A X I . M A G Y A R K É P Z Ő M Ű V É S Z E T I K I Á L L Í T Á S
KÉPZŐMŰVÉSZETI N A P L Ó
A nagy, lélegzetelállító produkció alatt elhalkul a zene, némává mereve- dik a közönség. A műcsarnoki nemzeti tárlatok a korábbi, évenkénti ritmus- sal együtt ünnepélyességüket és mér- földkő szerepüket is elvesztették — s ma már nem sorolhatók e mutatvá- nyok sorába. Differenciáltabb lett a képzőművészeti élet, bizonytalanabbá vált az esztétikai értékelés. Mindkettő- nek előnyös és hátrányos oldalát szem- lélteti a kiállítás. Az egyszeri bemutat- kozásra szóló görcsös készülődés nem hoz az egyéniségtől idegen, hamis komp- romisszumot, s a nemzeti tárlat a
sokféle feladat közül csak az egyik, amit a művésznek éves programjába be kell illesztenie. Igaz, ezúttal a fe- szes ünneplő ruha helyett háziköntös- ben mutatkozott meg az utolsó három esztendő termése. A látogató egy monst- re műteremlátogatás élményével tá- vozik a műcsarnoki kiállításról. Az esztétikai elvek tisztázatlansága hol la- zává, hol esetlegessé tette az anyag kiválogatását. — Elmosta egy kissé a fejlődés fővonalait, másfelől viszont a sokféle stílustörekvés, az egymás mel- lett és mögött futó művészgenerációk felsorakoztatásával érzékeltetni tudta napjaink mozgalmasságát, a kifejezési formák versenyét.
így hát a kiállítás fenti szempontok alapján támadható és védhető is egy- szerre. Bizonyos vonatkozásban azon- ban inkább elmarasztaló, mint felmen- tő a bírálat. Ez pedig a tárlat előkészí- tése, a bemutatkozási lehetőség átgon- dolt felhasználásának a hiánya. A há- romévenként rendezett kiállításon az elmúlt periódus anyagának színe-javá- ra kíváncsi a közönség. Ebben tekinté- lyes helyet foglalnak el ugyan a fris- sen készült munkák, de jó, ha az egész szakaszt átfogó válogatás egészíti ki a zsűri válogatását. Az élő képzőmű- vészettel most már illenék tudományo- san foglalkozni, és a képzőművészeti eseményeket egymással összefüggésben vizsgálni. Kiállítások, beruházási mun- kák, amelyek különálló testületek gon- dozásában készülnek legalább három- évente egyszer — esetleg éppen a mű- csarnoki seregszemle kapcsán —, ke- rüljenek komoly felmérésre, egyéni és kollektív, vidéki és pesti vásárlási ak- ciók és állami tulajdonú műtárgyak, tárlatok, pályázatok és megbízások anyaga, illetve az ezekből kiemelt mű-
vek kapjanak reprezentatív bemutatási lehetőséget.
Egy kiállítás értékét elsősorban mégiscsak a bemutatott -művek döntik el. A rendező hozott anyaggal dolgo- zik — csodát nem művelhet. Ki kell hát mondani végre, hogy a XI. kiállí- tás halványabb képet tárt elénk képző- művészetünk jelenlegi arcáról a való- ságosnál. A fejlődésnek azt az állomá- sát mutatja, ahol a váltók összekuszá- lódtak, s az utasok izgatottan szalad- gálnak föl s alá, s téves vonatokra ug- ranak fel hirtelenjében. Még olyan is akad, aki belefáradt a keresgélésbe, s másfelé váltott jegyével az ellenkező irányba tartó szerelvényre kapaszko- dik, s ha már felszállt rá, ott is marad.
Vannak persze zsúfolt, divatos termes- kocsik, amelyek csak átrobognak az or- szágon, s utasaik átmenetileg idegen tájak vonzásának adják át magukat.
Ezeknek a luxusszerelvényeknek neves masinisztái vannak, de a végére kap- csolt pótkocsikba sokféle áttételen át, lehűlve érkezik a mozdony energiája.
Picasso és Moor, Mondrián vagy Gia- cometti neve csillog a szerelvény hom- lokán, de utasaik csak ritkán, nagyon szerencsés pillanatokban tudják érté- kesen gyümölcsöztetni, okosan követni a nagy mesterek példáját. Az általános kapkodásban persze sokan vannak, akik biztos léptekkel indulnak el, ha kell, inkább gyalog a jól ismert tájban a hazai sínek mentén. Köztük sokan fiatalok, akik a magyar művészet klasz- szikusainak életművében vagy közvet- len mestereik stílustörekvéseiben talál- ták meg a továbbfejleszthető tanulsá- got. Azt a biztos fogódzót, amely egy életre etikai-esztétikai bizonyosságot adhat. S a népes kiállítótáborban egy- más mellett haladnak az iskolát terem- tő, hagyományt közvetítő mesterek és a most végzett főiskolások.
A rendezés hangsúlyozni igyekezett a már-már művészettörténetté váló, .va- lamint a delelő és feltörekvő irányokat, a lírai, dekoratív és drámai felfogást, Nagybánya és a Nyolcak, meg a nagy- realista szobrászhagyományok örökö- seinek munkáiban.
Nehéz általános igazságokat fogal- mazni erről a kiállításról, talán elsősor- ban azért, mert kevés a valódi élmény- ből született mű, sok a formamanipu- láció. Az eredeti ötletek azonban meg- megtörnek munka közben. A technika
743
nem képes pótolni a megrendültséget.
Vannak, akik éppen az általános divat miatt inkább rejtegetik érzelmeiket, s a formákat szétmosó, vagy erőszakol- tan merevítő kompozíciókkal próbál- .nak lépést igazítani. A lényegig hatoló
formaélmény meg néha irodalmi beszű- rődésektől veszti el karakterét. Az össz- kép mégsem keserítheti el a kritikust, mert a kiállításban a magyar művészet megtartó energiáit is felfedezi. E perc- ben talán kevésbé fontos számunkra a kifele mutatós, a stílusrokonságot tükröző és a látszatra hibátlan repre- zentatív felvonulás. Hiszen nem titok, hogy sok minden érlelődik, forrong az ábrázoló művészetben is, s ha már nem sikerült átfogó, hiteles képet felvázolni a három esztendőről, legalább nem is kendőztük magunkat szebbre a valósá- gosnál. S nem akarjuk elhitetni a kí- vülállókkal a békés családi otthon han- gulatát, amikor a stíluscsoportokat el- választó vékony falon át szüntelen vi- ta, torzsalkodás zaja hallatszik. Szeren- csés az a művész, aki az újságokban, zsűrikben, műtermekben uralkodó hang- zavar közepette a belső hangokra fi- gyelve dolgozhat, s akit embersége, te- hetsége, világnézete, kultúrája tart két lábon a mesterség gyakorlása közben.
Ilyen vonatkozásban az élő klassziku- sok mellett a népi ihletésű művészek állták meg most is legjobban a helyü- ket. A népi művészet formakincséből
táplálkozó tartalmi élményüket is res- telkedés nélkül vállaló művészek. P e r - sze sokféle áttétel útján érlelődött, sok- féle metamorfózison esett át ez a tár- gyi és formai örökség. Sokszor hatá- rainkon túlra is terjed. Hol Medgyessy szobrászata, hol meg a mexikói ősi mo- tívumok közvetítik, de beleszól a pász- torfaragás éppen úgy, mint az ikon- festészet, a szuszék vonaldíszítése és falusi udvarok kerítésének ritmusa. Hi- telesebbek és átlényegültek azok az al- kotások, amelyek az emberi képzetek véglegesebb és biztosabb raktáraiból merítenek. De a sokoldalúan megismert és átélt valósághoz a gondolkodás és a technikai kultúra bonyolultabb ele- mei, a földnek az űr felől megismerhe- tő arca, a hold egyre kevésbé isme- retlen tájai kapcsolódnak, s valahol a kibernetikus ember is követeli már jo- gait az ábrázoló művészetben. Lehet, hogy sok évnek kell eltelnie addig, amíg ez az ú j felfogás a népi valóság átlényegítésének és képi megjelenésé- nek színvonaláig, tehát a korszakot jel- ző hitelességig eljut hazánkban. Az is lehet, hogy hirtelen, lökésszerűen tör felszínre — egy, a művészet mélyében régóta sűrűsödő — ú j összetételű plaz- ma, de ezt a folyamatot sürgetni, fél- eredményeket felfedezésnek kikiáltani oktalanság lenne.
D. FEHÉR ZSUZSA
F I A T A L O K É S S Z E G E D I E K . . . *
Fiatalok és szegediek. Ezzel a két szóval, ezzel a két jelzővel jelentke- zett a budapesti Művészeti KISZ Klub- ban hat művész.
Fiatalok, mert az élet első felében tartanak. Fiatalok, és előttük áll még jó pár tevékeny évtized, a fejlődés, a szellemi szárnyalás gyönyörű lehető- sége. Fiatalok, de a koruktól függet- lenül is fiatalok, mert művészetük alap- állása korunk szemléletében gyökered- zik. Fiatalok és szegediek. Szegediek, mert ott élnek, sőt egyikük ott is szü- letett. Szegediek . . . m e r t . . . és most már nem tudok több érvet felsorakoz- tatni. Nincs is szükség rá. Tudomásul vettük életkoruk és illetőségük koordi- nátáit, de minket nem az érdekel, hogy majdan hova illeszti be őket a magyar művészettörténelem — majdan, mikor
* Részletek Szentgyörgyi Kornél Kossuth- díjas festőművésznek a Tiszatáj szerkesztő- ségi estjén, a KTSZ budapesti Művészeti Klubjában elhangzott, s a fiatal szegedi kép- zőművészek alkotásait értékelő előadásából.
már nem lesznek fiatalok, és talán már nem is élnek Szegeden. Döntőbb ténye- ző az, hogy most jó művészekkel talál- kozunk, akik a magyar horizontot ka- rakteres, értékes művekkel gazdagít- ják.
Két egymásra merőleges szemlélet az, amivel közelebb juthatunk, jobban megismerhetünk művészeket. Az egyik:
a „szélességi" megismerés, itt helyet kaphatnak az összes adatok: a szüle- tés, a környezet, az iskola, de a másik a mélységi megismerés, amikor magá- ból az alkotás öléből, a koncepció, a formaalkotás titkos örvényeiből keres- sük meg a hovatartozást, állítjuk ma- gunk elé minden művészet örök élmé- nyét: az alkotó embert, ezt a bonyo- lultságában és összetettségében is sa- játos, egységes lényt, aki egyszerre fiatal és öreg, egyszerre szegedi, ugyan- akkor helye és joga van bárhol a vi- lágon. Helyük és joguk van, mert örök törvények képviselői akkor is, mikor ú j törvényeket alkotnak. Máris eljutot-
.744
