KÖNYVISMERTETÉS.
Pintér Jenő Magyar Irodalomtörténete, Tudományos rendszerezés.
Nyolcadik kötet, A magyar irodalom a XX. század első harmadában.
I—II. k. N. 8-r. 688 + 731 = 1419 1. Bpest, 1941.
Egy esztendejénél is t ö b b immár, hogy P i n t é r J e n ő n e k m u n k á b a n fáradhatatlan k e z é b ő l ö r ö k r e kiesett a toll. D e özvegyének gyöngéd gondja s k e g y e l e t e s á l d o z a t a halála után h a m a r o s a n mégis l e h e t ő v é tette koszorúinak gyarapítását azzal a munkával, amely nélkül csonka m a r a d t volna é l e t é n e k főműve. Két h a t a l m a s k ö t e t b e n k ö z r e b o c s á t o t t a férje hét k ö t e t e s nagy m ű v é n e k , Magyar I r o d a l o m t ö r t é n e t é nek befejező, nyolcadik kötetét, mely a XX. század első h a r m a d á n a k tudományos rendszerezését nyújtja. A tudós szerző annak idején sem e l é g e d e t t meg a XIX. század i r o d a l m á n a k teljes egészében megírt t ö r t é n e t é v e l , ami magában véve is új feladat, a megszokott m e s g y é k e n túlmenő elhatárolása volt i r o d a l m u n k n a k , hanem a t á r g y a l á s fonalát úgyszólván egészen az ő utolsó napjaiig, 1934-ig v e z e t t e , Művét az utolsó betűig ő írta meg, „ n y o m d a k é s z " állapotban h a g y t a h á t r a . Ki
a d á s á t ó l azonban húzódott. É r e z t e t á r g y á n a k kényes voltát. K o r t á r sakról nyilatkozni a vivisectio egy n e m e , különösen az, ha a „genus irritabile vatum"-ról van szó. Még fokozottabban áll ez arról a k o r szakról, amelyet tárgyalt. Egy lezajlott írói forradalom s egy ezt k ö v e t ő ellenforradalom volt ez. A forradalom h a r c o s a i mindig h a n - g o s a b b a k és ingerlékenyebbek, mint az ellenforradalomé, s az olvasó
közönség és a sajtó rokonszenve is mellettük nyilatkozott h a n g o s a b - b a n és nem egyszer a kritika á l a r c a alatt támadó irodalompolitika a goromba személyeskedésekkel s a fölényeskedő, csúfondároskodó t á m a d á s o k k a l sem t a k a r é k o s k o d o t t . Ez a harc legkészségesebb segéd
c s a p a t á t az ifjúságban találta. P i n t é r J e n ő számára előkelő t á r s a d a l m i állása, iskoláink é l e t é b e n b e t ö l t ö t t v e z e t ő szerepe s minden harctól húzódó t e r m é s z e t e n a g y o n aggályossá tette, hogy esetleg ilyen p e r g ő t ű z n e k tegye ki magát s ezért munkájának kiadását jobb időkre t e t t e félre. A végzet azonban gyorsabb lábon járt s így özvegyére v á r t az a szomorú, de szép feladat, hogy anyagi áldozatot sem kímélve v a l ó r a váltsa férjének k e d v e s t e r v e z g e t é s é t s tudományos é l e t ü n k n e k Toldy F e r e n c t ő l k e z d v e mindvégig hangoztatott régi vágyát: a teljes magyar i r o d a l o m t ö r t é n e t e t . Ennél szebb, n e m e s e b b és h á l á r a
306 KÉKY LAJOS
k ö t e l e z ő b b áldozatot nem is nyújthatott volna sem férje szellemének, sem t u d o m á n y u n k n a k .
A m e n n y i r e lehangoló csonkán m a r a d t alkotások látása, a n n y i r a megnyugtató, h a jelentősnek t e r v e z e t t m u n k á t alkotója fejezhet be.
P i n t é r J e n ő e munkájának tárgyalásmódja, r e n d s z e r e z ő szempontja s beosztása hasonló a h é t első k ö t e t é h e z , d e t e r m é s z e t e s e n az anyag
n a k a gazdagsága s a r é s z l e t e k n e k á r a d ó bősége hasonlíthatatlanul alaposabb tárgyalást tesz nemcsak kívánatossá, hanem lehetővé is.
Nem tehetjük ugyan a magunkévá a szerző megállapítását az 1867—
1900. közt eltelt évek i r o d a l m á n a k „lassú mozgásá"-ról, m e r t hisz é p p e n ez a k o r z a v a r t a fel az addig nyugodt vízeket; d e azt a meg
állapítását elfogadhatjuk, hogy ezt a k o r t a századfordulón ,,a r o b b a n ó erejű szellemi roham lendülete váltja fel."
Ehhez a mozgalmas korszakhoz b e v e z e t é s ü l széles művelődési h á t t e r e t rajzol a szerző. Kiemeli a legfontosabb t ö r t é n e t i m o z z a n a t o kat, majd i s m e r t e t i az irodalmi műveltség fő tényezőit; az iskolákat, nyomdászatot, könyvkiadói t e v é k e n y s é g e t , hírlapokat, folyóiratokat, a színészetet, az irodalmi társaságokat, majd az írói t ö r e k v é s e k e t . Mindez v a l ó b a n teljes egészében megadja a m ű v e l ő d é s t ö r t é n e t i k e r e tet, igen hasznos és annak, aki nem élte át a század három első év
tizedét, jelentős részben új és megvilágító lesz. Kiterjed ez a b e v e z e t é s az irodalmi é l e t n e k minden lényeges és é r d e k e s m o z z a n a t á r a . Kiemeli, hogy mily nagy változást, m e n n y i r e veszedelmes szakadást m u t a t e b b e n az újabb k o r b a n irodalmunk. Az új irodalom egy új k o r forrongó, nyugtalan lelkivilágába nyújt bepillantást. Elszomorító a rajza e n n e k az átalakulásnak, ennek az ízlés-válságnak. Lehangoló az a háttér, amelyet a kor társadalmi, erkölcsi és politikai viszonyairól az irodalmi és tudományos állapotok m e g é r t e t é s é r e rajzol; az anar
chiáról minden téren, a parlament csődjéről, a sajtó visszaéléseiről és a zsidóknak minden t é r e n való e l ő r e t ö r é s é r ő l . Ezek csakugyan nagy m é r t é k b e n magyarázzák az irodalmi alkotásokat. „Megrendült egy egész n e m z e d é k erkölcsi világa," — írja a szerző. Egy másik helyen pedig ekkori irodalmunk legjellemzőbb vonásául ezt emeli kí:
„A magyar irodalom szellemi és erkölcsi egysége e b b e n a korszak
b a n v é g z e t e s e n felbomlik." De viszont vigasztaló, reményt k e l t ő moz
zanatul m u t a t rá az elszakított t e r ü l e t e k anyagi erejében egyre fogyat
kozó m a g y a r s á g á n a k hősí erőfeszítésére; ,,A b a l s z e r e n c s e ö s s z e t ö r t e Magyarország egységét, d e a politikai h a t á r o k változása nem módo
síthatott az irodalmi h a t á r o k o n , A külön m e d r e k b e szorított írói t ö r e k v é s e k vizei mégis csak találkoztak az egységes magyar irodalom m e d e n c é j é b e n . " Annál m e g l e p ő b b n e k találja a csonka ország t e r ü letén a sok új irodalmi társulást, amikor a csonka országnak minden erejét a meglevők t á m o g a t á s á r a kellett volna összpontosítani. Tisztárt látja ő is azt, hogy a legtöbb ilyen új t á r s u l á s n a k sugallója az egyéni hiúság, a szereplési viszketeg volt.
Az irodalmi jelenségek t á r g y a l á s á b a n az író v e z e t ő szempontja bizonyos n e m e s é r t e l e m b e n v e t t s m e g é r t é s r e és az elvek összebékí-
KÖNYVISMERTETÉS 307
t é s é r e t ö r e k v ő k o n z e r v a t í v életszemlélet volt. Lehetőleg tárgyilagos k é p e t igyekszik nyújtani még azokról az írókról is, akikről a leg
szélsőségesebb és a l e g é l e s e b b e n ütköző vélemények álltak szemben egymással. Méltányos állásfoglalásának azzal is igyekszik súlyt adni, hogy nemcsak a maga v é l e m é n y é t mondja el, hanem ehhez hozzá
fűzi a számottevőbb bírálatok elismerő, majd kifogásoló ítéleteit.
Maga is hivatkozik E l ő s z a v á b a n arra, hogy „Az igazságra irányuló t ö r e k v é s és a tárgyilagos jószándék nem hiányzott a szerzőből, de ez még — jól tudom — nem minden." Hozzá tehetjük; „Nem minden, d e sok," Tárgyilagosan ír még olyan e s e t e k b e n is, ahol n e h é z megőriznie ezt a tárgyilagosságot. Talán csak Szabó Dezsővel szemben, akit rosszmájú pamflet-írónak mond, érezzük, hogy a személyében m e g b á n t o t t író k e s e r ű s é g e szól belőle.
A nagy és szétágazó anyag rendszerezése nem volt k ö n n y ű feladat. Előbb a k i e m e l k e d ő egyéniségekről szól. A k ö z é r d e k ű iroda
lomnak k é t vezéralakjául P r o h á s z k a Ottokárt és Ravasz Lászlót emeli ki, majd a szónoklat és politika, az irodalomtörténet és kritika t ö b b i képviselőiről s a történelmi és nyelvészeti irányokról szól. Ezt h á r o m kiemelkedő r e g é n y - és d r á m a í r ó (Herczeg F e r e n c , G á r d o n y i Géza és Móricz Zsigmond) s h á r o m költő (Ady Endre, Babits Mihály s Kosztolányi Dezső) monográfia-szerű b e m u t a t á s a k ö v e t i . A mű egész koncepciójából kitetszően az új költészet kialakulásának t e n gelyéül Adyt tekinti. Amit róla ír, az igen alapos m é l t a t á s és olvas
m á n y n a k is igen é r d e k k e l t ő , A k e v é s b b é kiemelkedő í r ó k a t k é t osz
t á l y b a (Lírikusok, A regény és színmű) osztva k i s e b b c s o p o r t o k b a n tárgyalja (Hagyományőrzők, Impresszionisták, szimbolisták [a második osztályban: Analizálok, s t í l r o m a n t i k u s o k ] , Naturalisták, szocialisták, expresszionisták; A katolikus irány, A zsidó irány; Költőnők, 111. író
nők s az első osztálynál: A n é p k ö l t é s z e t , A műfordítás; a második osztályban: A színműirodalom s Az ifjúsági irodalom. Látnivaló, hogy a csoportosításnál változó szempontok érvényesülnek, elébb stílus, a z t á n vallás, végül nem szerint történik a csoportosítás.
Megállapításaiban tárgyilagos igyekszik lenni, de bizony a m é r leg nem egyszer billen, még pedig — meg kell állapítanunk — j o b b felé. A hagyományőrző lírikusok közt, minthogy h a t á r o z o t t r o k o n szenvvel van maga az irány iránt, sok csekély értékű verselményről ír meg nem é r d e m e l t méltánylással.
Befejezésül rövid visszapillantást k a p u n k a költői irányok ö s s z e foglalásául. Itt ügyes összeállítást találunk „Költői v e z é r m u n k á k é s korjellemző szépirodalmi alkotások e b b e n a k o r s z a k b a n " címmel. Még k é t rövidebb fejezet zárja b e az á t t e k i n t é s t : Idegen országok és elcsatolt területek magyar irodalmá-ról s a Magyarországi német, tót, szerb, ruszin és román irodalomról a XX. század első harmadában címmel.
A könyv, végső megállapításunk gyanánt elmondhatjuk, becsüle
t e s e n oldotta meg azt a feladatot, amelyet maga elé t ű z ö t t : össze
foglaló k é p e t ad a m a g y a r irodalom eddig kifejtett munkájáról s
3 0 8 KÉKY LAJOS, VÁRDAI BÉLA
eddig elért e r e d m é n y e i r ő l . Aki tájékozódni a k a r felőle vagy b e l e a k a r kapcsolódni e b b e a munkába, elődei t e v é k e n y s é g é r ő l megbízható tájékozást n y e r belőle. Ilyen hasznos és szükséges v e z e t ő n e k szánta szerzője is. V a n n a k bizonyára fogyatkozásai is, d e az bizonyos, hogy erényeível és fogyatkozásaival együtt legalább is félszázadig ez lesz a magyar irodalom t ö r t é n e t é n e k általánosságban elfogadott k é p e . Meg
nyugtatásul szolgálhat egyik tudós bírálójának megállapítása: „Amit az ő felfogása szerinti „pozitív" i r o d a l o m t ö r t é n e t í r á s t e r é n tehetség, lelkesség, k i v é t e l e s szorgalom, műgond az e l r e n d e z é s b e n , lelkiismere
tesség az é r t é k e l é s b e n s elsősorban buzgó anyaggyűjtés megalkothat, azt ő hiánytalanul b e l e is vitte k ö n y v é b e . " Gondosan számba v e t t mindent, amit írókra és m ű v e k r e nézve felvilágosítónak tartott. T á r gyalja az írók életrajzát, rávilágít emberi és írói egyéniségükre, sze
m e l v é n y e k e t s tartalmi tájékoztatást ad írói műveikről, útbaigazító részleteket k o r t á r s a k és kritikusok nyilatkozataiból s a művek kiadá
sára vonatkozó adatokat, a művek jegyzékét s a rájuk vonatkozó bib
liográfiát.
Pintér J e n ő munkájával, özvegye k e g y e l e t e s áldozatával hálára k ö t e l e z t e t u d o m á n y u n k a t . KÉKY L A J O S .
Kardos Tibor: Középkori kultúra, középkori költészet. 12 képpel (A Magyar Történelmi Társulat könyvei, VII.) Franklin, 290 lap.
A könyv feltett kérdése: „Hogyan bontakozik ki a magyar költé
szet a középkor századain keresztül, hogyan volt lehetséges, hogy bár a tatárjárás elpusztította, nagy hősi korszaka után, ki t u d t a fejleszteni örökségéből a későkori, középkori és renaissance-korí v i r á g z á s t ? " En
nek megoldására a szerző a következő eljárást használja, összevegyíti a mienkkel az európai középkori irodalmat, főkép az Á r p á d h á z rokoni kapcsolatai a l a p j á n feltételezve, hogy a nyugati jelenségekhez hasonlók nálunk is virágozhattak. Ennek valószínűvé tételére valósággal szökell feltevésről feltevésre, megcsinálja a következtetések egész láncolatát, hogy a célzott végeredményhez eljusson. Kevés ebben a bízalmatkeltő, a megnyugtató; mintha a történeti anekdotázás egy fajtája volna. Több
ször adja idegen irodalmak verseit tetszetős átültetésekben, valahogy a honi költészet elveszettekül feltételezett d a r a b j a i t kívánva sejtetni bennük, némíkép a mi irodalmunkban beiktatni azokat.
Feltevéseiben messzire elmegy. Még a valóságban nem létező hős
dalaink versformájára is van hipotézise (107. 1.), sőt szerepel ebben a könyvében egy egészen új műfaj, a szerző saját szövegezése szerint:
„a kikövetkeztethető irodalmi emlékek" (119. 1.) Feltételezései olykor naivak (vagy műnaívság rejtőzik mögöttük?) íme p é l d á u l : „Az udvar Provenceban s nemsokára már Magyarországon is kisiet a tavaszi rétre,
