Tóth Péter 2006. Változásvizsgálat „A magyar nyelvjárások atlaszá”-nak kárpát- aljai kutatópontjain. Magyar Nyelvjárások 44: 105–112.
Kocsány Piroska
A közelre mutató névmás szövegalkotó szerepben
0. A mutató névmások közül az „ez” közelre mutató névmás szerepét és lehe- tőségeit a szakirodalom a deixis témakörében és a stilisztikában tárgyalja első- sorban. Kevésbé ismert e névmás szövegalkotó, kohézióteremtő szerepe. A kö- vetkezőkben erről a szerepkörről, illetve ennek néhány kérdéséről lesz szó. A vizsgálat topik helyzetben alanyként megjelenő szerkezetekre szorítkozik.
1. A legalább két mondatból álló szöveg kohézióját biztosítja a tágan értel- mezett „ismétlés”: vagyis egy, már bevezetett elemről szólva annak megismétlé- se vagy helyettesítése. Ez történhet például (a) határozott névelős ismétlésként, illetve (b) névmással, (c) rokon értelmű szóval vagy (d) fölérendelt jelentésű szóval történő helyettesítésként:
1.a. Az épület előtt feltűnt egy taxi. A taxi lassított, majd megállt.
b. Az épület előtt megállt egy taxi. Kiszállt belőle egy karcsú hölgy egy ku- tyával.
c. Az épület előtt megállt egy taxi. Az autó hátsó ülésén egy kutya foglalt helyet.
d. A taxiból kiugrott egy agár. Az állat egyenesen felém tartott.
A felsorolt esetek megengedik a mutató névmás használatát is:
2.a. Az épület előtt feltűnt egy taxi. Ez a taxi/ Ez az autó azonban nem a megszokott taxi társaság emblémáját viselte.
b. A taxiból kiugrott egy agár. Ez az állat már többször járhatott erre, mert egyenesen a kapu felé tartott.
Emellett a közvetlen (direkt) anaforikus utalásként számon tartott jelenség mellett ugyanilyen, ha nem még nagyobb súllyal esnek latba a szövegek létrejöt- tében azok az esetek, amelyekben a kohéziót nem kifejtett koreferens elemek együttállása biztosítja, hanem egymással vagy szemantikai-lexikális, vagy/és inferenciális (kognitív, következtetéses) alapon összefüggő elemek egymásra következése. Ezt a jelenséget hívja a szövegtani kutatás napjainkban közvetett (indirekt) anaforikus utalásnak (l. Monika Schwarz átfogó monográfiáját:
Indirekte Anaphern in Texten. Tübingen. Niemeyer Verlag 2000):
3.a. A taxi megállt az épület előtt. A portás széles mosollyal köszöntötte az érkező vendéget.
b. A taxiból kiugrott egy agár. A sofőr a nyomába eredt, de úgy látszott, hiába.
c. A taxiból kiugrott egy agár. A pórázt maga után vonszolva befutott a házba.
Az indirekt anafora előtt nem jelenhet meg a közelre mutató névmás. (A ko- rábbi szakirodalom éppen ezt a tulajdonságot tekintette az „implicit referencia”
próbájának, l. , Horst Isenberg: Überlegungen zur Texttheorie. In: W. Kallmeyer / W. Klein / R. Meyer-Hermann / K. Netzer / H. J. Siebert (eds): Lektürekolleg zur Textlinguistik 2. Frankfurt a. M. Athenäum Verlag. 1974: 193–212).
4.a. A taxi megállt az épület előtt. *Ez a portás széles mosollyal köszöntötte az érkező vendéget.
b. A taxiból kiugrott egy agár. *Ez a sofőr a nyomába eredt, de úgy látszott, hiába.
c. A taxiból kiugrott egy agár. *Ezt a pórázt maga után vonszolva befutott a házba.
2. A közelre mutató névmás szövegalkotó szerepét bonyolítja azonban, hogy vannak olyan kivételek, amelyekben a névmás kitétele nem választható, hanem kötelező. Már Renate Steinitz (Nominale Pro-Formen. In: W. Kallmeyer / W.
Klein / R. Meyer-Hermann / K. Netzer / H. J. Siebert (eds): Lektürekolleg zur Textlinguistik 2. Frankfurt a. M. Athenäum Verlag. 1974: 246-265) utalt az ilyen és hasonló esetekre, mint a következő, hiperonímia révén lehetséges direkt ana- fora:
5. A vízilovak sok gondot okoznak az állatkerteknek. Ezek az emlősök pár hónapos korukig roppant sérülékenyek. / *Az emlősök pár hónapos korukig roppant sérülékenyek.
A későbbi kutatás kiemeli az úgynevezett absztrakt jelentéssel bíró indirekt anaforát, amely kivételként ugyancsak megengedi, illetve megköveteli a közelre mutató névmás jelenlétét:
6. Amikor a temetési menet a temető elé ért, az egyik koporsóvivő megbotlott és ijedtében megbillentette a koporsót. A koporsó a földre zuhant, a teteje levált és a halott hirtelen feltámadt. Ez a csoda Mikszáth híres regényében a cselek- mény mozgató rugójává lett.
/ ?A csoda Mikszáth híres regényében a cselekmény mozgató rugójává lett.
Eszerint a következő probléma vár megválaszolásra: milyen okból jelenhet, illetve jelenik meg a közelre mutató névmás alanyként és topik helyzetben álló szerkezetekben, szövegkohéziót teremtő szerepben.
3. Mindenek előtt el kell választanunk egymástól a közelre mutató névmás két feltűnően eltérő szerepét: a szövegalkotó szerepet és a deiktikus szerepet. Jól szemléltetheti ezt a következő két példa:
5. A vízilovak sok gondot okoznak az állatkerteknek. Ezek az emlősök pár hónapos korukban roppant sérülékenyek.
7. a. A taxiból kiugrott egy agár és egyenesen a hall felé futott. Ez a gyerek itt mindjárt a kutya után iramodott, és épp az ajtóban csípte el.
Az 5. példában a névmás szövegalkotó funkciója érvényesül: hasonlóan a fenti 1.a.b.c.d. esetekhez a visszatérés, ismétlés vagy helyettesítés néven ismert jelenséggel állunk szemben. A 7. a. példában viszont a névmás kimutat a szö- vegből, és megváltoztatja a narráció viszonyait. A közelre mutató névmás deiktikus jelentése érvényesül, amely a nyilatkozatot helyileg és időben megköti („itt” és „most”), és ezáltal a nyilatkozót és a narrátort élesen elválasztja. Ebben a példában:
7. b. A taxiból kiugrott egy agár és egyenesen a hall felé futott. A gyerek a kutya után iramodott, és épp az ajtóban csípte el.
Magát a narrátort halljuk, a 7. a. példában viszont a narrátor közvetítésével a jelenet valamelyik résztvevőjét, aki mintegy rámutat a „kölyök”-re, és bevon bennünket, olvasókat-hallgatókat is a jelenetbe. Éppen ez az a mód, amivel töb- bek között Mikszáth is szívesen él, amikor ismerősünkké és társunkká teszi a szereplőket, például:
8. Apád említette, hogy egy albumot kapott születésnapjára a diákjaitok arc- képeivel, ugyan kérlek, fiacskám, ne restellj hazaszaladni érte, hadd mutassa meg ez a derék asszony, ki a bűnös.
4. Ahol a közelre mutató névmás szövegalkotó funkcióban (tehát mint a koreferenciális visszatérés, ismétlés, helyettesítés eleme) jelenik meg, ott kétféle jelenséggel: szabályos direkt anaforával vagy kivételnek számító indirekt anafo- rával van dolgunk (tekintve, hogy a szabályos indirekt anaforákat nem vezetheti be szövegalkotó funkciójú mutató névmás, l. a fenti 4.a.b.c. példát).
A mutató névmással bevezetett direkt anafora topik helyzetben nagyobb súlyt kap, mint a sima, névelős ismétlés. Nyilvánvaló, hogy a mutató névmás és a határozott névelő nem helyettesítheti egymás automatikusan. Az 1.a. példa mutató névmással megoldva természetellenesnek, mesterkéltnek tűnhet, a deiktikus kiemelés szükségtelen, hiszen nem hordoz releváns tartalmat (Az épü- let előtt feltűnt egy taxi. ? Ez a taxi lassított, majd megállt.) Megjelenhet viszont a mutató névmás szövegalkotó szerepben az olyan leírásokban/elbeszélésekben, amikor például a propozíció (a gondolat, a tartalom) szintjén a várttól való elté- rés miatt van szükségünk rá, hogy a koreferenciális ismétlésnek nagyobb súlyt adjunk. Ennek szemléletes igazolása a 2.a. példa (vö. a példában a tagadás –
„nem a megszokott…”– és az ellentétet kifejező kötőszó – „azonban”– szere- pét!).
Más esetekben a névmásos ismétlés megtöri a narráció folyamatát: például azzal, hogy a leíró perspektívát felváltja a szubjektív, minősítő, értékelő perspektíva. Erre példa a 2. c. szöveg is, ahol a leírást megszakítja egy szubjek- tív feltevés (Ez az állat már többször járhatott erre…).
Hasonló jelenséggel állunk szemben a következő példában, ahol az első mondat megindít egy elbeszélést, a másodikban azonban az elbeszélést értékelés váltja fel:
9. a. Tegnap végre elmentem egy nőgyógyászhoz. Ez az orvos nagyon jó be- nyomást tett rám.
Kevésbé indokolt vagy egyenesen kérdéses volna a mutató névmás megjele- nése a folyamatos leíró elbeszélésben:
9. b. Tegnap végre elmentem egy nőgyógyászhoz. ?Ez az orvos megvizsgált és mindent rendben talált. / Az orvos megvizsgált és mindent rendben talált.
5. Egyfajta perspektívaváltással magyarázhatjuk a mutató névmás megjelené- sét, illetve a névelőhasználatot a következő indirekt anaforák esetében is:
10. a. Ákos kiabált, Judit csapkodott, a gyerek szűkölve várta a folytatást, mikor kinyílt az ajtó és megjelent a nagymama, akiről mindenki úgy tudta, hogy évek óta ki se teszi a lábát a falujából. A jelenet leírhatatlan volt. / *Ez a jelenet leírhatatlan volt.
b. Ákos kiabált, Judit csapkodott, a gyerek szűkölve várta a folytatást, mikor kinyílt az ajtó és megjelent a nagymama, akiről mindenki úgy tudta, hogy évek óta ki se teszi a lábát a falujából. Ez a jelenet még évek múlva is eszébe jutott, valahányszor elment a régi ház előtt.
Az a. példában az elbeszélés időperspektívája megmarad, a b. példában vi- szont nyilvánvaló az időbeli ugrás. Ez teszi lehetővé (esetleg egyenesen kívána- tossá?) a mutató névmás megjelenését, amellyel érzékeltetjük a perspektívavál- tást és a szöveget (= a leírást) az elbeszélő szövege helyett a jelenet résztvevőjé- nek/egy további személynek (későbbi, visszatérő) gondolataiként olvassuk.
Látszólag a 10.a. példában is beszélhetnénk „értékelésről”: az állítmányt a melléknév lexikális jelentése okán tekinthetnénk minősítő, értékelő jelentésűnek („A jelenet leírhatatlan volt.”). Ez azonban itt nem jelent kilépést a narráció folyamatából, a jelenet minősítése az azt elmesélő, háttérbeli narrátor szemszö- géből történik, a narrátori szerep megmarad az elbeszélés szintjén, az idősík változatlan. Ugyanúgy, mintha ezt mondanánk:
10. c. Ákos kiabált, Judit csapkodott, a gyerek szűkölve várta a folytatást, mikor kinyílt az ajtó és megjelent a nagymama, akiről mindenki úgy tudta, hogy
évek óta ki se teszi a lábát a falujából. A hatás leírhatatlan volt. / *Ez a hatás leírhatatlan volt.
A 10.a. és 10.c. példákban a „jelenet”, illetve a „hatás” az elbeszélés folya- matában indirekt anafora, ezért a mutató névmással való bevezetésük szabályo- zottan nem lehetséges. A kivételt a b. esetben a perspektívaváltás, a narráció folyamatának megtörése magyarázhatja.
A szakirodalom felhívja a figyelmet az úgynevezett absztrakt jelentésű indi- rekt anaforákra, ezek között számos olyan esettel találkozunk, ahol a mutató névmás megjelenése kötelező (l. Monika Schwarz i. m. 129kk). Ilyen esetet mu- tatott be a fenti 6. példában a „csoda” mint absztrakt jelentésű indirekt anafora.
A szakirodalom ezen a ponton meglehetős bizonytalanságot mutat, nemcsak azért, mert eleve probléma, hogy mit értsünk „absztrakt jelentésen”, hanem azért is, mert vannak esetek, amelyeknél a mutató névmás kívánatos (illetve kötelező), de olyanok is, amelyeknél az absztrakt jelentés dacára a mutató névmás haszná- latát ki kell zárnunk (l. a fenti 10.a. és 10.c. példát). Az „absztrakt jelentésre”
vonatkozó hipotézis helyett meggondolandó az a feltevés, hogy az indirekt ana- fora abban az esetben kíván mutató névmást maga elé, ha a szöveg típusa meg- változik: az elbeszélés folyamata megtörik, az elbeszélő-leíró szöveget felváltja a szereplők szubjektív kommentárja, értékelése, összefoglalása, summázása.
Ehhez természetesen szükséges, hogy ezt a summázást vagy értékelést az indi- rekt anafora lexikális jelentése lehetővé tegye, és a szöveg egésze mint követ- keztetést megengedje. A lexikális szemantikai, a pragmatikai (= értékelés, sum- mázás) és a kognitív (= konceptuális reprezentáció és következtetés) tényezők törvényszerűen együtt hatnak. A mutató névmás használata eszerint az indirekt anaforák esetében azokhoz a nyelvi jelzésekhez sorolható, amelyek alapján elvá- lasztjuk egymástól a leíró típusú szöveget (a narrátor szövegét) és a kommentár típusú szöveget (a résztvevő szubjektum szövegét – aki adott esetben a narrátor is lehet). Ezzel hozzájárul e kétféle szövegtípus nyelvi relevanciájának megerő- sítéshez.
6. Illeszkedik ehhez a feltevéshez a közelre mutató névmás minősítő jelzői szerepe is, például ilyen helyzetben (amelyet direkt anaforának tekint a szakiro- dalom, l. Monika Schwarz,i. m. 61):
11. Tegnap találkoztam Miskával. Ez az őrült fogta magát és eladta a bala- toni telkét.
Ebben az esetben a mutató névmással kiemelt minősítés mint a nyelvi szabá- lyokon túlmutató (pragmatikai) tény indokolja az anafora formáját. (Ezt az ana- forát a szakirodalom mint implicit predikatív szerkezetet is tárgyalja, l. P. von Polenz: Deutsche Satzsemantik. Berlin, New York. De Gruyter Verlag. 1988.) Nem zárható ki az a feltevés, hogy a direkt anaforák között kivételnek számító 5.
példát is hasonló megközelítéssel magyarázhatjuk.
A korábbi anafora kutatás a szemantikai viszonyokból kiindulva a hiperoní- mia vagy bennefoglalás esetét látta mind abban a lehetséges helyettesítésben, amit az 1. példa képvisel („egy agár Æ az állat”), mind abban, amit az 5. példá- ban olvasunk („vízilovak Æ ezek az emlősök”). A mutató névmás jelenlétének magyarázatát a szemantikai jegyekben keresték: az „állat” nem ad hozzá jelen- tős új szemantikai jegyeket az „agár” jelentéshez, viszont az „emlős” jelentése nem tekinthető pusztán hiperonímiának, hanem azon túl számos további szeman- tikai jegyet is kiemel (hasonlóan l. Renate Steinitz: i. m. 254kk.) Mondhatnánk tehát, hogy ez utóbbi esetben egyúttal bizonyos értelemben „minősítéssel” van dolgunk.
Vessük össze a következő lehetőségeket, illetve példákat:
12. a. A struccok viselkedése zárt területen számos kérdést vet fel. Ezek a nagytestű, furcsa járású madarak / A nagytestű, furcsa járású ma- darak nem egyszer meg is támadják gondozójukat.
b. A területet néhány jellegzetes huszadik századi épület zárja le. Ezek a furán egymás mellé rendelt, többfunkciós betoncsodák / A furán egymás mellé rendelt, többfunkciós betoncsodák a tenger felől szemlélve megkapó látványt nyújtanak.
c. A tenger is, a tavak is vízből vannak. Ez a vegyület / *A vegyület oxi- génből és hidrogénből áll. Emellett különféle ásványi anyagokat tar- talmaz.
5. A vízilovak sok gondot okoznak az álltakerteknek. Ezek az emlősök / * Az emlősök pár hónapos korukig roppant érzékenyek.
A példák azt szemléltetik, hogy a részletesebb, több tulajdonságot tartalmazó anaforikus helyettesítés önmagában nem teszi kötelezővé a mutató névmást (l.
12.a.b. példa). Indokoltnak tűnik az a feltevés, hogy az anaforának a szövegben adott relevanciája a meghatározó. A 12. c. és az 5. példa egyaránt azt látszik szemléltetni, hogy ha a tárgyi jelentését tekintve fölérendelt jelentésű szó az adott közegben váratlan, új minősítést képvisel (= nem „releváns”), akkor ezt a
„minősítést” a mutató névmásnak kell biztosítania.
Összefoglalás. A fentiek alapján a közelre mutató névmás topik helyzetben alanyként megjelenő szerkezetekben akkor tölt be a szövegben kohézióteremtő szerepet, ha az elbeszélés folyamatában perspektívaváltás következik be. A perspektívaváltás jelentheti, hogy az elbeszélő (a narrátor) kilép az elbeszélés folyamatából és kommentálja, minősíti, értékeli annak a névmással bevezetett vonatkozását vagy résztvevőjét, illetve összefoglalja, summázza a történteket.
Ezzel együtt az elbeszélő ki is léphet az elbeszélés idősíkjából, és más idősíkba helyeződhet a mondandó. A direkt anaforák esetében a közelre mutató névmás használatát emellett a propozíciónak a várttól való eltérése is indokolhatja.
Kitekintés. A közelre mutató névmás szövegalkotó szerepének vizsgálata fontos lehet mind a szövegtipológia, mind a lexikon számára. Használata igazol- ni látszik bizonyos szövegtípusok nyelvi megalapozottságát, így az „elbeszélés”, illetve a „kommentár” kettősségét. A hiperonímia (bennefoglalás) kapcsán pedig felvethetjük a direkt anaforaként törvényszerű lexikális egységek (egy kutya Æ az állat) egyfajta „grammatikalizációjának” kérdését.
Kornyáné Szoboszlay Ágnes
A hegy és az út szerepe Kós Károly Varju nemzetségében
Kós Károly Varju nemzetségéről a Stíluskutató csoportban írt dolgozatomat azzal fejeztem be, hogy „Kós Károly a Trianon után még alig ocsúdó politikai helyzetben tollat ragadott, hogy a bolond Varjuk példázatán elmondja a hűség
»balladáját«” (Nyelvi-stilisztikai megjegyzések Kós Károlyról és a Varju nem- zetség-ről1. In: Stilisztika és gyakorlat. Szerk. Szathmári István. Nemzeti Tan- könyvkiadó, Budapest. 194–213). Megható átéléssel idézi a szerző a mű keletke- zésekor tapasztalható közhangulatot az előszóban: „Született ez az írás akkor, amikor körülöttünk furcsán-hirtelen megfordult a világ és mi alul maradtunk.
Amikor az élő magyar hang erősen meghalkult és sokan és sokat jártuk a teme- tőket, hogy a régen elporladtakat idézzük és beszélgessünk az örökké-némákkal.
Amikor befogtuk a fülünket, hogy ne halljuk az új beszédet, amikor behunytuk a szemünket, hogy ne lássa meg az új világ a benne égő könnyeket, amikor szoro- san bezártuk a szájunkat, nehogy megtudja valaki is, hogy a lelkünk ott belül halálos-keservesen sirat.
Akkor született ez az írás.
Nem regény, nem is történelem. Nem kitalálás, de nem is valóság. Csak né- hány szál virág abból a nagy cinteremből, amit Kalotaszegnek ösmer ezer esz- tendeje Erdélyország” (in: Kiáltó szó – Kós Károly emlékezete. Nap Kiadó, 2005. 71).
A stíluskutató csoportbeli dolgozatomban azt írtam forrásmegjelölés nélkül, hogy „A húszas években az irodalmi kritika nem fogadta lelkesedéssel Kós Ká- roly művét, mert nem tudott mit kezdeni az olyan »történelmi« regénnyel, amelynek középpontjában nem történelmi személyiségek állnak” (i. h. 199).
1 A továbbiakban a Varju nemzetség oldalszámai a következő kiadásra vonatkoznak: Kós Károly, Hármaskönyv – Szépírás, publicisztika, grafika. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969. A mű a
