Koller, Siegfried–Herberger, Lothar: A mikrocenzus

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

lás) alapján határozták meg. Ebben az

időben az építészeti fogalom szerint meg- határozott lakás általában azonos volt a helyiség—felhasználás alapján megállapí—

tott lakásegységgel.

Az 1920—30-as évek között megválto-

zott a háztartás fogalma. Míg korábban a háztartáshoz rendszerint három generá- ció rokonságát, az állandó kiszolgáló sze—

mélyzetet és az albérlőket is hozzá szá—

mították, az 1927—es lakásösszeírásnál a háztartás már csak a szűkebb értelemben vett család tagjait foglalta magába. Az al—

bérlők, az önálló háztartással rendelkezők

között kerültek számbavételre.

A városokba tömörülés, a városi bérla- kások nagyobb arányú építése szükségessé tette az önálló lakás fogalmának a való—

sághoz közelebb álló meghatározását. Er- re a lakásegységnek a bérleti jogviszony alapján történő meghatározása látszott

alkalmasnak, és lakásnak tekintettek

minden olyan egy vagy több helyiségből

álló egységet, amelyre a háztulajdonOSSal

lakásbérleti szerződést kötöttek. Ide szá—

mították a személyi tulajdonban levő, a gondnoki és a szolgálati lakásokat is. Az ilyen fogalmi meghatározás alapján Vég—

rehajtott összeírások eredményei nem vol—

tak összehasonlíthatók a lakás műszaki fogalmak szerinti meghatározása alapján Végrehajtott összeírások eredményeivel.

A bérleti jogviszony a műszakilag egy egységet alkotó lakást több lakásegység—

re bonthatta. Ha ugyanis egy háztulajdo—

nos műszakilag egy egységet képező nagy—

méretű lakását minden építészeti változ—

tatás nélkül két, egyenlő jogokat élvező

bérlőnek adta ki, akkor a lakásbérleti

jogi szemlélet alapján ezt két lakásként vették számba.

Normális lakásviszonyok mellett a mű- szaki és jogi szemlélet által kialakított lakásegységek általában azonosak. Lakás—

inség idején azonban a műszakilag egy egységet alkotó lakásnak gyakran csak egy részét veszik számba önálló lakás—

ként, ezért a különböző fogalmi meghatá—

rozások alapján végrehajtott összeírások adatait csak korlátozott mértékben lehet összehasonlítani. Szerző megállapítását a Bajor Statisztikai Hivatal utolsó öt össze- írásából vett példákkal illusztrálja,

Egyetlen összeírás eredményei is ala—

pulhatnak olyan számbavételi egységen, melyet vidékenként másként értelmeznek.

Ha az építészeti egységet vették alapul,

akkor általában az építészetileg egy egy—

séget alkotó újonnanépült lakást önálló

lakásegységként írták össze, azonban az

olyan régebbi vagy újabban épített egy

lakásos rendszerint nagy (5—6 szobás)

8 Statisztikai Szemle

769

családi és parasztházat, melyben több, nem rokon család lakott, szubjektív néző—

pont alapján családonkénti lakásegysé—

gekre bontották. Ezek, az elsősorban régi lakóházak a családok által használt lakó—

helyiségek elrendezése szerint 3 csoport—

ba sorolhatók. Olyan lakóházak, amelyek—

ben műszaki megosztás során 2 vagy több

önálló lakásegység keletkezett, olyan há—

zak, amelyekben a családok emeletenként

különfekvő helyiségekben laktak, így leg- alább fekvésük szerint képeztek külön egységet, annak ellenére, hogy építészeti-

leg nem tekinthetők ilyennek. Végül

olyan lakóházak, amelyekben a családok

különböző emeleteken fekvő szobákfelett

rendelkeznek. Az említett esetek gyak—

rabban, elsősorban Vidéken, kisebb közsé—

gekben fordultak elő. A városokban és az egyéb jelentősebb településekben az ilyen

régi házak helyén ma már korszerű bér—

házakat építettek megfelelő lakásokkal.

Tekintettel arra, hogy az említett egy—

lakásos családi és parasztházaknak —, melyekben több nem rokon család lakik—

mint lakásegységnek a számbavétele min—

dig nehézségekbe ütközik, a szerző cél—

szerűbbnek tartaná a bennük levő laká—

sok helyett a házakat számolni. Helyes

volna a lakások össz-számát is kettévá-

lasztani, mégpedig építészetileg önálló lakásokra és más lakásegységekre.

Minden lakást és egylakásos családi há—

zat vagy parasztházat, melyben csak a tu—

lajdonos vagy főbérlő lakik, építészetileg önálló lakásként lehetne összeírni. Ezzel szemben minden más lakást, mely rend-

szerint szubjektív megítélésből válik kü—

lönálló egységgé —— mint azt a több csa- lád által elfoglalt családi házaknál és a

parasztházaknál láttuk — csupán lakás—

egységként írjanak össze. Ilyen módon az első csoportban olyan eredményeket kap—

hatnak, amelyek lehetővé teszik a külön—

böző időpontokra vonatkozó adatok össze—

hasonlítását.

(Ism.: Fórizs Margit)

Koller, Siegfried—Herberger, Lothar:

A mikrocenzus

(Der Mikrozenzus.) —- Allgemeines statisti- sches Archiv. 1960. 3. sz. 205—254. p.

A Német Szövetségi Köztársaságban

1957 óta a népszámlálások között ún. mik—

rocenzusokat hajtanak végre. A mikro—

cenzus minden év októberében az össz- népesség 1 százalékára, évente háromszor

pedig 0,1 százalékára terjed ki.

A mikrocenzusokat az teszi szükségessé, hogy a népszámlálásoknál nyert adatok

770

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

nem elegendők már, -—- a cikkírók meg-

állapitása szerint —- a modern statisztika,-

éspedig elsősorban a gazdaságpolitika cél—

kitűzéseit szolgáló statisztika számára.

A mikrocenzusok alkalmával elsősor—

ban a foglalkozási statisztikával kapcso—

latos adatok után érdeklődnek, így vizs—

gálják a foglalkoztatottság, a munkanél—

küliség alakulását, a foglalkozási struk—

túra változásait (például a mezőgazdasági népesség áramlását az ipar, felé stb.), igyekeznek felmérni a mellékfoglalkozá—

sokat és a nem teljes munkaidőben fog- lalkoztatott személyek körét, a háziasszo- nyok _és a nyugdijasok kereső tevékeny—

ségeit. Amint láthatjuk, a mikrocenzus fő

célja a ténylegesen foglalkoztatott és a munkát kereső személyek számának meg—

állapítása (labour force fogalom), vala—

mint a nemzetközi összehasonlításra al- kalmas statisztikák gyűjtése.

A mikrocenzussal kapcsolatos alapvető

probléma azoknak a személyeknek kivá—

lasztása, akikre a mikrocenzus kiterjed, hogy a kapott adatok a lehető leghíveb—

ben tükrözzék az egész népességet.

Szerzők ismertetik a mikrocenzusnak a

Német Szövetségi Köztársaságban alkal—

mazott módszereit, a mintavételi terv ki—

dolgozását, az adatfelvétel gyakorlati kér-

déseit, valamint a mikrocenzusok ered- ményeit és az azokból levonható követ—

keztetéseket is.

Az a megoldás, hogy minden községben

kiválasszák a népesség 1 százalékát, il—

letve ezrelékét, a gyakorlatban igen ne- hézkes, ezért úgy jártak el, hogy az összes (24 000) községből kiválasztottak 2700 köz—

séget, tehát kb. 11 százalékot (a minta első

lépcsője). Második lépcsőként ezekben jelölték meg azokat a háztartásokat, illet—

ve lakásokat, amelyekben az adatfelvételt végrehajtották. A kiválasztás első lépé—

sében, tehát a községek kiválogatásakor különös gondot kell fordítani arra, hogy megfelelően reprezentálják az össznépes- se'get. Ennek érdekében csoportokba osz—

tották a községeket éspedig úgy, hogy a csoportokon belül a foglalkozási struktúra lehetőleg azonos legyen. Szerzők részle-

tesen leírják és táblázatokban is bemutat—

ják a csoportok összeállításának módsze—

rét. Itt csak néhány olyan szempontot említünk meg, amelyeket a csoportokba soroláskor figyelembe vettek. Az első kri—

térium a község lélekszáma volt. Ezután figyelembe vették a mezőgazdasági népes—

ség arányát az össznépességben, az ipar—

ban és kereskedelemben dolgozók ará—

nyát, a község távolságát a nagyobb váro—

soktól stb. A községeket a csoportokon

belül sorrendbe állították bizonyos ismér-

vek alapján és a mintavételkor ügyeltek arra, hogy a kiválasztott községek ebben a sorrendben bizonyos távolságra legye-—

nek egymástól.

A kiválasztás helyességét úgy ellenőriz—

ték, hogy megvizsgálták, hogy az összné—

pesség, illetve a minta alapján megálla— , pitott bizonyos jellemző statisztikai adatok között mekkora eltérés mutatkozik.

A cikk ismerteti a reprezentatív statisz- tikai adatfelvétel pontossága becslésének

módszereit is.

Szerzők tájékoztatnak az egy százalékos adatfelvételek során kapott eredmények-—

ről. A mikrocenzus súlypontját a foglal—

kozási statisztika, ezen belül a főfoglalko—

zásra, a mellékfoglalkozásra, a ledolgozott

munkaidőre, a munka fajtájára (idegenek

vagy saját maga által megállapított mun- kaidő; szerelőszalagon végzett munka,, vagy sok várakozási időt tartalmazó mun- kaidő, például a kereskedelmi alkalma—

zottak munkája stb.) vonatkozó adatok alkották. Ezen kívül vizsgálták a biztosí- tás kiterjedését, a testi fogyatékosságokat, a népmozgalmi adatokat, a családi és ház—

tartási struktúrát.

Szerzők szerint a mikrocenzus módszer- tani kérdéseinek kidolgozása után a kö—

vetkező feladat a mikrocenzus eredmé—

nyeinek az 1961. évi népszámlálás adatai- val való összehasonlítása.

(Ism.: Andorka Rudolf)

Ohlin, G.:

Halandóság, házasság és szaDOI'OdáS az iparosodás előtt álló népességekben

(Mortality, marriage, and growth in pre——

industrial populations.) — Population Studies.

1961. 3. sz. 190—197 p.

A tanulmány azt, a demográfusok kö—

zött egyébként már elég elterjedt nézetet

kívánja bizonyítani, hogy a közvetlenül

az iparosodás előtt álló nyugat—európai országokban a házasság intézményesen az örökösödéshez kapcsolódott, és ez a szü—

letésszám, a termékenység ellenőrzését

kifejezetten a halálozáshoz kötötte. Az új

házasság ugyanis az örökhagyó haláláig

általában nem jött létre, a házasságkötést eddig az időpontig elhalasztották. Ennek a jelenségnek az oka a feudalizmus bom- lása korának gazdasági kereteiben van, a házasság által létrejött család ugyanis gazdasági egység lévén, a házasságkötés attól függött, hogy a házasfelek megfelelő mezőgazdasági (major, tanya), vagy ipari (kézműves műhely) termelőeszköz birto—