MAGYAR PEDAGÓGIA 94. évf. 3–4. szám 337–340. (1994)
337
Iskolai autonómia
Kozma Tamás Oktatáskutató Intézet
Ebben az előadásban az iskolai autonómiával kapcsolatos vélekedéseket foglalom össze.
Arra keresek választ, hogy vajon honnan származnak ezek a vélekedések milyen funkci- ót látnak el az oktatáspolitikában; és milyen irányban fognak változni várhatóan a követ- kező kormányzat alatt, illetve az önkormányzati választások után.
Az előadás szövegszerűen is támaszkodik mindarra, amit Bevezetés a nevelésszo- ciológiába című felsőoktatási jegyzetem új kiadásában fogalmaztam meg (Budapest:
Tankönyvkiadó 1994). Ezek a gondolatok azonban nem itt merültek föl először, hanem közvetlenül az 1989/90-es demokratikus fordulat után, amikor az iskolai autonómiával kapcsolatos szakmai viták nemcsak ideológiai, hanem egyenesen pártpolitikai színezetet nyertek. (Vö. Reformvitáink. Educatio Kiadó 1992).
A tanulmány fölépítése a következő. Először a kérdést a fönntartói pluralizmus ösz- szefüggésébe helyezem el. Azután áttekintem a kapcsolódó nemzetközi hátteret. Har- madszor a hazai előzményeket ismertetem. Végül kitérek azokra az aktuális vitákra, amelyeket a kilencvenes évek első harmadában folytattunk az iskolai autonómia kér- déséről.
Fönntartói pluralizmus
Az iskola körüli érdekcsoportok közül ki kell emelnünk az intézmény fönntartóit. A helyi társadalomban folyó érdekérvényesítéseket befolyásolja, hogy az iskola a helyben lakók tulajdona – bármilyen konstrukcióban –, vagy pedig mások „kinyújtott karja”.
Az iskola az önkormányzaté. Ebben az esetben a helyi társadalom nyomásgyakor- lásának alkotmányos útja a települési önkormányzat, amelyet megválasztott. Kérdés azonban, hogy helyhatóságán keresztül a helyi társadalom milyen befolyáshoz jut az is- kola fölött illetve hogy mely csoportok tudják érvényesíteni befolyásukat a képviseleti demokrácia eszközeivel. A települési önkormányzatok iskolafönntartásra kötelezettek.
Nem világos azonban, hogy milyen jogosítványaik vannak az iskolák munkájának irá- nyításában. (Az igazgatók megbízása például teljes mértékben az ő joguk – ezt a tantes- tület nem korlátozhatja –, ugyanakkor a tantervbe nincs beleszólásuk. Az iskola jellegé- nek megváltoztatásakor az önkormányzatnak vétójoga van illetve az ilyen iskolai kez- deményezés rajta keresztül kerül főhatósági engedélyezésre stb.) E bizonytalanságok kö- zött az iskolai autonómia hatásos védekezés – elsősorban az igazgató kezében –, aki erre
Szemle
338
hivatkozva a korábban teljes körű munkaadói jogait próbálja továbbra is érvényesíteni.
(Alternatív megoldást jelentenének az olyan iskolatanácsok, amelyek az iskola és az ön- kormányzat közé ékelődve tulajdonképpen „használói” érdekeket próbálnak érvényesí- teni.)
Az iskola nyilvános ugyan, de nem az önkormányzat tartja fönn (vagy csak hozzájá- rul a fönntartásához). Jellegzetes esetei az egyházi iskolák. A világon sok helyütt kapnak állami és/vagy települési támogatást, amelyért – ellenszolgáltatásképp – intézményeik nyilvános jogot kapnak. A felekezeti iskolákkal kapcsolatos lakossági (szülői) érdek- érvényesítésnek csak egyik, s nem is a fő útja a helyi törvényhatóság, amelynek támo- gatása segítségével bizonyos követelmények támaszthatók. Fontosabb azonban az illető egyház – vagy hasonló intézményfönntartó – szervezete, ha az lehetőséget ad lakossági beleszólásra. A pedagógusokat munkavállalói jogaik védik; szakmai szabadságuk azon- ban rendszerint világosan garantálva. A megoldást vagy a minden iskolafönntartóra egy- aránt érvényes országos törvény tartalmazza, vagy/és a pedagógusok szakmai-tudomá- nyos szervezetei. Ez utóbbiaknak azonban számos országban nincsenek jogosítványaik az iskolai tanításba való beleszóláshoz (nálunk sem).
Az iskola magánjellegű. Ebben az esetben a lakossági befolyást a „piac” közvetíti.
Egyszerűbben szólva nem küldik ide a gyerekeiket azok, akik nem értenek egyet az isko- lával. Érdekeiket a fogyasztói érdekvédelemhez illeszkedve kell(ene) védeni (Magyar- országon ma hiányzik). A magániskolák pedagógusainak szakmai szabadsága egyér- telműen alárendelődik a munkaerőpiacnak: alkalmaztatásának az a föltétele, hogy azt ta- nítsa, amire alkalmazzák.
Az elmondottakból kiderül, hogy az „iskolai autonómia” a pedagógus szabadságának védelmére csupán egy eszköz. Nem annyira a pedagógus, mint inkább az igazgató sza- badságának garanciája, és a pedagógus szabadsága csak rajta keresztül érvényesül. Az iskolai autonómia főként az önkormányzati fönntartású intézményeket védelmezi. Igaz, hogy a (köz)oktatási intézmények többsége világszerte közösségi (állami) fönntartású.
Politikai-ideológiai háttér
Az autonómia értelmezések szerint az iskola önkormányzatának joga dönteni a szer- vezet működésének és/vagy a fejlesztésének az alapvető kérdéseiben. Az iskolai autonó- mia kérdése az 1970–80-as évtized fordulója óta években a nemzetközi érdeklődés hom- lokterébe került. Mint politikai követelés a részvételi demokráciával fonódott össze.
Kell-e részvételi demokrácia a demokratikus politikai rendszeren belül? Különböző po- litikai irodalmakban ma a következő válaszokkal találkozunk.
Nem – ha kiépítették, illetve helyreállították a képviseleti demokrácia intézményeit: a parlamentet, a többpárt rendszert, a szabad választásokat, a települési önkormányzatok.
Ezek kell fölváltsák a »részvételi demokrácia« illegális vagy féllegális formáit: a falu- gyűléseket, társadalmi vitákat, önigazgató szervezeteket, iskolaszékeket.
Igen. A kormányt (államot) folyamatosan alulról szervezett mozgalmakkal kell kor- látozni.
Szemle
339 Nincs életképes képviseleti demokrácia széles körű részvételi demokrácia nélkül aminthogy a részvételi demokrácia is életképtelen marad a totális rendszerekben, a kép- viseleti demokrácia intézményei nélkül. Demokratikus kormányzás és civil társadalom nem helyettesítik, hanem föltételezik egymást. (Az előadás írója ez utóbbi álláspontot osztja.)
Hazai előzmények
Az iskolai autonómia mint szakmai törekvés és politikai jelszó Magyarországon az 1980-as évekre tekint vissza.
Az 1982-es MSzMP KB. állásfoglalás szerint végleg eldőlt, hogy a belátható időben a párt nem tervez és nem is támogat egy átfogó iskolareformot. Az oktatásügy a rendszer bukásáig többé már nem került vissza a politika csúcsaira. Sem szükséges, sem kí- vánatos nem volt egy olyan szervezet – a közoktatás – felforgatása, amely a stabilitást még úgy ahogy őrizte.
Alulról azzal fenyegetett, hogy a kultúrpolitika maradék befolyása is megszűnik az iskolák fölött.
Ebben a politikai erőtérben fogant mindaz az intézkedés, amelyet az iskolák önállósí- tásának szokás nevezni. Az intézmények szakmai önállóságának növelése – ma iskolai autonómiát mondanánk. Az iskolai autonómia jelszava tehát rövid távon része volt a ko- rábbi, bürokratikus és pártirányítású szakigazgatás fokozatos fölszámolásának. Egyúttal azonban szervesen beleilleszkedett a reformkommunizmus gondolatvilágába, amely az eredendően és lényegében antidemokratikus hatalmi szerkezetet Magyarországon is alul- ról, a részvételi demokrácia mind szélesebb kibontakoztatásával törekedett fokozatosan felőrölni, de legalábbis sakkban tartani.
Viták
Az iskolai autonómiának hazánkban nincsenek egyértelmű törvényes garanciái. A közigazgatás demokratikus átszervezésével (önkormányzatok) az iskolák törvényes ga- ranciák nélkül kerültek át az új fönntartók jogkörébe. Milyen „taktikákkal” biztosítható az iskola autonómiája? A következő véleményekkel találkozunk.
Az iskolai autonómia csak az igazgató szabadságát növeli meg – a jó és a rossz igaz- gatóét egyaránt – azzal, hogy nem enged külső beleszólást az iskola belső viszonyaiba.
De kihez lehet egy teljes autonómiával rendelkező iskolából fellebbezni? Ki garantálja ezek után a tanárok, a diákok vagy a szülők jogait? Ki fogja megújítani az iskolák belső szellemét? Ezért a fönntartónak kell nagyobb befolyást engedni az iskola döntéseibe.
Nincs megalapozott intézményi önállóság anélkül, hogy az intézmény minden sze- replője szóhoz ne jutna benne. A demokráciában mindenkinek részt kell vennie az iskola életének irányításában. Ezért nem iskolai autonómiára van szükség, hanem meg kell te- remteni a diákok, tanárok, szülők beleszólását az iskola ügyeinek intézésébe (részvételi demokrácia az iskolában).
Szemle
340
Az iskolai autonómia szülőké is. Ezért a demokratikus átalakulás következő lépése az oktatásügyben nem az iskolai autonómia, hanem a képviseleti demokrácia kiépítése (települési önkormányzatok).
Az iskolai autonómia valóságos garanciája a kölcsönös függőségek kiépítése. Ha egy iskolának a fönntartójával van gondja, akkor a központi kormányzathoz szalad. Ha a mi- nisztériumi bürokrácia ellen védekezik, akkor új fönntartót keres magának. Ha a fenntar- tók befolyása erősebb, mint a kormányzaté – legyen a fenntartó akár helyhatóság, akár felekezet, akár alapítvány –, akkor a kormányzati befolyás ésszerű növelése nem korlá- tozza az iskolák szabadságát, hanem éppen hogy megnöveli manőverezési képességeiket a fönntartóikkal szemben, legyen az önkormányzat, felekezet vagy alapítvány. (Ez az előadás írójának álláspontja is.)
____________________
Az MTA Pedagógiai Bizottság és a KLTE Neveléstudományi Tanszéke felolvasóülésén (Debrecen, 1994.
május 19.) elhangzott előadás.
