MIHELICS VID KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS KINCSESTÁR

K I N C S E S T Á R

f ) ^

KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS

BUD APES T, 1933

KIADJA A MAGYAR SZEMLE TÁRSASÁG

I R T A

MIHELICS VID

e g y e t e m i m a g á n t a n á r

813114

I. A KERESZTÉNY TÁRSADALOMSZEMLÉLET . . . . 3

и. Irányelvek a speciális kérdés megoldásá- hoz ... 9

A m agántulajdon... 11

A munka ... 16

A termelés tényezői ... 20

Az állam ... 28

III. A KERESZTÉNY SZOCIÁLIS MOZGALOM . . . . 34

A romantikusoktól XIII. Leó fellépéséig . . . . 36

A „Rerum Novarum” e n cik lik a ... 45

Szociálpolitikai vívmányok ... 50

Intézmények és szervezetek ... 56

A fehér internacionálé... 61

A „keresztény szocializmus” Magyarországon. . 65

IV. A FEJLŐDÉS I R Á N Y A... 6 8 A vallásos szocialisták... 69

Szociálpolitika vagy szociális reform ?... 72

A „Quadragesimo Anno” e n c ik lik a ... 74

Tárgymutató ... 78

Irodalmi tájékoztató ... 80

|M . TUD. ,

[ Y :

I b i i

lOLNAI BÉLA KÖNYVTARA

tmí'in.'i«4 íjryar Szemle Társaság tulajdonában levő ,O ld Kenntonian Style‘ anyadúcokkal szedte és nyomta a Tipográfiai Műintézet. Budapest. V, Bátbory-utca Iá

TARTALOM

KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS

I

A KERESZTÉNY TÁRSADALOMSZEMLÉLET A szociális kérdést csak világnézeti alapon lehet megoldani, illetve megoldását csak ilyen alapon lehet megkísérelni. Némelyek talán megütköznek könyvecs- kénknek ezen a kezdő tételén, pedig igazságáról futó' lagos elmélkedés is meggyőzhet bennünket. A modern társadalmi kérdés: kérdés azok után az eszközök után, amelyeknek segítségével megszüntethetjük a tisztán mun' kájára utalt néposztály tagjainak létbizonytalanságát és a szociális igazságosságot juttathatjuk érvényre a társadalom rendelkezésére álló anyagi, szellemi és erkölcsi javak eh oszlásában. Már most kétségtelen, hogy az ekként értel­

mezett szociális kérdés megoldása cselekvő erőkifejtést követel, vagyis az, aki erre vállalkozik, nem bízhatja rá magát az események sodrára. A tevőleges erőkifejtésnek viszont feltétele az, hogy legyenek határozott társada­

lompolitikai és gazdaságpolitikai céljaink, amelyeknek elérésére törekszünk. A célok kitűzése azonban elvá' laszthatatlan egész világfelfogásunk alapvető szempont­

jaitól, mert mindenekelőtt arra a kérdésre kíván választ, hogy mi az értelme egyáltalán a társadalomban való élésnek. A szociálpolitikai és gazdaságpolitikai rendsze­

rek tehát szükségszerűen társadalombolcseleti háttérrel bírnak, amiből következik, hogy a szociális kérdés is világnézeti probléma. A megoldására törekvő irányzatok világnézeti jellegét csak fokozza továbbá, hogy a célokat

3

4 A KERESZTÉNY TARSADALOMSZEMLÉLET szolgáló eszközök megválasztásában döntő szerepe van a rendszerhez tartozó társadalmi erkölcstan milyensége' nek. Abból a körülményből tehát, hogy különböző vi­

lágnézetek vannak és lehetségesek, észszerűen következik a szociális rendszerek többfélesége.

Szerencsére azonban végeredményben az összes lehet' séges irányzatok a társadalomszemlélet három fajára vezethetők vissza s így három csoportba oszthatók. Az osztályozáshoz választóvonalul az a felfogás szolgál, amelyet az egyén és a társadalmi közösség viszonyáról vallunk.

A társadalomról, tehát az embereknek állandó, szer' vezett és céltudatosan összeműködő együttéléséről szólva ugyanis meg kell különböztetnünk a társadalmi tagokat és magát a közösséget. Általánosan elismert igazság, hogy az embernek végső törekvési pontja a ,,jó”, más­

ként kifejezve a boldogság, hiszen már Aristoteles meg' állapította, hogy minden élőlény valamilyen módon a jót kívánja. A társadalomban élő ember azonban ebbeli törekvésében, minthogy a boldogságnak bizonyos anyagi jólét és a társadalmi tagok kapcsolatainak rendezettsége is a kelléke, a maga előnyét munkálva, összeütközhetik más egyéneknek, sőt az egész közösségnek érdekeivel.

Mely érdekek érvényesüljenek ebben az esetben? A kérdésre két abszolút felelet hangozhatik el. Az egyik az, hogy érvényesüljön az egyén, a másik az, hogy ér' vényesüljön a közösség. Az előbbi az individualizmus, az utóbbi a szocializmus társadalomszemlélete.

Nekünk természetesen nem feladatunk, hogy perbe szálljunk itt akár az individualizmussal, akár pedig a szocializmussal. A korlátlan egyéni szabadság elvének és a jogállam eszméjének következményei elvégre úgy szellemi, mint gazdasági téren közismertek. Utóbbi te­

rületen már kezdettől fogva annyira kirívóak voltak a hátrányok, hogy a történelem egyáltalán nem ismer olyan államot, amelyben a tant a maga eredeti tiszta'

INDIVIDUALIZM US ÉS SZOCIALIZMUS 5

ságiban megvalósították volna. Ma pedig nincs is liberális államférfiú, közgazdász, vagy tudós, aki a jogbizton- ság fentartásán túlmenően ne jelölne ki az államnak szó- ciálpolitikai feladatokat is. Az individualizmussal ellen' tétes szocializmus szerint a társadalmi közösség a forrása minden jognak, az egyénnek tehát nincsenek olyan jogai amelyek önértékességéből, emberi természetéből szármáz' nának. Ennek a szemléletnek gazdasági rendszere a kü' lönböző árnyalatú kollektivizmus, azaz az állam, vagy a szakszervezetek által irányított közös termelés, sőt a kommunizmusban a közös fogyasztás is. Minthogy pedig az egyéni életviszonylatok rendezésében a közösség aka' rata csak akkor lehet legfőbb szabály, ha a társadalmon kívül más szabályalkotó hatalmat nem ismerünk el, a következetesen kiépített szocialisztikus társadalomszem' lélet szükségszerűen atheizmust foglal magában. Ami a szociális következményeket illeti, bizonyos, hogy a libera' lizmus gazdasági rendszerében, a kapitalizmusban, az em- berek zöme csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud gon' doskodni szükségleteinek fedezéséről. Ezzel szemben te­

hát a kollektivizmus, amennyiben mindenki számára ké- pes biztosítani az anyagi létet, tagadhatatlanul haladást jelent. Minthogy azonban elvben sem ismeri el az egyén önértékességét s az egyéniséget teljesen alárendeli a kö' zösségnek, a társadalom tagjait megfosztja személvisé' güktől, holott az ember számára éppen a személyiség kifejthetése a legnagvobb jó. Nvilvánvaló tehát, hogy a két szélsőség között egy harmadik társadalomszemlélet' nek is kell lennie, amely helyes viszonyt teremt az egyén és a közösség között s amelynek gazdasági rendszerében a szocialisztikus megoldásból megtalálhatjuk célként az anyagi lét biztosítását mindenki számára, de amely emel' lett lehetőséget nyújt a személviség kibontakozására, mindenesetre a közösség sérelme nélkül.

Az egyén és a közösség viszonyában ezt a harmadik megoldást nyújtja a kereszténység társadalomszemlélete.

6 A KERESZTÉNY TÁRSADALOMSZEMLÉLET Amikor ezt mondjuk, akkor a kereszténységet nem mint vallást, hanem mint szociológiái valóságot nézzük. Nem vizsgáljuk azt, hogy az ember valóban a személyes Isten teremtménye-e s mint ilyennek valóban az Istennel való erkölcsi egyesülés, vagyis az üdvözülése az abszolút célja, — ez a belátásnak és a hitnek a dolga — hanem csak megállapítjuk, hogy amikor a keresztény tanítás ezeket a hittételeket hirdeti, a legjobb szabálvt is meg­

adja a társadalomban élő emberek egymásközti és a közösséghez való viszonyának rendezésére. Az embernek fentebb jelzett abszolút céljából következik ugyanis, hogy ezt az abszolút emberi célt kell szolgálniok a társadalmi alakulatoknak és intézményeknek is. Az egész társadalmi berendezkedésbe cenát ez az individuálethikai szempont az irányadó. Az ember azért él társadalomban, hogy a maga abszolút célját jól és biztosan munkálhassa, vagyis az egész társadalmi közösség ebben az emberi célhoz való rendeltetésében bírja létokát és értelmet. Egysze­

rűbben kifejezve: a társadalomban kialakult természetes és mesterséges társaságok eszközök az emberi cél érdeké­

ben. Az államnak, mint ezzel később külön foglalkozunk, az a feladata, hogy védje, fentartsa és gyarapítsa a köz­

jót, amely a keresztény bölcselet fogalmazása szerint magában foglalja az emberi jóléthez szükséges anyagi, erkölcsi és szellemi természetű javakat. Ez a közjó nem a kormányzóknak kiváltsága, sem pedig -a sokaság min­

den egyes tagja részére egyenlőképpen Kiosztandó jóléti mennyisége hanem a társadalmai közösség jóléte és egész­

séges volta, ami természetesen kihat a társadalom min­

den tagjára. Hogy kihasson, ez az állam feladata. Az állam azonban nem teljesíthetné ezt a feladatát, ha adott esetben, amikor az egyén és a közösség, az egyéni jó és a közjó összeütközik, nem a közösséget, illetve a közjót részesítené előnyben. Egyenesen kötelessége ez az állam­

nak, mert az igazságosságból folyik, hogy csak a közjó szolgálása jogosíthatja fel az embert a közjóból való

JOG A LÉTMINIMUMHOZ 7 merítésre. Az a jog, hogy az ember társadalomban éh hét, kötelességeknek válik forrásává a társadalommal szemben.

Az ember elé tűzött abszolút célból s az egyén ön' értékességéből következik, hogy az egyénnek olyan ter­

mészetes jogai vannak, amelyeket a közösség nem vehet semmibe s az állam is védeni köteles. Minthogy pedig ez az abszolút cél, az üdvözülés, minden ember számára ugyanaz, a társadalom minden egyes tagjának egyenlő­

képpen joga van azokra a létfeltételekre, amelyek nélkül a célt nem érhetné el, joga van addig a mértékig, ameddig a célhoz viszonyítva ezek a feltételek nélkülözhetetlenek.

Az embereknek az abszolút cél tekintetében való egyen­

lőségéből, ebből a metafizikai egyenlőségből következik tehát, hogy az embereknek egyenlő és feltétlen joguk van a földi javaknak is arra a minimumára, amelynek hiányában létezésük értelmét, vagyis emberi rendeltetésü­

ket meg nem valósíthatnák. így rajzolódik ki előttünk a keresztény társadalombölcseletnek az a sajátos jellege, amely miatt némelyek negativ kommunizmusnak neve­

zik. Annyit jelent ez, hogy a létminimum kielégítéséig a javak használatából kizárni senkitsem lehet s hogy az államnak, mint a közjó letéteményesének, biztosítania kell minden egyes polgára számára a létminimumot. Az emberi személyiségnek ilyen módon történt figyelembe­

vétele után azonban az egyéniség lép jogaiba, vagyis a javaknak még fenmaradó mennyiségében nem egyenlő osztozkodásnak van helye, hanem abból ki-ki a maga rendi állásának, képességeinek, igyekezetének és szeren­

cséjének, vagyis az esetlegességekben rejlő egyenlőtlen­

ségnek megfelelően részesedik. A keresztény társadalom- szemléletben eszerint az individuálethikai nézőpont van előtérben, mert hiszen a kereszténység olyan erkölcsi törvényeket vall, amelyeket Isten írt elő, amelyeket te­

hát semmiféle földi hatalom sem változtathat meg s ame­

lyek így a lélek önértékességéhez mért szabadságot biz-

8 A KERESZTÉNY TÁRSADALOMSZEMLÉLET tosítják az ember számára. Ez a nézőpont azonban sem- miképpen sem zárja ki, sőt egyenesen megköveteli azt, hogy a közjó megelőzze az egvéni jót, vagyis a társada' lom minden tagja a maga cselekvésében tekintettel le' gyen a közösségre és az általános jólétre.

A szocializmus a mechanikus egyenlőségi elvet tú' lozza, az individualizmus egyoldalúan a szabadsági elvet hangsúlyozza s mindkettő hibázik még azzal is, hogy az organikus társadalmi közösséget atomizálással és niveb látással önkényes, illetve centralisztikus kényszertársa' dalommá silányítja. A keresztény társadalombölcselet, amikor a természetjog organikus'szolidarisztikus elvét he' lyezi ezzel szembe, feloldja az individualizmus és a szó' cializmus ellentétét, nem középutas kompromisszum gya- nánt, hanem mint önálló, sajátságos rendszer. Annál sajnálatosabb, hogy a tudomány jóidéig nem tulajdoni' tott nagyobb jelentőséget a keresztény szociális tannak, a nagyközönség pedig ma sincs tisztában horderejével.

Sok minden más okot mellőzve, a legfőbbet talán abban jelölhetjük meg, hogv a keresztény szociális irányt ke- resztény „szocializmus” gyanánt szokták elbírálni, amely esetben a kereszténység szociális tanítása és törekvése puszta visszahatásként tűnik fel egyrészt a liberalizmvs, másrészt a szocializmus ellen, csupán reakció gyanánt, amely addig érvényesül, amíg a kiváltó okok, a liberaliz' mus és — a közfelfogás szerint még inkább — a szó- cializmus fennállanak. Holott fejtegetéseinkből nyilván' való, hogy a keresztény szociális irányt a másik kettőtől nem mennyiségi, hanem minőségi különbségek választják el. Az ellenséges, vagy közömbös ítéletek tévedését min' denesetre enyhíti, hogy régebben magának a keresztény szociális irányzatnak képviselői keverték össze a fogai' makat, főképpen praktikus okokból, olyan megfontoló' sok alapján, hogy a „szocializmus” kifejezés megtartásé' val könnyebben visszaszerezhetik a marxizmus által eb hódított milliós tömegeket. Hazánkban azután annyira

A SZOLIDARIZMUS ELVE 9

meghonosodott ez a helytelen elnevezés, hogy tárgykö­

rünk közérthető meghatározása céljából kénytelenek vol­

tunk könyvecskénk címéül használni. Pedig ha már ép­

pen műszót keresünk, akkor helyes megjelölésnek a „szo- lidarizmus” kínálkozik, mert ez kifejezésre juttatja a ke­

resztény társadalombölcseletnek azt a jellegzetes tanítá­

sát, hogy az egyén és a közösség a kölcsönös adás és kapás viszonyában áll egymással, vagyis kapcsolatukat a szolidaritás elve jellemzi: egy mindenkiért és mindenki egyért. Rövidség okából mi is többször fogunk élni ezzel az elnevezéssel.

II

IRÁNYELVEK A SZOCIÁLIS KÉRDÉS MEGOLDÁSÁHOZ A keresztény bölcselet azzal az alapvető követel­

ménnyel terheli meg a rendezett társadalmat, hogy benne és általa minden tagnak hozzá kell jutnia az „emberhez méltó lét” feltételeihez, vagyis azokhoz a javakhoz, ame­

lyek nélkül nem tudná megvalósítani emberi rendelteté­

sét. Nyilvánvaló azonban, hogy az „emberhez méltó lét” fogalmának konkrét tartalmát nem tudjuk örökre szóló érvényességgel meghatározni. Ez a fogalom min­

dig valamely optimumot jelent, amelynek elérésére az adott kor felfogásához és tárgyi lehetőségeihez mérten kell törekednie a kereszténv társadalomszemlélet szoli- darisztikus elvét valló társadalmi és gazdasági politiká­

nak. A célnak ilyen eszményi volta hozza magával, hogy a feléje tartó szociális iránynak, amely benne él a mozgó és haladó valóságban, állandóan közelebbi és minden te­

kintetben pontosan körülírható célokat, valamint ezekhez vezető eszközöket kell választania. Az eszményi cél így tulajdonképpen csak ismérv lesz, amelynek segítségével a konkrét célok és eszközök helyességét és sorrendjét elbírálhatjuk. Amilyen tiszta fényben ragyog az esz­

10 IRÁNYELVEK

mény, annyira változatosak lehetnek tehát a közbeeső célok és eszközök. Ezek megválasztásában ugyanis már a legkülönbözőbb nézetek érvényesülhetnek, mert hiszen a pozitív tényeket különböző szempontokból lehet vizs­

gálni és a lehetőségek számbavételénél is egyéni ítéletek szerepelnek. Esetlegességekről és praktikumról lévén szó, a keresztény egyházaknak nem hivatásuk, de nem is feladatuk, hogy ebben a tekintetben javaslatokkal állja­

nak elő. Ennek ellenére azonban téves az a nézet, mintha a keresztény szociális irány mögött nem állana egy fő­

ként szociálethikai jellegű zárt tételrendszer. Ha ugyanis a keresztény társadalomszemléletből nem is folynak köz­

vetlen szabályok és részletes utasítások, a természetjog segítségével igenis levonhatók azok az elvek és kitűzhe- tők azok az irányvonalak, amelyek alkalmasak a társa­

dalmi rend megalapozására és így a szociális kérdés meg oldására is. Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a természetjog segítségül hívása észszerűen folyik a keresz­

tény világnézetből. E világnézet szerint ugvanis a ter­

mészetben Isten az egyedüli végső cél s így minden létező ehhez a célhoz igazodik. Mindaz tehát, ami meg­

felel a természetnek, a természeti törvény erejével lép föl. Ez a természeti törvény minden emberi törvénynél erősebb, mert Istenre közvetlenül támaszkodó jogforrás, s így a belőle folyó természetjogot nem is gyengítheti sem­

miféle tételes jog. Természetjogi jellege van így mind­

annak, amihez az embernek természeténél fogva képes­

sége és hajlama van s amire az embernek bármi tekintet­

ben szüksége van abból a célból, hogy betölthesse rendel­

tetését.

Megismételve tehát az imént mondottakat, az em­

bernek, valamint a társadalomnak a keresztény bölcselet által meghatározott célját és a természetjog parancsait kell szem előtt tartanunk, amikor módosítás és javítás céljá­

ból vizsgáljuk mindazokat a viszonylatokat, amelyekben napjaink szociális elégedetlensége ielerh’kezik, Л pana-

6Zok részben anyagi, részben erkölcsi természetűek. Az anyagi természetűek a szükséges javak nélkülözésére, a munka meg nem felelő javadalmazására és a tőkétől való nyomasztó függésére, az erköjcsi természetűek a munka átértékelésére és a munkás személyiségének eb nyomására vonatkoznak. Mindezek a panaszok, ha mód' szeresen vizsgáljuk eredetüket, a magántulajdonnak, a munkának, a termelési tényezők viszonyának és a társa' dalomban alakult szervezeteknek problémáját vetik fel.

A MAGÁNTULAJDON

A magántulajdon központi jelentőségét már az a tény is bizonyítja, hogy a társadalmi intézmények közül ezt éri a legtöbb támadás mindazoknak az irányzatok' nak részéről, amelyek a vagyontalan tömegek anyagi és erkölcsi felemelésére törekszenek. A szocialisták egye' nesen azt állítják, hogy a magántulajdon igazságtalan' ságból ered és csak arra szolgál, hogy örökkévalóvá tegye az igazságtalanságot. Éppen ezért szerintük a magán- tulajdont el kell törölni, vagy legalább is a termelési eszközöket köztulajdonba kell venni. A szocializmus nem lát ebben semmi nehézséget, mert a pozitív törvény- elmélet alapján áll, amely azt vallja, hogy az államhata­

lom a forrása minden jognak s így az államhatalom bár­

mikor visszavonhatja az általa engedélyezett tulajdon­

jogot is. A szocializmussal ellentétes társadalomszemlé- let, az individualizmus viszqnt a tulajdonjog ter­

jedelmét annyira túlozza, hogy a javakkal szerinte kor­

látlanul rendelkező tulajdonos azokat akár el is pusztít­

hatja, mint ahogy meg is történik a liberális gazdasági rendszerben, amikor pl. az árak tarthatása végett a kávé, a gabona és egyéb termények bizonyos részét megsemmisí­

tik. A keresztény szolidarizmus ezzel szemben azt tanítja, hogy a tulajdonjog reális jog, de nem korlátlan, mert kötelességek és terhek járnak vele. A szociális kérdés szempontjából ez a tétel igen nagy fontossággal bír.

NÉZETEK A TULAJDONJOGRÓL 11

Mindenesetre mielőtt a magántulajdon tartalmát és terjedelmét kutatnók, előbb még egy másik joggal, az úgynevezett használati joggal kell tisztába jönnünk. A Kiindulási pont az, hogy minden megszületett embernek, mivel halhatatlan leikénél fogva önértékkel bír, joga van a létezéshez. Miután pedig létfentartása végett rá van utalva a külső javakra, joga van azok használásához.

Erről a jogáról le sem mondhat, mert hiszen ebben az esetben életéről kellene lemondania, amelyet nem magá' nak, hanem Istennek köszön. A használati jogot tehát maga a természet adta az embernek, személyes jog gya' nánt, amelynek tárgya a földi javak osztatlan egésze.

Ha a létfentartás, a szükség kényszeríti rá az egyént, akkor bárhol gyakorolhatja használati jogát, ahol csak földi jószágot talál. Ebben a vonatkozásban mindössze a tulajdonosnak van előjoga, a saját létfentartása szem' pontjából, a maga tulajdonán.

A használati jog azonban mindig csak a gyümölcsökre terjed ki s nem tartalmazza a dologgal való rendelkezés jogát is. Az utóbbi már tulajdonjogot tételez fel, a dolog felett való, másokat kizáró hatalmat. Hogy az ember necsak használója, hanem valóban tulajdonosa legyen a külső dolgoknak, Istenhez hasonló tevékenységet kell kifejtenie, vagyis saját erejével kell megmunkálnia a dolgot s azt ellátnia szelleme pecsétjével. Még az ős' termelés körében is a természet csak vadont nyújt; a termőtalaj már nem természeti adottság, hanem kultur- alkotás. Már most, amikor az ember megvalósítja esz- méit, vagyis a külső dolgokat ezek szerint formálja, a dolgokba belelehel valamit a saját énjéből, átad nekik valamit a saját lényéből, azaz saját tulajdonából, ami által olyan kapcsolatot létesít, amely azelőtt nem volt meg: a megmunkált dolog reá mutat vissza, mint okára, és várja további rendelkezését. Aquinoi Szent Tamás, a keresztény hittudomány és bölcselet halhatatlan mes' tere szerint tehát, akitől ez az okfejtés ered, a foglalás

12 A M AGÁNTULAJDON

TERMÉSZETJOGI ALAPJAI 13 mellett a munka az az eszköz, amelynek révén a külső dolgokat magunkhoz kapcsoljuk, ez a tulajdonnak leg' főbb természetjogi forrása, úgy hogy a többi szerzési forrás vagy belőle származik, vagy társadalmi megegye' zéssel, a pozitív jog révén utána képeztetik.

Az egyéni magántulajdonnak így természet jogi jellege van, csak arról lehet vitázni, hogy vájjon elsőd' leges vagy másodlagos természetjoggal állunk'e szemben.

Az előbbi egyenes parancsot intéz az emberhez, vagyis ebben az esetben a személyiség elengedhetetlen folyo' mánya gyanánt írná elő a saját tulajdonul való birtok' lást, a másodlagos természetjog viszont csak megenge' dést jelent, ami úgy hangzik a mi esetünkben, hogy az ember, amennyiben ezt észszerűbbnek ítéli, intézmé' nyesítheti az egyéni magántulajdont. Ez a vita azonban, amelynek taglalása már könyvecskénk terjedelmével sem férne meg, inkább csak elvont tudományos érdekkel bír, mert ami a gyakorlatban lényeges, mindkét álláspont kép' viselői egyetértenek abban, hogy a természet javainak ma' gántulajdonba való vételével még nem szűnik meg azok' nak szociális rendeltetése. Hogy ez pontosan mit jelent, arra vonatkozóan eltérő nézetekkel találkozunk. Mi azon értelmezés felé hajiunk, hogy amíg ellá' tatlan emberek vannak, addig az egyéni tulajdonban lévő javak meg vannak terhelve ezeknek használati jogával. Itt mindenesetre figyelembe kell venni egy rendkívül fontos körülményt, azt nevezetesen, hogy a földi javak használata a jelen világrendben elválasztha' tatlanul összefügg a munkával. A természet ugyanis csak elvétve nyújtja kész állapotban a létfentartáshoz és kuíturélethez szükségeseket. A természeti javakat fel kell dolgozni. Ha ezt a feldolgozást másvalaki végzi, akkor ennek munkáját jutalmazni kell. A használat tehát, hacsak nem munkaképtelen az egyén, egyedül munka vagy megfelelő vagyonbeli teljesítmény fejében illeti meg az embert.

Minthogy a természet abszolút jogot adott az ember' nek a földi javak használására, az igazságosság legfőbb parancsa az, hogy a javaknak magántulajdonba való vétele ne érintse az általános használati jogot s ne aka­

dályozza meg ennek gyakorlását. Az emberek tehát ak­

ként kötelesek földi javaikkal bánni, hogy a társadalom minden tagja megkapja azt, amire szüksége van. Ebből következik, hogy a tulajdonjog korlátlanságának elmé­

lete természetellenes s így önként értetődően keresztény­

ellenes tanítás. A katolikus egyház nem is fogadta el soha. Jellemző erre az egyházi állam földbirtokosainak helyzete. Abból kiindulva, hogy a föld gyümölcsei min­

denki részére szólnak, IV. Kelementől (1241) egészen VII. Piusig (1804) a pápai rendeletek hosszú sora ha­

talmazta fel az egyházi állam területén élő polgárokat, hogy a kellő időben művelés alá nem vett földeket sza­

badon megmunkálhassák és a termést saját tulajdonuk gyanánt betakaríthassák.

A magántulajdonnak ilyen szociális megterheltsége keltette azt a gondolatot egyes keresztény szociálethiku- sokban, hogy magán a jognak fogalmazásán is változ­

tatni kellene. A mai törvénykönyvek tudvalévőén a tu ­ lajdonjogot akként határozzák meg, hogy a tulajdonos a dolgot a legabszolutabb módon használhatja és élvez­

heti, feltéve, hogy a használat módját nem tiltja a tör­

vény, vagy egyéb jogszabály. Bár a tulajdonjognak a római jogon alapuló ilyen meghatározását a kánonjog is magáévá teszi, különösen az osztrák Vogelsang-iskola túlzói olyaténképpen szerették volna módosítani a meg­

határozást, hogy a tulajdonjog csak „az állam törvé­

nyeivel, a természet kívánalmaival és Isten akaratával”

megegyező használatra vonatkozzék. Ennek a kívánság­

nak helytelensége kézenfekvő, mert hiszen ha elfogad­

nék a javasolt meghatározást, akkor a tulajdonjognak önmagában való megsemmisüléséhez juthatnánk. A tu ­ lajdonjog ugyanis nyomban megszűnnék, mihelyt a tu-

14 A M AGANTULAJDON

lajdonos visszaélt jogával. Ez az irány — amelyet XI.

Pius már el is ítélt — összetévesztette tehát a jogot az

„erkölcsileg jóval” s elfelejtette, hogy a római jog de' finiciója a jogot ragadja meg, ami független attól, hogy a tulajdonos tetszése szerint járhat'e el tulajdonával.

Ezzel kapcsolatban fel kell azért vetnünk a kérdést, hogy „szent és sérthetetlen”'e a magántulajdon. A szoli- darizmus rendszeréből következik, hogy a tulajdon sért' hetetlensége addig terjed, amíg a természetjogí terhektől való mentessége nyúlik. Ezen a határon túl a használati jog a társadalom tagjai számára, — nézetünk szerint, — akár adóztatás, akár az illető jószágnak megfelelő kártalanítás mellett történő kisajátítása, tehát köz' tulajdonba vétele útján ki is kényszeríthető. Az úgynevezett végső szükségben pedig, ha a társada' lom tagjait a puszta létfen tartás kényszeríti erre, a tulaj­

donjog a konkrét esetre felfüggesztetik és a közös hasz- nálat joga lép érvénybe. A magántulajdon szentsége és sérthetetlensége tehát, úgy, amint azt régebben s általá' ban ma is magyarázzák, egyáltalán nem keresztény ere- detü.

Az imént mondottak összefüggnek azzal is, hogy a keresztény szociálethikusok nagyon is tisztában vannak a vagyonhalmozás kirívó hátrányaival, aminő az osztály' ellentétek és a pauperizmus kimélyülése. A keresztény szolidarizmus, ha nem is kívánja a magántulajdont tisZ' tán arra a mennyiségre korlátozni, amelynek hozadéka a tulajdonos ellátásához szükséges, vagy amennyit a tu- lajdonos maga meg tud művelni, azt sem tartja a közjó érdekében levőnek, hogy a magántulajdon kevesek ki' váltsága legyen. A kivánalom az, hogy lehetőség szerint a társadalom minden tagjának legyen tulajdona, a va' gyoni különbségek pedig ne legyenek igazságtalanok és izgatok. A tulajdonszerzés mennyiségi határát természe' tesen csak elvben lehet megvonni. Az elv az, hogy a szerzés joga megáll ott, ahol a jogot tovább már csak a

A TULAJDONJOG HATARAI 15

közjó ártalmára lehetne gyakorolni. így a vagyonhalmo- zásnak semmiképpen sem szabad elvennie annak lehető' ségét, hogy mindenki, aki becsületesen fáradozik érte, magántulajdonhoz juthasson.

A keresztény társadalombölcselők meg vannak győ- ződve arról, hogy az ekként ismertetett tulajdonelmélet tiszteletben tartja az emberi személyiséget, de mégis biz­

tosíthatja mindenki számára a szükséges jószágmennyi' séget.

A M UNKA

A földi javak használata, mint rámutattunk, ha nem munkaképtelen az egyén, csak munkanyujtás, vagy meg- felelő vagyonbeli teljesítmény fejében illeti meg az em­

bert. A vagyontalanok, vagyis a társadalom legtöbb tagja részére tehát a munka a szükségletfedezés egyedüli eszköze. Szükséges azonban a munka a társadalom egé­

szének szempontjából is, mert csak általa lehet fentartani és gyarapítani a közjót, ami pedig feltétele az emberhez méltó életnek. A keresztény bölcselet mindezen okok miatt kötelezőnek minősíti a munkát s még a vagyono­

soktól is megköveteli, hogy valamilyen munkát végezze­

nek, ha már másért nem, csak azért, hogy megmenekül­

jenek a tétlenség erkölcsi veszedelmeitől. A munka kö­

telező voltából viszont észszerűen következik az a nap­

jainkban kimagasló fontossággal bíró tétel, hogy munká­

hoz mindenkinek joga van, aki tud és akar dolgozni.

A célhoz, a létfentartáshoz és a személyiség kibontakoz­

tatásához való jog ugyanis magával hozza az eszközhöz való jogot is. Miként Szent Tamás mondja: „Ami a célhoz rendeltetik, annak szükségessége a célból ered, vagyis annyiban szükséges, amennyiben a célt nem lehet elérni nélküle”. Az egyén természetesen nem jelölheti ki azt a tulajdonost, aki számára munkát adjon, de meg­

követelheti a társadalomtól, hogy valamilyen módon neki munkalehetőséget biztosítson.

16 A M AGÁNTULAJDON

AZ IGAZSÁGOS MUNKABÉR 17 A munkát, egyéni és szociális funkciójának megfelez lően, a keresztény szociálethika nagy tisztességgel ru- házzá fel. Az egyház sem szűnt meg soha figyelmeztetni a munkaadókat, hogy munkásaik, ami az emberi szemé' lyiséget illeti, egyenlőek velük s ezen a címen olyan anyagi jóléthez van joguk, amely megvédi emberi és ke- resztényi méltóságukat. A munkának a közjóhoz való kapcsolatából továbbá azt a nagy horderejű követek ményt vonja le a keresztény szolidarizmus, hogy a mun' kafolyamat és a munkafeltételek megállapítása a közjó jegyében menjen végbe. Nincs olyan részlete a munka' műveletnek, amely a közvetlenül érdekelt felek kizáróla' gos illetékessége alá tartoznék s amelybe a társadalom, illetve az állam a közjó érdekében bele ne avatkozhatnék.

Ami már most a munkaviszonyokat rendező elveket illeti, első helyen kell említenünk azt a követelményt, hogy a munkabér ne akármilyen, hanem igazságos szin' ten mozogjon. Minthogy ugyanis a munka a legtöbb ember számára a létfentartás egyedüli eszköze, a mun­

kásnak normális körülmények között legalább annyi bért kell kapnia, hogy önmagát tisztességesen fentarthassa, sőt a jövő bizonytalanságaival számolva, keresetéből vala­

mit félre is tehessen. Gazdasági válságok idején azért viszonylagosan igazságos lehet a munkabér még akkor is, ha a vállalkozó nincs ugyan tekintettel a munkás tisztes megélhetésére, de megadja neki azt a maximumot, amely mellett a termelést még folytatni lehet. Nem köteles továbbá a munkaadó a kevésbbé használható, pl.

rokkant munkásnak megadni az abszolút igazságos bért, hanem itt a társadalomnak kell a pótlásról gondoskodnia.

Minthogy a keresztény szociálethika a munkás létszük­

ségletéből és nem tisztán a munkateljesítmény gazdasági értékéből indul ki, a keresztény szociális irány adott esetekben szükségesnek minősíti a munkaszerződések szigorú ellenőrzését és a legkisebb munkabérek hatósági megállapítását. Különösen azoknál a nőknél kívánja a

Mihelics: Keresztényszocializmus (123) 2

18 A MUNKA

bérminimum előírását, akiket a modern gyáripar kiraga- dott otthonukból, vagy a megélhetés gondja a gyári munkánál sokszor rosszabb otthonmunkára kényszerít. A bérminimum természetesen csak akkor lesz hatásos esz- köze a szociálpolitikának, ha vele karöltve jár a fogyasz­

tásnak helyes irányítása és rendezése, ami főként a szö­

vetkezetek kiépítése utján történhetik.

A munka parancsa nemi különbség nélkül vonatko­

zik az emberre, a keresztény szolidarizmus azonban, amely a társadalom sejtjének nem az egyént, hanem a családot tekinti, a legélesebben állást foglal az ellen, hogy a nők gyáripari munkát vagy nagyipari otthon­

munkát végezzenek s ezzel elvonassanak családbeli köte­

lességeiknek teljesítésétől. A keresztény szociális irány éppen ezért állhatatosan törekszik arra, hogy a nőt visz- szaadja hivatásának, addig is pedig olyan munkafeltétele' két teremtsen, amelyek nem veszélyeztetik a kereső nő egészségét és erkölcsiségét. A családanyák, továbbá a gyermekek és fiatalkorú családtagok védelmét kétség' kívül az ú. n. családi munkabér bevezetése és általáno­

sítása szolgálná a legeredményesebben. Napjainkban már egyöntetű is lett a keresztény szociális irányzat kebelében az a kívánság, hogy a munkabér necsak az egyes mun­

kásnak, hanem az átlagos létszámú munkáscsaládnak is biztosítsa megélhetését. A családi bér szószólói a termé­

szetjogra hivatkoznak, amely egyrészt az emberi szemé' lyiség követelményének minősíti a családalapítást, más­

részt a családfő kötelességévé teszi a családról való gon- doskodást. A kérdés azonban csak látszatra ilyen egy' szerű. A családfő gondoskodási kötelessége ugyanis ön' magában még nem jelentheti azt, hogy a család szükség' teteinek fedezése egyedül az ő vállaira nehezedjék, mert hiszen a családtagoknak ugyancsak természeti törvény alapján erejükhöz mérten közre kell munkálniok a csa' Iád fentartásában. Ezt az igazságot senkisem vonhatja kétségbe a földművelő család tekintetében, már pedig

A CSALÁDI MUNKABÉR 19

ez esik legközelebb a természethez. Csak a nagyipari termelésnek és a vele együttjáró lakásviszonyoknak, te- hát esetlegességeknek szerencsétlen folyománya az, hogy a családtagok a család keretében megmaradva nem tud' nának hozzájárulni a szükségletfedezéshez s így külső munkához kénytelenek nyúlni, aminek szociális hátrá' nyait felesleges ecsetelnünk. A keresztény szociálethika éppen ezért a családi munkabért csak ilyen átmeneti vonat' kozásban minősíti jogosultnak, ez a megszorító álláspont is megköveteli azonban, hogy a keresztény szociális irány' zat, amely napjaink valóságában él, síkra szálljon mellette.

Az átlagosnál népesebb családok fejeit ilyen családi bér' igénylésükkel természetesen nem lehet az egyes munka­

adókhoz utasítani. Ezeknek a társadalomhoz kell for- dulniok, amely az adott viszonyoknak megfelelő szociál­

politikai intézményekkel tehet eleget ebbeli feladatának.

A keresztény szociálethika, mint látjuk, többrendbeli kívánságot támaszt a munkabér tekintetében, de ebből téves volna azt a nézetet levonni, mintha a keresztény társadalombölcselet a bérmunkát tartaná a termelés esz­

ményi kategóriájának. A munkának természetesen más vonatkozásai is vannak, mint a bérprobléma. Ezeket ille­

tően azonban, legyen szó akár a munkaidőről, a nők, gyermekek és fiatalkorúak védelméről, az éjjeli munka szabályozásáról, a racionalizálásról, akár egyéb kérdé­

sekről, elegendő megrögzítenünk a keresztény szociál- ethikának azt a tételét, hogy a munkafeltételeknek meg kell védeniök a munkaerőt, biztosítaniok kell az álláshoz mérten tisztes megélhetést és tiszteletben kell tartaniok az emberi személyiséget. Mind a három viszonylatban a keresztény szociális irány a követeléseknek azt a maxi­

mumát képviseli, amely az adott gazdasági körülmények és termelési technika mellett összeegyeztethető a köz­

jóval.

2*

Az embernek anyagi eszközökre van szüksége, hogy végső célját elérje, hiszen nagyrészben ez az oka annak, hogy társadalomban él. Ezeknek az anyagi eszközöknek megszerzéséről a társadalmi gazdálkodás s ennek kere­

tében mindenekelőtt a termelés hivatott gondoskodni. A társadalmi gazdaság legközelebbi célja eszerint azoknak a szükségleteknek fedezése, amelyek az általános jólét­

hez megkívánt anyagi javak tekintetében felmerülnek.

Az általános jólét követelménye ugyanis észszerűen fo­

lyik a keresztény társadalomszemléletből. Rajta azt az állapotot kell értenünk, amelyben a társadalom minden rétegének egyedei emberhez méltó és rendi állásukhoz mért létminimumhoz jutnak. Az „általános jólét” tehát épp úgy, mint az „emberhez méltó” és „rendi álláshoz mért” élet, optimumot jelent, fogalma a pauperizmusé- val ellentétes, de azt egyáltalán nem zárja ki, hogy a társadalmi osztályok és rendek életszintjében különb­

ségek legyenek, vagy hogy egyesek mérsékelt gazdagság­

nak örvendjenek. Gyakorlati vonatkozásban a cél egy­

ben elv is s így a társadalmi gazdálkodás elve és szabálya a keresztény felfogás szerint semmiképpen sem lehet az egyéni nyereség, vagy a nemzeti vagyonnak önmagában és önmagáért való szaporítása, hanem egyedül a társa­

dalom anyagi szükségleteinek kielégítése. A társadalmi gazdaságnak tehát természettől rendelt saját feladata van, miért is viszonylag önálló területet és önálló érté­

ket képvisel, önállósága és értéke azért csak viszonyla­

gos, mert bár feladatának teljesítéséhez saját eszközökkel rendelkezik, végső fokon mégis csak az abszolút emberi cél marad számára irányadó, amellyel a társadalom rom­

lása nélkül csak ideig-óráig ütközhetik össze. A keresz­

tény gazdasági és szociális politika sem mozoghat lég­

üres térben s így neki is számolnia kell azokkal az ön tör - vényszerüségekkel, amelyeket a tudomány fedez fel a gazdasági folyamatokban, de azért pillanatig sem feled-

20

A TERMELÉS TÉNYEZŐI

kezhetik meg a döntő szempontról, az emberi személyi' ség jogairól. Ezeknek a jogoknak megvédése céljából megkívánja, hogy minél teljesebben érvényesüljenek a gazdálkodásban a keresztény szociálethikának a magán- tulajdonra és a munkára vonatkozó elvei s hogy ezeknek az elveknek szemmeltartásával szabályozzák a termelés két emberi tényezőjének, a tőkének és a munkának vi­

szonyát.

Ami a tőkét illeti, a keresztény felfogás csak a tőké­

nek azt az öncélú gyümölcsöztetését ostorozza, amely a liberalizmust jellemzi, de egyébként, minthogy a vagyon munkaalkalmak nyújtásával és jótékonykodással valóban a közjót szolgálhatja, elvben nem kárhoztatja a tőkegyűjtést és szaporítást. Ne járjon persze ez fösvény­

séggel, vagyis a gazdasági javak visszatartásával és elvo­

násával a természetes használás elől. Ide tartozik a mun­

kásnak nem megfelelő javadalmazása is, mert ha a munkás nem kap annyit, amennyi a tisztes életszint biztosításá­

hoz szükséges, akkor elvontak tőle valamit, amire ter­

mészeti joga van. Nemcsak a kikötött bér meg nem fize­

tése, hanem az éhbérért való dolgoztatás is egy elbírálás alá tartozik a rablással. A földi javak használati rendel­

tetése hozza továbbá magával, hogy a keresztény szo- cíálethika szerint a tékozlás még mindig kisebb szociális baj, mint a fösvénység. Meg kell természetesen külön­

böztetni a tékozlástól a pompaszeretetet, amely nincs mindig a helyes birtokhasználat ellenére. A pompa- szeretetre, vagy másképpen nagylelkűségre szüksége van az emberiségnek, mert nélküle nem virágozhatnék a tudomány és a művészet. Közte és a tékozlás között az a különbség, hogy amíg utóbbinak középpontjában a fényűzőnek saját személye áll, addig a nagylelkűség a közjót szolgálja. Természetesen lehetnek idők, amikor a kulturális céloknak háttérbe kell szorulniok a szociális programmal szemben, mert a pompa csak akkor dicsőíti Istent és a társadalmat, ha a gazdasági jólét kifejezője.

A JAVAK HELYES HASZN ÁLATA 21

2 2 A TERMELÉS TÉNYEZŐI

Kedvéért sohasem szabad kitenni a polgárokat a pau' perizmusnak. Utóbbi akkor forog fenn, ha az emberek nem jutnak munkaalkalomhoz, vagy a munka nem része' sül kellő javadalmazásban s ugyanakkor a kevés kivá' lasztottak fényűzést fejtenek ki a nyomor közepett. A keresztény társadalomszemléletnek logikus folyománya, hogy a keresztény szociálethika azt a gazdasági rend' szert, amely pauperizmust érlel ki, élesen elítéli s benne gyökeres változtatást kíván.

A társadalmi gazdaságban a termelésnek a tőkével egyenrangú tényezője a munka, — szellemi és fizikai — mert hiszen egyik sem lehet meg a másik nélkül. Az igazságosság kívánja tehát, hogy ez az egyenlőség teljes mértékben megnyilatkozzék a két tényező együttműkö' désének egész területén, elsősorban a termelés alapját képező munkaszerződésben, vagyis a munkaadó és a munkavállaló megállapodásában. A keresztény szociáb ethika éppen ezért elveti a liberalizmusnak azt a római jogfelfogásra visszavezethető tanítását, mintha a műn- kás a munkaszerződésben a maga munkaerejét tisztán bérbeadná a vállalkozónak. Szerinte a munkás csak az ő munkájának gazdasági hasznát, vagyis a munkatermék eladásából neki jutó részt adja el már előre a bérért a vállalkozónak. Ez a felfogás nemcsak megvédi a munka' vállaló személyiségét, hanem utat nyit a tiszta társasági szerződés felé, bizonyságául annak, hogy a keresztény szociális irány, ha önmagában nem is ítéli el a bér' munkát és ha többrendbeli követelményt is támaszt irá' nyában, nem tekinti azt a termelés egyedül lehetséges formájának. A munkaszerződés keresztény elmélete ugyanis lehetővé teszi, hogy annak társasági szerződési jellege mindjobban kidomborodjék és a gyakorlatban érvényesüljön. Teljes megvalósulása akként történnék, hogy a munkaadó és a munkás valamely munkaered' mény létrehozása végett társul egymással, a szerződésben előre biztosítja a munkabért, valamint a befektetett tőke

kamatát, a fennmaradó nyereségben pedig meghatáro zott kulcs szerint osztozkodik. Természetesen a kockázat is fennállna s így a két tényező az esetleges veszteséget is arányosan viselné. Nagy horderejű reformok állnak tehát nyitva a keresztény szociális irány előtt, addig is azonban, amíg ilyen alapvető változások történhetnek, a szerződéskötési szabadság és egyenlőség megvédése a feladat. A liberális jogállam törvényei hosszú időn ke­

resztül csak azt engedték meg, hogy a munkások külön- külön, egyénenként szerződjenek a munkaadókkal, már pedig nyilvánvaló, hogy az elszigetelt munkás nem egyenlő rangú tárgyalófél a tőkéssel. Az egyéni szerző­

dés ezenkívül előmozdítja a munkások egymásközti ver­

senyét is, ami a bérek leromlását vonja maga után. A munkást egyenlő féllé csak az együttes fellépésben adódó erő teszi, vagyis egyéni szerződés helyett kollektiv szer­

ződés a kívánatos. A kollektiv szerződés, miután általa az egy-egy iparágban foglalkoztatott munkások összes­

sége állapodik meg a munkaadóval, illetve a munkaadók egyetemével, mindkét tényezőre nézve haszonnal jár, mert egyrészt kiküszöböli a munkások egymásközti ver­

senyét, másrészt a munkaadók oldalán is csökkenti a ver­

senyt és módot ad a szerződés lejártáig tartó munkálatok költségeinek kiszámítására. A kollektiv szerződés azon­

ban feltételezi azt, hogy a munkások szakszervezetbe tö­

mörüljenek, mert hiszen megfelelő jogalany kell, aki a szerződést megkösse, annak végrehajtásáról gondoskod­

jék s akit a szerződés esetleges megszegéséért felelős­

ségre lehessen vonni.

A keresztény szociális irány más okokból is a leg­

határozottabban síkra száll a szakszervezeti szabadság mellett, amin a munkások egyesüléseinek létezési és mű­

ködési jogát kell értenünk. A munkavállalónak ugyanis joga van megfelelő bérhez, joga van ahhoz, hogy ne kö­

telezzék az erejét meghaladó teljesítményre, hogy sza­

badon teljesíthesse családi, polgári és vallási kötelessé­

2 4 A TERMELÉS TÉNYEZŐI

geit, hogy megbecsüljék benne az emberi méltóságot s ne szolgáltassák ki a tőke kényére-kedvére azzal a szer' ződéssel, amelyet munkaadójával köt. A fejlődés és haladás elve egyetemes törvény lévén, a munkásnak jo- gában van olyan távolabbi előnyökért is küzdenie, ame- lyek nem követelnek erkölcstelen, megengedhetetlen és a közjóval ellentétes eszközöket. Mindezeknek a jogok' nak biztosítására azonban egyedül csak a társulás ad' hatja meg a munkavállalóknak az erőt, miért is számukra a társulás a legfőbb jog. XIII. Leó méltán állapítja meg ezért, hogy az államnak nincs joga tagadni a szakszer- vezet létét, mert a szakszervezet természetes közület lé- vén, létezésének jogát, akárcsak az állam, magából az emberi természetből meríti. Minthogy azonban a léte- zési jog biztosítékok nélkül csak üres paragrafusa ma- radna a törvénynek, a keresztény szociális irány meg- kívánja, hogy a szakszervezeti alapszabályok jóváha- gyása, valamint a szakszervezetek feloszlatása ne a kor- mányzók önkényétől függjön. További követelése a szervezkedési szabadság biztosítása, a szakszervezet jogi személyisége, amelyből a cselekvőképesség és a felelősség folyik, valamint a munkabeszüntetési jog. Utóbbi, akár- csak a munkaadók részéről gyakorolt kizárás, helyrehoz- hatatlan kárt okoz a társadalomnak, megtiltását azonban a keresztény szociálethika csak akkor ismerheti el jogo­

sultnak, ha előbb megtörténnek a társadalmi gazdaság­

ban azok a mélyreható reformok, amelyek segítségével a keresztény szociális irány intézményesíteni kívánja az összhangot a termelés két tényezője között.

Ami a szakszervezkedésben óhajtott reformokat illeti, a keresztény szociális irány abból az elgondolásból indul ki, hogy a szakszervezet lényegében nem osztályalakulat, hanem hivatási csoportosulás. A szakszervezet ugyanis, amikor a munkakínálat szabályozásával befolyást kíván gyakorolni a bérek és a munkafeltételek megállapításába, voltaképpen csak az ugyanazon foglalkozásban dolgo-

TŐKÉS ÉS MUNKÁS ÉRDEKKÖZÖSSÉGE 25 sóknak, mint hivatási rendnek, érdekeiért és társadalmi elismertetéséért küzd. Sajnos azonban, minthogy a mun­

kásságnak az emberségesebb életszintet folytonos bér­

harcokkal kellett kicsikarnia a munkaadóktól s ebben a küzdelmében még az állam támogatására sem számítha­

tott, a szakszervezet a legtöbb országban az osztályharc eszköze gyanánt alakult meg és működik jobbára ma is.

A szakszervezet ilyen osztályharcos jellegét csak fokozza az a körülmény, hogy az ugyanazon foglalkozásban dol­

gozóknak csupán egyik kategóriáját, a munkavállalókat tömöríti, míg a másik kategória, a munkaadók vele szemben párhuzamosan szervezkednek s a két szervezet viszonyát a hivatás azonosságának tudata helyett a libe­

rális gazdálkodás folyományaként az osztályellentét ha­

tározza meg. Egészségtelen helyzet ez, mert hiszen annak ellenére, hogy a munkamegosztás alapján a tevékenysé­

gek különbözhetnek s a termelés eredményében való részesedés aránya is eltérő, a foglalkozás mégis olyan érdekeket ölel fel, amelyek egyformán érintik a közös célú termelésben résztvevőket. A munkaadóknak és a munkavállalóknak közös az érdekük abban, hogy az illető termelési ág virágozzék és meghozza mindazokat a gyümölcsöket, amelyek az adott körülmények között egyáltalán lehetségesek. Ellentétes érdekeik is vannak, de amíg ezek a külön-érdekek képviselethez jutnak a munkaadói, illetve munkavállalói szindikátusban, addig sem magának a foglalkozásnak, sem a közjónak érdekei nem találnak védelemre az ellentétes csoportérdekekkel szemben. A keresztény szociális irány tehát csak a köz­

jónak általa vallott fensőbbségét és a hivatási rendek szociális egyenértékűségét kívánja valóra váltani, amikor céljául tűzi ki a társadalmi gazdaságban a foglalkozás egységének, a tőke és a munka szerves együttműködésé­

nek megteremtését. Megfelelő intézményeket sürget, amelyek elejét vehetik annak, hogy a munkások és mun­

kaadók érdekellentétei a termelés megzavarásával járó

2 6 A TERMELÉS TÉNYEZŐI

összeütközéssé fajuljanak. A nyers erő helyett az igazsá- gosságot kívánja megtenni a munkaviszony legfőbb sza­

bályozójának. Fontos ez azért is, mert a munkakonflik- tusok kihatnak az egész termelési ágra s az egyes ter­

melési ágak helyzete érinti az egész gazdasági életet, ami azután a nemzetegésznek is létébe vág.

A közjó fensőbbségéhez ragaszkodik a keresztény szociálethika, amikor az előbbi gondolatsort megfordítva feladatává teszi a belőle táplálkozó szociális rendszernek, hogy a közgazdaságot a nemzeti társadalom érdekeinek megfelelően irányítsa, a közgazdaságnak rendelje alá az egyes termelési ágakat s az utóbbiaknak az egyes válla­

latokat. Az ekként adódó hierarchikus rend mindegyik tagozatánál gondoskodni kell természetesen szabályozó szervről, amelynek illetékessége egyrészt a tőke és a munka, másrészt a termelési ágak és a társadalmi gazda­

ság viszonyára terjed ki. Ilyen szabályozó szervnek java­

solja a keresztény szociális irány a vállalatoknál az üzemi választmányt, a termelési ágnál a szaktestületet (korpo­

rációt) és az egész társadalmi gazdaság számára a szak­

testületek tanácsát. Ilyen módon, a nemzeti termelés korporativ megszervezésével, a rendiségnek a modern gazdálkodási technikához szabott felújításával akarja új utakra vezetni a gazdasági életet a szolidarizmus.

A szaktestületi rendszer gyakorlati kivitelére vonatko­

zóan sok javaslattal találkozunk. Általánosságban az első lépés az lenne, hogy az egy foglalkozásba tartozók területi egységek — város, járás, bányakerület — sze­

rint paritásos bizottságot választanak, vagyis olyan bi­

zottságot, amelyben a munkaadók és a munkások egyenlő számban szerepelnek. A rokonszakmák paritásos bizott­

ságai vegyes bizottságot választanak, amely a rokonszak­

mák együttműködését biztosítja. A területi egységek szerint megalakult bizottságok országos bizottságot vá­

lasztanak, a paritás elvének megfelelően, s ez az orszá­

gos bizottság kötelező erővel szabályozza az illető fog­

A SZAKTESTÜLET ELŐNYEI 2 7

lalkozási ág ü g y e i t a kollektív szerződéseket, a munka­

rendet és a munkafeltételeket. Az egész építmény be- tetőzője az országos bizottságok által választott korpo­

rációs tanács, vagy gazdasági szenátus. Ez dolgozná ki az egész közgazdaságra vonatkozó szabályokat s ez bírás­

kodnék végső fokban azokban a konfliktusokban, ame­

lyek az egyes bizottságok kebelében, vagy a bizottságok között merülnek fel. Ennek a rendszernek, a keresztény szociálethikusok és -politikusok meggyőződése szerint, erkölcsi és szociális téren egyaránt, de az állam szem­

pontjából is megbecsülhetetlen előnyei lennének. A munka szabályozását az arra legilletékesebbek — mert a foglalkozásban benne élők — végeznék. Az osztály- harc eltűnnék s helyette a foglalkozási ág érdeke, köz­

vetve pedig a közjó uralkodnék. Amíg a paritásos bi­

zottságokban a munkaadók és munkások éppen a bizott­

ságok feladatából kifolyóan mégis csak szembekerülnének egymással, addig a vegyes bizottságokban már magát a foglalkozást képviselnék s ezért a vegyes bizottság hoz­

hatná létre és irányíthatná azokat az intézményeket, amelyekben nem az osztálytudat, hanem a hivatási ön­

tudat lel tápot. Ilyenek a munkásbiztosítás, a szakokta­

tás, a tanoncügy, a kulturális intézmények. A munka így egyenjogúságra jutna a tőkével, viszont a két té­

nyezőnek a nemzet érdekeivel összhangzatos működése is biztosítva lenne. Az állam szempontjából nagy előnyt jelentene, hogy bár a döntő irányítás természetszerűen megmaradna az állam kezében, lehullnának válláról azok a terhek, amelyeknek viselésére amúgy sem képes és nem hivatott. Elejét lehetne venni így az etatizmusnak és az egész gazdasági élet bürokratizálásának.

A keresztény szociális irány hívei szerint ebben az elméletileg helyes elgondolásban nincs semmi utópia. A fasizmus, a spanyol korporációs kísérlet, az orosz bol- sevizmus, egyéb történeti mozzanatok, továbbá tudomá­

nyos megnyilatkozások sokasága mutatja, hogy erre az

2 8 A TERMELÉS TÉNYEZŐI

útra tereli az emberiséget a gazdaságpolitika változása, a munkásosztály feltörekvése s nem utolsó sorban azok' nak az elveknek érvényesülése, amelyeket éppen a szó- lidarizmus hirdet.

Az ÁLLAM

A szociális és a gazdasági politikának legfőbb hordo- ZÓja szükségszerűen az állam s ha a keresztény szociális irány által kívánt társadalmi reformok csökkentenék is az állam ebbeli feladatait, irányító szerepe akkor is meg- maradna. Végső fokban ugyanis, bármilyen legyen a társadalmi berendezkedés, a keresztény bölcselet az álla­

mot teszi felelőssé a közjóért s ebből kifolyóan azért is, hogy a területén élő polgárok valamennyien hozzájussa- nak az emberhez méltó élet erkölcsi, szellemi és anyagi feltételeihez. Egészen természetes tehát, hogy az állam hivatására és működésére vonatkozó tételek és irány­

elvek kimagasló helyet foglalnak el a keresztény társa- v dalombölcseletben, gyakorlatilag is értékes eligazítást nyújtva mindazoknak a politikai pártoknak, amelyek a keresztény szociális eszmék valóraváltásáért küzdenek.

Az államot, amely a szociológia meghatározása sze­

rint a legmagasabb társulási forma, közös célok műn- kálására alakult, uralmat gyakorló, szervezett közösség,

— a keresztény társadalombölcselet természetjogon nyugvó tökéletes társaságnak nevezi, amelynek létoka és rendeltetése a közjó biztosítása. Természetjogon alap­

szik, mert az ember csak benne és általa élhet a maga személyiségének megfelelő életet. Tökéletes társaság, mert rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek céljának eléréséhez szükségesek. Abból, hogy létezésének oka a közjó, észszerűen következik, hogy az állam­

hatalom gyakorlóinak minden vonatkozásban a közjót kell szolgálniok s hogy irányukban az engedelmesség kö­

telezettségét végső fokban nem a jogfolytonosság, vagy a győzelmes forradalom, hanem a közjóhoz való viszo­

TÁRSADALOM ÉS TÁRSASAGOK 2 9

nyuknak kedvező, vagy kedvezőtlen volta dönti el. Ami' kor pl. társadalmi széthullás fenyeget, a közjó érdekében az alkotmányjogilag illegitim államformát és államhatal­

mat is támogatni kell s idővel úgy az államforma, mint az államhatalom a közjó állagához tartozó értékek megmentéséből olyan törvényességet meríthet, amely feltétlen elismertetést igényel. Az állam ugyanis nem az a titokzatos és öncélú „személy”, amely a közjótól és a polgárok jólététől elvonatkoztatva ideológiákban élhetné ki magát, hanem valójában célszövetség, épp olyan társaság, mint a természetjogra támaszkodó többi társaság, csak éppen a tökéletesség fokában és a felada­

tok súlyosságában különbözik tőlük. Az állam tehát nem vehető egynek a társadalommal, hanem csak ennek egyik életformája. A társadalmat a benne hullámzó és alakuló legkülönbözőbb társaságok alkotják, továbbá érdekkörök, amelyeknek nem is kell mindig alaki szer­

vezettel bírniok. Ilyen érdekköröket alkothat a nemzeti­

ség, a faj, a foglalkozás. Az államnak éppen az a fel­

adata, kötelessége és joga, hogy ezeket a különböző tár­

saságokat és érdekeket megnyilatkozásukban a közjóval összhangba hozza. Amíg tehát az individualizmus elvá­

lasztja ugyan a társadalmat az államtól, de az előbbinek kelleténél jóval tovább menő szabadságot biztosít, a szo­

cializmus pedig a kettőt egynek véve a társadalmat fel­

szí vat ja az állammal, addig a keresztény bölcselet a tár­

sadalmat organikus és hierarchikus építménynek tekinti, amelynek csúcsán az állam áll és kormányoz.

A keresztény társadalombölcselet eszménye a jóléti, jog- és kultúráltam. Ennek az eszménynek megvalósítása érdekében az államhatalom gyakorlói az alkotmány- szabta módon és keretek között szabadon intézkedhet­

nek, de az általuk képviselt szuverénitás sem kifelé, sem befelé nem korlátlan. Kifelé korlátozott a szuverénitás, mert az államoknak együttesen is a közjót kell szolgál- niok és pedig ebben az esetben az egész emberiség javát,

3 0 AZ ALLAM

a nemzetközi közjót. A keresztény szolidarizmus az álla' mok egymásközti viszonyában is ugyanazt az erkölcsi rendet óhajtja biztosítani, mint az egyéni életben. Ön- magával jönne tehát ellentétbe, ha nem lenne törhetetlen híve a döntőbíráskodásnak, a nemzeti önrendelkezési elvnek és a népszövetségi gondolatnak. A keresztény állameszme egyenesen megköveteli ezeket az intézmé' nyékét és eljárásokat. Az államnak feltétlenül tisztelet' ben kell tartania a természetjogot, amelyben ő maga is gyökerezik s meg kell hajolnia az erkölcsi törvények előtt, hiszen utóbbiak lényegileg természeti törvények, az Istenhez és a teremtményekhez való emberi viszonynak az emberi természet által diktált eszmei értelmezéséből erednek. Az állam szuverénitása így befelé sem korlát' lan, mert a polgárok jogait és szabadságát csak a közjó kívánalmainak mértékéig szoríthatja meg. Az a közjó elvégre, amelynek az állam a hordozója, nem végső célja a polgároknak, hanem csak eszköz az abszolút emberi cél eléréséhez. Ezt az abszolút célt közvetlenül szolgálja az egyház, amely szintén tökéletes társaság s így mellé' rendeltje az államnak. Az államhatalom gyakorlóinak azonban nem szabad azt sem feledniök, hogy bár a többi természetes társaság, köztük a család és a hivatási szer' vezet, a maguk feladatának teljesítése végett rászorulnak az állam támogatására, nem az államhatalom engedélyé' ben, hanem önmagukban bírják létezésük és virágzásuk jogát.

Ami a családot illeti, hangsúlyoznunk kell, hogy ez a közösség, amely a keresztény szolidarizmus gondosba- dásának különben is legbecsesebb tárgya, tényleg és tör' ténetileg a legeredetibb, az ősi emberi társadalom. A családnak így az államtól független jogai és kötelességei vannak. Vonatkozik ez elsősorban a saját feladatainak munkálására, tehát az önfentartásra és az utódok fel' nevelésére. Az államnak a család munkaterületén, mi' ként a többi természetes társaság munkaterületén is,

BEAVATKOZÁSÁNAK JOGOSULTSÁGA 31 csak kisegítő szerepe van. Már csak ezért is kárhoztatja a keresztény szociálethika az állam közoktatási mono' póliumát, amely ellen a keresztény szociális irány köte- lességszerüen küzd. Az állam csak akkor nyúlhat bele a család életébe, ha tárgyilagosan megállapított nyo' masztó szükség forog fenn, vagyis amikor a család nem tud segíteni önmagán, vagy kebelében a kölcsönös jogok súlyos sérelmet szenvednek. Ilyenkor ugyanis a család' tagok egyszerűen mint társadalmi tagok lépnek elő, akik között a jogszolgáltatás az állam feladata. Nem tilthatja meg azonban az állam a természetjogra csak közvetve támaszkodó egyesületek alapítását és működését sem.

Ebben az esetben ugyanis önmagával jönne ellenkezésbe, mert hiszen eredetét ugyanannak az elvnek köszönheti, mint ezek, nevezetesen annak, hogy az emberek termé' szettől fogva társas lények. Sőt nemcsak hogy nem ta- gadhatja az állam az egyesületi jogot, hanem tartózkod' nia kell az egyesületek életébe való alaptalan és önké' nyes beavatkozástól is.

A közjó iránt való feladatából következik az állam' nak az a kötelessége, amely egyben joga is, hogy a szűk' séghez mérten belenyúljon a gazdálkodásba és szociális politikával igyekezzék hozzájárulni a társadalmi kérdés megoldásához. A keresztény társadalomboicselet tehát határozottan elismeri az állami intervenció jogosult' ságát. Nyilvánvalóan nem az államnak kell vállal' koznia mindazokra a szolgálatokra, amelyek a közjóhoz szükségesek, ám neki kell őrködnie afölött, hogy ezek a szolgálatok, bármilyen kezdeményezésből fakadjanak, valóban létrejöjjenek és kielégítően folyjanak. Georges Renard, a skolasztikus állambölcselet kitűnő művelője szerint az állam feladata elsősorban a rendészet, ami annyit jelent, hogy az államnak biztosítania kell minden tevékenységnek a közjó irányában való együvétart ozását.

Ebből folyik másodszor az államnak pótló és kiegészítő funkciója, vagyis ideiglenes jelleggel pótolnia kell a