Termelékenység és gazdasági növekedés

(1)

TERMELÉKENYSÉG ÉS GAZDASÁGI NOVEKEDÉS*

DR. ROMÁN ZOLTÁN

A munka minden társadalomban sokféle funkciót tölt be. Az ősi társadalmakra az jellemző, hogy a munkavégzéshez igen sok hagyományos és mágikus, vallásos elem kapcsolódik. A racionalitás, a ..homo oeconomicus", a ,.homo traditionalis"- szal szemben csak fokozatosan tör utat. A munka a modern gazdaságban is több, mint a javak előállításának, illetőleg megszerzésének eszköze. Szerepét az újabb kutatások az élettevékenység szabályozása, az identifikáció és a társas kapcso- latok szempontjából egyaránt alapvetőnek mutatják. A munka termelékenységének

középpontba állítása nem szabad, hogy háttérbe szorítsa a munka egyéb funk-

cióinak jelentőségét: ezeket a termelékenység növelésére irányuló törekvéseink so- rán messzemenően figyelembe kell venni.

A termelékenység problémáit három oldalról, de egymással összekapcsolva célszerű vizsgálni:

1. hogyan jelenik meg a termelékenység fogalma a közgazdasági elméletekben;

2. milyen szerephez jut a termelékenység kategóriája a gazdasági munkában;

3. milyen módszereket alakít ki a termelékenység mérésére a gazdaságstatisztika.

Az elmélet, a gyakorlat és a mérés egymással szoros kölcsönhatásban fejlődik.

A viták. a nehézségek és a félreértések nem kis része abból fakad, hogy a három- féle közelítés igényei és lehetőségei eltérők. A_gyakorlat igényei, az elmélet felte— x vései és a mérés lehetőségei nem mindig esnek egybe. Ismereteink gyarapodását, a gyakorlati gazdasági munka segítését azok a kutatások vihetik előre, amelyek újra vizsgálják e kapcsolatokat, és ebből kiindulva próbálnak továbblépni.

A termelékenység fogalma a marxista közgazdaságtanban mindenekelőtt két összefüggésben jut fontos szerephez. Egyrészt a termelékenységet minden időpont- ban az érték egyik alapvető meghatározójának. másrészt a termelékenység növeke- dését a társadalmi—gazdasági fejlődés törvényének tekintjük. Nézetem szerint eddig nem figyeltek fel eléggé a termelékenység fogalmának e kettős szerepére, és arra, hogy a fogalom helyes értelmezéséhez és elméleti megalapozásához ezen keresztül juthatunk el. A termelékenység mindkét közelítésben alapjában népgazdasági kate- gória, és szükségképpen az átvittmunka-ráfordítások nagyságát, alakulását is tük—

röznie kell. A termelékenység fogalmát e kétféle összefüggésben az ágazati kapcsolati mérlegekkel végzett számítások segítségével ma már össze tudjuk illesz—

teni, és kapcsolatukat számszerűen is be tudjuk mutatni. !

' Doktori értekezés tézisei. rövidítve. (A felhasznált irodalom jegyzékét - terjedelmi okokból -— itt nem közöljük.) A Bíráló Bizottság egyhangúlag javasolta a TMB—nek, hogy Román Zoltánnak ítélje oda a köz- gazdaságtudományok doktora akadémiai fokozatot. (Szerk. megjegyzése.)

(2)

360 DR. ROMÁN ZOLTÁN

A mai polgári közgazdasági elméletekben a termelékenység fogalma nem tölt be lényeges szerepet. A polgári közgazdaságtudományi szakirodalom elsősorban pragmatikus közelítéssel vizsgálja a termelékenység kérdéseit; és többnyire megke- rüli, hogy e fogalomnak elméleti alapvetést adjon. Gyakran egyszerűen különböző módon képezhető, különböző célra hasznosítható empirikus ráfordítás—kibocsátási hányadosnak nevezi.

A termelékenység fogalmának a közgazdasági elméletekben betöltött jövőbeli

szerepét illetően mindenekelőtt az várható, hogy a termelékenység változását — még inkább mint eddig — a gazdasági növekedés. a társadalmi fejlődés és haladás né-

zőpontjából fogjuk vizsgálni. lsmereteink e folyamatokról és összefüggésekről gya- rapodnak, a termelékenység fogalmáte nagyobb ismeretrendszerbe kell majd integ—

rálnunk, nagyobb fontosságot tulajdonítva a növekedés mellett a fejlődés, a terme—

lés és a fogyasztás színvonala mellett az életkörülmények, az életmód jelentőségé- nek. Az eddiginél több figyelmet kíván magának a termelékenységnövekedés folya- matának és kísérő jelenségeinek, következményeinek, az egyénre és a társadalomra gyakorolt hatásainak elemzése.

Várható. hogy a termelékenységről a közgazdasági elméletekben kifejtett néze—

tek a jelenleginél nagyobb mértékben lesznek alátámasztva statisztikai adatokkal és elemzésekkel. Előrehaladás várható a termelékenység. az érték és az árak össze- függéseinek tisztázása terén. hasznosítva a megnövekedett lehetőségeket a szám—

szerű vizsgálatokra, elemzésekre. A termelékenység, a hatékonyság és a jövedelme- zőség kategóriáinak közelítésére továbbra is lesznek törekvések. de az elméleti ku-

tatások minden bizonnyal megerősítik. hogy három érintkező, de alapjában külön-

böző fogalomról van szó.

A TERMELÉKENYSÉG KATEGÓRIÁJA A GYAKORLATI GAZDASÁGI MUNKÁBAN

A termelékenység kategóriája a gyakorlati gazdasági munkában elsősorban attól kezdve játszik nagyobb szerepet, hogy a termelékenység mérése rendszeressé

válik. Mind a szocialista. mind a tőkés országokban a legfontosabb szerephez a

termelékenység dinamikájának vizsgálata jut; a termelékenység növekedésének üte- mét hasonlítják más országokhoz. korábbi időszakokhoz: elemzik befolyásoló ténye- zőit, következményeit. Erősödő tendencia. hogy a termelékenység változását a gaz—

dasági növekedés (a termelés növekedésének) forrásaként, ennek egyre összetet- tebbé váló módszertani apparátusába beillesztve kutatják, s a munka termelékeny- sége mellett vizsgálják az eszközigényesség változását. a teljes termelékenység, a munka— és állóeszköz-ráfordítások együttes hatékonyságának alakulását.

Jelenleg valamennyi fejlett és számos fejlődő országban rendszeresen számí- tanak termelékenységi indexeket az iparra és főbb ágazataira, s többnyire a gaz—

daság egészére is, kevésbé rendszeresen az építőiparra. a mezőgazdaságra. a szol—

gáltató ágazatokra. A magyar Központi Statisztikai Hivatal a mezőgazdaságra és a népgazdaság egészére vonatkozóan nem tesz közzé termelékenységi indexet; en—

nek (és a szükséges alapadatoknak) a mielőbbi pótlása kívánatos.

A termelékenység színvonalának nemzetközi összehasonlításával külön fog- lalkozom. A vállalatok közötti összehasonlítás különösen az ötvenes évek végén ien—

dült fel a tőkés világban, de néhány országban ma is előtérben áll. A várakozástól eltérően a szocialista országokban eddig alig jutott szerephez. pedig célszerű lenne kiterjedtebben alkalmazni.

Minden olyan esetben. ha a tervezés mind a termelésre. mind a ráfordításokra

kiterjed, legalábbis burkoltan a termelékenységet is megtervezzük. Fontos lenne.

(3)

TERMELÉKENYSEG es GAZDASÁGI NOVEKEDES 361

hogy a termelékenység számszerű növekedésének előirányzása mellett nagyobb fi—

gyelem forduljon a termelékenység növekedését biztosító feltételek és intézkedések megtervezése felé is.

A vállalati tervezésben Magyarországon a termelékenység mutatói ma mérsé—

keltebb szerephez jutnak. Ennek a nyereség középponti szerepe mellett az is oka,

hogy a termelékenység megbízható mérési módszerei vállalati szinten nehezebben

alakíthatók ki. mint ágazatokra vagy a gazdaság egészére vonatkozóan. Kívánatos.

hogy vállalataink nagyobb figyelemmel foglalkozzanak mind termelékenységük múlt—

beli. mind jövőbeli (tervezett) alakulásával. Az elemzés során természetesen olyan mutatószámokat alkalmazzanak, melyek nemcsak az élő— hanem az átvitt munka- ráfordítások alakulását is tükrözik.

A hatékonyság fogalma a legszélesebb értelemben fejezi ki eredmények és a ráfordítások viszonyát, s a termelékenység fogalmával valójában csak ott találkozik, ahol mindkettővel gazdasági egységek múlt- vagy jövőbeli tevékenységét kívánjuk jellemezni. (A hatékonysági mutatók másik gyakori felhasználása az alternatív cse- lekvésmódok, döntések közötti választás segítése.) A termelékenység mérését az át—

víttmunka-ráfordításokra való kiterjesztése közel hozza a hatékonyság méréséhez, amit a hazai gyakorlatban és a többi szocialista országban egyaránt többféle mu- tató és szintetizáló jelleggel összevont hatékonysági. teljes termelékenység tipusú mutatók alkalmazása jellemez. 1968 óta a termelés eredményeit gyakran nem a bruttó vagy a nettó termeléssel, a nemzeti jövedelemmel. hanem nyereséggel és a tiszta jövedelemmel fejezik ki. (Ennek célszerűségét vitatom.)

A gazdasági növekedés és ennek érdekében a termelékenység emelésének elő—

segítése ma minden ország gazdaságpolitikájában fontos helyet foglal el. A nö- vekedés azonban nem az egyedüli vagy a végső cél, mellette a szorosan vett gaz—

dasági célok között is különösen fontos a foglalkoztatottság, valamint az egyensúly biztosítása. E célok, törekvések — bár inkább csak rövid távon — elllentétbe kerül—

hetnek egymással, összefüggéseiket helyesen csupán sokirányú továbbgyűrűző ha- tásaik figyelembevételével lehet megítélni. A munka tartalmával. jellegével, a mű-

szaki és strukturális változások által megkívánt munkaerő-mobilitás enyhítésével, a

területfejlesztéssel kapcsolatos követelmények szintén szembekerülhetnek a maga—

sabb termelékenység gyorsabb megvalósítására irányuló törekvéssel.

A túlhajtott növekedést bíráló vagy a már túlhaladottnak tekinthető zéró növe—

kedést propagáló szélsőséges nézetek ráirányították a figyelmet a növekedés egyes súlyos mellékhatásaira, körültekintőbb irányításának szükségességére, de végülis megerősítették azt a nézetet, hogy az említett társadalmi célok elérésének, az ezzel kapcsolatos problémák megoldásának legbiztosabb útja a nemzeti jövedelem gya—

rapításán és ennek érdekében a termelékenység növelésén keresztül vezet. Ugyan- akkor a növekedés öncélú szemlélete ellen fellépve. a termelékenység kérdését he- lyesebb megvilágításba állították, s rámutattak arra, hogy nagyobb figyelmet kíván, milyen úton és módon érjük el a magasabb termelékenységet.

Gazdaságpolitikaí céljaink megfogalmazásában a termelékenység növelése

mindig fontos szerepet kapott. Nehezebb értékelni, hogy a gyakorlati gazdasági munkában hogyan érvényesült a termelékenység növelésére való törekvés. A fog- lalkoztatottság biztosításának, a humánus és szociális céloknak és szempontoknak az előtére helyezését helyeselhetjük. Kifogásolható azonban, hogy a munkainten- zitás, a munkafegyelem, a munkamorál (a szó széles értelmében) sok helyen nem kielégítő,—a különböző egyéni, ágazati. területi és csoportérdekek időnként a meg- engedhetőnél nagyobb figyelemben részesülnek. Pillanatnyi és helyi előnyökért előrehaladásunk lassúbb ütemével fizetünk. de emellett megjelenik ez a termékek

(4)

362 DR. ROMAN ZOLTÁN

és szolgáltatások minőségével kapcsolatos, mindenkit érintő hiányosságokban, az ügyintézés lassúságában. a határidők, kötelezettségek laza betartásában, sőt tár-

sadalmi igazságérzetét sértő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekben is.

A gazdaságirányítási reform előkészítése és bevezetése során a nyereség és a termelékenység kapcsolatát sokan túlzottan leegyszerűsítve képzelték el. Ezzel kap—

csolatban utalok korábbi tanulmányaimból arra. hogy a nyereségre való vállalati törekvés csak meghatározott feltételek között segíti a termelékenység népgazdasági növekedését, és nem teszi mellőzhetővé sem a termelékenység alakulásának figye- Alemmel kísérését, sem a központi akciókat, intézkedéseket a termelékenység növelé—

sének biztosítása érdekében. Röviden vázolom egy termelékenységi politika gondo- lotát, amely mindezt egységes, rendezett keretbe foglalhatná.

A LTERMELEKENYSÉG MÉRÉSÉNEK MÓDSZEREI ÉS PROBLÉMA!

A termelékenység mérésének, a különböző időbeli, térbeli összehasonlításoknak

és elemzéseknek a feladatai a gazdaságstatisztika szemszögéből számos közös voi

nást mutatnak. Ennek alapján a termelékenység mérésére és elemzésére, az ehhez hasznosítható módszerek általánosítására a fellépő hasonló problémák kezelésére többé-kevésbé egységes módszertan alakítható ki.

Az indexszámítások általános problémáinak és O. Morgenstern azon követelé- sének idézése mellett, hogy a statisztikai kiadványok az indexekben levő valószínű hibák nagyságát is jelöljék meg, az önköltségi és termelékenységi indexek felépí—

tésének összehosonlitósával bizonyítom. hogy milyen nagymértékben függ a növe- kedési ütem nagyságrendje az indexek konstrukciójától, amitől azután évtizedekig nem térünk el.

A teljes termelékenység méréséről 1961—ben tettem közzé első tanulmányomat, 1966—ban az iparra vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatalban végeztünk és tettünk közzé részletes számításokat, de a módszer csak a 60—as évek végétől kez—

dett teret nyerni nálunk. Korábbi munkáim részletesen tárgyalták a teljes terme—

lékenységi indexek módszertani problémáit, gyakorlati elemzésekkel ellenőrizve. Itt elsősorban két gondolatot kívánok hangsúlyozni és adatokkal is bizonyítani. Először, hogy a nemzeti jövedelem indexében — az értékcsökkenési leírások levonásán ke—

resztül — ugyan megjelenik az állóeszköz-rátodítósok alakulása. de olyan kis lép- tékben. hogy az index alig tükrözi ennek változását. Ennek alapján a munkarátor- dítások mellett az állóeszköz—ráfordítások számbavétele, azaz a ..teljes ráfodítások- kal" való számolás még nemzetijövedelem—indexek esetén is indokolt. A második gondolat, hogy bár a súlyok meghatárózása a teljes termelékenységi index számi—

tásónál nehezen helyezhető szilárd elvi alapra. ha a gyakorlatban következetesen járunk el, különböző súlyok alkalmazása komoly gondokat nem okoz, különböző időszakok vagy országok összehasonlításánál eltérő eredményekhez, értékeléshez csak kivételes esetben vezet.

A termelékenység mérése terén további, inkább mennyiségi. mintsem minőségi előrehaladás várható. Az adatgyűjtés bővül. a számítógépek megkönnyítik az ado—

tok sokirányú, gyors feldolgozását. a nemzetközi összehasonlíthatóság több tekin- tetben javul, az idősorok automatikusan hosszabbodnak. A túlzott várakozásokat

azonban le kell hogy hűtse. hogy a termelékenységmérés alapvető problémáinak megoldásában nemigen juthatunk tovább. A termelésben növekszik a nehezebben mérhető szolgáltatások aránya. a termékek cserélődése jelentősen, az árváltozások üteme rendkívüli mértékben felgyorsult, növekszik a külgazdasági hatások nehezen számbavehető szerepe és így tovább. '

(5)

TERMEthENYSÉG es GAZDASÁGI NOVEKEDES 363

* * Általános tendenciának látszik, hogy a komplex, rendszerszemléletű elemzések

megkönnyítése érdekében a termelékenység mérése is az integrálódás felé halad.

Szorosabb kapcsolat jön létre az élő munka termelékenységét és az átvittmunka—

ráfordítások alakulását, a teljes termelékenységet és a termelés hatékonyságát jel—

lemző mutatószámok között; a termelékenység mutatói és a gazdaság helyzetét,

fejlődését leíró más mutatók között, valamint a gazdasági'és a társadalmi jelen—

ségeket leíró mutatószámok között. A termelékenység dinamikájának mérése terén a munkatermelékenységi indexek mellett, ezek kiegészítésére, bővülni fog a teljes termelékenységi és az összevont hatékonysági mutatók alkalmazása, sor kerül számí- tási módszereik bizonyos egységesítésére. Bővülni fognak a mezőgazdaságra és a népgazdaság egészére vonatkozó indexszámítások, és gyakoribb lesz a munkaerő- felhasználás hatékonyságának megfigyelése az anyagi szférán kívül eső területeken.

Várhatóan változatlan érdeklődés fogja kísérni a termelékenység dinamikájá—

nak nemzetközi összehasonlítását is, de a növekedés és fejlődés szélesebb össze- függéseibe beágyazva. A termelékenység színvonalának nemzetközi összehasonlí—

tása terén ugyancsak az integráltabb összehasonlításokra való törekvés várható.

Jelenleg viszonylag sok összehasonlítással rendelkezünk az iparra. egyes iparágak—

ra. a népgazdaság egészére vonatkozóan, nagyon kevés azonban az olyan vizsgá- lat. amely összekapcsolja és ezáltal kölcsönösen ellenőrzi ezeket. Valószínű, hogy a munkateremlékenység mellett nagyobb teret nyer (a módszertani nehézségek el- lenére) a teljes termelékenység összehasonlítása, a gazdasági fejlettségben levő különbségek átfogóbb magyarázása céljából.

TERMELÉKENYSÉGELEMZÉS ÁGAZATl KAPCSOLAT! MÉRLEGEK SEGITSÉGÉVEL

Végső soron minden ráfordítás munkaráfordítás, de közös mértékegységben való számbavételük általában csak pénzben lehetséges. A gondolat azonban. hogy

az átvittmunka-ráfordításokat kíséreljük meg munkaidő-ráfordítással számszerűen is

kifejezni, a közgazdászokat régóta kísérti. A korrekt megoldást az input—output elemzés. az ágazati kapcsolati mérlegekre épülő számítási technika adta. Magyar—

országon az ötvenes évek végétől foglalkozunk a termelékenység teljes ráfordítási mutatók alapján való mérésével, és valószínűleg elsőként fejlesztettünk ki olyan megoldást, amely valóban az összes —- az import ráfordításokban és az értékcsök- kenési leírásokban megtestesülő — átvittmunka— ráfordítást visszavezeti munkaidő- ráfordításra. Ennek kialakításában, első kísérleti számításaiban a Központi Statisz- tikai Hivatalban magam is részt vettem.

Saját vizsgálataimból különösen két megállapítást érzek lényegesnek. Az első:

az ágazati kapcsolati mérlegekből számított teljes ráfodítási mutatókkal. bár e mu- tatókat a hagyományos ágazatok nevével hozzuk kapcsolatba, valójában nem ága—

zatok, dzaz termelési fázisok termelékenységét, hanem a gazdaság egészének ter- melékenységét mérjük, ahogyan az az adott ágazatban kibocsátott termékekben megjelenik. Minthogy minden termékben különböző súllyal ugyan, de lényegében valamennyi más ágazat munkaráfordítása tükröződik, minden teljes munkaráfordí—

tási mutató az összes ágazat termelékenységének valamilyen átlagát fejezi ki. Való- jában nem ágazati, hanem népgazdasági mutatók ezek.

A másik gondolat: a teljes munkaráfordítási mutatók úgy is felfoghatók, mint az egész népgazdaság termelékenységét jellemző. összegezett mutatónak sajátos.vter—

mékcsoportok szerint dezaggregált összetevői. A népgazdaság termelékenységét összegezve úgy határozzuk meg, hogy a nemzeti jövedelemmel (vagy más aggre- gált termelési mutatóval) összevetjük a népgazdaság összes, illetve a termelő—

(6)

364 DR. ROMAN ZOLTÁN

szférában felmerülő munkaráfordítását. A hagyományos mutatók ezt a kibocsátó ágazatok szerint dezaggregálják mind a termelés, mind a munkaráfordítások tekin- tetében. Az ágazati kapcsolati mérlegek teljes munkaráfordítási mutatók számítá—

sával egy más keresztmetszetű — termékcsoportok teljes termelési folyamatát követő

— dezaggregálást tesznek lehetővé. Ezt számszerű adatokkal is bizonyítom mind a termelékenység színvonalára vonatkozó mutatószámok összevetése, mind a terme-

lékenység dinamikájának mérése útján.

A teljes munkaráforditási mutatók felhasználása igazában ott juthat jelentős szerephez, ahol nem egyes termelési fázisokat kívánunk összehasonlítani, hanem ahol a döntési probléma termékek. termékcsoportok közötti helyettesítés. a népgaz- dasági hatékonyság nézőpontjából. Hatékonyan hasznosíthatók ezek az elemzések a célszerű külkereskedelem struktúrájának és az árrendszernek a vizsgálatához.

10 ágazat 1959—1968 közötti mutatóival végzett számítások alapján a termelékeny- ség változásának elemzéséhez kevesebb lehetőséget látok ilyen mutatók felhasz—

nálására.

A teljes munkaráfordítási mutatók változásának magyarázatához megkísérel- hető annak kimutatása. hogyan adódott ez össze a teljes munkaráfordítások egyes

elemeinek. a kibocsátó ágazat és a többi ágazat együtthatóinak változásából. A

rögzitett együtthatókkal való számítás sajátos önköltségi (költséghányad) indexnek felel meg, amelyben az egyes költségelemeket nem változatlan árak, hanem válto- zatlan munkaegyenértékek alapján összegezzük. Minthogy azonban az egy-egy ága-

zat által előállított és szállított összes anyagot, félkészterméket minden felhasználó

ágazatnál egyformán a szállító ágazat átlagos munkaegyenértéke alapján értékel- jük, ez valószínűleg nem ad jobb eredményeket, mint a költségek elemzése.

A GAZDASÁGI N'OVEKEDÉS FOGALMA ÉS MÉRÉSE

A tőkés országokban a gazdasági növekedés kérdései iránti érdeklődés az öt- venes években bontakozott ki. Ehhez minden bizonnyal leginkább a Szovjetunió gyors gazdasági fejlődése, az ún. szovjet kihívás és a fejlődő országok problémái járultak hozzá. Magát a kifejezést egyidejűleg párhuzamosan használták a gazda—

sági fejlődés és a gazdasági haladás fogalmával. tartalmuk csak idővel különült el bizonyos fokig. A szovjet közgazdaságtudományban kezdettől fogva sokat foglal- koztak a népgazdaság fejlődésének vizsgálatával, főként a népgazdasági tervezési munka és az ehhez kapcsolódó kutatások keretében, 5 lépésről lépésre kialakult a ma használatos komplex mutatószám- és mérlegrendszer. Újabban a szocialista országokban is gyakran találkozunk a gazdasági növekedés szó használatával, első—

sorban akkor. ha a fejlődés mennyiségi vonatkozásait kívánják hangsúlyozni.

A növekedés fogalma általában olyan mennyiségi változást jelöl, amely egya—

ránt lehet kedvező és kedvezőtlen. A fejlődés szó viszont magasabbrendű állapot felé való mozgásra utal. ilyen értelemben célszerű megkülönböztetni a gazdaság növekedését és fejlődését. A gazdaság növekedése többnyire szolgálja a fejlődést.

sok olyan eleme is lehet azonban. amelyet a gazdaság fejlődése szempontjából, minőségi, strukturális és nem gazdasági nézőpontokat is tekintetbe véve kedvezőt—

lennek ítélünk. A gazdaság növekedésére összefoglaló mutatószámnak elfogadhat—

juk az egy lakosra jutó nemzeti jövedelmet, a gazdaság fejlődését viszont feltétlenül több mutatószámmal kell jellemeznünk, figyelembe véve a nem számszerűsíthető jelenségeket is.

Szovjet és amerikai szerzők a növekedés és a fejlődés fogalmát legtöbbször szinonímaként használják. A korszerű felfogás hangsúlyozza, hogy a növekedést a minőségi és a strukturális változásokkal együtt lehet csak helyesen értelmezni és

an

(7)

TERMELÉKENYSÉG ÉS GAZDASÁGI NOVEKEDÉS

365

értékelni. Bár a két fogalom ,megkülönböztetése sok félreértést eloszlatná, sok vitát

feleslegessé tenne, a szinte teljesen általános gyakorlatot ma már nehéz lenne meg- változtatni. Ezért csupán azt ajánlom, hogy a gazdasági növekedés kifejezést első- sorban akkor használjuk, ha a figyelmet e folyamat kvantitatív jellemzőire kívánjuk irányitani. és a fejlődés összetettebb jelenségeinek elemzésére mindig külön is fi—

gyelmet fordítsunk.

A gazdasági növekedés általánosan elfogadott alapmérőszáma az egy főre jutó nemzeti jövedelem vagy az ezzel nem azonos, de többnyire hasonló dinamikát mutató bruttó vagy nettó nemzeti vagy hazai termék. E mutatók. indexek számitó- sának több jól ismert, és újabban előtérbe lépő problémája van, mint például: a nem társadalmilag szervezett (például a háztartásokban végzett) munka figyelmen kívül hagyása, a környezeti ártalmak és a környezetvédelmi kiadások beszámítá—

sának módja. Ezek a fejlettség és a fejlődés mérése szempontjából erős korlátokat jelentenek. Ennek áthidalására az egyik közelítés a hagyományos mutatók korrek—

ciója, a másik összegezett értéki mutatók helyett társadalomstatisztikai mutatószám- rendszer alkalmazása.

Az első ilyen vizsgálatokat az ENSZ genfi kutatóintézete végezte, majd az újabb

kísérleteket és közelítéseket. amelyek a szükségletek kielégítésének objektív lehető- ségei mellett azt is vizsgálni kivánják, hogy az egyének milyen igényeket támasz-

tanak, és mikor, milyen fokon érzik ezeket kielégitettnek. A társadalomstatisztikai

mutatóknak a tervezésben, a politikában, a társadalmi élet formálásában való

felhasználását e lassan nálunk is terjedő vizsgálatok hasznosan segíthetik. Kívána—

tos az ez irányú hazai munka meggyorsítása, az e célra már jelenleg is rendelke- zésre álló mutatók kiegészítése, rendszerbe foglalása és elemzési módszereik ki—

alakítása.

A gazdasági növekedés mérését a kialakult mutatószám-rendszer mellett kon—

venciók is uralják. Ezek közül több mélyebb vizsgálatot érdemel. A növekedést egy- egy időszakra vizsgálva például (többnyire) elhanyagoljuk, hogy a növekedés az időszakon belül milyen dinamikót mutatott; nem egy—egy időszak teljes növekményét, hanem valamely kezdő és záróév szinvonalát, a szinvonalkülönbséget hasonlítjuk össze. Példákkal érzékeltetem, hogy alapvető különbség lehet egy ötéves perióduson belül egyenletes, lassuló és gyorsuló ütem esetén, a teljes időszak alatt létrehozott nemzeti jövedelemben vagy nemzeti jövedelem növekményben egyaránt.

Közismert, hogy növekedési ütem 5 növekmény viszonyát döntően befolyásolja.

hogy milyen színvonalról indult a növekedés; kétszeres induló szinvonal fele akkora növekedési ütem mellett is ugyanakkora növekményt, adott gazdaságben azonos növekedési ütem egyre nagyobb növekményt eredményez. Tulajdonképpen miért nem elégszünk meg a növekmény növekedésével. miért ragaszkodunk azonos vagy gyorsuló ütemhez. A növekedési ütemmel a szokásos módon számolva a természetes szaporodás sémáját követjük. Ha azt akarjuk, hogy a népesség szaporodása ne csökkentse az egy főre jutó fogyasztást, a termelésnek a népességgel azonos módon exponenciálisan kell növekednie. Semmi sem indokolja azonban, hogy miért kell nemcsak az összes, hanem az egy főre jutó fogyasztás és termelés változását szin- tén exponenciális függvény szerint értékelni.

A növekedésellenesség nem új jelenség: a legtöbb problémára, melyet a Római

Klub annyira dramatizálva mutatott be, a monopoikapitalizmus és a fejlődő világ

problémáinak kutatói már régóta felhívták a figyelmet (mindebből más következ—

tetéseket szűrve le), és az 1960—as évek végére a gazdasági növekedés megítélése

már a tőkés országokban is módosult. A Római Klub jelentései a közvélemény szé-

les rétegeit mozgatták meg. és bár prognózisuk és terápiájuk nem fogadható el, a

(8)

366 — DR. ROMÁN ZOLTÁN

problémák jelentőségének hangsúlyozásával jó szolgálatot tettek. A zéró növekedés

ma már lekerült a napirendről, de a növekedés ésszerű mértékének, módjának és irányításának szükségessége általánosan elfogadottá vált.

A gazdaságpolitikusoknak azt ajánlhatjuk, hogy olyan növekedést tervezzenek, amilyent (: társadalmi—gazdasági fejlődés érdekében szükségesnek és megvalósít—

hatónak látnak. Sem a nemzetközi összehasonlítástól, sem a növekedési ütemnek az előző időszakhoz mutatkozó csökkenésétől ne féljenek. Ennek ugyanis előbb-utóbb minden országban be kell következnie. Azt, hogy mikor, nem tudjuk előre jelezni.

bizonyos azonban, hogy az exponenciális gyarapodásnak mérséklődnie kell. hiszen ugyanaz az ütem egyre nagyobb növekményt ad, és ez nem folytatható határtalanul.

A Római Klub által javasolt zéró növekedés és a magas növekedési ütem bűvölete között meg kell találnunk a helyes középutat, és ez elsődlegesen nem az ütem.

hanem az ésszerű növekedés és fejlődés előirányzása.

A GAZDASÁGI NUVEKEDÉS HOSSZÚ TÁVÚ TRENDJEI

A gazdasági növekedésre vonatkozóan 100—200 évre visszamenőleg rendelke—

zünk rekonstruált statisztikai adatokkal 10—15 országra vonatkozóan. A hosszú távú növekedési ütemek egy főre számítva évi 1—2 százalék között mozognak, kiugró

Japán évi 3 százalékos növekedési üteme. Következtetések levonását ezekből az adatokból nemcsak azok feltételes jellege nehezíti, hanem az a tény is, hogy a meg- figyelt országok mindegyike számos egyedi sajátosságot mutat, és sok esetben tör- ténelmileg is eltérő időszakban futották be a növekedés hasonló pályáját. Az oda- tok szerint a növekedés gyorsulása csak a második világháború utáni időszakra, az ezt követő két- két és fél évtizedre mutatható ki. Alacsonyabb színvonallal — nem

kivételek nélkül, de általában - nagyobb növekedési ütem párosul.

Hosszabb távú trendeket tudunk felrajzolni a demográfiai mutatószámokról és a gazdasági szerkezet növekedést kísérő változásairól. Alapjában a fogyasztási szerkezet változásából adódóan csökken a mezőgazdaság, növekszik az ipar. az építő—

ipar. továbbá a szolgáltatások aránya. A foglalkoztatottak ágazati megoszlása nagy—

jából követi ezeket a változásokat. az arányok elmozdulását a munkatermelé—

kenység változásában mutatkozó különbségek felerősítik.

A magyar gazdaság fejlődéséről rendelkezésre álló hosszabb távú vizsgálatok és számítások — A. Eckstein tanulmányának kivételével (az 1899—1901 és 1940—41/

[1942—43 közötti időszakról) — nem épülnek konzisztens statisztikai ídősorokra. A kiegyezéstől az első világháborúig a magyar gazdaság növekedési üteme ennek az időszaknak másutt megfigyelhető adataihoz viszonyítva jelentős volt, az első világ—

háború és az ezt követő területi—politikai átrendeződés után azonban a magyar gazdaság nehezen állt talpra, a világválság súlyosan érintette. és a Horthy—Magyar- ország gazdasági teljesítménye ezt követően is gyenge volt. I. Svennílson adatai

szerint 1936—1938-ban az egy lakosra jutó nemzeti jövedelmünk a legfejlettebb

nyugat-európai országok (Anglia, Svédország) színvonalának egynegyede körül.

Németország színvonalának egyharmada körül volt. Ausztria színvonala 60, Cseh- szlovákiáé 40 százalékkal volt magasabb, míg Lengyelország, Románia, Bulgária.

Jugoszlávia eléggé elmaradt a magyar szinttől. —-

A második világháború utáni magyar gazdasági növekedést az 1950—1952.

évek átlagához viszonyítva saját számításaim alapján, 32 országhoz hasonlítva vizs;

gáltam. 1950/52 és 1970/72 között nemzeti jövedelmünk növekedése 5,5 a népes.- ség növekedése 0.5, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem növekedése 5 százalék volt. Az átlagos ütem mögött. különösen az időszak első felében, jelentőScéyer'i—kénti

(9)

TERMELEKENYSEG És GAZDASÁGI NOVEKEDÉS

367 ingadozások húzódnak meg, amelyek részben az ismert politikai eseményekre, rész- ben a mezőgazdasági terméseredmények ma már csökkenő változékonyságára ve-

zethetők vissza. *

A teljes időszakot két tízéves 'periódusra és az ellenforradalom közvetlen hatá- sától már mentes 1958-as és a gazdaságirányításí reform előtt álló utolsó 1967—es évvel elhatárolt három részidőszakra osztva vizsgálom. Mind a két, mind a három részperíódust hasonlítva egymáshoz, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem növe- kedésének gyorsulását látjuk. A gyorsulás azonban 1966/68-hoz viszonyítva nem nagy mértékű, és a jövőre nézve messzemenő következtetéseket nem enged meg.

A termelés három fő ágát, az ipart, az építőipart és a mezőgazdaságot külön- külön is vizsgálva, a két tízéves periódus között kevés különbséget látunk; a nem—

zeti jövedelem növekedésében jelentős szerepe volt az ipar és a mezőgazdaság arányváltozásának, a struktúrahatásnak, ami azonban erősen függ az árarányok- tól, értelmezése nem problémamentes. A három részperíódust vizsgálva megálla- píthatjuk. hogy a nemzeti jövedelem viszonylag kiegyenlített, és bizonyos ütemgyor—

sulást mutató növekedését a mezőgazdaság iparral ellentétes növekedési dinami—

kája és a struktúrahatás együttesen eredményezte.

A magyar gazdaság növekedését 32 ország adataival egybevetve azt látjuk.

hogy a vizsgált 20 éves időszakban évi 5 százalékos vagy ezt meghaladó egy lakosra jutó nemzetijövedelem- (GDP-) növekedést ért el valamennyi szocialista ország. a tőkés országok közül Japán, a Német Szövetségi Köztársaság. Ausztria és három dél-európai ország: Görögország, Portugália, Spanyolország. A népesség növeke—

dése a vizsgált 33 országból csupán hat országban volt hasonlóan alacsony vagy alacsonyabb, mint Magyarországon. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem (GDP) növekedési üteme tekintetében ezért foglalunk el kedvezőbb helyet. Egészében nö- vekedési ütemünk a többi szocialista országénál inkább kisebb, a tőkés országoké- nál határozottabban nagyobb, a közelálló fejlettségű tőkés országokhoz többé—ke- vésbé hasonló volt.

Növekedésünk ütemét hoszabb távra csak kevesebb számú országgal tudjuk összehasonlítani. A Magyarországon 1867-től számított 2.2 százalékos érték kisebb.

mint a szovjet (3.5%) és a Japán gazdaság (2.80/0) növekedési üteme, hasonló Svédországéhoz (2,3%). A többi tőkés országénál viszont — amelyre van ilyen ada—

tunk — különböző mértékben, de gyorsabb volt növekedésünk. Hosszabb távon po—

zíciónk tehát jobb lett, a fejlett tőkés országokhoz közelebb kerültünk. Ezt a két világháború veszteségei és a Horthy—Magyarország gazdaságának gyenge ütemű növekedése után a szocialista tervgazdálkodás évei alatt elért gyors fejlődés biz- tosította. Az elmaradást és a fejlődést természetesen nem mérhetjük egyszerűen az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem nagyságával. Az utolsó 30 évben végbement társadalmi—politikai változások az ütem gyorsulásánál sokkal jelentősebbek voltak.

Történelmi távlatokban a második világháború utáni változások közül minden bi-

zonnyal nem a gazdasági növekedés ütemének általános gyorsulása, hanem a szocializmus világméretű előretörése és a gyarmati országok felszabadulásának folyamata a legjelentősebb.

A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG ÉS A TERMELÉKENYSÉG SZlNVONALA

A nemzeti jövedelem összehasonlítása céljából a második világháború után végzett fontosabb vizsgálatok mind megerősítették azt, hogy a hivatalos valutaát—

számítási kulcsokra épülő értékelések nem fogadhatók el megbízhatónak. Az össze- hasonlítások között egyes esetekben jelentős eltérés mutatkozik, így például Já-

(10)

nossy és Ehrlich, valamint Csernok Attila nálunk általánosan elfogadott számítási

eredményei 1968-ra az Egyesült Államok szinvonalát négyszeresnek mutatták, mig a pontosabb. új ENSZ—összehasonlítás csak két és félszeres színvonalat, az Egyesült Királyságra vonatkozóan kétszeres helyett csak 50 százalékkal magasabb színvona-

lat jelzett. .

Usszegyűjtve és összevetve a különböző más szocialista országokban készült

összehasonlításokat is, közelítőleg egybehangzó rangsor állítható fel, de a szín—

vonalkülönbségek számszerű megjelölése nem adható meg biztonsággal. A fejlett

tőkés országok közül viszonylag kis különbség mutatkozik Olaszország, lrország, az-

után Ausztria, Japán javára, és Európában Magyarország után következik (való—

színüleg nem sokkal) Görögország, Spanyolország, nagyobb elmaradással Portu-

gália. Törökország. A többi európai és tengerentúli fejlett tőkés ország jóval előt-

tünk van, de szám szerint az országok nagyobb része — ezek között a fejlődő orszá-

gok nagy lemaradással — Magyarország után következik.

Kis országok — így Magyarország —- esetében, természetesen csak az egy la—

kosra jutó nemzeti jövedelem összehasonlitásának van értelme, de egyébként a világgazdaságban az egyes országok szerepét sok tényező határozza meg. Terüle—

tük. népességük. összes nemzeti jövedelmük is lényeges szerepet játszik.

A gazdasági növekedés mérésének módszereit tárgyalva hangsúlyoztam, hogy az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem a növekedés, a fejlődés minőségi oldalait

nem jellemzi megfelelően. Még inkább érvényes ez az egyes országok szinvonalá-

nak összehasonlitására, ahol a nemzeti jövedelem mutatói alapján tejlettségről szólunk. de valójában a növekedésben elért szintet mérjük. Növekedés és fejlődés, egy lakosra jutó nemzeti jövedelem. életszínvonal és életkörülmények között szoros pozitív korreláció mutatkozik. de nem alakulnak párhuzamosan. A múlt évben

közzétett ENSZ-összehasonlítás nemzetijövedelem—felhasználási tételei, Csernok,

Ehrlich és Szilágyi .,lnfrastruktúra" című könyve és saját adatösszeállításom azt mu- tatja. hogy az életszínvonal és az életkörülmények egyes összetevőit tekintve egy lakosra jutó nemzeti jövedelmünk szinvonalánál a fejlett tőkés országokhoz viszo—

nyítva lényegesen kedvezőbb pozícióban vagyunk; viszont elsősorban a közlekedés

és hírközlés. valamint a lakásellátottság és -felszereltség tekintetében kedvezőtle—

nebbül alakulnak mutatóink. H. Ta'kamori és S. Jamasita 79 ország 45 mutatója alapján faktoranalizissel végzett vizsgálatai azt mutatták. hogy az egy főre jutó GDP-vel a fejlődő országok esetében az életszinvonal—mutatók, a fejlett országok esetében a kulturális színvonalat jellemző mutatók állnak szorosabb kapcsolatban.

Az idézett ENSZ—összehasonlítás alapján termelékenységünk színvona lára nézve

is végezhetünk néhány számítást. Eszerint az Egyesült Államokban a gazdaság egé—

szére számított munkatermelékenység körülbelül háromszorosa, Fra nciaországban és a Német Szövetségi Köztársaságban kétszerese. Japánban, az Egyesült Királyság—

ban és Olaszországban másfélszerese :: magyarországinak. Ennek igazi kontrollját az adná. ha a népgazdaság valamennyi fő ágának termelékenységére vonatkozóan rendelkeznénk összehasonlításokkal. de ilyenek sajnos csak az iparról készültek. az épitőiparról nincs. mezőgazdaságunkról pedig csak néhány elég nagyvonalú össze-

hasonlitásunk van.

Az iparra vonatkozóan az ötvenes évek végétől készített különböző nemzetközi

összehasonlitások eredményei a magyar ipar egészére nagyjából egybehangzó és általános fejlettségi helyzetünkkel egybeeső eredményt adnak. A mezőgazdaságra vonatkozóan csak egyszerűbb és kevesebb számítás ismeretes. Ezek szerint a szocialista országok közül termelékenységünk színvonala a mezőgazdaságban a Német Demokratikus Köztársasághoz és Csehszlovákiához viszonyítva az iparéhoz hasonló,

(11)

TERMELÉKENYSÉG es GAZDASÁGI NUVEKEDÉS 369

Lengyelországhoz, Bulgáriához, a Szovjetunióhoz és Romániához viszonyitva kedve- zőbb. A tőkés országokhoz hasonlítva mezőgazdaságunk termelékenysége elmara- dottabb, mint az iparé.

Az iparunk termelékenységének színvonalára vonatkozó összehasonlítások egyes ágazatok helyzetét és a színvonalkülönbséget magyarázó tényezőket is vizs- gálták. Ezekből leszűrhető, hogy termelékenységünk elmaradása az átlagosnál nagyobb a bányászatban. a kohászatban és a villamosenergia—iparban, valamint va- lószínüleg a gépiparban is. kisebb az élelmiszer-, a textil- és a ruházati, általában a könnyűiparban. A vegyiparra nézve nem kaptunk egybehangzó eredményeket.

A termelékenységi különbséget magyarázó tényezők vizsgálatát az adathiány rendkívüli mértékben korlátozta, összehasonlitásaink többnyire a gépesítettséget (az egy munkaórára jutó összes villamosenergia-felhasználás alapján) és a koncentrá- ciót, az üzemnagyságot vizsgálják. Ezek a termelékenység színvonalával egyes or- szágok, egyes ágazatok viszonylatában szoros kapcsolatot, máskor teljesen ellen—

tétes összefüggést mutatnak.

A magyar ipar alacsonyabb termelékenységének okairól statisztikai összehason- __

lításokkal eddig nem tudtunk összefüggő képet rajzolni. Tudjuk, hogy a különbsé—

gek elősorban

— az alacsonyabb fokú gépesítéssel, technikai felszereltséggel.

— a termelés kisebb méreteivel,

— az alacsonyabb szinvonalú vezetéssel és szervezéssel,

— egyes ágazatokban a kedvezőtlenebb természeti feltételekkel

függenek össze, de ezek szerepét számszerűen vagy akár nagysógrendjükben nem tudjuk megbecsülni. ltt részben a statisztikai elemzések általános korlátaiba ütkö-

zünk, részben abba a körülménybe. hogy eddigi vizsgálataink adathiányok és ne-

hézségek miatt nem épültek konzisztens elemzési módszertanra. Több és jobb in—

formációt elsősorban sokkal részletesebb, döntően vállalatok összehasonlítására épülő vizsgálatok nyújthatnak.

A termelékenységi különbségek okainak elemzésénél a fő gondot tulajdonkép- pen az okozza. hogy a legtöbb statisztikai bázisú vizsgálatban a mutatószámok- kal nem jellemezhető, de különben alapvető tényezők figyelmen kívül maradnak.

Ennek áthidalására tett kísérletet az MTA lpargazdaságtani Kutatócsoportja által KGST együttműködésben szervezett felvétel. amely közel 400 vállalattól kért a termelé—

kenység színvonalát és növekedését befolyásoló tényezőkről rangsorolást, minősí—

tést. (A felvétel módszertanát és eredményeit részletesen 1973-ban megjelent köny- vemben ismertettem.) A válaszok legfigyelemreméltóbb tanulságának azt találtuk, hogy a vállalatok rendkívül nagy szerepet tulajdonítanak a beruházásoktól kevéssé vagy egyáltalán nem függő tényezőknek.

A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS MAGYARÁZATAI

A gazdasági növekedés és a társadalmi haladás mozgatóerőiről, folyamatáról és perspektíváiról, ebben a termelőerők és a termelési viszonyok szerepéről Marx és Engels mély és átfogó elemzést adott. A Szovjetunióban a gazdaság fejlesztésé—

nek és növekedésének problémáit főként a népgazdasági tervezés módszertani és tartalmi kérdéseihez kapcsolódva kutatták. G. A. Feldman matematikai eszközökkel végzett elemzése az 1920-as években messze megelőzte a modern növekedéselmé- leteket, de hosszú ideig folytatás nélkül maradt. A gazdasági növekedés kifejezés és tényezőinek többé—kevésbé zárt rendszerű elemzése a Szovjetunióban és a többi szocialista országban az 1950-es évek végén került előtérbe.

3 Statisztikai Szemle

(12)

A polgári közgazdaságtan főáramlata csak az 1930—as évek végén kezdett ér—

deklődést mutatni a gazdasági növekedés kérdései iránt. Schumpeter munkássága, Veblen gondolatai a maguk idején szélesebb körökre nem gyakoroltak nagyobb hatást. A második világháború idején a tőkés országok nagyszámú gazdasági szak- értőt vontak be munkájukba. és ez is hozzájárult ahhoz. hogy a polgári közgazda—

ságtan képviselői kiléptek zárkózottságukból, az egyensúly mellett a növekedés is érdeklődési körükbe került.

A gazdasági növekedés problémáit a közgazdaságtudomány ma sokféle módon közelíti meg. Az első csoportba azokat a munkákat sorolhatjuk, amelyek a növe—

kedés különböző folyamatainak, törvényszerűségeinek verbális leírását és magya- rázatát adják. Ezek között is megkülönböztethetők azok a munkák, amelyek

a növekedés legáltalánosabb összefüggéseit elemzik,

a fejlődő országokra vonatkozóan próbálnak többnyire gyakorlatias igényű útmutatáso- kat adni,

a növekedés problémáinak a gazdasági tényezőkre korlátozódó, a társadalmi és poli—

, tikai tényezőket is figyelembe vevő elemzései.

' a politikai gazdaságtani és ezen belül a marxista, valamint a közgazdaságtudomány semleges kategóriáival operáló elméletek.

A gazdasági növekedés kutatásának másik irányzatát azok a munkák jelentik, amelyek a matematika formanyelvével, képletek, modellek segítségével elemzik a növekedés törvényszerűségeit vagy egyes törvényszerűségeit. E munkák egy része az absztrakció különböző. de általában magas fokán elméletileg vizsgálja a növe- kedés jelenségeit, mások statisztikai adatokkal is ellenőrzik modelljeiket. illetőleg ilyen céllal ökonometriai modelleket állítanak fel.

Végül egy harmadik irányzatnak tekinthetők a statisztikai adatközlések és elem- zések, amelyek a gazdasági növekedés egyes országokban/vagy nemzetközileg le- zajló folyamatairól egyre bőségesebb statisztikai információt adnak, és a rendel- kezésre álló adatok által megszabott — a növekedés forrásait illetően eléggé szű—

kös — keretben megkísérlik a jelenségek bizonyos magyarázatát is. Számos kuta—

tás —- és éppen a legjobb munkák — természetesen e kategóriák egyikébe sem so-

rolhatók, a három közelítést kombinálják egymással.

A növekedés gazdaságtörténeti vizsgálatáról szólva, két irányzat érdemel kü—

lönös figyelmet. Az egyiket jellemzi. hogy képviselői a statisztikai adatokkal nem csu—

pán illusztrálni kivánják mondanivalójukat, hanem következtetéseiket összefüggő.

konzisztens adatrendszerre, statisztikai—ökonometriai elemzésekre építik. A gazda-

ságtörténet másik ága a történetfilozófia felé mutat, és -— főleg szociológusok te-

vékenysége nyomán — az ipari. majd az ipar utáni (posztindusztriális) társadalmak-

ról szóló, futurológiába torkolló elméleteket produkál.

A fejlődő országok növekedési problémáinak kutatása — kiemelkedő gyakor—

lati jelentősége mellett — a közgazdaságtudományt sok elméleti összefüggés, tör—

ténelmi tapasztalat feldolgozásával és a tőkés országokban bizonyos egyoldalúsá- gok feloldásával. a nem gazdasági tényezők szerepének újabb előtérbe állításával gazdagította.

A gyarmati rendszer széthullását követően a fejlődő országok gazdaságával

foglalkozó tanulmányok mindenekelőtt azt kutatták, hogyan indítható meg a nö—

vekedési folyamot ezekben a gazdaságokban, hogyan juttatható el egy olyan sza—

kaszig, ahonnan már a fejlett országokhoz hasonlóan bizonyos automatizmussal megy tovább. Ezzel kapcsolatban különösen Rosenstein—Rodan, Nurkse, Hirschman, Perroux, Rostow elmélete vált ismertté, de figyelemre méltók Myrdal és Paul Baron gondolatai is. A szocialista országok bizonyos késéssel kezdték kutatni ezt a témát,

(13)

TERMELEKENYSEG És GAZDASÁGI N'OVEKEDÉS 371

a magyar közgazdászok közül nemzetközileg is elismert Bognár József és Cukor György munkássága.

A matematikailag megfogalmazott növekedési modellek nagy előnye, hogy a változók közötti kapcsolatokat egyértelműen megjelölik. korlátjuk azonban, hogy többnyire csak kevés számú változót vesznek figyelembe, számos összefüggéstől el—

vonatkoztatnak, és a növekedés tényezői közül többnyire csak azokat szerepeltetik, amelyek jól definiálhatók és lehetőleg statisztikailag is mérhetők. A bonyolultabb.

összetettebb modellekben e korlátok jó része feloldható, de ez kezelhetőségüket, szemléltető erejüket — ha céljuk elméleti összefüggések tömör megjelenítése — lé- nyegesen csökkenti.

A teremlési függvények a termelés egyes összefüggéseinek (mint helyettesítés.

rugalmasság, határ— és átlagos termelékenység) modellszerű elemzéséhez hasznos eszközt képeznek; segítségükkel konkrét üzemi szituációk, döntési, tervezési vál—

tozatok, bizonyos egyszerűsítésekkel érzékletesen világíthatók meg. Maga az élet azonban azt bizonyítja, hogy az üzemekben a gyakorlatban nem alkalmaznak ter- melési függvényeket, azok praktikusan nem hasznosíthatók. Az üzemek nem mun—

kával és tőkével, hanem különböző szakmájú munkásokkal, műszaki és adminiszt- ratív dolgozókkal, különböző gépekkel, berendezésekkel, épületekkel, forgóeszkö—

zökkel dolgoznak. Az ilyen aggregált mutatók legfeljebb egészen nagyvonalú előre—

jelzésekhez használhatók fel. Az ágazati és a makroökonómiai termelési függvé- nyekkel ugyanez a tapasztalat.

A gyakorlati számításokhoz is felhasznált és például Solow 1957-ben közzétett és felfedezésként ünnepelt függvénye többnyire beruházásoktól független, meg nem testesült műszaki haladást tételez fel, és ennek mértékét többnyire maradványként, rezíduumként kapják. A határtermelékenységi elméletet eleve bizonyítottnak fo—

gadva el a munka és a tőke rugalmasságának együtthatóját a bér—profit arány alapján veszik fel, a műszaki haladás pedig maradványként adódik. Egy ilyen függ- vénynek az a legnagyobb előnye, hogy mindig jól fogja közelíteni a valóságot, minthogy a munka- és tőkeráfordítások alapján számított és a tényleges értékek eltérését — mint műszaki haladást -—- beépíti a függvénybe. Valójában azonban sem a függvény előfeltevései, sem empirikus eredményei nem igazolhatók.

A termelési függvények elterjedése a tőkés országokban. a neoklasszikus nö- vekedési elméletben ideológiai szerepet is betölt. E függvényekkel azt kívánják bizo—

nyítani, hogy a tőkés gazdaság önszabályozó mechanizmusa működőképes, nem igényel semmiféle korrekciót. A termelési függvények nagy népszerűsége a közgaz- dászok, statisztikusok, ökonometrikusok körében —— az 19óO-as évektől a szocialista országokban is —- már csökkenni kezd; számítási, értelmezési és felhasználási kor- látaik élesebben felszinre jönnek.

Az összetettebb modellekkel kapcsolatban arra utalnék — főleg Goldmann és Kouba 1967-ben magyarul is megjelent munkája, a KSH Ökonometriai Laborató—

'riuma által készített M2-es makroökonómiai modellel végzett ex post számítások, Jánossy Ferenc, Erdős Tibor, Gelei Anna munkájának elemzése nyomán —. hogy a fejlődés extenzív és intenzív szakaszának megkülönböztetését közgazdaságilag nem látom egzaktan megoldhatónak, és arra a következtetésre jutok, hogy az intenzív szakasz inkább gyakorlati gazdaságpolitikai, mintsem elméleti növekedéselemzési

kategória lehet (annak az időszaknak a megjelölésére, amikor a gazdaságpolitika

a növekedés mennyiségi forrásaival szemben a termelékenység. a hatékonyság fo- kozását kivánja előtérbe helyezni). A tudományos—technikai forradalom fogalmáról a szakirodalom sokféle meghatározást ad, ezek összevetéséből azt a következtetést szűröm le, hogy korunk új jelenségeit e különböző kategóriák más-más nézőpont—

3.

(14)

ból ragadják meg, a társadalom- és a gazdaságpolitikának viszont a társadalmi és a gazdasági fejlődés irányításához együttesen kell ezeket számba venni. Akár-

csak a gazdasági növekedés, a politikai—társadalmi változások is meggyorsultak.

A politika a korábbinál is jobban igényli azokat (: kutatásokat, amelyek időben feltárják az új jelenségeket, tendenciákat, segítik ezek megértését, előrejelzését.

lntenzív szakasz, tudományos—technikai forradalom, a tudomány termelőerővé vá—

lása, ezek a megjelölések fontos új összefüggéseket állítanak reflektorfénybe, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek mögött az általunk megfogalmazott kategóriák mögött a valóság tovább változik. további elemzést kíván.

Az 1967-ben indított hosszú távú tervezőmunkáról szólva, kiemelem elemző sza—

kaszának sok eredményét. elsősorban azt, hogy nemzetközi összehasonlítások és hosszabb távú vizsgálatok segítették megérteni gazdaságunk fejlődésének és hely—

zetének más országokkal közös és sajátos vonásait, hozzájárultak eredményeink és lehetőségeink reális, mértéktartó megítéléséhez. A tervezőmunka éles megvilá—

gításba helyezte azt a kérdést, hogy hosszabb távon milyen fogyasztási szerkezetet,

.életkörülményeket. életmódot kívánunk társadalmunkban megvalósítani. Felhívta a figyelmet a gazdasági és társadalmi élet rendkívüli komplexitására, a növekedés és a fejlődés ellentmondásaira, egyben előrelátósunk korlátaira is. elsősorban, ter—

meléspolitikai kérdésekben. Megerősítette azt a felfogást, hogy nem jelölhető meg egyetlen növekedést meghatározó tényező, általában sok tényező hosszabb távon összhangba kerülő együttesére van szükség, bár a különböző helyzetekben időle- gesen egy-egy tényező kulcsszerephez juthat. A hosszú távú tervezés, a növekedés és a fejlődés határozottabb megkülönböztetése hozzájárult a mennyiségi szemlélet, az ütem és az egyensúly sokat vitatott problémáinak jobb megértéséhez. Utem és

egyensúly (harmónia) szembekerülhet egymással, mégsem a választás kérdése áll

fenn. A harmóniakövetelmények magasabb szinten való kielégítése ugyanis a leg- több országban, így nálunk is, még jó ideig viszonylag jelentős növekedési ütemet, vagyis az ütem és az egyensúly harmonizálását kívánja.

A NÖVEKEDÉST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZÖK

A gazdasági és a társadalmi élet legtöbb jelensége között kölcsönös össze—

függés, az újabban kedvelt kifejezéssel interdependencia van. A növekedés ténye—

zői kifejezés csupán annyit jelent, hogy a növekedés folyamatára keresve a ma—

gyarázatot, a gazdasági és a társadalmi élet jelenségeit adott esetben mint a nö—

vekedést magyarázó, előidéző, segítő vagy fékező jelenségeket vizsgáljuk. Ha e tényezőket abból a szempontból elemezzük, hogy miképpen járultak hozzá a növe-

kedéshez, a növekedés forrásai kifejezést szoktuk használni. E források ki nem hasz- nált lehetőségeit vizsgálva a növekedés tartalékairól beszélünk.

A növekedés fő mozgatóereje, hogy az emberek törekvése szükségleteik jobb

kielégítésére a termelőerők és a termelési viszonyok által meghatározott különböző

termelési módokban más—más formákban valósulmeg. '

A természeti tényezők a gazdasági növekedésben, különösen ennek megindí- tásában, felgyorsításában egyes időszakokban, egyes országokban igen fontos sze—

rephez jutottak és juthatnak. Jelentőségük azonban mindig a konkrét történelmi.

társadalmi feltételektől függ, és ahogyan az ember a tudós és a technika segítségé—

vel mindinkább urrá lesz a természeten, általában csökken. Történelmi tapaszta—

latok szerint a kedvezőtlen természeti feltételeknek nem kell a növekedés ütemére feltétlenül korlátozóan hatniuk, a kedvezőtlen feltételek sok esetben ösztönzőerőt

is jelenthetnek. A természeti feltételek közül ma különösen a nyersanyag- és ener-

(15)

TERMELÉKENYSEG ES GAZDASÁGI NÚVEKEDÉS * V 373

giaforrások játszanak kiemelkedően fontos szerepet katonai. valamint politikai szem- pontból is.

A népesség és a munkaerő szerepe alapvető jelentőségű a növekedés szem- pontjából, de az emberi beruházás koncepciót nem látom kellően megalapozottnak.

Problémáinak kutatása jó szolgálatot tett az emberi tényezők iránti figyelem fel—

keltésében. és azzal is. hogy segítette az oktatás gazdaságtanának kifejlődését, hozzájárult annak a komplexebb közelítésnek a népszerűvé válásához, amely a nö—

vekedés egyik alapvető stratégiaeszközének a fejlődő országokban az emberi erő- források fejlesztését jelöli meg. Beruh'ázásnak azonban legfeljebb a szakképzés egyes típusai tekinthetők. a szakképzés számos formája erősen összefonódik az ál- talános képzéssel. a személyiség sajátos igényeit is szolgálja.

A tőke és a beruházások, valamint a tudás gyarapodásának kérdései arra a következtetésre vezetnek, hogy sem logikailag, sem empirikusan nem igazolhatók azok az elméletek. amelyek a növekedés ütemét a beruházásoktól vagy a munkaerő szakképzettségétől teszik függővé, vagy feltételeznek egy ezzel összefüggésben álló természetes növekedési ütemet. esetleg a kutatás fejlesztésének tulajdonítanak meghatározó szerepet. A növekedést befolyásoló tényezők sokféle együttese enged meg — vagy éppen mozdít előre — viszonylag gyors növekedést. A tényezőknek ez az együttese bizonyos aránytalanságokat. egyensúlyhiányokat elvisel, ezeknek ese- tenként pozitív hatásuk is lehet, de hosszabb távon a növekedés fékjeivé válnak.

A növekedés folyamatosan magas ütemét tartósan csak a sokféle tényező összes—

ségének kiegyensúlyozott alakulása biztosíthatja.

A külkapcsolatok —- ide tartoznak a külkereskedelem mellett a tőke, a munka- erő, valamint a tudós nemzetközi áramlása, továbbá a politikai és a gazdasági együttműködés más formái is —- jellegét és szerepét az ország mérete több szem- pontból lényegesen befolyásolja. A történelmi tapasztalatok szerint a gyorsan nö—

vekvő és a legfejlettebb országok között sok kis ország is van. Az ország méretéből

adódó hátrányokat tehát kedvező körülmények, ésszerű gazdaságpolitika ellensú—

lyozhatja. Az országok mérete gazdasági növekedésük, fejlődésük útját, módját lényegesen befolyásolja; de a növekedés ütemét nem kell hátrányosan érintse.

Az irányítást és a vezetést a gazdasági növekedés önálló tényezőjének is szokás tekinteni. Jelentőségüket különösen aláhúzza, hogy a termelési viszonyok befolyása a növekedésre nagymértékben ezen keresztül jelentkezik. Az irányításnak a gaz—

dasági növekedésre gyakorolt hatása nem számszerűsíthető, sőt történelmi. logikai elemzéssel is nehezen választható el más tényezők szerepétől. Ugyanis a megfi- gyelhető országok száma csekély, és az alkalmas időszakok hossza rendkívül rövid ahhoz viszonyítva, amennyire összetett és más tényezők által is meghatározott mind a növekedés folyamata, mind az irányítás funkciója. Ezenkívül azt is tekintetbe kell vennünk, hogy az irányítás alkalmazkodni tud a külső adottságokhoz, esetleges nehézségek újabb erőfeszítésekre sarkallják. Mindaz. ami az irányítás valamelyik szintjén vagy funkciójában a növekedésre esetleg károsnak volna minősíthető, más oldalon kedvező hatásokat eredményezhet.

A termelékenység és a hatékonyság olyan kategória, amelyben a növekedés fentebb felsorolt forrásainak jelentékeny része -— mindaz, ami nem a termelési rá—

fordítások mennyiségi növekedéséhez kapcsolódik — együttesen jelenik meg. At- tekintve a termelékenység tényezőinek különböző osztályozásait, megállapítom, hogy e tényezők osztályozása, rendszerbe foglalása mindig az elemzés céljától függ, ennek megfelelően emelhetünk ki különböző tényezőket; (: tényezők rendszerét a vizs-

gálat célja, vagy számszerűsítésükre törekedve, ennek közelítési módja fogja in—

dokolni.

(16)

374 — DR. ROMÁN ZOLTÁN.

A NUVEKEDÉS FORRÁSAINAK SZÁMSZERÚSITÉSE

A növekedés forrásainak számszerűsítésénél viszonylag egyszerű. bár sokféle

variánsban oldható meg az első feladat; azon tényezők kijelölése. amelyek a gaz—

daság vagy a termelékenység növekedését befolyásolhatják. A másodiklépés azok-;

nak a mutatószámoknak a kijelölése, amelyekre vonatkozóan számszerű adatok gyűjthetők össze. Itt már fellép az a lényeges probléma, hogy a tényezők jelenté- keny hányada kiesik vizsgálódásunk köréből, mert megfelelő mutatószámok képzése vagy adatok biztosítása nehézségekbe ütközik, emiatt gyakran alapvető összefüg—

géseket, hatásokat hagyunk figyelmen kívül elemzésünkben. A harmadik lépés an-

nak megvizsgálása, hogy a tényezők között milyen összefüggések vannak, egymás—w tól függetlenül változnak-e, egyirányúan vagy kölcsönösen befolyásolják-e egy—

mást és a gazdaság növekedését. Gyakori hiba. hogy a párhuzamos változást nem' ellenőrzött előfeltevések alapján ok—okozati összefüggésként kezeljük. Az időben végbemenő növekedés minden eleme többé-kevésbé szoros kapcsolatot mutat, de emögött lehet csupán egyidejűség vagy a legkülönbözőbb típusú és erősségű. köz- vetlen vagy áttételes ok—okozati összefüggés. Végül a negyedik feladat az. hogy

megállapítsuk a tényezők változásának hatását a gazdaság növekedésére. beil—

lesztve az elemzés alapjául szolgáló mutatószám—rendszerbe, *

A növekedés forrásainak számszerűsítésénél a fő módszer a ráfordítások meny- nyiségi változásának és hatékonyságuk változásának különválasztása. Ennek so- rán elsősorban annak kezelése lehet többféle. és okoz problémát. hogy a termeléSi figyelembe. Deníson, Jorgenson, Maddison, Ohkawa és Rosovskí számításai mu—

tatják, milyen lényeges különbségek adódhatnak ebből. de ugyanakkor bármelyik módszer következetes alkalmazása többnyire hasonló eredményt ad.

A gazdasági növekedés forrásainak számszerűsítésénéi a leggyakrabban alkalmazott módszer arra épül, hogy a növekedést jellemző összefoglaló mutatót azo—

nosság formájában tényezőkre bontva írjuk fel, és azután a növekedés ütemét

vagy a növekményt felosztjuk e tényezők között. A .,tényezőkre bontás azonossá—

gok alapján" névvel megjelölt módszer nem mindig kellően figyelembe vett kor- láta annak feltételezése, hogy az azonosságban felírt tényezők (például a létszám és a termelékenység) egymástól függetlenül változtak; hogy a tényezők között a helyettesítés lehetősége korlátlan; minden egyes tényező egy-egy százalékos válto—

zásával azonos egy—egy százalékos hatás jár. Bizonyítom. hogy a technikai felsze- reltség és a termelés/állóeszköz hányados segítségével való tényezőkre bontás fél—

revezető, a teljes termelékenység_helyettesítés—munkatermelékenység összefüggés—

re megbízhatóbb módszer építhető.

A*gazdasági növekedés mindig sokféle szerkezeti változással ja'r; ezek forrásai és következményei is a növekedésnek. Statisztikailag az ágazati szerkezet változá- sának a hatását szoktuk kimutatni. Gyengéje azonban ennek, 'hogy a termelékeny—

ségi értékmutatók nem megbízható jelzőszámok a különböző ágazatok termelékeny- ségének. hatékonyságának összehasonlítására. másrészt —- számszerű adatokkal bizonyítom — a struktúrahatás sokféle variánsban számítható, s ezek egymástól messze eső eredményeket adnak. Fel kell figyelni arra. hogy a struktúrahatás ön- álló tényezőként való kezelése mennyire elhanyagolja az ehhez kapcsolódó sokféle változás egyéb hatását.

A gazdasági növekedésre hatást gyakorló tényezőket gyakran vizsgáljuk kor—

reláció— és regresszióelemzéssel. A korrelációs együttható egy vagy több változó

kapcsolatának szorosságát jellemző sztochasztikus együttingadozástjelez,de arra

(17)

TERMELÉKENYSÉG ES GAZDASÁGI NUVEKEDES 375

már nem ad magyarázatot, hogy a vizsgált tényezők között milyen ok—okozati ösz- szefüggés van. A korrelációs vizsgálatokkal leggyakrabban a termelés. a létszám.

az állóeszközök és a termelékenység összefüggéseit elemezzük, a/ számítások ezek

között többnyire szignifikáns korrelációt jeleznek. A korrelációs elemzésekkel az

időszak. a számítási módszer. az országok megválasztása alapján eléggé ellentétes eredményekre is lehet jutni. és ezekre építve nehéz gazdasági törvényeket vagy törvényszerűségeket bizonyítani.

A korrelációs elemzések egyes problémái a faktoranalízis módszerével megke- rülhetők. Adelman—Morris, Takamori—Yamasita, King és Rimler Judit ilyen jellegű számításai elsősorban a növekedés forrásainak sokféleségét, sokirányú összefüg—

gését és a társadalmi—politikai jelenségekkel való kapcsolatait bizonyították.

A termelési függvények a növekedés forrásainak számszerű kimutatására első—

sorban két módon alkalmazhatók. Meghatározhatjuk segítségükkel, hogy a növe- kedésből mi tulajdonítható a teljes termelékenység változásának (amit itt a mű- szaki haladás kifejezéssel szokás jelölni), majd ezenkívül a munka- és a tőkeráfor- ditások külön—külön hozzájárulását is kiszámíthatjuk. Az utóbbi eljárást nem tartom elfogadhatónak, mert alapja a határtermelékenység elméletének nem igazolható feltételezése.

Figyelmet érdemel Deníson módszere. Ö a rendelkezésre álló statisztikai ada- tokat és becsléseket a növekedést befolyásoló különböző tényezőkre és ezek hatá—

sára vonatkozóan rendkívüli alapossággal gyűjtötte össze, dolgozta fel, erre sok eredetiséggel egy minden korábbinál átfogóbb elemzési módszert épített, s ezt konk- rét adatokkal kitöltve, gyakorlatilag is sikerre vitte. igazában azonban ötletes kom- binációval a szokásos tényezőkre bontásnál csak ott tudott továbbmenni, ahol vagy a határtermelékenység elméletére épített. vagy másoknál sokkal bátrabban alkalmazott feltevéseket, becsléseket; módszereinek tudományos alapjai tehát nem eléggé szilárdak.

A növekedés tényezőire vonatkozó elemzési módszerek tárgyalásának befejezé- seképpen röviden összefoglalom az MTA lpargazdaságtani Kutatócsoportjának ezta kikérdezéses felvételét, amely 400 feldolgozó ipari vállalattól kérte a termelékenysé—

get befolyásoló legfontosabb pozitív és negatív hatású tényezők minősítését. A mód—

szer használhatóságát a növekedés forrásainak elemzéséhez —- természetesen ki- egészítő jelleggel. elsősorban a nem számszerűsíthető tényezők szerepével kapcso—

latban —, csak további kisérletek alapján lehet majd határozottabban megitélni.

E felvétel fő hasznának az tekinthető. hogy olyan tényezők szerepére is rávilágí- tott (például az anyagellátás és a kooperáció nehézségeire, a kisegítő, kiszolgáló tevékenységek nagy volumenében és alacsony termelékenységében. a munkainten- zitásban, a munkaerő kiválasztásában mutatkozó hiányosságokra). amelyek más módszerekkel nem hozzáférhetők.

A népgazdaság egészét nézve a munkatermelékenység a szocialista országok közül Csehszlovákiában és Lengyelországban hasonlóan, Bulgáriában, Romániában, a Német Demokratikus Köztársaságban és a Szovjetunióban nagyobb mértékben növekedett. 14 fejlett tőkés ország közül 7 mutat kisebb, 3 hasonló, 4 magasabb termelékenységnövekedést, s a 4 kevésbé fejlett dél-európai ország mindegyikében jobban emelkedett a munkatermelékenység.

A KGST—országokra az 1950—1970 közötti időszakra közelítő jelleggel megha—

tároztam a teljes termelékenység növekedését is. Ez hazánkban volt a legalacso- nyabb, Csehszlovákiától és Lengyelországtól kevéssel, a másik négy szocialista or- szágtól jelentősen elmaradtunk. Denisonnak 9 fejlett tőkés országra vonatkozóan