M a g y a r o k !
Kedve« Rar&taiin!
Nehéz órákban szólok hozzátok. Egyes ellenforradalmi erők kihasználva ifjúságunk cs lakosságunk békés tün
tetését, fegyverrel törtek középületeink, valamint a rend helyreállításáért harcoló honvédségünk és rendőrsé
günk ellen.
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének a Politikai Bizottság átalakításáról és a Központi Veze
tőség üléséről szóló határozatait, valamint Nagy Imre elvtársnak a Minisztertanács elnökének történő meg
választása hatalmas lökést adnak a demokrácia kiter
jesztésére, az 1953-as júniusi program megvalósítása, a népgazdaság felemelése ügyének.
Ennek betartásához azonban békességre, rendre, nyu
galomra és nyugalmas alkotó munkára van szükség.
Ezért felszólítok mindenkit, aki az ellenforradalmi fel
kelők közé keveredett, hogy élve a kormány által biz
tosított lehetőséggel, tegye le a fegyvert, hagyja abba ezt a harcot, amely csak a testvér-vér ömlésével és szeretteinek szenvedésével és fájdalmával jár.
Munkások, parasztok, értelmiségiek, menjünk együtt valamennyien, akik szeretjük hazánkat és népünket, a széleskörű és tömegcselekvésnek jegyében megvaló
suló demokrácia és a magyar nemzeti felemelkedés
utján. •
D O B I I S T V Á N ,
az Elnöki Tanács elnöke.B ác s-K lsk u n m eg y ei N yom da V., 1956 3603