gömböcskés felületdíszítés ókori örökség, és megtalálható az európai ötvösségben, bi- zonyos tehát, hogy nem nálunk keletkezett. Mármost vagy valóban török, méghozzá késői, XV—XVI. századi török szóval illetjük ezt a szépséges ötvösfogást, vagy pedig a nyelvünkben már,meglevő „szem, szemecske, mag" jelentésű börtü szavunkat ve- títjük-e rá, itt a nyelvész-régész együttműködésre nyílik szép alkalom.
De hadd mondjam el, leányommal, László Emőkével, aki textiltörténész, egyre fokozódó lelkesedéssel néztük át a szótár szavait, olyan páratlan nyelvi és művelő- déstörténeti kincstár nyílt fel előttünk, ami szívet vidító, lelkesítő.
Egy pillanatra még visszanyúlva a régészetre, íme a következő címszavak (az I.
kötetből) hoznak újat a régészeti szaknyelv magyarításában: almadin = almandin magyar változata; almási csupor, almási fazék, almási ivócsupor s hasonló megneve- zések egyszer talán megtalálják a régészeti leletekben fellelhető számtalan edény- változat megnevezésére valót, hiszen általában agyagedénynek írjuk le, ami „nesze semmi, fogd meg jól", hiszen az edényt használata jellemzi! Arany hajnyomtató, arany homlokelőcske, homlokra való, kapcsocska, karikácska, készületes (zsinóros), kösöntyű, kötés stb. például arany reszketőtű, azaz: rezgődíszes aranyékszer, arany- varrás = skófium. Vagy itt van a „békó" számtalan változata, ami használatát is megvilágítja; az ember elgyönyörködik a „bogláros" szó gazdag ötvös-szókincsében, bizony hogy élnünk kellene vele dolgozatainkban, vagy a bokályfajták különvalósá- gát is tudomásul kellene vennünk, vagy a tüszőkérdést is meg kellene egyszer már vizsgálni, mi benne a keleti (például az Ermitázs széles övlemezei csak tüszőn lehettek!).
*
Ám hagyjuk ezt a tallózást. A szótár igazi értékeit a következő évtizedek — s nem túlzás: évszázadok — tárják majd fel előttünk. Mi pedig addig is forduljunk a barát és a pályatárs meghatott köszönetével Szabó T. Attilához, aki szinte szerzetesi alázattal és el nem fáradó szorgalommal gyűjtött, gyűjtött milliónyi cédulát. Én — aki másfajta kutatói alkat vagyok — csak ámulattal tudok felnézni egy emberélet szakadatlan munkálkodására. Az egymásután kijegyzett sorok, adatok apró betűiből, a fegyelem állandósulásából szinte észrevétlenül bontakozik ki az az erő, amely Szabó T. Attilát képessé tette erre az életen át tartó szakadatlan munkára: az, hogy szereti népét, szolgálni akarja a maga eszközeivel s egyúttal szeretettel néz a vele együtt- élőkre is, hogy ők is értsék munkáját s szeresse mindegyik a magáét, de becsülje a másét is. Így tekintve Szabó T. Attila munkája egyúttal szolgálat is: az együttélő népek egymást megértő szeretetét szolgálja. Köszönet érte! (Kriterion, 1979.)
LÁSZLÓ GYULA
Nemzetiségi kérdés: múlt és jelen*
A nemzetiségi kérdés iránt hazánkban megnőtt a közvélemény érdeklődése.
A sajtó, a rádió és a televízió az előző évekhez képest több figyelmet szentel a ha- zánkban élő nemzetiségiek mindennapi életének, sajátos gondjaiknak a megismer- tetésére.
A következőkben két olyan, nemrégiben megjelent könyvet kívánok ismertetni, mely a nemzetiségi kérdéssel foglalkozik.
• Kővágó László: Kisebbség — nemzetiség. Kossuth, 1977. — Herczeg Ferenc: Az MSZMP nemzetiségi politikája. Kossuth, 1976.
137
Kővágó László könyve a kisebbségi-nemzetiségi kérdés általános — történeti megközelítésére vállalkozik. A szerző részt vett 1975 nyarán az ENSZ által Ohridban megrendezett nemzetközi szemináriumon, melynek témája „A nemzeti, etnikai és más kisebbségek emberi jogainak támogatása és védelme" volt.
Kővágó véleménye szerint alapvető kérdés: „Kiket, milyen egyedeket vagy cso- portokat tartunk általában, s tartanak ma a különböző államokban nemzeti és egyéb kisebbségnek: hogyan tekintenek ma az egyes államok a kisebbségek jogaira, azok védelmére, és mi a vélemény ezek nemzetközi szabályozásáról. E kérdések nem újak, de rendkívül időszerűek." Ezért a szerző röviden áttekinti a kisebbségi kérdés törté- netét. Vannak, akik a kisebbségi kérdés jelentkezését a vallási kisebbségek jogait garantáló egyezményektől számítják (például az 1555. évi augsburgi vallásbéke, vagy a 30 éves háborút követő westfáliai béke 1648-ból, a keresztény hatalmaknak a törö- kökkel kötött egyezményei a keresztények jogainak biztosításáról stb.).
A nemzeti-kisebbségi kérdés Európában a polgárosodással összefüggésben jelent- kezik. Míg Nyugat-Európában a klasszikus polgári forradalmak idején nemzeti álla- mok, Kelet-Európában az eltérő gazdasági és társadalmi viszonyok talaján soknem- zetiségű birodalmak jönnek létre: a cári Oroszország, az osztrák birodalom, és a török birodalom. A 18. század végén és a 19. század első felében a lassan, vontatot- tan, de mégis csak kibontakozó polgári fejlődés következtében erősödik e soknemze- tiségű birodalmak népeinek nemzeti öntudata. A kisebbségi kérdés így vallási vonat- kozásai mellett nemzeti téren is jelentkezik.
A szerző utal arra, hogy a polgárosodás élén haladó magyar haladó rétegek az úgy- nevezett francia nemzetfogalmat tették magukévá, amikor az „egy politikai nemzet"
gondolatának hangsúlyozásával nem ismerték el a magyarországi nemzetiségek nem- zeti létét. A nemzetiségek képviselői viszont az „egy politikai nemzet" koncepciójával szemben a német nemzetfogalmat tették magukévá, amely a nyelv, a kultúra közös- ségét hangsúlyozta, függetlenül attól, hogy az adott közösség tagjai mely államban éltek.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével kapcsolatban Kővágó hang- súlyozza: „Ennél az időpontnál tulajdonképpen kétfelé vált a kisebbségi politika.
Hiszen 1917-ben az oroszországi dolgozók győzelmes forradalmának eredményeként megalakult a világ első szocialista állama, amely kezdettől fogva sikeresen valósi-, totta meg a marxi—lenini nemzetiségi politikai elveket a bonyolult oroszországi nemzetiségi viszonyok megoldásában. Létrejött a szocializmus építésére szövetkezett népek államközössége, amelyben egyenjogú tagokként vehettek részt a legkisebbek, a kisebbségek is."
A lenini nemzeti önrendelkezési jog tömegekre gyakorolt hatásával az első világ- háborúban győztes hatalmaknak is számolniok kellett, és így alakult ki a Népszövet- ség kisebbségvédelmi garanciális rendszere, amely a gyakorlatban meglehetősen el- lentmondásosan érvényesült. Kővágó szerint a rendszer egyik fogyatékossága az volt, hogy úgyszólván csak Kelet-Európa országaira vonatkozott, Nyugat-Európára nem, mintha ott nem lennének kisebbségek. A másik fogyatékosság abban mutatkozott meg, hogy a garanciális rendszer gyakorlatilag papíron maradt. A második világ- háború kirobbanásával a Népszövetség kisebbségvédelmi rendszere valójában csődbe jutott.
A második világháború után a bonyolult nemzetközi viszonyok következtében a kisebbségi kérdés egy időre eltűnik a nemzetközi jog témái közül, közvetlen for- mában az ENSZ napirendjén sem szerepel hosszú ideig. Az első olyan ENSZ-doku- mentumot, mely tételesen is említi a kisebbségeket, a kisebbségek jogait, 1966. de- cember 16-án fogadták el az ENSZ közgyűlésén. (Az állampolgári és politikai jogok nemzetközi paktuma, melynek 27. pontja kifejezetten a kisebbségi jogokról szól.) A szerző hangsúlyozza, hogy a dokumentum megszületésében szerepet játszik az a tényező is, hogy a gyarmati rendszer felbomlásával az ENSZ több ú j tagállama maga is megérezte a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos problémákat, ezek megoldásának szükségességét.
Kővágó foglalkozik olyan fontos problémákkal, mint az asszimiláció és az integ- ráció kérdése! Szerinte nemzeti szempontból az emberiség fejlődésében a fő tenden- 138
cia „az összeolvadás, a kis népek számának csökkenése, a kisebbségi csoportok be- olvadása, nagy népekké való egyesülése, konszolidálódása. Ugyanakkor létezik egy másik tendencia is: a kis népek, etnikai csoportok létének kiteljesedésére irányuló tendencia. (Lásd: 129. oldal.)
A szerző foglalkozik azokkal a problémákkal, nehézségekkel, melyeket a tárgy- körben használatos különböző terminológiai elnevezések értelmezése okoz. „A prob- léma lényege jóval mélyebben fekszik a definíció vagy a terminológia szintjénél.
Nem a megnevezésen múlik, hogy egyik vagy másik kormány milyen nemzetiségi politikát folytat, a hátrányos megkülönböztetés vagy a kisebbségvédelem politikáját.
Ezt aiapvetően az adott kormány politikájának egésze határozza meg. Az, hogy a kizsákmányolók vagy a dolgozók érdekeit képviseli-e, hogy önző nacionalista érde- keket helyez-e előtérbe, vagy a dolgozók, s végső soron az emberiség internaciona- lista érdekeit tartja-e szem előtt." (Lásd: 76. oldalon.)
Kővágó művét azzal a következtetéssel zárja, hogy a jövőt illetően — a beolva- dási tendenciák mellett is — a kis népcsoportok, kisebbségek, nemzetiségek hosszú ideig való fennmaradásával, fejlődésükkel, létük kiteljesedésével kell számolni.
*
Herczeg Ferenc könyve a magyarországi nemzetiségi politika gyakorlati és elvi tapasztalatait összegezi. Leszögezi, hogy nemzetiségi politikánk a lenini nemzetiségi politika elvein alapszik, a konkrét hazai sajátosságok figyelembevételével. Nemzeti- ségeink kis létszáma, szétszórt elhelyezkedése tápot adhat a nemzetiségi kérdés je- lentőségét lebecsülő nézeteknek. A szerző művében végig nyomatékosan hangsú- lyozza, hogy a nemzetiségi kérdést pártunk és kormányunk olyan fontos elvi és poli- tikai kérdésnek tekinti, amely nem lehet számarányuk függvénye.
A szerző véleménye szerint a hazai nemzetiségi politika megvalósításakor a kö- vetkező főbb sajátosságokkal kell számolni.
1. A hazai nemzetiségek létszáma viszonylag alacsony. A nemzetiségi lakosok számára meglehetősen ellentmondó adatok állnak rendelkezésünkre. Ügy tűnik, hogy a gyakorlati nemzetiségi politika megvalósítása szempontjából a nemzetiségi szövet- ségek becslései adják a legjobb eligazítást. Ezek szerint a németek száma 220 ezer, délszlávok és szlovákok száma körülbelül 100—100 ezer, a románoké 25 ezer. Tehát a nemzetiségi lakosság száma körülbelül 450 ezer főre tehető.
2. Nemzetiségeink zöme az egész ország területén szétszórtan, vegyes lakosságú településeken él.
3. Nemzetiségeink a XIII. és a XVII. század között, tehát a nemzetté válás előtt vagy annak kezdeti időszakában, önkéntes bevándorlással kerültek mai lakóhelyükre.
4. Nemzetiségeink egy-egy nagyobb nemzet hazánkban élő töredék részét képezik, a nyelvi, kulturális kötelékeken túl családi, illetve baráti kötelékek is fűzik őket a szomszéd népekhez.
5. A nemzetiségek nálunk Magyarországon nyelvük és nemzetiségi hagyományaik őrzésére törekednek. Nincs körükben sem elszakadási, sem elkülönülési törekvés.
6. Jellegzetes nemzetiségeink osztályösszetétele is: zömmel a parasztsághoz tar- toznak, falun élnek. Hazánkban ma elsősorban a falu jelenti a nemzetiségi lét bázisát.
A szerző művében röviden áttekinti a mai magyarországi nemzetiségi politika történelmi előzményeit. Utal olyan pozitív kezdeményezésekre, mint az 1849. évi nemzetiségi törvény és a Tanácsköztársaság nemzetiségi politikája.
Bár a kommunista párt 1944-ben és az MDP 1948 júniusában elfogadott prog- ramnyilatkozata állást foglalt a nemzetiségi kérdés rendezése mellett, a felszabadulás után néhány évig nemzetiségi politikánk meglehetősen ellentmondásos volt. Szerepet játszott itt a bonyolult kül- és belpolitikai helyzet, a telepítések, a lakosságcsere, a magyar—jugoszláv viszony átmeneti megromlása. Egy időben hatott a nemzetiségi kérdés megítélésében egy olyan szemlélet, mely szerint a nemzetiségi kérdés a szo- cializmus építésekor automatikusan megoldódik, különösen nálunk, ahol a nemzeti-
139
ségi lakosság száma alacsony. A párt az 1950-es évek második felétől kezdve — helytelenítve a nemzetiségi kérdés megítélésében jelentkező torzulásokat, több fon- tosabb határozatban foglalkozott a nemzetiségek helyzetével. A XI. pártkongresszu- son a Központi Bizottság beszámolója — melyet a szerző is idéz — hangsúlyozza:
„Pártunk azt vallja, hogy a lenini nemzetiségi politika érvényesítése nélkülözhetet- len feltétele a szocialista országok összeforrottságának, a népek barátságának. Arra törekszünk, hogy a hazánkban élő német, szlovák, délszláv, román és más nemzeti- ségűek, valamint a szomszédos országok magyar nemzetiségű lakossága hidat alkos- sanak országaink között."
A szerző művében statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy milyen eredményeket értünk el nemzetiségi politikánk megvalósításában — például az oktatásban. A nem- zetiségi iskolák újjászervezése az 1940-es években kezdődött. A tanulók létszáma 1961-ben érte el a csúcspontot. Ezután 1968-ig (minthogy kevesebbet törődtek vele) a nemzetiségi oktatás stagnáló, csökkenő tendenciákat mutatott. A nemzetiségi oktatás fellendítése érdekében hozott intézkedések eredménye, hogy a nemzetiségi nyelveken is oktató intézmények (óvodák, általános iskolák, gimnáziumok) száma 1968/69-től 1973/74-ig 320-ról 447-re, azaz 39,6%-kal, a nemzetiségi pedagógusok száma 601-ről 884-re, azaz 47%-kal nőtt. A nemzetiségi oktatás iránt megnövekedett érdeklődést bizonyítja, hogy a nemzetiségi nyelven és nyelvet tanulók száma 22 332-ről 28 816-ra, azaz 29,3%-kal emelkedett. A nemzetiségi közművelődésben jeléntős szerepet játsza- nak a különböző nemzetiségi együttesek. 1974-ben 140 nemzetiségi énekkar, 92 zene- kar, 132 népi tánc-együttes, 57 színjátszó együttes működött az országban. Terjednek az anyanyelv ápolásával foglalkozó nemzetiségi klubok is, ezek száma 1974-ben 43 volt.
A szerző művében foglalkozik olyan fontos kérdésekkel, mint az asszimiláció és az integráció kérdése, ismerteti a magyarországi nemzetiségi politika megvalósításá- nak eredményeit, gondjait. A szerző maga is sokat tett és tesz nemzetiségi politikánk következetes megvalósításáért. Könyve a nemzetiségi kérdés iránt érdeklődő olva- sóknak bizonyára hasznos és érdekes olvasmánya lesz.
LÁZÁR GYÖRGY
A Csongrád megyei munkásmozgalom 1919. augusztus 1 — 1944. október 10.
VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK
Az elmúlt tíz évben, de különösen az 1970-es években jelentős előrehaladás tör- tént a Csongrád megyei munkásmozgalom történetének tudományos feltárásában. Az 1917 és 1945 közötti időszakról három terjedelmes válogatott dokumentumkötet, a Csongrád megye munkásmozgalmának története sorozatban pedig öt önálló tanul- mány jelent meg (füzet formájában), és több helytörténeti résztanulmány is született ebben a tárgykörben.
A munkásmozgalom-történeti kutatások legjelentősebb eredménye az a doku- mentumgyűjtemény-sorozat, amelyet az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága és a Csongrád megyei Tanács együttesen ad ki. Előzőleg már napvilágot látott a sorozat második és negyedik kötete, előkészítés alatt áll az ötödik (1945—48), és 1979-re ter- vezik az első (az 1867—1917 közötti időszakkal foglalkozó) kötet megjelentetését.
A gyűjtemény sorozat legutóbb megjelent, most tárgyalt harmadik kötetét Ser- 140
