GAZDASÁGI FEJLÓDÉSUNK 30 ÉVE
BÁLINT JÓZSEF
Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója méltó alkalom arra, hogy áttekint—
sük az elmúlt három évtized gazdasági fejlődését és annak eredményeit népünk anyagi és kulturális helyzetének javulásában. Három évtized egy nemzet életében nem számít hosszú időnek. Az az időszak azonban, amely 1945 tavaszától napjain- kig eltelt. mégis történelmi korszakot jelent.
A MÚLT URUKSÉGE
A felszabadult ország gazdasága nemcsak a háborús pusztítás miatt volt siral- mas állapotban, hanem azért is, mert a háborút megelőző békés években a gazda—
sági fejlődés magán viselte a kapitalista világgazdaság összes jellemző betegsé- gét. A két világháború között a nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése nem érte el a 2 százalékot sem. Ez az igen lassú fejlődés is úgy jött létre, hogy az or—
szág legnagyobb súlyt képviselő ágazatában, a mezőgazdaságban a termelés szín- vonala változatlan maradt, s az akkor még kis súlyt képviselő ipar is alig növelte termelését. Az egyes években a gazdasági helyzet nagymértékben ki volt téve a tőkés világgazdaság rendkívül nagyfokú konjunkturális hullámzásainak. Az 1929—1933. évek közötti gazdasági válság idején katasztrofális visszaesés követke- zett be, amely mind az ipart, mind a mezőgazdaságot erősen sújtotta. _ Az ország gazdasági szerkezete ezekben az években az agrárországokra jel- lemző elmaradottság jegyeit tükrözte. Az ipari termelés növekedése és a mezőgaz—
dasági termelés stagnálása következtében az ipar részesedése a nemzeti jövede- lemből a két világháború között ugyan növekedett, de még 1938—ban is a mezőgaz—
daság túlsúlya jellemezte a nemzetgazdaságot. Az a mezőgazdaság. amelyben félfeudális földbirtokviszonyok, alacsony technikai színvonal, nagyarányú nyílt és latens munkanélküliség uralkodott.
A háborús években egyes gazdasági ágakban, elsősorban az iparban. a há- borús konjunktúra hatására a fejlődés üteme valamelyest gyorsult. Az ipari mun—
káslétszám és az ipari termelés 1943—ban 25—30 százalékkal magasabb volt, mint 1938-ban. a mezőgazdasági termelés viszont jelentősen csökkent. Annál nagyobb volt viszont a visszaesés a háború utolsó szakaszában, amikor a termelőerők jelen—
tős része elpusztult. Nemzeti vagyonunknak több mint 40 százaléka semmisült meg.
A legnagyobb károk éppen a legfontosabb termelési ágakban — az iparban, a mezőgazdaságban, a szállításban -— keletkeztek. Emiatt a nemzeti jövedelem
'1946—1947-ben a háború előttinek mindössze kétharmadát érte el.
Ezek voltak gazdaságunk legfőbb jellemzői, amikor a Szovjetunió a fasizmus és a német megszállás alól felszabadította az országot. s megadta a lehetőséget
334 BÁLINT Jozser
a magyar népnek, hogy az ország gazdasági és társadalmi viszonyait a maga ér-
dekeinek megfelelően változtassa meg.
A TERMELÉSI VISZONYOK VÁLTOZÁSA
Az ország nyugati részein még harcok folytak, amikor a keleti országrészeken már megkezdődött a földosztás. A feudál-kapitalista termelési viszonyok megvál—
toztatásában ez volt az első lépés.
A földreform kereken 56 millió kat. hold területre, az ország területének 35
százalékára terjedt ki. Ebből a területből a 642000 földigénylőnek 3.2 millió kat.holdat osztottak ki. Az ezt meghaladó rész — túlnyomórészt erdő és legelő — az ál—
lam és a községek kezébe került. A földigénylők 90 százaléka cseléd. mezőgazda-
sági munkás és törpebirtokos volt. Ök kapták meg a kiosztott terület 93 százalé- kát.
A népgazdaság nem mezőgazdasági szektoraiban a termelési viszonyok átala-
kulása a termelőeszközök államosításával indult meg. A szénbányák államosítása már 1946-ban megtörtént. Ezt követte a legnagyobb nehézipari üzemek áilami ke—zelésbe vétele — 1946 decemberében --. ami gyakorlatilag azok államosítását jelen- tette. Emellett 1947 első felében a nagybankok érdekkörébe tartozó iparvállalatok is állami tulajdonba kerültek.
Az ipar legnagyobb részének államosítására 1948 márciusában került sor. A 100—nál több munkást foglalkoztató iparvállalatok államosítása közel 600 vállalatra és 160000 dolgozóra terjedt ki. Ettől kezdve az állami szektorban dolgozott az ipa—
ri munkások 84 százaléka.
A 10-nél több munkást foglalkoztató üzemek államosítása 1949 decemberében fejeződött be. Ezáltal nemcsak az iparban. hanem a kereskedelemben is az állami szektor vált uralkodóvá. Ezzel a nem mezőgazdasági ágak államosítása gyakorla- tilag befejeződött.
A mezőgazdaságban a szocialista termelési viszonyok kialakítása az állami gazdaságok létesítésével. majd a dolgozó parasztság önkéntes szövetkezetekbe tö- mörülésével ment végbe. A termelőszövetkezeti mozgalom viszonylag korán kibon- takozott, de az 1950—es évek elején végrehajtott erőltetett ütemű szervezés miatt először 1953-ban, majd 1956—ban az ellenforradalom hatására a szövetkezeti moz- galomban visszaesés következett be. Új lendületet vett a szövetkezetek szervezése 1958 végén. Az ezt követő három évben a mezőgazdaság szocialista átszervezése lényegében befejeződött. Azóta az ország mezőgazdasági területének 78 százalé-
ka a szövetkezeti szektorhoz. 15 százaléka az állami szektorhoz tartozik. (A fenn—
maradó terület túlnyomó részét a munkások és alkalmazottak személyi tulajdoná—
ban levő kisegítő gazdaságok teszik ki.)
A termelési viszonyok fentiekben vázolt fejlődésének eredményeként a szo—
cialista szektor túlsúlya már 1950-re kialakult, 1961—től pedig általánossá váltak a
szocialista termelési viszonyok. Ez tükröződik a termelés oldaláról is. (Lásd az 1.
táblát.)
A tulajdonviszonyokban bekövetkezett változásokat a termelés szervezeti for- máinak fejlesztése követte. Az állami vállalatokban és a termelőszövetkezetekben a termelési eszközök nagyfokú koncentrációját valósítottuk meg. Ennek megfelelően lényeges változás következett be a nemzeti vagyon tulajdonjogi megoszlásában.
A népgazdaság állami szektora — a nem mezőgazdasági ágak államosításának befejeződésével — már az 1950—es évek elején kialakult. A felhalmozásból származó termelési eszközök háromnegyed része, az ásványi nyersanyagkészletek összessége
GAZDASÁGI FEJLÓDESUNK
335 ekkorra már állami tulajdonba került. és a későbbi években e téren már nem tör- tént számottevő változás. Az erdők egy része viszont a hatvanas évek folyamán ——
a termelőszövetkezetek megerősödésével — a községek kezeléséből a szövetkezetek tulajdonába ment át.
1. tábla A nemzeti jövedelem megoszlása társadalmi szektorok szerint
(százalék)
Ebből
5 - l't ———————————- . _
Ev 2313; a állami lszövetkezeti 1232; Összesen
osszesen %_
' szektor'
1950 . . . 67,0 643 2.7 33.0 100.0
1960 . . . 91,0 67,4 17,0 9.0 100,0
1970 . . . 98.1 70,8 22.8 1.9 100,0
1974 . . . 98.2 70.8 230 1.8 1000
' A munkások és alkalmazottak kisegítő gazdaságaiból és egyéb. a lakosság körében végzett munka eredményéből származó nemzeti jövedelem értéke nélkül.
A termelési eszközök tulajdonjogi megoszlásában az 1950-es évek eleje óta, de túlnyomórészt az 1960—as évek kezdetén végbement változások elsősorban a me—
zőgazdasági termelőszövetkezetek fejlődésével voltak kapcsolatosak.
A termelés dologi tényezőinek — a felhalmozott eszközöknek és természeti erő—
forrásoknak mint a nemzeti vagyon legfontosabb elemeinek —- 90 százaléka szo- cialista tulajdonban van.
A TERM ELÖERÖK FEJLÖDÉSE
A legfontosabb termelőerő az ember a maga szakképzettségével, tapasztalatai—
val. A felszabadulás után ez a fogalom új tartalmat kapott. A szocialista társa—
dalomban az ember nem pusztán eszköze. hanem elsődleges célja a termelésnek.
Az ország újjáépítése. majd a szocializmus felépítése igényelte, s egyben lehetővé is tette. hogy a foglalkoztatottak szóma növekedjék, és minden munkát kereső kéz munkaalkalmat találjon.
Foglalkoztatottsa'g
A felszabadulás óta a foglalkoztatottság aránya hazánkban nagymértékben emelkedett. Közvetlenül a felszabadulás után még jelentős volt a munkanélküliek száma. Az első hároméves terv végére azonban a munkaerőforrásnak számító né—
pességnek már közel 70 százaléka dolgozott, illetve tanult, és ez az arány 1965-re elérte a 80, 1974—re megközelítette a 90 százalékot. A még fennmaradó 10 százalék már csak nehezen mobilizálható. nagy részét a háztartásban dolgozó nők alkotják.
A gyakorlatban valósult tehát meg az alkotmány szava, a munkához való jog.
Az elmúlt harminc évben a foglalkoztatottság bizonyos hullámzásokkal javult.
Az 1950-es években még jelentős tartalékkal rendelkeztünk a foglalkoztatottság
bővítésére. Ez a helyzet extenzív foglalkoztatáspolitikára ösztönzött. Az 1960—es évekelején. a mezőgazdasági keresők nyugdíjazásának kiterjesztésével a foglalkoztatott-
ság mértéke kissé csökkent. (Ez a visszaesés azonban csak látszólagos volt. A nagy- számú idős mezőgazdasági nyugdíjas és járadékos ugyanis már inaktívvá minősítése336 BÁLlNT JÓZSEF
előtt sem volt teljes értékű munkaerő, és többnyire ezt követően sem vált kiegé- szen a munkából.)
Az 1960-as évek végén újból lényegesen nőtt a foglalkoztatottsági arány, és 1970-re a további növekedés lehetősége gyakorlatilag kimerült. Az intenzív munka—
erő—gazdálkodás ettől kezdve parancsoló követelménnyé vált. mivel a munkaerő- tartalék. amely 25—30 évvel ezelőtt még megközelítette a 2 milliót, nagyjából 600000 főre zsugorodott. A munkavállalási korban levő férfiaknak gyakorlatilag száz szá- zaléka, a nőknek kereken 70 százaléka dolgozik, illetve tanul. A foglalkoztatottság teljessé lett. Napjainkban már nem a népesség munkához juttatása okoz gondot.
sokkal inkább az utánpótlás biztosítása. ,
Különösen nagy változás következett be a nők foglalkoztatásában. Harminc évvel ezelőtt a munkavállalási korú nőknek egyharmada vett részt a gazdasági mun-
kában, de 1960—ban már a fele. 1970—ben kb. kétharmada, most pedig több mint
70 százaléka. A 20-29 éves korosztályban a nők gazdasági aktivitása 80 száza—léknál is nagyobb. A 25 évvel ezelőtti állapothoz képest a női aktív keresők száma
1 millió fővel, 88 százalékkal növekedett, és ami nagyon lényeges: a dolgozó nők
ma jóval iskolázottabbak, szakképzettebbek.A munkaerő ágazati szerkezete
Lényegesen módosult a munkaerő ágazatok közötti megoszlása. Az ágazati struktúra változása csaknem akkora tartaléka volt a gyorsan fejlődő ágak munka- erő-utánpótlásának, mint a munkaerőforrások együttvéve. A mezőgazdaságból több mint 1 millió ember áramlott el, elsősorban az iparba és építőiparba. ahol a keresők—
száma 1.3 millió fővel nőtt. 1949-ben az aktív keresőknek még több mint felét a mezőgazdaság foglalkoztatta. most azonban ez az arány alig több egyötödnél. Az ipar és az építőipar együttes súlya viszont, amely 25—30 évvel ezelőtt nem sokkal
haladta meg az egyötödöt, napjainkig 44 százalékra emelkedett. (Ezen belül az
ipar aránya 36 százalék.) 1970 óta már nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók hányadának csökkenése és a többi ág lendületes térnyerése mutatja a szerkezeti átalakulást, hanem az ún. tercier ágak növekvő részesedése is. Az általános fej- lődés irányzatával egyezően. ma nálunk is a kereskedelem, a szállítás, hírközlés és más nem anyagi ágak dolgozóinak létszáma nő viszonylag gyorsan.Az ágazati szerkezet változása lényegesen megnövelte a munkásosztály szá—
mát és arányát. Már a felszabadulás előtt is a munkásság adta az aktív keresők többségét (1941-ben 54 százalékát), aránya azonban a földreform és az ipart sújtó
háborús károk következtében 1949—ig 39 százalékra esett vissza. A következő tíz év-
ben közel megkétszereződött az ipar fizikai dolgozóinak száma, az építőipariaké pedig nagyjából három és félszeresére emelkedett. 1960-ra a munkásság már is—mét több mint a felét alkotta az aktív keresők állományának. Napjainkban a mun—
kásosztály létszáma közel jár a három millióhoz, aránya nem sokkal marad el a 60 százaléktól.
A munkaerő képzettségi színvonala
Szabad fejlődésünk három évtizede egybeesik a tudományos és technikai for-
radalom kibontakozásával. Eredményei behatolnak a termelésbe, átalakítják a tár—sadalmi termelés folyamatát s magát a konkrét munkafolyamatot is. A gazdasági tevékenység fokozott kulturális igényt támaszt, mind több általános és technikai ismeretet követel. A magyarországi fejlődés az elmúlt évtizedekben kielégítette a gazdasági növekedés szabta követelményeket.
GAZDASÁGI FEJLÓDESUNK
337
Nagyobb vonalakban jól jelzi fejlődésünket a fizikai és a nem fizikai (köznapi kifejezéssel: szellemi) foglalkozásúak arányának változása. 1949-ben kereken 10.
1960-ban 18, jelenleg több mint 27 százalék a szellemi foglalkozású aktív keresők aránya. A szellemi tevékenység növekvő aránya világjelenség. A gazdaság és a termelőegységek mérete, egyre bonyolultabb kapcsolatai. a termelőfolyamatok és -eszközök erősen összetett volta valóban mind több szellemi munkát igényel. llyen irányban hat az egészségügyi és a szociális ellátás kiterjesztése, az oktatás és a kulturális tevékenység fejlesztése, továbbá egy sor más lakossági szolgáltatás (pénzintézetek. biztosítóhálózat stb.) bővítése is.
Hazánkban —— a fokozott igények hatására — gyorsan javult az iskolázottsági színvonal. 1949-es adatok szerint az aktív keresők 78 százaléka az általános iskola 8 osztályánál kevesebbet végzett. 1973-ch ez az arány 33 százalék alatt maradt.
(1930—ban még 88 százalék volt az alapfokúnál is alacsonyabb képzettségűek há- nyada.) Az érettségizettek aránya még 1949—ben is csak 4 százalék körül mozgott, ez napjainkban 16 százalék. Az elmúlt 25—30 év alatt az általános iskolát végzett dolgozók száma 3.7-szeresére, az érettségizetteké 4,ó-szeresére. a felsőfokú vég-
zettségűeké 3.8-szeresére emelkedett. Jelenleg kb. 300 000 aktív kereső rendelke—
zik felsőfokú oklevéllel és több mint 800 000 érettségivel.
A vizsgált időszakban lényegesen javult a dolgozók szakképzettségi színvonala is. A szakképzett dolgozók számának növekedése jóval gyorsabb volt, mint a tár- sadalmi termelésbe bevont összes munkavállalók számának emelkedése. Különösen az utolsó 10 évben gyorsult meg a fejlődés. A szocialista szektorban foglalkozta—
tottak száma például 1963 és 1973 között évi 12 százalékkal nőtt. a szakképzett dolgozók száma ugyanakkor évi több mint 4 százalékkal. Tíz évvel ezelőtt a szak—
képzett —— fizikai és nem fizikai — dolgozók aránya 28 százalékot képviselt, ma nem jár messze a 40 százaléktól.
A termelési eszközök
A termelésben részt vevő munkaerő mellett a gazdasági növekedés másik alap- vető tényezője az épületek, gépek. berendezések, továbbá a nyersanyagok és egyéb forgóeszközök, ezek állománya és struktúrája. Az álló— és forgóeszközök alkotják a nemzeti vagyon döntő többségét. Állományuk a gazdasági fejlődés eredménye- képpen az elmúlt 30 év alatt gyorsan gyarapodott. Az ország álló- és forgóeszköz- állománya 1974—ben több mint négyszerese volt az 1938. évinek. A termelési esz—
közök fejlődése tehát többszörösen felülmúlta a foglalkoztatottak számának növe—
kedését, s így a munkaerő technikai felszereltsége nagymértékben javult. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a munkatermelékenység az 1950 és 1974 közötti 25 év alatt
a népgazdaság egészét tekintve több mint háromszorosára növekedett.
Az állóeszköz—állomány az anyagi termelés szférájában 1950-hez képest 3 és félszeresére, a nem anyagi termelés szférájában több mint kétszeresére nőtt. llyen mértékű gyarapodást csak a beruházási ráfordítások erőteljes, időnként a népgaz- daság teherbíró képességét meghaladó növelésével lehetett elérni. Az 1974. évi beruházások értéke — összehasonlítható árakon mérve — az 1950. évinek több mint ötszörösét tette ki.
A beruházások az 1950—es évek első felében túlnyomó részben a termelési szfé- rába irányultak. Az 1950 és 1955 közötti években a termelő beruházások 20 száza—
lékkal emelkedtek, a nem termelő beruházások pedig ugyanilyen arányban csók-—
kentek. Az ezt követő 15 évben közel azonos ütemben nőttek, majd 1971—1974-ben
ez utóbbiak -- elsősorban a lakásberuházások — kerültek előtérbe. Ebben az idő-
338
BÁLINT JÓZSEF
szakban a nem termelő beruházások évi átlagban 9.4, a termelő beruházások pe-
dig 3.6 százalékkal nőttek.A népgazdasági beruházásokból az elmúlt 25 év egészét tekintve az ipar ré—
szedése átlagosan 36 százalékot tett ki. a mezőgazdaságé pedig 17 szá- ; zalék körül ingadozott. Az időszak első felére az ipari beruházások gyorsabb és a mezőgazdasági beruházások lassúbb ütemű növekedése volt a jellemző. Az időszak második felében, különösen pedig az utóbbi 6—8 évben a két alapvető ágazat tej- lesztése kiegyenlítettebbé vált. Figyelembe véve az időszak kezdetén kialakult álla- potot. továbbá azt a körülményt, hogy időközben jelentős volt az állóeszközök se- lejtezése, az egyes népgazdasági ágakban az állóeszköz-állomány fejlődési üteme nagyon eltérő. 1950—hez képest az állóeszköz-állomány az iparban kereken ó—szo- rosára, a mezőgazdaságban kereken 3-szorosára. a szállításban és hírközlésben 2-szeresére, a kereskedelemben pedig több mint 7-szeresére nőtt. Az építőiparban különösen nagyfokú volt az állománynövekedés, de akár a foglalkoztatottak szá- mához, akár a termelés értékéhez viszonyítva az építőipari állóeszköz—állomány ará- nya ma is lényegesen elmarad a népgazdasági átlagtól.
A gazdasági növekedés alapvető tényezője. a beruházások terén az elmúlt 25 évben általában erőteljes ingadozás volt megfigyelhető. Az első ötéves terv első éveiben a beruházások lényegesen jobban nőttek, mint a nemzeti jövedelem. ugyan- akkor — az ismert gazdaságpolitikai döntések következtében — a tervidőszak végén az arány javult. A második hároméves terv és a második ötéves tervidőszak alatt viszonylag nyugodtabban alakult az arány: a beruházások növekedése általában meghaladta a nemzeti jövedelem növekedését, a tervekben előírtaknak megfele—
lően. 1965-től 1971—ig. lényegében a harmadik ötéves terv periódusában. a beru-
házások erőteljes növekedése volt jellemző. Ebben az időszakban a beruházások növekedése meghaladta a nemzeti jövedelem növekedését. Az időszak utolsó két évére (1973—1974) a beruházási tevékenység egyenletesebbé vált. ez időszak alatt
a beruházások növekedése a nemzeti jövedelem, növekedésével volt azonos.Az állóeszköz-állomány műszaki összetétele az elmúlt 25 év alatt szintén vál—
tozott. Ez megmutatkozik abban, hogy az állományon belül nőtt a termeléssel szo—
rosabb összefüggésben álló gépek és berendezések és csökkent az épületek-épít—
mények aránya; a termelőberendezések műszaki színvonalát jelentősen növelték a korszerűbb. nagyobb teljesítményű hazai és importált eszközök.
A TERMELÉS FEJLÖDÉSE
A gazdasági fejlődés az elmúlt 30 év alatt nem volt teljesen egyenletes. Kü- lönösen az 1950—es években erőteljes ingadozás jellemezte gazdasági növekedé- sünket. Ebben a természeti tényezőknek volt jelentős szerepük, de a gazdaságpoli- tikában elkövetett hibák és elhajlások szerepét sem lehet lebecsülni. Az 1950 és 1960 közötti évtizedben a gazdasági növekedés üteme az ingadozások ellenére va—
lamivel magasabb volt. mint a következő évtizedben, mert kezdetben a termelés növekedésében még jelentősebb szerepe volt a ki nem használt termelési kapaci-
tásoknak és az ebben az időszakban még bőségesen rendelkezésre álló munka—
erőforrásoknak.
A nemzeti jövedelem növekedése
A nemzeti jövedelem már 1950-ben 25 százalékkal meghaladta a háború előt- tit, majd az azt követő negyedszázad alatt évi átlagban 5.8 százalékkal nőtt. 1974-
GAZDASÁGI FEJLÓDESUNK
339
ben a nemzeti jövedelem a háború előttinek. az 1938. évinek közel ötszörösére (483
százalékát) tette ki.
A nemzeti jövedelem volumenének alakulása
% aaa
//
300 /
250
200
//
ma/FthAN/'
100 blNíNlml§llOH0l5lmlml§lFlNlml§!mlmlhlmlosl%l5lNln')T§'
mhmmwhphmmmmmwwmmmmmsmnem
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
NNNNRNNNNNNNVRNNNNRNBRNNN
A nemzeti jövedelem 1950 óta közel négyszeresére, 1960 óta pedig több mint kétszeresére növekedett.
2. tábla
A nemzeti iövedelem növekedése 1935 és 1974 között
lndex :
ÉV 1933. év : 1950. év : 1960. év : : mo : 100 : 100
j
1938 . . . . . . 100 *
1913 . . . . . . l20
1946/4 . . . . . óó .
1950 . . . . . . 125 ( 100 !
1955 . . . . . . 165 132 .
1960 . , . . . . 221 177 100
1965 . . . . . , 270 216 122
1970 . . . . . . 375 300 170
1974 . . . . . . 483 386 218
A nemzeti jövedelem növekedésében mindvégig alapvető szerepe volt az ipari termelés gyors fejlődésének. Az iparból származó nemzeti jövedelem'1950—hez ké-
pest hatszorosára nőtt.
Az ipar államosítása óta eltelt időszak nemcsak az ipari termelés igen gyors ütemű fejlődését eredményezte. hanem a termelés szerkezetének jelentős mértékű átalakulását is.
Hazánkban az ipari fejlesztés kezdeti szakaszán, a felszabadulás előtti évtize- dekben elsősorban az élelmiszeripar, valamint a könnyűipar egyes ágai fejlőd—
tek és csak jóval kisebb mértékben a nehézipar. A gépipar területén ugyan kiala-
kult néhány jelentős bázis. főként a háborús konjunktúrára alapozva. A felszaba-
dulást követően az ipar fejlesztésének súlypontja a nehéziparra tevődött át. Ezen340 BÁLINT JÓZSEF belül is az 1960—as évektől kezdve a műszaki fejlődés szempontjából kiemelkedő fontosságú gépipar és vegyipar fejlesztése volt gyors.
Az államosítás időszakában, illetve közvetlenül azt követően, 1949-ben a szo—
cialista iparvállalatok össztermelésének 159 százaléka származott a gépiparból és mindössze 3.8 százaléka a vegyiparból. A gépipar aránya már 1960-ban elérte a szocialista ipar termelésének 23 százalékát. a vegyipar pedig 6,5 százalékát. Az ezt követő közel másfél évtized alatt a vegyipar előretörése volt a jelentősebb. 1974- ben már elérte az ipar bruttó termelésének 12,4 százalékát. Ezzel egyidejűleg, de jóval kisebb mértékben nőtt a gépipar részesedése a szocialista ipar termeléséből,
1974-ben 27.3 százalékot képviselt.
E fő arányváltozások együtt jártak a bányászat és a könnyűipar egyes ágaza—
tai arányának jelentős mértékű csökkenésével. Elsősorban a textilipar aránya esett vissza, különösen az 1960—1970 közötti évtizedben. A bányászat termelési arányá—
nak csökkenése a nem gazdaságos szénbányák leállításának időszakában, tehát az 1960-as évek második felében következett be.
E nagy vonalakban vázolt struktúraátalakulás lényegesen jelentősebb belső szerkezeti módosulással járt együtt az ipar legfontosabb és különösen a technikai fejlődés gyorsuló ütemét képviselő ágazataiban. Figyelemre méltó például az, hogy a híradás— és vákuumtechnikai ipar a szocialista ipar termelésében 1960- ban még csak 1.8, a műszeripar 1.2 százalékot képviselt, az 1974. évi adatok szerint a híradás— és vákuumtechnikai ipar termelési aránya már 4.2, a műszer—
íparé 2.1 százalék volt. Hasonlóan számottevő belső struktúraváltozást tapasztal—
hattunk a vegyipar területén, különösképpen a gyógyszeripar arányának növeke—
désével.
Ezek a szerkezeti változások a legutóbbi ötéves tervidőszakban elsősorban a központi fejlesztési programok céljaival és megvalósításával egyidejűleg kö- vetkeztek be. A gépiparban a közúti járműprogram, a vegyiparban a petrokémiai program eredményei determinálják a fejlődés ütemét és mértékét. Megkezdődött a számítástechnikai program kezdeti szakaszának végrehajtása is.
Az ipar ágazati szerkezeténél gyorsabban változott az ipari termelés termék- szerkezete, s ezen belül is növekedett az új, korszerű, a fogyasztói igényeknek jobban megfelelő termékek részesedése iparunk termeléséből. Még nem értünk el megfelelő változást a korszerűtlen, kevésbé gazdaságosan gyártható termékek termelésének leállításában, ez viszonylag lassan haladt eddig, 5 így a termék- cserélődés bizonyos mértékben együtt járt az ipari termelés választékának a kívá—
natosnál nagyobb mértékű növekedésével. A nem gazdaságos termelés vissza- szorítása az ötödik ötéves terv egyik alapvető feladata lesz.
A mezőgazdaságban létrehozott nemzeti jövedelem alig (25 százalékkal) több, mint a 25 évvel ezelőtti. Ennek értékelésénél azonban figyelembe kell venni a kö—
vetkezőket:
—- a mezőgazdasági keresők száma 1974-ben csak kb. fele volt az 1950. évinek, vagyis az egy keresőre jutó nemzeti jövedelem a mezőgazdaságban megkétszereződött;
— a mezőgazdaságból elvándorolt munkaerő jelentős forrását képezte az ipar és más népgazdasági ágak fejlesztésének;
— az ipar és a közlekedés fejlesztésével, a lakásépítés növelésével stb. összefüggésben számottevően (10 százalékkal) csökkent a mezőgazdasági termelés céljait szolgáló földterület;
-— a mezőgazdaságból eredő nemzeti jövedelem összegének kismértékű növekedése mellett a bruttó termelés szinvonala igen számottevően nőtt, közben azonban jelentősen emel- kedtek a termelés anyagi ráfordításai (gépesítés, műtrágya, növényvédőszerek, öntözés stb.) is (az anyagi ráfordítások növekedése a keresők számának nagymértékű csökkenésével, ille- tőleg azzal a jelentős tényezővel függ össze, hogy a vizsgált időszak folyamán ment végbe a mezőgazdaság szocialista átalakítása, ami a nagyüzemi termelési technika bevezetésének alapfeltétele volt).
GAZDASÁGI FEJLÖDÉSUNK
34")
A mezőgazdaság az 1960—as évek közepétől fokozatosan egyre biztonságosab- ban tudott lépést tartani azokkal az igényekkel, amelyeket a népgazdaság —— a hazai és a külső piac —-— vele szemben támasztott. Számszerűen megmutatkozik ez abban. hogy a mezőgazdasági tevékenység bruttó értékének volumene az utóbbi években kb. 60 százalékkal volt magasabb, mint az ötvenes évek elején. Ezen belül az állattenyésztés több mint 80 százalékkal fejlődött.
A bruttó termelés szinvonalának jelentős növekedése a növénytermelés és állattenyésztés ágazataiban végbement nagymértékű fejlődés együttes eredménye.
A gépesítés. az anyagellátottság, az öntözés, általában a korszerűbb termelési technika alkalmazása magával hozta a hozamok és a termésátlagok igen jelentős növekedését. Ennek tükrében legfontosabb kultúrnövényeink termésátlagainak ala- kulása a következő.
3; tábla
A növénytermelés főbb termékeinek termését/aga
(mázsa/hektár)
; 1951—1955. ' 1966—1970. 1971—1974.
Termék __" —__,, V—_77—77v_——— _MMViiV—m
; évek átlaga
Búza . . . . . . l 14.ó 24,3 33,5
Kukorica . . . . 20,6 32,3 39,6
Cukorrépa . l 187 325 33i,ó
Szőlő . 21,1 34,9 37,4
Burgonya ' 87,7 104,5 115,4
Hasonló eredményeket tapasztalhatunk az állattenyésztés területén is. így például 1974-ben az egy tehénre jutó évi átlagos tejhozam 2580 liter volt az 1950, évi 1424 literrel szemben, vagy például az egy tyúkra jutó tojáshozam 140 darab volt a korábbi 70—nel szemben. A lakossági fogyasztásban nagy szerepet játszó növekvő sertés- és baromfihús—igény zavartalan biztosítását szolgálja az állomány jelentős növekedése. Az 1950. évi kb. 5 millió darab sertéssel szemben 1974-ben 8 millió darab, az 1950. évi 18 millió darab baromfival szemben 1974-ben 33 millió darab volt az állomány. Szarvasmarha-állományunk ugyanakkor nagyjából azonos
szinten maradt, természetesen megnövekedett teljesítménnyel.
A szocialista termelési viszonyok eredményeképpen gazdasági fejlődésünk üteme az elmúlt 30 év alatt lényegesen gyorsabb volt, mint a legtöbb tőkés or- szágé, igy a háború előtti gazdasági elmaradottságunk mértéke csökkent. A többi szocialista országhoz viszonyitva fejlődési ütemünket közepesnek minősíthetjük.
E fejlődésbeli különbségek határozzák meg gazdasági színvonalunk rangsorát a világban.
Gazdasági fejlettségünk — az egy lakosra jutó termelés szinvonala — alapján a közepesen fejlett országok csoportjába tartozunk. Ebbe a csoportba mintegy 20 ország sorolható. Itt foglalnak helyet az európai szocialista országok, a közeli nyugati országok (Ausztria, Olaszország), a dél-európai országok egy része (Spa- nyolország. Görögország), továbbá egyes fejlett dél-amerikai országok (Venezuela.
Argentína) és néhány más ország. Ebben a 20 országban él a világ népességének egyötöde. E csoportban az országok gazdasági fejlettsége lényegesen meghaladja Ázsia és Afrika legtöbb országának színvonalát. Az egy főre jutó nemzeti jöve—
delem e csoportban gyakran 3—5-szörösét. esetenként 6—8-szorosát teszi ki egyes nagy ázsiai vagy afrikai országok egy főre jutó nemzeti jövedelmének.
342 BÁLINT JÓZSEF
A közepesen fejlett országok csoportja és a gazdaságilag fejlett ors zágok cso—
portja között szintén számottevő színvonalkülönbség van. A gazdaságilag fejlett országok csoportja 12 államot ölel fel, közéjük tartozik az Egyesült Államok. Ka-
nada, Új—Zéland és Nyugat-, valamint Észak-Európa országai. A gazdaságilag fej—
lett országokban az egy főre jutó termelés színvonala átlagosan 2—2.5—szeresen múlja felül a közepesen fejlett országokét.
Nagyon fontos. hogy világosan lássuk helyünket a világ országainak sorában.
Hiszen népgazdaságunk millió szállal kapcsolódik a világgazdasághoz. Évről évre
intenzívebben kapcsolódunk a nemzetközi munkamegosztásba. A behozatal és a
kivitel gyorsabb ütemben emelkedett az elmúlt 30 év alatt. mint a nemzeti jövede—lem. 1950—hez mérten _ amikorra viszonylag stabilizálódtak külföldi gazdasági kapcsolataink — a külkereskedelmi forgalom növekedési üteme közel háromszo- rosa a nemzeti jövedelem növekedési ütemének. A külkereskedelem növekvő jelen- tősége az ország erőteljes iparosodósából adódott; egyre nőtt a fejlesztéshez
szükséges gépek, valamint az energia és a nyersanyagok importja. ugyanakkor
a gazdaságos termelés kibontakozásához a korlátozott hazai piac következtében az export fokozására volt szükség..lól illusztrálja ezt a fejlődési folyamatot, hogy 1950—hez viszonyítva mind a behozatal, mind a kivitel közel azonos ütemben több mint tízszeresére nőtt.
A felszabadulás előtt az ország gazdasági életében a külkereskedelem nem játszott döntő szerepet, és a gazdasági szerkezetnek megfelelően az export nagy
része mezőgazdasági termék volt.
A felszabadulás után a magyar állam első kereskedelmi megállapodását a Szovjetunióval kötötte, és hamarosan a többi szocialista országgal is kiépítettük kereskedelmi kapcsolatainkat. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelem növelésére ösztönzött az ötvenes években az imperialista országok hidegháborús politikája. a nemzetközi kereskedelemben életbeléptetett embargó is, amely meg- tiltotta számos nyersanyag, félkésztermék és gép eladását a szocialista országok, így hazánk részére is. A szocialista országokkal való gazdasági együttműködés kedvező feltételeket teremtett az első években a háborúban súlyos károkat szen—
vedett ország újjáépítéséhez, később pedig a népgazdaság gyors ütemű fejlesz- téséhez.
A szocialista, elsősorban a KGST-országokkal való forgalmunk nemcsak teljes külkereskedelmünkben elfoglalt aránya, hanem összetétele miatt is meghatározó jelentőségű. Gépipari kivitelünk döntő részét ezekbe az országokba szállítjuk. s ez teszi lehetővé a nagysorozatgyártáson alapuló gépipar fejlesztését.
Az összehasonlító áron mért összes kivitelünk és behozatalunk több mint 60 százalékát a szocialista országokkal bonyolítjuk. A szocialista országokból bizto—
sítjuk energiabehozatalunk 80—90 százalékát, valamint anyag— és félkésztermék-be—
hozatalunk 50—60 százalékát. Ugyanakkor gépkivitelünk 90 százaléka ezekbe az
országokba irányul. -
A nemzetközi feszültség enyhülése után, az 1960—as években lehetőség nyílt a nem szocialista országokkal folytatott külkereskedelem bővítésére. Forgalmun- kat elsősorban az európai fejlett tőkés országokkal növeltük, amelyek közül a Né—
met Szövetségi Köztársaság, Olaszország. Franciaország. Anglia. Svájc és nem
utolsósorban a szomszédos Ausztria a legjelentősebb külkereskedelmi partnereink.Ezekbe az országokba azonban jelenleg is túlnyomórészt mezőgazdasági és élel—
miszeripari cikkeket, valamint különböző ipari félkésztermékeket exportálunk. Az ipari késztermékek. ezen belül a gépek viszonylag kismértékben részesednek a ki- vitelben.
GAZDASÁGI FEJLÖDESUNK
343 Az elmúlt évtizedekben igen széles körű kereskedelmi kapcsolatokat építettünk ki a harmadik világ országaival is. Jóformán minden fejlődő országgal kereske- delmi kapcsolatban vagyunk, forgalmunk jelentős részét azonban néhány ország-
gal: Indiával. lrakkal, lránnol, Egyiptommal, Brazíliával bonyolítjuk le. A fejlődő
országokból származó importunk túlnyomórészt nyersanyagokból és mezőgazda- sági termékekből áll, az utóbbi egy-két évben növekvő kőolaj-behozatalunk egy része is ezekből az országokból származik: míg az oda irányuló exportunk fele ipari késztermékekből áll.A nem szocialista országokkal folytatott külkereskedelmünk jelentős bővülése következtében forgalmunknak jelenleg több mint egyharmadát bonyolítjuk a tőkés világ országaival;
A TERMELÉS ELOSZTÁSA. A LAKOSSÁG ÉLETSZlNVONALA
A termelés gyors ütemű fejlődése biztos alapot nyújtott a lakosság életkörül- ményeinek gyökeres megjavításához. az anyagi és kulturális szükségletek rendsze—
res és perspektivikusan is megalapozott kielégítéséhez. Ennek érdekében kellő mértéktartással és előretekintéssel kellett a végső felhasználáshoz rendelkezésre álló javakat a fogyasztás és a felhalmozás között megosztani.
Felhalmozás
A nemzeti jövedelemnek felhalmozásra fordítható része nagymértékben függ a gazdasági fejlettség színvonalától és a termelési viszonyoktól. A háború előtti években a bérmunkások nagyfokú kizsákmányolása ellenére a felhalmozási ráta rendkívül alacsony volt. Minthogy azonban az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem szintje elmaradott volt, a népesség nagy többségének szükségleteit e szerény fel- halmozás ellenére is csak nagyon szűkösen lehetett kielégíteni.
4. tábla
A fogyasztás és a felhalmozás aránya a belföldön felhasznált nemzeti jövedelemből
(százalék)
A ' N tt '
ÉV foggőzgtlc'm felhalemgzás
1 938 . . . . . . . kb. 95 kb. 5
1 950 . . . . . . . 86 1 4
1 955 . . . . . . . 86 'l 4
1 960 . . . . . . . 80 20
1 965 . . . . . . . 80 20
'I 970 . . . . . . . 76 24
1974 . . . . . . . 75 25
A felszabadulás után, ahogy a termelési eredmények azt lehetővé tették, a nemzeti jövedelemnek egyre nagyobb részét lehetett felhalmozásra fordítani. mi- közben számottevő mértékben nőtt a fogyasztásra fordított javak mennyisége is.
Ez az általános tendencia a felszabadulás óta eltelt időszak egészé t jellemzi. (Ki-
,vételt képez az 1950—es évek elején 2—3 esztendő, amikor a felhalmozás erőlte-
tett üteme az életszínvonal csökkenését vonta maga után.) Az 1960-as évek végére
a nemzeti jövedelem felhalmozásra fordított hányada elérte a 24—25 százalékot.344 BÁLINT JÓZSEF
s az utóbbi két évben ezen a szinten állandósult. Ha a beruházások szer-
kezete és műszaki színvonala megfelelő. továbbá ha a készletfelhalmozás nem haladja meg a forgóeszközök feltétlenül indokolt növekedését, akkor az utóbbi években kialakult felhalmozási ráta kielégítő növekedési ütemet biztosíthat minda termelés, mind a fogyasztás számára. '
A felhalmozás arányának az utóbbi évekig végbement növekedése azt ered- ményezte, hogy miközben a nemzeti jövedelem 1950 és 1974 között 3.8—szeresére.
addig a fogyasztás 3.4—szeresére, a felhalmozás 6.8-szeresére nőtt. A nem—
zeti jövedelem fogyasztásra fordított részének 86—88 százaléka közvetlenül a la—
kosság személyes szükségleteinek kielégítését szolgálja. fennmaradó része pedig közösségi szükségleteket elégít ki; így többek között a honvédelem. az igazgatás, az árvízvédelem. a közutak fenntartását szolgálja.
A lakosság fogyasztása
A lakosság egy főre jutó fogyasztása 1974-ben kereken háromszorosa volt a felszabadulás előttinek, egyidejűleg a lakosság reáljövedelme 3.2-szeresre. az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem pedig 4.2-szeresre nőtt. Abban. hogy a fogyasztás e hosszú távon belül az egyes időszakokban hogyan alakult, továbbá hogy a fogyasz—
tás milyen összefüggésben volta nemzeti jövedelemmel és a lakosság reál—
jövedelmével, kifejezésre jutnak szocialista építőmunkánk évtizedeinek jellegzetes vonásai.
A háborús pusztulást követő sikeres újjáépítés. majd a gyors iparosítás évei- ben a lakosság fogyasztása a nemzeti jövedelemnél lassabban nőtt. 1951—1952—
ben pedig átmenetileg csökkent. Ennek ellenére is az 1950. évi fogyasztás 8. az
1955. évi pedig már mintegy 25 százalékkal felülmúlta a második világháború előtti szintet. Jóllehet az 1950-es évek elejének fogyasztása összvolumenét tekintve még alig különbözött a felszabadulás előttitől. mégis voltak nagyon lényeges meg—különböztető vonásai. Mindenekelőtt az. hogy a kirívó szociális egyenlőtlenségek felszámolása nyomán a fogyasztást a felszabadulás előttinél sokkal kisebb szóró- dás jeilemezte. Elősegítette ezt az alapvető élelmiszerek árainak. a lakbérek, a
tömegközlekedési eszközök díjtételeinek és más fontos termékek, illetve szolgál-
tatások árának rögzítése, ezeknél jelenleg is állami dotáció szolgálja az alacsony jövedelműek javát. Másik lényeges változás az ingyenes társadalmi juttatások be—vezetése. illetve kiterjesztése volt: javult a lakosság egészségügyi ellátottsága, a
tankötelezettség következetes érvényesítése és a kultúra közkinccsé tételére tett
erőfeszítések pedig nagymértékben emelték a lakosság műveltségi színvonalát.
E folyamat a fogyasztás adataiban úgy jutott kifejezésre. hogy a szolgáltatások fogyasztásának volumene — jórészt az ingyenes társadalmi szolgáltatások révén —- már az 1950-es évek elején is 30—40 százalékkal meghaladta a felszabadulás
előttit.
Az 1950-es évek második felétől a fogyasztás igen dinamikusan és a nemzeti jövedelemmel közel arányosan fejlődött.
Ami a fogyasztás és a lakosság reáljövedelmének összefüggését illeti, alaku- lásuk között hosszú ideig nem volt és csak az 1960-as évek második felében
jött létre számottevő ütemkülönbség. Akkor ugyanis a már addig elért jövedelem—
szint és a gyors növekedési ütem hatására jelentősen megnőtt a lakossági jöve—
delemből felhalmozásra -— pénzmegtakarításra és lakásfelhalmozásra együttesen — fordított hányad. A felhalmozásra fordított összegek aránya a lakosság pénzjöve- delméből hosszú évek lassú emelkedésének eredményeként az l960—as évek köze—
pére 6—8 százalékot tett ki, az 1960-as évek utolsó éveiben pedig rövid idő alatt
GAZDASÁGI FEJLÓDESUNK 345
11—12 százalékra emelkedett. A felhalmozások aránya az azóta eltelt években ezen a magasabb szinten állandósult. ami egyben azt is jelenti, hogy az utóbbi évek- ben a fogyasztás lényegében a reáljövedelemmel azonos ütemben emelkedik.
5. tábla
A nemzeti iövedelem, a lakossági reáliövedelem és a fogyasztás alakulása
Az egy főre jutó
ld ,, nemzeti reál- lakossági
osza k jövedelem jövedelem fogyasztás
növekedése (százalék)
'l 938—1 950 . . . . 23 * 8 8
1950—1955 . . . . 25 15 15
1955—1960 . . . . 32 33 32
1960—1965 . . . . 20 18 16
1965—1970 . . . . 37 35 30
1970—1975' . . . 32 25 25
' Az 1974. évi előzetes és az 1975. évi tervezett ütemmel számolva.
A lakosság fogyasztásának növekedése — a nemzetközi tapasztalatokhoz ho—
sonlóan —— differenciált ütemben ment végbe: legkevésbé az élelmiszerek fogyasz—
tása nőtt, leggyorsabban pedig az iparcikkeké. ezen belül is a tartós fogyasztási
cikkeké. Az 1974. évi egy lakosra jutó fogyasztás egészének volumene 3—szorosa
volt a felszabadulás előttinek, ezen belülaz élelmiszereké . . . 1.9-szeres, a ruházkodási cikkeké . . . 2,5-szeres, az italoké, dohányáruké . . . 3.3-szeres, a tartós javaké . . . 11.9-szeres, a szolgáltatásoké . . . 3.7-szeres.
Az átalakuló termékstruktúra legjellegzetesebb csoportját képező tartós javak fogyasztása jelenleg 7.5—8,0 százalékát teszi ki a fogyasztásnak, míg 1960-ban csak 3.8 százalékát, azt megelőzően még kisebb hányadát képviselte. A bútorok, a hagyományos kályhák és tűzhelyek, a kerékpárok, motorkerékpárok mellé ——
amelyek az 1950-es években jellemezték a tartós fogyasztási cikkek csoportját —- az 1950—es évek végén csatlakozott. és tömegesen az 1960—as évek elején kezdett el- terjedni a mosógép, a televízió, a porszívógép, majd az 1960-es évek közepétől a hűtőszekrény, a magnetofon. A személygépkocsi tömeges elterjedése az 1960—as évek végétől kezdődött. Az utóbbi években -- ha leszámítjuk a személygépkocsit —- a tartós cikkek vásárlásának növekedési üteme mérséklődött. Ez egyes cikkek (pél—
dául a rádió. a mosógép, a lemezjátszó. a hűtőszekrény) esetében a lakossági ellá—
tottság szinvonalával is összefügg, amellett az olcsó. illetve közepes árú. de korsze—
rűnek tekinthető cikkekből az áruellátás nem minw'dig kielégítő, az állomány cserélé—
sére alkalmas — az eddigieknél lényegesen többet nyújtó — készülékek ára pedig a hagyományosakéhoz képest gyakran magas.
Az életmód formálása szempontjából igen figyelemre méltó a háztartások energiastruktúrájának átalakulása: az olajfűtés, a palackos és vezetékes gáz fel- használása gyorsan tért hódított. 1974-ben a háztartások már több mint másfél
millió darab olajkályhával rendelkeztek. A vezetékes gázt fogyasztó háztartások
2 Statisztikai Szemle
346 BÁLINT JÓZSEF
száma 1974-ben 666 000. a propán-bután palackgázt felhasználóké több mint 1,5 mil-
lió volt. Az utóbbi években azonban — palacktöltésí nehézségek miatt —- az új be- kapcsolások üteme jelentős mértékben lelassult.A rádió, a televízió és a háztartási gépek használata megnövelte a villanyáram—
fogyasztást: 1974-ben egy lakosra átlagosan 274 kílowattóra fogyasztás jutott.
(1960—ban 55, 1970-ben 176 kilowattóra volt.)
A táplálkozás—élettani szempontból alapvetően fontos állati eredetű fehérjék fogyasztása a negyedik ötéves tervidőszak folyamán jelentősen tovább növekedett:
1974—ben egy főre kb. napi 48 gramm volt. (A gazdaságilag fejlett európai tőkés
országokban 1970-ben 50—60 gramm közötti, egyesekben alacsonyabb szint jellem- ző.) A javulás a hús- és a tojásfogyasztás növekedésének következménye. a tej- fogyasztás hosszú évek óta stagnál. Ugyanakkor a sok kalóriát tartalmazó élelmi- szerek (liszt, kenyér, tésztafélék. zsiradékok) fogyasztási színvonala szükségtelenül magas. Nem kielégítő még a zöldségfogyasztás.A termékstruktúra mellett a fogyasztás minőségi struktúrája is fejlődik. jellem—
ző a jobb minőségű. korszerűbb. nagyobb teljesítményű, magasabb igényeket szolgáló. drágább áruk térhódítása: a minőségi húskészítmények, tejtermékek, a különböző mélyhűtött és konyhakész termékek, a filteres és külföldi cigaretták nö—
vekvő aránya. a ruházati cikkek körében a korábbi műszál és kevert gyapjú alap—
anyag helyett a szintetikus és a tiszta gyapjú alapanyagú termékek elterjedése, a korábban hagyományos kályha— és tűzhelytípusok helyébe lépő olajkályhák, vil—
lany- és gáztűzhelyek forgalma stb. jelzik ezt a folyamatot. A minőségi összetétel javulása 1955-1967 között átlagosan évente 0.6 százalékkal. 1967 és 1973 között
pedig már 1.1 százalékkal növelte a fogyasztás volumenét.
A fogyasztás jelenlegi szintjén belül az élelmiszerekét úgy értékelhetjük, hogy
hazánkban egyedül a tejfogyasztás marad el a nálunk gazdaságilag fejlettebb(vagy akár a legfejlettebb) országokétól.
6. tábla
Az élelmiszerek egy főre jutó fogyasztása
(kilogramm)
Német , Hollan— Svéd- Auszt- Olasz- 519"?—
Magyarorszag dia ország ria ország seg)
Élelmiszer Koztar—
50309
11933; 1955 l 1974 1970
HÚS és hol . . . . . . . . 34 38 69 65 72 81 56 87
Tej és tejtermékek ." . . . 102 87 118 248 264 199 144 207
Tojás . . . . . . . . . . 5 6 15 14 13 15 10 15
Zsiradék . . . . . . . . . 17 22 28 27 20 25 22 27
Cereáliók . . . . . . . . . 147 152 124 67 61 92 129 69
Burgonya . . . . . . . . . 130 102 68 89 86 70 47 109
Cukor . . . . . . . . . . 11 24 38 50 42 34 27 35
Zöldség. gyümölcs . . . . . . 95 121 166 174 136
172 278 181
Hasonló a helyzet az élvezeti cikkek, azaz az italok és dohányáruk esetében.
Fogyasztásuk abszolút mennyiségben is, a magyar gazdasági fejlettséghez képest pedig különösképpen magas. ami nem problémamentes.
A tartós javak gyorsan növekvő vásárlása révén a háztartások ellátottsága egyes cikkeknél megközelíti, vagy rövid időn belül eléri a viszonylagos telítettsé-
GAZDASÁGI FEJLÓDÉSUNK
347
get. 1974 végén a háztartások mintegy 60 százaléka (1965-ben még csak 8 százaléka) rendelkezett hűtőszekrénnyel, 70 százaléka mosógéppel. televízióval (1965-ben 37.
illetve 27 százaléka).
1949-től 1975 elejéig több mint 1.4 millió lakás épült. az épített és megszűnt lakások különbözeteként pedig kb. 1.1 millió lakás növelte az ország lakásállo-
mányát, és javította a lakosság jelentős részének lakáskörülményeit:
az 1949—1955. években átlagosan évi 32 300, az 1956—1965. években átlagosan évi 56 600, az 1966—1970. években átlagosan évi 65 500, az i97i—i974. években átlagosan évi 84 700
lakás épült. Az utóbbi években kialakult lakásépítési arányszám nemzetközi ösz- szehasonlításban is kedvező. A lakósigények kielégítése azonban még nem meg- oldott. a lakásépítés és a lakásgondok enyhítése továbbra is a társadalom egyik központi problémája marad.
A fogyasztás már elért színvonala további gazdaságpolitikánktól azt követeli
meg,
— hogy az eddiginél sokkal következetesebben és hosszabb távú célkitűzések alapján erősítsük fogyasztásunkban a szocialista vonásokat,
— hogy olyan javak esetében. amelyek fogyasztásának további mennyiségi növelése már nem kívánatos, sorra kerüljön a minőségi folyamat erősítése, illetve a fogyasztás átcso- portosítása.
Fontos követelmény, hogy a folyó fogyasztás mellett az eddiginél is nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk az infrastruktúra fejlesztésének. a nemzeti jövedelem- ből egyidejűleg és egyaránt kell megfelelő színvonalon fedezni a fogyasztást és az infrastrukturális beruházásokat.
A végzett munka szerinti elosztás és a társadalmi juttatások
A lakossági jövedelmek két főforrását tekintve a szocialista építés egész ed—
digi tartama során az volt jellemző. hogy a társadalmi juttatások jelentősége egy- re fokozódott. 1950—1974 között a munkavégzéssel kapcsolatos jövedelmek egy lakosra jutó volumene 2.5-szeresre. a társadalmi juttatásoké pedig 5.5-szeresre emelkedett.
A munkavégzéssel kapcsolatos jövedelmekből a dinamikus elemet a bér- és bér- jellegű jövedelmek képezik. Volumenük az 1950. évinek 4.4—szeresére nőtt, ami mögött a munkások és alkalmazottak számának 2.1 millió főről, 4,1 millióra tör- tént gyarapodása és reálbérük 2.3—szeresre való emelkedése állott. A reálbér növe- kedése az 1950-es évek második felében volt a leggyorsabb, de figyelemre méltó az 1960—as évtized utolsó éveiben elért és az 1974. évi ütem is.
A munkavégzéssel kapcsolatos jövedelmekből kevésbé dinamikus a mezőgaz—
dasági tevékenységgel kapcsolatos jövedelem, amelynek volumene 1974-ben 1.5—
1,6-szerese volt az 1950. évinek. A növekedés szinte egészében a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megerősödése utáni fellendülés időszakára jutott, amit az is mutat, hogy 1965-ben a mezőgazdaságból származó jövedelem még mindössze i,1—
szerese volt az 1950. évinek. E jövedelemtömeg a parasztság csökkenő létszáma mellett biztosította számukra a jövedelmi színvonal társadalompolitikai céloknak megfelelő gyors ütemű növekedését.
A szociálpolitikai rendszer keretében felosztott jövedelem összege 1974—ben mintegy 75 milliárd forintot tett ki (a lakosság összes jövedelmének 26 százalékát).
2.
348 BÁLlNT JÓZSEF
és kb. fele-fele arányban oszlott meg pénzbeni és természetbeni társadalmi jutta-
tásokra.A természetbeni társadalmi juttatásoknak, amelyek az egészségügyi ellátás.
oktatás, kulturális ellátás, bölcsődék, napközi otthonok fenntartását célozzák, egy
lakosra jutó volumene 1974—ben 3.5-szerese volt az 1950. évinek, a pénzbeni jut—tatásoké pedig több mint tízszerese (az 1974. évi 38 milliárddal szemben 1960—ban
még csak 8 milliárd forint volt, 1952—ben —- folyó árakon - a 2 milliárdot sem érte el). 1938—ban a társadalombiztosításba bevontak száma a népesség 31, 1950-ben 47, 1960-ban 85 százalékát jelentette, napjainkban gyakorlatilag 100 százalék.
Családi pótlékot 1974 közepén 796 000 család kapott, a gyermekgondozási segélyt
a szülő nők több mint háromnegyede veszi igénybe. A nyugdíjasok száma 1950—től több mint háromszorosára növekedett, 1950-ben a nyugdíjak havi átlagösszege
130 forint, 1974—ben 1082 forint volt.
A jövedelemforrásokat tekintve a jelenlegi helyzet lényegében abban foglal-
ható össze, hogy a társadalmi juttatások a folyósítási szabályok miatt (nyugdíj- automatizmus, táppénz-automatizmus, a népesedéspolitikai határozatok telje- sítése esetén a gyermekszám emelkedése stb.) és az elhatározott intézkedések nyomán rendszeresen és gyorsan nőnek. Ez szűkíti a munkajövedelmek növelési lehetőségeit, és szükségessé teszi. hogy a munkajövedelmek legösztönzőbb mó- dozatait munkáljuk ki.A lakosságon belüli jövedelmi különbségek és azok változása
A felszabadulás előtt a jövedelmek aránytalan megoszlása volt jellemző. Egy—
részt a földtulajdon és a vagyon megoszlásának rendkívüli szélsőségei miatt. más- részt azzal összefüggésben. hogy az ipar alacsony ütemű fejlődése következtében nem szívhatta fel a mezőgazdaságban felhalmozódott munkaerő-felesleget.
A szélsőséges jövedelemeloszlást az jellemezte, hogy 1938—ban a mezőgazda—
sági napszám havi összege 50—55 pengő, (: gyáripari munkások átlagos keresete
havonta 100 pengő. a gyáripari tisztviselőké 285 (másik adatforrás szerint 238) pen—
gő. a művezetőké 300 pengő volt; 500 pengőnél nagyobb havi bevallott jövedelmet mutatott az adóstatisztika Budapesten az aktiv keresőknek mintegy 5 százaléka esetében.
A felszabadulás után megindult társadalmi—gazdasági fejlődés első éveinek eredménye mindenekelőtt a szélsőséges jövedelemeloszlás felszámolása volt, a földreform. az államosítás, az állami jövedelempolitika révén. Ezek eredményeként az átlagosnál alacsonyabb jövedelműek az átlaghoz felzárkóztak, az átlag sok—
szorosát kitevő magas jövedelmek gyakorlatilag megszűntek, az alkalmazotti ré—
teg kereseteit pedig a munkásokét csak kismértékben meghaladóvá redukálták,
A bérarányok alakulásának jellemzője az 1950-es években a további nivellá—lóclási folyamat volt; a népgazdasági ágak, a munkaköri csoportok, a képzettségi fokozatok közti bérkülönbségek számottevően csökkentek. A gazdasági fejlődés- hez, a termelés növekvő méreteihez képest nivellált bérarányok differenciálása az 1960—es évek közepén kezdődött, lassú folyamatként. Az utóbbi években határo- zottabban kezdtünk élni a keresetek differenciálásának eszközével. hogy amint azta Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1972. novemberi ülé—
se is szorgalmazza, ,. . . . a munka szerinti elosztás, az anyagi érdekeltség szoci—
alista elve következetesebben megvalósuljon".
A termelőszövetkezetek megszilárdulása utáni években érett meg a helyzet arra, hogy jelentős előrelépés történhessen a parasztság addig elmaradott élet-
GAZDASÁGI FEJLÓDESUNK
349
színvonalának javítása érdekében. Az MSZMP IX. kongresszusa 1966-ban a kérdést
azzal a célkitűzéssel vette napirendre, hogy végső fokon megszűnjön a különbség a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság életszínvonala között. Az életszínvo—nal összetevői közül a jövedelem esetében e célkitűzés 1968—1969-ben megvaló- sult azáltal. hogy a parasztság egy főre jutó jövedelme elérte a munkásságét. Jö—
vedelmeik a következő években is a munkásságénál gyorsabb ütemben nőttek.
Az 1973-ban végzett felvétel szerint a parasztság egy főre jutó jövedelme mintegy 10 százalékkal magasabb a munkásságénál. Az életszínvonal bonyolultabb ösz—
szetevőire — a jövedelem megszerzéséhez szükséges munka mennyisége. a munka- körülményekre, a jövedelem felhasználásának módjára és lehetőségeire stb. — való tekintettel e jövedelemadatok alapján természetesen még nem állítható, hogy a parasztság életszínvonala magasabb a munkásságénál.
A jövedelmekből a pénzmegtakarításra és lakásépítésre fordított hányad a pa- rasztságnál a munkássághoz képest magasabb, a fogyasztásra fordított hányad alacsonyabb. Napjainkban a munkásosztály. a parasztság, a szellemi foglalkozásúak fogyasztása élelmiszerekből közel azonos, hasonló a helyzet az élvezeti cikkek és a ruházkodási kiadások esetében is. A rétegek közti különbségek a fogyasztásban főleg a szolgáltatásokra, valamint az iparcikkek közül a tartós fogyasztási cikkekre koncentrálódnak, és tartalmukban sok tekintetben területi (város—falu) különbsé—
geket tükröznek, amelyek további csökkentése gazdaságpolitikánknak változatla- nul feladata.
A lakosság jövedelmi rétegződésének alakulását kettős folyamat jellemzi.
Egyik az. hogy az alacsony jövedelemmel rendelkező népesség száma és aránya
jelentősen csökken, 1974—ben a lakosságnak kb. 20 százaléka élt havi 1200 forint—
nál kevesebb egy főre jutó személyes jövedelemből. Az alacsony jövedelműek nagy része három- és többgyermekes családokból és nyugdíjas háztartásokból került ki; a családi egy főre jutó jövedelmet a társadalmi juttatások bővítése után is nagymértékben e körülmények határozzák meg.
Másik folyamat a viszonylag magasabb jövedelműek arányának emelkedése:
1974—ben a lakosságnak mintegy 7 százalékára tehető azon családok száma, ame—
lyeknél az egy főre jutó személyes jövedelem meghaladja a havi 3000 forintot. Az életszínvonal gyors javulása révén az átlagosat jelentősen meghaladó munkából származó jövedelmek élvezői látványos, feltűnő javakra költenek. Ez nem volna baj.
Elítélendők azonban azok, akik nem többletmunkával, hanem mellékutakon jutnak magas jövedelemhez. E mellékutakat el kell torlaszolni. Ugyanakkor kellő teret kell hagyni a munka szerinti differenciálásnak, és általánosságban a többletmunka vállalását sem ítélhetjük el. Arra kell vigyázni, hogy a többletmunka ne váljék fon- tosabbá a főhivatásnál, s ne vezessen az anyagi javakért folytatott öncélú, testet
és lelket romboló hajszához.
A felszabadulás óta napjainkig elért gazdasági növekedés és a vele párhu- zamosan végbement társadalmi átalakulás a szocializmus alapjainak nagyarányú fejlődését és megszilárdulását eredményezte. Erre a biztos bázisra épülnek jövő terveink. Ma már ismertek az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai célkitűzései. Ezek szerint az 1976—1980 közötti időszakban a nemzeti jövedelem mintegy 30, az ipari termelés 33—35, az építőipari termelés 35—37, a mezőgazdasági termelés 16—18
