Fürst, G.: Mennyiség vagy ár?

(1)

698 STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÓ

nemzeti termék 15 százalékát teszi ki — s a külföldi tőke befolyása is csak mérsékelt, a beruházásoknak 10—30 százalékát finanszí- rozzák külső forrásokból. Következésképpen itt a növekedés és az iparosítás elsődlegesen hazai forrásokból történt. Talán ez a magya-—

rázata annak. hogy bár a növekedési stra- tégia sikeres volt. de távolról sem annyira.

mint az előző csoportban. A csoportba tar—

tozó országok közül Mexikót, Törökországot és Pakisztánt lehetne kiemelni.

A negyedik csoportot azok az országok al- kotják, amelyek növekedésük során csak igen kevéssé támaszkodtak külső forrásokra. llye- nek például lapán, Brazília, Bulgária stb. Az általuk alkalmazott növekedési stratégia elő- feltétele az, hogy az ipari termékek export- ja korán megkezdődjék, hogy ez fedezetet nyújthasson (: minimális importigényekre. Ez a lényegesen önellátóbb fejlődés az átlagos- nál magasabb tőkeigénnyel jár, s ezért a gyors növekedés magas beruházási hányadot követel.

A fentiek alapján az az általános követ—

keztetés vonható le. hogy a gyors gazdasági növekedés elérése könnyebbnek bizonyult.

mint ahogy ezt 10—15 évvel ezelőtt gondol- ták.

A gazdasági növekedés során gyakran fel- vetődik a gyors növekedés vagy minél telje- sebb foglalkoztatottság, azaz az alacsonyabb iövedelmi csoportok helyzete javításának di- lemmája. A szerző véleménye szerint a szem- beállítást semmi sem igazolja, hiszen mind a szocialista. mind a tőkés országok példája azt bizonyítja, hogy a gyors növekedés a kis lövedelműek életszínvonalának emelkedését is eredményezte. A tervezésnek azonban nagy figyelmet kell fordítania ennek során a tőke -—munka helyettesítés problémájának megol- dására.

A nemzetközi szervezetek segélypolitikáiá- nak hatékonyságát nagyban elősegítené. ha a segélyek allokációjánál az országok fenti- ekben ismertetett sajátosságait figyelembe vennék.

(lsm.: Nagy Sándor)

FURST, G.:

MENNYISÉG VAGY ÁR?

(Was ist Menge, was ist Preis? Probleme der Deflationierung von Werten.) — Allgemeines Statis- tisches Archív. 1971. 1. sz. 10—22. p.

A Német Statisztikai Társaság 41. konfe-

renciáján (München. 1970. szeptember 16-—

17.) a Társaság elnöke, dr, Gerhard Fürst fenti címen tartott referátumot. A referátum azokat az eseteket veszi szemügyre. amikor az értékadatok (értékindexek) árindexekkel való deflálása, tehát változatlan áras érték-

adatok, illetve volumenindexek származta- tása során vitás lehet egyes tényezők keze- lése, az, hogy ezeket ár— vagy mennyiségi változásoknak helyes—e tekinteni.

Az eladók és a vásárlók véleménye sok esetben eltér abban a kérdésben. hogy mi tekintendő mennyiségnek, illetve árnak. Az eladó mint termelő mindig költségszempon- tokat állit előtérbe. a vásárló mint fogyasztó számára viszont az a haszon bir elsődleges jelentőséggel, melyet az áru megvásárlásá- tól remél. A nemzeti termék termelési és fel- használási oldalának deflálása csak akkor adhat egyező eredményt, ha a mennyiség—ár problémát mindkét oldalra nézve egységesen ,

döntötték el. __ —

A problémakör egyik eleme a mennyiségi egység megválasztásával kapcsolatos. A könnyen felismerhető vagy megállapítható mennyiségi egység helyett gyakran helye- sebb olyan mértékegység választása. mely inkább kifejezi azt a hasznosságot, amelynek elérésére a vásárló törekszik. A tejfeldolgozó üzemek például a tejet a zsírtartalomtól füg—

gően fizetik meg, amely lényeges mennyiségi egység, ha vaj előállításáról van szó. Ha azonban a fogyasztótól azért kérnek egy li- ter tejért magasabb árat, mert az magasabb zsírtartalmú, akkor olyan minőségi jellemző- nek tulajdonitanak nagyobb volument. amely a fogyasztó számára semmiféle értékkel nem bír. ilyen esetekben, amikor tehát a vásárló és az eladó számára más—más az ,.igazi"

mennyiségi egység. a statisztikusnak egyik vagy másik oldal javára kell döntenie. A Szö- vetségi Statisztikai Hivatal ilyen esetekben a hasznossági oldalt, tehát a vásárló oldalát veszi figyelembe, és azt minősíti áremelke- désnek, amit a vásárló tart annak. Egy ké- pes folyóirat például növelte terjedelmét és képanyagának mennyiségét, és evvel együtt felemelte a példányonkénti árat. A Statiszti—

kai Hivatal ezt áremelkedésnek minősítette, mert véleménye szerint a fogyasztó a folyó—

irat egy példányát tekinti mennyiségi egység- nek, nem pedig egy bizonyos olvasási anyag- mennyiséare tart igényt.

Hasonló a helyzet olyan áruk esetében, melyeknél a minőséget döntően befolyásoló egyik tényező kvantifikálható (például a sai- tok zsírtartalma, italok alkoholtartalma stb.).

Ez a tartalom azonban nem tekinthető meny—

nyiségi egységnek, mert a fogyasztó nem—

csak ezek alapján értékeli az árut. A hang—

lemezek esetében a játékidőt szokták mér- tékegységnek tekinteni. A szerző azonban nem ért egyet azzal, hogy egy hosszaniátszó lemezt három-négy normál lemezzel tekin- tenek egyenértékűnek, szerinte a két lemez—

fajta két különböző áru.

Sajátos problémát jelentenek a divat- cikkek. A ,,mini vagy maxi" dilemma a sta—

tisztikusoknak is sok fejtörést okoz. Költség-

(2)

STATISZTlKAl IRODALMI FlGYELÖ

oldalról indokolt. hogy a maxi ára magasabb legyen. A fogyasztó azonban nem meghatá- rozott mennyiségű anyagot, hanem divatos ruhát akar vásárolni. s a divat változásával ehhez drágábban jut hozzá. Elképzelhető megoldás. hogy a maxi-ruhát teljesen új áru—

nak tekintjük és mint ilyet építjük be az ár- indexbe.

Elméletileg leghelyesebb volna valamilyen ,,kielégítettségi" vagy ,.hasznossági" egység bevezetése. Ehhez azonban ki kellene tudni fejezni minden áru minden változásának a ,.hasznosságát", ami lehetetlen.

Az egyedi termékek (nagyberuházási javak, épületek) esetében a durva mennyiségi egy:

ségek alkalmazása meglehetősen értelmet- len, mivel ezek méretben és kivitelben any—

nyira különbözőek, hogy olyan mértékegység.

mint például a darabszám, nem mond sem- mit. Egyetlen lehetőség néhány modell ki- választása és annak feltételezése, hogy a ki nem választott típusok ármozgása ezekével azonos. A gyakorlatban az épülettípusok épí- tési munkáit standard elemekre (földkiemelés mfi, falazás mg stb.) bontják. Ez az eljárás költség—orientációjú,

A kereskedelem szolgáltatási teljesítménye gyakran egyáltalán nem kvantifikálható. Itt láthatatlan teljesítmények növelik látható áruk értékét és árát. A kereskedelmi árrést nem lehet ár- és mennyiségi tényezőre bon- tani. Lehetséges volna ez esetben is költség—

kalkulációhoz folyamodni. Még nehezebb a vásárló szempontjából való hasznossággal va- ló kapcsolat. Olyan tényezőket kellene ..hasz- nossági" egységben kombinálni. mint a ki—

szolgálás módja. az üzlet kényelme, parkoló—

helyek bősége. a csomagolás szépsége és célszerűsége stb. A statisztikus számára alig—

ha van más út, minta fontosabb kereskedel—

mi formák (hagyományos bolt. önkiszolgáló üzlet. áruház stb.) szerint elkülöníteni az áru- forgalom vizsgálatát.

Az olyan szolgáltatásoknól, melyek honorá—

riuma bennefoglaltatik a megmunkált objek- tum értékében (például a tervezőmérnök ho- noráriuma az épület értékében). feltételezik, hogy a teljesítmény mennyisége megfelel az értéknövekedésnek, tehát áremelkedést nem vesznek figyelembe. Legnehezebb az állam által nyújtott szolgáltatások árainak mérése.

Ezeknek a szolgáltatásoknak nincs árellenér- tékük, költségeiket adókból, tehát nem ela- dási bevételből fedezik. Az ár— és volumen—

tényező elválasztásának egyetlen módja olyan mennyiségi mutatók felkutatása, melyek segítségével az árváltozás az értékekből levezethető. A legprimitívebb mennyiségi egy- ség az állami alkalmazottak száma. Ennek alapján azonban a minőség és a személyzet termelékenysége figyelmen kívül marad, az állami teljesítmények minden értéknövekedé—

se árnövekedésnek minősül. A német statisz-

699

tika e tekintetben a költségoldalról indul ki.

A munkabérek deflálásánál feltételezik. hogy a magasabb termelékenység a munkaerő strukturájában tükröződik. azaz a magasabb bérkategóriák felé való összetétel—eltolódás legalább részben a minőség és a termelé—

kenység növekedésének tekinthető. Más or—

szágokban az állami alkalmazottaknak ugyanolyan termelékenységnövekedést tulaj—

donítanak. mint amit a gazdasági szféra elért.

(Ism.: Szilágyi György)

KLElN, K.:

A PARASZTASSZONYOK KERESÖ- ÉS HÁZTARTÁSI TEVÉKENYSÉGE

(Berufs- und Haushaitsarbeit von Böuerinnen. Wei—

tere Ergebnisse der Mikrozensus Sondererhebung.

Lebens- und Erwerbsverhöltnisse der weiblichen Be—

völkerung im Mörz 1969.) -- Statistische Nachrichten.

1971. 8. sz. 642—646. p.

Az 1969 márciusában végrehajtott osztrák mikrocenzus keretében felvételt készítettek a nők életkörülményeiről és keresőtevékenysé—

géről. A jelenleg közzétett eredmények a me—

zőgazdasági munkát végző nők kereső- és háztartási tevékenységére vonatkoznak.

Mezőgazdasági tevékenységet folytató nőknek azokat a női családfőket vagy mező- gazdasági tevékenységet folytató férfiak fe—

leségeit tekintették. akik a mező— és erdő—

gazdaságban önálló keresők vagy segítő családtagok. A kiértékelést két főcsoportra vonatkozóan végezték: tiszta paraszti ház- tartásokra (Vollerwerbsbetriebe), ahol minden kereső mezőgazdaságí tevékenységet folytat, és kettős jövedelműekre (Nebener—

werbsbetriebe). ahol legalább egy kereső családtag nem a mezőgazdaságban dolgo—

zik.

A megfigyelésbe bevont nők kormegosz- lása kedvezőtlenebb az ország összes kereső nőinek kormegoszlásánál.

Az .,elöregedés" különösen a kettős jöve—

delmű háztartásoknál jelentkezik. Ha ugyan- is a paraszti gazdaságoknál munkaerő-feles- leg adódik, akkor a család fiatalabb tagja általában a mezőgazdaságon kívül helyez—

kedik el.

A mezőgazdasági háztartásokban lényege—

sen magasabb a gyermekek száma, mint az egyéb háztartásokban. Az egy mezőgazda—

ságban tevékenykedő nőre jutó gyermekek száma 2,37, ugyanez az egyéb kereső nők- nél i,49. A gyermekek 92 százaléka otthoni ellátásban részesül, elsősorban a gyermek- intézmények hiánya miatt. A szóban forgó nők 57 százalékának van segítsége a gyermekek ellátásában. Ez az arány hasonló az egyéb kereső nőknél is. A paraszti csalá—

dokban a nagyszülők gyermekgondozási te-