PÁZMÁNY KALAUZA
ÉS
BELLARMIN DISPUTATIÓI.
IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNY.
IRTA ;
KOVflCS LRJOS IMRE.
. K A S S A .
A „SZENT ERZSÉBET" NYOMDA R.-T. NYOMÁSA 1908—1714.
x !
S Z T E Egyetemi Könyvtár
J 0 0 0 8 4 9 4 0 4
49759
TARTALOM.
I. Pázmány Kalauzáról 1—6 II. Vélemények a Kalauz és a Disputatiók rokonsá-
gáról 7—22 III. Önállóság a hitvitázó munkákban . . . . 22—31
IV. A Kalauz és a Disputatiók egybevetése . . 32—35 1. A Kalauz és a Disputatiók szerkezete . 35—40 2. A Disputatiókból vett idézetek Pázmánynál 40—47 3. Közös tárgyú helypk' összehasonlítása a
Disputatiókból . . T . . . 48—62 4. Bellarmin és Pázmány ^y£tiber.jponcor-
diae"-ről . . .. \ ? \ . T . . . 62—71 5. Bellarmin „De aSeénsiope -mentis . . . "
című munkája és a Kal'áWeíső két könyve 72—78 V. Pázmány Kalauza független Bellarmin Dispu-
tatióitól 79—84 Források . . . , 85
„Mert bizonyos legyen, hogy a b b a n senki keze szennye, nincsen, ha- nem egyedül csak azé, akinek ne- vét viseli . . . ." Pázmány szavai a
„Csepregi mesterség"-ből.
I.
Pázmány Kalauzáról. .
„A magyar szellemnek legkiválóbb képviselői, egyszersmind az európai szellemnek is képviselői és kifejezői. így Pázmány az antireformáció, a jezsuita tudomány európai áramlatának magyar képviselője eszméiben, módszerében, nyelvében."1 Találóan iktat- ják be e szavak irodalomtörténetünknek egyik leg- kimagaslóbb alakját, a „magyar bíboros Cicerót" a világirodalom szellemi kitűnőségei közé. És valóban, ha felütjük a katholikus egyházi irodalom történeté- nek lapjait, Pázmányunk halhatatlan nevét ott talál- juk a legelőkelőbb irók társaságában.
Az angol Stapleton Tamás, kiről Döllinger azt jegyzi föl: „der beste Streiter gegen die neue Lehre,.
den die Kirche gehabt", az olasz Bellarmin Róbert, kinek a biborföveget e szavakkal nyújtja át VIII.
Kelemen: „Hunc elegimus, quia non habét parem
1 Beöthy Zs. Szépprózai elbeszélés. II. k. 349. 1.
1
2
Ecclesia Dei quoad doctrinam", a spanyol Valenciai Gergely, ki a reformátorok ellen 28 nagybecsű mo- nográfiát írt, a bajor Gretser Jakab, kinek vitairatai
17.folio-kötetre rúgnak, a francia Dm Perron Jakab, ki az anglikánokkal szemben védte nagy sikerrel az egyházat, a lengyel Hosius Szaniszló, a hires „ Con- fessio catholicae fidei" szerzője, kinek munkáját a legtöbb európai nyelvre, még arabsra is lefordították:
ezek alkotják a Kalauz és még 35, nagyobbára pole- mikus munka szerzőjének társaságát. Tehát az egy- házi história szerint is azok közé tartozik Pázmány Péter, akik mint fővezérek irányitották az Európa- szerte dúló szellemi harcot a hitújitók ellen.1
A harcok elmultak, de Pázmány művei örök- becsű kincsei ma is a magyar irodalomnak. Ezek a hatalmas szellemi fegyvertárak bámulatra ragadják ma is az olvasót: alkotójuk rengeteg ismeretkörét mes- teri vitázó képességét,- meggyőződésének mélységét, nyelvének ősi zamatját be nem fogja századok rozs- dája. A lélek, mely nem is harcifegy verkezés, hanem szelid élvezet és tanulmány céljából kereste fel őket, hitében megacélozódva, érzelmeiben edződve és a
1 Ha mégis akadunk olyan egyháztörténetiróra, (mint pl. Döl- linger Joh. Jos. Ign.' Die Reformation 1851., Kari Werner, Geschichte
•der ápologetischen und polemischen Literatur 1865.,) ki Pázmányt mel- lőzi az őt megillető helyről, ezt nem a magyar katholicizmus vissza- állitója iránt tanusitott lekicsinylésnek, hanem inkább annak kell betudnunk, hogy Pázmány polemikus munkáinak Írásánál mellőzte az egyház és az akkori tudományosság nyelvét, a latint. Ö maga leszámolt a tudós világ elismerésével akkor, mikor nemzetének lelki hasznát saját írói dicsősége fölé helyezve k i m o n d j a : „a magyarokért magyarul, nemzetemnek lelki orvosságáért irtam." („A setét hajnalcsillag" előszavában.) Latin nyelvű hittodományi munkái pedig, melyek szerzőjüket e téren is kiváló helyre emelik, a legújabb időkig kéziratban lappangtak.
3
kételyek ellen félpáricélozvá lép ki e gazdag csarno- kokból.; Miként az ősök rettentő hadi készségeinek gyűjteményében, ugy itt is szinte félelmetes erőt kép- visel és sugároz .ki minden: a hatalmas anyag, a mélységes szellem és a mindezt kifejező tősgyökeres, erővel teljes magyar nyelv. Pázmány életének és munkáinak tanulmányozása arra késztet, hogy amit prózájának fő ismertető jele gyanánt tartunk,1 általá- nosítsuk személyére és műveire, mert mindezek leg- sajátosabb jellemvonása — az erő, miként igazi ele- mök — a harc.
• Pázmány legújabb recensorai előszavukban ,,ter- nietes kötetek hosszú táborá"-ról2 irnak, midőn meg- indítják összes műveinek kiadását, mellyel a Budapesti Tudomány-Egyetem .kivánt áldozni nagy alapitója em- lékének. E könyvtáborban a vezéri sátort kétségte- lenül a Kalauz alkotja, melynek a „termetes" kötet sem tudott elegendő helyet nyújtani, hanem két kö- tetbe került (III.—IV.) így tűnik ki a Kalauz, nemcsak terjedelmére, de tartalmára nézve is Pázmány egyéb művei között. Kétségtelen, hogy ez a legneveze- tesebb munkája, mintegy gyűjteménye összes hitvi- tázó dolgozatainak. Erre vonatkozólag maga Írja előszavában: „Elébb kibocsájtott könyveim részeit mostani írásomban alkalmatos helyekre rendelem." 3
E munkájában bámulhatjuk leginkább nagy tudását, mely ugy .a theológiára, mint a világi tudományokra kiterjed; bőséges élettapasztalataival és világlátottsá-
Pázmány, valamint egész iskolája prózájának fő jellemvonása:
az erő. — Beöthy Zs. Magy. nemz. irod. tört.-i ism. I.
2 Pázmány Péter összes munkái. I. k. előszava.
3 Pázmány P. összes munkái. III. k. 9. I.
1*
U
4
gával mindig széles alapokra helyezkedik, az olvasó előtt szinte beláthatatlan az a látókör, amelyen nagy szelleme uralkodik. Itt csodálhatjuk rengeteg olvasott- ságát, miről idézetei tanúskodnak. Európának úgy- szólván" összes nevezetesebb iróját megtaláljuk, mint- egy 170-et, a Kalauz margóján pontosan idézve feje- zet és lapszám szerint: a szentirás könyvei, szent- atyák, katholikus és protestáns theológusok, régi s ujabb filozófusok,' a klasszikusok és a legújabb his- torikusok szólalnak meg munkájában. Végül a Kalauz dialektikájának elevenségére és nyelvének erejére nézve is felülmúlja Pázmány egyéb műveit. Egész egyénisége szellemi harcra termett, sasszeme rögtön észreveszi az ellenfél sebezhető részeit és mindig el- találja a legalkalmasabb fegyvert, mellyel ellenségét megsemmisítheti; teszi ezt élénk gyorsasággal mint ügyes vívómester, sokszor pedig a villám csapásá- hoz hasonlít egy-egy vágása. Nyelvének kiválóságát Salamon. Ferenc igy méltatja : „Aki a magyar nyelv gazdagságát, erejét és kifejezésbeli eredetiségét akarjá élvezni és bámulni, csak Pázmány magyar prózai műveit olvassa . . . ő volt az, kiben a magyar próza mind a szószéken, mind az irodalomban tetőpontját érte."1 Ez az elismerés méltán illeti a Kalauz nyelvét:
Kétségkívül legkitűnőbb munkája tehát Pázmány- nak a Kalauz, irói pályájának zenithjét jelöli, babér- jainak legszebb koszorúját ezzel aratta.. És mégis mintha némi foltot látnánk dicsőségének ragyogásá- ban, mintha szépséghiba torzítaná koszorúját . . . Igaz, hogy a napnak is van foltja, a babérágak közé
i Kisebb dolgozatok. 6—7. lap.
is kerülhet elsárgult levél; de miért zavarjuk egyik legkiválób szellemünk irói diadalát, mikor erre nincs föltétlen ok! Nem akarok, nyitott ajtót betörni, nem állítom, hpgy a korabeli komolyabb bírálók vagy ujabb méltatói közül bárki is az önállótlanság vádjá- val illetné Pázmányt, de az szemmel látható, hogy a nagyobb tanulmányok épúgy mint a kisebb mélta- tások föltétlenül szükségesnek találják a Kalauz és Bellarmin Disputái között a szellemi leszármazást többé-kevésbé megállapítani, bár azután sietnek az ellentéteket is feltüntetni. Még kisebb irodalomtörté- neti kézikönyveink is, melyek természetesen csak pár sornyi méltatást nyújthatnak a Kalauzról, hangoztat- ják, hogy Pázmány e műve Bellarmin Disputáinak
„felhasználásával",1 „nyomán",2 „után.",3 „alapján",4
készült.
E fejtegetések és megjegyzések, ha nem is súlyo- san de mégis sértik a Kalauz eredetiségét, önállósá- gát. Pedig csak nagyobb figyelemre kell méltatnunk a hivatkozó művek természetét és akkor a Kalauz époly joggal fogja tőlünk követelni teljes önállósá- gának elismerését, mint bármely korabeli polemikus munka, akár Bellarmin Disputái. Ezenkívül annyi szembetűnő különbség jelentkezik, ha a Kalauzt és a Disputákat egybevetjük, hogy kénytelenek vagyunk az előbbit utóbbinak gyámsága alól kivenni; vagy pedig ugyanannyi joggal füzhetnők Pázmány Kalauzát
1 Beöthy Zs., Magy. irod. tört. I.
2 Váczy J . „ „ „ I.
3 Bartha J. „ „ „ I .
A Góbi I. „ „ „ I.
6
más vitázó művel és valamennyi polemikus munkát egymással rokonságba.
Tartsunk tehát előbb rövid szemíét ama vélemé- nyek fölött, melyekben Pázmány bírálói a Kalauznak és a Disputáknak egymáshoz való viszonyát fejtege- tik ; azután a polemikus munkák belső sajátságait vizsgálva mérlegeljük a Kalauz önállóságát; végül nézzük kissé behatóbban a Kalauz és a Disputák között levő tárgyi, szerkesztésbeli, módszeres és egyéb v különbségeket. Mindezekből látni fogjuk, hogy nincs okunk oly szükségszerűen emlegetni a Kalauznak méltatásánál Bellarmin Disputáit, ami végső elemzés- ben, a bírálók minden tiltakozása ellenére is, Pázmány önállóságát homályosítja. Ez ellen pedig nem kisebb tekintély tiltakozik a leghatározattabban mint maga
— Pázmány.
„Ujjomból nem szophattam, sem anyám méhéből • nem hozható tam " Pázmány szavai a
„Csepregi szégyenvallás"-bóh
' II.
Vélemények a Kalauz és a Disputatiók rokonságáról.
Ismeretes a hatás, melyet az 1613-ban megjelent Kalauz gyakorolt a hitvitákba merült nemzetre. Toldy szerint „a Kalauz vérnélküli diadala tisztább és sike- resebb volt a Ferdinándok harminc éves háborújánál, bár hetven éven át a legjobb protestáns emléket és azok tekintetre méltó tudományát fárasztotta".1 Ez elismerő nyilatkozat, ha nem is ment minden auxesis- től, találóan méltatja Pázmány nagy sikerét, melyet legfőbb irodalmi művével aratott.
Az váló igaz, hogy a protestáns irók, kik Páz- mánynak „kisebb harcoló könyveire" mindig megad- ták hitfeleik és vallásbeli nézeteik védelmére a válaszé most elnémultak. Azok a lekicsinylő megjegyzések, melyek egyik-másik prédikátornak előszavában nap- világot láttak és az a pár kisebb birálat, mely a
1 Magy. nemz. irodalom tört. I. 55.
8
Kalauz egyik-másik részletével és többnyire külsősé- gekkel1, de nem a munka velejével és összességével foglalkozott, méltán adta Pázmány tollára a rókáról és a kolbászról szóló mesét, mikor munkáját védi a támadások ellen.2
A kíméletlen, sőt sokszor durva személyeskedésig inenő vitában, természetesen csakhamar előkerült a plágium vádja is. Hafenreffer Mátyás tübingai tanár- nak „Loci Theologici" cimű munkáját 1614-ben magya- rítva kiadta Zvonarich Imre csepregi prédikátor. E fordításhoz készült előszó és Klaszekovich István szuperintendensnek hozzáfűzött „protestatio"-ja volt az első irat, mely a Kalauz hatását lerontani iparko- dott. Itt szerepel először a vád Pázmány önállótlan- ságáról. Még ugyanazon év végén megfelel Pázmány a „Csepregi mesterség" cimű könyvecskében és teljes határozottsággal tiltakozik a plagizálás ellen, midőn igy ir: „Azt sem igazán irja az attendens, hogy az Kalauz sok jezsuitáknak egyenlő munkájából készít- tetett. Mert bizonyos legyen, hogy abban senki keze szenynye nincsen, hanem egyedül csak azé, akinek nevét viseli: ki afféle dolgokban nem szűkölt más ember cimborájára."3 Ugyanezt hangoztatja később, midőn Zvonarichnak azon ráfogása ellen tiltakozik, hogy ő az idézeteket meghamisítja: „aki a Kalauzt irta, csak egy irást sem támasztott bizonyságul, melyét az maga
1 Igy pl- Milotai szatmári prédikátor másfél ivnyi irásocskájában kifogásolja, hogy sok a Kalauz margóján az „infra-supra" utalás, P á z m á n y hangja sokszor csúfolódó, némely helyen hibásan idéz stb.
.2 Lásd a Kalauz 1766,-i kiadásának függelékét.
3 Pázmány Péter összes munkái. V. K. 12. 1.
9
szemével ne olvasott volna : senki pennája és szeme után nem szokott az az ember járni:"1
A protestáns prédikátorok vádja, hogy-„az Ka- lauz az Pápistáknak könyveiből innen-amonnan tol- doztatok össze" gyakran, ismétlődik cáfoló-irataikban.
Hogy e „pápista" irók között Bellarminra is gondol- nak, az igen természetes, hiszen á világhírű Dispu- tatiók ekkor már az egész tudósvilágban közkézen forogtak, forrásul szolgáltak a pro és contra vitat- kozóknak. Bellarmint névleg is felemlíti Nagy Be- nedek „Pázmány Péter pironsági" cimü iratában, hol arról vádolja Pázmányt, hogy szórói-szóra kiírta Bellarmint,2 midőn a lutheránus Concordiáról érte- kezik. Érdekes és imponáló az az erélyes hang, mellyel Pázmány ezt a vádat a „Csepregi szégyen-
vallás "-ban visszautasítja: „Hogy pedig német köny- vet is irtak Kalauz néven, azzal még fülét körméhez nem vonszátok és meg sem bizonyítjátok, hogy sok jezsuiták munkájával készíttetett a Kalauz. Mint szinte avval sem, hogy sok fő tudós ember Írásaiból tanul- tam és vettem- azt, mit a Kalauzban irtam: mert ugyanis ujjomból nem szophattam, sem anyám mé- héből nem hoztam magammal. Az ti Concordiátokrúl irt Bellarminus, summáját elő is hoztam az Kalauz- ban. De az ki ezzel egybeveti azokat, melyeket én irtam az Augustai Confessióról és Concordiáról az
. 1 Pázmány Péter összes munkái. V. K. 19. I..
2 Itt nem szorosan a Disputákra céloz, sem Nagy B., sem utóbb Páz- mány, hanem Bellarmin egy másik könyvére, mellyel Gretser is foglalkozott az ő „Defensio"-jában: Judicium Rob. Bellarmini de libro, quem Lutherani vocant Concordiae. 1585. Utóbb a kiadók ezt is b e f ü z t é k ^ B J ^ m t e t j ó k folián- saiba. A forrásomul használt 1721-i velencei kiad4fo§fiv'I. k. 'ÖS'irVMS. 1.
10
Kalauzban, megtapasztalhattya, hogy le.nem .irtam Bellar'minust.1 És csakugyan .ha egybevetjük az itt felemlített helyeket (Kalauz IV. könyve — Disp. 1.
k.-621—648.) igazat kell adnunk Pázmány, védeke- zésének, mert ha vesz is eszmét vagy érvet Bellar- miritól, esetröl-esetre (mindössze hét helyen) jelzi a margón forrását, épúgy mint.. máshol is feltünteti pontosan az idézett szerzőket és helyeiket. A Ka- lauz IV. könyvének 6. részében pedig az egész feje- zetben „A megbizonyosodott dolgok tudós emberek ítéleteivel bérekesztetnek" véleményeket sorol elő,;
három hittudóstól: Scopius Gáspártól, Valenciai Ger- gelytől és végül Bellarmintól. De az a hely sem ki- fogásolható, mert Pázmány világosan feltünteti, hogy.
kinek a .véleményét adja, és amit a nevezett szerzők egy. egész könyvben irtak a Concordiáról, azt. ő csak lényegükben összevonva pár oldalon beszéli el.
Az emiitett helyek egybevetéséből valóban kitűnik;
hogy alaptalan volt a vád Bellarmin kiirásáról.
Pázmánynak többi hazai bírálóitól eltekinthetünk, mert lényegesebb bizonyítékot nem hoznak fel a Kalauz, önállósága ellen. Csak általánosságban vá- dolják Pázmányt, de a másolat vagy szolgai átvételt egy sem tudja Írónkra rábizonyítani. Pázmány, pedig nem késik ellenvetéseikre megfelelni, „lépésről-lépésre ' követi támadóit s ezek érveit, kifogásait, vádjait majd rövidebben, majd hosszabban sorra megdönti, ki- forgatja, visszautasítja; minden jelentéktelen ellen- vetésre megfelel, hogy Kalauzának hitele valamiképen csorbát ne szenvedjen."2
1 Pázmány Péter összes munkái. V. k. 227 .1. - . 2 Rapaics R. előszavából Pázmány. Péter ossz, munkái. V.k. I. 119;
11
Pázmány csakugyan nem hagy magára száradni egy vádat sem, Kalauzának védelmét ezer gondja között sem feledi. Életének talán legizgalmasabb1 szaká volt az a néhány hónap,-melyet közvetlenül érsekségre való emeltetése előtt a királyi udvarnál Prágában • töltött.
Már-már célja előtt álott, amidőn ily magas hivatalok- betöltésénél szokásos ármánykodások ellene megin- dultak : a protestáns főnemesség élén a nádorral nem akar beletörődni-,• hogy ő, a félelmetes jezsuita légyen az esztergomi érsek; a kamara, bár maga Khlesl, a nagyhatalmú minister buzgólkodik Pázmány érdekében,"
arra akarja birni, hogy az érsekségbe való beiktatása előtt nagyobb anyagi terheket vállaljon magára mint elődje,1 Rómában alattomosan vádat emelnek ellene, mely fedhetetlen magánéletét súlyosan bemocskolná, ha valótlansága be nem bizonyosodnék. Ennyi izgalom között sem pihen tolla, mellyel Kalauzát oltalmazza Zvonarich Imre és Nagy Benedek vádjai a „Pázmány Péter pironsági" cimü irat ellen. Még 1616-ban Prágá- ban megjelenik védelme, a „Csepregi szégyenvallás";
tehát ugyanabban az évben, melyben az érseki trónt el- nyerte. E könyvéből való az imént közölt idézet, mely- ben Pázmány Bellarmin kiírása ellen tiltakozik.
A magyar protestánsok nem adtak méltó fele- letet Pázmány legkiválóbb müvére. Válaszaik a követ- kező kisebb- dolgozatok voltak: 1. Nagy Benedek kőszegi iskolamester 6 lapra terjedő előszava, 2. Kla- szekovich István szuperintendes „Protestatio az nemes magyar nemzetséghez" cimű irata (mindkettő a Hafen-- reffer-forditás elején 1614.) — Ezekre Pázmány-a
1 S z i l á g y i S . Á magy. nemzet története.-VI. k. 173. 1.
12
„Csepregi mesterség"-ben válaszol Szyl Miklós álnév alatt még ugyanazon esztendőben. 3. „Előljáró beszéd egy névtelen kálvinista prédikátortól, melyre 1614- ben Lethenyei István átnév alatt ad feleletet „Az Kálvinista Prédikátorok Tüköré" cimű iratában. 4.
Zvonarich Imre ás Nagy Benedek „Pázmány Péter pironsági" cimű könyve 1615-ből a legbővebb bírá- lat (329 lap.) Erre irja Pázmány válaszul 1616-ban a
¿Csepregi Szégyenvallás" cimű terjedelmesvédelmét.
5. Alvinczi Péter kassai prédikátornak' névtelenül megjelent „Itinerarum Catholiceum" cimű munkája 1616-ból. 6. Milotai István szatmári prédikátornak szintén névtelenül megjelent másfél ivnyi irata 1618-ból.
E két támadást egyszerre veri vissza a Kalauzát féltve őrző irónk „Rövid felelet két kalvinista köny- vecskére" címen 1620-ban megjelent művében, mely- ből a Kalauz II. és III. kiadásának függelékében kivo- natot is ad.
- Az elősoroltakon kivül van még egy névtelen irat, melyet Pázmánynak egy méltatója sem említ, pedig ő maga hozza fel a Kalauz XIII. könyvének bevezeté- sében (melyet már csak a második kiadáshoz írt):
„1622 esztendőben egy magyar irásocskát nyomta- tának Bártfán a Kalauznak tizenharmadik könyve ellen, melynek előljáró levelében azt olvasom, hogy: A magyar országban levő tanítók a Kalauzt feleletre elosztották; és a Szentek segitségérűl való feleletet Ungvár megyére rendelték. Ebben az Írásban paraszt szitkoknál, hiúságos nyelveskedéseknél, tudatlan habo- zásoknál egyéb semmi sincsen: úgy, hogy olvasást sem érdemel nem hogy feleletet. De, Sapientibus ét insipientibus debitor sum, az országos cimborával ira-
13
tott felelet fogásit, a hol szükséges, igazsággal meg- győzöm: noha nevezet-szerént mindenütt nem emlí- tem az Ungvári Írást".1 Ez a Pázmány által-emiitett bártfai névtelen „irásocska" a hetedik munka,-melyet a magyar protestánsok válaszul a Kalauzra írtak. Még egy érdekes körülményről értesítenek Pázmány idézett sorai, melyet eddigi méltatói nem is említenek, hogy t. i. a Kalauzt válasz adása céljából részekre osztották a protestánsok. • .
Azonban e hét felelet együttvéve is aránytalanul gyönge válasz volt Pázmány Kalauzára, azért a magyar protestánsok előkelői külföldi hittudósokhoz fordultak;
Miután Thurzó György nádor felajánlotta a cáfolat költségeit, a Kalauzt latinra fordítva Wittenbergába küldték és az - ottani hires egyetem legidősebb hittu- dósát, Balduinus Frigyest bizták meg a válasz elkészí- tésével. A munka lassan készült, Pázmány csak tizen- három esztendő múlva (1626) kapott Kalauzára érde- mes választ, melynek cime: „Phosphorus veri catholi- cismi . . . "Mélyebb tudományosság és tisztesebb hang tünteti ki e beható birálatot a hazai protestánsok vita- iratai felett. Pázmány egy év alatt*elkészült terjedelmes feleletével a „Setét hajnalcsillag után bujdosó luthe- risták vezetőjéével, melyben szinte diadalmas öröm: mel szedi sorba Balduinus cáfolatait és vádjait. A felvett tárgy szempontjából bennünket az érdekel leg-
1 Fraknói annyit emlit a művéhez adott „Pót!ékok"-ban (Pázmány P. és kora 111. k . . 3 6 0 1.), hogy Szabó K- történetbúvárunk a miskolci ref.
gimnázium könyvtárában felfedezett egy Pázmány Kalauza ellen irott m u n - kát, melynek eddig egy' példányát, sőt cimét sem ismertük. E munka cime, megjelenésének helye és ideje után indulva azonosnak látszik a P á z m á n y emiitette bártfai névtelen iratocskával.
14
inkább e két hittudós vitájában, hogy Balduinus nem vádolja önállótlansággal Pázmányt mint magyar hit- felei tették. Ezt abból következtetjük, hogy Pázmány a Baldüinusnak adott feleletben seholsem védekezik a plágium vádja ellen, amit pedig okvetlenül megtenne;
hiszen a magyar protestánsok ilyes vádjaira mindig a leghatározottabb és legerélyesebb tiltakozással felelt, mint fentebb láttuk.
Mindössze e néhány sor vonatkoztatható a vita ezen- pontjára: „Azt irja Balduinus, hogy én dicse- kedem Kalauzomban, mintha minden Pápista dokto- rok tartoznának nékem udvarlani. Effélét én sem nem Írtam, sem nem gondoltam. Sőt °a Kalauz előljáró levelében nyilván mondottam, hogy amit irok, nem magam gondoltam: hanem a Régiek fegyverházából vettem. Mert én a tanítvány nevet (melyet viseltek elein a keresztények) mindenkor szerettem. És mint- hogy a jó Pap holtig tanul, énis valamig élek az Anyaszentegyház Doktoritul tanulni akarok".1 De mint világosan látható, e helyen sem „kiírással" vagy
„összetoldozással" vádolja Balduinus Pázmányt és Pázmány sem a szokott erélyes hangon tiltakozik, hanem szerényen elismeri, hogy tudományát honnan merítette. Tehát a legbehatóbb biráló, ki az összes cáfolok között a legbővebb tudományossággal vette boncoló kése alá a Kalauzt, nem vádolja annak Író- ját önállótlansággal; pedig a hírneves wittenbergai
egyetem theologusai Bellarminus munkáit igen jól ismerték.
1 Pázmány P. összes munkái.. Vr k. 485 1.
•15
Ha-fehát nem volna elég Pázmány:erélyes. 'til- takozása a plagizálás vádja ellen, mellyel őt néhány protestáns, prédikátor illette: itt van magának á leg- tekintélyesebb ellenfélnek, Balduinusnak . hallgatag bizonyságtétele. Ezt a vádat nem' is támaszthatta más Pázmány ellen mint korának elfogult szenvedélyes- sége, mely eredhetett mindkét félen a hitbéli. -.meg- győződés mélységéből, de a vitatkozásnak hangját;
módját sokszor Ízléstelenné sőt durvává tette a későbbi idők olvasói előtt.
A Kalauz hatása ellen tehetetlenségünkben szinte
•dühösködő prédikátorok óta, kiknek aztán Pázmány és társai szintén hasonló hangon feleltek, senki sem vádolta a Kalauzt önállótlansággal. A hitviták lecsil- lapodtak és másféle országos, gondok kötik le a magyar lelkeket. Szinte feledésbe látszanak, menni, biboros Cicerónk munkái. Intézményei, melyekkel a magyar katholicizmust mintegy újra teremtette, mesz- sze túlélik alkotójukat, fejlődésükben, átalakulásukban is hirdetik alapitójuk nagyságát; egyházi és politikai működését, .mellyel hazájának és uralkodóinak elévül- hetetlen szolgálatokat tett, feljegyezte és hiven ápolta a magyar história; de irodalmi munkái közül csak egyik:másik ér ujabb kiadást. Csupán imakönyvét és
„Krisztus követésé"-nek fordítását használják a jámbor hivek, prédikációit a papok. Legfőbb művét a Kala-
uzt kiadják ugyan* 1766-ban, de ennek valamint
•egyéb munkáinak korszakos fontosságát nyelvünk fejlődésére nem méltatja senki — hiszen még nincs magyar nyelvtudomány. Irodalomtörténeti hatását, ér- demeit nem emlegeti senki — hiszen még nincs ma- gyar irodalomtörténet. Csak midőn napvilágot látnak
16
azok az irói gyűjtemények, melyekben irodalomtör- ténetünk első nyomait tiszteljük, részesülnek ismét méltatásban Pázmány iratai; mikor lendületet vesz a magyar nyelvtudomány, akkor adóznak elismeréssel Pázmány korszakos hatásának, melyet nyelvünkre gyakorolt.
A felvett tárgyhoz képest végig kell futnunk azokon az Írókon, akik Pázmánnyal foglalkoznak, hogy lássuk, mit irnak a Kalauz és Disputák rokon- ságáról.
Czvittinger Dávid Specimenjében, valamint Bod Péter Athenásában és Wallaszky Pál Conspectusá- ban életrajzi adatokon és a művek elősorolásán kí- vül alig találunk bírálatot a Kalauzról. Még legérde- kesebb Bod kritikája: „Ebben a könyvben minden ékesen szólásinak és elmés találmányinak vastag fo- lyamatját kiöntötte az ellenkező vallásúak ellen.1
Azok a történeti munkák sem foglalnak maguk- ban öszehasonlitó bírálatot Pázmány irodalmi mun- káiról, melyek a mult század közepéig róla megje- lentek. Nevezetesebbek: Podhradszky József, Páz- mány Péter élete 1836-ból; Pázmány Péter rövid élete a Felsőmagyarországi Minervában; Gyurkovics G., Pázmány Péter Cardinális 1837-ből a Magy..
tudom, gyűjteményekben; Lányi, Magyarföld egyházi története 1844.; Magyarország prímásai 1859.
Pázmány Kalauzának első kritikai méltatását Toldy Ferenc irodalomtörténetében találhatjuk, ki e művet a magyar irodalom egyik legkiválóbb alkotá-
1 Magyar Athenás. 218. I.
.17
sának, szerzőjét az „új.magyar .nyelv;megalápitójá"-:
nak dicsőíti; de. a Kalauz, hehatóbbvizsgálatát és_. a külföldi irodalom termékeivel .'való ; összehasönlitasát nem találjuk nála. Erdélyi János,2 Salamon' Ferenc*
Greguss Ágost4 és Kiss Ignác5 a Kalauzt' .nyelvészeti szempontból vizsgálják és :mint a tősgyökeres-ma:- gyar.nyelv kincsesbányájának, adóznak, neki a legnar gyobb elismeréssel. . , . ' . i Pázmány életének és munkáinak legbehatóbb kutatója és legalaposabb méltatója Fraknói Vilmos, ki épen .l868—72-ben megjelent „Pázmány.Péter és kora"
cimű három kötetes művével emelkedett .első. histor rikusaink közé. Ebben az első nagyobb.'monografiár jában is lépten-nyómon észlelhetjük EráknőinaK azt a kiváló írói tulajdonságát, amit legfőbb érdeme gyar nánt emlit Marczali: „az anyag fölötti uralkodását;
melyet .fáradhatatlan . levéltári és könyvtári kutatással szerzett meg. "fi Valóban fáradhatatlan .kutatás . kellett ahhoz, hogy ily részletes és tartalmas , élet- ;és: korr
rajzot adjon, Pázmányról, kinek .életét . és. munkáit csak. kisebb dolgozatok elszórtan és hiányosan - méh tatták harmadfél századig. Az egybehordott adatok nagy számával' támogatja fejtegetéseit,, a . Kalauz tarr
talmát is bőven ismerteti.7 Ö az első a,: protestáns;
prédikátorok óta, ki a Kalauzt rokonságba éllitja Belr
1 Magy. némz. irodalomtörténet. I. k. 13. 1.,. . . .- r 2 M gy. közmondások könyve. 449—450 1. ' , " . . 1 3 Kisebb tört. dolgozatai. 6—8. 1. ' / • .. ' : - l
4 Pesti Napló 1854. évf. 100. sz.
s Pázmány nyelve. Nyelvtud. Közlöny. XV. k. 1879.
6 Pallas Lexikon. VII. 495. 1.
7 Pázmány Péter és kora. I. k. 112—132. 1.-., : i v :... ' ' 2
18
larmin Disputáival. Természetesen ezt másképen te- szi, mint Pázmány ellenfelei tették két és fél század: dal azelőtt, bár nem lehetetlen, hogy épen ezek vád- jai irányították Fraknói * figyelmét a Disputák felé.
TFraknói igy ir a Kalauz'és a'Disputák egymás1
hoz való viszonyáról: „Pázmány, szemé előtt méltó példánykép lebegett, a jezsuitából bibornokká lett Bel- larmin Ferenc (később a Tört. életrajzokban megje^
lent átdolgozásában, már Róbertet emlit, tehát csak tévedés lehétett, hogy Bellarminnak harmadik rangú keresztnevét tette elsőnek) hires munkája: „Dispu- tationes de controversiis Christianae fidei- adversus huiús temporis hereticos" Bellarmin munkája szembetűnő hatást gyakorolt a Kalauzra. Pázmány nem akarta mellőzni és nem is mellőzhette az ujabb kátholikus tudományos törekvések összes vívmányai- nak ezén gazdag kincstárát. Sok helyen szívesen kölcsönzé a nagy bibornok eszméit és érveit. Azon- ban bár a protestánsok Pázmányt "vádolták, hogy Bellarmint átírja: ennek Disputatiói és a Kalauz kö- zött végtelen a különbség. A cél, rendszer, előadási modor és a tárgyalt kérdések megválasztása a két munkában egészen különböző. A Kalauz kétségtele- nül évek hosszú során át folytatott, önálló tanulmá- nyok eredménye. Amannak a tudományos apparátus széles fölhasználása, ennek a nagy közönségre való hatás föladata. És a Kalauz minden lapjáról leolvas- hatni, hogy ez magyár elmének, magyar közönség részére érlelt közvetlen gyümölcse."1
1 Pázmány Péter és kora. I.-k. 114. 1.
19-
íme Pázmány legnagyobb életirőjának nézete, a Kalauz és Disputák viszonyáról egymáshoz. Lénye- gében ugyanezt a véleményt vallja Fraknói az 4886- ban megjelent életrajzban,1'mely nem más mint imént idézett nagy munkájának rövidített átdolgozása, ugyan ezt adja. legnagyobb irodalomtörténetünk az u. n.
„képes irodalomtörténet" számára • készített dolgoza- tában,2 valamint a Magyar Remekírók Pázmány-kö- tetének bevezetésében is.3 Csak lényegében.—. mon- dom . — mert egyes kifejezései folyton szelídülnek!
— Első művében azt irja: „Pázmány nem akarta- mellőzni és nem is mellőzhette a Disputatiókat;.".
Második munkájában már ,csak ennyit . mond:
„Pázmány nem, mellőzhette & Disputatiókat." Leg- utóbbi dolgozatában pedig csupán ennyit emlit: .„Pél- dányképűi Bellarmin bibornoknak . 1581-ben; meg-;
jelent munkája lebegett előtte.". Hasonlóképen enyhül egy másik fontos Ítélete : „Pázmány sok helyen 'szí- vesen kölcsö.nzé a nagy bibornok: eszméit és érveit.".
Utóbb igy módosulnak e.szavak: „Helyenként át-, kölcsönzé belőle stb, . ." — Ezek a változások fi-, nom distinctióikkal alapos megfigyelésnél nem kevéssé- szembetűnők, valamint az is, hogy amily mértékben fogynak a Disputák befolyását jelző kifejezések, époly;
mértékben iparkodik az iró fokonként jobban és bő- vebben feltüntetni a Disputatiók és a Kalauz külön- bözeteit. Első munkájában két rövid mondatban em- líti, a történeti életrajzokban kilenc sort fordít a kü- lönbségek kifejtésére.
1 Pázmány P., irta Fraknói V. Magy. tört. életrajzok. 1886. 56. 1.
2 Beöthy Zs., A magyar irod. története. I. k. 278. 1.
3 Pázmány Péter munkáiból, Magy. Remekírók. 2. köt. 1904.
2*
20
Ezeket a finomabb különbözetü módosulásokat egy szavainak súlyára ügyelő tudós történetirónál inkább tudatos szándéknak mint puszta véletlennek kell betudnunk. Talán ujabb összehasonlítás vagy a polemikus művek természetének nagyobb figyelembe vétele avagy mindkettő együtt eredményezte azokat.1
Fraknói után időrendben következik Pulszky Ágost tanulmánya Pázmányról, mely a Budapesti szemle 1886. nov. és dec. számában, utóbb külön kiadásban is megjelent; Pulszky, bár foglalkozik a Kalauz méltatásával,1 mégsem emlit semmit a Dis- putátiókhoz való viszonyáról; pedig bizonyára fel- hozná Pázmány ellen az önállótlanság vádját, • ha erre csak valamelyes okot is találna, amint felemiit ellenében mindent, ami csak érdemeit mint politikusét, főpapét és iróét csökkentheti. Készséggel mutatna rá Pázmányra mint Bellarmin szellemi leszármazottjára, kiről szintén megemlékezik korrajzában, bár egyebet nem tart érdemesnek felőle megemlíteni, mint hogy . „a pia fraus nagymestere volt."2 Pulszkynak e hall-
gatagsága époly tanúságtétel Pázmány önállósága mellett most, mint annak idején Balduinusé volt;
mert munkájának, melyet különben széles tudással és szellemes stílusban irt, irányzatossága szembetűnő és kétségtelen. -
Pázmány Kalauzának első két könyvéből igen tanulságos jegyzetekkel ellátott iskolai kiadást készí- tett Bellágh Aladár 1893-ban.3 Ennek előszavában velős fejtegetést találunk néhány oldalon a Kalauzról-.'
1 Pulszky Á., Pázmány Péter 38. 1.
2 Pulszky Á., Pázmány Péter 34. 1.
3 Pázmány Kalauzának I. és II. könyve. 1893.
21
Fraknói nézete alapján Bellágh is" hangoztatja, hogy Pázmány a Kalauz megírásánál „hasznát vette Bellar- jnin munkájának is," de megjegyzi, hogy a „szent- írás, áz első keresztény századok jeles egyházi írói- nak művei, számos hittudományi és egyéb" tudomá- nyos mű mellett," Tehát Fraknói nézete/ mely- ben egyedül a Disputatiókat találjuk a Kalauz forrása- ként megjelölve, már Bellághnál lényegesen 'módosul.
Hasonlóképen az ellentéteket is jobban iparkodik fel- tűntetni mint Fraknói.
A Szilágyi Sándor-féle történelmünk (VI. kötet 167—187) elég bőven foglalkozik Pázmánnyal főleg Fraknóinak többször emiitett jeles mónografiája alap- ján, kinek nézetét vallja a Kalauz méltatásánál is.1 :
Fraknói véleményénél is nagyobb súlyt kell tulaj- donitanunk Horváth Cirill Ítéletének, mert ínig az előbbi Pázmány egész életét kutatja és főleg egyházi és politikai műveit méltatja, az utóbbi kizárólag iro- dalmi munkáit vizsgálja, ezekről oly beható és minden tekintetben művészi birálatot ad, minőt eddig senki.2
Ez a mindenre kiterjedő bőséges birálat csak épen hogy felemlíti Pázmány kutatójának szóbanforgó néze- tét: „A Kalauz készülhetett Bellarmin hires tudós fel- olvasásai után, felhasználhatta ezeknek tudományát3 Ennyit és semmi egyebet sem emlit a Kalauz és a
Disputatiók összetartozásáról, hanem annál többet id valóságos himnusokat zeng Pázmány eredetiségéről és önállóságáról. Pedig bizonyára nem mulasztaná el
' Szilágyi S., A magy nemzet története. VI. k. 182. 1.
2 Horváth C., A régi magy; irod. története. 1899. 304—380. 1.
3 U, . ő, u. ott 342. I.
•22
annak a nagy szellemnek befolyását kimutatni, vagy legalább mint Fraknói teszi, egy pár összehasonlítással ellentéteket felhozni, amikor indíttatva érzi magát arra, hogy Ballarmin érdemeinek Pázmány római tartóz- kodásánál egy egész oldalt szenteljen művében.1 így szelídül és finomul nála Fraknói véleménye a Kalauz leszármazásáról.
Pázmány Kalauzának legújabb recensora pedig, ki a legnagyobb gonddal készítette kiadás alá e munkát, Kiss Ignác, előszónak adott értekezésében semmit sem emlit a Disputatiók befolyásáról, bár mint a Kalauznak egy régibb buvárlója2 bizonyára ismerte Fraknói nézetét és mint irodalommal foglal- kozó papi ember Bellarminus Disputatióit.
Végig pillantva Pázmány cáfoló iratain, láttuk miként üti fel fejét a plágiumnak époly durva mint -alaptalan vádja, melyet maga Pázmány ver vissza a legerélyesebb modorban. Utóbb a Pázmányról szóló irodalom áttekintésénél észrevettük, miként hozza szőnyegre Fraknói a Kalauznak Bellarmin Disputái- hoz való viszonyát, miként finomul e nézet nála és
a későbbi méltatóknál. A .jóakarat tehát megvan ben- nök, hógy Pázmány önállóságát, amit ő oly féltő gonddal és erélyesen őrzött, védett, minden folttól tisztán' tartsák; csupán kettő hiányzik náluk : a pole- mikus művek természetenék nagyobb figyelémbe vételé és á Kalauz részletesebb egybevetése a Dis- putatiókkal. •
1 Horváth C., A régi magy. irod. története. 305. 1.
2 L. tőle Pázmány nyelve. Nyelvtud. közi. XV. k. 1879.
" • „ . - . . Azt akarnátok talán, hogy én is Újító v.olnék, új Tudományt hirdetnék? Jó idején protestál-
• • • • • - • • tam arrúl, hogy Régi Eleink nyomdokibúl ki nem lépem."
Pázmány szavai a Kalauz II. ki- adásának függelékéből.
111. . . . / : ' • ' •
Önállóság a hitvitázó munkákban.
A polemikus művek természetének vizsgálatánál érintenünk kell a „Thologia polemica"-nak mibenlétét és feladatát. „A vitázó hittudomány az egyházi hit- cikkelyeknek tudományos előadása azzal a célzattal, hogy a tévtanokat megcáfolja és támadásaikat vissza- verje."1 Éz tehát a dogmatikának egyik ága, mely a hitetlenséggel, babonával és tévtanokkal szemben a hitbeli igazságok útját egyengeti. Ennek megfelelően az a feladata, hogy az egyház dogmái ellen intézett támadásokat visszaverje, az ellenvetéseket megcáfolja, az ellenfelek állításainak, tanainak tarthatatlanságát kimutassa.
A polemika rokona az apologetikáriak, mely a hit igazságokat védi egyszerűen azoknak világos és
1 Kihn. H. Encyklopedie und Methodologie der Theologie. 1892.
24
alapos előadása által, nem támadva és cáfolva az ellenfél tanait, amint azt a polemika teszi. Ellentéte a polemikának az irenika vagyis a béke-hittan, amely a különböző felekezetek hitágazataiban a közös tanokat keresi és ezek alapján a különbségek kiegyenlítésére törekszik. Azonban nagyobb munkákban ezek az ele- mek vegyesen is előfordulhatnak, igy Pázmány Kalau- zában találunk nemcsak polemikus de apologetikus, sőt irenikus fejtegetéseket is a sok dogmatikai és históriai részlet között. Ezért nevezi a Kalauzt leg- újabb recensora „apologetico-polemikus dogmatikád- nak, midőn ánnak műfaját pontosan meg akarja hatá- rozni.1
Ez összetett név ellenére is Pázmány Kalauza voltaképen polemikus munka és mint ilyent kell azt szemügyre vennünk. Megírásánál Pázmánynak azokat a szempontokat kellett betartania, melyeket a vitázó hittan előir.
A polemikában a vita hitbeli igazságok körül forog s amennyiben két vagy több iró ugyanarról az igazságról vitatkozik, annyiban céljuk is ugyanaz lesz*:
á tárgyul felvett igazságok megvédése, az ellenök intézett támadások visszaverése. Ebben a védelemben és az ellenfél cáfolásában, megtámadásában is azokra az alapokra kell helyezkedniük a vitázóknak, melye- ken a szóbanforgó hitigazság nyugszik: a szentírás, zsinatok, szentatyák, hittudósok stb. tariitására. Ezek- ből a közös forrásokból, a legfőbb egyházi tekinté- lyekből merítenek a hitvitázók; úgy védő mint támadó fegyvereiket régi, közös, állandóan változatlan fegyver-
1 Kiss í. "bevezetése á Kalauzhoz.! Pázmány P. össz. miinkái III. k.
25
tárákból veszik, világi tudományokhoz és tekinté- lyekhez csak ritkábban fordulnak.' '
Ha tehát ugyanazon célért, ugyanazon alapon;
ugyanazon eszközökkel küzdenek a polemikus irók, nem kell csodálkoznunk, ha szellemi harcukban olykor hasonló vagy éperi egyező tüneteket észlelünk; sőt ezeket természeteseknek, szükségszerűeknek" kell ítél- nünk, ha a cél, alap, és eszköz azonosságához áz ellen- félnek és harcmodornak egyezése is hozzájáfüh-
Már pedig ilyeh volt a helyzet a vitázó' hittan virágzásának korában, a XVI. században. A polemika;
mely a kereszténység kezdetéig visszanyúlik, Szt. Pál;
Szt. János utóbb a szentatyák és főleg Szt. Ágoston vitairataiig, a nyugati egyházszakadás alkalmává! óri- ási lendületet vett. A rohamosan terjedő reformáció számos hittudóst hivőtt fel vitára és folyt a vitátko'zás.
előbb szószéken és kisebb alkalmi iratokban,' utóbb, rendszeres,: nagyszabású munkákban." Katholikusok, protestánsok féltékenyen védték igazaikat, hevesért támadták egymást, sőt polemizáltak egymás közt az üjitók egyes felekezetei is. Pázmány korában érte él a vitázó hittan tetőpontját, méltán kiáltott fel irónk Bihar vármegyének „édes nevelő hazá"-jának ajánlott- könyvében: „Tenger az igaz hitrül való egyenetlen- ségek vitatásának eláradott özöne !"'
Ez a beláthatatlan szó- és betű-óceán egy kő- szál körül keringett, melynek bevehetetlen ormára az Egyház épületét helyezte isteni alapitója és egész Európát mégrázó viharának ez az egy kérdés volt á hajtó, duzzasztó erője: „Melyik Krisztus igaz egy-
i Pázmány Péter össz. munkái. V. k. 349. 1.
26
háza?" — Az igazság jogát ném engedi a katho- likus egyház, de magukénak vitatják az újonnan tá- madt hitfelekezetek is.
Céljuk tehát a vitatkozók ezreinek egy: hitbeli igazaik megvédése. Egy alapon állanak: Krisztus Evangéliumán: Egy a fegyver, mellyel egymást meg akarják győzni: a szentirás, zsinatok és szentatyák tekintélye. Ha Bellarmin és Pázmány hitvitáit akarjuk vizsgálni ezen egyezésekhez járul még az a két ne- vezetes körülmény, hogy mindkettő ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben védi az egyházat, mindkettő ugyanazon modorban harcol — a scholasztika mód- szere alapján. íme az egyszerű kulcs annak megfej- téséhez, miért találuuk a polemikus munkákban oly- kor hasonló helyeket egykorú vagy későbbi szer- zőknél is, melyeket másféle munkákban könnyen köl- csönzésnek tarthatnánk.
Érdekes, idevágó nyilatkozatot találunk a Pulszky - féle Pázmány-tanulmányban, mely annál értékesebb, mert egy szigorúan biráló ellenféltől származik: „Két- séget nem szenved, hógy nem forradalmi, hanem a hagyományra és tekintélyre hivatkozó volt a kor észjárása, melyben Pázmány szerepet játszott, tökélyét a mult tanulságaiból kierőszakoló minden tudománya.1
Ha ilyen volt a kor észjárása és tudománya, meny- nyivel inkább „hagyományra és tekintélyte támasz- kodó'Snak kellett lennie a hitvitató Pázmánynak, kinek ismét Pulszky szerint nem a „diszités" volt fegyvereinek összeállításánál a legfontosabb szándéka,
„hanem acéluk ruganyossága és éle."2
1 Pulszky Á. Pázmány P. 49. 1.
2 U. ott 41. 1. . _ . . :
27
A polemikus iró, ha akarna, sem lehetne új, eredeti ;és önálló a szó szigorú értelmében, Ősrégi kincset véd, Krisztus tanát, melyet az isteni alapító evangéliumában körűibástyázott, melyet az első .keresz- tények nemcsak vérük hullásával de a tollnak fegy- verével is iparkodtak védeni és tisztán tartani a po- gány Róma, utóbb a keblükről . leszakadt tévelygők- kel szemben.. Ez a vérrel és. tollal védett tan. év- századok folyamán a zsinatok és pápák rendeleteiben, a hittúdósok munkáiban kristályosodott ki. Amidőn tehát ezt éri támadás, a hitvédők feladata nem lehét más, mint az irásos tanúkat megszólaltatni az igazság bizonyítására. A polemikus iró legtöbbször hiába irná le eredeti gondolatait. Mit érnének ezek az el- lenfél, nevezetesen a protestánsok előtt, akik az. addig legfelsőbbnek tisztelt tekintélyt, a pápáét is elvetették.!
Szinte nem is maga beszél tehát a. XVI. századbeli polemikus, hanem csak beszélteti az ellenfél előtt is tekintélynek tartott tanúkat — sokkal inkább mint a .történetíró forrásait. E pontban a renaissance költői felfogása szintén- tanulságos analógiát szolgáltathat.
Innen van, hogy a polemikuso.k szinte vádnak tartják az újságot, eredetiséget és hevesen tiltakoznak ellene. Halljuk csak a bennünket legközelebb érdeklő két nagy hitvitázót! —- Pázmány igy ir előszavában:
:„Uj találmányokat és magam fejéből költött dolgo- kat tőllem senki ne várjon. Mert tudom, hogy a pókháló, nem. jobb a•.lépesméznél; noha a pók béli- ből szövi légyfogó . hálóját, a méh pedig a virágok- ról szedegeti mézét. Azért igyekeztem azon, hogy a régiek nyomából ki ne lépjen, hanem az ő fegyver- házokból vegyek diadalmas kardokat, melyekkel a
'28
régi tévelygések nyaka szakasztátott. Azoknak való az újság, kik vagy elmefuttatásért, vagy a bölcseség- ben való élésségnek mustrálásáért írogatnak."1
Még erélyesebben tiltakozik Pázmány az újság ellen, midőn Milotai István szatmári prédikátornak a Kalauzt támadó . iratocskájára válaszol: „Vészem eszembe, hói jártok: Azt akarnátok talán, hogy én is Ujitó volnék, uj tudományt hirdetnék ? Jó idején protestáltam arr'ul, hogy Régi Eleink nyomdokiból ki nem lépem . . . Azért nem gyalázatnak, hanem dicséretnek tartom, hogy az előttem valók tudomá- nyát hirdetem."2
Bellarmin pedig előszavában azt mondja négy folióLkötet munkájáról, hogy az mások vitáinak gyűj- teménye, tehát önállóságot egyáltalán nem követel magának. így írja le munkájának eredetét és célját:
,,-Extant hódié de singulis ferme controversiarum Capitibus variorum auctorum plurimae eaque doctis- simae disputationes: sed non multi tanta librorum copia, tantoque otio abundant, ut ex tam variis et prolixis disputationibus controversias omnes brevi tempore cognoscere, et ea praesidia atque arma facile sibi comparare possint . . , Quapropter . . . id etiam desiderari videbatur, ut controversiae omnes in unum quasi corpus redigerentur, certaque ratione et via ita proponerentur, ut parvo tempore, facili sumptu nec megnő laboré ex uno armentario; qui vellent, arma peterent . . : Quod quidem ego non mea sane
1 Pázmány Péter összes munkái. III. k. 6. 1.
2 Kalauz, 1766.-I nagyszombati kiadás. I. Appendix 1068. 1.
29
sponte sed Superiorum meorum iussu efficere conatus süm\ an perfecerim, aliorum erit iudicium".1
-Ezeket a nagy lélek szerénységére valló soror
kat bizonyára nem. kell szószerinti értelemben vennünk, mert Bellarmint senki sem tarthatja -a Dispútatiók. egyszerű összegyűjtőjének, aminek .itt magát alázatosságáhan vallja'; de szavai megerősitik azt a véleményt, hogy az eredetiségnek és .önálló- ságnak a polemikus munkákban külön mérlege, van, mely talán az. összes műfajoké között a legkevésbé szigorú. Még enyhébb mint az a mérleg, mellyel egy Szt, Ágoston, Baronius, Albertus Magnus, Szí. Ta- más, Cornelius a Lapide stb. rengeteg föliánsainak eredetiségét mérjük.
A hittani irodalom valamennyi. ágának meg- vannak a maga közhelyei az u. n. „loci .theologici", melyek valóban „loci.communes" mert szükségszerűen minden irónál elő kell fordulniok. Az egyik thésis- ben vagy corollariumban ir arról, amit a másiknál demonstratióban vagy scholionban találunk meg; de ezeket a helyeket egy sem mellőzheti.
Legtöbb az ilyen, közhely a vitázó hittanban, melyeknek fölhasználása nem szégyene, hanem ér-: deme a polemikus irónak. Halljuk erre vonatkozólag Bellarminust, „a reformátorok ellen vitatkozók' fejér!' delmét,"2 Ugyancsak előszavában irja a következő- két: „Aríana heresi quondam grassante scripserunt accurate et copiose tum. Graeci tum Latini propé- modum infiniti (következik 15 polemikus iró neve)/
1 Bellarm. Disputationes, Praefatio ad lectorem.
2 Rapaics R., Egyháztörténelem. III. k. 297; 1.
30
Ita verő conveniunt intere se et quasi conspirarit..
ut eadem omnes repetere, atque inculcare et omnes etiam ab uno aliquo accepisse videantur. Neque id illis vitio verti sólet aut potest. Quod eadem scribe- rent inde fiebat, quod antidotum veneni eiusdem ex eodem fonté, eodem spiritu hauserant, et ex iisdem praesidiis adversus hostes eosdem, de possesione eadem, eodem auctore ac duce Deo pugnabant."
, íme igy vélekedik maga Bellarminus a hitvitázó munkákban előforduló egyezésekről. A polemikusok nagymesterének véleményén bízvást megnyugodha- tunk.. Ha ezt a polémiákban döntő szempontot Frak-: női nagyobb figyelemre méltatta volna, bizonyára ő sem tartotta volna szükségesnek hangoztatni, hogy Pázmány Bellarmintól kölcsönzött. És igy az ő nyo- mán senki sem szeplősítette volna be Pázmány ön- állóságát, aminthogy az egyházi irodalomtörténet sem zavarja régibb és újabb nagy polemikusainak érdemét, ha egyben-másban hasonlóságot tüntetnek is fel.
B'ellarmin és Pázmány hivatása között oly nagy az egyezés, hogy Írónkat Horváth Cirill találóan
„Magyárország Bellarminjá"-nak1 nevezi. írói műve- ikre elmondhatjuk ugyanazt, amit Bellarmin olyan klasszikusan mondott az ariánusokkal vitázó egyházi Írókról. Az ecclesia militansnak nemcsak egyforma egyenruhájú katonái voltak ők, hanem annak egy és ugyanazon várából, azonos fegyverekkel, hasonló modorbari, egy ellenség ellen küzdöttek: érthető tehát, .de „illis vitio verti non potest", ha munkáik itt-ott
i Régi magyar irodalomtörténet 306. lap.
31
hasonlóságot tüntetnek fel. Pázmányunkat pedig, nem érheti az önállótlanság vádjának leghalványabb ár- nyéka sem, mert mint a következő fejezetben látni fog- juk, annyit sem vett át Bellarmintól, amennyit a hit- viták eredetiségének mértéke megenged; az ő izzásig fajmagyar lelke pedig annyi eredeti vonást. és szint kölcsönöz hitvitáinak,, aminőt.az. egyház bármely pole-
mikusánál. hiába keresnénk. . ,
" . _ »A^i egybe veti azokat . . . m e g - tapasztalhattya, hogy le nem-
• - " " irtam' Bellárminust". — P á z:
mány szavai a „Csepregi s z é -
, . - " gyenvallás"-ból.
IV.
A Kalauz és a Disputatiók egybevetése.
Ha két történetíró egy eseményt ugyanazon forrás alapján hasonló irásmodorban ad elő, ha valamely eseményből egyező módon érvel, vagy ha más utakon egy következtetéshez jut, munkájuk szükségképén több pontban egyezést fog mutatni. De vájjon ez a tünet feljogosit-e arra, hogy munkájukat egymásból, átvettnek tartsuk? —• Bizonyára nem. Tilalmat emel ez ellen maga a történetirás, melynek természete az ilyen egyezést lehetségesnek, sőt olykor szükségesnek tün- teti fel; de tiltakozik ellene az illető Íróknak tekin- télye, melyet maguknak érdemes munkálkodásukkal kivivtak.
Emlékezetünkbe idézve azt, amit föntebb a pole- mikus munkák sajátságáról megállapítottunk, valamint azt a föltétlen tiszteletet, mellyel ugy Bellarmin mint Pázmány irói működésének tartozunk, még inkább elmondhatjuk róluk mint ha történetírók volnának ; magna ingenia convenerunt. Ezt az összetalálkozást a
33
polemikus irodalom természete még inkább lehetsé- gessé, sőt szükségszerűvé teszi mint a történetírásé.
Pázmány igy ír előszavában a hitvitázó erede- tiségéről: „Az igazság szeretők, quae didicerunt, ita docent, ut dicant nove, non dicant nova, noha az irás . módjában és formájában vagy a bizonyságok állatásában és világosb magyarázattyában, vagy erő- sebb vastagitásában újítást tehetnek: de új tudományt nem hirdethetnek; hanem arra kötelesek, hogy a régi igazságot újonnan rágják az emberek fülébe."1 Ez az, irói elv szükségképen következik a hitviták termé- szetéből, de Pázmány ezt épen önállóságának és eredetiségének nagyobb dicsőségére erősen kitágitja.
A magyar katholikusoknak különleges helyzete, melynél fogva nemcsak a protestánsok részéről érzik magukat megtámadva, hanem a némettől, töröktől szorongatva; a magyar protestánsoknak az a saját- lagos vádja, hogy Isten a nemzetet a katholikusok tévelygéseiért ostorozza; az a számtalan hazai vonat- kozású tárgy és eset, melyet Pázmány egy külföldi szerzőtől sem meríthetett; végül magának az Írónak, szinte ázsiai magyarságú egyénisége érzésében, gon- dolkodásában, népies zamatú szólásában; mindez annyi, eredeti magyar vonást sőt tárgyat hoz a Kalauzba,, hogy szinte féltenünk kell az imént hangoztatott elv épségét, mert ezekre vonatkozólag Pázmány a „régi tanítóktól" semmit sem tanulhatott.
A Kalauz és a Disputatiók egybevetésénél nem az eddig megállapított különbségeket: „Bellarmin hittudósoknak, Pázmány a nagyközönségnek ír; előbbi
1 Pázmány Péter összes munkái III. k. 6. 1. * 3
34
csak a megtámadott ágazatokat, az utóbbi az egész hitrendszert védi; az egyik vitatkozó módja ingerül- tebb, a másiké nem" akarom' kiszélesíteni;1 ha- nem a Kalauz szerkezetét és egyes részeit — épen olyanokat, melyek átvételnek látszanak — vetem egybe a Disputatiók megfelelő helyeivel. Ezekből és egyéb belső sajátságokból kívánom megmutatni, hogy nem áll közelebb a Kalauz a Disputákhoz, mint akárme- lyik más két korabeli polemikus munka egymáshoz;
és hogy Pázmány valóban „efféle dolgokban nem szűkült más embér cimboraságára" jobban, mint bármely más polemikus — akár épen Bellarminus.
Vizsgáljuk előbb a két munka szerkezetét (1.), azu- tán a Disputatiókból vett idézeteket (2.), majd néhány közös tárgyú részleteta Disputatiókból (3.), lássuk utóbb
1 Ezek a különbségek főleg csak külsőségeken alapszanak és ezenfe- lül könnyen kifogásolhatók. így Bellarmin nem „hittudósoknak" h a n e m épen hittanhallgatóknak, növendékpapoknak irt. Disputái nem egyebek u g y a n i s mint a XIII. Gergely alapította angol és német kollégiumok növendékei szá- mára 12 éven át tartott polemikus előadásainak g y ü j t e m é n . e i (igv irja ezt maga Bellarmin előszavában.) Különben stilusa oly világos és könnyű az elvontabb tárgyaknál is, hogy bármely latinul olvasni tudó megérthette.
Bellarmin é művében is megvalósítja az egyszerűségre törekvő elhatáro- zását, melyet még fiatal hitszónok korában t e t t : „Ex illo tempore decrevit ornamenta omino verborum dimittere, . . . quod et fecit . . ." (Döllinger,
Selbstbiographie Bellarmins. 30. 1.) — Pázmány csak annyiban véd több hitágazatot, hogy első két könyvében Isten létét és a keresztény hit alap- igazságait bizonyítja: „A teremtett állatok szép r e n d i . . . Isten ismeretére viszen" stb. cimű fejezetekben. De Bellarminnak is van egy hasonló tárgyú munkája : Gretserus J. irja Defensio Bellarmini-jében, hogy Bellarminnak 1606-ban megjelent Párisban egy könyve ily cimmel' „De ascensione mentis in Deum per scalas rerum creatarum". Aki pedig a Kalauzt a Disputák rokonának mondja, ugyanezen alapon fűzheti viszonyba a Kalauz első két könyvét Bellarminnak ezen munkájával s igy a hangoz- tatott második különbségnek is vége. — Az ingerült és kevésbé ingerült vitázó niodor pedig vajmi kevés lenne különbözetnek.
35
a Pázmánynak annyira szemére hányt „Liber Concor- diae-t" (4), legvégre Bellarminnak ,,De ascensione mentis in- Deum" cimű asketikus könyvecskéjét néz- zük (5), • mely a Kalauz első két könyvének tárgyá- val látszik egyezőnek. -
1. A Kalauz és a Disputatiók szerkezete.
Tárgya mindkét műnek ugyanaz: a katholikus hitrendszer védelme a protestánsokkal szemben; Bel- larmin és Pázmány thémája tehát megegyezik a pole- mikus írók nagy seregének thémájával, kiket a refor- máció gyors terjedése szólított sorompóba s akik valamennyien feladatukká tűzték- a katholikus hitnek részben vagy egészében: való védelmét és-az újítók cáfolását. Tárgya: egy az egész polemikus irodalom- nak, de ez a tárgy oly tágkörű, hogy keretén belül az anyag megválasztása, beosztása- 'és kidolgozása, az előadás módja; tűntethet fel eltéréseket az egyes vitaírók között, nem is említve az irók egyéniségéből kifolyó különbözeteket:
; így ha a Disputatiók és a Kalauz szerkezetét feltáró tárgymutatókat nézzük, első pillanatra szembe- tűnik a különbség a két mű'között nemcsak a külső beosztásnak, hanem magának az anyag megválasztá- sának szempontjából is. Pázmány a természet sza- bad ölére vezeti olvasóját és a Teremföírta könyv- ből oktatja az Isten ismeretére: „A teremtett állatok szép rendi, az emberi, természet indulati, az igaz okosság vezérlése' Isten ismeretire viszen"; Béllarmi- nűs „in medias res" ragadva művének hatalmas
- ' " - ' 3*
36
anyagát „De verbo Dei scripto et non scripto" című fejezettel kezdi.
Tovább szemlélve a két munka szerkezetének vázát és egymással összehasonlítva, a különbözés mindvégig állandó, Bellarminus négy kötetbe osztott controversiáit a legrövidebben igy csoportosíthatjuk:
I. A szentirás és a hagyomány, Krisztus az egész egyház, a pápa mint a küzdő egyház feje.
II. Az egyház háromféle tagjai: küzdők a föl- dön (concilia, clerici, monachi, laici), szenvedők a p.urgatóriumban, dicsőültek az égben.
III. A szentségek általában és egyenként (külö- nösen hosszan tárgyalja az oltári-szentséget és a bűnbánat szentségét).
IV. A malaszt és annak elvesztése (a bűn fajai és következményei), a malaszt és a szabad akarat, a megigazulás és jócselekedet.
Ezzel szemben a Kalauz anyagát igy. osztja be Pázmány három részbe és ezek mindegyikét öt könyvbe.
Első rész. „A természetbe oltatott okosság ve- zérléséből" megmutatja Istent, kit tisztelni tartozunk igaz hittel (I.), mely nem lehet más, mint a keresz- tény hit (II.), „a római híttűl elszakadott vallások igazak nem lehetnek" (III.), az ágostai confessio (IV.) és a helvetiai confessio (V.) „Isten ellen tusakodó hamisságok."
Második rész. „Tartozunk hinni és cselekedni Istennek nyilvánvaló parancsolattya nélkül" (VI.), honnan kell venni a szentírás igaz értelmét (VII.), az egyház ismertető jelei (VIII.), „csak a római győ-
37
lekezet igaz Anyaszentegyház" (IX;), a római pá-
páról (X.). rí C Harmadik rész. Az oltári-szentség (XI.), az em:
ber igazulása (XII.), a szentek tisztelete (XIII.), a pur- gatórium (XIV.); a Kalauz második kiadásához XV.
könyvnek hozzáfűzte „Az újítók három gyalázatos szidalmazási megrontatnak" cim alatt a római egy- ház bálványozásáról, hitszegéséről és a papok nőt- lenségéről írt vitáját.
E két anyagbeállítás alapján nagy összevonások- kal a következő eszmemenet állapítható meg. Ballar- min vitáihoz alapul, mint mondja „proemii instar"
mintegy bevezetésül a szentírás és hagyomány tekin- télyét tisztázza, azután a katholikus tan tetőzetén kezdi a vitát, Krisztus személyén és helyettesén, a pápán ; majd szinte rangfokozat szerint halad lejjebb a kat- holikus tanban az egyházról, zsinatokról, papokról és hívekről vitatkozva, ezután a megholtakra tér át, a purgatóriumban szenvedőkre és a megdicsőültekre;
miután a megváltott lelkekkel végzett, az azokat éltető szentségek és malaszt tárgyalásával fejezi be vitat- kozásait.
Pázmány ellenben a természet és az ész útmuta- tásával szilárdítja a hitet Istenben, csak a természetes hit után emelkedik az isteni kinyilatkoztatáshoz a keresztény tant erősítve az újitók tanait lecáfolva, ezután a szentírás és hagyomány védelmezésében hatol magasabbra a katholikus tanban, melynek csú- csához akkor jut, midőn egyedül a rómait bizonyítja igaz egyháznak és a pápát, az oltári szentséget, a bűnbánat szentségét, a szentek tiszteletét és a purga-
38
tóriumot, ezeket a katexochen katholikus hittétele-
ket védi. . - - . - • • . Eszerint a tárgyalás menetét egy bizonyos szem-
pontból a Disputákban esőnek a Kalauzban emelkedő- nek modhatjuk, tehát épen ellenkező irányúnak.1 - Á két munka tartalomjegyzékéből látható, hogy Bellarmin több anyagot ölelt fel a vitás kérdésekből mint Pázmány, de mégis van a Kalauzban néhány oly. rész, mely a Disputatiókban egyáltalában nincs meg. így az I. és II. könyv a Disputákból teljesen hiányzik, a III. könyv tárgyával, „az elszakadt vallá- sok igazak nem lehetnek", nem foglalkozik Bellar- min külön részben, hanem egész művén keresztül
1 A fokról-fokra eső, illetve emelkedő e s z m e m e n e t lépcsőzetes vonal, alakjában tüntethető fel, m e l y . a két munkának ellentétes irányban
•haladó vörösfonalát világosan szemlélteti: Bellarmin felülről lefelé, P á z m á n y alulról fölfélé halad a katholikus tanban.
2.
De Ecclesia, quae est in terris, in pur- g a t o r i o et in coelis.
3.
De sacramen-"
fis et gratia, de amissione et reparatio- ne gratiae.
3.
A szentírás, . h a g y o m á n y
alapjain a ró- mai az i g a z e g y h á z pápá- j a v a i , s z e n t - ségeivel."
2.
A k e r e s z t é n y h i t igaz szol- g á l a t a Isten- nek, de a z el- szakadot- t a k é nem le- h e t iga2 hit.
1. T e r m é s z e t e s ész Istenhez v e z e t , kinek a z ember szolgálattal
tartozik.
39.
elszórtan bizonyítja ezt,'Valahányszor az ujjitókat cáfolja;
a IV. könyv tárgya, „az ágostai confessio" szorosan véve nincs a Disputatiókban,. hanem Bellarminnak különálló vitairatában, melyet csak a későbbi kiadók csatoltak a Disputatiók foliánsaihoz; a helvétiai con- fessióról. szóló V. könyv sehol sincs meg Bellarmin- nál, a helvetiai confessio egyes tételeit egész művében elszórtan cáfolja azoknál a tanoknál, melyekkel ezek ellenkeznek;. a IX, könyv tárgyáról ugyanazt kell mondanunk mint a IH.-éról; a XV. könyv két első része, „az Egyház nem bálványozó és hitszegést nem tanit", szintén nincs még a Disputatiókban, sőt az utóbbi nagyrészt magyar vonatkozású, Ulászló béke- szegését tárgyalja a törökkel; ezt Pázmány „Öt szép levelé"-ből „rendelte" Kalauzába.
Bellarminus az egyetemes egyház általános szük- ségletéhez mérten nagyobb arányokban gyűjti az anyagot, Pázmány ellenben csak azt öleli fel,, ami a magyar egyházat érdekli és igy elhagy több oly tár- gyat, mely nálunk nem került szőnyegre a hitviták- bán, igy pl. a római császárság áthelyezését a pápák által, miről Bellarmin három könyvben ir. Bellarmin az Ige megtestesüléséről, az eredeti bűnről, szabad: akaratról, a pápa világi uralmáról mély és könyvekre terjedő theologiai "fejtegetést ir, Pázmány pedig ezeket alig érinti:
Pázmány dicséretére szolgál az a logikus és vi- lágos szerkesztési modor, mely nála a tárgyalt anya- got' szerves egésszé, könnyen áttekinthető beren- dezéssé csoportosítja ; már vázlatában szinte a reto- rika kivánta lendületesség és fokozódás szabályai szerint állítja be a vitára kerülő' kérdéseket, melyeket
