REJTÖ GYÖRGY:
A TÉGLAIPAR FEJLÖDÉSE A FELSZABADULÁS ÓTA
A téglaipar a felszabadulás előtt a magyar ipar mostohagyermeke volt Ehnaradottságát és az államosításkor is még meglévő embertelen szociális viszonyokat rendkívül széttagolt volta, az akkori munkamódszerek és tech- .nológiai kezdetlegessége okozták. Ezek vezettek arra, hogy a téglaipari _ munkások helyzete kedvezőtlenebb volt, mint más iparágak dolgozóié.
; A háború előtti időkről csak szórványos és összehasonlíthatatlan ada—
taink vannak, amelyekből csak nagy vonalakban lehet következtetéseket le—
vonni. Nagyjából ugyanez a helyzet az 1945—1948. évek tekintetében is.
Ezért a fejlődés vázolásánál sok tekintetben az 1949. óta eltelt időre vagyunk utalva, amikor már sikerült a téglaipari statisztikát is megfelelő színvonalra emelni.
A kő-, agyag- és üvegipar, amelynek keretébe a háború előtti iparoso- portosítás szerint a téglaipar is tartozott, összes gyárai kapacitásának 29,4 százalékát vesztette el a háborús károk folytán. Ha a kárt nem szenvedett gyárakat figyelmen kívül hagyjuk, a ténylegesen károsult gyáraknál a kapa—
citásveszteséget 480/0—ra becsülhetjük.
A veszteségekre vonatkozóan fogalmat alkothatunk magunknak abból, hogy míg 1938— ban 289 tégla— és cserépgyár volt üzemben, 1945—ben csak 52 gyár kezdhette meg a termelést. %
* A téglaipar felszabadulás utáni feladatairól tájékoztatást adhatnak az alábbi számok. A háborús épületkárok teljes összege több mint 4 milliárd
"pengőt tett ki. Ebből lakóházakra 1860 millió pengő esett, ennek az összeg- nek kétharmad részét a budapesti lakóház-károk tették ki. A budapesti laká- sok 800/0—a szenvedett kárt, a szobák 23,7%—a használhatatlanná vált. Ezek
*helyreállításához természetesen igen nagymennyiségű téglára és cserépre volt szükség.
A helyreállítás szakaszában, a hároméves terv végéig téglagyáraink ter—
melése a mélypontról fokozatosan emelkedett ugyan de még távolról sem érte el a háború előtti, 1938. évi színvonalat. A téglatermelés ebben az idő—
nszakban a következőképp alakult: '
A téglatermelés az 1938. év!
Év termelés százalékában
1 938 ... 100,0 1945 ... 12,2
1946 ... 11,4
1 947 ... 27,0 1948 ... 4D,2 1949 ... 61,2
REJTO: A TEGLAIPAR FEJDODÉSE A FELSZABADULAS OTA 643
Ugrásszerű fejlődés következett be az 1950. évben, amikor is a hazai téglagyárak termelése elérte, sőt meghaladta az 1938. évi szintet. Az ötéves terv keretében előirányzott és túlnyomóan már az 1950. évben megindult hatalmas építkezések téglaszükséglete ekkor jelentkezett. Ettől kezdve a téglatermelés hatalmas fejlődésnek indult. Az 1938. évhez és az első ötéves terv bázisidőszakához, 1949—hez viszonyítva a fejlődés a következő:
A téglatermelés alakulása százalékban
Té glatermelés
í
!
, l
' .
Ev ; 1938. év t 1949. et
termelésének (X,—ában
1950 . . ; ... ; 123,o 2014) 1951 ... ; 141,0 ! 230,3
1952 ... ; l78,5 291,7
1953 ... ! 215,9 l 352,s
1954 ... 179,1 ; 292,7
t
; A felszabadulás után, de különösen a nagyipari építkezések idején új- ból elhangzott olyan vélemény, hogy a téglaipar fejlesztésére nincs szükség, mert a beton és főképp a vasbeton a kerámiai építőkövek létjogosultságát megszünteti. Kétségtelen, hogy az építőipar hatalmas feladatai a nagyüzemi betonelem—előregyártás és a helyszíni előregyártás igen nagy mértékű fej—- lesztését vonták maguk után. Az előregyártás különböző módszerei segítet—
ték hozzá az építőipart a fokozódó szükségletek kielégítéséhez.
A fenti számok azonban világosan igazolják azt is, hogy az iparág ter- mékeire
változatlanul szükség volt és van. Erre mutat az is, hogya teljes építőanyagipari termelésből a téglaípar 1949—ben 16,8%—-kal, 1953—ban 21,1 százalékkal részesedett, aránya tehát az építőanyagiparon belül is növeke—
dett. Különösen nyilvánvaló a téglaipar termékei iránti kereslet növekedése a lakás— és kommunális építkezések volumenének emelkedése idején, ami—
kor az építkezések összetétele a falazóanyagigényesebb és kevesebb szerke—
zeti elemet igénylő építkezések felé tolódik el. .:
*
A téglaipar állóeszközeinek, termelőberendezéseinek bruttó értéke 1949.
óta a következőképp fejlődött:
Év 1949 2100
1950 ... 102,6 1951 ... 113,4 1952 ... 133,3 1953 ... 154,9 1954 ... 1616
Az állóeszközök évről évre javuló kihasználását az állóeszközállomány és a termelés növekedésének egybevetett görbéi szemlélteti " '
nem; Gyenes
1. sz. ábra. A téglaipar termelésének és állóeszközállományának alakulása
%—
4400 § ' '—"' """
zoo !
"fOG
7949 7950 7957 47952 7953 7954
% Tenme/íás ._._.... ÁV/áetvúá'zá'ú
A téglaiparban az első ötéves tervben — a Mályi Téglagyártól elte-—
kíntve —— új üzem nem létesült. Lényegében tehát a régi üzemek rekon—
strukciója révén értük el, hogy 1949. óta is a termelés kb. háromszorosára emelkedett.
A két éve rendszeresen végzett kapacitásfelmérések azt mutatják, hogy a meglévő üzemek fejlesztésével a termelés még további jelentős emelése érhető el, mégpedig a népgazdaság anyagi erőinek sokkal kisebb igénybe—
vételével, mint amilyenre új üzemek létesítéséhez szükség volna. A műszaki fejlesztés tervezésénél tehát elsősorban —— ha nem is kizárólag —— ezt az irányt kell követnünk.
A termelés emelkedését nem követte párhuzamosan a megfelelő fenn—
' tartó és előkészítő munka, ami pedig különösen a bányaüzemeknél nélkülöz-—
hetetlen. A fenntartás és előkészítés termelési értéket a tárgyidőszakban nem produkál, de elhanyagolásuk a későbbi évek termelését megnehezíti és nagy mértékben drágítja is. Ez történt az 1952—1954. években, amikor a termelés ugrásszerű növekedése mellett ezeket a munkákat elhanyagolták.
Mindez a kitermelés meddőarányának igen nagy emelkedését okozta, amiről , később még részletesebben szólunk.
*
A téglagyártás technológiái menetének sorrendjében igyekszünk bemu—
tatni, hogy melyek azok a körülmények, amelyek a termelésnek ezt a ha- talmas arányú emelkedését lehetővé tették. Ismertetjük továbbá, hogy mi—
A" TEGLAIPAR FEJLODÉSE A FELSZABADULAS on 545
ként alakult a téglaipar műszaki színvonala, gépesítése. Foglalkozunk a ter—
melékenység alakulásának kérdésével és az önköltséggel is.
*
A téglaipar nyersanyaga: a gyárak bányáiban kitermelt agyag. A kiter—
melés a felszabadulás előtt gyakorlatilag teljesen kézi erővel folyt, csupán elvétve, egy-két téglagyárban alkalmaztak bányagépeket.
A termelékenység növelésének és a nehéz fizikai munka kikapcsolásá—
nak kézenfekvő útja volt a bányamunka gépesítése. Nagyobb mértékben 1951—ben indult meg a téglagyári bányákban az ötéves terv beruházási programja keretében üzembehelyezett kotrógépek munkája. Ebben az évben a szükséges agyag— és földmennyiség 330/0—át termelték már géppel. A géppel
termelt mennyiség arányának alakulását mutatják a következő adatok:
A géppel kitermelt agyag—
Év és földmennyiség az összes
kitermelt mennyiség %-ában
1951. ... 334 1952. ... 29,8 1953. ... 25,9 1954. ... 253
Mint látható, a bányagépesítés nem tartott lépést a termelés emelkedé—
sével. Ezért további kotrógépekre van szükség, amelyeknek üzembeállítása részben már folyamatban van.
Az első ötéves tervben a termelés növekedését a régi üzemek bővítésé—
vel, rekonstrukciójával érték el. Ez azt jelentette, hogy a meglévő üzemek bányáiból kellett a szükséges agyagmennyiséget kitermelni. A bányák így jelentősen eltávolodtak a gyárak törzsétől: a présháztól és a kemencéktői.
Ezenfelül évről évre fokozódott a bányafalak meddőrétegének nagysága. A ' meddő anyag aránya 1951. óta a következőképpen Változott:
Meddő anyag a teljes
Év kitermelt mennyiség,
%-úban
l95l. ... MM) 195 . ... IOA 1953. ... 14,6 1954. ... 23 3
A meddőhányad növekedése az agyagkitermelés költségeit növelte és a termelékenységi mutatókat is rontotta.
:(:
A tégla- és cserépprések kihasználására jellemző az egy tényleges prés—
órára eső termelt mennyiség alakulása. Eltekintve a téglatermelés 1954 évi visszaesésétől, mind a tégla—, mind a cseréppréseknél egyenletes emelkedést láthatunk.
A tégla— és cserépprésteljesítmény alakulása
1950 § 1951 ] 1952 1953 V 1954
Egy órára eső présteljesitmény
é v 1) e n
Tégla db ... 3000 3120 3041 3892 3764 1950 %-ában ... 100 104,0 101,4 129,7 125,5
* _ )
osei—ép db ... * 1050 1077 1183 1286 1358
l950 %—ában ... I 100 102,6 112,'7 122,5 * 1293
A kedvező eredményt lerontja az a körülmény, hogy a prések állas- órái évről évre szinte azonos szinten mozognak és javulás ezen a téren alig Van A tervszerű megelőző karbantartás rendszerének kiépítésével kell a helyzetet megjavítanunk, de egyéb intézkedések is szükségesek a pré- sek üzemidejének jobb kihasználására (agyagtárolás megszervezése a kisebb esők idején folytatható gyártás érdekében, munkaszervezési intézkedések stb.).
Ezzel kapcsolatban érdekes még annak megfigyelése, hogy a prések állásórái milyen okokra vezethetők vissza. 1951 óta vannak erre megbízható adataink. Az eltelt négy év alatt a téglaprések állásideje a munkarendszer szerinti időalapnak 20 és 280/9-a között változott; az állásidőnek mintegy negyedrésze időjárási okokra vezethető vissza, de minden évben az állásidő- nek legalább fele műszaki okok — géptörés, alkatrészhiány stb. —— miatt
merült fel.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy komoly eredményeket
, várhatunk a tervszerű megelőző karbantartás szervezett módszerének beve—
zetésétől a téglaprések állásidejének csökkentésében és ezzel a termelés és a termelékenység növelésében.
A téglaiparnak egyik nehéz fizikai munkát igénylő folyamata a tégla levágása. Ennek a munkafolyamatnak gépesítése 1950—ben még az 50%—ot sem érte el. 1954 végére az állami iparban a gyártott téglamennyiség 96,4%—át géppel vágták le. További feladat, hogy a működő automaták mel—
lett kellő számú tartalék automatával rendelkezzünk és így üzemzavar ese—
tére is biztosítsuk a termelés zavartalanságát.
A préstől -—— a levágás után —-— a szárítóhelyre kell a téglát továbbítani.
A belső anyagmozgatás gépesítésére több lehetőség van, azonban ezek mind-—
egyike (Keller-mozgatás, himba— és szalagtranszportok, sínes vontatás kör—
forgalomban) jelentős költséggel jár.
Az összes nyers tégla- és cseréptermelésből géppel továbbított mennyi—
ség részaránya a következőképpen alakult 1951 óta:
A géppel továbbított nyers tégla és cserép részarányának alakulása az összes nyersgyártás 95-ában
1951 ] 1952 [ 1953 ! 1954
Menne—"ezév: !
é v b e n
Tégla ... 35,8 ] 33,4 39,6 44,0
Cserép ... 85,0 l 80,5 80,5 822
l l * :
. A TEGLAIPAB FÉJDGDESE A FELSZABADULAS OTA 647
A tégla belső anyagmozgatása tehát közel felében gépi erővel tör—
ténik. Ez azonban csak a továbbításra vonatkozik. A fel— és lerakás gépesí—
tését csak a Keller—féle rendszer oldja meg, ami 1954—ben is a nyerstégla- mennyiségnek csak 170/0—ára terjedt ki. Cserépnél a kézi továbbítás arányá- nak emelkedése látható 1951—hez képest, aminek oka az, hogy a cserépszük—
séglet fokozódása következtében olyan gyárakban is foglalkoznak cserép—
gyártással, ahol a belső anyagmozgatás gépesítése nincs megoldva.
Az anyagmozgatás eddigi mechanizálása nem sok eredményt hozott a termelékenység növelésében. Ennek oka az, hogy a mechanizált anyagmozgatás műszaki— és munkaszervezését nem eléggé következetesen vitték keresztül. Például a Keller—rendszerű belső szállítást a legtöbb üzem—
ben csak félig oldották meg, a nyerstégla elhordása mechanizált, a száraz áru behordása viszont továbbra is kézzel történik. Ezért a termelékenység csak kismértékben nőtt, sőt sokhelyütt a gépesítés okozta amortizációs ön— , költségemelkedést nem is ellensúlyozza a Keller—rendszerrel elérhető minő—
ségjavítás, illetve bérigénycsökkenés.
A jövőben tovább kell folytatni a belső anyagmozgatás további gépesi- . tését az egyes üzemeknek helyileg legjobban megfelelő módszerekkel, a gé—
pesített üzemekben pedig a gépi anyagmozgatás alapos megszervezésével és megkedveltetésével a berendezéseket a jelenleginél sokkal jobban kell ki—
használni. _
A téglaipar ,,szűk keresztmetszete" a szárítás. Ez 1949 óta mind erőseb- ben mutatkozik, mert a szárítóterület növekedése nem állott arányban a termelés növekedésével.
A szárítóterület növekedését az 1949, illetve 1951. évi állapothoz viszo—
nyitva mutatja az alábbi tábla: *
A szárítóterület[alakulása százalékban
;
Év ) 1949mmo ; 1951: 100
1949 ... 100 )
1950 ... 120
1951 ... 185 ' 100
1952 ... 154 1 13
1953 ... ; 160 121
1954 ... 163 ] 124
Ha ezt a termelés emelkedéséhez hasonlitjuk, nyilvánvalóvá válik, hogy' egyre több téglát kell szabad ég alatt, bankettákon szárítanunk.
A bankettán szárított tégla az 1952—1954. években a teljes nyerste'gla—
termelésnek kereken egyharmadát tette ki. Ez a helyzet mindaddig nem vál—
tozhat, amig számmotevő szárítóépítkezéseket nem kezdünk meg. A szárító-—
építkezések révén nemcsak technológiailag tökéletesebb módszert vezetünk be, hanem kapacitásnövekedést is érünk el olyan értelemben, hogy meg- mentjük a pusztulástól az időjárás viszontagságainak kitett, bankettán szá—
radó tégla jelentős részét. A bankettázás következtében 1953—ban például annyi nyerstégla ment tönkre, amennyiből kb. 2 400 kétszobás családi házat lehetett volna felépíteni.
; 648
2. 32. ábra. A teímelés és a szárítóterület alakulása
% 350
(
A Ul O ___Jm
,
§
400 ; . ;: %
79—79 7 950 795 7 7952 1955 79 ?
b...—...a o—-———o %
Ranma/és Szén/"fák Banka/fak szán/75;
A 3. sz. ábra a szárított tégia— és cserépmennyíseg megesziását mutatja a szárítás módja szerint.
3. sz. ábra. A gyáráott tégla- és cserépmennyiség megoszlása. a szárítás módja szerint 1954-ben
4 _
Ke/r'z'r—sla'riíáx
55190 ::aám/ szamit
Hágár/rak
hmmm évig/ff Ma'/'Mi:
530004;- szin/*a?
[gyű na?/hír
A téglaiparban 1937—ben még a gyártott mennyiség egyharmadát; kézzel vetették. Azokat a kézi üzemeket, amelyeknek nyersanyaga csak valameny—
nyír-e is alkalmas volt a gépi megmunkálásra, időközben gépesítettük. Ezzel.
a munka termelékenységet emeltük, a tégla minőségét javítettuk, de előnye
A TÉGLAIPAR FEJL'ODÉSE A FELSZABADULAS OTA
649
főleg az, hogy kiküszöböltűnk egy nehéz munkafolyamatot, amelyre vállal—
kozó ma már csökkenő számban akad.
A kézzel vetett tégla. aránya
Év az önszes nyerstéglatermelés
%—ábau
1937. ... kb.35,0 1950. ... *... 11,6 1951. ... 11,0 1952. ... 7,2 1953. ... 5,6
A legfontosabb termelőberendezéseknek, a kemencéknek kihasználása ra következőképpen alakult:
A kemencék kihasználásának alakulása
Év 573/0331 19497. wo 19502100
:
I
1949 . . ; ... ! 8,0 100
1950 ... 12,0 150 — 100
1951 ... 15,4 199 128
1952 ... l9,1 239 159
1953 ... 22,3 278 186
1954 ... . ... 192 240 160
A fejlődést a szovjet Sztahanovistáktól átvett (Duvanov és Mazov—
féle) gyorségetési módszerek elterjedésének köszönhetjük. A gyorségetéssel gyártott téglamennyiség aránya az összes égetéshez viszonyítva az alábbiak szerint alakult:
Év 0/
1950. ... — 1951. ... 34,6 1952. ... 56,7 1953. ... 69,9
A jelenleg ismert gyorségetési módszerek nem alkalmazhatók olyan keix rmencékben, ahol téglát és cserepet együtt égetnek. Ennek ellenére az égetés gyorsítása szempontjából még növelhetjük az elért eredményeket.
lparágunk döntő anyaga a szén. Szenet égetéshez, illetve nyersgyártás—
hoz és műszárításhoz használunk. A fajlagos (1000 db téglára eső) szénfel- használás kilogrammban és kalóriában, valamint az égetési szén átlagos fűtőértéke a következőképpen alakult:
A fajlagos szénfelhasználás és az átlagos fűtőérték alakulása százalékban
1950 ; 1951 ] 1952 [ 1953 ] 1954
Megnevezés
é vÓb e n
Égetés
átlagos fűtőérték ... 100 95,5 93,0 89,1 83,5 fajlagos szénszükséglet kg . .; ... 100 98,7 108,1 ll4,5 127,1
kal. ... 100 95,6 103,6 102,2 105,5 _
Nyersgyártás
átlagos fűtőérték ... 100 81,6 75,7 71,7 72,4 (fajlagos szénszüséglet kg ... 100 91,1 159,l 184,1 22l,4 kal. ... 100 74,1 l20,l 122,l 159,8
5 Statisztikai Svemle
650 '
nana owner
A számokból az átlagos fűtőérték jelentős romlása tűnik ki. Az 1954.
7 évi átlagos szénkeverék fűtőértéke égetési szénnél 16,5%—kal, a nyersg'yár—
' tásnál használt kazánszénnél 27,6%-kal alacsonyabb az 1950. évinél. A.
gyengébb minőségű szenek kihasználhatósága sokkal rosszabb. Ez meg—
mutatkozik a fajlagos felhasználási adatokban, akár súlyban, akár kalória——
ban vizsgáljuk. '
A téglaipar széngazdálkodása jelentékenyen javítható, éspedig két irányban: egyrészt foglalkozni kell a széntárolással, másrészt igyekezni kell a kemencéknek legjobban megfelelő szénkeveréket biztosítani. A szén helyes, tárolása, fűtőértékének a tárolás alatti megóvása érdekében a téglaiparban . _még kevés történt, jóllehet ma már ismeretesek azok a módszerek, amelyek
beruházások nélkül is eredményeket nyújtanak. '
A leggazdaságosabb szénkeverék biztosítása nemcsak a téglaipar, de a
* népgazdaság szempontjából is lényeges, hiszen a téglaipar a silányabb hazai barnaszenek egyik legnagyobb felhasználója. Komoly érdek fűződik tehát.
ahhoz, hogy ezeket a szeneket a téglaégető kemencékben a leggazdaságosab—
ban használhassák ki. Ehhez a szénelosztó szervek és a szállító bányaválla—
latok együttműködése is szükséges.
!!
A termelékenység a téglaiparban emelkedik ugyan, de nem kielégítő mértékben. A gépesítés terén elért eredmények ellenére a téglaipar ma is rendkívül munkaigényes. A kemencemunka gépesítése műszakilag ma sem.
megoldott kérdés. A belső anyagmozgatásra vannak ugyan gépi megoldások,, de ezek egyrészt nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (pl. a Kel—
lerek), másrészt megvalósításuk olyan komoly beruházásokat igényel, hogy . azokkal csak fokozatosan, lassú ütemben lehet számolni (pl. himbatransz—
portőrős megoldás). A nagymértékű bankettázás szükségessé teszi a szabad szárítóhelyek előkészítését. A nyersgyártás nagymérvű fokozása olyan belső árumozgatást igényel (kazalozás), amelynek révén megfelelő helyen és mó—
don tárolhatják a téli égetéshez a nyerstéglát. A meddő föld kitermelésének már ismertetett lényeges fokozása a termelékenységi mutatókat rontja. Az évente visszatérő jelentős eső- és fagykárok nemcsak azt eredményezik, hogy a termelési érték a selejt miatt csökken, hanem oda is vezet, hogy az elázott vagy elfagyott nyerstéglatömeget el kell takarítani, ami Szintén ——
improduktív módon —— munkaerőt köt le. Mindezek ellenére a termelékeny-—
ség területén fejlődés tapasztalható. Az 1949. évi változatlan árakon szá—*
mítva, 1949. óta az egy főre és az egy órára eső termelés a következőképpen, alakult:
Az egy főre és az egy órára eső termelés alakulása
! Egy före ! Egy órára.
Év ! eso termelési érték alakulása 1949 év
százalékában
100 100
l20,6 107,6
139,0 122,0
1343 120,6
135,6 126,5
128,9 121,3
A TÉGLAIPAR FEJL'ÖDESÉ A FELSZABADULAS OTA ;
651
Tehát
1954—ben a termelékenység —— egy főre számítva —— mintegy 29 százalékkal magasabb, mint 1949—ben. Ez —— egyéb körülmények mellett — a munkafegyelem megszilárdulását is tükrözi. 1938—hoz képest a termelé- kenység az 1954. évben 44,7%-kal volt magasabb.
Habár a kép nem kedvezőtlen, nem kétséges, hogy jobb szervezéssel, az állások kiküszöbölésével, általában erélyesebb vezetéssel a termelékenység területén is jobb eredményeket érhettek volna el.
A termelékenység emelése érdekében a gyártás több fázisában céltuda- tos fejlesztésre van szükség. Erre elsősorban a bányaművelés terén van lehetőség.
Annak jellemzésére, hogy a termelékenységet a bányagépépítés mily jelentős mértékben befolyásolja, bemutatjuk az 1953. évi tényleges számok alapján két vállalat bányamunkaóra—szükségletét. A Szolnok megyei Tégla- gyári Egyesülésnél a
földkitermelést BOD/yban gépi úton végezték, a Vas ' megyei Téglagyári Egyesülésnél pedig kizárólag kézi munkával termelték a szükséges agyagot és földet. Az 1000 db téglára eső bányamunkaóra-szük- séglet a Szolnok megyei Téglagyári Egyesülésnél 3,8, a Vas megyei Tégla—
gyári Egyesülésnél pedig 6,6 bányamunkaórát tett ki.
A nyersgyártás területén az állásidő kiküszöbölése, a prések órateljesít—
ményének növelése és a belső nyerstéglamozgatás mechanizálása járhat komoly termelékenységnöveléssel.
A kemencemunkánál egyelőre —— mivel e munkafázis gépi megoldása még nem ismeretes —— a tűzsebesség fokozásával járulhatunk hozzá a termelékenység emeléséhez. *
Nagy lehetőségek vannak a szállítás korszerűsítése terén. Igen sok üzemnek ma sincs iparvágánya; a készgyártmányok elszállításának munka- igényessége normálnyomtávú iparvágányok építésével jelentősen csök—
kenthető.
A termelékenység növelését azonban nemcsak beruházásokkal, hanem megfelelő munkaszervezéssel, kisgépesítéssel és elsősorban a még ma is megtalálható lazaságok és hibák —— présállások, selejt, minőségromlás ——
kiküszöbölésével kell biztosítani.
*
Az önköltség alakulása területén az összehasonlíthatóság megteremtése
" igen nehéz. Öt év alatt igen sok anyagárváltozás volt; számottevően változ- tak a téglaipar gyártmányainak hatósági egységárai is. Bérpolitikai intézke- dések és különböző bérügyi rendelkezések a bérhányadot változtatták.
Pénzügyi szabályozás következtében megváltozott a leírási hányad mértéke.
Ha mindezeket igyekszünk közös nevezőre hozni, és megfelelő indexszámoka kal összehasonlíthatóvá tenni az egyes éveket —— annak tudatában termé- szetesen, hogy ezek a számítások bizonyos hibaforrásokat elkerülhetetlenné tesznek —, úgy az 1950. évi költségszintet IOO—nak véve, a téglaipar költség—
hányada a következőképpen alakult (a teljes termelés összes ráfordításai a termelési, érték százalékában);
Év %
1950. ... 100 1951. ... . 94,0 1952. ... . . . 96,2
1953. ... %A 1954. ... 106 5
5.
652 REJTo GYÖRGY
Ebben az időszakban a termelés összetétele nagyjában változatlan volt.
Figyelembe vettük a legkülönbözőbb címeken felmerülő korrekciókat _ és ezek alapján lényegében arra következtethetünk, hogy a termelés emel-
* kedése csak bizonyos határon belül, az állandó költségek jobb eloszlása révén
_hat csökkentően az önköltségre. (Lásd 1950—ről 1951—re beállott csökkenést.)
Ezt követően már a termelés növelése olyan költségtöbbletekkel járt, ame- lyek a más vonalon jelentkező önköltségcsökkentést felemésztették, sőt ön- í, költségemelkedést jelentettek.
f .Az önköltség összetett mutatószám. Részletes elemzése nagyszámú befo—
lyásoló tényező vizsgálatát tenné szükségessé. Ezek hatásának kiszűrése egyik évről a másikra is körülményes, 5 vagy 10 évre visszamenően pedig
* nem is állnak rendelkezésünkre megfelelő adatok. így ebben a keretben leg- feljebb annak felsorolása lehetséges, hogy melyek azok a főbb tényezők, amelyek az önköltségét növelik, amelyek hatását tehát önköltségcsökken- __ tési intézkedésekkel ellensúlyozni kell.
Bányáink a gyártól a kitermelés arányában évről évre távolodnak. Tíz
— év alatt ez már olyan jelentős mértékű, hogy az anyagszállitás költségeit
számottevően emeli. '
A meddőanyag kitermelésének növekedése szintén nagyban növeli a bányászás önköltségét.
A növekvő nyersgyártásból származó téglamennyiséget mind távolabbi szárítóhelyre kell lerakni. A belső anyagmozgatás távolsága és költsége tehát folyton növekszik. Ugyanigy növekednek a készáruszállitási (kemence- kihordási) távolságok.
Az új létesítményeket terhelő magas beruházási költségek az önköltsé—
get annyira emelik, hogy például a Mályi Téglagyárban előállított téglát háromszor annyi értékcsökkenés terheli, mint a régi gyárakban gyártott téglát. Hasonló a helyzet — ha nem is ilyen arányban —— a régi gyárakban
létesített új beruházásokkal, rekonstrukciókkal kapcsolatban is.
Az önköltség csökkentése terén elért eredményeink nem kielégítőek.
Nem menti ugyan a helyzetet, de némiképp magyarázatot ad erre a követ- kező tábla, amelyből egyrészt az tűnik ki, hogy a tégla önköltségét meg—- határozó költségtényezők emelkedésével (1938-cal, illetve 1949—cel szemben) a tégla árváltozása távolról sem tartott lépést. (Az itt feltüntetett költségek
—— munkabér, szén, amortizáció — a tégla önköltségének kb. 80%—át teszik ki.)
A tégla árának és a fontosabb költségtényezőknek alakulása százalékban
1949 1954 19 M
M ne zé *
eg ve s 1938 év áig-ában 1949 %'ában
1000 db tégla termelői ára ... 500 658 132
* 1 01 égetési szén átlagos ára ... 727 1067 147
Szénköltség 1000 db téglához ... 665 1420 214
Átlagos órakereset ... 645 1337 207
Amortizáció 1000 db téglára ... 222 2450 1105
%
Nyilvánvaló, hogy az (1949—cel szemben) 320/0—kal magasabb téglaár nem fedezheti teljesen a 1140/0—kal magasabb szénköltséget, valamint a mintegy
AHTEGLAIPAR FEJLODESEÁA FELSZABADULAS ork 653
kétszeresére nőtt munkabéreket. Ezt a téglaipar költséghányada alakulásá—
nak megítélésénél figyelembe kell venni.
A téglaipar fejlesztése során az önköltség csökkentésére irányuló intézkedésekkel az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben kell foglal—
kozni, e mellett azonban az árkérdésnek is napirendre kell kerülnie.
*
Végezetül néhány szót a téglaípari dolgozók helyzetéről.
A két világháború között a kő—, agyag-, azbeszt— és üvegiparban az ipari munkások 1928-ban érték el a legnagyobb névleges keresetet. 1928-tól 1934—ig fokozatosan 340/0—ka1 csökkent a kereset, majd 1938—ra az 1928. évi kereset 730/0—ára emelkedett.
A dolgozóknak a felszabadulás óta széles körben biztosított általános kedvezményeken kívül a téglaipari dolgozók szociális helyzetének ugrás—
szerű javulását, az 1954. évvégi állapotot visszatükröző, alábbi statisztikai adatok mutatják:
üzemorvosi rendelés van 5 nagy gyárban,
5707 öltözőszekrény és 1123 fogas áll a dolgozók rendelkezésére;
az üzemi fürdőkben 674 zuhany és 62 fürdőkád szolgálja a tisztálkodást;
az étkezők egyszeri befogadása 2979 fő. 1954—ben kereken 1 millió ebé—
det adtak ki; *
84 munkásszállásan 1594 fekhely áll a vidéki dolgozók rendelkezésére;
kb. 2700 munkáslakás van a téglagyárakban;
az üzemi kultúrhelyiségek befogadóképessége kb. 8700 fő.
A szociális intézmények múltbeli elmaradását nagy lépésekkel hozzuk be. A másödik ötéves terv feladata, hogy az e téren még mutatkozó hiányos—
ságokat is felszámoljuk.
