Malüsev, I.: A beruházások hatékonyságának mutatószáma

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

781

Az elemzések során célszerű a forgó—

eszközök forgási sebességének az eddi—

giekben ismertetett összefoglaló mutatóit részmutatószámokra bontani. Az egyik le—

hetőség erre az azonos jellegű forgóesz—

közök —— mint például a késztermékek különböző fajtáinak — csoportjaira meg- határozni a forgási sebességet. Az összes késztermék átlagos fordulatszámát az egyéni fordulatszámok mérlegelt számtani

átlagaként állapítják meg, súlyként az

állomány—adatokat véve figyelembe,

Az egyes forgóeszköz-fajták forgási se—

bességének ismeretében meghatározható ezek szerepe az átlag alakulásában. Része—

sedésüket azonban nem megoszlási vi—

*szonyszámokkal fejezik ki, hanem az átlag dimenzióinak megfelelő abszolút számok—

kal. Összegük az átlagot adja, segítségük—

kel érzékeltethető az egyes elemeknek a forgóeszköz csoportokon belüli fontossága.

A részmutatószámok megállapításának másik módszere szerint a forgóeszközöket a vállalaton belüli körforgásuk szakaszaie nak megfelelően a következő csoportokra osztják: 1. termelési alap (anyagkészletek és befejezetlen termelés), 2. árualap (kész—

termékek), 3. pénzalap (folyósítható esz—

közök). A legutóbbi csoport azonban cse—

kély aránya következtében az elemzésnél

figyelmen kívül hagyható.

A normalizált forgóeszközök forgási se-

bességének összesített fordulatszáma, il—

letőleg együttes megtérülési ideje nem ál—

lapítható meg az anyagkészletekre, a be,- fejezetlen termelésre és a késztermékekre vonatkozó részmutatók átlagaként. A szá—

mítást nem az anyagok, a befejezetlen termelés és a késztermékek költségeinek összegéből kiindulva kell elvégezni, ha- nem a realizált termelés költségei alapján.

Az összesített megtérülési időt az elő—

T

zőkben ismertetett Z : 75" képlet alap-

ján számítják ki, ahol azonban jelen eset—

ben B a vállalat összes forgóeszközeinek tervezett átlagos állományát, K a kész—

termékek tervezett költségeit, T pedig az

időszak naptári napjainak számát jelenti.

A vállalati újratermelési idő szerkezetét az egyes forgóeszközcsoportoknak az ősz—

szes megtérülési időben való részesedésén keresztül vizsgálják. Ennek mutatója a

következő módon állapítható meg: a kér—

déses forgóeszköz egyéni megtérülési ide—

jét szorozni kell költségeinek a realizált késztermékek költségeihez viszonyított arányával. A három forgóeszközcsoport megtérülési idejének összege adja az ösz—

szes megtérülési idő adatát.

A mutatószám használatának azonban bizonyos korlátai vannak, az összes meg-

térülési időnek csak azt a részét jellemzik, amelynél a költségek arányosak a rea—

lizált késztermékek összes költségeivel. A megtérülési szakaszonkénti részmutatók

számításánál ugyanis feltételezték, hogy

a forgóeszközcsoportok egyikének költsé- gei azonosak a realizált késztermékek

költségeivel.

Ez hiányossága a módszernek, mert két—

ségtelen, hogy a különböző forgási sebes—

séggel rendelkező, más—más forgóeszköz-

állományoknak a költségei is eltérők. Az egyes forgóeszközök különböző megtérü—V lései azonban egyidőben jelentkeznek, összefonódnak, így hatásuk pontos meg—

állapítása gyakorlatilag alig lehetséges.

A szerző e hiányosságok ismeretében is hasznosnak tartja a részmutatószámok ki- számítását, mivel —- korlátaik megfelelő figyelembevételével — az összesítő muta- tóknál intenzívebb ellenőrzésre nyújtanak lehetőséget.

(Ism.: Tűű Lászlóné)

Malüsev, I.

A beruházások hatékonyságának mutatószáma

(O pokazatele éffektivnoszti kapitalnüh vlo- zsenij.) —— Planovoe Hozjajsztvo. 1961. 1. sz.

48—60. p.

A beruházások hatékonyságának vizs—

gálatával a szovjet sajtóban a közelmúlt—

ban számos cikk és tanulmány foglalko—

zott. Az SZKP Központi Bizottságának 1960. évi plénuma —— többek között ——

megállapította, hogy a beruházások haté- konyságának elméleti kérdései terén még nem minden teljesen tisztázott. Szerző vitacikkében ennek az elvi útmutatásnak fényében bírál egyes közelmúltban meg—

jelent műveket éspedig elsősorban ,,A Szovjetunió népgazdaságában megvalósí—

tott új technika és beruházások hatékony- sága meghatározásának egységes meto—

'dikája" (1960) c. kiadványt, valamint Probszt ,,Az új technika gazdasági haté- konysága" c. művét. Az elsőnek említett kiadványt a Szovjetunió Tudományos Akadémiája a témában érdekelt több in—

tézménnyel, hivatallal együttműködve

készítette.

A szerző részleteiben az alábbi sekkel foglalkozik:

1. A hatékonyság ismérvei és mutatói.

2. A rentabilitás társadalmi normája mint munkatermelékenységi mutató.

3. A megtérülés egységes norma szerinti tar—

talma.

4. Az időtényező közgazdasági jelentősége.

kérdé—

Az említett akadémiai kiadvány szerint általános (abszolút) hatékonysági koeffi—

782

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

ciens alatt azt a nettó termelés növeke—

dést kell érteni, amelyet a beruházás meg- valósítása eredményez. A cikk szerzője ezzel a meghatározással egyetért, de túl általánosnak véli. A kiadvány nem tartal-

maz utalást arra vonatkozóan, hogy mi-

ként kell a mutatót a gyakorlatban alkal—

mazni. Konkrét formájában ugyanis a nettó termelés (nemzeti jövedelem) mun-

kabérből és eredményből (haszonból) áll.

Ennek fontos következményei vannak. A beruházások révén az egyes vállalatoknak

(ágazatoknak) lehetőségük nyílik arra,

hogy elavult, alacsony termelékenységű technikai felszerelést szerezzenek be, olyat, amelynél magasabb a munkabér és csak kevés hasznot biztosítanak. Ha a munkabért és hasznot együtt számítjuk,

akkor az. ilyen vállalat hatékonysági mu—

tatója magasabb lehet, mint egy másik (modern technikát alkalmazó) vállalaté.

A szerző véleménye szerint az említett mutató kizárólagos alkalmazása elégte—

len, azt megfelelő konkrét -mutatókkal

kell kiegészíteni. Ezek a mutatók lehetnek

a beruházások megtérülési ideje, vagy ami ugyanaz, a rentabilitás színvonalának (a nyereségnek) és a Vállalat álló- és forgó—

alapjainak aránya.

A beruházások hatékonysága kifejez—

hető —— az irodalomban hangoztatott egyes vélemények szerint —— egyetlen mutatóval is: a társadalmi munka termelékenységé—

nek növekedésével. Ha ezt elfogadjuk, akkor azonban az a feladat, hogy megke- ressük a munkatermelékenység növeke—

dése és a beruházások összemérésének

olyan módját, amellyel be lehet bizonyí—

tani, hogy a munkatermelékenység emel—

kedését valóban az adott beruházások

idézték elő éspedig nemcsak vállalati, ha—

nem népgazdasági szinten is. Szerző a kü—

lönböző lehetőségeket példával illusztrálva rámutat arra, hogy mivel az anyagfel—

használás ágazatonként teljesen eltérő, az ágazatok természetes mértékegységben vagy értékben kifejezett munkatermelé—

kenységi mutatói nem hasonlíthatók ösz- sze. Helyes képet csak akkor kaphatunk, ha az eredményt hasonlítjuk egy adott Vállalaton belül azokhoz az alapokhoz.

amelyektől alakulása függ.

A szerző a továbbiakban a megtérülés

normaszerinti időtartamának kérdésével foglalkozva összeveti a Szovjetunió Tudo—

mányos Akadémiája által kidolgozott me—

todikát a Tervhivatal Tudományos Kuta—

tó Intézetének hasonló munkájával. Az előbbi metodika szerint a megtérülés nor—

maszerinti koefficiense O,15—0,3 százalék, ami annyit jelent, hogy átlagosan 3—7

éves időszak alatt térülnek meg a beruhá—

zások. Egyes ágazatokban (például szállí- tás, villamosenergiatermelés) azonban a

megtérülés hosszabb, 10 évig is terjedhet.

Az utóbbi metodika viszont egységes

megtérülési időt állapít meg függetlenül attól, hogy a beruházás melyik ágazatban

történt. A két metodika közötti ellent—

mondás annál feltűnőbb —— mutat rá a szerző -— minthogy mindkettő megfogal—

mazásában többé—kevésbé ugyanazok vet-—

tek részt. A két metodika közötti ellent—

mondás felveti az ágazatok szerint diffe—

renciált normatív koefficienseknek, illetve

a kidolgozásuknál figyelembe vett ténye—

"zők (az álló és forgóalapok struktúrája, a technikai haladás üteme stb.) szerepének

felülvizsgálatát.

A Szovjetunió Tudományos Akadémiája által kidolgozott metodika helyesen az

eredményt attól is függővé teszi, hogy a beruházás, illetve az építés ideje nő, vagy

csökken. Azok a vállalatok, amelyek hosz—

szabb ideig építenek, drágábban is épít—

keznek. A drágulás összege a kumulált százalékok segítségével határozható meg,

a termelő felhasználásból kieső befagyasz—

tott eszközök összegéből és a kiesési idő-

ből kiindulva.

A szerző végül számszerű példán iga—

zolja a kumulált százalékok módszere al—

kalmazásának szükségességét a különböző munkaigényességű termékek, épületek és

felszerelések előállításához szükséges munkaráfordítások és a rentabilitás, va—

lamint a beruházások hatékonysága nor—

matívájának megállapításánál.

(Ism.: Huszár Józsefné)

Vajnsenker, D.:

Az egy rubel árutermelésre jutó költség elnevezésű mutató alkalmazásának néhány kérdése

(Nekotorüe voproszü primenenija pokazatelja zatrat na rubl' tovarnoj produkcii.) -— Veszt—

nik: Sztatisztiki. 1961. 1. sz. 9—20. p.

Több mint két éve alkalmazzák az egy rubel árutermelésre (befejezett termelésre) jutó költség mutatóját az ipari termelés költségtervének mérésénél. Bebizonyoso—

dott, hogy a mutató számos előnyös tulaj—

donsággal rendelkezik: átöleli a vállalati termelés egészét, szoros kapcsolatban van a terv más fejezeteivel, megjavítja a pénz—

ügyi mutatók tervezhetőségét, egyszerűsíti

az önköltség mérését. Mindazonáltal az alkalmazás során olyan problémák is je-

lentkeztek, melyek még megoldásra vár—

nak. Ezek közül a cikk a következő kér—

déseket veti fel: