A magyar statisztika középkori nyomai és emlékei

MÉSZÁROS ISTVÁN:

A MAGYAR STATISZTIKA

KÖZÉPKORI NYOMAI ES EMLÉKEI

A statisztikának, mint önálló társadalomtudománynak kialakulása a XVIII. század folyamán vette kezdetét. Ekkor indultak meg korábban ke—

letkezett alapformáinak és a XVII. század Végén kialakult új tudományág—

nak, a politikai aritmetikának egységesítésére irányuló törekvések.

Ebben az időben a statisztika két alapformája, az összeíró és a leíró sta- tisztika már több évezredes múltra tekinthetett vissza. Az összeíró statisz—

tika fogalma alatt a társadalmi élet egyes jelenségeinek leltárszerű számba-—

vételét értjük. Célja és tárgya a társadalmi formák alakulásával szoros kap—

csolatban változott, formája és terjedelme pedig a különböző korok szerve—

zettségi és műveltségi viszonyainak függvénye volt.

A leíró statisztika fogalmának pontos meghatározása már nehezebb fel—' adat. Célja átfogó képet adni valamely nép gazdasági, társadalmi és katonai erejéről, szervezettségéről. Formája és terjedelme a szájhagyományokban fennmaradt országleirástól —— amelyről a középkori gestairodalom közvetí—

tésével szerezhetünk tudomást, —— az újkor követi jelentésein keresztül a hatalmas foliánsokban kinyomatott descriptiokig változik.

A két alapforma között a XVIII. század derekáig úgyszólván semmiféle kapcsolat nem volt. A leíró statisztika művelői általában nem, vagy csak igen csekély mértékben vettek tudomást az összeíró statisztika rendelke—- zésre álló adatairól. Még az alaposságával egyedülálló Bél Mátyás is csodá—

latos nemtörődömséggel ment el az összeírások eredménye mellett és bár a levéltárakban őrzött iratok tízezreit dolgozta fel, félredobta az egyes con—

scriptiók anyagából kezébe került számadatokat. A XVIII. század közepén kezdett végre a két alapforma összefonódni a tudomány rangjára ettől kezdve fokozatosan felemelkedő modern elemző statisztikában, amelynek kereteit a leíró forma, gyakorlatát az összeíró statisztika, módszerét pedig a politikai aritmetika adta meg.

A statisztika hazai fejlődéstörténetének feltáratlansága miatt mind az

összeiró, mind a leíró formának középkori előfordulása és szerepe ezideig

"homályban maradt, pedig a magyar társadalom fejlődése is létrehozta azok—

nak különböző fokozatait. Ebbe a homályba próbál az alábbi tanulmány belevilágítani a honfoglalástól a mohácsi csatáig tartó időszak statisztika—

történeti adatanyagának vázlatos ismertetésével.

!:

MÉSZÁROS: A MAGYAR STATISZTIKA KÖZÉPKORI NYOMAI 683

Az összeíró statisztika első alkalmazásának idejét és helyét nem ismer-—

jük, mindössze arra nézve rendelkezünk kétségtelen bizonyítékokkal, hogy az ókor minden fejlett kultúrájú államában, Kinában éppen úgy, mint Fő—

niciában, Babilóniában, Egyiptomban vagy a római birodalomban a mai értelemben véve is jelentős színvonalú statisztikai munkálkodás folyt, amely azonban ezeknek a birodalmaknak szétomlásával elenyészett, majd a rom—

jaikon kialakult új államokban feléledt. Miután azonban az egymást fel- váltó impériumok nagymértékben különböző társadalmi—gazdasági beren—

dezkedéssel birtak, az általuk folytatott statisztikai gyakorlat is különböző célú és szinvonalú volt. A hatalmának tetőpontján álló római birodalomban a nagyarányú katonai és közigazgatási szervezet fenntartása és irányítása, valamint a virágzó kereskedelemmel együttjáró Pénz— és hitelgazdálkodás igénye az i. e. I. században az ún. census-hivatal fenntartását tette szüksé—

gessé, mégpedig nemcsak a fővárosban, hanem a nagyobb provinciák közép—

pontjában is. Ez a fejlett apparátus azonban a birodalom erejének hanyat—

lásával együtt fokozatosan elsorvadt.

Ismeretes, hogy ,a római birodalom hanyatlását, majd bukását az egyre erőteljesebb formában megismétlődő barbár betörések okozták azáltal, hogy elvágták vagy veszélyeztették kereskedelmi útvonalait és megszüntették a kis— és középbirtokot. A kereskedelem megszűnt, eltünt a polgárosztály. A kis— és középbirtok népessége a nagybirtokon keresett védelmet, amelynek fejében földjeiket átadták a nagybirtokosoknak. Ez a folyamat idézte elő a feudalizmus kialakulását. A feudális nagybirtokon azután kialakult az ún.

domaniális gazdasági rendszer, amelynek lényege a tiszta önellátó termelés volt. A hűbérbirtok csak a földesúr és szolgálónépeinek szükségletére ter—

meltl Ebben a helyzetben az államhatalom is szünetelt és az állam nem volt egyéb, mint egymással magánjogi kötelékben álló földesurak szövetsége, amelyen belül egymáshoz viszonyított helyzetüket csak fegyvereseik száma határozta meg.

A hűbéres állam kialakulásának ebben a kezdeti szakaszában statiszti—

kai tevékenység nem volt és —— kezdetleges formában való — megjelenésére csak a fejedelmi hatalom kialakulása idején került sor. Amikor a keresz—

ténység a feudalizmusban felismerte a céljainak leginkább megfelelő társa—

dalmi formát, az egyházi nagybirtokosok összefogtak a hűbéresei felett ad—

dig csak jelképesen uralkodó fejedelemmel, és bizonyos korlátozott hatalom—

hoz juttatták. Az egyház a segítségével kialakult fejedelmi hatalmat ——

amint lehetett —— fel is használta saját jogainak biztosítása céljára, amely törekvésével megindította az összeíró statisztika feudális formájának fej—

lődését.

A feudális statiSztika célja kezdetben az egyházi és fejedelmi tulajdon—

ban levő javak leltárszerű számbavétele volt és csak később terjedt ki a magánföldesúri birtokállomány rögzítésére, majd a katonáskodásra, illetőleg adófizetésre kötelezett népesség összeirására.

' A középkor derekán Nyugat—Európában megindult feudális statisztikai tevékenység első nyomai a legkorábban kifejlődött feudális államban, Fran—

ciaországban maradtak fenn, az egyházak birtokainak részletes leírását tar—

talmazó írásművekben. Ezek a polyptz'gue néven ismert kódexek az egyes egyháztartományok — püspökségek és apátságok —— földbirtokainak, szol-

! V, 6. Győry J.: Gesta regit—m. gosia nobilium. Budapest, 1948. 24. old.

gálónépeinek és jogainak pontos nyilvántartása céljából késZültek. Össze—

állításukat első ízben Kis Pipin rendelte el 756—ban, majd Nagy Károly 762—ben.2 A legrégibb ténylegesen fennmaradt polyptigue szerkesztése Irminon apát nevéhez fűződik, aki BOB-ban összeírta a Saint Germain des Prés—i apátság birtokait.

A középkori feudális összeírások következő fejlődési fokát az országos jellegű birtokösszeírások képviselik. Ennek a formának legnagyobb arányú és legismertebb emléke az anglo—normann birodalom megalapítójának, Hó—

dító Vilmosnak 1085-ben keletkezett birtokleltára, a Domesday Book, amely létrejöttét a normann hódítást követő nagyarányú birtokadományozásnak köszönheti. Az adományozások után ugyanis Hódító Vilmos nagy részletes—

séggel összeíratta országának valamennyi birtokát.

A középkori összeíró statisztika nyugat—európai előfordulásának eme rö—

'*'vid érintése után áttérhetünk magyarországi megjelenése idejének, formá—

jának és tartalmának felvázolására.

A Kárpátmedencét a népvándorlás utolsó hullámával megszálló ma—

gyarság társadalmi szervezettség és műveltség tekintetében még nem állott azon a fejlettségi fokon, amely az összeíró statisztika alkalmazását szüksé—

gessé, végrehajtását pedig lehetővé tette volna. Számbavételi igénye nem.

terjedhetett túl a nomád törzseknek a harcoslétszám számbavételére és an—

nak valamiféle primitív módszerű rögzítésében nyilvánuló tevékenységére.

A társadalom nemzetségi szervezetének helyébe lépő állam kialakulása természetesen nem ment Végre egyik napról a másikra. A pásztorkor nem- zetségi szervezetében ugyan már megvoltak a fejlődés csírái, sőt azok meg is erősödtek a leigázott szláv népek gazdasági erejének kisajátítása során, mégis a feudális társadalmi rend kifejlődése valójában csak a Nyugatról beözönlő papság szereplésének hatására indult meg. A keresztény papság ugyanis nem csupán az új hitet hozta magával, hanem a fejlettebb gazda——

sági rend ismeretét és a magasabbfokú kultúra fegyverét, az írásos művelt—

séget is.

A királyság megszervezésében döntő szerephez jutó papság azonnal hozzálátott gazdasági és politikai hatalmának kiépítéséhez, amelynek Nyu—

gaton már sikeresen kipróbált módja a főpapok tizedszedési jogának beve—

zetése és a feudális birtokrendszer kialakítása volt. Ezen az úton jutott el hazánkba a feudális összeiró statisztika is, amelynek legelső és legkezdetle—

gesebb termékei, a franciaországi polyptigue—okhoz hasonlóan, birtokleirá—

sokat tartalmazó ún. conscriptios oklevelek, amelyeknek célja a birtoklás jogának biztosítása volt.

A királyság megalapításával egyidőben hazánkban is meginduló ok—

levélkiállítási tevékenységre legdöntőbb hatással a német császári kancellá—

riában kialakult gyakorlat volt. I. (szent) István latinnyelvű okleveleit egy,

az oklevéltani irodalomban ,,Her. C." névvel jelölt oklevélíró fogalmazta,

aki III. Ottó és II. Henrik kancelláriájában működött, majd 1002. táján ha- zánkba költözött.3 Ez a Her. C. lehetett az, aki a birtokleiró oklevélformát hazánkban meghonosította, bár a kezdeményezés nem az ő nevéhez fűződik, hanem egy ismeretlen oklevélíróéhoz, aki után egyetlen görögnyelvű, szer—

kezetével is bizánci hatásra utaló oklevél maradt fenn. Her. C. és az isme—

_ 3 V. 6. Faure. Fernand: The (ieva—lopment and progress of statistics in France. Kor-en. John (Ed) The history of Statistics. New York. The Macmillan Comp. 1918. 217. és köv, old.

' Szentpéteri] I.: Magyar oklevéllan, Budapest, 1930. 38. old,

A MAGYAR STATISZTIKA KÖZÉPKORI NYOMAI ' 685

retlen görögkultúrájú oklevéliró működése mindenesetre azt bizonyítja, hogy a jogbiztosításnak birtokleiró oklevéllel történő módja teljesen meg- egyezett Európa nyugati és keleti részének fejlettebb feudális birodalmai—

ban.

A feudális összeiró statisztika legegyszerűbb formájának tekinthető birtokleiró okleveleink sorát a veszprémvölgyi apácamonostornak az 1000 körüli években kiállított görögnyelvű alapítólevele —— amely a monostor—

nak adományozott falvakat, ezeknek szolgálónépeit és jogi tartozékait so- rolja fel — nyitja meg. A századokon át folyó gyakorlat termékei közül ki- emelkedik a tihanyi apátság 1055—ben és a garamszentbenedeki apátság 1075-ben kiállított alapitólevele, továbbá a pannonhalmi monostorhoz tar—

tozó birtokok, szolgálónépek, lábasjószágok és ingóságok 1093 körül tartott összeírását, valamint az aradi egyház erdélyi és dunántúli birtokainak és szolgálóinak 1202. év körül végzett összeírását tartalmazó oklevelek. Ezek közül a tihanyi apátság alapitólevelét röviden ismertetjük, hogy képet al—

kothasSunk a feudális összeíró gyakorlatról.

Az 1055-ben kiállított oklevélben4 l. András király felsorolja, hogy mit adott a tihanyi egyháznak. Először az adományozott ingatlan javakat sorolja fel. Az apátságnak adományozott birtok a mai Tolna, Somogy és Fejér me- gyék területén fekvő tizenhat össze nem függő birtoktestből állt. Ezek közül a kisebbeket egyszerűen nevükön emliti, vagy szomszédos falvakhoz viszo—

nyitott helyzetükkel rögzíti, a nagyobbakat viszont dűlőnevek és földrajzi fogalmak —— tavak, patakok, halmok —— segitségével határolja körül, sok helyen megemlitve még a birtok jellegét is, például lólegelő, halászóhely stb.

Az ingatlanok után a vásár—, vám— és révpénzekből álló jogi szolgálmá—

nyok, végül az apátságnak adott szolgálóne'pek. szántóföldek és az állatállo—

mány részletes felsorolása következik. Az oklevél a szolgálónépeket nem fejenként, henm éppen úgy, mint a polyptigue—ok, házanként említi meg.5 viszont pontosan elkülöníti egymástól a különböző foglalkozásokat. A 140 ház népéből szántószolga 60, szőlőművelő 20, halász 10, lovász 5, gulyás és juhász 3—3, kanász, méhész, szakács, tímár, kovács, kádár, varga és molnár 2—2, aranyműves, esztergályos (!), mosó szűcs 1—1 és végül más egyhá—

zakra is mosó szolga 10.

Az állatállományról szóló részben 34 mén, 100 tehén, 700 birka, 100 disznó és 50 méhcsalád szerepel.

Az okleveles összeiró gyakorlat későbbi fejlődését megismerhetjük ugyanezen oklevélnek másfél évszázaddal később keletkezett kibővített át- iratából. II. András király 1211—ben Uros, volt tihanyi apát kérésére meg—

újította I. András adományozását.6 A megújított oklevél az 1055—ben kelt eredetinek egyes szövegrészeit szószerint követi, máshol azonban hatalma—

san kibőviti. A bővítés elsősorban az apátság jobbágyainak, udvarnokainak és úrbéreseinek személyi viszonyaira vonatkozik, amelynek terjedelmére jellemző, hogy közel kétezer szolga adatait tartalmazza a rokonság,.lakó—

hely és foglalkozás feltüntetésével.

* Eredetije a pannonhalmi fóapátság levéltárában.

' A háznép megjelölésére a hazánkban dívó középkori latinnyelvü terminológiában a mansío kifejezés szolgál, a polyptigue—ok francia szerkesztői pedig a manse elnevezést használják.

' Eredetije a pannonhalmi főapátság levéltárában.

686 _ - , Masusas iSTVAN

A középkori összeírások birtokleíró oklevelekben megnyilvánuló; for- mája tehát a feudális rend kialakulásának megindulásakor, a királyság megalapításával egyidejűleg megjelent hazánkban is. A kezdetet rövidesen

—— még I. István uralkodása alatt — követte a fejlődés magasabb foka, egy országos birtokleltár megszerkesZtese. Ez a Szent István legendája néven ismert könyv, ,,amely hasonló lehetett az I. Vilmos alatt 1086. évben össze- írt angol Domesday Bookhoz, a székesfehérvári káptalan őrizetére volt bízva, és ott tartatott Róbert Károly király idejéig, ki azt Visegrádra vitette.

Azóta nyoma eltűnt és Nagy Lajos 1349. évben már hiába keresteté az or—

sza'igbanf"i Ennek a —— regestrumnak is nevezett —— könyvnek létezését több hiteles oklevél bizonyitja, amelyeknek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a királyi, egyházi és magánbirtokhoz tartozó földek és egyéb javak

pontos összeírásán kívül magábanfoglalta a szolgálónépeknek vidékek, osz-—

tályok szerint változó jogait és kötelezettségeit is. Meg kell még jegyeznünk, _ hogy keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, de még ha I. István ural—

kodásának utolsó szakaszában készült is, fél évszázaddal megelőzte a Do—

mesday Bookot. Egyébként a legendáról —— egy, esetleg több —— másolat is készült, amelyet a telekkönyv helyettesítésére használtak. Ezt bizonyítja a győri káptalannak a pannonhalmi Szent Márton apátság és Somogy megye lakói között keletkezett tizedviszály ügyében az 1350. évben kiadott okle—

vele. Somogy megye nemes és nem nemes népei megtagadták a tizedfizetést — a Szent Márton apátságnak. Az apátság a győri káptalanhoz fordult és kérte, hogy tizedszedési jogának igazolására írja ki Szent István legendájából azt a részt, amely a Szent Márton apátságot Somogy megyében megillető tize—

dekre vonatkozik. A káptalan megfelelt a kívánSágnak és a konzervatóriu—

mában őrzött —— pápák által hitelesített —— legendából kiadta az apátság jo—

gairól szóló szöveget. Az oklevél azt is megemlíti, hogy a másolatot azért adja ki, mert a telekkönyv (tabellonium) nincsen szokásban.8 Valószínű, hogy nemcsak a győri, hanem más egyházmegye káptalanja is rendelkezett Szent István legendájának másolatával, amelyek azonban éppen úgy elpusz—

tultak, mint az eredeti és a győri másolat.

A feudális összeírások másik formáját a hadi, adó, vagy más szolgálatra kötelezett népesség összeírását is rövidesen életre hívta a társadalmi élet fejlődése. A földművelésre való áttérés idején a művelés alá kerülő terüle—

tek növelése egyre nagyobb számú szolganépet tett szükségessé. Miután a"

kalandozások néven ismert rablóhadjáratok, amelyeknek egyik célja a rab- szolgaszerzés volt, már a X. század végén megszűntek, a nagybirtok foko—

zódó munkaerőszükségletének fedezése csak a kisbirtokú szabadok szolga—

sorba süllyesztése vagy mások szolgáinak eltulajdonítása útján volt lehet—

séges. A szabadok szolgasorra fogásának megakadályozására eleinte — úgy látszik —— elegendő volt I. István törvénybefoglalt tilalma. A szolgák eltulaj—

donítása azonban az idők folyamán nagy mértéket öltött. Ennek következ—

ménye lehetett, hogy az összeíró statisztika magyarországi történetében elsőízben végrehajtott országos összeírásnak a szolgálónépek számbavétele volt a feladata. Létezését —— mivel sem a végrehajtását elrendelő törvényes intézkedés, sem pedig az összeírt anyag nem maradt fenn, —— I. (szent) Lászlónak ,,Azokról, akik mások szolgálónépeit megtartőztatják" cimű tör——

" Pesthy Frigyes: A magyarországi várispánságok története. Budapest. 1882. 18. old.

" Pesthy Frigyes: A magyarországi váristpíánsuágok története. Budapest, 1882 20. old.

A MAGYAR STATISZTlKA KÖZÉPKORI NYOMAl 68? *

vénye bizonyítja.9 Az összeírás idejére és tartalmára elég pontosan követ- keztethetünk a törvényszöveg következő része alapján. ,, . . .parancsoljuk,, hogy azon király követe hirdesse meg nyilván mindeneknek, nemeseknek és nemnemeseknek, elsőben a püspököknek, apáturaknak, ispánoknak, az- után a kisebb rendűeknek, hogy a kiket a várak népeiből, vagy az inekw'"

néven nevezett szolgáló népek közül Endre király és Béla herceg idejétől fogván és a Sarchas11 nevű bíró összeírása óta megtartóztattak, akárkik le—

gyenek, azokat Nagyasszony napja ünnepén mind a király eleibe állassak."

A ,,Sarchas nevű bíró összeírása" tehát I. Endre és I. László trónralépése, vagyis az 1046—1077 évek közötti időben történt. Mivel az összeírás célja a szolganépek feletti rendelkezési jog megállapítása és rögzítése volt, nyil—

vánvaló, hogy erre a szolgálók személyenkénti vagy családonkénti egyszerű lajstrombavétele nem lett volna elegendő, hanem fel kellett benne tüntetni a felettük rendelkezési joggal bíró természetes vagy jogi személyeket —— a tulajdonosokat —— is, tehát viszonylag bonyolult összeírásrói lehetett szó.

Az összeírások XI. századbeli fejlődésének következő nyoma Kálmán királynak a dénár adóról szóló törvényében maradt fenn. A század végén keletkezett törvény idevonatkozó szövege a következő: ,,Az ispánok a dénár adót, mit Magyarország minden részeiben szerte szedetünk, a mennyit szá—*

zadonként beszednek, névszerint bizonyos lajstromba írván a kivel akarják küldjék Esztergomba . . ."12 Az idézett törvényhely megértéséhez a követke—

zőket kell tudnunk. A királyság megalapítása után kifejlődő közigazgatás területi egysége a királyi Vármegye volt, amelynek élén az ispán állott. A megye viszont ekkor még nem területileg, hanem az ősi nomád seregszer—

vezetbői fennmaradt század— és tizedszervezet alapján oszlott meg alacso—

nyabbfokú igazgatási egységekre. A századok és tizedek a megye férfinépes—

ségéből állottak. és száz, illetőleg tíz tagot számláltak. A század— és tized—

rendszer azonban nem csupán a katonai nyilvántartás célját szolgálta, ha—

nem rajta keresztül bonyolódott le minden közigazgatási funkció, így az adószedés is. A királynak érdekében állott, hogy az ispánok és századosok adószedését ellenőrizze. Ezt a célt szolgálhatta a lajstromos összesítés készí—

tésének törvényes elrendelése. Annak azonban, hogy ezek a lajstromok valóban elkészültek volna, semmiféle nyoma nem maradt fenn. '

A XI. században meginduló összeíró tevékenységnek középpontjában eleinte —— amint azt az előző példák mutatják —— látszólag az uralkodó ál—

lott. A valóságban azonban a főszerep az egyháznak jutott. Egyházi szemé—

lyek hozták az oklevélkiállítás szokását hazánkba, ők sugalmazták és írták a birtok-conscriptiókat, sőt az egyház érdekein kívülálló összeírásokat is, mint az írástudás egyedüli birtokosai. Az uralkodói jogkörbe vágó összeírá—

sok végrehajtásán és részbeni sugalmazásán kívül, az egyház kialakította saját belső számbavételi feladatkörét is, amelynek célja a püspökségek ter—

ményadó bevételeinek nyilvántartása volt. Ismeretes, hogy a világi birto—

kok termésének tizedét —— latinul decima, magyarul dézsma —— már I. Ist—

ván korában megszerezte magának az egyház. Kezdetben a népesség vi—

!

9 Szent László király decrétu—zmainak harmadik könyve. 2, fejezet. —— Magyar Törvénytár, Budapest, 1899. -— a továbbiakban M. T. —— 1. k. 119. old.

" Magyarázat/fit valószínűleg a szegénység, nyomorúság kifejezésére napjainkig fennmaradt ínség szó:

adja. Eszerint a szegény néposiztály megjelölésére szolgált.

" San-has biró kiléte a középkori jog történetének eddigelé megfejthetetlen kérdése. Egyes véle—l mények a, pogánykori karhász elnevezésű bírói méltósággal hozzák összefüggésbe, mások viszont személy—

nevet gyanitanak mögötte.

12 Kálmán király (lecróiumainak első könyve 79, fejezet. M. T, !. k. 119. old,

688 MÉSZÁROS ISTVÁN

szonylag csekély száma és a gazdálkodás kezdetlegessége miatt ennek a terményjövedelemnek a terjedelme szűkös lehetett és ellenőrzése csak na—

gyon egyszerű adminisztrációt kívánt meg. A XII. században azonban a nagy léptekkel haladó társadalmi és gazdasági fejlődés következtében szükségessé vált az állandó és szervezett formában működő jövedelemigazgatás már csak azért is, mert a megnövekedett bevétel felhasználása is sokrétű lett.

A szervezett tizedgazdálkodás XII. századi fennállására és —— bizonyos mértékig —— működésére vet fényt az esztergomi káptalan 1156—ból fenn—

maradt dézsmajegyzéke. Az egyház összeíró tevékenységének ezen első fennmaradt emléke egy királyi pecséttel megerősített adománylevél.13 Mar- tirius esztergomi érsek 1156—ban a király jóváhagyásával hetven Nyitra, Esztergom, Bars és Hont megyei község tizedét az esztergomi Szent Szűz oltár officiumait végző kanonokjainak engedte át. Az adománylevélnek -——

vizsgálódásunk szempontjából —— legfeltűnőbb sajátossága az, hogy az ado—

mányozott községeket egyszerű felsorolás helyett főesperességek és dézsma—

szedő kerületek — később magyar nevükön ,,kés"—ek —— szerint csoporto—

sítva nevezi meg. További érdekessége, hogy feltünteti a 10—10 községből álló kerületek dézsmaszedőinek nevét, —— akik eszerint állandő megbízottak lehettek —— és minden kerület községeit három minőségi csoportra osztja. A községeknek jobbakra (meliores), középszerűekre (mediocres) és alantasab—

bakra (inferiores) való bontása valószínűleg a tizedjövedelem nagysága alapján történt.

Az adománylevélből kitűnő rendszeresség, különösen pedig annak cso—

portosító jellege arra enged következtetni, hogy az egyházmegyék vezetésé- ben erre az időre már kialakult a gazdasági ügyeket intéző szervezet, amely—

nek működésében szerepet kapott az összeíró statisztika jellegével biró nyilvántartási munka is. Ezt a feltevést megerősíti az a körülmény is, hogy a XII, század végén a káptalanok szervezetén belül már feltűnt a gazdasági ügyek felelős vezetésével megbízott személy, az úgynevezett dékánkano—

nok,14 akinek feladatkörébe vágott a dézsma nyilvántartása, ellenőrzése és elosztása is. Ezt a feladatot már nem lehetett volna ellátni a püspökség dézsmaviszonyainak pontos rögzítése nélkül. Az egyházi jövedelmek nyil—

vántartási rendszerének a középkorban bekövetkezett további fejlődésére a XV. század végéről fennmaradt számadáskönyvek, a liber divisionalis—ok, vetnek fényt. A veszprémi káptalan liber divisionalisal5 például községen—

kénti részletezésben tartalmazza a káptalan hat vármegyéből származó jö—

vedelmének elszámolását és kiterjed a jövedelmek felhasználására is.

A XII. század mind a feudalizmus kialakulásának, mind pedig az írás—

kultúra elterjedésének szempontjából történelmünk egyik legeredménye—

sebb időszaka. Ekkor alakul ki előbb az egyházi, majd a világi nagybirtokon a feudális termelőmód magasabb formája, amelynek következtében a század /evégén a magyar király jövedelme eléri a legfejlettebb nyugati hűbérállamok uralkodóinak bevételét, A gazdasági fellendüléssel együtt tere nyílik a kul—

turális emelkedésnek is. Ekkor kezdik a világi előkelőségek fiaikat külföl—

dön —— elsősorban Párizsban —— neveltetni. Végül a XII. században indul meg az ország központi igazgatásának végleges kialakulása. Megkezdődik az

" Eredetije az esztergomi kán/talan levéltárában, Ismerteli Km'ezsa I.: Az esztergomi káptalan 1156.

évi dézsmajegyzékének helységei. Századok 73. évi. Budapest. 1939, IBB—181 old.

" Fennmaradt okleveleinkbcn először Agoston dékánkanonok neve fordul elő 1183—ban, V. 6 Kul- iánuí Ferenc: Esztergomi kanonokok MOB—4.900, Esztergom. 1900. 2. old.

73 Eredetij'e a veszprémi káptalan magánlevélbárábau. fotomásolata az Országos Levéltárban.

A MAGYAR STATISZTIKA KÖZÉPRORI NYOMAI 689

orszagos méltóságok kifejlődése a korábbi udvari méltóságokból, amelynek folyamán már 1148—ban találkozunk a gazdasági ügyek önálló vezetésére rendelt kincstárnoki —— később tárnokmesteri — méltósággal.16

A nagyarányú társadalmi és gazdasági átalakulás magáVal hozta az ősz- szeíró statisztika fejlődését is. A korábbi leltározó jellegű oklevelek kiállí—

tásán és a társadalom valamely rétegéhez tartozó népesség összeírásán kívül a királyi jövedelmek sokfélesége és nagysága már megkívánta bizonyos számviteli rendszer felállítását is. Erre mutat ugyanis III. Béla királynak 1186—ban keletkezett jövedelemkimutatása, amely a magyar királyság XII.

század végi gazdasági erejéről rendkívül jellemző képet ad. Ez az értékes dokumentum a párizsi Bibliothégue National egyik XV—XVI. századból való kódexében található,17 ahová az eredeti oklevélről másolták be. A kódex 1680 előtt egy angol könyvtár tulajdona volt, ahonnan a tudós francia ál—

lamférfi, Colbert kezén került Párizsba.18 A mindössze két kódex lapra ter—

jedő szöveg először a magyar királysághoz tartozó országokat, majd az ér—

sekek és püspökök jövedelmét, Végül a király bevételeit sorolja fel. Ez

utóbbi rész a következőképpen szól: '

,,A magyar király jövedelme a pénz veréséből hatvanezer márka.

A sóból tizenhatezer márka.

A Vámból, révből, hídpénzből, vásárpénzből, ami mind a királyé, har- mincezer márka.

A vendégek Erdélyben tizenötezer márka.19

A hetvenkét ispántól, mint az ő jövedelmök harmada jár neki huszon—

ötezer márka.

Szlavónia hercegétől "tizezer márka.

A hetvenkét ispán mindegyike egyszer ellátja a királyt és mielőtt felkel az asztaltól, ad neki száz márkát, némelyik kétszázat. Ez is bőven felmegy tizezer márkára. Ehhez járulnak még a királynénak és a királyfiaknak adott nagy ajándékok ezüstben, posztóban, selyemben, lovakban. Azonfelül a föld népe teljesen ellátja a királyt élelemmel."

A királyi jövedelmek összege tehát 166 000 márka színezüsttel egyen—

értékű pénzbevételből és jelentős természetbeni ún. domaniális jövedelem—

ből állott, amelynek értékét további 75 000 márkára becsülik. Egy ezüst márka mint értékmérő, ebben az időben 186,9 gramm színezüsttel volt egyenértékű. A pénz és dómaniális jövedelem együttes összege ilymódon 241 000 ezüst márka, vagyis 44,991 kilogramm színezüst értékét jelenti, amely mintegy 15 millió XIX. század végi osztrák—magyar koronának felel meg. III. Béla jövedelme kb. megegyezett a korabeli francia királyéval és csak mintegy kilenc százalékkal volt kevesebb, mint az angol királyé.20

III. Béla jövedelemkimutatása az összeíró statisztika középkori fejlő—

désének — több szempontból is — nagyon jelentős dokumentuma. Össze—

hasonlításokra alkalmas számszerű adatanyaga a korábbi, tisztán leltározó jellegű összeállításokkal szemben hatalmas fejlődést bizonyít. A tartalmi

" II. Géza király egyik oklevelének tanúi között fordul elő első ízben Bognslaus kincstárnok. V. 6.

Szmljaíélery Imre: Az Arpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. !. köt. 1. füzet_ Budapest, 1923 27. n .

" Fotomásolatát közli Nékem Remig: lll. Béla és a magyar nemzet művelődése. III. Béla— magyar kírály emlékezete. Szerk. Forster Gyula. Budapest, 1900. 139—140. old.

" Baumgartner Ferenc: Kritikai megjegyzések az Árpádkor története köréből. Századok. 384 évf.

Budapest. 1904, 871—803. old.

"' A vendég —— latinul hospes — kifejezés az Erdélybe betelepedett szászokra vonatkozik.

2" Hóman B.: Magyar pénztörténct NCO—1325. Budapest, 1916, 431—434. old.

S Statisztikai S7emle

690 MESZARO§ is'rviw

fejlődésen kívül nagy lépést jelent az összeíró statisztika valódi céljának

* megközelítése felé is. Célja ugyanis már nem egy vagyoni állapot — első—

sorban jogbiztosítási célból létrejött —— rögzítése, hanem egy fejlettebb feu—

dális állam vezetéséhez szükséges adatok sommázott kimutatása. Puszta lé—

tezése nagymértékben valószínűsíti egy —— a kor nyugat—európai színvonalán

* álló — állandó pénzügyi szervezet létezését. Megerősíti ezt a feltevést a sok—

féle királyi jövedelemforrásból származó bevétel hatalmas összege, amely——

nek begyűjtése, ellenőrzése és kezelése elképzelhetetlen egy szükségszerűen számbavételi munkát is végző intézmény nélkül. Ismeretes, hogy III:, Béla a XII. század leggazdagabb uralkodójának, Manuel görög császárnak udva—

rában nevelkedett. Miután egy ideig a trón örökösének tekintették, kétség—

telen, hogy a kormányzás minden ágazatára —— az államgazdálkodásra is —- kiterjedő gondos nevelésben részesült. Uralkodása alatt indult meg hazánk—— ban a kötelező írásbeli ügyintézés és az ő nevéhez fűződik a királyi kancel— lária modern megszervezése. Mindezek a körülmények valószínűvé teszik,, hogy az uralkodása előtt néhány évtizeddel keletkezett — bizonyára igen.

kezdetleges —— tárnokmesteri intézményt is nagymértékben kifejlesztette.

Sajnálatos, hogy a jövedelemjegyzéken kívül egyéb iratanyag nem ma—

radt fenn, amiből III. Béla korának pénzügyigazgatásáról és az azzal kap—

csolatos statisztikai gyakorlatról képet alkothatnánk magunknak.

III. Béla kora az Árpád—ház uralkodásának egyik legfényesebb szaka—

sza volt. Utódai —— Imre és II. András — alatt a király politikai és gazdasági hatalma nagyrészt szertefoszlott. A királyi birtokok eladományozása és a regáléjövedelmek bérbeadása folytán a tárnokmesteri intézménynek nem—

csak a jelentősége, hanem működési területe is, összezsugorodott. A gazda—w- sági szervezet hanyatlásával természetesen együttjárt a királyi pénzügyek vitelével kapcsolatos statisztikai munka visszafejlődése is, amelynek újabb ugrásszerű fejlődésére csak a XIV. században, a feudalizmus magasabb fo—

kának kialakulása idején került sor. A XIII. század azonban ennek ellenére sem teljesen eseménytelen időszaka az összeíró statisztika történetének. A XI. század elején megindult birtokleíró okleveles gyakorlat egyre nagyobb elterjedésén kívül két nagyobbarányú összeírás kíván említést ebből a kor- ból, mégpedig IV. Bélának a királyi udvarnokokra és az utolsó Árpád—házi királynak, III. Endrének az esztergomi házakra vonatkozó összeírása.

A birtokleíró oklevelek jelentősége és száma IV. Béla uralkodása ide-—

jén érte el tetőpontját. Az erélyeskezű uralkodó a királyság anyagi hatal—

mának visszaszerzése céljából trónralépése után azonnal hozzáfogott az elő——

dei által tett birtok- és kiváltságadományozások felülvizsgálásához. Az érde——

mesnek talált adományozásokat űj oklevélben erősítette meg. Ezek —— a birtokleírásokat is tartalmazó -— oklevelek rendszerint megemlítik, hogy ki—

állításukra a ,,haszontalanul tett", ,,felesleges", sőt ,,az ország kárára tet !"

örökadományok felülvizsgálata alkalmával került sor. Ugyancsak elrendelte IV. Béla a királyi szolgák számának, birtokainak, jogainak és kötelezettsé——

geinek összeírását is.21 Ez az összeírás önmagában még nem jelentene fej——

lődést, mert ilyet III. Béla már 1186—ban végeztetett,22 IV. Béla azonban az oklevelekben falvanként rögzitett adatokból egy Szent István legendájához hasonló regestrumot szerkesztetett. Sajnos ez a regestrum sem maradt fenn

" Erről elsőízben 1240-ben kiállított oklevelekbői értesülünk. V. 6. Szentpétery I. id. m. I. k. 2, ft Élő—206. old. 678. és 680. sz. alatti regesták.

' U. 0. I. k. 1. f. 46—47. old. 142—145, sz. reg.

A MAGYAR STATISZTIKA KDZÉPKORI NYOMAI 691

és ennek létezéséről is csak közvetett módon —— ez esetben egy 1254—ben

A III. Endre rendeletére készült házösszeírást — amelyet 1294—ben haj—

tottak végre, —— az esztergomi káptalan és a polgárság között éveken át fo- lyó —— többször fegyveres összecsapásokban is megnyilvánuló —— villongás tette szükségessé. A papság és a polgárság viszályának anyagi háttere volt.

A polgári városrészben lakó egyházi jobbágyok ugyanis megtagadták a vá- rosi adó fizetését, mire a polgárok beszüntették a papok járandóságainak kiadását. Az éveken át húzódó torzsalkodásnak III. Endre azzal vetett véget, hogy összeíratta a polgári városrész adóköteles házait. Ez az összeírás a há—

zak pontos fekvés szerinti felsorolásán kívül kiterjedt a tulajdonos nevének és foglalkozásának feljegyzésére is. Adataiból középkori városaink leg—' korábbi képe bontakozik ki.

A feudalizmus legmagasabb formájának kialakulása hazánkban az Anjou-ház XIV. századot betöltő uralkodásának idejére esett. Ekkor alakult ki véglegesen a kisebb urakat maga alá szorító, dinasztikus hatalomra tö—

rekvő, oligarchikus, világi nagybirtokos réteg. Ekkor fejlődött ki a nyugati katonáskodás feudális formájával megegyező ún. banderiális hadrendszer és végül ebben a korban alakult ki a jobbágyság kizsákmányolásának egységes rendje. Ugyanekkor indult meg azonban a nagyobbmérvű polgárosodási fm lyamat és a pénzgazdálkodás erőteljes kifejlődése is. A társadalmi—gazdasági szervezet átalakulása természetesen magával vonta az államigazgatási appa—

rátus szerkezetének és munkájának ——' ezen belül az összeíró statisztikának

—— megváltozását is. A fejlődés két területen jelentkezett, mégpedig a vár—

megyéknek tényleges igazgatási centrumokká történő alakulása és új állam—

gazdálkodási rendszer bevezetése terén.

A XI—XlII. században előforduló összeiró statisztikai gyakorlat végre—

hajtója — az egyház különálló tevékenységétől eltekintve —— az oklevélkiál—

litásokat és összeirásokat végző királyi kancellária és a királyi jövedelmeket kezelő tárnokmesteri hivatal volt. Ez a helyzet a XIV. század folyamán fo—

kozatosan megváltozott, mert a vármegyei szervezet kifejlődése során az alsófokú nyilvántartási és összeírási tevékenység a megye hatáskörébe ke—

rült. A megyét a XIII. század közepéig úgyszólván csak maga a megyés—

ispán képviselte, minden hatalom az ő kezébe összpontosult. A század má—

sodik felétől kezdve azonban már a szabad, katonáskodó népelemekből ki—

alakuló köznemesség tagjai is megjelentek az ispán mellett, mint annak az igazságszolgáltatásban segédkező nemesi birótársai. Ezeknek a nemesi bíró—

társaknak működéséből a század végére kialakult a szolgabírói intézmény.

amellyel később az ispán nem csupán a bíráskodást, hanem minden egyéb igazgatási funkciót is megosztott. A következőkben látni fogjuk, hogy már az adózási célból elsőízben végrehajtott összeírásban fontos szerepet ruház—

tak a megyék szolgabíráira. A megyékben meginduló statisztikai munkát a megyének a XIV. század folyamán kialakult saját önálló írásszerve24 tette lehetővé. A XIV. századbeli megyei nótáriusokra már többféle statisztikai jellegű jegyzék vezetésének munkája hárult, amelyek közül vizsgálódásunk szempontjából legfontosabb az elkobzott birtokok nyilvántartását szolgáló proscriptionalis jegyzék és a katonakötelesek jegyzéke volt?—") Ezeknek léte—

"8 U. o. 1, k, 2. f. 314. old. 1014. sz. ren.

" V. 6. Islminyí Géza: A megyei írásbeliség elsó korszaka. Századok. 1937. 517-w552, old.

% V. 43. Gábor György: A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt Bp. 1908. és Töröl: Pál: A nemesi vármegye megalakulása. Kolozsvár, 1907.

810!

zése statisztikatörténeti szempontból azért is érdekes, mert nem egy állapot rögzítésének célját, hanem változó jelenségek folyamatos nyilvántartását szolgálták. A megyékben meginduló összeíró és nyilvántartó statisztikai ' munkán kivül a XIV. századra esik az adózáshoz kapcsolódó összeírások

megjelenése is.

Az 1308—ban trónralépő Róbert Károly csak hosszú ideig tartó küzdel—

mek árán tudta az utolsó Árpádok alatt szertefoszlott királyi hatalmat újjá—- szervezni. Ehhez nem volt elegendő az országszerte hatalmaskodó kiskirá—

lyok megfékezése, hanem feltétlenül szükség volt a hatalom gazdasági alap——

jának megteremtésére is. Miután az uralmának útjában álló oligarchákat

—— mintegy másfél évtized alatt —— egymásután leverte és elkobzott birto——

kaik újraadományozásával megbizható híveket szerzett magának, hozzá—

fogott az államgazdálkodás modern rendszerének kiépítéséhez

A francia eredetű Anjou család több évtizedes dél—itáliai uralkodása alatt megismerte a pénzgazdálkodás fejlettebb formáinak előnyeit és a pol——

gárság e téren mutatkozó hasznos szerepét. Ebben az időben Magyarország rendelkezett Európa leggazdagabb nemesérc—lelőhelyeivel. Róbert Károly a bányavárosok polgárságát sok kedvezménnyel a termelés fokozására és új bányák nyitására serkentette. Ilymódon sikerült elérnie, hogy Európa aranytermelésének több mint felét, ezüsttermelésének pedig több mint egy—

negyedét Magyarország bányái adták._A bányászat fellendülésével egyidő—

ben bevezette a nemesérc—monopóliumot, amivel a regáléjövedelmeit jelen—

tősen megnövelte. A gazdasági fejlődés szempontjából legnagyobb jelentő—

ségű intézkedése azonban az értékálló pénz megteremtése volt. Szakított elődeinek hagyományos pénzrontásával és beszüntette a pénz évenkénti újraverését. Ennek következtében természetesen elesett a pénzverési, bevál- tási jövedelemtől, amelynek pótlására bevezette a kamaranyereségnek ne—

vezett adót.

A kamaranyereség kivetéséről Róbert Károly 1342. évi decrétuma in—

tézkedett. A végrehajtásnál ,,az érsek úr, tárnokmester úr, és vármegyei is—

pán embereinek és egy szolgabírónak kellett jelen lennie", akiknek felada—

tát a törvény a következőkben határozta meg: ,,Rendeljük és meghagyjuk, hogy nevezett kamaránk részére minden vármegyében, minden egyes ka—

putól, a melyen egy szénával vagy gabonával megrakott szekér mehet be vagy jöhet ki, (kivévén a királynak, királynénak, az egyháznak és bárki másnak a szegődött szolgáit, a kiket azok esküjök alatt kivesznek és a kikre nézve az az érseki s más öt ember vizsgálat alapján meggyőződik arról, hogy katonáskodni fognak, kivévén továbbá az egyházakat, városokat vagy má—

sokat is, a kik nyilvánvaló kiváltságolt szabadságra támaszkodnak), a kiro—

vás megtörténte után tizenöt nap alatt kamaranyereségv gyanánt tizennyolcz dénart kell kamaraispán kezéhez szolgáltatni és fizetni . . ."25 A törvény -———

amint az idézett szövegrészből kitűnik —— nem rendelte el a porták lajst—

rombafoglalását. hogy ennek azonban szükségszerűen meg kellett történ—

nie, kitűnik a 23. §—ból, amely szerint ,,A fizetők számára a mondott fizetés céljából mindegyik vármegyében egy megfelelő közhelyet kell kijelölni . . ."

Mivel az adó kirovása és befizetése nem egy időben és nem a kirovás helyén történt, ellenőrzési okokból elkerülhetetlen volt a lajstromszerkesztés, mert annak hiányában a nemfizetők személyét és lakóhelyét nem lehetett volna megállapítani.

% Y. ói llóbcrí Károly 1342. évi decretuma 19. és 29. §i Mi T, !. k. 155. és 157. old.

A MAGYAR STATISZTIKA KOZÉPRORI NYOMAI

693

Az elmondottakból kiviláglik, hogy ——- a középkori viszonyokat te—

kintve, — az összeíró statisztikának legfejlettebb formájával állunk szem—

ben. Az elmúlt századokhoz képest mutatkozó ugrásszerű fejlődéssel kapcso—

latban mindössze egy tisztázatlán kérdés áll fenn. Nevezetesen az, hogy az adókirovás gyakorlati végrehajtásának ismertetett módja és az új adózási egység, a porta fogalma honnan került hazánkba. Sajnos a statisztika fej—

lődéstörténetének feltárása -—— és különösen annak a középkorra vonatkozó része —-— Európa-szerte elhanyagolt területe a gazdaságtörténetnek és azért erre a kérdésre egyelőre nem kaphatunk választ. Annyi azonban bizonyos, hogy mivel a különböző társadalmi formák törvényszerűen megteremtették a fejlődésük során szükségessé vált igazgatási rendszert, a nyugati feudális társadalomban korábban kellett kialakulnia a gyakorlati statisztika hasonló fokának is, mint hazánkban.

Az államhatalom összeíró tevékenységének nagymértékű kiszélesedé—

sen kívül, a XIV. századra esik az összeíró statisztika egy újabb területének - a városi életnek kifejlődése is. A polgárosztály számbeli fejlődése hazánk—

ban a középkor folyamán rendkívül lassan ment végbe. A kevésszámú és nyugati méretekhez képest alacsony lélekszámú város polgárságának ide- genből bevándorolt része azonban előbbi hazájából magával hozta az urbá—

nus kultúra és civilizáció ismeretét, amelynek birtokában a királyi kivált—

ságlevelekb'en biztositott önkormányzatát a nyugat—európai —— elsősorban német — városok mintájára rendezte be, ennekrfolytán igazgatási rendsze—

rük már a

középkorban lényegesen magasabb színvonalú volt, mint a mea gyei közigazgatásé.

*

A fejlettebb társadalmi forma az összeiró statisztikának nagy jelentő—

séget és lehetőséget biztosított. A városgazdálkodás —— amelynek legfonto—

sabb része a közös költségek fedezésére szedett adó és a különböző kivált;

ságokból, például a harmincadszedésí, vásártartási és árumegállítási jogból folyó bevételek nyilvántartása és elszámolása volt — többféle lajstrom nyilvántartását tette szükségessé. Növelte a Városigazgatás statisztikai igé—

nyét az a körülmény is, hogy az országos adózásban a városi polgárság nem ; fejenként vett részt, hanem azt egy összegben vetették ki a városra. A vá—

rosi tanácsnak tehát, hogy a városra kivetett adót fel tudja osztani, szükség—

képpen ismernie kellett az egyes polgárok vagyoni és jövedelemviszonyait is. Az urbánus élet sokfelé ágazó statisztikai igényét a városi tanácsok mel- lett korán kialakult irásszerv ki is tudta elégiteni. A középkori Városok igaz—

gatásában egyedül a jegyzői állás volt képesítéshez kötve. Ezek a rendsze-—

rint külföldi főiskolát végzett tisztviselők vezették a városok telek—, adó-, számadás— és egyéb könyvét, amelynek statisztikai vonatkozású adatanyaga teszi lehetővé, hogy a középkori városi élet minden fontos jelenségét szárn—

szerű adatok alapján ismerhetjük meg. Az első városi számadáskönyvek Selmecbánya és Pozsony városokról maradtak fenn. Mindkettő vezetését ' 1364—ben kezdték el. Már ezek is rendkívül bőséges adatanyagot tartalmaz-—

nak a lakosság számára, jövedelmi viszonyaira, vagyoni állapotára és foglal—;

kozási viszonyaira nézve.27

A XV. század statisztikai tevékenységét a módszerek változatlansága mellett az alkalmazási terület kibővülése jellemzi. Az egyre rendszeresebe

" A várostörténeti irodalom-nak a történeti statisztika szempontjából legjelentősebb termékei:

Fejérpataku László: Magyarországi városok régi számadáskönyvei Budapest, 1885. Kovács Ferenc: Városi adózásA pozsonyia középkorban.harmtincadkönyvPozsony,alapján,1900. ésBudapest,Kovács Ferenc:1902. c.Nyugatmagyamrszág áruforgalma- a XV, században,müvek.

694 MÉSZÁROS lSTVAN

7

ben ismétlődő adókirovások mellett ekkor kezdődtek meg a jobbágyössze—

írások, amelyeket a honvédelmi kötelezettség kibővítése, az ún. telekkatona—

ság intézményének felállítása tett szükségessé.

Az egyre fenyegetőbb török invázió elhárítására nem látszott elegen—

dőnek az ország meglevő fegyveres ereje, ezért az 1435 évi pozsonyi ország—

gyűlés törvényt hozott az ún. telekkatonaság intézményének felállításáról Ez a törvény a királyt és a nemességet eddigi -—— feudális és személyes ——

kötelezettségén kívül telkes jobbágyai számának arányában katonák állitá—

sára kötelezte.

A jobbágyok számán alapuló katonaállitási kötelezettség bevezetése természetesen szükségessé tette a jobbágyok összeírását, amelynek végre—

hajtását az országgyűlés el is rendelte. Az erről szóló törvénycikk szövege a következő: ,, . . .a szolgabíró köteles a vármegyében létező minden job—

bágy lajstromát az ispán kezéhez szolgáltatni. És evégett meghagyjuk, hogy a vármegyei nemesség közönsége mindenik vármegyében egybegyűlvén, a középrendű nemesekből és nem a hatalmasabbakból válasszon egyet, aki an—

nak a vármegyének a szolgabírájával a közönséges hadjárat kihirdetése ide—

jén a királynak, királynőnek, báróknak és nemeseknek, akiknek abban a vármegyében birtokuk van, minden jobbágyát hiven összeszámítván, össze—

írassa és a lajstromba vétesse, az ilyen lajstromnak párját vagy mását : maga megyei ispánjának adván által. "28 A törvény rendelkezései közül vízs—

gálódásunk szempontjából legérdekesebb a lajstrom —— regestrum —— két példányban való kiállításának előírása, amelyre korábbi példát nem talá- lunk. A jobbágyösszeírás elrendelésének valódi jelentősége azonban ——

vizsgálódásunk szempontjából —-—- abban áll, hogy az államvezetés ettől az időtől kezdve már nemcsak adóügyi, hanem honvédelmi célokra is igénybe vette a statisztikai összeírást. A feladatkör további bővítésére a XV. század folyamán nem került sor és az összeírásokat időnként elrendelő törvények—

ről a számbavételek tartalmi vagy gyakorlati fejlődésére sem következtet——

hetünk. Mátyás egyik törvénye azonban figyelmet érdemel, mert abból fény "

derül az adónyilvántartási rendszer korabeli állapotára is. Mátyás ebben a törvényben az adózás felülvizsgálatát rendelte el. A felülvizsgálatról szóló törvényszakasz következő része a korabeli statisztikai adatgyűjtésre nézve is tanulságos: ,, . . .a falusbírák minden megyében kötelesek a rovásnyele—

ket három egész évről egy e célra elrendelendő törvényszékre elhozni és eskü alatt a lajstromban is a megye elé terjeszteni, a megye pedig tartozik

azokat a király úr számára híven összeírni."29

A szövegből következtetni tudunk az adókivetések vagy számlálások menetére, amelyben nemcsak az írás, hanem az adatok rögzítésének legkéz—

detlegesebb formája, a rovás is szerepet kapott. A rovásnyél két azonos mé—

retű, pontosan egymás mellé illeszthető lécdarabból állott, amelyek több—

nyire egy léc kettéhasításából származtak. A kirovás vagy számbavétel ai—

kalmával a két egymás mellé illesztett lécre vésték, rótták rá a kivetett adó vagy például a megszámolt jobbágytelkek számát jelző rovátkákat. Ilymő—

don a két lécen teljesen azonos elhelyezkedésű rovások keletkeztek. A rovás- nyél képezte -—— mai szóhasználattal élve —-— a kivetés vagy számlálás alap—

bizonylatát. Egyik darabja az adózónál maradt, a másik pedig a falusbiró—

hoz került. A falu összes rovásairól azután összesítés készült, ugyancsak

" V. 0 Zsigmond 1135 évi decreluma 6. cikkely M. T 1 k 248. old 39 V 6 l. Máhás 1478 évi decretuma 5 cikkelyl. § M T 1 k. 383. ami

a MAGYAR STATISZTIKA KÖZÉPKORI NYOMAI 695

zrovásnyélen, amelynek egyik darabja a bírónál maradt, a másikat a rovó ——

gdicator — vitte magával, és ez képezte a megyei összesítölajstrom alapját. A :számbavételek gyakorlati végrehajtásában tehát a betűírást megelőző idö—

szakban használatos rovásírás maradványa is helyet kapott. A rovásnyél használatát a XVI.'század folyamán azonban már felcserélte a ,,cédula", :amint az a század második felében hozott egyik törvényből kitűnik, amely :az adókirovo'knak megtiltotta, hogy azért pénzt szedjenek.30

Hunyadi Mátyás halálától a mohácsi csatáig tartó időszak alatt az ösz—

szeiró statisztikának —- módszereinek változatlansága mellett —— egyre több feladat jutott. A különböző adatgyűjtéseket elrendelő törvényekben vissza—

tükröződnek a korszakra jellemző párt— és osztályharcok is.

Mátyás halála után felbomlottak mindazok az intézmények, amelyek fhatalmát biztosították. Az utána következő II. Ulászló megkoronázása előtt kiadott hitlevelében megfogadta, hogy a nemességet régi — Mátyás előtti ——

jogaiban és kiváltságaiban meg fogja tartani és azok ellen semmiféle újítást 'nem fog behozni, sőt azokat, ,,amelyeket a néhai igen dicső Mátyás király mir hozott be", el fogja törölni; adót nem fog szedetni s megelégszik ,,a régi, törvényes, rendes és szokásos királyi jövedelmekkel". A gyengekezű király- lyal szemben ismét megerősödött a főnemesség befolyása. A Mátyás által kiépített, jól működő hivatali szervezet megszűnt, minek folytán meg az erő—

sen megcsappant királyi jövedelmek sem folytak be rendesen, ezért a kirá—

lyi hatalom legfőbb támasza, az állandó zsoldos sereg sem volt fenntartható.

A központi hatalom gyengesége folytán megerősödött oligarchia uralma nemcsak az ország minden terhét viselő jobbágyságot, hanem még a kisbir—

tokos nemesség széles rétegét és az alsó papságot is elégedetlenné tette. Ezek

"az osztályok adták azután 1514—ben Dózsa forradalmának katonáit és vezér—

karát.

A forradalom leverése után a nemesség bosszújának szentesítése céljá—

ból hozott törvény a vezetők —— akik közé még a tizedeseket is odaszámítot— ' ták —— kiirtásán és a résztvevő jobbágyok földesuraiknak ,,föltétlen és örö- kös" szolgasága alá vetésén kívül egyebek között elrendelte a nemesség anyagi kárának megállapítását és annak megtérítését is. Az erről intézkedő törvénycikk szövege a következő: ,,A keresztesek okozta károk megtérítésé—

nek a módja. A mi pedig azoknak a károknak a megtérítését és helyreállítá—

sát illeti, a melyeket a főuraknak és nemeseknek úgy a parasztok, mint a parasztok pártját fogó nemesek okoztak, mivel azok nyilván és nagy szám—

ban történtek és mentek végre.

1. §. Azért válasszon az egyes vármegyékben a nemesek közönsége az alispánok és a négy szolgabíró mellé a legszigorúbb eskü alatt tizenkét jó hírnevű és tisztességes életű és állapotú nemest, kik menjenek a nemesek minden házának és udvarának a színhelyére, és tartozzanak ott úgy a há—

zakban és épületekben, mint a házi eszközökben és bútorukban is, valamint a lovak, ökrök és egyéb barmok s marhák elhajtása által okozott összes'ká- rokat (a mennyiben azokat szemmel láthatják és méltó tanúsággal fölismer—

hetik) Isten és az ő igazsága szerint jól megitélni, megbecsülni és megálla—

pitani, és arról ugyanaz alatt az eskü alatt a nemesek közönségének jelen—

tést tenni.

3' V. 6. Miksa 1567. évi decretuma 11. cikkely M. T. 2. k. 561. old. Egyébként Mátyás idejében a grás§yel§kéft ';zedteík pápa, amelyet szintén törvény tiltott meg. V. 6. Mátyás 1481. évi decittuma §, cil-

y . . , . . 8-9. 0 .

696 A , MÉSZÁROS ISTVÁN

2. §. És ezután a parasztok vagy azoknak a városoknak, mezővárosok- nak, birtokoknak, faluknak a jobbágyai, ahol az előbb említett károk tör—

i téntek és előfordultak, ezeket a sértett és kárvallott főúr vagy nemes ré—

szére a nemesek közönsége részéről arra kitűzendő határidőben megtéríteni és helyrehozni tartoznak . . ."31 Miután a forradalom során esett károk meg—

állapítását a győztes és bosszúvágytól égő nemesség képviselői végezték,, A biztosra vehetjük, hogy a tényleges károknak többszörösét vették számba és hajtották be a felkelőkön, részben kapzsiságból, részben pedig, hogy a job- bágyság és a hozzájuk csatlakozott nemesek anyagi erejét végkép megtör—

jék. Ezt az akciót segítette elő a károk összeírása, amely a gyakorlati sta—v tisztika hazai történetének legtragikusabb eseményét képezi.

A Dózsa—forradalom és a mohácsi csatawközé eső évtized az ország to- vábbi erkölcsi és anyagi süllyedésének korszaka volt. A főúri osztály a II.

Ulászló után ——-— tízéves korában — trónrakerült II. Lajos alatt (1516—1526) kizárólag saját érdekeivel törődött és teljesen elhanyagolta az ország vé—

delmét. Különösen a papság, ,,a főpapurak és dézsmás egyházi férfiak"

hánytorgatták fel állandóan a ,,katonatartás nagy és felesleges (!) terhét".

Ezért az országgyűlés 1518-ban elrendelte az egyházi jövedelmek összeírá—

sát, hogy a legközelebbi országgyűlés annak alapján újból meg tudja álla—

pítani a papság katonaállítási kötelezettségének mértékét. Ez az összeírás annyiban különbözött az egyéb honvédelmi célt szolgáló adatgyűjtéstől, hogy nemcsak a papság jobbágyainak számát, hanem minden egyéb jövedel—

mét— például a papi tizedet is —— számbavette.32 A következő országgyűlés el is rendelte, hogy azok az egyháziak, akik banderium tartására nincsenek kötelezve, jövedelmük tizedrészével adózzanak. Valószínűleg az összeírásból derült ki az, hogy a plébánosok közül ,,soknak hatvan, negyven stb. hordó boruk van, de az ország oltalmára egy dénárt sem szoktak fizetni".33

Az alsópapság jövedelmének megadóztatása azonban nem eredménye—

zett olyanfokú bevételi többletet, amilyenre az elhanyagolt honvédelmi szervezet helyreállításához szükség lett volna. A végvárak elhanyagolt ál—

lapotban voltak, őrségük évszámra nem kapott zsoldot. Az ország anyagi erőinek nagyobbfokú igénybevételét a király és a főnemesség csak akkor kísérelte meg, amikor Nagy Szulejmán óriási seregével megjelent a határon és az ország legerősebb Végvárát, Nándorfehérvárt bevette (1521). Ennek az eseménynek a hatására hozott az 1522. évi budai országgyűlés olyan ha—

tározatot, amely a jobbágyság megadóztatásán kívül elrendelte, hogy: ,,az összes főpap—urak és más egyházi férfiak, a világiak épp úgy, mint a szerze- tesek és a bárók s nemesek, meg a többi birtokos emberek . . . az egyszer az állatokban, pénzben, vagy csebrekből, vagy morotva szerű halastavakból, vagy arany, ezüst, réz, vas, acél és más ércbányákból vagy makktermő er—

dőkből avagy másként bárhonnan befolyó összes jövedelmeiknek éppen fe—

lét vagyis egyenlő fél részét fizessék adóba; ezenfelül mind a saját szőllőik—

ben termelt, mind pedig a kilencedbe kapott avagy másként pénzen szer—

zett boraik után is, a melyek még megvannak és megkaphatók, valamint barmaik és marhanyájaik után a parasztokra nézve előbb említett és vilá—

gosan kijelentett adót hasonlóképpen fizessék meg".34 Ez az összeírás —— a

. II. Ulászló 1514. évi decretuma 4. cikkely M. T. I.. k. 709. old.

% V. 6

" V. 6. II. Lajos 1518. évi (bécsi) deci-emma 2. és 19, cikkely M. T. I. k. 753. és 763. old.

" V. 6. H. Lajos 1519. évi (bécsi) decretuma 15. cikkely M. T. 1. k. 781. old.

" V 6. II. Lajos 1522. évi (budai) decretuma 17. cikkely M. T. 1. k. 793—795. old.