STATISZTIKAI HíRADÓ
SZERVEZETI HíREK — KÖZLEMÉNYEK
Az állóalapok országos leltározásának előkészítése. A Gazdasági Bizottság hatá- rozatot hozott a állóalapok országos lel- tározására, valamint tételes újraértékelé
sére, és a munka előkészítésének és vég— _
rehajtásának koordinálására a Központi Statisztikai Hivatal elnökének irányítása __
alatt működő Tárcaközi Bizottság alakí—
tását rendelte el; A Tárcaközi Bizottság 1964. március hónapban Huszár István- nak, a Központi Statisztikai Hivatal első , elnökhelyettesének elnöklése mellett az Országos Tervhivatal, az Országos Árhi—
vatal, a Pénzügyminisztérium, az Építés—
ügyi Minisztérium és a Központi Statisz- tikai Hivatal képviselőiből megalakult.
A bizottság Titkárságának funkcióit a KSH Iparstatisztikai főosztálya látja el.
KGST ülés Budapesten. 1964. április 8—16 között Budapesten tartotta ötödik ülését a KGST nemzeti jövedelemmel foglalkozó állandó munkacsoportja. Az ér—
tekezleten Bulgária, Csehszlovákia, Len- gyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Romá- nia és a Szovjetunió szakértői vettek részt.
A magyar delegációt Mód Aladárné, a Központi Statisztikai Hivatal főosztály- vezetője vezette. A delegáció tagjai: Tar József, a KSH íőosztályvezetője, Árvay János, a KSH főosztályvezető—helyettese, Zafir Mihály, a KSH főosztályvezető-he—
lyettese, Deák Ferenc, a KSH osztály- vezetője, Drecin József, az Országos Terv- hivatal osztályvezetője, Tűű Lászlóné, a KSH osztályvezetője, Jánosi Ferenc, az Országos Tervhivatal csoportvezetője, Szi—
lágyi György, a KSH csoportvezetője, Gönczöl Ferenc, az Országos Tervhivatal főelőadója, Ulbrich Sándorné, az Orszá—
gos Tervhivatal főelőadója és Kozma Ferenc, a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa voltak.
Az értekezlet a következő kérdésekkel foglalkozott :
1. A KGST tagországok alapvető nép- gazdasági mutatóinak: a fogyasztási és
felhalmozási alap, az ipari teljes, termelés 1960. és 1962. évi (az 1959. évi. Adami:
továbbvezetése útján végzett),továbbá a mezőgazdasági végső termelés 1960" 1961.
es 1962. évi összehasonlitása.
2. Javaslatok a felhalmozási _,alap, a fogyasztási alap, az ipari és mezőgazda—
sági termelés átszámításának módszer—
,, tar—ii tökéletesítésével és nomenklatúráival kapcsolatos munka rendjére. ,
3. Javaslatok a KGST Statisztikai Bi—
zottságával és más bizottságokkal való kapcsolatok formáiról az értékmutatók nenxzetköZi összehasonlítás-ának munkájá—
ban.
4. Információ megvitatása az ipari vég—r ső (extern) termelés összehasonlításának
módszereiről. _
5. Információ a Lengyelország és Cseh—
szlovákia között, az építőipari munkák reprezentáns objektumok alapján Végzett kétoldalú összehasonlításánaík metodiká—
, járól és eredményeiről;
Megjelent az 1960. évi népszámlálás 9a kötete ,,A keresők munkahelye és lakó- helye. A népesség 1949. és 1960. évi lakó—A helye" címmel. A kötet az 1960. évi nép—- számlálásnak a keresők munkahelyére és 1949. és 1960. évi lakóhelyére vonatkozó adatait tartalmazza. Az első rész az ada——
tokat ismerteti, a második rész pedig összefoglaló adatokat közöl a keresők lakóhelyének és munkahelyének foglal- kozási ismérvek szerinti megoszlásáról, valamint az 1949 előtt született népesség lakhelyváltoztatásáról a vándorlás távol—
sága, nemek és korcsoportok, népgazda— ' sági ágak szerint megyénként is. A har—
madik rész országos adatokat tartalmaz a helyben lakó, a helyben dolgozó, az- eljáró és a bejáró keresők számáról nép-—
gazdasági ág, foglalkozási viszony éskor—
csoportok szerint járásonként, városon—
ként és megyénként. A kötet a fogalmak magyarázatával zárul.
(1960. évi népszámlálás 9. A keresők 'mun—
kahelye és lakóhelye. A népesség 1949. és ism..
évi lakóhelye. Budapest. 1963. 368 old.)