Politika szótár nélkül. Kristó Gyula: A magyar nemzet megszületése [könyvismertetés]

1 4 NÉPSZABADSÁG

^KULTÚRA 1997. má jus 28., szerda

M o z d u l a t m ű v é s z e t

-

GROMEK galéria, Károlyi-kert

Az ember olykor még Budapes­

ten is rátalálhat a demokrácia néhány szembeötlő előnyére. A tavaly óta csodásán felújított Károlyi-kert oldalában például ott a m ostanában megnyílt GROMEK fotógaléria, Pőcze At­

tila és társa „vállalkozása”. Ga­

lériát alapítani a belvárosban - általános meggyőződés szerint - igen drága, átlagembernek meg­

fizethetetlen móka. GROMEK viszont a telekár parancsuralma ellenére jött létre - a valaha sötét földszinti lakást nyitották ki utóbb galériának -, ami roppant fontos adalék, ugyanis a sze­

génység komolyan növeli a tu­

lajdonosok szabadságfokát.

Nincs szó nagy pénzről, azaz semmi sem akadályozhatja a mi­

nőségelv követését kiállításpoli­

tikájuk megtervezésekor. Ennek a nagyszerű szabadságnak a bi­

zonyítéka a galéria aktuális tár­

lata, a Mozdulatművészet, amely a magyar eszme- és fotó­

történet különösen becses és rit­

kán látható dokumentumait és művészeti alkotásait tárja a né­

zők elé.

A kommün utáni Magyaror­

szág fontos mozgalmai voltak a különböző szabad táncok moz­

dulatművészeti iskolái, melyek több dologban különböztek, né­

hányban megegyeztek. Azono­

sak voltak a klasszikus balett- ellenességben, a tánc és irodal- miasság közötti hagyomány el­

utasításában, hasonlatosak vol­

tak a test felszabadításának programjában, melyet az egyén és társadalom boldogulásának út jaként éltek és értettek meg.

(Mégiscsak: egy vesztes világhá­

ború, egy kalandorsággal teli forradalom és egy igazi szellemi ellenforradalom után volt az or­

szág.) Különböztek viszont a test és lélek egységének és felszaba­

dításának politikai következmé­

nyeit és jelentését illetően. Die- nes Valéria és tanítványai szá­

mára a mozdulatművészet a bel­

ső utak megismerésének útja volt, a szellem és test egysége a mozdulat, az individualitás kor- látozhatatlan szabadságának, mikro- és makrokozmosz azonos ritmusának a bizonyítékát jelen­

tette. Szentpál Olga iskolája a klasszikus avantgárd hagyomá­

nyát követte: a szimbólumok és metaforák egyaránt származtak a klasszika korából és a modem

„gépvilágból”. Madzsar Alice - Jászi Oszkár testvérének - isko­

lája a test felszabadítását a poli­

tikai szabadság megteremtésétől nemhogy nem választotta el, ha­

nem - különösen a nők esetében szorosan össze is kötötte azokat.

Az én felszabadítása, az osztály­

korlátok szétverése és a test sza­

bad önkifejezése, a hagyomány­

tól nem kötött és nem béklyózott mozdulat egymást feltételezik.

A GROMEK apró termében, a

Mozdulatművészet kiállításán egymás mellett jelenik meg e há­

rom hagyomány, arra kénysze­

rítve a látogatót, hogy minde­

nekelőtt elmerengjen azon, hogy az évek és évtizedek múltával a vizuális dokumentumok miként lesznek az eszmetörténet osztha­

tatlanságának bizonyítékaivá, miként lesz rajtuk egyre nyil­

vánvalóbban látható a kor ítéle­

te. Nincs semmi izgalmasabb, mint tetten érni, hogy az egyko­

riak pillantása, tekintete - mely­

nek technológiai és szociológiai lenyomata a fénykép - miben is tér el a mienktől, megérteni, hpgy ők miként látták a táncoló testeket és miért és miben látjuk mi másként. Tagadhatatlanul le­

nyűgöző például felismerni, hogy a Kassák nevelt lányát, Si­

mon Jolán gyermekét ábrázoló Lengyel Lajos-felvétel miben is tér el az ugyancsak őt, Étit ábrá­

zoló amatőr képsorozatból. (Éti utóbb Vas István hitvese lett, s fiatalon halt meg agydaganat­

ban.) Lengyel - aki közel állt Kassákhoz, s akinek munkája is némiképp az avantgárd pápa körének hivatalos reprezentá­

ciójának is tekinthető - szemé­

ben a táncoló Éti nem táncoló nő, hanem táncoló elvtárs. A ké­

pek legdöbbenetesebb sajátossá­

ga, hogy azokból szinte minden erotika hiányzik. Szabadon tán­

coló, boldog fiatal nőt ilyen aszexuálisan szinte lehetetlen ábrázolni. Lengyel azonban elv­

társat lát maga előtt, és óvako­

dik Eroszt beengedni a képbe.

Kassák puritanizmusa, a balol­

dali radikális nőemancipáció

tragikus tévedése íme így jelenik meg a képek dokumentumában.

Nem mellékesen érdemes Len­

gyel szabad égbolt alatt készült képeit összevetni a korszakok­

kal később készült Róbert M applethorpe-fotográfiákkal, melyeket a női test szexuális vonzása iránt homoszexualitása miatt érzéketlen művész készí­

tett Lisa Lyonról, az első ameri­

kai női body builderről a kaliforniai homokos partokon.

Lisa és Éti szinte ugyanazt a pá­

toszmintát mutatja, s micsoda egybejátszása ez a különbségek­

nek és azonosságoknak.

A tárlat egyik legnagyobb re- levációja - mindennek fényében talán érthető - az ismeretlen amatőr ugyancsak Étit ábrázoló sorozata. E képeken a táncosnőt nem a szabadban, hanem lakás­

ban látjuk, üres fehér fal előtt, egyetlen reflektorral megvilágít­

va. A stílus ismerős a húszas­

harmincas évekből, megannyi női aktot láttunk ebben a mo­

dorban, például maga Pécsi Jó­

zsef, a magyar fotográfia egyik házi istene is készített e stílus­

ban alkotásokat. Éti nem mezí­

telen, de nem is oly mértékig fel­

öltözött, mint Lengyel képein...

A manapság ismert trikóban és úszógatyákra emlékeztető se­

lyem táncruhában pózol a gép előtt: s íme, ezekből a mozdula­

tokból már nem hiányzik a moz­

dulatművészet immanens felis­

merése: a szexualitás és a sza­

badság egymást erősítik, egy­

mást feltételezik. A szabad em­

berek szépek, a szépség pedig vonzó. S ami még fontosabb,

ami a mozdulatművészet hagyo­

mányának egyik vizuális lénye­

ge a számukra, e képek erotiku- mának egyszerűen semmi, de semmi köze nincsen ahhoz a te­

vékenységhez, amelyet manap­

ság erotikus fotográfiának hív­

nak.

Az orkesztika, az avantgárd, a radikális baloldal a személyiség felszabadítását tűzte céljául, s a szabad emberek szexualitása - nem meglepő - nem lehet rab. De nem úgy és nem azt látták, amit mai napság Helmut Newtontól kezdve a magyar Szebeni And­

rásig látni szokás, ha testet lá­

tunk. Nem a mohó, és nőre éhes férfi pillantása ez - amelyet az angol kifejezéssel male gaze-nak hívnak, s amelyet ironikusan vetkőztető pillantásnak fordíta­

nánk -, hanem a társalkodóké.

Avantgárd és baloldali hagyo­

mányban - s ez lesz látható eze­

ken a képeken, a szabad nők ma­

gától értetődően egyenrangúak, illetve épp az lesz felismerhető­

vé, hogy ennek a kijelentésnek mennyire nincs relevanciája.

Máté Olga, Angelo, Pécsi József fotográfiái annak a szemléletnek a dokumentumai, amely ember és ember szövetségét szabadnak és szentnek látta.

A GROMEK galéria az egyik legtudatosabb és hasznosabb vállalkozás amit évek óta láthat­

tunk a városban. Csak remélhe­

tem, hogy lesz ki támogassa, lesz ki felismerje, hogy a digitális képözön korszakában nincs semmi fontosabb, mint a vizua- litás történetének archeológiája.

György Péter

A m e s e a l é l e k t á p l á l é k a

Kárpát-medencei magyar népmesemondók találkozója

Aki azt mondja, hogy a mese csak mese, annak fogalma sincs, mi az élet. Mert minden élet a meséből sarjad - fakadt ki Szőts Boldizsár, a Szabadkáról érke­

zett 87 éves népmesemondó. Ő már csak tudja, megjárta a ha­

dak útját, kitelepített bukovinai székelyek leszármazottja, há­

rom unokája és hat dédunokája van, ma is mesél mindnek ren­

desen. Bátyja és öccse viszont

csak legyintett a mesére, látszik ez rajtuk azóta is. „Mert - teszi hozzá Szőts Boldizsár - a mese a szegény ember iskolája. Ame­

lyik gyerek sok mesét hallgat, az mindig jobban haladott a sze­

rencsével.”

Szőts bácsi egyike azoknak a kárpát-medencei népmesemon­

dóknak, akik a napokban talál­

koztak a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban. Nem

tudni pontosan, hogy hányán vannak, csak keveseket isme­

rünk közülük, de ahogy Schváb Joli főszervező hangsúlyozta, ennek a rendezvénynek éppen az a célja, hogy rájuk találjunk.

És hogy az öregekkel együtt szerepeltek a fiatalok, köztük a mezőny legifjabbja, Gecse Dé­

nes hatéves detki óvodás.

Az elmúlt két évben már ren­

deztek mesemondó versenyt Gödöllőn, de akkor még csak helyi részvevőkkel. A tavalyi összejövetelük után tám adt az ötlet, hogy az eseményt orszá­

gossá, sőt a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta terü­

letére ki kellene terjeszteni. És azt a négy testvérváros - Bereg­

szász, Csíkszereda, Dunaszer- dahely és Zenta - barátságára építve lehetne elindítani. Az eredmény ismert: a Kárpát-me­

dencei Magyar Népmesemon­

dók Találkozójára közel ötven idős és fiatal jelentkezett és mu­

tathatta be tudását.

Hogy korunk mennyire nem kedvez a népmesék világának, nem kell különösebben taglalni:

ez alapvetően közösségi, aktív emberi kapcsolatokat feltétele­

ző műfaj. De talán még időben vagyunk ahhoz, hogy azokat, akik eredendően őrzik a népme­

semondás hagyományait, fellel­

jük és példaként felmutassuk a következő generációknak. És ahogy a fa ága a rügyeinek, úgy adhatják át a tapasztalatot az idősek a fiataloknak. Ezért is lett ennek a találkozónak a cí­

me: Fa ága rügyével.

Mint Schváb Joli rámutatott:

ezek az idős emberek gyakran nem is tudják, milyen értékek birtokában vannak. Teret kell adni nekik, hogy érezzék, amit ők tudnak,1 másnak is nagyon fontos. A gyerekek számára pe­

dig ez a találkozó a nagy tapasz­

talatok szerzésének lehetősége.

Az elhangzott szakmai értéke­

lésnek nem az volt a lényege, hogy rangsoroljon a mesemon­

dók között, hanem hogy az érté­

ket kiemelje, példaként állítsa.

A Kárpát-medencei Magyar Népmesemondók Találkozójára a szükséges pénzt különböző pályázatok révén sikerült összeszedniük. A Juhász Gyula Városi Könyvtár és a Petőfi Sándor Művelődési Ház kezde­

ményezését szerencsére sokan támogatták, így állni tudták a résztvevők szállását, étkezését, útiköltségét, sőt némi ajándékot is adtak mindenkinek útravaló- ra. A tervek szerint hasonló ta ­ lálkozót legközelebb két év múlva rendeznek.

J. B. Sz.

Lukáts Kató illusztrációja egy székely népmeséhez

A v á l l a l k o z ó s z f é r a

Mindannyiunk közös élménye:

iskolai fizika- vagy kémiaóra, a tanár bemutatja a kísérletet, de semmi. Nem az az eredmény, aminek lennie kellett volna.

Súrlódás, légellenállás, nem elég tiszta az alkohol, bármi le­

het az oka, de a tárgyak és anyagok nem a természet törvé­

nyeinek megfelelően viselked­

nek. A tanár végül feladja, in­

kább elmondja, hogy mi az, amit látni kellett volna.

A Fesztiválzenekar h-moll mi­

séje is megmaradt a kísérleti stá­

diumban. Elmesélve jobban hangzik, mint meghallgatva.

Hiába szükséges egy hangverse­

nyen a kockázatvállalás, ezen az estén valahogy nem jött össze semmi. Fischer Iván szoprán szó­

lista helyett a Holland Kama­

rakórus kisebb egységeit hasz­

nálta. Az ötlet védhető, indokol­

ható, és a Holland Kamarakó­

russal megvalósíthatónak tűnik, mert tökéletesen együtt, egyfor­

mán énekelnek, az eredmény azonban mégsem szép. Karakte­

res, egyéni hang helyett vékony hanghártyát hallani, nem is kife­

jezetten jó magasságokkal.

A megszokottól eltérő ültetési rend sem váltotta be a reménye­

ket. Közvetlenül a karmester két oldalára kerültek a fuvolák és oboák, és csak mögöttük kaptak helyet a hegedűk, illetve a brácsák. Ettől azonban nem játszottak jobban a fafúvók, vi­

szont a hegedűk Christe eleison alatti tyütyörgése kifejezetten

kellemetlen élménnyé vált. Le­

hetett volna így érdekesebb, szélesebb az akusztikai tér, de a trombitáknak csak a brácsák mögött jutott hely, s ha megszó­

laltak a nagy, fényes hangju­

kon, valósággal felborult a te­

rem.

Nem volt szerencsés az este. A m eghirdetett szólisták közül csak a könnyen éneklő, kelle­

mes hangú Christoph Prégar- dien tudott eljönni, a cserék pe­

dig csak tartalékok voltak. Bar­

bara Hölzl kemény hangján me­

reven énekelt, semmiféle kar­

mesteri mosolygás nem csalt elő belőle egy fényesebb, ünnepi hangot a Laudamus alatt, Peter Harvey pedig a maga iskolá­

zott, de jelentéktelen hangján a kifejezéstelen éneklésből tartott bemutatót. A nagy és oszthatat­

lan h-moll miséből csak részle­

tek váltak emlékezetessé: a kó­

rus hullámzása a Sanctus alatt, meg a mélyvonósok, a nagybő­

gős és a három csellista, akik olyan határozott alapot fektet­

tek le, hogy arra egy jó előadást is föl lehetett volna építeni.

Ha korábban mindannyiunk közös élményéről volt szó, ak­

kor valószínűleg nem lenne tisztességes elhallgatni, hogy a közönség szeretettel fogadta az előadást, nagy volt a taps és ováció. Nem is tudom... A mű­

vet ünnepelték? A kísérletező kedvet? Vagy lehet, hogy ez az egész mégis jó volt?

Fáy Miklós

P o l i t i k a i s z ó t á r n é l k ü l

Kristó Gyula: A magyar nemzet megszületése

Nem kell különösebb jóstehet­

ség ahhoz, hogy leírjuk: korai kárpát-medencei történelmünk jeles tudósának új kötete vitát fog kiváltani - egyebeken kívül azért, mert maga is vitázik elő­

dei megállapításaival. Jó esély van rá, hogy a vita nem fajul majd el, hanem termékeny lesz - az esély alapja a könyvnek, A magyar nemzet megszületésé­

nek tárgyszerűsége, higgadtsá­

ga, nem utolsósorban pedig sze­

rénysége.

Kristó Gyula az előszóban le­

szögezi, hogy a középkori nem­

zet mibenléte nyitott kérdés, ró­

la legföljebb tudati, lelki, érzel­

m i tényezőként beszélhetünk.

Utána - a Szegedi Középkortör­

téneti Könyvtár 12. köteteként napvilágot látott munkájának teljes első felében - összefoglal­

ja az általános nemzetfog álmát és a magyar nemzet fogalmát megragadni kívánó európai és magyar szakirodalom legfonto­

sabb megállapításait. Belőlük sokat elfogad és még többet el­

vet. Hogy azután az elődök ta ­ pasztalataiból és a maga kuta­

tásaiból az eddigi legpontosabb tanulságokat próbálja leszűrni.

A nemzet megszületésének folyamatát Kristó négy ismérv alapján vizsgálja. Az első az Európa más tájain sem ismeret­

len idegengyűlölet, amelyik bi­

zonyos mértékben - és főkép­

pen fogalomszinten, a korabeli krónikairodalomban - nemzet­

formáló mozzanat lehetett. A szerző részletesen tárgyalt pél­

dája az „őrjöngő német” (furor Teutonicus) fogalma - szerinte azt nálunk a keresztény magya­

rok gestájának szerzője írta le először, a XIII. század elején.

Hivatkozik Anonymusnak az idegeneket megvető - Álmost idéző - mondataira is: „Ne tö­

rődjetek az oroszok és kunok sokaságával, akik kutyáinkhoz hasonlatosak. Vajon nem juhá­

szodnak-e meg tüstént a ku­

tyák, amint uruk szavát meg­

hallják?” Nem hagyja említet- lenül a Gertrudis királynéval érkezők keltette „meráni ellen­

szenvet”, IV. László kivétele­

zett kunjainak utálatát és az ország előkelőitől III. Andrásra

kényszerített kötelességválla­

lást, hogy „idegeneknek” nem adományoz birtokokat, tisztsé­

geket.

A második ismérv a közös múlt. Ez nemigen lehetett a cso­

daszarvas mondája, hanem sok­

kal inkább - Anonymusnál is, Kézai Simonnál is - az Attilá­

tól, illetőleg a hunoktól való konstruált leszármaztatás.

A nemzet kialakulásában fontos szerepe volt - és ez a har­

madik ismérv - az állami kere­

teknek. A szerző szerint a kö­

zépkorra vonatkozóan „ez a nemzetfogalom... nem kirekesz­

tő volt, hanem minden alattva­

lót - nyelvre, szokásokra, ere­

detre való tekintet nélkül - ma­

gában foglalt”.

A negyedik ismérv a haza fo­

galmának tartalma. Kristó se­

regnyi adattal bizonyítja, hogy a patria szó jelentése „szülő­

földből” Európa nyugati részén már a XI. és a XII. században egyre gyakrabban „haza” lett, s hogy a XIII. század utolsó há­

rom évtizedében Magyarorszá­

gon is ez utóbbi értelem váltot­

ta fel az addigi „szülőföld” és

„ország” jelentést.

E változáshoz kapcsolódva Kristó ütközteti egymással Anonymus és Kézai nemzetkon­

cepcióját: az előbbi „államnem­

zeti”, az utóbbi „nyelvnemzeti”

felfogást vallott. Szűcs Jenővel vitatkozva megjegyezvén azt is, hogy az alapvetés Anonymusé volt, és azon Kézai csak változ­

tatott. Mégpedig úgy - fejtegeti Kristó -, hogy azt „szélsősége­

sen túlhajtott, már-már faji jel­

legű etnikai alapállássá torzí­

totta”.

Summázatként a szerző meg­

ismétli: a magyar nemzet a XIII. században - nem előbb és nem később - született meg. Be­

fejezésül pedig ezt írja: „annyit kérek az olvasótól, hogy amennyiben nem ért velem egyet, ne politikai szótárban keressen címkét erre, ne nem­

zetárulást vagy -gyalázást em­

legessen, hanem ténybeli isme­

reteim, analizáló képességeim hiányos voltára gyanakodjék”.

(Szegedi Középkorász Műhely) Daniss Győző

tis z a tá j

Í z e l í t ő a m á j u s i s z á m b ó l Csíki László: Emlékvers (az újjáalakult Vörösmarty Akadémiának, Kápolnásnyékre) - Lászlóffy Aladár: Farkas nevére (Gyalog-Farkas, Huszár-Farkas, Farkas-Farkas) - Tőzsér Árpád: Az Északi Géniusz metamorfózisai - Szepesi Attila: Csótány-induló - Kálnay Adél: Ked­

ves Naplóm! - Szántó T. Gábor: Könyvbemutató - Kiss Anna: Változá­

sok - Sigmond István: Álomtizér a templomban - Erdélyi Erzsébet-No- bel Iván: „bennem annyi optimizmus sincs, mint egy buldózerrel leta­

posott kétéltüben... (Beszélgetés Sigmond Istvánnal) - Új regénykor­

szak? - Kritikák - Diákmelléklet: Vida István: Tandori Dezső Halottas urna két füle e. e. cummings magángyűjteményéből.