Melyik István király verette és mikor? (VÉLEMÉNYEK A MAGYAR PÉNZVERÉS KEZDETEIRŐL)*

KOVÁCS LÁSZLÓ

Melyik István király verette és mikor?

(VÉLEMÉNYEK A MAGYAR PÉNZVERÉS KEZDETEIRŐL)*

Kicsi, kopott ezüstpénz. Az előlapján kettős gyöngykörben STEPHANVS REX, a hátlapján kettős vonalkör között REGIA CIVITAS körirat olvasható. Mindkét oldal középső kerek mezeje négy részre osztott, s a függőleges osztóvonal kereszt alakban végződve a körirat elejét és a végét választja el. A négy-négy középső körcikk mindegyikében egy-egy háromszög vagy levél alakzat látható (1. kép: 6; 2. kép).

Ezzel az apró, mintegy 15—19 mm átmérőjű és átlagosan 0,8 gramm súlyú pénz- zel (a neve féldenár vagy obulus) indult meg a magyar pénzverés, érthető tehát, hogy e kis veret állandóan magára vonta a kutatók tekintetét. Érmészetünk nagy egyéniségei, közöttük Schoenvisner István, Rupp Jakab, Réthy László, Hóman Bálint és Huszár Lajos, több mint másfél évszázados munkássága nyomán a rá vonatkozó ismereteink megszilárdultnak, kikristályosodottnak tűntek, s csak az utóbbi másfél évtizedben jelentkeztek új, megválaszolást igénylő elméletek.

Kezdjük annak summájával, amit hosszú ideig biztosnak véltünk. I. István 997- ben foglalta el apja, Géza (971/72—997), fejedelmi székét, és 1000 karácsonya, vala- mint 1001 újéve között koronázták meg. Mivel a pénzverés a királyi hatalom egyik jellemző megnyilvánulása volt, kétségtelen, hogy a fent említett obulus csakhamar elhagyta az Esztergomban sejtett verőhelyet. Hazai előzménye nem lévén, idegenből kellett mintát választani hozzá, s ezt egyértelműen a bajor pénzverésben, pontosab- ban — Hóman Bálint szerint — II. Henrik bajor herceg (985—995) regensburgi vere- teiben határozták meg a kutatók (1. kép: 11—12.). E bajor dénárokkal mutat kap- csolatot I. István pénzeinek átlagsúlya, a felét nyomva azokénak. Az obulusoktól kölcsönözhették viszont a pénzverő mestereink az előlapi királynév, a kereszt és szárai között a négy háromszög használatát, továbbá a hátlapi verdehely nevet, ami a bajor Regensburg latin nevéből, a REGINA CIVITAS-ból alakítva REGIA CIVI- TAS-szá, valószínűleg Esztergomra (mások szerint Székesfehérvárra) utalt. I. István obulusa azonban nem követte minden részletében a bajor előképét: nem vette át annak hátlapi templomábrázolását, hanem a hátlapjára is az előlapi kereszt került;

más e kereszt alakja is, s végezetül egészen sajátos a köriratok betűtípusa. I. István veretének körirata több száz apró változatot, romlást mutat, a betűk jellege elüt a bajor minta római betűtípusától (1. kép: 1.), s egyszerűbb, csaknem barbár hatású.

Néhány különleges betű is szerepel közöttük, mint pl. a D(P), G(C) és a T (G), továbbá a CIVITAS szó A-ja és V-je — a többitől eltérően — mindig y alakú

(1. kép: 2—5.). A sok változat keletkezését a verés technikájával magyarázták: a verőtöveken az éremkép elemeit különféle végződésű kicsi szerszámokkal, poncokkal ütötték be, s ezeket, meg a használatban megkopott verőtöveket is gyakran cserélni kellett, ilyenkor keletkeztek a kis eltérések, hibák. Az előlapi körirat szóelválasztó pontjainak változó elhelyezkedésén, a fordított, felcserélt, kihagyott vagy többszörös, illetve kettőzött betűkön kívül, a fordított szövegű körirat is előfordul, sőt egy olyan változat is ismeretes, ahol mind az elő-, mind a hátlapon a STEPHANVS REX sze- repel, csak az utóbbin ráadásul tükörképszerűen fordított betűsorral (1. kép: 8.).

* A téma másik ágát, a LANCEA REGIS köriraté, nemrégiben felfedezett dénár értékelését korábbi, de sok szempontból idevonatkozó cikkemben érintettem (Egy elfelejtett magyar királyi Jelvény. Tiszatáj, 30 [1976] 10. szám [1976. okt.] 35—40. old.), amelynek örömteli időszerűséget kölcsönöz a magyar koronázási ékszerek, közöttük a palást hazakerülése. Végre mód nyílik m a j d az ott leírtak ellenőrzésére isi

48

A változatokból a már említett gyártásmód nyomán keletkezési sorrendre is gyana- kodni lehet: eszerint az első veretek a legszebbek s a leghibátlanabbak, s őket — ha csekély mértékben is — egyre hibásabb éremképek követik.

• H I M W f M & W ,

?ánm oAi í u r g i ? ^ ,

11 12 1. kép: 1. n . Henrik bajor herceg (985—995) obulusának körirata. 2—3. I. István király

(997—1038) obulusa elő- és hátoldalának körirata. 4—5. I. István obulusának körirata, a hátlapon fordított változatban. 6. I. István obulusa. 7. I. István denára. 8. I. István obu- lusának változata: a hátlapon az előlap tükörképszerű Ismétlésével. 9. I. István obulusá- nak dénár (dupla) súlyú utánverete. 10. A bosarvei utánveret dénár. 11—12. II. Henrik b a j o r herceg denára és obulusa (1—5: nagyítva, 6—13: 1:1)

Természetesen ezek az éremképi, felirati hibák semmit sem vontak le a pénz valódi értékéből. A csaknem színezüst finomságú féldenár a magyar köznépi temetők sírjaiban elég gyakori a Kárpát-medencében, de fel-felbukkan az éremleletekben is.

Ugyanakkor szívesen fogadták I. István országának határain kívül, különösen a szomszédos Lengyelországban, de a hozzánk közel fekvő európai országokban is:

sok éremkincsben találták már meg, sőt teljesen értelmetlen köriratú utánveretei, és dupla súlyú (dénár) utánveretei is ismeretesek. Elterjedésének, sikerének okát a szaktudósok abban látták, hogy I. István a II. Henrik bajor hercegtől — Hóman Bálint szavaival — „visszaállított karoling pénzrendszert ültette át magyar talajba.

Ezáltal a XI. századi általános pénzromlás közepette a Karolingok és II. Henrik bajor herceg egészséges pénzpolitikájának, a nehéz és jó pénz rendszerének örökö- sévé és fenntartójává a magyar király lett."

Támadhatott kétely e jól hangzó, megindokolt, s véglegesnek tűnő megállapítá- sokkal szemben? Igen, mégpedig több irányból. Elsőként tekintsük át azokat az elméleteket, amelyek felett megjelenésük óta már eljárt az idő.

A hatvanas évek közepén Christian Turnwald szlovák kutató próbálkozott meg annak bizonyításával, hogy I. István első pénzének néhány, Észak-Európában elő- került, s korábban utánveretként kezelt, dénár súlyú érmét kell tekintenünk (1. kép:

9.). Már azonban cikkének függelékében, majd egy újabb tanulmányában némileg változtatott az álláspontján, csatlakozva Vera Hatz nagy érdeklődést kiváltó elméle- téhez. A balti-tengeri Gotland szigeten, Bosarve falu környékén került elő egy + ° PH AN VS ° REX, illetve . . . RESLAVVA CIV... köriratúnak olvasható dénár, ame- lyet a német tudós I. István első veretének vélt, s a hátlapi köriratot BRESLAVA CIVITAS-ra (Bratislava=Pozsony) egészítette ki (1. kép: 10.). Meghökkentő nézete nem állta ki a szaktudomány próbáját. Huszár Lajos ellenvetéséből kiderült, hogy e veret dénárnak túl nehéz, s a verőtöve nem poncolt, hanem vésett technikájú volt, ezért csak utánveretnek tekinthető. Györffy György a hátlapi körirat idézett fel- oldását vetette el, hiszen Pozsony X—XIII. századi névalakjai között (Brezalauspurc, Brezesburg, Possen, Buzana, Pessen, Presporek), a feltételezett Breslava egyáltalán nem létezett, ráadásul Pozsony a XI. században nem is volt verdehely, azaz királyi székhely. Gedai István magát a RESLAVVA olvasatot is megkérdőjelezte, kimutatva, hogy a hátlapi körirat a REGI A Cl VITÁS eltorzult formája: az utánveret írás- tudatlan készítői értelmetlenül másolták át a számukra érthetetlen szöveget. A hát- lapi templomábrázolás miatt, Gedai István éremkép-keveredésre is utalt, hiszen ez a motívum a magyar pénzverésben nem szerepel. Szükség is volt a higgadt és rész- letező bírálatukra, mert erre a nehezen értelmezhető, egyedi pénzdarabra támasz- kodva, egy szlovák történész, Peter Ratkoá tollából időközben már olyan feltevés is napvilágot látott, hogy I. Istvánnak valószínűleg Koppány elől Pozsonyba kellett menekülnie, s így a város ideiglenesen a magyar király székhelyévé vált.

Sokkal nehezebb az állásfoglalás — még napjainkban is — László Gyula 1962-ben megjelent elméletével kapcsolatban, aki amellett tört lándzsát, hogy a STEPHANVS REX köriratú obulusok egy részét már Géza nagyfejedelem verette.

Vajon hogyan gondolhatott erre, amikor a pénz egyértelműen „István"-ra és

„király"-ra utal?

László Gyula érvelésében döntő szerepet kapott az előző cikkemben is említett Ademarus Cabannensis, aki — az ott hosszan tárgyalt lándzsajelvény mellett — Géza nagyfejedelem István keresztnevéről is beszámolt, és a „rex" méltóságnévvel illette őt. Sajnos — amint erről annak idején részletesen volt szó — forrásunk szavahihető- sége vitatott, s ugyancsak vitatható a többi, idevonatkoztatható krónikás adata is.

László Gyula elfogadta és felhasználta ezeket a tudósításokat, s néhány régebben működő történészünkhöz csatlakozva, más érvekkel is alátámasztani igyekezett azt a nézetét, hogy Géza-István nemcsak viselte a „rex" címet, hanem valóban király módjára is tevékenykedett, illetve más uralkodók egyenrangú félként kezelték őt.

Közismert, hogy Géza személyéhez kapcsolódik a kalandozások lezártával ki- alakult kényszerű béke megőrzése, az ország függetlenségének biztosításával egye- temben, továbbá a magyar nép keresztény hitre térítésének megindítása, s a belső rend, a fejedelmi hatalom megszilárdítása. (Ez utóbbit régészetileg is nyomon követ- hetjük: a hagyományos fegyverzetű, szablyás harcosok sírjai mellett, a nyugati harc- módnak megfelelően felszerelt, kétélű kardos sírok megjelenése a temetőkben, az ő hatalmának kiterjesztését jelzi.) Géza házassági politikájából is kiderül, hogy ural- kodói kortársai is maguk közül valónak tekintették, ö t leányát a lengyel, illetve a bolgár trónörökös, a velencei dogé, Aba Sámuel (a későbbi király) és egy thüringiai gróf vette el, míg fia, Vajk-István, III. Ottó császár rokonát, IV. Henrik bajor herceg (a későbbi II. Henrik császár) nővérét kapta feleségül. Ha tehát feltételezzük, hogy Géza ugyanúgy STEPHANVS REX-nek is címezhető volt, mint a fia, akkor a pénz- verésre fordítva a szót, ezzel feloldódna az az ellentmondás, hogy I. István miért 50

nem a kortárs sógora, hanem a 995-ben elhunyt apósa pénzét választotta a sajátja mintájául. Első kibocsátású pénzeink STEPHANVS REX-e eszerint Géza volna, ő pedig II. Henrik bajor herceg kortársa volt. Ezenkívül az obulus köriratában jelent- kező, a nyugati hagyományoktól eltérő betűformák is jobban magyarázhatók Géza korából, mint I. István latinos környezetéből. Végezetül jól megindokolható az obu- lusok külföldi gyakorisága: e pénzek jelzik azokat a területeket, ahonnan a Géza alatt megindult fegyverzetváltás új típusú hadfelszerelése származott.

László Gyula gondolatait történeti és éremtani oldalról is bírálat érte. Deér József leszögezte, hogy egyes rosszul tájékozott források „rex" címe nem jelentheti Géza valódi királyságát. Attól kezdve, hogy kaput nyitott az egyháznak és a csá- szárságnak, már nem kockáztathatta meg a „rex" méltóság önkényes használatát, ehhez ugyanis magasabb tekintélyek (pápa, császár) hozzájárulása is megkívántatott.

Huszár Lajos érmészeti kifogást emelt: ha az obulúsok egy részét valóban Géza verette, akkor azoknak a X. század végével lezáruló éremkincsekben is szerepelniük kellene. Amíg ilyen leleteket nem találunk, addig e feltevéssel számolni sem lehet!

Mindezek láttán joggal vetődhet fel a kérdés, hogy nem tudjuk-e valamilyen más módszerrel biztosabban keltezni a STEPHANVS REX pénzeket, elméletektől, nézetektől függetlenül? Erre a nehéz feladatra vállalkozott Gedai István.

Mint arról már volt szó, pénzünk a Kárpát-medencében gyakran fordul elő a magyar köznépi temetőkben a másvilághittel kapcsolatos sírleletként. Egy vagy több pénzt tettek ugyanis a halott szájába, markába vagy a keze ügyébe, hogy a más- világi útravalót, a túlvilági révész (Charon) „átkelési díját" ily módon biztosítsák számára. Manapság a temetőásatásoknál a sírok rajzán és fényképén kívül, temető- térképet is készítünk, s a régészeti feldolgozó munka gyakorlatává vált a leleteknek erre a térképre való berajzolása, esetleges temetkezési csoportok kimutatására, kel- tezési kérdések tanulmányozására. Hasonlóképpen járt el Gedai István is, régészeti leletként kezelve a pénzeket.

Berajzolta több, nagy sírszámú magyar köznépi temető (Halimba-Cseres, Pécs- Vasas, Ellend-Nagygödör-, és Szilfa-dűlő, Fiad-Kérpuszta stb.) térképére az érmeket, és egy szembeötlő jelenségre figyelt fel: a temetőkben a pénzek észrevehető rend- szerben csoportosulnak. Van olyan temetőrész, ahol római bronz pénzeket vagy IX—X.

századi nyugat-európai ezüstöket találunk, másutt semmilyen pénz sincsen, ugyan- akkor vannak olyan területek, ahol a sírokban első királyaink veretei jelennek meg, mégpedig nem is akárhogyan! E pénzek ugyanis nagyjából az uralkodók sorrendjé- ben követik egymást, s kirajzolják a szemünk előtt a temető használatának, „benépe- sülésének" folyamatát. Feltűnő, hogy az I. István obulusait tartalmazó sírok mindig a Péter, Aba Sámuel és I. András pénzeivel ellátott sírok közelében fekszenek, vagy vereteik akár egy-egy sírban is keverednek (3. kép). Mindebből Gedai István azt a tanulságot szűrte le, hogy a szóban forgó STEPHANVS REX obulusok csak I. István uralkodásának vége felé kerülhettek a sírba, azaz nem sokkal ezelőtt hagyhatták el a verdehelyet.

A vizsgálat tehát a korábban elfogadott 1000 körüli időről inkább I. István ural- kodásának második felébe csúsztatta át az obulusverés megindítását. Ezt a késői kel- tezést az obulusokat is tartalmazó magyarországi nyolc éremkincs se nem támogatta, se nem cáfolta, mivel a bennük lelt pénzek összességéből nyilvánvaló volt, hogy egy kivételével mindőjüket I. István halála után rejtették el. A kivétel — a békésgyulai lelet — földbekerülési évére viszont semmiféle támpont nem kínálkozott I. István uralkodási évein belül. Több sikerrel biztatta Gedai Istvánt a szóba jöhető 57 kül- földi kincslelet — ezeket időközben Huszár Lajos gyűjtötte össze, s jegyzéküket ő maga is kiegészítette — noha ezek zömét is ugyancsak I. István halála után ásták el.

Megvizsgálta, hogy e leletek pénzei közül az utolsót, a legkésőbbit kiadó uralkodó trónralépési éve a XI. század hányadik évtizedéből való, és 1000—1010, illetve 1011—

1020 közül csak kettőt-kettőt talált. Ha az utolsó pénzkibocsátó uralkodó halálának

évével számolt, akkor már csak 1011—1020 közé esett egyetlen lelet, a többi mind későbbinek bizonyult.

Gedai István az 1000 körüli keltezésen kívül még egy alappillérét is kidöntötte a korábbi elméleteknek. Az ő — egyelőre óvatosan értékelt — mérései szerint ugyanis I. István nem apósa, hanem a sógora, II. Henrik császár 1009—1014 között vert denárai félsúlyának megfelelően verette az obulusait

Az obulus késői (nagyjából 1015 utáni) keltezéséhez utóbb Györffy György is csatlakozott, aki egy adófajtának (füstpénz) a bevezetését valószínűsítette az 1018 utáni évekre. Feltevése szerint, ez a denárverés tömegessé válásával függött össze, s az erre alkalmas viszonyok 1010 előtt nem jöhettek létre.

Vajon pontot tehetünk-e az ismertetett elméletek nyomán, amelyek a követke- zőkben foglalhatók össze: I. István az uralkodása kezdetén a LANCEA REG IS kör- iratú dénárt verette (1. kép: 7.), s csak uralkodása második felében (1015 után) a STEPHANVS REX köriratú obulust.

A tárgyalt adatokat más megközelítéssel értékelve, néhány meggondolkoztató ellenvetést tehetünk! Térjünk még egyszer vissza a magyar köznépi temetők elem- zéséhez. A belőlük levont következtetés az obulusverés késői indulására azon áll vagy bukik, hogy kimutatható-e a pénzeknek (esetünkben az I. István-obulusnak) a verésük utáni azonnali vagy gyors sírbakerülése. Erre a kérdésre egyenes választ a jelenlegi ismereteink alapján nem adhatunk, de véleményem szerint, inkább tagadó- lag kell állást foglalnunk. A pogány magyarok ugyanis valószínűleg meghatározott szabályok szerint látták el halottaikat a másvilági útravalóval; ez tűnik ki a teme- tőknek mellékletekben (régészeti leletekben) aránylag gazdagabb részéből, ahol a kereszténységnek e pogány szokást tiltó hatása még alig érvényesült. Most első- sorban a szegényekre gondolok, és nem a fegyverekkel, lóval, nemesfém ékszerekkel eltemetett gazdagokra, akiknek vagyoni és társadalmi helyzete egyaránt megkívánta a díszes temetést, s számunkra ma is észlelhető temetkezési szokásaikkal régészeti szakmunkák foglalkoznak. A mindennapi élet nélkülözhetetlen kelléke volt akkor- tájt a kés és a tűzszerszám (vascsiholó, kovakő és a földbén elenyésző tapló), ame- lyek nélkül mind ezen, mind a másvilágon elképzelhetetlen lett volna az élet;

E tárgyakat nagyon sok sírban mégsem találjuk meg. Felnőttek és gyermekek egy- aránt viselték a fémhuzalból készített, úgynevezett varkocskarikákat, amelyekből egyet-egyet vagy több párat húztak. fel a varkocsokra. Legegyszerűbb változata a bronz drótból hajlított, nyitott végű, sokszor szabálytalan alakú kis karika, olyan

„ékszer", amit bárki, bármikor néhány, perc alatt elkészíthetett, illetve az értéke sohasem lehetett magas. Nagyon sok sírból viszont még ez ís hiányzik. Nem való- színű, hogy a temetés előtt a hozzátartozók fosztották volna meg halottaikat tőlük, de az sem, hogy a temetéskor esetleg már közreműködő pap parancsolta volna le róluk. (Ne feledjük, hogy ékszereket még a késő középkori, keresztény temetőkben is találunk!) Közelebb járhatunk az igazsághoz, ha azt tételezzük fel, hogy a hozzá- tartozók, a rokonság, a faluközösség pontosan tudta, hogy „kinek mi jár!" Elképzel- hető, hogy az ilyen, hiedelmekkel és megrögzült szokásokkal átitatódott környezetben nehezen kaphatott helyet egy új típusú melléklet — a pénz. Temetkezési szerepét semmi sem készítette elő! A nyugat-európai ezüstök főként a kalandozó hadjáratok- ban jutottak el hozzánk, s többségüket egyszerűen csak nemesfémnek tekintve; elő- kelőink beolvasztották, s ötvöseikkel munkáltatták meg. Persze, azért jutott még ruháik és lószerszámuk díszítésére, vagy egy-egy közember nyakláncára is: felvar- rásra vagy felfűzésre alkalmassá téve, azaz átfúrva. Akinek erre nem tellett, az vagy maga keresgélt az antik romok között, vagy más módon szerzett római bronz pénzeket, s ugyancsak átfúrva hordta őket a nyakában. Ez a szokás sokáig tovább élt, mert jónéhány magyar veret is előkerült ilyen felhasználást mutató állapotban.

A római, bizánci, nyugat-európai pénzek túlnyomó • többségét így viselték, átfúratlan darab igen kevés van közöttük (saját gyűjtésem szerint 53 átfúrt és 2 ép)", vagyis aligha szolgálhattak a halotti obulus előzményeként. Nem volt tehát semmiféle előz-

52

mény, folyamatosság, ami a halotti obulust mintegy bevezette volna már a magyar pénzverés kezdetei előtt, pedig enélkül az ú j magyar pénz aligha kerülhetett be megjelenése után azonnal a sírba, hogy értékével pótolni tudja az egyre tiltottabb pogány útravalót. Ne feledjük, hogy keresztet ábrázoltak mind a két oldalán, s e jelképet már minden pogány is alaposan megismerhette! Lehetséges, hogy emiatt sem vált a pénzadás később sem a hitvilág teljesen elterjedt és befogadott elemévé, egy kicsit mindig is önkéntes jellegű maradt.

Nem túlzás ilyesmit állítani?

A halimba-cseresi 932 sírós temető II—III. csoportjának több száz sírjában 1 darab I. István-obulust leltek, míg a Maros völgyében meghúzódó várfalvi (Moldo- venesti) 57 sírós temetőmaradványban ötöt. Az ellend-nagygödör-dűlői 269 sírban 11—11 darab I. István- és I. András-érme volt, de csak 1—1 Salamon és I. László kori. Mit mutathat ez? A temetőbe temetkező faluközösségben elterjedt a pénz- adás szokása, egy ideig hódoltak is neki, azután felhagytak vele. Rövid ideig élt a szokás a másik ellendi temetőben is (178 sír), ahol 3 darab I. István, 4 darab I. And- rás és 2 darab Béla rex veret mutatkozott, s hasonlóképpen Pécs-Vasason is, mert itt 161 sírban 2 darab I. István- és 5 darab I. András-pénzt találtak. Érdekes a helyzet a Szabolcs Petőfi utcai 391 sírós temetőben, ahol mindössze 7 érme került elő: egy sírban 1, egyben pedig 3 darab I. István, egyben 1 darab I. András, egyben pedig egy szétporlott és egy királynév nélküli, XII. századi veret volt. Vagyis mintegy 40—70 év alatt ennyire szórványosan éltek a pénzadás lehetőségével éppen egy ispáni székhelyen, ami katonai és gazdasági központ is lévén, nem lehetett elzárva a pénzforgalomtól.

2. kép: A STEPHANVS REX — REGIA CIVITAS köriratú obulus nagyított képe (5:1) összefoglalásul vessünk még egy pillantást a halimbai lemetőtérképre (3. kép).

Nyilvánvaló, hogy a temetőben egykori királyaink pénzei valóban rendszerben kö- vetik egymást, s e rendszerben az I. István-obulus aránylag késői feltűnése való- színűnek tekinthető. Ebben tehát, azaz I. István féldenárának halotti obulusként való késői megjelenésében, Gedai Istvánnak alighanem igaza van. Véleményem sze- rint azonban, e később is csak részlegesen elterjedt, időnként felkapottabb, máskor lehanyatló, önkéntes jellegű szokásból nem lehet a STEPHANVS REX pénz verésé- nek időpontjára következtetni, s emiatt nem is tartom indokoltnak a korábbi, 1000 körüli keltezését megváltoztatni.

Tekintsük át e korai leleteket a bennük levő utolsó veret kibocsátójának első uralkodási éve szerint: 1. Brandsgaard (Dánia): ebben I. István obulusa volt az

J. kép: A hallmba-cseresi X - X I I . századi magyar köznépi temető térképe, a pénzleletes sírok megjelölésével. Jelmagyarázat: 1. római pénzek, 2. X. századi nyugat-európai pén- zek, 3. I. István (997—1038), 4. Péter (1038—41, 1044—46), 5. Aba Sámuel (1041—44), 6.

I. András (1046—60), 7. Béla vezér (1048—60), 8. I. Béla (1060—63), 9. Salamon (1063—74), 10. I. László (1077—95), 11. Kálmán (1095—1116), 12. n . Béla (1131—41).

54

utolsó, 2. Stroszki (Lengyelország): 1004 után, 3. Ruda (Lengyelország): 1011 után.

Hogy mennyivel a jelzett időpontok után rejtették őket a földbe, az természetesen bizonytalan, de sok évről valószínűleg nem lehet szó. Különösen az első lelet érdemli meg a figyelmünket és a további részletezést! Ebben ugyanis 65 darab X. századi dán félbrakteáta (csak az egyik oldalán vert pénz), 67 darab arab dirhem (a legutolsó 972-ből), 18 darab német dénár (a legutolsó Bajor Ottó verete, 977—982 között), 1 itáliai dénár (III. Ottó, 983—1002) és I. István egy obulusa volt, s az ő trónra- lépésének időpontjából kiindulva kevéssel 1000 után keltezték. A megoldás kulcsa a vitatott korú I. István-obulust leszámítva, III. Ottó pénzében rejlett. Sajnos az 1840-ben felbukkant leletből Koppenhágába került dénárt időközben kiselejtezték, s csak a típusát lehetett nagy valószínűséggel megállapítanom: III. Ottó paviai vere- tei közül való volt, nagyjából 996—1002 tájáról.

Mi következik mindebből? Leletünk akár a Géza kori pénzverés első példája is lehetne azon elv szerint, amit Huszár Lajos szembeállított László Gyula elméletével.

Mégis egyelőre óvatosságra kell intsen az eddigi páratlansága, s ezért józan meg- fontolás után ki kell tartanunk a régebbi, 1000 utáni keltezése mellett. Mégis mind- ezek alapján számomra vitathatatlannak tűnik, hogy a felsorolt 3 lelet elegendő bizonyíték az I. István-obulus 1015 utáni indíttatása ellen, hiszen még néhány évvel azelőtt a földbe kerülhetett. S ne feledjünk el még egy időtényezőt! I. András (1046—60) pénzei Lengyelországban nagyjából öt, Németországban mintegy 10—15 éves késéssel jelentek meg az éremkincsekben. Hogyan várhatnánk el ennél gyor- sabb forgalmat a nemzetközi piacon még „bevezetetlen" első magyar pénztől, I. Ist- ván obulusától? Ha pedig még ezzel a lehetőséggel is számolunk, akkor hogyan válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy mikor verték a néhány évvel 1000 után Dániá- ban már elásott brandsgaardi obulust?

Hóman Bálintot csak a STEPHANVS REX körirat „rex" címe riasztotta vissza attól az önmaga által is fontolgatott gondolattól, hogy I. István az obulust már 997-től, azaz megkoronázása előtt veretni kezdte. Ettől a gondolattól pedig már szinte egy lépést sem kell tennünk időben visszafelé, a László Gyula által felvetett lehetőségig.

Noha László Gyula elmélete annak idején, már egyetemi előadásán is megkapott és nagy hatással volt rám, s úgy érzem sikerült hozzátennem valamit az eljövendő bizonyításához is, méltányolva az éremtan nálam hivatottabb kutatóinak szemben- állását, Géza pénzverésének lehetőségét még el nem döntöttnek, de el sem vethető- nek kell megítélnem. Ami a továbbiakat illeti, véleményem szerint I. István való- színűleg már 997-től — de 1000 után szinte biztosan — veretni kezdte, s uralkodása alatt folyamatosan verette a STEPHANVS REX köriratú obulust. Koronázása alkal- mából 1000 végén, illetve kevéssel ezután bocsáthatta ki a LANCEA REGIS köriratú dénárt, ami inkább emlékpénz jellegű lévén, csak korlátozott módon terjedt el.

Huszár Lajos 1938-ban megjelent nagy tanulmánya az akkor érvényes ismeretek teljességét adta, minden részletre kiterjedő érvényességgel. Ez a letisztultnak tűnő rend zavarosodott meg a 60-as évektől kezdve, amióta nem egy felvetett kérdés, módszerbeli újítás, ideiglenesnek vagy véglegesnek látszó eredmény vár beépítésre, rendszerbe foglalásra. Ügy hiszem, ehhez még nagyon sok munkára van szükség, s csak a jelenlegi helyzetet szerettem volna vázlatosan, s részben a saját szempontjai- mat is bemutatva ismertetni. A ma még kissé kuszának és ellentmondásosnak tűnő állapot éppen a szélesebb kitekintései, egyre több rokon tudománnyal való kapcso- lata, s egyre több kutató bekapcsolódása révén egy minőségileg is új, minden eddi- ginél átfogóbb összegezést rejt magában.