498
Szupergyors internethálózat épült ki Jászfényszarun
Százmillió forintot meghaladó állami támogatással mintegy 2200 háztartás és helyi közintézmény számára vált elérhetővé a szupergyors internet Jászfényszarun.
Jászfényszarun az Invitel Zrt. 101 millió forint álla- mi támogatás segítségével, alig egy év alatt építet- te ki a szupergyors optikai internethálózatot, amellyel akár 250 megabites szolgáltatási csoma- gok is elérhetővé váltak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 3,2 milliárd forintba kerülő internetfej-
lesztés 150 ezer háztartást érint. Diákháló néven országos digitális iskolaprojekt indul, melynek ke- retében teljes körű, gyors wifihálózat épül ki 5070 általános- és középiskolában. Ez a projekt a me- gyében 25 ezer diákot érint majd.
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési kép- viselője hangsúlyozta, ez a beruházás sokkal több- ről szól, minthogy Jászfényszaru 101 millió forint állami támogatással gyarapodott. Ma már az inter- net a családok megélhetése, az önkormányzatok működése és a gazdaság fejlesztése szempontjá- ból elengedhetetlen − fogalmazott. A város látvá- nyos fejlődése mellett is fontos hozzáadott érték ez a beruházás, mely a következő években, évtize- dekben meghatározza a település vonzerejét és versenyképességét – tette hoz
Forrás: https://sg.hu/cikkek/it-
tech/132751/szupergyors-internethalozat-epult-ki- jaszfenyszarun
Válogatta: Berke Barnabásné