• Nem Talált Eredményt

KONCERT IRODALOMMAL

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "KONCERT IRODALOMMAL"

Copied!
5
0
0

Teljes szövegt

(1)

KONCERT IRODALOMMAL

A közönség egy tagjaként, a komolyzene kedvelőjeként szeretném megosztani gondolataimat egy hangversennyel kapcsolatban.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében adott koncertet az Alkotó Muzsikusok Társasága 2018. szeptember 17-én. Az összművészeti csoport 1991-ben alakult, tagjai olyan hivatásos muzsikusok, akik zenetanári, zenekari művészi tevékenységük mellett komponálnak, illetve irodalommal vagy képzőművészettel foglalkoznak. Több éve rendszeresen jelentkeznek műsorukkal az Ars Sacra Fesztiválon, idén is, tavaly is a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatalának gyülekezeti termét választották helyszínül. Köszönet Aradi György lelkész úrnak a terem rendelkezésre bocsátásáért. Az elhangzott művek az Alkotó képmását, a Teremtő jelenlétét tükrözték.

A hosszú éveken át munkálkodó AMT ügyvezető titkárnő, Forgács Éva 85.születésnapját köszöntötte Szendi Ágnes műve, a Zongoramuzsika 45. a szerző előadásában. A darab Mozart ária részleteket villantott fel, hiszen Éva személyében operaénekesnőnek szólt az ajánlás.

Szendi Ágnes

(2)

Ezután egy polihisztor, Révi Tamás önéletrajzi írásából – „Zenészi életpályám”

Révi Tamás

– hangzott el részlet. Révi énekes, képzőművész, filmkészítő. Gyermekszínész volt, futballbíróként is tevékenykedett. Fő foglalkozása szerint mérnök (nevéhez fűződik pl. a BAH-csomópont tervezése).

Szánthó Lajos

Szánthó Lajos maga zongorázta Prelúdium c. kompozícióját, amelynek ellenpont szerkezetében a nagy elődök (Schütz, J. S. Bach) istenfélő áhítata tükröződött. Nógrádi Péter „Arabeszk” c. művének II. és III. tételét hallhattuk, – mely mű tulajdonképpen egy hegedű-zongora szonáta – Windberg Anna (hegedű) és Cs. Nagy Ildikó (zongora) nagyszerű tolmácsolásában.

(3)

Windberg Anna (hegedű) és Cs. Nagy Ildikó (zongora)

Csepregi György íróként és zeneszerzőként egyaránt bemutatkozott. „A kivételes pillanat” c. írása az alkotói sugallatot örökítette meg némileg humoros formában. Cs. Nagy Ildikó kiváló előadásában pedig az „Egy arc tulajdonságai”

c. Csepregi zongora ciklusból hangzott el néhány tétel: 1. Életigenlő, 2.

Töprengő, 13. Tiszta, 14. Fúga – egy arc alakváltozásai. Egy szóló csellómű következett Simonova Jaroszlava ukrán származású ígéretes tehetség

Simonova Jaroszlava

művésznő interpretálásában. Véleményem szerint a kompozíció – Szendi Ágnes: Áhítat c. alkotása – Haydn Esterházy Fényes Miklósnak baritonra írt

(4)

műveinek megszólalási jellegét idézte modern stílusban. Keith Jarret zenei gondolatai elevenedtek meg Magala Ronnie „Fémesen, tűnődve” c. zongora-

Ronnie Magala

darabjában, melyet szerzője adott elő élményszerűen. Nagy várakozással hallgattam Bujtás József zeneszerző művét, a hegedűre és zongorára komponált Poema-Fantasia-t, melyben a hegedűszólam a Liszt rapszódiák világát idézi, zongoraszólama Szkrjabin poémáira utal. Bujtás Bartók, Szokolay és Kurtág méltó örökösének tekinthető, de határozottan felismerhető egyéni hangvétele. A darabot a zeneszerző lánya, Bujtás Anita játszotta hegedűn és Mészáros Zsolt zongorán.

Pintér László-bariton, Tötös Krisztina-klarinét, Bálint Alexandra-zongora

Méltó zárásként a hívő lelkületű Gallai Attila megzenésítése hangzott el Szabó

(5)

Gallai Attila

László Dezső versére, „A Határtalan” címmel. Előadói: Pintér László –bariton, Tötös Krisztina – klarinét, Bálint Alexandra –zongora. A mű utalt Jézus Krisztus határtalan szeretetére a helyszín szeretetteli méltóságának miliőjében!

Kaszti Árpád

Alkotó Muzsikusok Társasága: Üdvözöljük az Alkotó Muzsikusok ...) A muzsikáló szereplőkről a beszámoló helyszínén készültek a képeket Ronnie Magala

készítette.

(A Szerk. megj.)

http://www.alkotomuzsikusok.hu/

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Azt gondolom, hogy ez a film egy vagy két hét múlva (de lehet, csak öt év múlva) mégiscsak változásokat idéz elő a nézőjében.. – Ha jól értem, a formanyelv

One of the basic Tur´ an-type problems is to determine the maximum number of edges in an n-vertex graph with no k-vertex path. Then Theorem 1.1 follows from another theorem of Erd˝

Mindig újból és újból Isten segítségével talpra állt, és ami ő ket nagyon segítette az, hogy édesanyámmal olyan végtelen szeretetben éltek, és a gyermekeivel együtt

8 Az egyetlen figyelemre méltó kivétel: Gergely Gergely, Szabó Dezső stílusa, szerk. E rövid monográfia Szabó Dezső stílusának nagyon sok széttartó vonására mutat rá,

Műveim volt és jelenlegi előadói közül, a nagybőgősökön kívül, a következő nagy neveket emelem ki: Matuz István, Virágh András, Hűvösvölgyi Ildikó,

Színezzük ki a csúcsokat a lehet ˝o legkevesebb színnel úgy, hogy szomszédos csúcsok nem kapnak azonos színt3. Az azonos szín ˝u csúcsok használhatják ugyan

Álltunk a Duna-parton, Lócika megsértődött vala- miért, futólag megállapí- tottam, hogy ezek a kecs- kék is megnőttek. Aztán Gellért eltört

1 Computer and Automation Research Institute, Hungarian Academy of Sciences, gyarfas@sztaki.hu 2 Alfréd Rényi Institute of Mathematics, Hungarian Academy of Sciences, simonyi@renyi.hu