3 0 8 KÉKY LAJOS, VÁRDAI BÉLA
eddig elért e r e d m é n y e i r ő l . Aki tájékozódni a k a r felőle vagy b e l e a k a r kapcsolódni e b b e a munkába, elődei t e v é k e n y s é g é r ő l megbízható tájékozást n y e r belőle. Ilyen hasznos és szükséges v e z e t ő n e k szánta szerzője is. V a n n a k bizonyára fogyatkozásai is, d e az bizonyos, hogy erényeível és fogyatkozásaival együtt legalább is félszázadig ez lesz a magyar irodalom t ö r t é n e t é n e k általánosságban elfogadott k é p e . Meg
nyugtatásul szolgálhat egyik tudós bírálójának megállapítása: „Amit az ő felfogása szerinti „pozitív" i r o d a l o m t ö r t é n e t í r á s t e r é n tehetség, lelkesség, k i v é t e l e s szorgalom, műgond az e l r e n d e z é s b e n , lelkiismere
tesség az é r t é k e l é s b e n s elsősorban buzgó anyaggyűjtés megalkothat, azt ő hiánytalanul b e l e is vitte k ö n y v é b e . " Gondosan számba v e t t mindent, amit írókra és m ű v e k r e nézve felvilágosítónak tartott. T á r gyalja az írók életrajzát, rávilágít emberi és írói egyéniségükre, sze
m e l v é n y e k e t s tartalmi tájékoztatást ad írói műveikről, útbaigazító részleteket k o r t á r s a k és kritikusok nyilatkozataiból s a művek kiadá
sára vonatkozó adatokat, a művek jegyzékét s a rájuk vonatkozó bib
liográfiát.
Pintér J e n ő munkájával, özvegye k e g y e l e t e s áldozatával hálára k ö t e l e z t e t u d o m á n y u n k a t . KÉKY L A J O S .
Kardos Tibor: Középkori kultúra, középkori költészet. 12 képpel (A Magyar Történelmi Társulat könyvei, VII.) Franklin, 290 lap.
A könyv feltett kérdése: „Hogyan bontakozik ki a magyar költé
szet a középkor századain keresztül, hogyan volt lehetséges, hogy bár a tatárjárás elpusztította, nagy hősi korszaka után, ki t u d t a fejleszteni örökségéből a későkori, középkori és renaissance-korí v i r á g z á s t ? " En
nek megoldására a szerző a következő eljárást használja, összevegyíti a mienkkel az európai középkori irodalmat, főkép az Á r p á d h á z rokoni kapcsolatai a l a p j á n feltételezve, hogy a nyugati jelenségekhez hasonlók nálunk is virágozhattak. Ennek valószínűvé tételére valósággal szökell feltevésről feltevésre, megcsinálja a következtetések egész láncolatát, hogy a célzott végeredményhez eljusson. Kevés ebben a bízalmatkeltő, a megnyugtató; mintha a történeti anekdotázás egy fajtája volna. Több
ször adja idegen irodalmak verseit tetszetős átültetésekben, valahogy a honi költészet elveszettekül feltételezett d a r a b j a i t kívánva sejtetni bennük, némíkép a mi irodalmunkban beiktatni azokat.
Feltevéseiben messzire elmegy. Még a valóságban nem létező hős
dalaink versformájára is van hipotézise (107. 1.), sőt szerepel ebben a könyvében egy egészen új műfaj, a szerző saját szövegezése szerint:
„a kikövetkeztethető irodalmi emlékek" (119. 1.) Feltételezései olykor naivak (vagy műnaívság rejtőzik mögöttük?) íme p é l d á u l : „Az udvar Provenceban s nemsokára már Magyarországon is kisiet a tavaszi rétre,
KÖNYVISMERTETÉS 309 a napsütötte mezőkre, az illatos erdőbe játszani és énekelni. Ez az élet öntudatosságának csúcsa!" Mintha nálunk a királyi udvar megvárta volna, míg a Provenceban tesznek kirándulásokat s csak azután k a p o t t volna bátorságot hozzájuk!
Előadásának ez a feltevése« jellege erősen tükröződik stílusában.
Ebben csak úgy tolong a bizonyára, talán, a feltehető, a hihető, a ható ige sűrű használata, a nem valószínűtlen, az úgylátszik, a valószínűleg, a kétségtelen, hogy, a kellett hogy legyen (ezt különösen kedveli a sza
batosabb .kellett lennie' helyett), a talán, joggal, az alkalmasint, a bi
zonyosan, a nyilván, az a gyanúnk, mindenesetre, meg kellett történnie, el kellett terjednie, — mintegy láncszemeiül a hídnak a sejdítések rohanó folyóján keresztül. Belébátorodva aztán feltevéseibe (Gyulai P á l azt m o n d a n á : megittasulva tőlük) végül aztán bizonyosnak jelenti ki az elején még csak föltételezettet, Az ilyen előadásban a z t á n nincs nyu
godt vonalvezetés, annál több a kapkodás, ami csak a mindenre elké
szült olvasót nem hozza ki a béketűrésből.
Ahol azonban kézzel fogható irodalmat talál, megállja helyét s ez arra késztet, hogy jó véleménnyel is legyünk róla. Szép például a Bécsi Képes Krónika tárgyalása. Nem kis ügyességet fejt ki közismert tartalomnak újszerű fogalmazásában. Nagy feneket kerít, mikor a Toldi mondáról szóló feltevések közt válogatva, végül is a közkeletűnél köt ki. Tant de bruit! . . . Bizonyos adatait meg szinte periodikusan, pár
huzamos gondolatritmus-szerüen ismétli. Van előadásában többször mesterkéltség is („Az álom megjósolta fejedelem (Álmos t, i.) akkor kezdetét hozta az új hazába indulásnak"). Beszél (133. 1,) az Immaculata Conceptióról, de a karácsonnyal kapcsolatban, ami abban az eléggé el
terjedt tévedésben osztozásra vall, hogy ez Krisztus (pedig Szűz Mária!) születésére értendő.
A könyvhöz csatolt bibliográfia az embarras de richesse esete. F e lesleges külföldi művek ily tömegére hivatkozni honi irodalom- és műve
lődéstörténeti kérdések eldöntésénél. Mintha nem is a téma megvilágí
tását, hanem az iró erudíciójának bizonyítását a k a r n á k szolgálni. Egy ellenmondásra kell még rámutatnunk könyve utószavában. Szerző a középkori életből igyekezett a középkori irodalom elősarjadását meg
értetni, s az nem egy esetben sikerült, legalább is tetszetős lapokat íratott vele. Nyíltan is megmondja, hogy az újabb magyar irodalom- történetírásnak Thienemann elmélete nyomán járó, társadalmi szem
pontú tárgyalását érvényesíti (262, 1.). Mégis úgy folytatja: ,,a hangsúlyt az alkotásra és az élő tárgyra helyeztük". Sajnos,"ezt könyve nem na
gyon bizonyítja. Efféle eljárással, nem sokkal több fantázia igénybevé
tele mellett, jövendő korok irodalmának képét is meg lehetne festeni.
VÄRDAI BÉLA.
