A világváros problémája

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ

937

vállalatai által épített lakások 64 száza- lékánál nagyipari módszereket alkal—

maztak, ez az összes lakásépítkezések

22 százaléka.

A nyugat—európai országok közül Franciaországban fokozódott leginkább

az előregyártott betonelemek alkalma—

zása. Nagy előregyártott betonelemek szállítását 50 kilométerig tartják gazda—

ságosnak, ugyanolyan méretű üreges téglapanelekét 150 kilométerig. Szabvá—

nyosították a helyszínen készülő mono- lit betonok zsaluzatát, Svédországban nagy betonelemek alkalmazása terén két

rendszert fejlesztettek ki, az első 1,5

tonnás elemeket épít be derrick daru—

val, a másik portáldaru segítségével 12 tonnás egységeket helyez el. Anglia. már

közvetlenül a háború után megkezdte a

nem hagyományos módszerek alkalma- zását. Később azonban részben visszatért a hagyományos módszerekre. Sok csa—

ládi házat építenek ugyanis kis telke- ken szétszórva. Ezek természetének job—

ban megfelel a hagyományos építési

módszer. Finnországban főleg a szak—

munkáshiány miatt tértek át a nem hagyományos módszerekre. Jelenleg már előregyártott betonelemeket is készíte—

nek 10 állandó üzemben. A Német De- mokratikus Köztársaságban és Svájc—

ban a szakmunkás—hiány is közrejátszik az előregyártó módszerek alkalmazásá—

nál.

A legtöbb európai országban nagyban racionalizálják a házépítési műveleteket;

mind a lakások, mind az egyes elemek típusainak számát csökkentik, szabvá—

nyosítanak. Magyarországon 1965—re a

lakóház— és kommunális építkezések két-

harmada előreláthatóan típustervek alap—

ján fog épülni. A típustervek szerint épült lakások aránya állandóan növek-

szik; 1959—ben 32 százalék volt, az 1962—

ben megindult lakásépítkezéseknek pe—

dig 60 százaléka. Lengyelországban ka—

talógus készült, amely tartalmazza az összes típustervet és a szabványosított

előregyártott elemet. Ukrajnában 1961—

ben az állami lakásoknak már 95 szá—

zaléka, a középületeknek 75 százaléka

típustervek után készült. Nyugat—Euró—

pában az építőipar és a piac eltérő hely—

zetéből adódóan mások a körülmények,

az állami építkezésekne'l azonban itt is megkívánnak bizonyos fokú szabványo—

sítási; és tipizálást. Belgiumban ennek

előmozdítására bizottságot állítottak fel,

Dániában tervező iroda létesült. Finnor- szágban a skandináv államokkal együtt- működve szabványosították a szakmai előírásokat és a szerződéseket. Hollan- diában munkacsoport foglalkozik a kér—

déssel. Angliában a Brit Építészek Egye—

sületében folyik ilyen célú munka.

A legtöbb nyugat—európai országban

nincs statisztika a gépesítés fokáról. A

szocialista országokban viszont rendsze-

resen gyűjtenek be adatokat a fonto-

sabb géppel végzett munkákról. Magyar-

országon például 1958—1961 között a

gépesítés 25 százalékkal nőtt. 1961 vé—

gén az állami építőipar több mint 57000 géppel rendelkezett. ami megközelítően

500000 lóerőt jelentett, munkásonként

3,2 lóerőt. Lengyelországban is folyta—

tódott az építési műveletek gépesítése.

Igyekeznek a befejező munkákat is gé- pesíteni. Ukrajnában a teljes gépesítésre és automatizálásra törekszenek bizonyos

műveleteknél, mint például a kotrásnál, szállításnál, rakodásnál stb. Csehszlová-

kiában habarcsot és betont egyre inkább automatizált központi telepeken készí—

tenek. Gépesítik a kéziszerszámok egy részét is. Dániában az emelést és a szál- lítást, továbbá a betonelemek szerelését gépesítik főleg. A legtöbb építő vállalat—

nak saját gépparkja van, de gépkölcsön—

ző Vállalat is működik. Finnországban a

helyszíni gépköltség az összes költség—

nek 2,5—4 százaléka. 1962-ben több mint 250 toronydarut alkalmaztak. Ha- sonló irányzat figyelhető meg Svédor—

szágban is. Itt a toronydaruk száma 1962—ben 1200-ra emelkedett. Angliában a nagyobb gépek mellett erősen elter-

jedtek a gépi szerszámok, géplapátok

stb.

Az építőiparban foglalkoztatottak mű—

szaki kiképzésére vonatkozóan csak né—

hány európai ország szolgáltatott adato—

kat.

Külön meg kell említeni a tanulmány

függeléket, amely a szokásos táblázato-

kon kívül bemutatja a szocialista orszá—

gok távlatimlakásépítési terveit és ábrá—

kon, grafikonokon feltüntetni az országok laksűrűségét, a lakások felszereltségét, a szobák száma szerinti megoszlását, to—

vábbá több nyugati ország építőipari ár- indexét is, összesen és anyagának—bérek bontásban.

(Ism.: Szentes Vidor)

A VILÁGVÁROS PROBLÉMÁJA

(Zum Problem der Weltstadt.) Berlin, 1959.

De Gruyter 202 p.

A világvárosokat a világvárosi jelle- get meghatározó tényezők szempontjá—

ból ez ideig alaposabban még nem Vizs—

gáltá'k. A könyv érdeme, hogy a világ—

városi ismérvek alapján nemcsak a ví—

938

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

lágvárossá emelkedés problémáját tár- gyalja, hanem ennek keretében világ-

városi típusok meghatározását is meg—

kísérli.

A könyv különböző szerzőktől szár—

mazó kilenc tanulmányt tartalmaz. A be- vezető tanulmányt a könyv szerkesztője,

Joachim H. Schultze írta ,,Die Welt- stadt als Objekt geographischer For- schung" (A világváros, mint a földrajzi

kutatás tárgya) cimen, amely a világ—

város ismertetőjegyeit elméletileg fog—

lalja össze. A műben közzétett világ;

városokról szóló tanulmányok nem az elmélet kifejtésére törekszenek ——_— bár a

világvárosról szóló elvi megállapitásaik

szintén hasznosak —, hanem egy—egy világváros példáján keresztül gyakorla- tilag mutatják be a világváros lényegét

kidomborító tényezőket,

Berlin, Párizs, Róma, Stockholm, Fok—

város, Chicago, Tokió, Calcutta és Buenos Aires világvárosok településíöld-

rajzi leírását nyújtják a tanulmányok,

de mint azt a mű bevezetője említi, föl- dünkön ezeken kívül még, számos vi—

lágváros található. így a világvárosok közé sorolható többek között például Moszkva, Peking, Sanghaj, London, Bombay, Kairo, New York, Philadelphia,

Washington, San Francisco-Oakland,

Los Angeles, Mexikó, Rio de Janeiro és

Sáo Paulo is.

Az elvi következtetések a világváros

ismérveivel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy egy nagyváros (esetleg egy

millión felüli) népességszáma önmagá- ban még nem jelzi világvárosi jellegét.

A világvárosi jelleg megállapítására irá- nyuló vizsgálatoknak feltétlenül ki kell terjedniük a forgalmi helyzet ismerteté—

sére, a nemzetközi útvonalak összetalál—

kozásának felmérésére, az építési—funk- cionális struktúra értékelésére, sőt a vi—

lágvároson belül a világvárosi funkció—

kat mutató városrészek alapos tanulmá—

nyozására is. Itt jut fontos szerep annak, hogy a vizsgálatokat végző kutatók

számba vegyék azokat az intézménye- ket, amelyek nemzetközi, politikai és

gazdasági feladatokat látnak el.

Az említetteken kívül azonban a ví-

lágvárost még számos oldaláról vizsgá—

lat tárgyává kell tenni. Ha csak a Pá—

rizsról szóló tanulmányt ragadjuk ki példaképpen —— és e rövid ismertetés keretében többel nem is foglalkozha—

tunk -— már ebből is kitűnik, hogy a világvárosi jegyek kutatásával foglal- kozók miben látják a világváros lénye-

gét. A Párizst mint világvárost bemu—

tató tanulmány ——- amelynek szerzője

Pierre George professzor — jól érzékel—

teti azokat a jelenségeket, amelyek a

világvárost a nagyvárosok sorából a

többi nagyváros fölé emelik.

, A Párizsról szóló tanulmány a népes—

ségszáli és a Párizs várost körülvevő agglomerációból indul ki. Párizs igazga—

tási határai csaknem egy évszázad óta nem változtak, ezért számottevő különb——

ség áll fenn ,,Párizs város" népessége és a teljes párizsi területtömörülés népes—- ségének alakulása között. A szoros érte- lembe vett ,,Párizs város" tulajdonkép—

pen az a városi terület, amelyre a város tanácsának illetékessége kiterjed. Az 1954. évi népszámlálás szerint ezen a területen 2850 000 fő élt. Ha Párizsról- beszélünk, akkor általában a várost öve——

ző agglomerációt is a városhoz számít—

juk. Az agglomeráció 217 községet ölel fel. Ezek a községek közigazgatási : jogi, értelemben Párizstól különálló területi egységek, életmegnyilvánulásukban azon—

ban visszatükröződik a sajátságos váro- sias életfolyamat. Ezt a körülményt fi—

gyelembe véve Nagy—Párizs az említett, népszámlálás alapján 6 436 000 lakost fog—

lal magában. A párizsi agglomeráció határvonalának kijelölését az Állami Statisztikai és Gazdaságkutató Intézet (INSEE) a közigazgatási hatóságokkal és várostervező hivatalokkal egyetértés- ben végezte el.

Egyébként Párizs területi tömörülése a világ nagy népességtömörülései között lakosságszámának nagysága alapján a negyedik helyen áll; New York, London és Tokió-Yokohama kettős város után

következik.

A tanulmány a továbbiakban röviden

a történelembe is visszanyúlva jellemzi

Párizs kialakulását, és rámutat arra,

hogy a város fejlődése mindenkor szoros kapcsolatban állt a franciaországi poli—

tikai és közigazgatási központosításra irányuló törekvésekkel. A francia fővá—

ros előnyös természeti földrajzi helyze—

tét a történelem folyamán kialakult út—

hálózat egyre jobban kidomborította. 9 rendkivül sűrű franciaországi vasútháló—

zat pedig azt az előnyt biztosította Párizs számára, hogy a nemzetközi forgalom Párizson mint fő vasúti csomóponton

keresztül bonyolódjék le. Forgalmi szem—

pontból nagyon fontos szerepet játszik, hogy Párizs a nagy repülőutak állomás—

helye is. Párizs a nemzetközi légiforga—

lomban a rendszerinti útmegszakítás helye az Atlanti Óceánon keresztül, a Közép- és Kelet—Európa irányába, a Tá—

vol—Keletre, az Ausztráliába és Afrikába

való utazás esetén. Párizsban minden

nagy nemzetközi légiforgalmi szervezet

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

tart fenn végállomást vagy közbeeső repülőállomást.

A továbbiakban szerző rámutat arra, hogy Párizs világváros jellegét megha- tározza az is, hogy számos nemzetközi szervezet székhelye, a nemzetközi talál—- 'kozók központja és a nemzetközi kon—

ferenciák szintere. Párizs nemcsak poli—

tikai értelemben nemzetközi főváros, ha—

nem kiemelkedő nemzetközi pénzügyi és

kereskedelmi szerepköre is van.

A város mindenkor a technikai újdon—

ságok és a francia ipari termékek állan- dó kiállításának székhelye is. Az inten- zív kereskedelmi tevékenység Párizsban az emberek és áruk állandó áramlását idézi elő. Több mint 600000 személy—

gépkocsi, 200000 tehergépkocsi fut Nagy—

Párizs területén. A szobabérlők száma a turistaszállodákban évente mintegy

10 millió.

Párizs kereskedelmi funkciója jelen—

tősebb, mint az ipari (Párizs a francia ipar összességének piaca). Az iparban a

divatcikkek (kozmetikai cikkek) gyártá-

sával emelkedik ki, de jelentős gép- kocsigyártása és fémipara is. Vegy— és élelm—iszeripara főleg az utóbbi időben állami és nemzetközi forgalom létreho—

zására törekszik. A könyvkiadás és nyomdaipara harmonikusan illeszkedik

be gazdasági és politikai funkciói, vala-

mint kulturális feladatai közé.

Párizs a legjelentősebb francia kultúr—

centrum: oktatási, művészeti intézmé—-

nyei és fennmaradt művészeti emlékei

alapján a világ nagy egyetemi és mű—

vészvárosainak egyike.

A párizsi egyetemet több mint 40 or—

szágból keresik fel a hallgatók, közöttük különösen az afrikaiak találhatók meg nagy számban (az egyetemi hallgatók száma 70000 fő).

Végezetül a tanulmány Párizs területi tagoltságát és a hozzácsatlakozó agglo—

merációt mutatja be részletesen: a belső beépítettséget, az elővárosok csoportjait

és differenciáltságát jellemzi. Rámutat a

lakóterületek és munkahelyek területi

eloszlására, a közöttük fennálló kapcso—

latokra, továbbá a munka- és lakóhely közötti inga—vándormozgalom méreteire is.

A könyv statisztikai adatokra felépí- tett Vizsgálati módszerével hasznos szem—

pontokat nyújt a településstatisztika és

mindazok számára, akik a települések életkörülményeivel foglalkoznak,

(Ism. : Orlicsek József)

*

939

KÉRIHUEL, A.:

Az ÚJ LAKÁSOKKAL KAPCSOLATOS ' REPREZENTATIV MEGFIGYELÉS EREDMÉNYEI

FRANCIAORSZÁGBAN

(Résultats d'une enguéte par sonclage sur

les logements neufs.) — Etudes Statistiaues.

1963. 3. sz. 173—187. p.

Az új lakásoknak és lakóiknak meg—

ismerése céljából az Állami Statisztikai

és Gazdaságkutató Intézet (Institut Na—

tional de la Statistigue et des Études Économigues) 1962 szeptemberében az Épitésügyi Minisztériummal együttmű—

ködve reprezentatív felvételt hajtott

végre. A felvétel a 20 OOO—nél több la—

kosú tömörülésekben 1958. január és 1960. szeptember között befejezett, ösz—

szesen 590000 új lakásra terjedt ki, melyek közül véletlenszerű kiválasztás—

sal 6133 lakást jelöltek ki és ezekről 5562 használható választ kaptak. A cikk

beszámol e felvétel eredményeiről.

Az új lakások nagyságának jellemzői—

ről szólva az új lakások helyiségeinek számát és azok alapterületét ismerteti.

Az új lakások felszereltségét tárgyaló

fejezetben a fürdőszobával és melegvíz

ellátással, a fűtési berendezések és azok—

hoz felhasznált tüzelőanyag fajával, va—

lamint az új házakhoz tartozó gépkocsi parkoló létesítményekkel foglalkozik.

Az új lakások lakóival foglalkozó fe—

jezet a lakásokat a családfők kormeg- oszlása, foglalkozása, a családi jövede- lem nagysága, a lakáshasználat jogcíme, továbbá a családfő munkahelyének el—

éréséhez szükséges idő tartama szerint osztályozza. Ez a fejezet ismerteti a kü- lönböző nagyságú lakások laksűrűségét;

ebből a szempontból —— eléggé önkényes módon — 5 laksűrűségí kategóriát állít

fel: túlzsúfolt, tűrhetően zsúfolt, normá—

lis laksűrűségű (lakóhelyise'genként 1 lakó), mérsékelten ritkán lakott, nagyon ritkán lakott osztályokba sorolja a laká—

sokat, és azt az érdekes megállapítást közli, hogy a fiatal családfők között ta—

lálható viszonylag a legtöbb túlzsúfolt lakású, A következő fejezet a háztartá—

sokban a lakásról alkotott Véleményt is—

merteti, az esetleges elégedetlenség 10—

féle oka szerint részletezve. Itt is érde—

kes megállapításra jutottak, ti, arra, hogy a lakókat nem annyira a lakó—

helyiségek száma, mint azok nagysága

érdekli. Az elégedetlenség esetei között

vizsgálták a következő okok előfordul—á—

sának gyakoriságát: a helyiségek kis száma, kis területe, a lakások rossz be- osztása, befejezetlensége, hibás kivitele, sötétséee, túl világossága, túl fűtöttsége, rossz fűtése, rossz hangszigetelése.