Tanácsköztársaság megvalósulásáért kommunistaként harcolt, majd a bukás után Prónay Pál szolgálatába állt. Sü- kösd nem a napló eseménysorát, ha- nem a két főhőst kölcsönzi csak, a két rendkívüli személyt, két érzelmi, illet- ve világnézeti pozíciót, két határhely- zetet: Prónayban a hatalmát, Vancsurá- ban a kiszolgáltatottságot. A regénybe sűrített dráma hibátlan színpadi mű, va- lódi kamaradráma. Vancsurát a létbi- zonytalanság nemcsak jelképes, de va- lóságos csatornákba kényszeríti. Már csatornakotróként sem egzisztálhatott a besúgók miatt, fiatal házas, megfontolás után lesz áruló, kínálja föl szolgála- tait és tapasztalatait a „győztes"-nek.
Volt elvtársait, valamint az osztrákok- nál menedékjogot élvező Kun Bélát és társait kell kézre kerítenie, és feleségén osztoznia a különítmény tisztjeivel. Ki- szolgáltatottsága infernális. Amikor fe- leségét rajtakapja, a fiatalasszony föl- akasztja magát; áldozatát férje boldo- gulása és a Prónay szorításából remélt szabadulásukért hozta — egészen hiá- ba. Prónay Itáliát ígérte nekik és a szabadságot, ha az emigránsokat elfog- ják. Kun és társai elmenekültek a ma- lomból, Prónaynak is menekülnie kell az osztrák fogdmegek elől. Vancsurát néhány golyólövéssel teríti le a haza- útban.
Ki a gyilkos, és ki az áldozat? Hol kezdődik az ellehetetlenülés procedú- rája, s meddig ura sorsának, aki a ha- talmon belül, és ura-e egyáltalán, aki a társadalmon kívül áll. Vancsura elő- élete a gyanútlan tisztesség jegyében zajlott. Étkezni és lakni viszont kell, mindkettő alapkövetelménye a létnek.
Meddig ura sorsának a gyanútlan, aki már maga se tudja, van-e eszmény, amelyre fölteheti életét. Vancsura élet- rajza (a szerző prózai „diplomamunká- ja" lehetne, ha elsőkönyves volna) b r u - tális, de hibátlan választ ad a kérdésre.
Az értelmetlenné degradált élet szük- ségszerű zárását. Vancsura erkölcsi ha- lála a körülmények ismeretében nem bizonyítható, fizikai halála viszont nem fölemelő, de megnyugtató érvényű.
Nincs terünk a két remek elbeszélés és a hibátlan tényregény tartalmi is- mertetésére, esztétikai kvalitásainak elemzésére. Sajnálatos, hogy a kötetből hiányzik a Kortárs-ból ismert Holto- miglan holtáiglan c. nagy elbeszélés. A kívülálló továbblépés. Sükösd úgy te- remtette meg vele a tényregényt, hogy a realista ábrázolásmódot nem áldozta föl egy korszerűnek vélt szürrealista- expresszionista, ide-oda taszigált idő- rend káprázatának. Aki nemcsak sztorit olvas (bár a két elbeszélés és a regény annak is elsőrendű), az szinte mondat- ról mondatra regisztrálhatja, mennyire nem él a közkézen forgó mesterségbeli fogásokkal; mondandója, alapállásának pozíciója annyira korszerű, hogy nem szorul formai újításokra. Könyve a leg- holnapibb értelemben is közérdekű, te- hát megengedheti magának, hogy ért- hető magyar nyelven illeszkedjék leg- jobb realista prózánk vonalába. Mon- datszerkezetei villognak, nagy teherbí- rású dialógusai feszesek, hősei a szu- verenitásig öntörvényűek; szerkesztés- módja, lélektani és korismerete mai prózánk reprezentánsai közé emeli.
(Szépirodalmi Könyvkiadó 1968.) SOLYMOS IDA
F E J E S E N D R E : J Ó E S T É T N Y Á R , J Ó E S T É T S Z E R E L E M
A legtöbb regénynél, kisregénynél már az első egynéhány oldal elolvasá- sa után csalhatatlanul rá lehet hango- lódni arra a szellemi élményre, amit a mű nyújtani fog, ösztönösen meg lehet érezni, találni azt a stabil benyomást, amit végül is a könyv szerez majd. A Jó estét nyár, jó estét szerelem nem tartozik ezek közé. Ahogy fogynak az oldalak, úgy alaikul ki róla — egyre változva — a vélemények egész skálá- ja. Mindez természetesen önmagában semmiféle értékelési szempont nem le- het. Az viszont már értékmérő is, hogy Fejes Endre művénél ez a skála hatá- rozott tendenciával felülről lefelé ha- lad.
Kezdetben megkap a rendkívül film- szerű képalkotás, a nyelvnek, a stílus- nak olyan optikai érzékletessége, ami- vel ritkán találkozni az irodalomban.
Kevés könyv van, ahol ennyire lehet látni, amit leírnak benne. Az emberi külső és a tárgyi környezet jegyeinek, jelenségeinek látszólag ad hoc felso- rolása, véletlenszerűnek ható, ám min- dig lényegre törő exponálása, mozdu- latok, párbeszédek tömör megjelenité- se; egyszóval kiváló képi és drámai atmoszférateremtő erő jellemzi ezt a stílust.
Számunkra most nem lényeges, hogy a mű filmnovella-e inkább, vagy kisregény. Ez az optikus stílus attól 366
függetlenül is erénye, hogy szubjek- tíve a megfilmesítés szándékával író- dott-e, vagy nem, ill. objektíve készül-e belőle film, vagy sem. Mint par excellence irodalmi mű is helytáll ön- magáért ilyen értelemben, sőt kiváló példája annak, hogy a széppróza áb- rázoló eszközeinek készlettára hogyan és mennyiben gazdagodhat más művé- szeti' ágak hatásának befogadásával.
(Ezzel természetesen egyáltalán nem e stílus normává emelése a célunk, pusz- t á n mint egy, még sok hasznosat adó érintkezésre, hatásátvételre utaltunk.)
A formai, ábrázolásbeli szépségeken túl témájával is felfokozott érdeklő- dést kelt kezdetben a könyv. Úgy tű- nik ugyanis, hogy napjaink egyik fel- tűnő (bár korántsem általános érvé- nyű) jelenségkomplexumának: a kül- földimádatnak, a milliomosherceg-vá- rásnak, a jó — mert sok dollárral bíró
— partiszerzésnek, a nálunk is meg- levő úrhatnámság, előkelőségkul- tusz egyfajta változatának mélyenszán- tó írói ábrázolását kapjuk majd. Olyan változatának, amelyben a múlt egyes hagyományai és a jelen problémái egyaránt szerepet játszanak. Ahogy la- pozunk tovább a könyvben, úgy csap- pan a reményünk, s erősödik a felis- merés, hogy az író a kisebb ellenállás útját választja. Jobbára a téma fel- színén marad, elsősorban a cselekmény érdekességére, izgalmasságára kon- centrál. Az egymást követő szerelmi kalandok sora így előbb az érdeklődés fokozatos alábbszállását, majd végül, a könyv elolvasása után némi csalódott- ság érzését váltja ki.
A Jó estét nyár, jó estét szerelem nem éri el Fejes legjobb írásainak szintjét, pedig potenciálisan a remek- mű ígéretét hordozza. A téma több nagy, igazi tehetséget igénylő lehető- séget kínált (s e tehetséget Fejes End- rénél megkérdőjelezni tudatlanság, vagy rosszindulat volna): a már emlí- tett külföldimádat stb. pszichológiai és szociális motiválását adni a nősze- replőknél, a görög diplomatát játszó fiatalember elhatározásának lélekrajzi- társadalmi vonatkozásait, mélyebben felevő rugóit megmutatni, ill. mindkét oldalt együttesen hozni a műben, hi- szen elválaszthatatlanul össze is tar- toznak.
A könyvnek nem sikerül maradék- talanul kiaknázni e lehetőségeket. Van- nak ugyan olyan mozzanatai, melyek
sejtetik az erre irányuló szándékot: pl.
a fiatalember nyomorúságos albérleté- nek, vagy az egyes nőszereplők múlt- jának, életkörülményeinek felvillantá- sa. Ez azonban kevés. A történet vé- kony szállal kötődik a társadalom éle- téhez, pontosabban ezek a szálak nem hatolnak elég mélyre. A lélekrajz szintén nem elég erőteljes, pedig a té- ma művészi kibontása egyenesen igényli ezt, nélküle a szimpla esemény- sor felé tolódik a tartalom.
Itt van pl, a főhős, Edman Viktor alakja. Fejes Endre ábrázolásában — éppen azért, mert a lélektani-szociális motiválás nem kielégítő — kissé kü- lönc szélhámos ő, majd végül gyilkos.' Holott igen fontoís társadalmi, morális probléma megtestesítője lehetett volna!
Annál is inkább, mert helyzeténél, kö- rülményeinél fogva messze esik a kis- polgárságtól: munkásfiú, méghozzá né- hány olyan adottsággal, aminek becsü- letes hasznosításával jó értelemben vett tisztes karriert is befuthatna. Az író olyan értelemben differenciáltan állítja elénk, hogy rokon- és ellenszem ves vonásainak együttesében mutatja meg. Egy sor igen pozitív tulajdonsá- ga van: kötelességtudó és jó munkás, nagy az akaratereje, szorgalmas, ki- váló fantáziája van, esetenként na- gyon jószívű, önzetlen (pl. orvos-jele- net). Ennyi jó tulajdonság mellett is jóvátehetetlenül félresiklik az élete.
Ennek puszta tényét megrajzolja a könyv, a lényegesebbet azonban — pe- dig ez lett volna a rangos írói neki- gyürkőzés —, a miértet megválaszolat- lanul hagyja. Azt a miértet, amit Há- betlerék esetében kiválóan érzékelte»
tett-megjelenített.
E lényegesnek mondható fogyatékos- ságok mellett hiába hát a sok szép formai megoldás (a már említett stí- lussziépségekan kívül pl. a visszatérő motívumok — az „ernyős lámpa bá- gyadt fényében" tanuló fiú, a közértes lányokkal való beszélgetések — és az előre utaló motívum, a borotvás gyil- kosság jól elhelyezett sorozata), mind- ez legfeljebb csökkenti, de nem ellen- súlyozhatja a koncepció gyengeségeit.
S ezek végül azt az összbenyomást eredményezik, hogy Fejes Endrétől va- lami mást, jobbat, mélyebbet, az írói tehetséget próbára tevőbb vállalkozást vártunk. Reméljük, nem is kell sokáig várni rá. (Magvető Könyvkiadó 1969.)
VÖRÖS LÁSZLÖ
367
