat a feltételeket, amelyek mellett ez a transzformáció jön létre. Valószínű, hogy erre akkor kerül sor, ha egy bizonyos áru előállításá- hoz szükséges termelési tényezők olyan olcsóvá válnak, hogy nem kell intenzíven kihasználni őket, és ahol a szükséges szakértelem a háztar- táson belül is megtalálható. […] Állítom tehát, hogy egy adott pillanatban a technológia, a munkaerő-kínálat, továbbá az állami szabályo-
zás és annak szervezett formái együttesen a végső szolgáltatási funkciók ellátásának egy sor különböző átalakulási módjához vezethetnek.
Természetesen a »Nemzetek gazdasága« kiadá- sa óta eltelt két évszázadban ezeknek a »kis átalakulásoknak« az összesített hatása valóban a háztartási/civil termeléstől a formális ipari termelés felé vezető »Nagy Átalakulás« volt. Az utóbbi néhány évtizedben azonban a termelés néhány szektorában nagy jelentőségűvé vált a formális gazdaságtól a háztartás irányába törté- nő átalakulás. Megeshet, hogy a jövőben ezek a transzformációk összességükben felülmúlják az 1. transzformáció súlyát.” (Gershuny [1983]
38–53. old., [1989] 70–73. old.)
Sik Endre az előadását azzal zárta, hogy a domináns integrációs sémák, a redisztribúció és a piac mellett mindig is megmaradtak a kiegé- szítő funkciót betöltő integrációs sémák (a kölcsönös segítség (reciprocitás), az önzetlen segítés (altruizmus) és az önellátás (oikosz)), s ezeknek a külön-külön talán kicsiny, de egy- mással is átfedve pótolhatatlan intézményeknek a tárháza a háztartás, amit éppen ezért óvni kell a meggyengüléstől, mert sem a redisztribúció, sem a piac nem tudja hatékonyan biztosítani azokat a tevékenységeket, amiket a háztartás ezekre az intézményekre alapozva képes.
Ugyanakkor a technológiai fejlődés, az inf- rastruktúra kiépülése és az értékrend átalakulása megalapozza egy modern háztartási szektor fejlődését, amely a termelés és az elosztás folyamataiban egyre sikeresebben tud az ál- lammal és a piaccal szemben versenyre kelni.
Ha az előbb leírt elméletek következtetései érvényesek, akkor nagyon fontos (egyre job- ban) mérni a láthatatlan munka mennyiségét és értékét, hogy a társadalomba ágyazott gazda- ság ma láthatatlan folyamatai is láthatóvá legyenek, s ezáltal nőjön egy jobb közpolitika létrehozásának esélye.
Sik Endre előadását követően két szekció- ban hangzottak el előadások. Az elsőben, ami
a láthatatlan munka mérésével foglalkozott, először Giczi Johanna, a KSH vezető- tanácsosa tartott előadást „A láthatatlan házi- munka. A házimunka mérésének módszertana az időmérleg-felvételekben” címmel. A szak- értő először arról beszélt, hogy társadalmi szempontból tekintve a házimunka nem látha- tatlan. Magában foglalja mindazokat a tevé- kenységeket, amelyek az emberi szükségletek életet fenntartó és újratermelő kielégítéséhez, illetve annak minőségéhez kapcsolódnak.
Láthatatlannak az ország gazdasági teljesítmé- nyét bemutató statisztika szempontjából minő- sül, mivel anyagi ellenszolgáltatás nem jár érte, így értéke a gazdaságstatisztika számára mérhetetlen.
A karrierelméletek (Koncz [2016]6) szem- pontjából nézve, a társadalmi értékítéletet javarészt a munkaerőpiac közvetíti, amely rangsorolja, értékkel ruházza fel, anyagi és nem anyagi presztízsszimbólumokkal jutalmazza a munkatevékenységeket; de a házimunka elvég- zéséért ezekből a javakból semmi sem jár. A láthatatlanság tehát a munkaerőpiac szemszö- géből tekintve is definiálható, így pedig egyen- lő a fizetetlenséggel. A házimunka társadalmi- gazdasági súlya és idő-ráfordításbeli aránya azonban mégis számottevő. Láthatóvá tételéhez olyan egységes rendszert kell létrehozni, amely lehetővé teszi a fizetetlen munka pénzben kifejezett értékének becslését. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, két dilemma alapján kell döntéseket hoznunk. A mértékdilemma fókuszában elsősorban a házimunka definíciós kerete áll, míg az értékdilemma a házimunka forintban kifejezett értékének becslésére kon- centrál. A házimunkára fordított idő számbavé- teléhez elsőként tehát azt kell meghatározni, hogy mely tevékenységek sorolhatók a háztar- tási munka körébe. A különböző tevékenysé- gekre fordított időről az időmérleg-felvétel ad
6 KONCZ K. [2016]: Női karriertípusok és jel- lemzőik. Opus et Educatio. 3. évf. 1. sz. 30–39. old.
megbízható információt. Ebben a lakosság egy reprezentatív mintájába került személyek az év kijelölt napjairól (a teljes 24 óráról) időmérlegnaplót töltenek ki.
Az időmérlegnaplóban rögzítésre kerül minden, a kijelölt napon végzett tevékenység, megadva kezdetének időpontját és egyéb körülményeit, így helyszínét, a tevékenység célját, vagyis azt, hogy saját vagy más háztar- tás számára, nem fizetett vagy bérmunkaként végezték, a jelenlevőket és a résztvevőket, valamint a párhuzamos tevékenységet is. Az időmérleg-felvétel sajátossága, hogy nemcsak a klasszikus szocio-demográfiai jellemzők szerint, hanem a napok, hetek és évszakok tekintetében is reprezentatív. Ez a módszertani sajátosság, valamint az, hogy az időmérleg- vizsgálatok hagyományosan nagy mintán készülnek, pontos és jó minőségű adatokat eredményez az időfelhasználás becslése szem- pontjából. A házimunkával töltött időt illetően még inkább megbízhatónak tekinthetők ezek az adatok, hiszen mindenki által végzett, napi rendszeres tevékenység számbavételéről van szó, és a téma sem érzékeny. Magyarországon ez idáig hat alkalommal volt időmérleg- felvétel: 1963-ban, 1976/77-ben, 1986/87-ben, 1993-ban, 1999/2000-ben, a legutóbbi pedig 2009/2010-ben. Az 1963-ban, Szalai Sándor vezetésével alakult nemzetközi kutatócsoport által kidolgozott módszertant alkalmazzák ma is világszerte. A nemzetközi összehasonlítha- tóság érdekében elfogadott ENSZ-ajánlásokat (UNECE [2013]7, Eurostat [2009]8) az Eurostat által koordinált harmonizációs projek- tek is biztosítják, így az idő-felhasználási
7 UNECE [2013]: Guidelines for Harmonising Time Use Surveys. Geneva. http://www.unece.org /index.php?id=34496
8 EUROSTAT [2009]: Harmonised European Time Use Surveys. 2008 Guidelines. Office for Official Publications of the European Communities. Luxem- bourg. http://ec.europa.eu/eurostat/ramon/statmanuals /files/KS-RA-08-014-EN.pdf
tendenciák nemzetközi összevetése legtelje- sebben az időmérleg-vizsgálatok rendszerén keresztül lehetséges.
A rendelkezésre álló, magyarországi időmérlegadatok szerint az utóbbi harminc évben (Központi Statisztikai Hivatal [2012]9; Falussy [2002]10, [2004]11) jelentősen átalakult a népesség időfelhasználási struktúrája. A napi házimunkára fordított idő mennyisége 19-ről 12 százalékra csökkent, vagyis egy átlagos napon a lakosság idejének mindössze 12 szá- zalékát szánja otthoni munkára. Ez az idő- mennyiség ugyanakkor jelentős genderspecifi- kus eltéréseket mutat. Percekben kifejezve a nők egy átlagos napon 3 óra 3 percet, míg a férfiak 1 óra 18 percet töltöttek 2010-ben házimunkával.
A nem fizetett munkára fordított idő dön- tő hányadát (96%) a háztartások tagjai saját háztartásuk számára végezték, amellyel a lakhatást, az élelmezést, a ruházkodást és a háztartástagokról való gondoskodást biztosí- tották. Fizetetlen munkaidejük felét az élel- mezéshez (főzés, sütés, mosogatás, terítés stb.), negyedét a lakhatáshoz (például takarí- tás) kapcsolódó tevékenységek tették ki. A célok szerinti időráfordítást tekintve szintén megfigyelhetők bizonyos genderspecifikus eltérések, de genderspecifikus időbeli válto- zások is. Míg 2010-ben a nők naponta átlago- san 1 óra 18 percet töltöttek főzéssel, terítés- sel, tálalással és 33 percet mosogatással, a férfiak mindössze 18, illetve 6 percet foglal- koztak e tevékenységekkel; igaz, ez a csekély
9 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL [2012]:
Időmérleg 2009/2010. Összefoglaló adattár. Buda- pest. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki /idomerleg/idomerleg0910.pdf
10FALUSSY B. [2002]: Társadalmi trendek a né- pesség időfelhasználásában. Statisztikai Szemle. 80.
évf. 9. sz. 847–868. old.
11 FALUSSY B. [2004]: A háztartási munkaidő társadalmi-demográfiai jellemzőinek változása.
Statisztikai Szemle. 82. évf. 2. sz. 172–193. old.
időmennyiség mindkét esetben a duplája az 1980-as évek közepén mért értékeknek. Az otthon végzett fizetetlen munka tehát tovább- ra is a nők feladata.
Sebők Csilla, a KSH vezető-tanácsosa a háztartásban végzett munkára fordított idő alakulását ismertette a családok összetételének tükrében12. A téma elemzésével kapcsolatban először két módszertani szempontot emelt ki:
1. mely tevékenységek sorolhatók a háztartási munkához; 2. milyen csoportok alakíthatók ki a családi életciklus koncepciója alapján. A háztartási munka három nagy tevékenység- blokkot „tartalmaz”: 1. a saját háztartás ellátá- sát; 2. a vásárlást és a szolgáltatások igénybe- vételét; valamint 3. a gyermekek gondozását (testi ellátásukat, a mesélést, a játékot és a közös tanulást). Sebők Csilla a családi életcikluscsoportokra két típust készített, az első változatban a legkisebb gyermekek élet- kora, a másodikban a gyermekszám szerint határozta meg a kategóriákat.
Az elemzés során három kérdéskört vizs- gált. Elsőként a napi időtöltés férfiak és nők közötti különbségeit tekintette át családi élet- ciklus-kategóriák szerint. A KSH legutóbbi, 2009/2010-es időmérleg-felvétele alapján a legkisebb gyermek életkora nemcsak az anya, hanem az apa háztartási, illetve szabadidős tevékenységekre fordított idejét is befolyásol- ja. Azaz azokban a családokban, ahol a legki- sebb gyermek 0–3 éves, a szülő több időt szentel a házimunkának, és kevesebb szabad- idővel rendelkezik. A gyermek életkorának emelkedésével csökken a háztartási munkára fordított idő, ami a férfiaknál a szabadidő, a nőknél pedig a főfoglalkozású munkaidő növekedésével jár. Mint arról már volt szó, a háztartási munkára fordított idő mennyiségé- ben a családösszetételtől függetlenül továbbra is jelentősek a nemi különbségek.
12 A bemutatott adatok az előadó saját számításai.
A második kérdéskör a különböző háztar- tási munkatípusokra fordított idő alakulására vonatkozott gyermekes nők esetén. Az időmér- leg-felvétel adatai szerint a saját háztartás ellátására fordított idő a legkisebb gyermek életkorával nem, a családban nevelkedő gyer- mekek számával viszont összefügg: az egy vagy két gyermeket nevelők 2009/2010-ben átlagosan napi 197, illetve 201 percet fordítot- tak ilyen otthoni tevékenységekre, míg a há- rom- és többgyermekesek 265 percet. A gyer- mekneveléssel töltött időmennyiség a 0–3 éves gyermeket gondozó anyáknál volt a legna- gyobb (átlagosan napi 289 perc), ami azonban fokozatosan csökkent a legkisebb gyermek életkorának előrehaladtával. Ugyanez a mutató a 15–18 éves gyermekkel élő nőknél csupán 10 perc volt napi átlagban. Továbbá a több gyermek hosszabb gyermeknevelési időt is jelent.
Az előadó végezetül azt a kérdést járta kö- rül, hogy miként változott a férfiak és a nők összes háztartási munkára fordított ideje a családi életcikluscsoportokban 1999/2000 és 2009/2010 között. Az eredmények arról tájé- koztatnak, hogy a férfiak háztartásellátásra fordított ideje 1999/2000 óta a családi életcik- lus minden kategóriájában nőtt, és ennek eredményeképpen csökkent a nemek közötti különbség az otthoni munkavégzésben. E trend azonban nem érvényesült a 0–3 éves, illetve a három és több gyermeket nevelők körében.
Horváth András, a KSH szakmai tanács- adója a háztartásban végzett munka és a ház- tartási költségvetés kapcsolatáról beszélt. Míg az időmérleg-felvétel abba enged bepillantást, hogy a háztartás tagjai milyen tevékenységek között osztják meg idejüket, a KSH által szer- vezett HKÉF (Háztartási költségvetési és életkörülmények adatfelvétel)13 a háztartások
13 Például KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
[2015]: A háztartások életszínvonala, 2014. Budapest.
rendelkezésre álló anyagi forrásainak felhasz- nálását veszi számba. Könnyű összefüggést találni a két megközelítés között, hiszen a piacon vett termékek általában otthoni munka- ráfordítás után jelentenek közvetlen hasznos- ságot a háztartás számára, az otthon végzett munkával pedig ki is váltható a vásárolt fo- gyasztás egy része. Az új háztartás- gazdaságtan szerint a háztartás termelőüzem, az általa előállított termékek és szolgáltatások azonban nem kerülnek piaci forgalomba (Bec- ker [1965]14).
A háztartási termelés megfigyelését illető- en a HKÉF nem egységes. A saját fogyasztásra folytatott mezőgazdasági termelés esetében annak eredményét veszi számba. Más háztartá- si termelési tevékenységek (például a főzés) tekintetében csak a vásárolt anyagokról szol- gáltat információt, így itt közvetve – a helyet- tesítési hatáson keresztül – nyerhetünk képet a háztartási termelés volumenéről. Az előadó a továbbiakban ezt a két esetet vizsgálta.
A saját termelésű élelmiszereket tehát a HKÉF-ben közvetlenül veszik számba, és a helyi piaci sajátosságok alapján értékelik fel.
A piaci költést kiváltó vagy kiegészítő, otthon végzett munka tekintetében viszont a HKÉF- ből az időráfordítások nem ismertek, ezért azokat felértékelni sem lehet. Figyelembe kell venni továbbá azt is, hogy bár a háztartási munka a harmadik szereplő elve alapján a piacról ugyancsak beszerezhető lenne, nem biztos, hogy az otthoni munkavégzést kizáró- lag valamilyen fogyasztás motiválja (nem szabad elfeledkezni például a munka élvezeti értékéről vagy a háztáji gazdaság hagyomá- nyairól sem).
Horváth András kapcsolatot keresett a fo- gyasztás időbeli mintázatai és a háztartási
14 BECKER, G. S. [1965]: A theory of the allocation of time. The Economic Journal. Vol. 75.
No. 299. pp. 493–517.
munka alakulása között, amelyet a következő két feltételezésre alapozott: 1. válság idején a háztartások romló jövedelmi helyzetüket saját termelésük növelésével, illetve a piaci költést kiváltó otthoni munkával kompenzálják; vala- mint 2. a vásárolt fogyasztást leginkább a főzés tekintetében racionális otthoni munkával kiváltani, más termékek és szolgáltatások esetében viszont a piaci beszerzéshez képest nem feltétlenül jelent megtakarítást, illetve egyes termékek/szolgáltatások (például a bejárónők vagy a bébiszitterek által nyújtott szolgáltatás) magyar HKÉF-ben mért fogyasz- tása eleve nem jelentős. A helyettesítésnek az alkalmazkodás időszaka alatt meg kell mutat- koznia a házon kívüli élelmiszer-fogyasztás arányának csökkenésében.
A saját termelés, valamint a házon kívüli és az otthoni élelmiszer-fogyasztás alakulását az előadó 2005 és 2014 közötti HKÉF- adatokon vizsgálta.15 Erre az időszakra esett a 2008-ban indult pénzügyi-gazdasági válság, amelynek hatása azonban – a fogyasztási adatok tanúsága szerint – csak később jelent- kezett a háztartások anyagi helyzetében, az ahhoz való alkalmazkodás pedig hosszabb ideig tartott.
A saját termelésű élelmiszer-fogyasztás aránya a teljes élelmiszer-fogyasztáson belül 2009 és 2011 között a korábbi folyamatos csökkenést követően megugrott, majd ismét kisebbedett. Az adatokat jövedelmi kvintilisek szerint elemezve megállapítható, hogy az átme- neti növekedés a népesség legkisebb jövedelmű ötödében 2013-ban érte el a csúcspontot, a legfelsőben viszont nem volt kimutatható a válság hatását tükröző időbeli mintázat.
Az előadó vizsgálatát a házon kívüli élel- miszer-fogyasztást tekintve a kereskedelmi
15 Korábbi tanulmány a témában: KÖZPONTI
STATISZTIKAI HIVATAL [2002]: A házon kívüli étkezés szerepe a háztartási költségvetési felvétel adatai alapján. Budapest.
vendéglátás arányának alakulására szűkítette, mivel ennek esetében az árviszonyok valószí- nűsítik a helyettesítést. A válságot követő években elnyújtott alkalmazkodást figyelt meg a jövedelmi skála mindkét végén. Az éttermi étkezés aránya az alsó kvintilisben a felsőb- bekhez képest eleve alacsonyabb, és a csökke- nés mértéke is nagyobb volt 2005 és 2014 között. A szegény háztartások alkalmazkodása a válsághoz egészen 2012-ig tartott.
Váradi Rita, a KSH osztályvezetője elő- adásában az önkéntes munka jellemzőit mutat- ta be. A munkavégzés legtöbb esetben ellen- szolgáltatásért történik, léteznek azonban olyan helyzetek is, amikor az emberek munká- jukért cserébe nem kapnak, nem várnak jutta- tást. Ilyen jellegű tevékenységek közé tartozik az önkéntes munka is. Az előadó először ennek mérésének módszerét ismertette. Az önkéntes munka mérésére a Nemzetközi Mun- kaügyi Szervezet, valamint a Johns Hopkins Egyetem által kidolgozott módszertani kézi- könyv (International Labour Office [2011]16) ajánlásait a KSH az elsők között adaptálta, s ezekkel összhangban 2011 harmadik negyed- évében a lakossági kikérdezésen alapuló mun- kaerő-felméréshez kapcsolódóan „Önkéntes munka” címmel kiegészítő felvételt hajtott végre. Ez mind a formális (szervezeteken keresztül, szervezetek javára folyó), mind az informális (közvetlen, nem szervezetekhez kapcsolódó) önkéntes tevékenységről is képet adott (Központi Statisztikai Hivatal [2012]17).
Majd 2014 első negyedévében a változások nyomon követése érdekében, illetve a Nemzeti
16 INTERNATIONAL LABOUR OFFICE [2011]:
Manual on the Measurement of Volunteer Work.
Geneva.
17 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL [2012]:
Önkéntes munka Magyarországon (A Munkaerő- felmérés, 2011. III. negyedévi kiegészítő felvétele).
December. https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp /idoszaki/pdf/onkentesmunka.pdf
Önkéntes Stratégia 2012–2020-es időszakra tervezett feladataival összhangban, ismét ebben a témakörben folyt kiegészítő felvétel a munkaerő-felmérés alapadatgyűjtése mellett.
Mindkét esetben – a nemzetközi ajánlá- sokkal összhangban – azokat a személyeket tekintették önkéntesnek, akikre érvényes volt a következő három feltétel: 1. közvetlenül vagy valamilyen szervezeten keresztül; 2. önszán- tukból, ingyen, ellenszolgáltatás, fizetség nélkül; 3. saját háztartásukon kívül élő szemé- lyek javára vagy a társadalom (egy csoport, tágabb közösség, állatok, környezet stb.) hasz- nára végeztek valamilyen tevékenységet a kikérdezést megelőző tizenkét hónapban. A saját háztartáson kívül élő szülőnek, gyermek- nek, rokonnak nyújtott segítség is beletartozott az önkéntes munkák körébe.
A 2014. évi felvétel során a 15–74 évesek több mint egyharmada, mintegy 2 millió 557 ezer fő nyilatkozott úgy, hogy az előző 12 hónapban végzett valamiféle önkéntes tevé- kenységet. Túlnyomó többségük, 94,1 száza- lékuk közvetlenül segített ingyenes munkájá- val (informális önkéntesek), 3,3 százalékuk szervezeten keresztül vagy szervezet javára végzett ilyen tevékenységet (formális önkénte- sek), míg 2,6 százalékuk közvetlenül és szer- vezeti közreműködéssel egyaránt támogatott rászoruló személyeket, különböző szervezete- ket, intézményeket vagy valamiféle közös ügyet.
Az önkéntes munka valamennyi formáját figyelembe véve megállapítható, hogy a nők továbbra is a férfiakét meghaladó számban és arányban kapcsolódtak be az önkéntes tevé- kenységekbe. (35,0 százalékuk (1351 ezer fő) segített ellenszolgáltatás nélküli munkájával, miközben a férfiaknak 33,6 százaléka (1206 ezer fő).)
A magyarországi önkéntesség továbbra is kissé öregedő korstruktúrát tükröz: a 35 év alatti korosztályok az átlagosnál alacsonyabb
aktivitást mutatnak, míg az önkéntesek aránya a 35–69 évesek valamennyi ötéves korcsoport- jában átlag fölötti. Jelzésértékű a 65–69 évesek nagyfokú aktivitása, hiszen bizonyítja, hogy a korcsoportba tartozók jelentős része a nyug- díjba vonulást követően nem válik a munka világában hirtelen passzívvá.
Az iskolázottsági szint a jótékonysági ma- gatartás kiemelkedően fontos meghatározója.
Az önkéntes segítők aránya ugyanis az iskolá- zottsággal növekszik, és a diplomások körében a legmagasabb. A 2014. évi felvétel alapján a legfeljebb alapfokú végzettségűeknek csak 28,8 százaléka folytatott önkéntes tevékenysé- get, a középfokúaknak 35,4, a diplomásoknak pedig 38,5 százaléka.
A szakmai végzettség ugyancsak komoly differenciáló tényező. A középfokú szakmai végzettséggel rendelkezők az átlagosnál maga- sabb, a felsőfokúakéhoz közelebb álló aktivi- tást mutatnak, miközben a gimnáziumi vég- zettségűek átlag alatti aktivitása inkább az alapfokúakéhoz áll közelebb. A felvétel adatai szerint az oktatás (45,7%), illetve az egészség- ügy és a szociális gondoskodás (38,3%) terüle- tén szakmai végzettséget szerzett személyek nyújtottak az átlagos értéket jelentős mérték- ben meghaladó támogatást.
A kisebb települések, közösségek szükség- letei jobban átláthatók, a kielégítésükre irányu- ló törekvések is könnyebben megvalósíthatók.
A nyilvánosság motiváló hatása is nagyobb az egymást ismerők esetében. Ezért nem megle- pő, hogy az önkéntesek aránya a községekben élők körében volt a 2014. évi felvétel adatai alapján a legnagyobb (37,6%), de viszonylag magas (35,5 százalékos) érték jellemezte az egyéb városlakókat is. A Budapesten élők ugyanakkor jóval az átlag alatt (25,0%) segí- tettek másokat önkéntes tevékenységükkel.
Az önkéntességi arány Jász-Nagykun- Szolnok megyében volt a legmagasabb, ott a 15–74 évesek közel kétharmada (64,7%)
végzett ilyen jellegű munkát; említésre méltó még emellett Nógrád (54,1%) és Tolna (51,1%) megye is, ahol a lakosság több mint fele kapcsolódott be önkéntes tevékenységek- be, ugyancsak jelentősen meghaladva az or- szágos 34,3 százalékos átlagot. Ezeket a me- gyéket aprófalvas, kis lélekszámú települések tagolják, ahol a lakosok egymáshoz való vi- szonya szoros, összefogása nagyfokú.
Önkéntes tevékenységet leginkább a há- zasságban élők végeztek, amelynek részben az lehet a magyarázata, hogy a családokra jellem- zőbb az áldozatvállalás, életükben nagyobb szerepet játszik a személyes példamutatás. A házas személyek bár gyakran élnek idős, be- teg, gondozásra, ápolásra szoruló hozzátarto- zójuktól külön háztartásban, mégis segítenek nekik; és gyakran nevelnek gyermekeket, akiknek közösségei (egyre) jobban igénylik a szülői támogatást, az ingyenes segítséget.
A felvétel adatai szerint a rendszeresen vagy alkalmanként végzett házi- és házkörüli munka, ügyintézés és vásárlás, gyermekfel- ügyelet és -gondozás, illetve betegápolás, idősgondozás volt az önkéntesség leggyako- ribb megjelenési formája, ami az összes ilyen jellegű tevékenységnek több mint háromne- gyedét (76,4 százalékát) tette ki.
A klasszikus női szerepekből kiindulva és a korábban említett önkéntes tevékenységtí- pusok alapján női dominancia lenne feltéte- lezhető az önkéntesség terén. Ezzel szemben azonban a két nem aránya kiegyensúlyozott még annak ellenére is, hogy a szociális jelle- gű, az adminisztratív, az oktatással, a fogya- tékkal élőkkel, a vallással, valamint az egész- ségkárosultak segítésével, ápolásával kapcso- latos tevékenységek önkénteseinek többsége napjainkban is nő. A házi- és házkörüli mun- ka, az ügyintézés és vásárlás mindkét nem esetén fontos önkéntességi területnek számít.
A közbiztonság és a közrend védelme, a katasztrófa-elhárítási, -mentési munkák, a
település- és gazdaságfejlesztés, illetve a környezetvédelmi tevékenység viszont a férfiak által preferált önkéntességi területek közé tartozik.
A hagyományos társadalmi értékekhez kö- tődő önkéntesség mellett egy új típusú is ki- alakulóban van, amelynek középpontjában a tudásalapú, információs társadalomra jellemző társadalmi értékek – a szaktudás, a gyakorlati tapasztalatok megszerzése, az egész életen át tartó tanulás elvárásainak való megfelelés stb.
– állnak.
Az önkéntes tevékenység kedvezménye- zettjei, akik közvetlen vagy közvetett módon részesülhetnek a tevékenység „eredményéből”, sokfélék lehetnek. A 2 millió 472 ezer közvet- len önkéntes tevékenységének 4 millió 117 ezer kedvezményezettje volt, akiknek többsége a háztartáson kívül élő családi, rokoni, (46,9%), illetve baráti (22,6%) körhöz tarto- zott, 30,5 százalékuk viszont ezen a körön kívül esett (16,8 százalékot az ismerősök, 5,7 százalékot a munkatársak, 8,0 százalékot pedig egyéb személyek tettek ki).
A felmérésben az önkéntes tevékenységet végzők motivációit firtató kérdések nemcsak a hagyományos önkéntességi magatartásra vonatkozó értékekről tudakozódtak, hanem kísérletet tettek/lehetőséget teremtettek az önkéntesség már említett „modern” értékei melletti elköteleződés mértékének meghatáro- zására is. Az eredmények azt mutatják, hogy az önkénteseket leginkább a segítségnyújtás öröme motiválta, illetve erkölcsi kötelessé- güknek érezték a gyermekek, öregek, súlyosan betegek segítését.
Annak, hogy a megkérdezettek egy része miért nem végzett önkéntes munkát, a legtöbb esetben gyakorlati okai voltak. A válaszokból nem az elvi elutasítás, legfeljebb a bizalomhi- ány sugárzott. A „mentségnek” tekinthető válaszlehetőségek népszerűbbek voltak (senki sem kért ilyen segítséget, nem volt olyan
személy/ügy, akinek/aminek a javára végez- hette volna…), mint a jelenséget a válaszadók magatartásával magyarázók (ingyen, más javára nem kíván dolgozni).
A KSH a 2014. első negyedévi munka- erő-felmérés „Önkéntes munka” című kiegé- szítő felvételének adatai alapján egyenértékes (teljes munkaidőre átszámított foglalkozta- totti) létszám- és értékadatokat is becsült, hogy képet kapjon az önkéntes munka hozzá- járulásáról az ország gazdasági és társadalmi teljesítményéhez. Eszerint a 15–74 éves önkéntesek éves egyenértékes létszáma Ma- gyarországon 189 519 fő volt (ebből 120 335 nő); egy fő önkéntes munkát végzőre jutó becsült érték pedig évi 140 137 Ft (férfiak esetén 117 770 Ft/fő/év, nőknél 160 112 Ft/fő/év).
Sebestény István, a KSH vezető-főtaná- csosa „»Mérhetetlen« segítség – az önkéntes- ség alternatív formái és mérési lehetőségei a nonprofit statisztikában” címmel tartott elő- adást. Szemben az állami és a piaci szektorral, az önkéntesség a civil szervezetek egyedülálló erőforrása, működésük elengedhetetlen, szük- séges, de természetesen nem elégséges feltéte- le. Jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyoz- ni, ugyanakkor tényleges súlyát, értékét nem könnyű becsülni.
A lakosság körében végzett adatgyűjtések szerint sokkal nagyobb mértékű önkéntesség munkálkodik a társadalomban, mint ahogy az a civil/nonprofit szervezetek statisztikai adat- lapjaiból, beszámolóiból kiderül. Ez nemcsak módszertani eltérésekből fakad, hanem abból is, hogy ők másként ítélik és határozzák meg az önkéntes tevékenység tartalmát.
Valójában tehát létezik egy ténylegesen felmérhetetlen, láthatatlan önkéntesség is, amelynek teljesítménye hasonló léptékű lehet az előzőkben említett, mérhető időadományo- kéval. A láthatatlan önkéntességnek több fajtája van, ezek közül a legkézenfekvőbb a
szervezet menedzselése. A civil szervezetek vezetőinek, ügyvivőinek, kurátorainak, titkára- inak döntő többsége ugyanis ingyen dolgozik, és ezt annyira természetesnek veszi, hogy nem is tekinti önkéntes tevékenységnek, így erről számot sem tud adni, következésképpen érté- két sem képes felbecsülni. Fontos lenne, hogy a szervezetek ennek a „hétköznapi erőforrás- nak” és egyúttal teljesítménynek a tudatában legyenek, és ezt kellőképpen el tudják fogad- tatni nemcsak tagságukkal, hanem támogató- ikkal vagy éppenséggel a pályázatok kiíróival és döntéshozóival is.
Az adminisztratív önkéntesség mellett még három olyan említést érdemlő és gyakran előforduló, önkéntes segítségnek is felfogható aktivitási forma létezik, ami még az előbbinél is nehezebben megragadható, és első megkö- zelítésben valószínűleg senki sem tekintené az önkéntes tevékenység részének, megnyilvánu- lásának.
Az egyik ilyen, amikor egy szolgáltató hi- vatalos munkaidején túl vagy azon belül in- gyen foglalkozik ügyfeleivel, kezeli ügyeiket, vagy végez munkát számukra. A tevékenység ilyenkor teljesen megegyezik úgy tartalmában, mint kifejtőjében az üzleti, piaci napszakban megvásárolható szolgáltatással, azonban célját tekintve (időadományozás vs. jövedelemszer- zés) attól egyértelműen elkülönül. Ez a parciá- lis önkéntesség, miután ebben az esetben a jótékonykodás az elfoglaltság egy részében bukkan fel.
Ehhez hasonlatos a második forma is, ami relatív önkéntességnek nevezhető. Bár az önkéntes tevékenység definitív elemei között szerepel az „ellenszolgáltatás nélküliség”, vajon nem fogható fel önkéntes munkának, ha egy ügyvéd heti négy óra ingyenes tanácsadás- sal segíti a civil szervezeteket? Vagy mi a helyzet akkor, ha az említett jogász nyolc órában nyújt jogi tanácsadást, ám a piaci ár feléért? Gyakorlatilag ebben az esetben is
négyórányi időadománnyal lehet számolni, vagyis kimutatható az önkéntesség.
A harmadik alternatív típus az additív ön- kéntesség. Erre példa lehet az a magatartás, amelyet a szolgáltatók, ügyintézők, hivatalno- kok általuk elismert és emiatt támogatni kívánt civil szervezetekkel szemben tanúsítanak.
Gyakorlatilag ez extraszolgáltatást jelent a meghatározott színvonalú, átlagos ügyfél esetében elvárható, előírt magatartáson felül.
A bürokrácia világában kevésbé eligazodni képes szervezeti vezetők, képviselők számára nyújtott, ilyen jellegű segítség főleg a műkö- déshez, a pályázati tevékenységhez kötődő adminisztráció során kiemelt fontosságú.
Mindhárom formában az a közös, hogy az önkéntesség nem válik el formálisan a szer- vezet munkájától, így szinte megoldhatatlan annak térbeli és időbeli szétválasztása pénz- kereseti és jótékonysági tevékenységre, és ebből adódóan az értékbecslés, a közhaszon mértékének kimutatása sem végezhető el közvetlenül.
Az önkéntességnek tehát léteznek alterna- tív típusai, megbúvó tartalékai, amelyek felle- lése és kiaknázása a civil szervezetek számára fontos kiegészítő forrásokat biztosíthat(na).
Perpék Éva, az MTA Társadalomtudomá- nyi Kutatóközpont Gyerekesély-kutató Cso- portjának tudományos segédmunkatársa „Ön- kéntesség közel s távol: hazai és nemzetközi helyzetkép” című előadásában abból indult ki, hogy az önkénteskedés bizonyos mértékű emberi, kulturális és társadalmi tőkét követel meg az egyéntől (Wilson–Musick [1997]18).
Kiemelte továbbá, hogy az önkéntesség egy- ben vissza is hat a cselekvőre: befolyásolja, fejleszt(het)i a rendelkezésére álló tőkeállo-
18 WILSON,J.–MUSICK,M.A. [1997]: Who cares? Toward an integrated theory of volunteer work. American Sociological Review. Vol. 62. No.
10. pp. 694–713.
mányt (Czike–Kuti [2006]19, Bartal–Kmetty [2010]20). Amellett is érvelt, hogy az egyéni, mikroszintű önkéntes tevékenységnek a helyi közösségre (mezoszint), valamint az egész (civil) társadalomra (makroszint) vannak, lehetnek tovagyűrűző hatásai. Pontosabban, mindezek a tényezők kölcsönösen és legin- kább pozitívan hatnak egymásra (Perpék [2011]21).
Magyarországon és egész Kelet-Közép- Európában indokolt a nem-szervezeti és a szervezeti önkéntesség megkülönböztetése, ugyanis a közvetlenül segítő, informális ön- kéntesek száma lényegesen meghaladja a szervezeti keretek között segítőkét. Jórészt ez a magyarázata annak, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban az
„önkénteshiányos” országok közé tartozik: a nagy nemzetközi kutatások ugyanis – a formá- lis szemlélet jegyében – rendre a szervezeti önkéntességet mérik.
Ilyen a már korábban említett John Hopkins Egyetem nagyszabású kutatása is, ami 35 ország nonprofit szektorát hasonlította össze 1997/98-ban. Szervezeti adatgyűjtésük eredményei alapján 190 millió önkéntest tar- tottak számon a vizsgált országokban, ami a felnőtt népesség 20 százaléka. Számításaik szerint az önkéntes munka értéke átlagosan a GDP 1 százalékát tette ki. (Magyarországon ez az arány mindössze 0,1 százalék.)
Eurobarometer-eredmények alapján a 14 év feletti európai uniós állampolgárok 30
19 CZIKE K.–KUTI É. [2006]: Önkéntesség, jó- tékonyság, társadalmi integráció. Nonprofit Kutató- csoport és Önkéntes Központ Alapítvány. Budapest.
20 BARTAL A.M.–KMETTY Z. [2010]: A ma- gyar önkéntesek motivációinak vizsgálata és a magyar önkéntesmotivációs kérdőív (MÖMK) sztenderdizálásának eredményei. Kutatási jelentés.
Budapest.
21 PERPÉK É. [2011]: Önkéntesség és közösség- fejlesztés. Doktori értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem. Budapest.
százaléka végzett szervezeti önkéntes munkát 2010-ben. Az akkori 27 tagország közül az éllovasok Hollandia, Dánia, Svédország és Ausztria, a sereghajtók pedig Görögország, Portugália, Bulgária, Ciprus és Litvánia voltak.
Magyarországon az önkéntesek aránya 21 százalékot tett ki, ezzel a tagországok között a harmadik negyedben helyezkedett el.
A Gallup World Poll 2013 és 2015 közötti vizsgálata negyven ország 15 éves és idősebb lakosságára terjedt ki. A megkérdezettek 24 százaléka volt szervezeti önkéntes a közvéle- mény-kutatást megelőző egy hónapban, Ma- gyarországon csupán 9 százalékuk. A legtöb- ben az angolszász nem-európai országokban (Új-Zélandon, Kanadában, az Egyesült Álla- mokban és Ausztráliában) végeztek önkéntes munkát, a legkevesebben Kelet-Közép- Európában. A kutatás nem mutatott ki érdem- leges eltéréseket a nemek között. A 15–29 éves fiatalok az átlagosnál kevesebbet önkén- teskedtek. Magyarországra ennek az ellenke- zője igaz, ugyanis itt 11 százalék volt a fiatal szervezeti önkéntesek aránya. A 2012. évi European Social Survey (európai társadalmi felmérés) adatai szerint Magyarországon a fiatalok 23 százaléka végzett önkéntes tevé- kenységet szervezeti keretek között 2011-ben.
Ezzel az eredménnyel hazánk a 24 tagország között Bulgáriát megelőzve az utolsó előtti volt.
A nemzetközi kutatásokból tehát markán- san kirajzolódik egy nyugat-kelet tengely: a fejlett, (töretlen) demokratikus hagyományok- kal rendelkező államokban lényegesen na- gyobb a szervezeti önkéntesség súlya. A for- mális önkéntesek aránya az adott ország non- profit szektorának és civil társadalmának fejlettségével számottevően összefügg, ami összetett történelmi, politikai, kulturális és társadalmi tényezőkre vezethető vissza.
Magyarországon a keretek tágításával és a közvetlenül segítő, informális önkéntesek
górcső alá vételével nagyságrendekkel na- gyobb önkéntességaránnyal számolhatunk az előzőkben említettnél. Egy 2004-es kutatás szerint a 14 év feletti népesség 40 százaléka, 3,5 millió fő végzett önkéntes tevékenységet az elmúlt évben, 10 százalékuk szervezeti keretek között, 30 százalékuk pedig anélkül (Czike–Kuti [2006]22). A KSH 2011-ben 2 millió 153 ezer önkéntesről számolt be a 15–
74 évesek körében, ami a felmért lakosság 28 százaléka volt. A tipikus magyar és európai önkéntes nagy presztízsű, magas iskolai vég- zettségű, gazdaságilag aktív, sokszor értelmi- ségiként dolgozó felnőtt, aki általában gyer- mekes családban él.
A háztartási és önkéntes munka mérési le- hetőségének és gyakorlatának áttekintése (első szekció) után a második szekció ezeknek a munkáknak a mérlegszerű elszámolásával, azaz a háztartási szatellitszámlával és végül annak egy alkalmazásával foglalkozott.
A nemzeti számlák rendszere átfogó képet ad az ország gazdasági teljesítményéről, ter- meléséről, a jövedelmek keletkezéséről és elosztásáról, valamint a felhasználás és a fogyasztás alakulásáról. A termelés általános definíciója a háztartási termelést is lefedi, azonban a számlák összeállítása egy szűkebb, operatív fogalomra épül. A háztartási termelés jelentős volumen, hisz a lakosság egésze több időt fordít fizetetlen, mint a nemzeti számlák- ban is tekintetbe vett termelőmunkára. Ennek figyelmen kívül hagyása torzíthatja a gazdaság dinamikájának becslését, továbbá az országok közötti összehasonlítást. A háztartási szatellitszámla fogalmi rendszerében és struk- túrájában illeszkedik a nemzeti számlák köz- ponti rendszeréhez, ugyanakkor alkalmas a háztartási termelés és az önkéntes munka teljes körű elszámolására is.
22 CZIKE K.–KUTI É. [2006]: Önkéntesség, jó- tékonyság, társadalmi integráció. Nonprofit Kutató- csoport és Önkéntes Központ Alapítvány. Budapest.
A magyar háztartási szatellitszámla a ház- tartási termelés kibocsátását költségalapon becsüli. A költségalapú becslés első tétele a munkaráfordítás értéke.
Szép Katalin, a KSH ny. főosztályvezetője és Sebők Csilla előadása a háztartások terme- lésében felhasznált fizetetlen munka mennyi- ségének becslését és értékelésének lehetőségeit tárgyalta. A munkaidő-ráfordítás számbavéte- léhez elsőként meg kell határozni, hogy mi- ként definiálható a háztartási termelőtevékeny- ség. Az általánosan elfogadott harmadik sze- replő elve szerint termelés23 a főzés, takarítás, de nem tekinthető termelésnek például a tanu- lás, a tisztálkodás, a fiziológiai szükségletek kielégítése, mivel ezek nem végeztethetők el mással. A kritérium alapján az időmérleg- felvétel napi tevékenységei közül a következő három nagy tevékenységcsoport különíthető el: 1. fizetetlen háztartási és önkéntes munka;
2. a nemzeti számlákban elszámolt termelő- munka; és 3. nem munka jellegű/nem termelő- tevékenységek.
Magyarországon a háztartási termelés mennyisége számottevő. A KSH 2009/2010-es időmérleg-felvétele alapján a magánháztartás- ban élő 15 és 84 év közötti népesség (8,25 millió fő) átlagosan több időt (napi 214 perc) fordított fizetetlen munkára, mint a nemzeti számlákban is figyelembe vett termelőmunká- ra (napi 164 perc). Ez nem meglepő, ha figye- lembe vesszük, hogy a népesség majd minden tagja (90,6%) végez házimunkát, fizetett mun- kát pedig csak harmaduk (32,2%). A 8,25 millió fő évi összes idejének 26,3 százalékát töltötte fizetett és fizetetlen munkával együtte- sen. A fizetetlen munka az összes idő közel 15 százalékát tette ki, míg a nemzeti számlákba tartozó termelőmunka 11,4 százalékot. Ebből
23 Az a fizetetlen munka, amit a háztartástag egy másik háztartástag számára végez, de ami mással is elvégeztethető, illetve háztartáson kívülről is megvá- sárolható lenne.
1,5 százalékpontnyi a háztartási keretekben folyó, saját felhasználási célú építkezés és mezőgazdasági kistermelés, amit a nemzeti számlák kimutatnak.
A háztartási termelés elméleti keretében a háztartás fő céljai, hogy tagjainak lakhatást, élelmezést, ruházkodást és gondoskodást biztosítson. Mint azt Giczi Johanna ismertette, a saját háztartás számára fordított munkaidő felét az élelmezés (főzés, sütés, mosogatás, élelmiszerek tartósítása) teszi ki. A főzés időigénye alkalmanként nem nagy, de mivel szinte minden háztartásban rendszeresen főz- nek (a megkérdezettek 65 százaléka fordított időt ételkészítésre), éves összesítésben értéke kimagasló. A második legnagyobb időigény a lakhatáshoz (takarítás, bútorjavítás, dísznö- vénygondozás stb.) kapcsolódik, ez a házi munkaidő közel negyede. A gondoskodás, ami közel 20 százaléka a munkaidőnek, két lénye- gesen elkülönülő elemet takar, a gyermekekről való gondoskodást és a rászoruló felnőttek gondozását. A saját háztartásban ez döntően (92 százalékban) a gyermekek gondozását (játék, nevelés, mesélés, tanulás, testi higiénés ellátás, kísérés stb.) jelenti. A háztartások a célok közül a ruházkodásra fordítják a legki- sebb időhányadot.
Mind a négy cél esetében megkülönböz- tethető az alaptevékenység (például főzés, ruhakészítés), valamint a célt szolgáló, kisegí- tő tevékenységek (tisztítás, vásárlás, szállítás stb.).
A lakhatás alaptevékenysége a házilagos építkezés, de mivel ez a nemzeti számlák része, ezért a háztartási szatellitszámlában nem szerepel. A takarításra fordított idő (1 814 millió óra) messze meghaladja a lakás- hoz kapcsolódó karbantartási, fűtési munka- időt (382 millió óra). Az élelmezésben az alaptevékenység (főzés, sütés, ételek elkészíté- se) (2 626 millió óra) alig jelent több időt, mint a hozzá tartozó kisegítő tevékenységek (a
vásárlás, a vásárolt dolgok hazaszállítása, valamint a mosogatás együttesen) (2 499 millió óra). A legnagyobb ruházkodás- sal kapcsolatos időráfordítást a mosás és a vasalás teszi ki (581 millió óra). A házilagos ruhakészítés, varrás, kötés, horgolás már nem jellemző (47 millió óra). A gondoskodásban az alaptevékenység nagy súlyának (1 532 millió óra) az lehet az oka, hogy a gondoskodás a legkevésbé differenciált tevékenység, gyakor- latában a kisegítő tevékenységek nem külö- nülnek el az alaptevékenységtől.
Ahhoz, hogy a munka mennyiségét érté- kelni lehessen, a munkaidő-ráfordításhoz órabért kell rendelni. Szép Katalin három értékelési lehetőséget mutatott be: 1. az általá- nos helyettesítő órabére, 2. a speciális helyet- tesítő órabére, valamint 3. a munkát ténylege- sen végző határáldozati költsége. Az utóbbi az az órabér, amit a háztartási munkát végző a munkahelyén fizetett munkája után kapna, ha nem házimunkát végezne.
A KSH mindhárom értékelési módszer esetén a bruttó és a nettó bér mellett a munka- adói terhekkel növelt (2010-ben +24%+2%+1%) bruttó bérrel is számolt. Így összesen kilenc változat készült.
Az eredmények szerint a fizetetlen munka értéke igen érzékeny arra, hogy bruttó vagy nettó bérrel történik a számolás, ehhez képest kevésbé, de mégis jelentős, hogy a foglalkoz- tatottak mely csoportjának munkabérével értékelik a ráfordított időt.
A kutatók a speciális helyettes nettó bérét tartják valószerűnek, ami egy szakmunkás szintű bérnek felel meg. Véleményük szerint ugyanis ez tükrözi a leghelyesebben az otthoni munka értékét. Az otthoni munka a szakterületi ismereteken (mosáson, főzésen stb.) túlmenően helyi igények és környezeti feltételek speciális ismeretét igényli, továbbá tartalmaz bizonyos el nem különülő, egy középszintű vezető kompe- tenciájával azonosítható irányítási és szervezési
feladatokat is. A nettó bér azt a jövedelmet fejezi ki, amit a speciális helyettes a szolgáltatá- sok ellenértékeként a piacon realizálna.
2009/2010-ben a magánháztartásban élő lakosság által végzett, összesen 10 760 millió óra, nemzeti számlákban figyelembe nem vett fizetetlen munka az egyes tevékenységeknek megfelelő speciális helyettes nettó órabérével számolva 5 716 milliárd forint jövedelemnek felelt meg. Lényegében ezzel az összeggel nőtt volna a háztartások jövedelme, ha abba be- számították volna a fizetetlen munkát is.
A háztartáson belül végzett szolgáltatások értékének többi összetevője nagyrészt már eddig is megjelent a gazdaságstatisztikában, azonban ahhoz, hogy összértékük kimutatható legyen, át kell őket rendezni. Cseh Tímeának, a KSH osztályvezetőjének előadása a munka- értéken felüli költségelemeket vette sorba. A háztartási termelés esetében a kibocsátást a bruttó hozzáadott érték (a munka értéke (idő- felhasználás * az időegységre jutó becsült bér) + egyéb termelési adók – egyéb termelési támogatások + értékcsökkenés) és a folyó termelőfelhasználás összege adja.
E tételek közül a munka értéke mellett a leglényegesebb a folyó termelőfelhasználás.
Tapasztalati ismeretek alapján ide sorolhatók azok a tételek, amelyeket nem közvetlenül, hanem az otthoni munkában feldolgozva, elhasználva fogyasztanak el a háztartások.
Ilyenek például a tisztítószerek vagy az élel- mezési alapanyagok. Az előadó érdekesség- ként említette, hogy például a postai kiadások- nak csak 20 százaléka tekinthető a háztartási termelés felhasználásának (például ügyintézés céljából), 80 százaléka a szabadidős tevékeny- séghez tartozik.
Az értékcsökkenés becsléséhez elsőként a tartós javak azon körének meghatározására volt szükség (például mosógép, gépkocsi), amelyeket a háztartási termelés során (például vásárlás céljára) hasznosítanak. Majd az éves
értékcsökkenés nagyságának becslésére került sor a folyamatos leltározás módszerével (OECD [2009])24.
A számítások eredménye szerint a nemzeti számlákban nem kimutatott háztartási termelés kibocsátása 2010-ben 8 043 milliárd Ft-ot tett ki, aminek majdnem fele (3 937 milliárd Ft) az élelmezéssel volt kapcsolatos. Lakhatásra és gondoskodásra közel azonos 1 800 milliárd forint körüli összeg jutott, és csak lényegesen kevesebb (495 milliárd Ft) ruházkodásra.
A háztartási termelés erősen munkaintenzív, ugyanis kibocsátása becsült értékének 71 száza- léka a munkaráfordítás értékéből származott.
A háztartási termelés egészének figyelem- bevételével összeállítható a háztartási szektor kiterjesztett számlája. E termelés nemzeti számlákban figyelembe nem vett része jelentős mértékben megnövelné az ország bruttó hoz- záadott értékét: a speciális helyettes nettó bérével számítva 6 119 milliárd Ft-tal, ami a 2010. évi GDP 23 százaléka. Más értékelési módszerrel (egységbérrel) kalkulálva, a látha- tatlan munka fizetsége akár a GDP 47 százalé- kát is elérheti.
A háztartási szatellitszámlát a KSH az Eurostat ajánlásai [2003]25 alapján, az azokban foglalt elveknek megfelelően állította össze korábban a 2000 (Sik–Szép [2002]26, [2003]27),
24 OECD [2009]: Measuring Capital – OECD Manual. Second Edition. Paris.
25 EUROSTAT [2003]: Household Production and Consumption. Proposal for a Methodology of Household Satellite Accounts. Office for Official Publications of the European Communities. Luxem- bourg. http://ec.europa.eu/eurostat/ramon/statmanuals /files/KS-CC-03-003-EN.pdf
26 SIK E. – SZÉP K. [2002]: A háztartási szatellitszámla. Az elméleti alapokról. Műhelyta- nulmányok. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
27 SIK E.–SZÉP K. [2003]: A háztartási termelés értéke a mai Magyarországon. A háztartási szatellitszámla 2000. évi kísérleti számításai. Mű- helytanulmányok. Központi Statisztikai Hivatal.
Budapest.
majd a 2010. évre. Bár az adatok részleteikben nem összehasonlíthatók, a nagyságrendek egybevetésére mégis alkalmasak. Eszerint a nemzeti számlákban figyelembe nem vett munkaidő a tíz év alatt közel 10 százalékkal emelkedett, és ezzel összhangban a háztartási termelésben előállított bruttó hozzáadott érték GDP-hez viszonyított aránya is 8-9 százalék- ponttal nőtt a speciális helyettes bérekkel számolva.
Vargha Lili, a KSH NKI tudományos se- gédmunkatársa Gál Róbert Ivánnal, a KSH NKI tudományos főmunkatársával és Szabó Endrével, az MTA Közgazdaság- és Regioná- lis Tudományi Kutatóközpont kutatási asszisz- tensével közösen készített, „A láthatatlan transzferek: ki adja és ki kapja a háztartási munkát?” című előadásában az életkor tükré- ben elemezte a háztartásgazdaságot. A kutatók a 2009/2010-es KSH időmérleg-vizsgálaton, illetve a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat bértarifa-felmérésén alapuló elemzésükben korévenként és nemenként kiszámolták, hogy kik mennyi nem fizetett munkát végeznek, illetve megbecsülték, hogy a megtermelt ház- tartási javakat kik fogyasztják el a háztartás- ban. Az eredményeket azután a láthatatlan (vagy a szakirodalomban elterjedt kifejezéssel élve idő-) transzferek értékének meghatározá- sára használták, tehát arra, hogy kikalkulálják, az egyes korosztályok milyen értékű munkát végeznek más korosztályok javára, vagy mennyit kapnak tőlük. (Az életkorral bővített háztartási szatellit- vagy nemzeti időtranszferszámlát lásd Donehower [2014]28 tanulmányában.)
A kutatás során igazolást nyert, hogy a háztartásban végzett, nem fizetett szolgáltatá-
28 DONEHOWER,G. [2014]: Incorporating Gen- der and Time Use into NTA: National Time Transfer Accounts Methodology. University of California.
Berkeley. Manuscript. http://www.ntaccounts.org /web/nta/show/Gender,%20Time%20use
sok az életpálya-finanszírozás fontos részét képezik. Az életpálya deficittel kezdődik és végződik: gyermek- és időskorban az emberek többet fogyasztanak, mint amennyit megter- melnek. Ezt ellentételezi az aktív kori többlet.
A deficites életszakaszok finanszírozása során kihasználjuk azt a tényt, hogy minden pilla- natban élnek aktív korúak, akik erőforrásaik egy részét átadják az aktuálisan inaktív élet- korban járóknak. Az életpálya mindig és mindenhol különböző életkorú generációk közötti erőforrás-átcsoportosítás révén finan- szírozható. Ennek a sokcsatornás, intergenerá- ciós, erőforrás-átcsoportosítási rendszernek része az állam, a vállalati szektor, illetve természetesen a háztartások is; speciális ele- me pedig a nem fizetett háztartási munkából származó erőforrás.
A háztartási munka során előállított javak és szolgáltatások (például a takarítás) egy részéből a háztartás valamennyi tagja egy- aránt részesül, bizonyos háztartási tevékeny- ségeket pedig speciálisan a gyermekek és (kisebb mértékben) az idősek vesznek igény- be (például gyermeknevelés, idősgondozás).
A háztartási javak és szolgáltatások fogyasz- tása aktív korban viszonylag alacsony, idős- korban viszont ennél több mint kétszer na- gyobb, kisgyermekek esetében pedig még ennél is magasabb. A fogyasztás nem tér el számottevően a férfiak és a nők között, a
végzett munka értékében azonban jelentős különbség mutatkozik. Mivel az időtranszfe- rek a háztartáson belül rokonok között, fő- ként a szülőktől a gyermekek felé áramlanak, így elsősorban a gyermeket nevelők elszámo- lásait torzítja, ha ezeket nem veszik tekintet- be. Éppúgy, ahogy a háztartást és azon belül a nem fizetett háztartási munkát figyelmen kívül hagyó számítások is alulbecsülik a gyermekeknek nyújtott erőforrások valódi értékét, a gyermekeket nevelők által adott erőforrások is erősen alulbecsültek a jelenleg rendelkezésre álló statisztikai rendszerben. A számításból kihagyott tételek kétszer is hiá- nyoznak, először a címzetteknél (gyermekek- nél), másodszor pedig a feladóknál (gyerme- ket nevelőknél). A torzítás erősen nemhez kötött, a nők számláiból ugyanis lényegesen nagyobb összeg hiányzik, ha a háztartásban végzett munka nem kerül figyelembe vételre.
A háztartásgazdaság nettó finanszírozói ugyanis elsősorban az aktív korú nők. Míg ők majdnem egész felnőtt életük során, átlago- san 17-től 73 éves korig adnak nettó idő- transzfereket, addig a férfiak csak 30 és 53 éves kor között. Az 54 éves vagy idősebb férfiak 2010-ben átlagosan 1,3 havi kereset- nek megfelelő időtranszfert kaptak, ami azonban eltörpül a 0–17 éves gyermekek esetén tapasztalt (2010-ben 5,6 havi kereset- tel felérő) értéktől.
Hírek, események
Jutalom. Közszolgálati jogviszonyban töl- tött ideje alapján 2016. április vagy május hónapban jubileumi jutalomban részesült 25 éves szolgálatért: Csőszné Seres Ilona (Szege- di főosztály) és Huszár Márta (Elnökhelyettesi titkárság); 30 éves szolgálatért: Káli Gabriella (Módszertani főosztály).
Magyarország 2016-ban ünnepli OECD csatlakozásának 20. évfordulóját, amelyről az év során hazai és párizsi eseménysorozattal emlékezik meg. A két évtized alatt, dinamiku- san alkalmazkodva a világgazdaság folyamata- ihoz, sokat hasznosított más tagországok jó gyakorlataiból, de maga is gazdagította a
