PINCZÉSI JUDIT
Csakazért sem
Nem adhatom nektek a város nagyharangját a városkapu kulcsát sem adhatom
mert hol az a város
ahol egymásra borult arccal bolyonghatunk a kapu hol van
amin belépve újjhegy-érintést kereshetünk nekem kellene megteremtenem
szavakból sejtelmekből üdvözítő lázból
csöndes mosolyokból nem adhatom nektek még ezt sem adhatom ne bántsatok érte mindjárt elmegyek
talán csak a színfalak mögé
talán messzebb fényesebb körforgásba
„miss Judit az ég ablakmosója"
a szív pihévé könnyebbedik most még nehéz
mert itt vagyok
éppen ezért bajuszt ragasztok és fejemre Chaplin-kalapot teszek vagy csörgősipkát csörgetek lisztes arcom fölétek úszik és rátok mered mint a telihold akkor elhisztek valamit nem szemem orgona-színét
nem a szívemből röpdöső hangokat nem a csontomban bujkáló szégyent csak annyit hogy ő is elbukott csak annyit hogy ő is talpra állt mert csak az első perc nehéz minden újabb perc
az enyhület sakk-játszmája ahogy a bomba is már irgalmasabb csak az embert pusztítja el
a ház megmarad Szeretném ha értenétek megbecsülném szíveteket mégsem ragadok dzsesszgitárt
7
üstdobokkal nem parolázok sóhajtok ha f ú j a szél
mert zúgásában elvegyül hangom s ha kettőnk közül csak az orkán marad az nem szégyen
ha a szél legyőz
Mindig madárhangos kertekbe vágytam hegyek közé ahol jégkunyhó terem
és egyszer egy füzetbe nagybetűkkel írtam:
„a költészet temploma"
a cirkuszt
azért én meg nem tagadom és a folytatásnak mestere leszek de
csakazért sem a műlovarnőt csakazért sem az idomárt
csakazért sem a hintán lengő majmot csakazért sem a kócot köpő mágust oroszlán leszek
sörényemet tűzkoszorú védi paripa leszek
patám szikrázza a verőfényt libegve trapézra pattanok fél karral forgok
másikkal ölelek és a krétával megjelölt tábla elé állok
mikor a késdobáló belép.
