1190
letések- és halálozások sokoldalú elemzését is előirányozza, és szükségessé teszi a min- tában szereplő helyekre vonatkozó halandó—
sági és átlagélettartam meghatározási táb—
lák összeállítását. A halandósági táblák ösz—
szeállítósának módszerét felhasználva mind a kutatók. mind az egészségügyi gyakorlat—ban dolgozók pontosan meg tudják állapítani az egyes halálokok szerinti halandósági muta- tókat. E mutatók kiértékelése lehetővé teszi az egészségügyi intézmények hálózatának racionális fejlesztését, a kórházi ágyak meg- felelő elhelyezését és profilírozását stb.
Az elektronikus számítástechnika felhasz—
nálása jelentősen megkönnyíti a halandósá—
gi és az átlagos élettartam táblák kiszámí- tását, és ezzel elérhetőbbé tette azokat a felhasználók szélesebb rétegei számára is.
Az Ural. valamint a Minszk számítógépek programozásának bonyolultsága és a gépidő ( jelentékeny költségei azonban céiszerűbbé tették olyan kisgépek felhasználását erre a feladatra, mint a Nairi vagy a Mir.
A Szovjet Tudományos Akadémia N. A.
Szemaskó'ról elnevezett össz-szövetségi, Tár- sadalomhígiéniai és Egészségügyi Szervezési Tudományos Kutatóintézetének Számítóköz- pontjában programokat dolgoztak ki a ha- landósági táblák Nairi és Mir típusú kisszá—
mítógépekkel történő kiszámításához.
A Nairi számítógéppel lehetővé vált széles körű tudományos feladatok kidolgozása vi- szonylag magas fokú programautomatizálás—
sal.
Több, számítógép által készített halandósá- gi és átlagos élettartam meghatározási táb- laprogram készült. A kidolgozott algorit- musban a táblák mutatóinak jelölését a nem—
zetközi demográfiai és egészségügyi statiszti—
STATISZTIKAI IRODALMI FIGVÉLÖ
kában elfogadott előírásoknak megfeielóen tervezték meg. A munka során a nemzetközi
irodalomban használatos rövid halandósági;tábla-számítási módszerek sorából Farr mód- szerét vették alapul, de néhány formai vál"
toztatással, illetve egyszerűsítéssel Ptuha és Merkov módszerét is felhasználták.
Az összeállított programok számításainak
pontosságát igazolták a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala által a Szovjetunió lakos- ságáról publikált 1959—1960. évi halandó- sági és átlagos élettartam tábiák. Ezekben a rövid táblákban az éves mutatók csak az első 5 korcsoportra vonatkoznak (0. 1. 2. 3.4 évesek) a továbbiakban ötéves időszakon- kénti korcsoportokro. A halandóságitábia- számításnál figyelembe vett utolsó karoso—
portok a 80—84 éveseké és a 85 évesek és annál idősebbek korcsoportjo. ,
V Az információ betáplálása a gépbe a g
— halandósági valószínűség az adott korban
— paraméterrel kezdődik. A O. 1. 2. 3. 4 éves korban gO—g4-et önálló programok számit- ják ki, ugyancsak önálló programokkal tör—
ténik a halandósági valószínűség számítása a következő korcsoportokban. _ _
A következőkben a szerzők ismertetik az általuk említett és javasolt programok algo- ritmusát.
Ennek leírása és elemzése után arra a kö—
vetkeztetésre jutnak, hogy a Nairi és Mir típusú elektronikus kisgépek széles körű el- terjedése a Szovjetunióban jelentősen meg- könnyíti a kutatók munkáját, növeli a számí- tások pontosságát, és lehetővé teszi ezeknek a számításoknak az egészségügyi gyakor- latba való bevezetését és alkalmazását.
(ism.: Szabóné Horváth Beáta)
lPARSTATlSZTlKA
TEMPLE. P.:
A TUBBLETHOZAMOK MÓDSZERE
(La méthode des surplus.) — Economle ot Stam- tlaue. 1971. dec. 33—50. p.
Az utóbbi évek közgazdasági irodalmában megjelent a munkatermelékenység fogalma mellett a tényezők teljes (globális) termelé- kenységének fogalma is. Ezzel a kérdéssel a francia Állami Statisztikai és Gazdaság- kutató lntézetben (lNSEE) az elmúlt években André L. Vincent foglalkozott. A módszer a népgazdasági mérlegek módszerére épül. A kérdéssel nemcsak makro—. hanem mikro-
ökonómiai síkon is foglalkoztak, így többek
között a termelékenység növekedéséből szár—
mazó többlethozamot kísérelték meg elosztani a termelésben részt vevő különböző vállalatok között. A jelen cikk szerzője támaszkodik a C.E.R.C. (Centre d'Étude des Reyenus et des Coűts) intézet korábbi kutatási eredményeire
és így dolgozza ki az ún. többlethozamok módszerét a makroökonómia területére.
Ismeretes, hogy a termelés tényezői széles kört ölelnek fel. ide tartoznak: a munkaerő, a tőke (épületek, berendezések, forgóeszkö—
zök), az alapanyagok stb. Amikor a tényezők globális termelékenységét vizsgálják. a ter- melés növekedésére ható összes tényezők kö- zül sok esetben (például A. l.. Vincent mun- káiban) csak a legfontosabbakat veszik fi- gyelembe: a munkát. a tőkét, az alapanya- gokat és a szolgáltatásokat.
A tényezők másik csoportja az adókat, a kamatokat és az egyéb kifejezetten pénz—
ügyi tényezőket tartalmazza, amelyek a ter- melésre csak indirekt módon hatnak. Szerző e tanulmányában az indirekt tényezők hatását is figyelemmel kíséri.
Amikor a tényezők globális termelékeny—
ségéről van szó, akkor a ,,termelékenység"
STATISZTlKAI lRODALMl FlGYELÖ 1191 kifejezés tulajdonképpen a ,,jövedelmezőség"
szinonimájává válik.
A tényezők termelékenység—ének növekedé—
sében meg kell különböztetnünk a volumen növekedését az árak növekedésétől. A szerző az alábbi módon szemlélteti a folyamatot:
— a volumenváltozás
— a globális termelé- kenység többlethozamá- nak képződése
-— az árak viszonylagos . változása
— a globális termelé- kenységből adódó többlethozam elosztása
együtt a globális termelékenység hozamát jelenti.
Ha konstans áron rendelkezünk a termelés volumennövekedésének adataival és ugyan- csak konstans áron a tényezők változásának adataival, akkor módunk van a globális ter- melékenységből adódó többlethozamot meg—
határozni. Ez a hozam ugyanis nem más, mint a. termelés változásának és a tényezők vál- tozásának különbsége, fix áron mérve a kü-
lönbséget.
*Az árak változása természetesen a reál- folyamatokban befolyásolja a többlethozam tényleges nagyságát. Ha az eladási árak vál- toznak (növekednek). akkor ez egy kiegészítő többlethozamot jelent a termelő vállalatnak.
Ha csökkennek az értékesítési árak vagy növekednek a tényezők árai (például a bé—
rek). ez esetben a többlethozam kisebb lesz, mint fix árakon mérve.
A szerző külön sémán ábrázolja a többlet- hozam elosztásának formáit.
A többlethozam képződését a szerző a kö- vetkező egyenletekkel irja le. A szokásos je—
lölések mellett, ahol p a termékek árát és f az egyes tényezők árait, P a termelést és F az egyes tényezőket jelenti, a következő összefüggéseknek kell fennállnia a bázis—, il- letve a beszámolási évre vonatkozóan. Egy termék és több termelési tényező esetén az
összefüggés:
Pope: ZFOfO, illetve P1 ,a1 : ZH ii
A termelés indexe:
Pt
l———.
A tényezők volumenindexe a Laspeyres for—
mula szerint a következő lesz:
FífO
Az ebben szereplő termelési tényezők glo—
bális termelékenységének indexét a követ—
kező formula írja le:
A többlethozam képlete (S-sel jelölve) az alábbi lesz:
Sztn—1) ZM-
A többlethozam tehát szorosan kapcsoló- dik a tényezők globális termelékenységének növekedéséhez.
Némi átalakítás után a többlethozam kép- lete:
SpoAP—ZfOAF
A többlethozam tehát a termelés változá—
sainak és a termelési tényezők változásainak különbsége.
A többlethozam képlete kifejezhető az ár—
változások alapján is:
SZZFLAf—PjAp
A szerző tanulmányában a francia nép- gazdaság 1967. évi adatai alapján ismerteti a többlethozamok keletkezését forrásonként
és elosztását.
A szerző alapszámitásait az egész francia népgazdaságra vonatkozóan végezte, azon- ban a módszer részletesebb makroökonómiai alkalmazását is ismerteti. Kiindulásul a 77 ágazatot tartalmazó input-output mérleg szol- gált. Ennek alapján vizsgálja a termelést és annak tényezőit. A tényezőket két csoportra
bontja.
1. A termelés szorosan vett tényezői, ezek tartalmazzák a foglalkoztatottak költségeit (külön a fizetett alkalmazottakat és külön az egyes vállalatoknál foglalkoztatott tulajdono- sokat és a nem fizetett családtagokat).
A tényezők közé sorolja azokat a szállító vállalatokat, amelyek tevékenysége (termé- kek vagy szolgáltatások formájában) kiszol- gálja a vizsgált ágazatot. Külön tényezőcso- portként vizsgálja a tőke jövedelmét élve- zőket, ide sorolva az amortizációkat, a külön—
böző adókat, valamint a nem fizetett dolgo—
zók jövedelmeit (tulajdonosok és segítő csa- ládtagok).
2, A termelés tényezőihez kapcsolódó ele- mekhez sorolja a szerző az államot. az állam és a *vállalatok közti közvetlen és közvetett kapcsolatokat, azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az állam végez a különböző vál- lalatok számára, ide tartoznak a munkaválla-
1192 STATISZTIKAI lROD'ALMl FIGYELÖ
lók oktatása. a gazdasági élet szervezése;
másrészt a vállalat is végez szolgáltatásokat az állam részére, ide sorolhatók a különböző pénzügyi szolgáltatások. A közvetett elemek között veszi számba a hitelek kamatait, vala- mint az egyéb tényezőket (biztosítási díjak, földbérleti dij stb.).
A szerző a továbbiakban a különböző mu- tatószámok tartalmát vizsgálja. Az alap- variánsban termelésként a bruttó hozzáadott értéket (valeur ajoutée brut) szerepelteti piaci árakon. Ennek indexét a népgazdasági számviteli rendszerből (valamint az input—
output táblákból) nyerik. A fizetett foglalkoz- tatottak volumenét az év folyamán teljesitett összes munkaórák száma alapján vizsgálja.
itt az index összefüggésben van a munkaév hosszának változásával is. A nem bérezettek munkáját (ilyenek a segitő családtagok, az önállók stb.) általában becsült adatok alap- ján veszi számba, a becslés egyik alapja az a hipotézis. hogy a nem bérezettek munka- idejének hossza átlagosan ugyanolyan. mint a bérezetteké.
A felhasznált alapanyagok mennyiségét, il—
letve volumenét az input-output táblából nye- rik. A termelő (produktív) tőke amortizáció—
jának alakulásáról ugyancsak a népgazda- sági számviteli rendszered alapadatokat.
A globális termelékenységből származó többlethozamot a szerző a következő módon veszi számba: egyrészt a termelés és a ter- melés tényezői volumenének változásából,
"másrészt ezen elemek árának változásából.
A számítás a már ismertetett képlet alapján
"történik:
A cikkben a szelő az 1959—1967 közötti időszak adatait a legfontosabb népgazda- sági ágak vonatkozásában is ismerteti. Szám- szerű példán vezeti le a termelést ésva ter- melés tényezőinek a volumenét. illetve a vo- lumenváltozásait. (Az évi átlagos növekedési, illetve csökkenési ütemet.)
Az egyes ágazatok többlethozamát a kö- vetkező képlettel fejezi ki:
S J'A'xx FDJ; 2 /X F ,"
P, m
Pl Pu Pl Pn.
E képlet alapján a legfontosabb népgazda—
ságiágok, éspedig a mezőgazdaság. az élel- miszeripar. az energiaiparok, az ipar (előb—
biek nélkül), az építőipar, (] kereskedelem és a szolgáltatások területén vizsgálja a globá—
lis termelékenységből származó többlethoza-
mot.
A szerző összehasonlítja a globális terme- lékenység hozamának alakulását a Munka—
termelékenység indexének alakulásával. Meg- állapítja. hogy a munkatermelékenység iszin—
vonala az egész népgazdaságbon, valamint az ipari ágazatok mindegyikében is gyor- sabban növekedett, mint a tényezők globális termelékenységének szinvonala. A szerző úgy értékeli az itt mutatkozó összefüggéseket.
hogy ezekben a vállalatok beruházási törek-á véseinek hatása érvényesül. Megemlíti, hogy minden olyan esetben, amikor munkát tőké—
vel helyettesitenek. ez gyorsítja a munkater—
melékenység növekedését. növeli azonban az amortizációt és az ezzel járó egyéb pénzügyi terheket is, amelyek hatása a globális: ter- melékenység színvonalának alakruiásában ugyancsak kifejezésre jut. Azt is megállapitja, hogy a közbülső felhasználás arányának ata- ku'lása a termeléshez képest kevésbé jelen- tős. mint a munkáé vagy a tőkéé.
Külön fejezetben vizsgálja a szerző a több*- lethozamok szétosztását. A többlethozam tu—
lajdonképpen ljiárom fő tényezőre osztható fel: a legfőbb tényezőt a bérek (a bérből és fizetésből élők "többletjövedelme) jelentik.,peh—
hez képest kisebb mértékben részesülnek a többlethozamból a nem bérből élő dolgozók.
valamint a szállító vállalatok. E három ténye;
_zőtől függetlenül számításba veszi aaz ún'.
tőkejövedelemből élők részesedését a több- letjövedelemből. (Ide kérti azokat az adókat.
amelyeket a többletjövedelemből képeznek és befizetnek, valamint a vállalatok tulaj- donosainak nettó profitját.) a
Mindezeket a jövedelemeloszlásokat nem—
csak az egész népgazdaságra, hanem a leg- fontosabb ágazatokra vonatkozóan is vizs- gólja a szerző.
A tanulmány utolső részében a szerző ösz- szefoglalá megállapításokat tesz a vizsgálat eredményeiről. Meaállapitia, hogy a többlet- ihozamok módszerének alkalmazása makro-- ökonómiai sikon is több problémát vetett fel.
amelyek közül eddig csak kevesetvsikerült megoldani. A módszert igen nehéz vállalati síkra transzponálni, mert itt néhány alapkér- dés is felmerül. Milyen termelési mutatószá- mot atkalmazzanak? Rendelkezésre állnak—e a vállalatnál a szükséges statisztikai informá—
ciók? A globális termelékenység definiciója is további mélyebb elméleti kutatást igényel ezen a szinten. Figyelemmel kell arra is lenni, honv a vállalatnál a munka és a tőke a termelékenység növekedésében kiemelkedő szerepet játszik, a többi vizsgált tényező (például az állam) szerepe a termelékenység változásában már korántsem ilyen egyér- telmű.
Ugyancsak vizsgálatot igényel az a kérdés is, hogy milyen volumenadatokat használjanak fel vállalati szinten. A volumen—
indexek közül melyiket, vagy melyeket kell számitásba venni? Speciális problémát ie—
lent a tudajdonos vagy a részvényesek által rendelkezésre bocsátott tőkének deflált vo—
STATiSZ'l lKAl lRODALMl FIGYELO
lumene, erre vonatkozó megfelelő statisztikai adatokkal a vállalatok általában kevéssé rendelkeznek.
Összefoglalóan azt állapítja meg a szerző, hogy a globális termelékenység többlethoza-- mát makroökonómiai síkon is bonyolult ér—
telmezni, de még nagyobbak a problémák mikroökonómiai tekintetben. Makroszinten a
1193
módszer alkalmazásának igen nagy előnye az, hogy a népgazdasági számvitel adataira támaszkodva az árak és a jövedelmek kép- zésének mechanizmusát lényegesen jobban interpretálják, mint bármelyik hagyományos módszer.
(ism.: Nyitrai Ferencné)
SZOLGÁLTATÁSOK STATlSZTlKÁJA
SCHWUDIAUER, E.:
A HARMADlK SZEKTOR AUSZTRIÁBAN (Der tertiöre Sektor in Österreich.) —- Monatsbe- richte. Ósterreíchisches Institut für Wirtschaftsfor- schung, 1971. 2. sz. 43—58. p.
Szerző tanulmányának bevezetőjében utal arra. hogy Ausztriában az 1960—as években a foglalkoztatottság erősen emelkedett a szol—
gáltatási ágakban, ugyanakkor stagnált a feldolgozó iparban. Az ilyen jellegű fejlő—
dés jellemző a gazdag országokra, azonban ez Ausztria vonatkozásában túl korainak tű—
nik és e jelenséget egyesek úgy értelmezik, mintha az a gazdaság korai elöregedését je—
lentené. Az Ausztriára vonatkozó adatok nemzetközi összehasonlitása szerint a szolgál- tatási ágak részesedése a foglalkoztatottak számából még nem aránytalanul magas Ausztriában, sőt a bruttó nemzeti termék értékmutatója alapján feltűnően alacsony. A szolgáltatások aránya azonban az 1950—es évek közepétől erősen emelkedő tendenciát mutat, ami az osztrák gazdaság sajátos fej—
lődési körülményeivel függ össze.
A tanulmány a tercier szektor elméletének klasszikusaira: Colin Clarkra és Fourastiére hivatkozik, amikor felvázolja a gazdasági fej—
lődés általános tendenciáját és megállapitja, hogy a gazdasági struktura változásának gyorsasága elsősorban az első és a második szektor termelékenységének függvénye, A nö—
vekvő hatékonyság következtében ugyanis először a primer, később a szekunder szek—
tor viszonylagos többlettermelése lehetővé teszi a munkaerők átcsoportosítását olyan te—
rületekre, ahol a kereslet viszonylag elaszti- kus.
Ez a fejlődési törvényszerűség azonban csak egy bizonyos történelmi időszakban ér—
vényes, amelyet Fourastié a primer társada—
lomból a tercier társadalomba való átme—
netnek nevez. Az átmeneti időszakban nem- csak az egy főre jutó jövedelem határozza meg a termelőerők megoszlását a harmadik szektorban, hanem a különböző nemzeti és időbeli sajátosságok is. A harmadik szektor magas aránya következhet például sajátosan alakuló nemzetközi munkamegosztásból -—
például specializálódás idegenforgalmi, vagy
haiózási tevékenységre ——, de származhat ab—
ból is, hogy a szolgáltatási ágak nem dolgoz—
nak racionálisan vagy az ipar tevékenysége nem eléggé dinamikus. Annak érdekében, hogy a nemzetgazdaság fejlődési foka és struktúrája közötti kapcsolatot empirikusan lehessen vizsgálni, olyan országok szektor- arányait kellett összehasonlítani, amelyekben az egy főre jutó jövedelem eltérő. Ha ez az összehasonlítás szisztematikus összefüggést mutat valamely szektor aránya és az egy főre jutó nemzeti jövedelem nagysága között, ak- kor bizonyos fenntartásokkal feltételezhető, hogy ez az összefüggés valamely ország idő—
rendi fejlődésére is utal.
Szerző tanulmányában az 1960. és 1967.
évre vonatkozóan több ország adataiból vizs—
gólja a struktúra és a fejlődés összefüggé- seit.
A tanulmányban bemutatott szóródási diagramok azt mutatják, hogy ha az egy főre jutó nemzeti jövedelem emelkedik, a mezőgazdaság aránya csökkenő, a szolgál- tatás aránya viszont emelkedő tendenciájú.
Olyan jövedelmi szintnél, amelyet sok nyu—
gat—európai ország már elért és az Egyesült Államokban már túl is léptek, a második szektor aránya eléri a maximumot és a jö- vedelmi szint további emelkedésével ez az arány enyhén csökkenni kezd. Az 1967. évi adatok elemzéséből megállapítható, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem emelkedé—
sével a mezőgazdasági hányad először gyor—
san, később egyre lassabban csökken. Ebből először főleg a második szektor profitál, de a második szektor arányának maximumát képviselő jövedelemszint esetén már csak a szolgáltatás aránya emelkedik, mégpedig Úgy, hogy a növekedés megközelítőleg azo—
nos mértékben származik a mezőgazdasági, illetve az ipari hányad csökkenéséből,
igen kifejezők az ezzel kapcsolatban ele végzett elaszticitás-számitások eredményei.
E számítások arra adnak választ, hogy hány százalékkal emelkedik (csökken) az illető szektor aránya, ha az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1 százalékkal emelkedik.
A tanulmányban bemutatott grafikonok
alapján szerző megállapitja, hogy bár a rege
ressziós koefficiensek végia jellemzői-: és a determinációs kaeificiensek meglehetősen magasak, a görbék mégis csak az általános összefüggéseket mutatják. A három szektor
