A PÉNZÚGYI SZFÉRA A NEMZETGAZDASÁGI SZAMLARENDSZERBEN
DR. DRECHSLER LÁSZLÓ
Pénzügyi szférán e tanulmányban bankokat, biztositóintézeteket, szerencsejátéko- kat (totó, lottó stb.) és nyugdíjalapokat értek. Tevékenységük eredményén nemcsak termelésüket, hanem a jövedelmek újraelosztásában való részvételüket (transzfereiket) és egyéb vagyonváltozásaikat is vizsgálom. A tanulmány mondanivalója elsősorban az ENSZ nemzetgazdasági számlarendszere (System of National Aeeounts —— SNA) folya- matban levő átdolgozásának kézirataira támaszkodik. Megjegyzendő, hogy éppen a
pénzügyi szféra eredményének elszámolása tekintetében az új SNA minden bizonnyal
jelentősen különbözik majd a jelenleg érvényben levő (l968-as keltezésű) SNA—tól. A kéziratokra való hivatkozásokon túl a téma vitáiban elhangzottakra is támaszkodni kívánok, helyenként saját gondolataimmal megtoldva. Nem foglalkozom a magyar számlarendszer speciális problémáival, bár egyes vonatkozásokban ezekre is kitérek.A BANKOK TEVÉKENYSÉGÉNEK ELSZÁMOLÁSA
Az SNA szerint a bankok is termelnek, de termelési értékük meghatározása megle- hetősen bonyolult, és sok vitára ad alkalmat. (A KGST-országok népgazdasági mérleg- rendszerében, az MPS-ben a bankok tevékenysége teljes egészében a termelés szféráján kívül rekedt, mint nem anyagi jellegű szolgáltatás.)
Mindenekelőtt meg kell különböztetnünk egymástól üzleti jellegű bankokat és nem üzleti jellegű bankokat. Az üzleti jellegű bankok profitra törekszenek, bevételeik általá—
ban nagyobbak kiadásaiknál. A nem üzletijellegű bankok elsősorban az állami pénzügyi politika eszközei, tevékenységük általában nem profitorientáltr s legtöbbször jelentős költségvetési támogatásban részesülnek. A nyugati országok bankjainak döntő többsége üzletijellegű; bár ezekben az országokban is akadnak nem üzleti vállalkozások, például a jegybankok, legalábbis az országok egy részénél. A klasszikus tervgazdasági modellű országokban a bankok döntő többsége nem üzleti jellegű, Magyarországon a legutóbbi években határozott eltolódás következett be az üzleti bankok javára, amelyek ma már alighanem túlsúlyban vannak (bár az üzleti vagy nem üzleti jelleg megítélése esetenként vitatható). A bankok e két típusának elhatárolásával kapcsolatos egyes kérdésekre a későbbiekben még visszatérek.
Kezdjük először a nem üzleti bankokkal, mert ezek termelésének meghatározása viszonylag egyszerű. Mint általában a (nem üzleti jellegű) közigazgatás tevékenységének mérésénél a nem üzleti jellegű bankok bruttó termelését ezeknek a bankoknak a ráfordí—
tásaival veszik egyenlőnek. Azaz, a bruttó termelés egyenlő a bérek és járulékai, a
termelöfelhasználás és az értékcsökkenési leírás tételeinek összegével.DR. DRECHSLER: A PÉNZÚGYI SZFÉRA 455
Az üzleti bankok termelésének mérésénél két összetevőt kell megkülönböztetnünk:
—— olyan szolgáltatásokat, amelyeket a bankok explicite kiszámláznak ügyfeleiknek, ilyenek például a folyószámla-vezetésért, az átutalásért, a hitelkártya—ügyletekért felszámított dijak;
—— a hitelközvetitést, aminek a díját nem explicite számlázzák ki a bankok ügyfeleiknek, hanem a hitelnyújtás és hitelfelvétel kamatláb különbségébe ágyazva.
Az explicite kiszámlázott szolgáltatásoknál a díjbevétel alkotja a bankok bruttó termelését. Ez teljes összhangban van azzal, ahogy általában mérjük a szolgáltatások bruttó termelését (például a szállításnál, a fodrászatoknál stb.).
A hitelközvetitésert járó díj meghatározása több magyarázatot igényel. Elöször is azt kell leszögezni, hogy a kamat mint olyan nem termelés. Ha A háztartás (vagy vállalat) B háztartástól (vagy vállalattól) 100 egység kölcsönt vesz fel, s ezért 5 egység kamatot
fizet, ettől a kamatfizetéstől a B háztartás még nem válik termelövé, s az A háztartás pedig fogyasztóvá. Az 5 egység kamatfizetés —— az SNA szerint jövedelmek újraelosztása — a
termelés szféráján kívül van, csupán az egyes gazdasági alanyok rendelkezésére álló jövedelmek végösszegét befolyásolja.A viták során nem mindenki értett egyet abban, hogy a kamat, amit nevezzünk most
— a későbbiekben látható okok miatt — tiszta kamatnak, a termelés körén kívül marad.
A kanadai P. Sunga szinte minden évben írt egy tanulmányt a kamat termelésként való
elismerése érdekében. Hasonló véleményt képviselt több tanulmányában az egyesült államokbeli Rugg/es-házaspár is. Fő érvük az volt, hogy ha a gépek, tartós fogyasztási cikkek kölcsönzése szolgáltatásnak minősül (tehát a termelés körén belül van), miért éppen a pénzkölcsönzéssel tegyünk kivételt? Az SNA átdolgozását végző szakértők döntő többsége azonban nem fogadta el ezt az álláspontot. A pénz kölcsönzése sok tekintetben más, mint egy termék kölcsönzése, Nemcsak azért, merta kölcsönadott pénzt nem kell úgy karbantartani, mint a kölcsönadott termékeket (amelyeket szükség eseténjavítani kell a bérbeadónak), hanem azért is, mert a pénz kölcsönzése esetén gyakran fordul elő, hogy ugyanaz a gazdasági egység egyidejűleg kölesönadó is, kölcsönvevő is,
Előfordulhatnak körbekölcsönzések is (A kölcsönt ad B-nek, B kölcsönt ad C—nek és C kölcsönt ad A—nak), s ennek megfelelően a kamat is körbe—körbe mozog, esetleg a végén mindenkinek ugyanannyi pénze marad, mintha a hitelügyletek egyáltalán nem történtek volna meg. Ilyen és hasonló érvek alapján foglalt állást az SNA a tiszta kamat transzfer—ként való kezelése mellett.
Módosítsuk azonban némileg előző példánkatl Továbbra is A a kölcsönvevő és B
a kölcsönadó, s továbbra is 100 a kölcsönadott összeg, de a hitelügylet most a bank közbeiktatásával megy végbe. A bank 6 egység kamatot kér A—tól és 4 egység kamatot
fizet B-nek. A tiszta kamat továbbra is 5 egység, ehhez azonban most l-l egység kamatres is járul, ami a bank hitelközvetítö szolgáltatásáért járó díjnak tekinthető. Ezért kell A-nak a tiszta kamatnál többet fizetnie (5 4" l : 6), s ezért kap B végül is kevesebbet, (5 — l : 4). A tiszta kamat továbbra is transzfer, a kamatrés azonban a termelés szférá—ján belülre kerül mint a bank bruttó termelése (2), illetve A és B egységek felhasználása, végső fogyasztása (ha például háztartásról van szó) vagy termelőfelhasználása (ha példá- ul termelő vállalat az illető egység), fele—fele arányban megosztva,
Első megközelítésként tehát azt mondhatjuk, hogy a bankok hitelközvetitő tevé- kenységével kapcsolatos termelés a kapott és a fizetett kamatok különbségével egyenlö.
Ez a megállapítás teljesen helytálló volna, ha a bankok csak annyi hitelt nyújtanának, amennyi hitelt igénybe is vesznek. A bankok azonban saját tőkéjüket is kihitelezhetik, s ezért a két kamat különbsége nemcsak a hitelközvetítés szolgáltatási diját tartalmazhatja, hanem a saját tőke hitelezéséért kapott tiszta kamatot is. Ezért a fenti leegyszerűsített szabály bizonyos kiegészítésre szorul.
456 DR. DRlECHSLER LÁSZLÓ
Módosítsuk újra előző példánkat. Tételezzük fel, hogy A nem 100, hanem 150 hitelt
vesz fel a banktól. Ebből lOO—at a bank maga is kölcsön vesz, ugyanúgy mint az előbb B—től, 50 azonban a bank saját tőkéjét alkotja, A továbbra is 6 százalékos kamatlábnak megfelelő kamatot fizet, összesen tehát 9—et, s B továbbra is 4 százalékos kamatlábnakmegfelelő kamatot kap, összesen tehát 4—et.
Az egyik kínálkozó megoldás az volna, ha az 50, azaz a bank saját tőke után kapott 3 egység kamatot teljes egészében tiszta kamatnak tekintenénk, s teljes egészében figyel—
men kívül hagynánk a bank termelésének mérésénél. Ennél azonban indokoltabbnak
látszik, ha csak 25 egységet (az 5 százalékos centrális kamatlábnak megfelelő összeget) tekintünk tiszta kamatnak, a további 0,5 egységet (azaz a 6 és az 5 százalékos kamatlábak
különbségeinek megfelelő részt) pedig hitelközvetíte'si díjnak. Más szavakkal indokol-tabbnak látszik, ha azt feltételezzük, hogy a bank saját tőkéjének kihelyezésénél is végez
hitelközvetítési szolgáltatást.A könnyebb áttekinthetőség érdekében foglaljuk a következő táblába az elmondot—
takat.
Az elszámolás eredményei
Tevékenység Kögissggzött Kapo" Filmen Tiszta kamat Szolgáltatási
' ' g kamat )
Bank
Saját tőke kölcsönzése ... 50 3 — 2,5 (),5
Kölcsönzött tőke kölcsönzése , . . 100 6 4 ' 2
Termelés ... 25
Transzfer ... %— 2,5
A (háztartás, vállalat)
Kölcsönvétel ... 150 , 9 7,5 LS
Fogyasztás ... l,5
Transzfer ... -— 75
B (háztartás, vállalat)
Kölcsönadás ... 100 4 M 5 ]
Fogyasztás ... l
Transzfer ... t 5
Miként a példából látható, az SNA feltételezése szerint a bankok hitelközvetítési termelését mind a hitelnyújtók, mind a hiteleket igénybe vevők fogyasztják. Mindez azonban csak a banki szférán kívülről kapott és kívülre nyújtott hitelekre vonatkozik. A banki szférán belül nyújtott hitelekre (például X bank hitelez Y banknak) az SNA kézirata aztjavasolja, hogy itt a kamat egészét tiszta kamatként kezeljék, és transzferként
számolják el bármiféle termelési eredmény számbavétele nélkül. Ha másért nem, akkor
azért, mert ilyen esetekben nem állapítható meg, melyik bank nyújt hitelközvetíte'si szolgáltatást a másiknak.A fentiekben fokozatosan haladtam a legegyszerűbb esetektől a valamivel bonyolul- tabbak felé, de tulajdonképpen még a legutolsó példánál is a leegyszerűsített elmélet síkján maradtam meg. A gyakorlatban azért jóval bonyolultabb a tiszta kamatnak és a szolgáltatási díjnak a különválasztása, mert egyazon időszakon belül a hitelnyújtás kamatlábai nagymértékben különbözhetnek egymástól nemcsak a hitel feltételeitől (pél—
A PÉNZÚGYI SZFÉRA 457
dául lejáratától) függően, hanem a hitelezés céljának megfelelően is (például beruházási
hitel, kereskedelmi hitel) s természetesen a hitelezés kockázatának függvényében is. Haa gyakorlatban szigorúan akarnánk követni a fenti elméleti meggondolásokat, ahhoz ügyletenként kellene meghatározni, mennyi a kamatból a tiszta kamat, mennyi a szolgál—
tatási díj, s melyik gazdasági egység milyen mértékben a felhasználója az utóbbinak. Söt -— egyes nézetek szerint — a kamatból le kellene választani a benne megtestesült kockázati
díjat, s ez utóbbit úgy kellene kezelni, mintha egy biztosítási ügylet volna.Természetesen mindez túlmegy a gyakorlati statisztika lehetőségein, s csak valami—
lyen egyszerűsített megoldás jöhet itt szóba. E sorok írásakor egyelőre a körvonalai vannak csak meg az SNA által javasolt egyszerűsített megoldásnak. Ezek szerint minden időszakra vonatkozóan (s esetleg bizonyos szempontok alapján differenciálva) referencia (átlagos, centrális) kamatlábakat határoznak meg, s az ezektől való eltérések függvényé-
ben állapítják meg, mennyiben a hitelnyújtók és mennyiben a hitel-igénybevevők a bankok hitelközvetítöi szolgáltatásainak felhasználói.
Ha már a hítelügyletekről van szó, célszerű azt is megemlíteni, hogy mikéntjavasolja elszámolni az SNA a tartozáselengedést és a behajthatatlan követelések leírását (már csak azért is, mert ígéretet tettem arra, hogy a pénzügyi szférával kapcsolatban nemcsak a termelésről és folyó transzferekről —— jövedelem—újraelosztásról — lesz szó, hanem az egyéb vagyoni állapotot befolyásoló folyamatokról is).
A tartozáselengedést az SNA tőketranszferként javasolja kezelni. A töketranszferek szintén újraelosztási tételek, de itt a feltételezés az, hogy nem az adott évi jövedelem, hanem a már meglevő vagyon újraelosztásáról van szó. Ily módon a tőketranszferek nem hogy a termelés mutatószámait, de ajövedelemstatisztika mutatószámait sem befolyásol—
ják. (A magyar SNA—statisztika is megkülönböztet töketranszfereket, lásd például a felhalmozási juttatások tételét.)
A behajthatatlan követelések leírása szintén mind a termelési mind a jövedelemsta—
tisztika körén kívül marad; ezt azonban az SNA nem töketranszferként, hanem az ún.
átértékelési számlákon vagyonveszteségként javasolja elszámolni. Ezeket a tételeket az SNA tehát ugyanúgy kezeli, mint az egyéb rendkivüli jellegű vagyonveszteségeket, például mint a természeti csapások (földrengések, árvizek) okozta károkat.
Ebben az elszámolási rendszerben van bizonyos következetlenség. A hitelezés kocká- zatai benne vannak a magasabb kamatlábakban, ezen keresztül a nagyobb kamatrésben s végső soron a bankok termelésében, Amikor azonban ezek a kockázatok realitásokká válnak (tartozások elengedése vagy behajthatatlan követelések formájában), a negatív tételek nem csökkentik sem a termelés, sem a jövedelmek mutatószámait. A gyakorlati nehézségek ismeretében azonban aligha lehetne itt valamilyen elméletileg tökéletes megol—
dást alkalmazni.
A korábbiakban jeleztem, hogy az üzleti és nem üzleti banki tevékenységek elhatárolásának kérdéseire még visszatérek. A már elmondottakhoz a következőket célszerű még hozzáfűzni [. Amennyiben valamilyen banknak bizonyos részlegei üzleti jellegű, más részlegei nem üzleti jellegű tevékenységet végeznek, s amennyiben ezen részlegek tevékenységére külön adatok is rendelkezésre állnak, lehetőség van az ENSZ—statisztika nyelvén szólva ,,establishment" alapú megoldásokra, azaz egyes részlegek tevékenységét értékesítéseik alapján, más részlegek tevékenységét pedig költségeik alapján mérni. (Ezt a megoldást alkalmazták Magyarországon hosszú időn keresztül az Országos Takarékpénztár tevé-
kenységének mérésére. Az OTP legtöbb részlegének tevékenysége ebben az időszakban
nem üzleti jellegű volt, profitorientáció nélkül; a totó és lottó tevékenységét végző részlegek azonban kifejezetten proütorientáltak voltak, így ezeknek a részlegeknek a termelését úgy mérték, mint ahogy azt az üzleti vállalkozások tevékenységére vonatkozó szabályok meghatározzák.)458 DR. DRliCl'lSLF/R L.Aszu')
2.Ha valamil yen részleg tevékenységében üzleti jellegűes nem üzletij ellegű elemek
is fellelhetők, s ez a részl eg már nem bontható meg további al resz legékre, a mérés
általános szabályait annak megfelelően kell meghatározni, mely elemeknek van domi—náns jellege.
3. Egy nem üzleti jellegű banknak (illetve részlegnek, establishmentnek) is lehetnek árujellegű értékesítései. Például egy egyébként nem profitorientált bank végezhet átutalá—
sokat és másfajta kisebb szolgáltatásokat ugyanolyan módon, mint ahogy azt az üzleti jellegű bankok végzik. Ilyen esetekben az árujellegű értékesítéseket az értékesítési díjbe- vételnek megfelelöen tekintik termelésnek, a nem árujellegű tevékenységek értéke pedig
egyenlő az összes költség és az árnjellegű értékesítés különbségével.
4, Korábban döntően nem üzleti tevékenységet folytató bankok idővel döntően
üzleti tevékenységet folytató bankokká válhatnak. Erre nagyszámú példát találhatunk akorábban szigorú központosított tervgazdálkodást folytató országok fokozódó piacosu—
lásával. Ilyen esetekben a változások egy bizonyos pontján szükségessé válik az átsorolás és a termelés mérési módszerének a megváltoztatása.
Mind ez ideig az új (átdolgozásban levő) SNA tervezetének megfelelően ismertettem
a bankok kezelésének problémáit.A teljesseg kedvéért a régi SNA ide vonatkozó szabályairais célszerű kitérni, hiszen egyelőre még ez a nemzetközi ajánlás van hivatalosan érvényben Érdemes ezt megtenni annak ellenéreis, hogy szinte biztosnak látszik ezeknek a szabályoknak a módosulása mert ma már nagyon kevés támogatója van ennek a hatvanas évek végén kialakult kompromisszumnak.
A régi SNA vitái során az az álláspont kerekedett felül, hogy a kamatot (beleértve ebbe a kamatrést is) a termelés körén kívül célszerű hagyni, s minden ezzel kapcsolatos fizetést transzferként kell kezelni. Ennek a megoldásnak van azonban egy jelentős szépséghibája: ily módon a bankok sorában a legtöbb esetben egy negatív hozzáadott érték keletkezett, mivel a bankok egyéb (például folyószámla—vezetésből származó) bevétele rendszerint alacsonyabb volt a termelőfelhasználásnál. Az SNA tábláinak azt az állítását, hogy a bankok nem termelői a bruttó hazai terméknek, hanem csak fogyasztói.
a régi rendszer hívei is el akarták kerülni, s ezért egy felemás megoldást választottak, Amikor a bankok termeléséről van szó (a bruttó hazai termék ágazati megoszlásának bankok sorában), a kamatrés még úgy szerepelt, mintha termelés volna, tehát a bankok
is pozitív hozzáadott értéket hoznak létre. Amire azonban ennek a táblának a végössze—
géhez, a bruttó hazai termékhez érünk, ez a kamatrés már eltűnt, s olyan eredményt kapunk, mintha minden kamattal kapcsolatos fizetést transzferként kezeltünk volna. A végösszeg előtt van ugyanis egy korrekciós tétel, amely ,,helyrehozza" a bankok sorában elkövetett ,,eltévelyedést" azzal, hogy azt tételezi fel, miszerint az egész kamatrést a bankok használták fel termelőfelhasználásként. Ne keressük ennek a feltételezésnek az elméleti indokát, mivel ez csak egy gyakorlati kompromisszum. Mindenesetre volt ennek a megoldásnak egy előnye is a jelenleg kialakulóban levővel szemben: megkímélte a statisztikai hivatalokat attól, hogy fáradságos becsléseket kelljen végezniük arra vonat—
kozóan, hogy melyik szektorban/ágazatban milyen mértékben használták fel ezt a ka-
matrést.
A SZERENCSEJÁTÉKOK TEVÉKENYSÉGÉNEK liLSZÁMOLÁSA
Pontossági sorrendet tekintve a bankok után a biztosítóintézeteknek kellene követ—
kezniök. Annak, hogy mégis a szerencsejátékokat tettem második helyre, a magyarázato-
kat megkönnyítő, ha úgy tetszik, didaktikai oka van. Mint majd látni fogjuk, a biztosító—
intézetek tevékenységét úgy is fel lehet fogni, mint valamilyen sajátos, bonyolult szeren-
A PÉNZÚGYX SZFÉRA 459
csejátékot; ezért célszerűbb, ha előbb az olyan egyszerű szerencsejátékok elszámolási
módját ismerjük meg, mint amilyen a totó és a lottó.
A szerencsejátékoknál három alapelemet kell megkülönböztetnünk egymástól:
a résztvevők befizetéseit, például a lottószelvények vásárlásából befolyt összeget. a további- akban az egyszerűsítés érdekében: a befizetéseket;
— a szerencsejátékok során kifizetett összegeket, a továbbiakban egyszerűsítve: a nyeremé—
nyeket;
— a szerencsejátékok árrését, ami nem más, mint a befizetések és a nyeremények különbsége.
A szerencsejátékok bruttó termelése az árréssel egyenlő. Ha például a lakosság 100 millióért vásárol lottószelvényt, s nyeremények formájában 60 milliót kap vissza, a lottójátékok bruttó termelése 40 millióval egyenlő (100— 60 : 40). Ezt a termelést teljes egészében a résztvevők (lottószelvényeket vásárolok) fogyasztották el a befizetéseknek megfelelő arányban. Például, ha valaki 200 egységért vásárolt lottószelvényeket, szeren- csejáték-fogyasztása 80 egység (a 200 egység 40 százaléka), függetlenül attól, hogy nyert—e vagy sem, illetve hogy mennyit nyert.
Természetesen a szerencsejátékoknál jövedelmek újraelosztása is folyik, sőt éppen-
séggel ezt az újraelosztást lehetne a szerencsejátékok lényegének tekinteni. Ezek a transz- ferek azonban általában kívül maradnak a nemzetgazdasági számlarendszer megfigyelé- seinek körén. Az újraelosztási folyamatok ugyanis rendszerint egy—egy szektoron belül zajlanak le (a háztartások egy része veszít, a háztartások másik része nyer), a szektorokon belüli folyamatokat pedig a makrostatisztika általában figyelmen kívül hagyja. Termé- szetesen transzferekkel is kellene számolnunk, ha a makroelszámolások szabályait alkal—maznánk a mikrostatisztikában is. Például, ha azt akarnánk meghatározni, mennyi A háztartásnak és B háztartásnak a szerencsejátékokból származó fogyasztása és jövede- lemváltozása. Tételezzük fel, mindkét háztartás 200 egységért vásárolt lottószelvényt, A háztartás nem nyert semmit, B háztartás pedig nyert 1000 egységet. A makroelszámolá—
sok szabályait alkalmazva a következő eredményeket kapnánk:
A háztartás B háztartás
Beüzetés ... 200 Beüzetés ... 200
Nyeremény ... 0 Nyeremény ... 1000
Fogyasztás ... 80 Fogyasztás ... 80
Transzfer ... —120 Transzfer ... 880
Mindennek inkább csak elméleti jelentősége van, ugyanis aligha van olyan ország, amelyik a mikrostatisztikában is a makrostatisztika szabályait tudná követni.
A BizrosírASi TEVÉKENYSÉG ELSZÁMOLÁSA
Bizonyos értelemben a biztosítás is egyfajta szerencsejátéknak fogható fel, amelynél alapjában véve a jövedelmek újraelosztása folyik. Természetesen ennek az újraelosztásnak a szempontjai lényegesen mások, mint a lottónál vagy a totónál, ennek azonban az elszámolások módja szempontjából csak másodlagos jelentősége van. A biztosítás elszámolásának a bonyolultságai nem annyira abből származnak, hogy itt nem a forgandó szerencse, hanem a bekövetkezett káresetek határozzák
meg az újraelosztás szabályait, sokkal inkább más, sajátos körülményekből, első- sorban abből, hogy itt a befizetés és a kifizetés között lényegesen hosszabb időszak
telik el, mint a szerencsejátékoknál.
Kezdjük itt is a tárgyalást az alapelemek megkülönböztetésével. Az első két alap- elem erősen hasonlit a szerencsejátékoknál megkülönböztetett alapelemekhez:
460 DR. DRliCl lSLIÉR LAszio
a biztosításban részt vevők (azaz a biztosítottak) befizetései, amit nevezzünk a továbbiakban biztosítási díjnak,
' a biztositottak által kapott összegek, amit nevezzünk a továbbiakban kártérítésnek.
Ha a kifizetések itt is ugyanolyan rövid időközben követnék a befizetéseket, mint a
szerencsejátékoknál, akkor ezzel már majdnem a végéhez is értünk volna a metodika leírásának. Ez esetben csak annyit kellett volna hozzátennünk, hogy a biztosítási díj és a kártérítések különbségeként meghatározható a biztosítási árrés, ami a biztosítóintéze- tek bruttó termelése. S mindaz, amit az előbbiekben elmondtam a szerencsejátékokkal kapcsolatban, értelemszerűen elmondható lett volna a biztosításra vonatkozóan is, csupán néhány kifejezést kellett volna behelyettesíteni.A kártérítés kifizetése azonban általában jóval később követi csak a biztosítási díj
befizetését, s ez lényegesen más feltételeket jelent a metodika számára. Ha a biztosítóinté- zetek bruttó termelését egyszerűen a biztosítási díjak és a kártérítések különbségével
vennénk egyenlőnek, azzal a különös jelenséggel találnánk magunkat szemben, hogy ezeknek az intézeteknek a jelentős része negatív bruttó értéket termel. Pedig ezek a biztosítóintézetek általában nemcsak megélnek tevékenységükből, hanem jelentős meg-takarításra is szert tesznek!
A magyarázat viszonylag egyszerű. A biztosítóintézetek jövedelmeinek jelentős része abból származik, hogy az átmenetileg náluk levő pénzeket (a már befizetett díjakat, de még ki nem fizetett kártérítéseket) befektettek, Vagy oly módon, hogy egyszerűen bankba teszik ezeket az összegeket, és ebből kamatjövedelmük származik, vagy pedig oly módon, hogy valamilyen vállalkozásba kezdenek, például lakásokat építtetnek (vagy vásárolnak), s ezeket azután bérbeadják. A biztosítási díjakat azért tudják viszonylag alacsony szinten tartani (a kártérítések összegéhez viszonyítva), mert ezekbe már bekal—
kulálják az átmenetileg náluk levő pénzekből származó jövedelmeket.
Mindennek következtében ahhoz, hogy egy reálisabb bruttó termelési értéket szá- míthassunk ki, a biztosítóintézetek tevékenységének mérésével kapcsolatban két további alapelemet kell még megkülönböztetnünk:
_, az átmenetileg a biztositóintézetek birtokában levő pénzeszközök (az SNA kifejezése szerint:
a technikai tartalékok) befektetéséből származó tiszta jövedelmet. leegyszerűsítve a befektetési jövedelmet,
a technikai tartalékok állományában bekövetkezett növekedéseket ( i' ) vagy csökkenéscket (, ) (a technikai tartalékok á kárbíztosítasnál semjelentéktelenek, minthogy a károk bekövetkezése későbbi, mint a díjfizetés, s emellett a károk bekövetkezése és a kártérítés kifizetése között is eltelik egy bizonyos idő, de különösen nagyok az életbiztositasnál).
A biztosítás brutto termelésének a kiszámítása most már az összes alapelem ismere—
tében a következőképpen történik:
Bizi'osíTAsi DíJAKt BEFEKTETÉSI JövizmzLMnk —— KAR'ri'aRiIí-isiak ,
——Tti(f[lNIKAt TARTALEKOK ALLOMANYNOVEKEDIZSH —— BRUTTOTERMliLl-IS
Az első és a harmadik tételhez aligha szükséges magyarázatot fűzni. A befekte- tési jövedelmek pozitiv tételként való elszámolását azzal indokolja az SNA, hogy ezek is mintegy részét képezik a biztosítási díjaknak; ha nem volnának ezek a jöve—
delmek, a biztosítóintézetek nyilván magasabb biztosítási díjakat állapítanának meg. A negyedik tétel negatív előjellel való szerepeltetését pedig az indokolja, hogy a technikai tartalékok ugyan a biztositóintézetek birtokában vannak, ezek azonban valójában a biztosítottak (potenciális) követelését képezik.
Az SNA kéziratában javasolt fenti megoldás némileg pragmatikus jellegű: a biztosítóintézetek termelési eredményének mérését viszonylag jól szolgálja; nem tisz- tázott azonban, miként lehet ezt összeegyeztetni az SNA más játékszabályaival. A
A PÉNZÚGYI SZFÉRA 461
befektetésijövedelmek kamatból is állhatnak. A (tiszta) kamat, mint ismeretes, transzfer jellegű tétel, Itt azonban egyszerre csak a termelés körén belülre kerül: minél több
kamatot fizetnek a biztosítóintézet pénzeszköz-befektetései után, annál nagyobb lesz a biztosítóintézet termelése. Ha pedig vállalkozásba, termelésbe fekteti be a biztosítóinté- zet a technikai tartalékokat, akkor kettős számbavétel veszélye vetíti előre árnyékát.
Tételezzük fel, a biztosítóintézet a technikai tartalékokból egy bérházat vásárolt, s
a bázisidőszakról a tárgyidőszakra semmilyen más változás nem következett be, mint az,
hogy a bérház egyik üresen álló lakásába egy lakó beköltözött, s ezzel a tisztajövedelem 1000 egységgel növekedett. Ez a növekmény kétszerjelenik meg a végső eredményekben:egyszer mint a lakáságazat bruttó termelésének a növekedése, egyszer pedig (a befektetési jövedelmek tételén keresztül) mint a biztosítás bruttó termelésének növekedése. Minden
bizonnyal ezekről a kérdésekről még további viták fognak folyni.
A biztosításnál is számolunk természetesen transzferekkel. Miként a szerencsejáté-
koknál, az egyes ügyfelek nem beüzetéseik arányában részesülnek kifizetésben, hanem attól eltérő módon (például a bekövetkezett és elismert károk arányában). A biztositot- tak biztosítással kapcsolatos fogyasztásukat azonban a befizetett biztosítási díj arányá- ban határozzák meg (például ha A 200 egység, B pedig 400 egység biztosítási díjat fizet, utóbbi biztosítási fogyasztása kétszerese az előbbinek függetlenül attól, ki mennyi kárté- rítésben részesül). Következésképpen a biztosítási ügyletnek is lehetnek ,,nyertesei" (akik az átlagosnál több kártérítésben részesülnek) és wvesztesei" (akik az átlagosnál kevesebb vagy zéró kártérítést kapnak). A ténylegesen kapott kártérítés mínusz a biztosítási fogyasztás transzferként kezelendő, hasonló módon, mint ahogy a szerencsejátékok nyerteseinél és veszteseinél járunk el.A fentiekben leírtak mögött az a feltételezés húzódott meg, hogy a biztosítóintézetek profitorientált üzleti vállalkozások. Biztosítási intézetek természetesen működhetnek nem üzleti alapon is. A klasszikus központi tervezési modell biztosítóintézeteinél gyakori
jelenség az üzleti szempontok és a közigazgatási/szociálpolitikai szempontok keveredése
(ez utóbbiak nem ritkán túlsúlyba jutásával). Nem üzleti biztosítások — ha ritkák is —— a piacgazdaságú országokban is előfordulnak, például önsegélyező biztosítási egyesüle- tek formájában, Nem üzleti jellegü természetesen a társadalombiztositás, ezt azon- ban annak ellenére, hogy itt is előfordulnak bizonyos biztosítás jellegű jelenségek — nem szokták biztosításnak tekinteni. (Az SNA eredeti nyelvében, az angolban a termino—lógia is elválasztja a kettőt: a biztosítás általában — insurance; a társadalombiztositás azonban — social security.)
A nem üzleti jellegű biztosításnál ugyanúgy, mint a nem üzleti jellegű bankoknál a bruttó termelés a ráfordítások összegével egyenlő. A magyar SNA-számítások úgy kezelték a biztosítóintézeteket, mintha azok nem üzletijellegüek volnának. Ez valószínű- leg korábban sem volt teljesen indokolt, a legutóbbi években bekövetkezett jelentős változások azonban mindenképpen igénylik az eddig alkalmazott módszernek a felül- vizsgálatát,
A NYUGDíJALAPOK TEVÉKENYSÉGÉNEK MÉRÉSE
A nyugdíjalapok lehetnek állami vagy magánintézmények. Az SNA a nyugdíjalapo- kat természetüknél fogva nem tekinti üzleti jellegú egységeknek. (Ha egy nyugdíjügyle—
tekkel foglalkozó egység vállalkozásként, profitorientáltan működik, az SNA ezt nem a nyugdíjalapok, hanem a biztositóintézetek közé sorolja.) Következésképpen a nyug-
452 DR, oRíecnsLtaR rAszro
dijalapok termelésének meghatározása metodikailag egyszerű: a bruttó termelés a ráfor—
dításokkal (berek ésjarulékaik, folyó termelőfelhasznált'ts. állóeszközök értékcsökkenési leirása) egyenlö.
Sokat vitatott azonban a nyugdíjalapok t'anszfereinek a kérdése. Minden valószi—
nűség szerint az uj SNA is követni fogja az l968-as SNA azon felfogását, miszerint a munkaadók és munkavállalók nyugdíjalapba történö befizetései (az un. nyugdíjjárulé—
kok) nem transzferek, hanem pénzügyi aktivákkal és passzívákkal kapcsolatos tranzak—
ciók; azaz a befizetett nyugdíjjárulékok nem csökkentik a munkavállaló rendelkezésre álló jövedelmét, hanem úgy kezelendő. mint egy bankba helyezett betét. Más szavakkal a befizetett nyugdíjjárulék erejéig a munkavállalónak követelése keletkezik a nyugdíj—
alapnál, ez utóbbinak pedig tartozása a munkavállalóval szemben. Következésképpen a nyugdíj nem transzfer; bármennyi nyugdíjat is fizetnek, ez nem befolyásolja a lakosság rendelkezésre álló jövedelmét. E felfogás szerint a nyugdijtizetés ugyanolyan jellegű tranzakció, mint a betét kivéte a bankból.
Ez a kezelési mód indokoltnak látszik olyan helyzetekben. amelyeknél a nyugdíjbiz- tosításban való részvétel önkéntes, és különösen ott. ahol a nyugdíjalapok nem állami intézmények. Ilyen esetekre helytállónak latszik az az érvelés, miszerint van aki úgy gondoskodik előre idösebb koráróL hogy bankba helyezi el a pénzét, van olyan, aki nyugdijintézetbe teszi, A kétféle megoldás ezért azonos elbírálást kiván. Kevésbé látszik azonban indokoltnak ez olyan körülmények között, amelyeknél a nyugdíjjárulék befize- tése kötelező. Ilyen rendszereknél a befizetett nyugdíjjárulék összege és a később kézhez kapott nyugdíj közötti kapcsolat rendkívül lazává válhat (például egy adott időszakban kifizetett nyugdíjak összege sokkal erősebben függhet az ország adott gazdasági helyzeté- től, mint a több évtizeddel korábban befizetett nyugdíjjárulékok nagyságától). Ha ez így van, célszerűbb mind a nyugdíjjárulékot, mind a nyugdíjakat transzferként kezelni. Már csak azért is, mert ez áll közelebb a közfelfogáshoz. A nyugdíjak emelkedését (vagy csökkenését) ugyanúgy jövedelemva'tltozásként érzékeli a lakosság, mint a fizetések vál- tozását.
A magyar statisztikai gyakorlat mindig is transzferként kezelte a nyugdíjjal kapcso- latos fenti tranzakciókat. Ugy gondolom. célszerű volna ha megmaradnánk e gyakorlat mellett. Az SNA-feliilvizsgálat végsö szakaszában is viták várhatók erröl a kérdésről.
Elképzelhető, hogy az új SNA liberálisabb lesz ebben a tekintetben, mint a régi volt, s lehetővé tesz majd eltért") megoldásokat. eltérő körülmények között. Már csak azért is.
mert számos nyugati közgazdász is elégedetlenségét fejezte ki a jelenlegi SNA e tekintet—
ben merev szabályaival szemben
TÁRGYSZÖ' Népgazdasági merleg.
PE'HOMF,
Aaron. ncnonbtzya ma'repnansi oőcyxcnenmt nepepaőarsinacmon' B HACTOHHICC BpCMSl (Éne- TCMbI nannonansnmx CllCTOB, paccmarpnnae'r npoőneMbi yuera ;iencmisix nepeaonon őankon, e'rpaxonstx oőniee'rn, JIO'ICpCűHHX mp a HCHCMOHHHX (bonnes COIU/lttJbHOYO crpaxonarmsr B omo—
niennn őankon nanőogiee X'dp'dK'l'CprlM mmenennem s nonoü CHC atm-rea "IO. lrro otta őyite'r nocnenona'renbno paecma'rpnna'rs nponem'nyro HanenKy KitK tipon'mone'rno, KOTOpOC ncnons—
xyror ernaropm n IIOIDKHMKM K'dK upon'aeozre'rneanoc HOTPCÖJ'ICHMC. n OTJIWH/IC or nostonaaaa'roro penienna B npexcneií CHC. Kor/ta nponen'rnaa naneHKa yecnwmnagia TOHbKO ;toőannentiyio cron—
MOCTb Gamma, no ne TlOBbllII'dJIil Benmnnsi nanonoro BHy'l"pCHHCFO nponyk'ra. B Benrpim noname npomom'n a to n'menenne, comaeno KOTOpOMy ÖOJIbUlle LlaCTl) ÖLIHKUR őynyr can't-ari, rona—
ponpomnonmcgmma. n omwme or nstncnn—teü l'lpaKTl/IKH. Koty'ta M n pacaetax inna CHC noa'rn- aro BCC öaHKn paccmannBaiorca Kart őromke'rabte ytipexcacnmi
Bamneünnm nonpocom yaera )ICSITCJILHOCTH eTpaxonbix oőntee'rn snme'rcn 'ro. Bomoacno Jin
A PÉNZÚGYI SZFÉRA 463
car/nari, Bo3HnKaioiune 143 moment/1171 amx oőmecrn noxonbi aacrbio eTpaxoaoü Hancmcu n TaKI/IM oőpa30M yambmarb B Kaaeche nonoxnrenbnoü CT'dTbI/I B xone neancneam BanOBoro BHyTpCHHe- ro nponyicra. Hoaan CHC neponrno nacr nonommenbnbiü orBeT Ha aror Bonpoe: B raKOM cnyaae n nro őyne'r nepeMeHoü no cpaBHeHnio c iimHeuiHnMn peKOMeHLIaHI/ISIMl/I. Tpeöonaum HaC€H€HHH B oruomcnnn K nencnongIM (bomlas/r Honaa CHC 14 B nanbacüinem őyner Tpaicrosarb B Katiecriae nenemnbix aKTl/IBOB (aaanomano Hanpnmep amaztaM B C6€p6FaT€HbeI€ Kaccm): rak n nechn ne 6y11yr canrarbca noxonaMn. Sro pemenne BpSUl—IWI KEDKCTCSI HpMFOIIHbIM B Benrepcmx ycnoensrx.
SUMMARY
The study analyses the accounting problems of the transactions of banks, insurance institu—
tions, gambling and pension funds, relying on the discussion papers of SNA (System of National Accounts ofthe UN) being under revision. As for banks, the most peculiar feature of the new SNA is that it will consider the interest margin consistently as production, being the intermediate consumption of creditors and debtors, as against the heterogeneous treatment in former SNA, in which the interest margin increased only the value added of banks but not the gross domestic product. A change must take place in Hungary, according to which the majority of banks will be treated as commodity producers, as against the present practice, when nearly all banks are treated even in SNA-like calculations as if they were budgetary units.
The main ouestion in accounting insurance institutions is whether the income originating from their investments can be treated as the part of insurance proht margin, and in this way taken into account as a positive item in the calculation of gross domestic product. The answer ofthc new SNA will probably be yes, and in this case it also will mean a change, as compared to the present recommendations. The new SNA Will probably treat claims of the population in pension funds as financial assets also in the future (similarly to deposits in saving banks), thus the pensions will not be considered as income. This solution hardly seems to be suitable to Hungarian conditions.
