STATISZTIKAI HlRADÓ
SZEMÉLYI HIREK
Kinevezés. A Magyar Népköztársaság El- nöki Tanácsa Bálint Józsefet felmentette ál—
lamtitkári tisztségéből és Nyitrai Ferencné dr.—t államtitkárrá nevezte ki.
Egyidejűleg a Minisztertanács Bálint Józse—
fet -— érdemeinek elismerése mellett. nyug- állományba vonulása miatt — felmentette a Központi Statisztikai Hivatal elnöki tisztségé- ből, és Nyitrai Ferencné dr.-t, a Központi Statisztikai Hivatal első elnökhelyettesét ki—
nevezte a Hivatal elnökévé.
Kitüntetések. A Központi Statisztikai Hiva—
tal elnöke a Nemzetközi Nőnap alkalmából, eredményes munkájuk elismeréséül a Hivatal alábbi dolgozóit a Minisztertanács 1006/1977.
(II. 17.) Mt. h. sz. határozatával alapított
KIVÁLÓ MUNKÁÉRT
kitüntetésben részesítette: Bakos Gyulánét, a Közgazdasági főosztály főelőadóját, dr. Bal—
tás Gézánét, a Bács—Kiskun megyei Igazga- tóság csoportvezetőjét. dr. Czeglédi József- nét, a Számitástechnikai Igazgatóság mb.
osztályvezetőjét, Faragó Istvánnét, a Számí—
tástechnikai Igazgatóság előadóját, Gányási Ottónét, a Népesedésstatisztikai főosztály csoportvezetőjét. Gellért Tamásnét, a Számi—
tástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat osz—
tályvezetőjét. dr. Gorincsek Gyulánét, o Né- pesedésstatisztikai főosztály csoportvezetőjét, Halusz Józsefnét, a Statisztikai Kiadó Válla—
lat könyvkötőjét. Horváth Tihamérnéi, az lparstatisztikai főosztály osztályveZető-helyet- tését, Lakatos Máriát, a Népességtudományi
Kutató Intézet tudományos munkatársát.
A Központi Statisztikai Hivatal elnöke a KISZ megalakulásának 22. évfordulója alkal—
mából eredményes munkájuk elismeréséül a Hivatal alábbi dolgozóinak a Minisztertanács 1006'1977. (II. 17.) Mt. h. sz. határozatával alapított
KlVÁLÓ MUNKÁÉRT
kitüntetést adományozott: Barabás Ivánnénak, a Szabolcs—Szatmár megyei Igazgatóság osz- tályvezető-helyettesének. Halászné Bokor Ka- talinnak, (: Közgazdasági főosztály főelőadó- jának, dr. Kristóf Imrének, az Iparstatisztikai főosztály osztályvezető-helyettesének. Nádori Kálmánnak, az Országos Számítógéptechni—
kai Vállalat főosztályvezető-helyettesének. Tó—
biásné Karátsonyi Ildikónak, a Számítástech- nikai igazgatóság előadójának.
SZERVEZETI HIREK — KOZLEMÉNYEK
Az ENSZ Szociális Fejlesztési Bizottságának 26. ülése. 1979. február 20. és március 9. kő—
zött New Yorkban tartotta 26. ülését az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (UN Econo- mic and Social Council - ECOSOC) kereté- ben működő Szociális Fejlesztési Bizottság (Commission for Social Development). Az ülésszakon Magyarországot képviselő delegá- ciót Nyitrai Ferencné dr., a Központi Statisz- tikai Hivatal első elnökhelyettese vezette, akit a Bizottság az ENSZ Szociális Fejlesztési Kutató Intézetének hattagú igazgató Taná- csába javasolt (a javaslat elfogadásáról az ECOSOC következő ülésén hoznak döntést).
Az Igazgató Tanács tagjai lesznek a javaslat értelmében: Paul—Marc Henry (Franciaor—
szág), Nyitrai Ferencné dr. (Magyarország).
Achola Pala Okeyo (Kenya). K. N. Rai (India).
Eugene B. Skolinoff (Egyesült Államok). va- lamint Rudolio Stavenhagen (Mexikó).
Az ülésszakon részt vevő delegációk a kö—
vetkező fontosabb témaköröket vitatták meg:
—- a társadalmi haladás kérdései;
—o társadalmi tervezéssel kapcsolatos kérdések:
-—- a fiatalok helyzete;
— a bűnözés megelőzése és ellenőrzése:
—— a gyermekek, az időskorúak és egyes társadal—
mi csoportók jóléti kérdései; '
- a társadalmi kutatásokkal összefüggő kérdések.
STATISZTIKAi HiRADÓ
431
A résztvevők ezután a Bizottság következő ülésének előzetes napirendjét fogadták el.
Sajtótájékoztató. A Minisztertanács Tájé- koztatási Hivatala és a Központi Statisztikai Hivatal szervezésében clr. Szabady Egon, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, az Állami Népességnyilvántartás Operatív Bizottság elnöke 1979. március 16-án sajtó—
tájékoztatót tartott. A tájékoztató témája a személyi számok kiadása volt.
A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság statisztikai együttműködése. A két ország statisztikai hivatalai közötti együtt- működés elmélyítése és fejlesztése céljából dr. Arno Donda professzornak. a Német De—
mokratikus Köztársaság Állami Központi Sta- tisztikai Hivatala elnökének meghívására 1978. december ii. és 16. között szovjet dele—
gáció tartózkodott a Német Demokratikus Köztársaságban L. M. Volodarszkíi profesz—
szarnak, a SzovjetunióyKözponti Statisztikai Hivatala elnökének vezetésével.
A tárgyalások során a felek megtárgyalták a KGST—országok gazdasági integrációjának további elmélyítésére, tökéletesítésére és fej- lesztésére vonatkozó Komplex Programból származó feladatokat, a statisztikai módszer—
tan és gyakorlat fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, valamint a tudományos—műszaki együttműködés elmélyítése érdekében vég—
zendő munkát, és aláírták az i979—re vonat—
kozó együttműködési megállapodást.
(Statistísche Praxis. 1979. évi 1. sz.)
Előadások a népesedés- és családpolitiká- rál. Dr. Szabady Egon, a demográfiai tudo—
mányok doktora, a Központi Statisztikai Hi- vatal elnökhelyettese a közelmúltban a né- pesedés— és családpolitika kérdéséről több
előadást tartott, éspedig:
1978. december 8-án a SZOT Társadalom- biztosítási Főigazgatóság szervezésében: ,,Né- pesedés— és családpolitika kérdéséről több 1979. március 1-én az MSZMP Politikai Fő—
iskola Gazdaságpolitikai Tanszéke szervezé- sében: ,,Népesedéspolitikánk elvei, hosszú tá- vú és jelenlegi feladatai (különös tekintettel a népesedéspolitika gazdaságpolitikai vonat-
kozásaira)",
1979. március 6-án a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Oktatási Igazgatósága szervezésében: .,A szocialista családpolitika elvei és eredményei Magyarországon" cim—
mel hangzott el előadása, illetve
1979. március 16—án az Oktatási Miniszté- rium Vezetőképző és Továbbképző lntézete felkérésére ,,A népesedéspolitika oktatási vo- natkozásai" cimmel mondott referátumot.
Magyar kiadvány külföldi visszhangja. Az lnput-Output Technigues. Proceedings of the
Second Hungarian Conference on Input—Out- put Techniaues (Akadémiai Kiadó. Budapest.
1976.) című kiadványról, amely az MKT Ma- tematikai Közgazdasági, Népgazdaságterve- zési és Statisztikai Szakosztálya, Baranya me—
gyei Szervezete és az MTA Statisztikai Bizott- sága által 1971. október 18. és 20. között ren- dezett második magyar ÁKM-konferencia anyagait tartalmazza, több neves külföldi fo- lyóirat ismertetést adott közre. A Statistisk Tidskríft, a Journal of the Royal Statistical Society és a Giornale degli Economistí rész—
letesebb tájékoztatást adott e szakkönyvről. a Journal of Economic Literature pedig rövid annotáció formájában mutatta be a kiad—
ványt.
Évkönyvek. Demográfiai évkönyv. 1977. Ma- gyarország népesedése címmel jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal kiadványa. mely a hagyományos szerkezeti felépítésben tar- talmazza Magyarország népességének. ter- mészetes és mechanikus népmozgalmának alakulására vonatkozó adatokat. A kötet 1978.
évi előzetes adatokat, élettartam- és repro- dukciós mutatókat, valamint nemzetközi ada- tokat is magában foglal.
(Demográfiai évkönyv, 1977, Magyarország népese—
dése. Készült a KSH Népesedésstatisztikai főosztá- lyán. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1979.
417 old.) %
Az lparstatisztikai évkönyv, 1977. c. kiad—
vány az ipari szervezetektől begyűjtött nagy- számú alapadatot szakágazati bontásban te- szi közzé. A kötet a korábbi Ipari adattár he—
lyett kerül évente kiadásra.
(lparstatisztikai évkönyv, 1977. Készült a KSH Ipar—
sta'isztikai főosztályán. Központi Statisztikai Hivatal.
Budapest. 1978. 354 old.)
A Területi statisztikai évkönyv, 1978. c. kö- tet a ,,Helyzetkép a budapesti agglomeráció—
ról" c. terjedelmes tanulmányon kivül a me- gyékre és a városokra, a hosszú távú területi tervezés tervezési—gazdasági körzeteire, a te- lepüléshálózat azonos központi szerepkörű településeinek csoportjaira, valamint a kie—
melt — magasabb szerepkör betöltésére kije- lölt — nagyközségekre vonatkozóan tartalmaz adatokat.
(Területi s'atisztikai évkönyv, 1978. Készült a KSH Területi Statisztikai főosztályán Barabás Miklós ve- zetésével. Főmunkatárs: Kovács Tibor. Központi Sta- tisztikai Hivatal. Budapest. 1978. 396 old.)
Magyar szerző tanulmánya külföldön. A Studia Demogroficzne, a Lengyel Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottságának folyó- irata 1977. évi 49. számában közli dr. Hor—
váth Róbert kandidátusnak, a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi ta- nárának ,,Mysl demografiozno—ekonomiczna na Wegrzech" (A gazdaságdemográfiai—gon- dolat fejlődése Magyarországon) című tanul—
mányát. *
432
STATISZTIKA! HiRADÓ A Statisztikai Időszaki Közlemények c. so—rozat az alábbi kötetekkel bővült:
Közlekedési és hírközlési évkönyv, 1977.
(Összeállította a KSH Kereskedelmi és Közle- kedési Statisztikai főosztálya dr. Pálos István vezetésével. Szerkesztette Szabó Ottó. Fő- munkatárs Kovács Dezső. Statisztikai idősza—
ki Közlemények 428. (1978/11.) Központi Sta- tisztikai Hivatal. Budapest. 1978. 191 old.)
A 16—29 éves fiatalok helyzetének főbb jel- lemzői. (Készült a KSH Társadalomstatisztikai főosztályán Molnár László vezetésével. Ösz- szeáliitották Benda Gyula, Surányi Bálint, Vi—
ta László. Statisztikai időszaki Közlemények 429. (1978/12.) Központi Statisztikai Hivatal.
Budapest. 1978. 109 old.)
Beruházási—építőipari adatok, 1978. i—ii.
negyedév. (Készült a KSH Beruházási és Épí- tőipari Statisztikai főosztályán Dudás lános vezetésével. Főmunkatársak: dr. Kovácshází Iván, dr.,Puin Péter, dr. Auer—Katalin. Statisz- tikai időszaki Közlemények 430. (1978/13.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1978.
70 aid.)
Lakásépités—lakásmegszűnés, lakásépitési költségek, 1977. (Készült a KSH Beruházási és Építőipari Statisztikai főosztályán Dudás lá—
nos vezetésével. Főmunkatársak: dr. Harza László, Somogyi Györgyné. Statisztikai idősza- ki Közlemények 431. (1978/14.) Központi Sta- tisztikai Hivatal. Budapest. 1978. 104 old.)
Budapest népmozgalma, 1974—1976. (Ösz—
szeáilitotta a KSH Fővárosi igazgatósága.
Statisztikai Időszaki Közlemények 432. (1978/
15.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
1978. 335 old.)
Egészségügyi helyzet, 1977. (Készült a KSH Társadalmi Szolgáltatások Statisztikai főosz—
tályán Barta Barnabás vezetésével. Főmunka- társak: dr. Szoboszlay Sándor, Szabó Emilné.
Munkatársak: Dauda Sándorné, Hostin Ró—
bert, Ka/ász Lászlóné, Károlyi Györgyné Sza- lavári Istvánné, Vályi Ivánné. Statisztikai idő—
szaki Közlemények 433. (1978/16) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1978. 185 old.) Mezőgazdasági adatok, il—lii. (Készült a KSH Mezőgazdasági Statisztikai főosztályán.
Statisztikai időszaki Közlemények 434. (1978/
17.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
1978. 173 old.)
A nyugdíjasok életkörülményei. (Készült a KSH Társadalmi Szolgáltatások Statisztikai főosztályán Barla Barnabás vezetésével. Fő- munkatársak: dr. Jobb Sándor, dr. Miltényi Károly, Nagy Elek. Statisztikai időszaki Köz- lemények 435. (1978/18.) Központi Statisztikai
Hivatal. Budapest. 1978. 83 old.)
A fizikai dolgozók munkakörülményei. (Ké- szült a KSH Közgazdasági főosztályán dr.
Rácz Albert vezetésével. Főmunkatársak: So—
magyi Miklós, Vass Dezső. Statisztikai idő- szakit Közlemények 436. (1978/19.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1978. 83 old.)
idegenforgalmi statisztika 1977. (Összeállí- totta a KSH Kereskedelmi és Közlekedési Statisztikai főosztálya dr. Pálos István veze- tésével. Szerkesztette Takács János. Főmun- katárs Lukács Istvánné. Statisztikai időszaki Közlemények 437. (1978/20.) Központi Sto—' tisztikai Hivatal. Budapest. 1978. 171 old.)
Környezetstatisztikai adatgyűjtemény. (Kér—
szüit a KSH Társadalmi Szolgáltatások Sta- tisztikai főosztályán Barta Barnabás és dr;
Vukovich György vezetésével. Szerkesztette Braunitzer Rezső. Főmunkatársak: Bognár Bé- láné, Farkas János. Horváth Eszter, Sebő Góv bor. Statisztikai időszaki Közlemények 438.
(1978/21.) Központi Statisztikai Hivatal. Bu-r.
dapest. 1978. 209 old.) *
Háztartásstatisztika, 1977. (Készült a KSH Közgazdasági főosztályán. Statisztikai Idősza—
ki Köziemények 439. (1979/1.) Központi Sta—
tisztikai Hivatal. Budapest. 1979. 143 old.) A társadalmi mobilitás Magyarországon és Lengyelországban. Az 1972. és 1973. 'évi adatfelvétel összehasonlító elemzése. (Készült a KSH Társadalomstatisztikai főosztályán és a Lengyel Statisztikai Főhivatal Népes-edési és Társadalomstatisztikai főosztályán. vala- mint Statisztikai Kutató intézetében. A kötet előszavát Bálint József államtitkár, a Köz—
ponti Statisztikai Hivatal elnöke és Stanislaw Kuzínski, a Lengyel Statisztikai Főhivatal ei—
nöke irták. Az elemzést irta: Andorka Rudolf és Krzysztof Zagórskí. Statisztkiai időszaki Közlemények 440. (1979/2.) Központi Statisz—
tikai Hivatal. Budapest. 1979. 73 old.)
Belkereskedelmi és idegenforgalmi adatok, 1978. l—iii. negyedév. (Készült a KSH Keres—
kedelmi és Közlekedési Statisztikai főosztá- lyán. dr. Pálos István vezetésével. Szerkesz- tette Pintér, Tibor. Főmunkatárs dr. Bézi Er- zsébet. Statisztikai időszaki Közlemények 441.
(1979/3.) Központi Statisztikai Hivatal. Buda- pest. 1979. 78 old.)
Beruházási—építőipari adatok, 1978. l—lii.
negyedév. (Készült a KSH Beruházási és Épi- tőipari Statisztikai főosztályán Dudás János vezetésével. Főmunkatársak: dr. Kovácshází lván, dr. Puklí Péter, dr. Auer Katalin. Sta—
tisztikai időszaki Közlemények 442. (1979/4.) Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1979.
67 old.)
Mezőgazdasági adatok, lV. 1978. (Készült a KSH Mezőgazdasági Statisztikai főosztá—
lyán. Statisztikai időszaki Közlemények 443.
(1979/5.) Központi Statisztikai Hivatal. Buda- pest. 1979. 86 old.)
Tudományos kutatás, 1977. (Készült a KSH Társadalmi Szolgáltatások Statisztikai főosz- tályán, Barta Barnabás vezetésével. Szerkesz- tette Pártos Judit. Összeállította: Fehérváry Györgyné, Molnár Béláné, Szenes Istvánné.
Tóth Ödönné.VStatisztikai időszaki Közlemé- nyek 444.' (1979/6.) Központi Statisztikai Hi- vatal. Budapest. 1979. 303 old.—)