Engel, Fritz: Az "önálló lakás” számbavételi egység problematikája

'768

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

módszerei lépnek előtérbe. E módszerek általában a házassági cohorsok termé—

kenységét elemzik, a házassági mozgalom

és a házastermékenység megfigyelése a modern termékenységelemzés jellemző vo—

násává vált. Btraben is ezen az alapon veszi számba a fontosabb kapitalista or—

szágok termékenységében az utóbbi évek—

ben bekövetkezett változásokat. A vizs—

gálatokat —— azokra az országokra, ame—

lyekre ilyen adatokkal rendelkezett —-— L.

Henry ,,növekedési valószínűségei" alap—

ján végzi, emellett az egy házasságra jutó

gyermekszámot és más mutatókat is fel- használ.

Az adatok arra mutatnak, hogy a leg-

több országban a termékenység csökkené—

sének mélypontja a nagy gazdasági válság idejére, illetőleg az ezt követő évekre

esett. Az Amerikai Egyesült Államok a mélypontot mintegy tíz évvel korábban, a huszas évek első felében érte el.

A harmincas évek második felében ——

részben a gazdasági helyzet javulásával párhuzamosan -— a termékenység lassú

növekedése figyelhető meg, de általában nem járt a családnagyság megnövekedé—

sével, inkább az addig későbbre halasz—

tott születések korábbi bekövetkezésének volt az eredménye. A negyvenes években, és azóta is, a házastermékenység határo—

zottabb növekedése állapítható meg és ezt

a folyamatot a második világháború sem

szakította meg; a háború által szét nem

Választott házaspárok ' termékenysége a háború alatti időszakban is tovább növe—

kedett, a növekedés a háború után foly—

tatódott. Az átlagos családnagyság a leg—

több, azelőtt alacsony termékenységű or—

szágban (Nyugat—Németország, Svédor—

szág, Norvégia, Anglia, Belgium és Svájc) jelenleg magasabb a háború előttine'l, az elmúlt években is határozottan növekvő—

ben volt. Azokban az országokban, ame—

lyekben a termékenység a háború előtt is magas volt, ilyen növekedést nem ta—

pasztalhattunk. A szerző véleménye sze—

rint az elkövetkező tíz—tizenöt év folyamán

a termékenység további növekedésére le—

het számítani.

A klasszikus módszerekkel számított reprodukciós mutatók különben Svédor-

szág, Nyugat—Németország és részben Anglia esetében is azt jelzik, hogy a je—

lenlegi generáció utánpótlása nincsen biz- tosítva. Biraben utal e mutatók fogyatékos-

ságaira, különösen arra, hogy egy adott év utánpótlási mutatóinak a termékenység

jövőbeli becslésére történő felhasználása

súlyos tévedésekre adhat alkalmat, az

ilyen előrebecslések semmiképpen sem jo—

gosultak, mert az utánpótlási mutatók

mindig egy adott év állapotát tükrözik, és

prognózis értékük nincs. A legtöbb nyu—

gat-európai országban a nettó reproduk—

ciós együtthatók a két világháború közötti

időszakban, különösen a harmincas évek

elején állandóan az egység alatt voltak, ami elvben a következő generációra ter—

mészetes fogyást jelzett volna. E fogyás nem következett be.

A nyugat—európai és az amerikai népes- ségre a szerző szerint különben az a jel—

lemző, hogy a családnagyság dinamikája

szempontjából tulajdonképpen két cso—

portra bontható, Az egyik a nagy, 5—6 gyermekes, jórészt mezőgazdasági mun—

kás és városi proletár családok csoportja, amelynek viszonylagos súlya állandóan csökken, pontosabban: amelyekben a gyer- mekszám esése figyelhető meg. A másik csoport egy—két gyermekes családokból áll, társadalmi helyzetére nézve jórészt

városi vagy városias településen lakó,

tisztviselő vagy kispolgári réteg. E cso- portban a gyermekszám, a családnagyság

lassú emelkedése tapasztalható.

A termékenység növekedésének és a különféle társadalmi—gazdasági csoportok termékenysége nivellálódásának okait csak részletes, társadalmi csoportok sze- rinti vizsgálat közelíthetné meg. Ilyen összehasonlító adatokkal a szerző a leg—

több országra nem rendelkezett és ezért társadalmi csoportok szerinti elemzéseket nem is végzett. Tanulmányának nagy eré—

nye, hogy e fontos problémát az országos adatokra alapozva és modern módszerek felhasználásával felveti és ezzel párhuza—

mosan a klasszikus módszerek fogyaté- kosságaira is felhívja a figyelmet. Tanul—

mánya végén utal a társadalmi-gazdasá—

gi csoportok szerint végződő Vizsgálatok,

és az összehasonlító adatok kidolgozásá—

nak szükségességére.

(Ism.: Vukovich György)

Engel, Fritz:

Az ,,önálló lakás" számbavételi egység problematikája

(Die Problematik der Záhieinheit ,,selb- stándige Wohnung" .) — Allge meines Statisti- sches Archiv. 1960. 4. sz. 285—298. p.

Németországban a lakásállomány meg-

állapitására irányuló különböző időpon—

tokban végrehajtott összeírásoknál a la—

kásegység meghatározása nem mindig azo- nos szempontok szerint történt.

Az első Világháború előtti lakásössze—

írásoknál a lakás—egységet egyrészt mű—

szaki (építészeti) fogalom szerint, más—

részt az egy önálló háztartás használatá- ban levő helyiségek (helyiség—felhaszná-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

lás) alapján határozták meg. Ebben az

időben az építészeti fogalom szerint meg- határozott lakás általában azonos volt a helyiség—felhasználás alapján megállapí—

tott lakásegységgel.

Az 1920—30-as évek között megválto-

zott a háztartás fogalma. Míg korábban a háztartáshoz rendszerint három generá- ció rokonságát, az állandó kiszolgáló sze—

mélyzetet és az albérlőket is hozzá szá—

mították, az 1927—es lakásösszeírásnál a háztartás már csak a szűkebb értelemben vett család tagjait foglalta magába. Az al—

bérlők, az önálló háztartással rendelkezők

között kerültek számbavételre.

A városokba tömörülés, a városi bérla- kások nagyobb arányú építése szükségessé tette az önálló lakás fogalmának a való—

sághoz közelebb álló meghatározását. Er- re a lakásegységnek a bérleti jogviszony alapján történő meghatározása látszott

alkalmasnak, és lakásnak tekintettek

minden olyan egy vagy több helyiségből

álló egységet, amelyre a háztulajdonOSSal

lakásbérleti szerződést kötöttek. Ide szá—

mították a személyi tulajdonban levő, a gondnoki és a szolgálati lakásokat is. Az ilyen fogalmi meghatározás alapján Vég—

rehajtott összeírások eredményei nem vol—

tak összehasonlíthatók a lakás műszaki fogalmak szerinti meghatározása alapján Végrehajtott összeírások eredményeivel.

A bérleti jogviszony a műszakilag egy egységet alkotó lakást több lakásegység—

re bonthatta. Ha ugyanis egy háztulajdo—

nos műszakilag egy egységet képező nagy—

méretű lakását minden építészeti változ—

tatás nélkül két, egyenlő jogokat élvező

bérlőnek adta ki, akkor a lakásbérleti

jogi szemlélet alapján ezt két lakásként vették számba.

Normális lakásviszonyok mellett a mű- szaki és jogi szemlélet által kialakított lakásegységek általában azonosak. Lakás—

inség idején azonban a műszakilag egy egységet alkotó lakásnak gyakran csak egy részét veszik számba önálló lakás—

ként, ezért a különböző fogalmi meghatá—

rozások alapján végrehajtott összeírások adatait csak korlátozott mértékben lehet összehasonlítani. Szerző megállapítását a Bajor Statisztikai Hivatal utolsó öt össze- írásából vett példákkal illusztrálja,

Egyetlen összeírás eredményei is ala—

pulhatnak olyan számbavételi egységen, melyet vidékenként másként értelmeznek.

Ha az építészeti egységet vették alapul,

akkor általában az építészetileg egy egy—

séget alkotó újonnanépült lakást önálló

lakásegységként írták össze, azonban az

olyan régebbi vagy újabban épített egy

lakásos rendszerint nagy (5—6 szobás)

8 Statisztikai Szemle

769

családi és parasztházat, melyben több, nem rokon család lakott, szubjektív néző—

pont alapján családonkénti lakásegysé—

gekre bontották. Ezek, az elsősorban régi lakóházak a családok által használt lakó—

helyiségek elrendezése szerint 3 csoport—

ba sorolhatók. Olyan lakóházak, amelyek—

ben műszaki megosztás során 2 vagy több

önálló lakásegység keletkezett, olyan há—

zak, amelyekben a családok emeletenként

különfekvő helyiségekben laktak, így leg- alább fekvésük szerint képeztek külön egységet, annak ellenére, hogy építészeti-

leg nem tekinthetők ilyennek. Végül

olyan lakóházak, amelyekben a családok

különböző emeleteken fekvő szobákfelett

rendelkeznek. Az említett esetek gyak—

rabban, elsősorban Vidéken, kisebb közsé—

gekben fordultak elő. A városokban és az egyéb jelentősebb településekben az ilyen

régi házak helyén ma már korszerű bér—

házakat építettek megfelelő lakásokkal.

Tekintettel arra, hogy az említett egy—

lakásos családi és parasztházaknak —, melyekben több nem rokon család lakik—

mint lakásegységnek a számbavétele min—

dig nehézségekbe ütközik, a szerző cél—

szerűbbnek tartaná a bennük levő laká—

sok helyett a házakat számolni. Helyes

volna a lakások össz-számát is kettévá-

lasztani, mégpedig építészetileg önálló lakásokra és más lakásegységekre.

Minden lakást és egylakásos családi há—

zat vagy parasztházat, melyben csak a tu—

lajdonos vagy főbérlő lakik, építészetileg önálló lakásként lehetne összeírni. Ezzel szemben minden más lakást, mely rend-

szerint szubjektív megítélésből válik kü—

lönálló egységgé —— mint azt a több csa- lád által elfoglalt családi házaknál és a

parasztházaknál láttuk — csupán lakás—

egységként írjanak össze. Ilyen módon az első csoportban olyan eredményeket kap—

hatnak, amelyek lehetővé teszik a külön—

böző időpontokra vonatkozó adatok össze—

hasonlítását.

(Ism.: Fórizs Margit)

Koller, Siegfried—Herberger, Lothar:

A mikrocenzus

(Der Mikrozenzus.) —- Allgemeines statisti- sches Archiv. 1960. 3. sz. 205—254. p.

A Német Szövetségi Köztársaságban

1957 óta a népszámlálások között ún. mik—

rocenzusokat hajtanak végre. A mikro—

cenzus minden év októberében az össz- népesség 1 százalékára, évente háromszor

pedig 0,1 százalékára terjed ki.

A mikrocenzusokat az teszi szükségessé, hogy a népszámlálásoknál nyert adatok