Revizionizmus és osztályárulás

D r . S Z O K O D I J Ó Z S EF tanszékvezető docens:

REVIZIONIZMUS ÉS OSZTÁLYÁRULÁS ¹

„Marxista csak az, a'ki az osztályharc elismerését kiterjeszti a proletárdikta- túra elismeréséig." (Lenin)

I.

Marx és Engels, a tudományos szocializmus megalkotói ki mut at ták és bebizonyították, hogy az emberi társadalom objektív törvények alap- ján fejlődik, hogv az emberiség története n e m más, mint az objektív társadalmi törvények történelmi kibontakozása és érvényesülése. A tu - dományos szocializmus azonban nem csupán magyarázatot adott, nem csak magyarázta az emberiség történetét, h ane m — ami e tan lényegét jelenti — elméletet, fegyvert alkotott a megmagyarázott, de a kizsák- mányolt tömegek által tudomásul nem vett történelmi valóság megvál- toztatására. Marx és Engels bebizonyította, hogy egyrészt a társadalmi törvények megismerhetők, s másrészt, hogy e törvények hordozói az osztály társadalomban az osztályok. — egymáshoz való kölcsönös viszo- ny uk alapján.

A törvények felismerése lehetővé tette, hogy az emberiség megsza- baduljon azoktól a társadalmi béklyóktól, amelyek addig mint egy „fel- sőbb akarat " földi eszközei ta rtot ták kényszerű alázatban a világ szám- kivetettjeit, a kizsákmányoltakat. Marx és Engels amikor fe lt árt ák a társadalom fejlődésének objektív törvényeit, egyben azt is meg mu t at - ták, hogy a kapitalista társadalomban a proletáriátus az az osztály, amely a fejlődés haladó, progresszív oldalát képviseli és mint ilyen osz- tálynak az a történelmi elhivatottsága, hogy önmagát gazdasági és po- litikai hatalommá téve, felemelje az egész emberiséget a társadalmi életforma legmagasabb szintjére, megvalósítsa a szocializmust. Ez az osztályharc, a forradalom, a prole tárdiktatúra ú t j án érhető el. A tudo- mányos szocializmus tehát elvet minden olyan elképzelést, amely az emberiség „megváltását" valami egyetemes erkölcsi- és szellemi meg- újhodástól teszi függővé, vagy a társadalom uralkodó rétegeinek vala- miféle jótékonysági, vagy önmagát önként feláldozó akciójától v á r ja a társadalmi boldogság megvalósulását. A tudományos szocializmus csak egy uta t ismer és ismerhet el, a társadalmi törvények objektív ér-

.315

vényesülésének és az osztályharcnak az ú t j át. Ez pedig a szocializmus megvalósításának f o r r ad al m i ú t j a. A szocializmus győzelmének alapve- tő kritériuma, a volt uralkodó osztályok politikai h at al má nak megdön- tése és gazdasági kisajátítása, s a hatalomnak a proletáriátus kezében való összpontosítása, — a proletárdiktatúra.

A szocializmus ellenségei a proletáriátus lefegyverzése céljából és ö nmag uk meg nyu gt at ására is azt állítják, hogy a marxizmus egy korcs tá rsadal mi elmélet, az emberi szellem tört énetének vad h a j t ás a; ezért an n a k tudomásul vét ele és követése mélységes erkölcstelenség és kiir- tására minden „j ózan" erőt mozgósítani kell. N e m látj ák, vagy nem a k a r j ák látni, hogy a marxizmus a társadalom fejlődésének szükségsze- rű szellemi és politikai terméke. Az osztályharc gyakorlata — mint ob- jektív társadalmi törvény — hozza létre önmaga eszmei, elvi igazolását, tudatát, stratégiáját és taktikáját. A marxizmus a burzsoázia és a prole- t á r i á t us közötti osztályharc t er mék e. Megszületésével a proletáriátus felszabadító h a r c á n ak és a szocializmus felépítésének elméletévé válik. Ez ért tagad a ma r x i zm u s minden olyan kísérletet, amely a proletáriá- tust a rr a akarj a kárhoztatni, hogy céljait „békés ú ton" igyekezzék meg- valósítani, ezért áll fenn politikai és világnézeti antagonizmus a marxiz- mus és a revizionizmus között is.

* * *

A múlt század végén a legfejlettebb kapitalista országban önálló politikai osztállyá szerveződött proletáriátussal és a marxizmus for ra- dalmi eszméit hi rd ető pártokkal csaknem egy időben megjelent a m u n - kásosztály testén egy politikai irányzat, a revizionizmus. Ezzel mintegy bezárult a kör — XII I. Leó pápától a burzsoá ideológusokon át a revi- zionistákig —, amel y a proletáriátus eszmei és politikai lefegyverzését volt hivatva szolgálni.

A revizionizmus olyan történelmi szituációban jelent meg, amikor a kapitalizmus fejlődésének viszonylag „békés" időszaka következett be. Ez az időszak megfelelő melegágyává, tenyésztelepévé vált a „for- radalmi illúziókból", a politikai harcokból kiábrándult „munkásteoreti- kusoknak ". Az a t é ny, hogy a forradalmak átmenetileg lekerültek a na - pirendről, egyes szociáldemokrata vezérekben olyan „hiedelmet"

szült, mintha a szocializmus megvalósításának forradalmi eszközei im- m ár alkalmatlanokká váltak volna, hogy „a fegyverek k r i t i k á j á t" a „szó és a békés t e t t " eszközeinek kell felváltania. Ez az úgynevezett „hiede- l e m " azután egy eklektikus politikai és világnézeti elvvé kovácsolódott, amely a kizárólagosság jogcímén igyekezett önmagát a proletáriátus el- mél etévé megtenni.

Divattá vált a marxizmus krit ikája. Egyes „munkásvezérek" azzal az igénnyel l épt ek fel, hogy meg r ef o r mál j ák a munkásmozgalmat, il- letve a marxizmust, amely mi nt „a forradalmi idők katekizmusa", vál- tozatlan állapotban nem használhat ó a megváltozott viszonyok között.

Ki nyila tkozta tták a „távoli", „nagy eszmékért" folyó politikai harc meddőségét, s meghi rdett ék a máért, a pillanatnyi érdekekért való har -

. 3 1 6

cot. Amint látható, ez a mindenáron való apostolkodás a marxizmus legalapvetőbb tételeinek, az osztályharcnak, a forradalomnak, a prole- t ár d i k t at úr án ak tagadását eredményezte. Akarva-akaratlanul , elismer- ték és igazolták a kizsákmányolás jogfolytonosságát. E fen t i eszmefut - tatásból is már látszik, hogy a revizionizmus győzelme a mu nkásmoz- galomban, egyet jelentett volna a proletáriátusnak a burzsoázia előtti kapitulációjával, a kizsákmányolásnak való teljes behódolással.

Marx és Engels forradalm i politikai tevékenységük kezdetétől k ér- lelhetetlen harcot folytattak a különböző álszocialista irányzatok ellen.

A legélesebben reagáltak mind en olyan tudatos, vagy nem tudatos kí- sérletre, amely a proletáriátusnak a szocializmusért foly tatott harcát akadályozta, vagy veszélyeztette. Engels „Az er f u r t i programtervezet bírálatá"-ban határozottan szembeszállt azzal az opportunista állás- ponttal, amely lebecsüli, semmibe veszi és végül elveti a végcélért foly- tatott konkrét politikai harc eszméjét és csupán a pillanatnyi érdeket hangoztatja.

„A nagy, alapvető gondolatok elfelejtése a pillanatnyi napi érdekek kedvéért és a harc a pillanatnyi napi érd ekekért a ké- sőbbi következmények számbavétele nélkül, ez a mozgalom jö- vőjének feláldozása a je le nért" — írta Engels [2].

Maj d hozzátette, hogy bár mindez tört énhet „becsületes" elgondolások- ból is, mégis opportunizmus, megalkuvás a jelennel, sőt „a becsületes elgondolásokból eredő opportunizmus mi n d e n opportunizmus közül a legveszedelmesebb" [3]. A tettetett, vagy az őszinteségből fakadó jó- szándék, amely egy téves eszmét igazságként hirdet, rendkí vül károsan befolyásolhatja a proletáriátus jelentős rétegeit. Ezért az ellene folyta- tott harc sokkal nehezebb, körülményesebb, mint egy olyan politikai irányzat ellen, amely nyiltan bevallj a antiszocializmusát.

Marx és Engels halála ut án Lenin emelte magasra az opportuniz- mus és a revizionizmus elleni har c zászlaját. Világosan látta, hogy a re- vizionizmus, amely Oroszországban is jelentkezett, nem orosz speciali- tás, hane m nemzetközi jelenség, és ezért az ellene való harcot nemzet- közi méretekben kell folytatni. Lenin már az ökonomistákkal folytatott vi t áj áb an meggyőzően bebizonyította, hogy a proletáriátus harcának a napi, azaz pusztán gazdasági érdekekre való korlátozása soha nem hozza el a munkásosztály felszabadulását, s a legjobb esetben azt ered- ményezheti, hogy a proletárok holnap viszonylag kedvezőbb feltételek mellett bocsáthatják áruba m u n k aer e j ü k et.

Lenin kíméletlenül bírálta azokat is, akik a revizionizmusnak bár- miféle engedményt tettek. S a történelem őt igazolta: az elvek tekinte- tében bármiféle engedmény a politikai gyakorlat terén a proletáriátus osztályérdekeinek részleges, vagy teljes feladásában bosszúlja meg ön- magát. A „Mi a teendő?" c. műv éb en igen élesen bírálta B. Kricsevsz- kijt, az ökonomizmus egyik vezérét, aki azt igyekezett bebizonyítani, hogy a fo rradal mi szocialisták és a bernsteinisták is azonos osztályér- dekeket képviselnek. Lenin éles határvonalat vont a munkásmozga- lom forradalmi és opportunista irányzata között, bebizonyítva az op-

.317

portunizmus osztályáruló lényegét. „Materializmus és emipiriokriticiz- m u s " c. legjelentősebb filozófiai mű vében megsemmisítő bírálatban r é- szesíti a revizionizmus világnézetét s meg mu tatja, hogy annak filozó- fiai alapjai reakciós, szubjektív idealista szemléletmódot képeznek.

II.

A revizionizmus azt vallja, hogy a legnagyobb forradalmat (szoci- alista forradalmat) csak lassan lehet végrehajtani. Mégpedig azért, m er t lassan, lépésről-lépésre, fokozatosan bontakoznak ki azok a gaz- dasági, politikai és morális erők, amelyek egyben e forradalom megtes- tesülését jelentik. A szocializmus nem jön, nem megyünk feléje, ha- nem a munkásosztálynak adott fejlettségi fokában elért apró gazdasági és politikai sikereiben jelen van már a kapitalizmusban. A különböző munkásvéd ő intézmények, a demokratikus szabadságjogok — a revizi- onisták szerint — mind-mind szocialista tényezők, a „szociális elv"

megvalósulásának k on kr ét megnyilvánulásai, — és ezért teljesen értel- met le n és felelőtlen dolog forradalm i rohamot indítani a kapitalizmus ellen. Nem szabad a „bizonytalant" felcserélni a biztosért.

A revizionisták véleménye az, hogy a munkásmozgalom egyetlen feladata ezeknek a különböző vívmányoknak a továbbfejlesztése. Még- pedig olyan módon és olyan üt emben, ahogy ezt a tőkés hatalmi viszo- nyok megengedik. Érdekes ezzel kapcsolatban Földes Bélának, a szocia- lizmus egyik mag yar történetírój ának az álláspontja. A szocializmus gazdaságpolitikai eszménye — í r ja — a kollektivizmus. Miután azon- ban a teljes kollektivizálást kapitalista viszonyok között megvalósítani n e m lehet, — ,.a részleges kollektivizálás eszméjével kell megbarátkoz- ni. Ez kizár minden osztálymozgalmat, minden osztálykiváltságot. . [4], Eszerint a burzsoázia diktál, a proletáriátus pedig megvalósít; megva- lósítja, amit meg tud valósítani. De a fentiből logikusan következik az is, hogy miután a burzsoázia önként nem ad j a át a hatalmat a prole- táriátusnak, meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a hatalom m a r a d j o n a burzsoázia kezében és a proletáriátus ma j d lassacskán ki- csikar tőle egy kis gazdasági és egv kis politikai engedményt. így aztán m a j d csak eljön a szocializmus.

Logikus, hogy az ilyen koncepció arra kellett, hogy vezessen, hogy a revizionista-opportunista szociáldemokraták megtagadják a forradal - mi szociáldemokratákat. Koncepciójukból világosan adódott a következ- t et és: „a szociáldemokráciának a szociális forradalom pár tj ából át kell alakulni a szociális reformok demokratikus p á r t j á v á" [5], így tehát lé- nyegében nincs is szükség önálló munk ás párt ra, mer t az szemben áll az egész társadalom demokratikus reform-akcióival és lehetetlenné te- szi, hogy a munkásosztály eg yü tt haladjon minden emberrel a társa- dalmi boldogság megvalósítása ú t j án. Nem kell önálló mu nkáspárt, m e r t lényegében nincsenek osztálycélok, csak egyetemes emberi célok.

A revizionisták rátértek a burzsoá liberalizmus ú t j á ra, átvették azokat a burzsoá nézeteket, amelyek a proletáriátus osztályharcának

. 3 1 8

lefegyverzését v ann ak hivatva szolgálni. A burzsoá társadalom-adta le- hetőségekkel való megbékülés nem más, mint a burzsoázia óhajának teljesítése és valóraváltása.

A burzsoá propaganda azt hangoztatja, hogy az emberiség legideáli- sab b társadalmi-politikai berendezkedése az a demokrácia, amit a kapi- talizmus n y ú j t. A parlamenterizmus nem ismer osztálykzlönbségeket.

s így az állam is osztályok felett áll, elfogulatanul képviseli az egyete- mes emberi érdekeket, tekintet nékül a még meglévő társadalmi k ü- lönbségekre.

A revizionisták nem látják, vagy nem a k a r j ák látni, hogy a pol- gári demokrácia a maga szabadságával nem az ellentétek megszűnését, h an e m kiéleződését idézi elő. A polgári demokrácia szabadsága egyrészt a kizsákmányolás teljes szabadsága, másrészt pedig, amennyiben ez a szabadság a kizsákmányolt tömegek szélesebbkörű felvilágosítását teszi lehetővé, éppen hogy nem az osztályharc megszűnésének, hanem a pro- letárforradalom, a kapitalizmusból a szocializmusba való forradalmi át- menet előkészítésének szakasza.

Lenin nagy határozottsággal leplezte le azokat, akik a burzsoá par- lamentizmussal és a burzsoá demokráciával szemben politikai illúzió- kat tápláltak, vagy akik elvi meggyőződésből vallották annak a szocia- lizmus érdekében való célszerűségét, a szocializmusnak mint egy adott feltételét.

,,Aki nem érti meg a parl amentar izmusn ak és a polgári de- mokratizmusnak azt az elkerülhetetlen belső dialektikáját, — írta Lenin — amely a vitának az eddiginél sokkal radikálisabb, tömeges erőszakkal történő eldöntésére vezet, az sohasem lesz képes arra, hogy ennek a parlament arizmusnak a t al aj án olyan elvileg következetes propagandát és agitációt folytasson, amely valóban előkészíti a munkástömegeket arra, hogy győzelmesen vegyenek részt az ilyen „vitákban" [6],

A revizionisták azzal, hogy a marxizmust úgy igyekeznek módosí- tani, korrigálni, hogy az a burzsoázia szájaízének megfeleljen, illetve, hogy a marxizmus címszó alatt olyan eklektikus elméletet tálalnak a a proletáriátus elé, amely minden, csak nem marxizmus, — eltávolod- nak a proletáriátus osztály álláspontjától és a burzsoázia érdekeinek képviselőivé, a burzsoázia hittérítőivé válnak. A revizionisták m ás tol- lában díszelegve a k a r j ák behódolásra kényszeríteni, bukásra kárhoz- tatni a szocialista mozgalmat.

A nemzetközi munkásmozgalmon belül folyó több mint fél évszáza- dos vitát, a mozgalom két perspektívája közötti harcot a történelem el- döntötte. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a vita ezzel lezárult volna.

Napjaink nemzetközi munkásmozgalma ugyancsak vitától hangos. Űj viszonyok, új történelmi körülmények szabják meg e vita fo rmáit és feltételeit. A revizionizmus „klasszikus" jelszava („a végcél — semmi, a mozgalom — minden"') tovább él, amelynek igazolását a ma revizio-

.319

nistái más. ú j sze rű eszközökkel vélik igazolhatónak, mint elődeik. Ezért a mai revizionizmus részben más, mint a századforduló és a század első évtizedeinek revizionizmusa.

A mai revizionizmus általános arculatát az új egyetemes tö rvény- szerűségek érvényesülése, az ob jekt ív és szubj ektív tényezők egész so- ra, azok összhatása határozza meg. Ezen belül a fő tényezőt a szocialista világrendszer, v al am i nt a marxizmus—leninizmus növekvő befolyása képezi. A modern revizionizmus a leninizmus jelszavával áll elő, e jel- szóval takarózva igyekszik csökkenteni a szocializmus sikereit, s védel- mezni a kapitalizmus még meglévő hadállásait. A modern revizioniz- mu s az egyes országok belső viszonyainak megfelelő, sajá tos arculatot vesz fel, de jellege, iránya, célja n e m különbözik.

III.

A jelenkori revizionisták szocializmus elleni t ámadásának egyik legnyíltabb f o r m á ja a proletárinternacionalizmus elvetése. A prol etár- internacionalizmus elleni t á ma d ást a „nemzeti kommunizmus " jelszava al at t végzik. Ez an n y i t jelent, hogy nyíltan n e m vetik el a marxizmus— leninizmust, sőt magu ka t leninistáknak nevezve indítanak támadást a szocializmus el l en.

Az SZKP X X . kongresszusa után, amely a marxizmus—leninizmus szemszögéből h el ye s bírálatot gyakorolt a szocialista országok közötti kapcsolatokat illetően is, a revizionisták fe lkapt ák és egyoldalúvá vál- toztatták azt az elvet, amely szerint a szocializmus felépítésének álta- lános törvényszerűségei az egyes országok történelmi sajátosságainak figyelembevét ele a la pján érvényesülnek. Az egyes országok hagyomá- nyai, különlegességei, nemzeti sajátosságai mögé búj va, támadást indí- t o t t a k a szocializmus általánosan érvényesülő törvényszerűségei ellen és így a szocializmusnak kizárólagosan a nemzeti sajátosságok alapján való felépítése eszméjét h i rd ett ék meg. Ez az un. „nemzeti kommu nis - t a " eszme szervesen kapcsolódott a „demokratikus szocializmus" r efor - mi sta eszméjéhez, amely szerint napjaink ban a szocializmusba való át- m e n e t az osztályok felbomlása alapján már a kapitalizmusban megkez- dődik. Ha pedig ez így van — mo n d j ák a „nemzeti kommunizmus" kép- viselői, — akkor, mi nt ahogy ezt Nagy I m r e is kifejtette, a munkásosz- tály a nemzet egyetemes érdekeit nem rendelheti alá a maga osztály- érdekeinek, a munkásosztály n e m szabadí thatja fel önmagát anélkül, hogy azzal e g y ü tt az „egész nemzetet" fel ne szabadítaná. Ez marxist a for mul án ak t ű n i k, de ha alaposabban megvizsgáljuk, akkor azonnal előbújik a revizionista szólam az osztályok békés együttműködéséről. A revizionisták a „nemzeti k o mmu n izmu s " jelszava alatt a burzsoá n a - cionalista ideológiát csempészik be a munkásmozgalomba. Az a céljuk, hogy atomizálják, alkotórészeire bontsák a szocialista világrendszert, hogy a szocialista országokat egymástól elválasszák és így az imperia- lista támadás elleni védekezésben lehetetlenné tegyék őket. A „nemzeti ko mmun izmus " a szocialista országok közötti érintkezési fo r má k at nem

. 32 0

t u d j a másként elképzelni, mint pusztán diplomáciai kapcsolatoknak, amely kapcsolatok semmiben sem különbözhetnek a szocialista és a k a- pitalista országok közötti kapcsolatoktól. Ezt az elvet pl. Florezak az- zal indokolta, hogy ma mindkét rendszer, a kapitalista és a szocialista rendszer is egyfelé tart, az egységes világrendszerben való összenövés felé és ezért az egyes országok közötti különbségtételnek a világpoliti- kában ma már semmi helye nincs.

Bibrowszki az egyik lengyel újságban a „nemzeti kommunizmus "

eszméjét így indokolta: ,.A szocialista internacionalizmus ma abban áll, hogy a kommunista és munkáspárt ok és a szocialista országok erősítik a helyes kapcsolatokat egymás között és ezek a kapcsolatok az egymás- mellettélés elvein alapulnak." Ügy fogják fel a kérdést, hogy a szocia- lizmus megvalósítása minden ország magánügye és éppen ezért a szo- cializmus érdekében való nemzetközi összefogás mesterkélt, erőltetett és a nemzeti érdekek elleni agresszív cselekedet. Popovics jugoszláv ve- zető a szocialista országok közötti normális kapcsolatok alapvető krité- riumává a telj es külpolitikai függetlenség és önállóság elvét tette, amely alatt azt értette, hogy a szocialista országok ne törődjenek, ne foglalkozzanak egymás gondjaival, mindenki haladjon a maga által meghatározott sajátos nemzeti úton. Ezek a „nemzeti kommunista'' ér- vek azt a célt szolgálják, hogy megbontsák a szocialista tábor gazdasági és politikai egységét. Ta gad ják a szocialista tábor szükségszerű együtt- működését.

A revizionisták „nemzeti kommunizmusa" nagyszerűen egybevág az imperializmusnak a szocialista tábor felbontására irányuló, ill, irá- nyult általános és konkrét terveivel. Elég, ha ehelyütt csupán az impe- rialisták un. „kétszakaszos" taktikájára utalunk, amit Walter Lippmann amerikai publicista így fogalmazott meg:

,.Minden okunk megvan azt hinni, hogy a „csatlósok" fel- szabadulása kétszakaszos. Az első szakasz a titóizmus, vagyis a nemzeti szabadság, amely nem kommunistaellenes, és amely megmarad a szovjet katonai és politikai befolyás övezetében.

A második szakasz a teljes szabadság, bel- és külpolitikailag" [7].

Az, amit W. Lippmann „titóizmusnak" nevez, lényegileg a „nem- zeti kommunizmus" . A „nemzeti kommunizmus " pedig n e m más, mi nt a revizionizmus legmodernebb válfaj a. S mindez a JKSZ 1958-ban ki- adott programtervezetében látott összefüggő megvilágításban napvilá- got.

A tervezet rendkívül érdekes módon, marxi—engelsi gondolatokat hamisan magyarázva határozza meg a JKSZ célkitűzéseit és viszonyát a különböző nemzetközi irányzatokhoz, a kapitalista és a szocialista vi- lágrendszerhez. De a programtervezet egész alaphangneme, alapten- denciája revizionista jellegű. Teljesen szemben áll mindazokkal a leni- ni törekvésekkel, amelyek a mai nemzetközi viszonyok között a szocia- lista országok közös feladataiként szerepelnek.

Az un. semlegesség egy olyan sajátos politikai vonalat eredményez, amely eleve lehetetlenné teszi, gátolja a szocialista fejlődést Jugoszlá-

21 321

viában. A programtervezet többhelyütt tiltakozik a „nemzeti k o mmu - nizmus" v á d ja ellen, ugyanakko r a tervezet egész szelleme n e m muta t mást, mi n t revizionizmust és az internacionalizmus szólamszerű han- goztatásával eltakart nacionalizmust. Milyen főbb gondolatok szerepel- nek a tervezetben, amelyek egyben a nemzeti kommunizmus propagan- dáj á nak is fő érvei?

A tervezet már az elején egy olyan megfogalmazással él, amely egyrészt a tudományosságot próbál ja igazolni, másrészt viszont elárul- ja azt az „önkéntes" lemondást a társadalmi erők tudatos szervezéséről, a Jugoszláviában építendő szocializmus tudatos irányításáról, amely pe- dig a szocializmus építésének fontos feltétele. Ezzel kapcsolatban a kö- vetkezőket o lvashat ju k:

,,A Jugoszláv Kommunista Szövetség pr ogramja kifejezi a szocialista gondolkodásunk fokát — az általános szocialista gondolkodás keretében — társadalmi fejlődésünk jelen szaka- szán" [8],

A fentiek igen élénken emiékeztetnek arra az opportunista irány- zatra, amely a századfordulón Oroszországban az ökonomizmus képé- ben jelentkezett. A tervezet valóban n e m tesz mást, mint regisztrál, — a politikai gyakorlatot illetően. Hamis nézőpontból kiindulva „kifejezi"

a jugoszláv „szocialista gondolkodás fokát ". „Kifejezi" és a spontán f e j - lődésre bízza a jövőt, miután a p árt „csak" így töltheti be hivatását. Ezután az előzetes útbaigazítás után — amelyre még visszatérünk — a tervezet az államkapitalizmus problémakörét elemzi, elfogadva és hir- detve a nyugati r eformistáknak a burzsoá államról szóló antimarxista érveit. Bár szükséges annyiban kiegészíteni az ezzel kapcsolatban mon- dottakat, hogy a tervezet az államkapitalizmust igyekszik „kritikusan"

szemlélni. Ez a „kritikai" szemléletmód abban jut kifejezésre, hogy fenntartással él, miszerint a burzsoázia „az államhatalom gépezetének ellenőrzése révé n" a r r a törekszik, hogy „minél többet megtartson po- zícióiból" [9], De éppen ez a „kritikai" fenntart ás mu tatja, hogy a ju - goszláv revizionisták elfogadják a „békés belenövés" elméletét. Külö- nösen m u t a t j a az a felfogásuk, amely szerint az államkapitalista ten- denciák erősödése a burzsoázia hatal mának csökkenésével, s a munkás- osztálynak az államhatalomra gyakorolt befolyása növekedésével jár¹.

A tervezetből az derül ki, hogy az ?. két tendencia, amely egymás- sal szemben áll és egymás ellen küzd (a burzsoáziának a hatalom meg- tartására, a munkásosztálynak pedig a hatalom megszervezésére irá- nyuló törekvése) végül is a munkásság győzelmével végződik. De ho- gyan? Úgy hogy

„a munkásosztály tudatosan és ösztönösen a gazdasági, szak- szervezeti és politikai harc minden eszközeivel es formáival ál- landó nyomást gyakorol a burzsoázia kiváltságainak megszünte- tése, vagy korlátozása irányába. Harcol a gazdasági funkciók t ár- sadalmasításának kiterjesztéséért és meggyorsításáért, azért, hogy döntő befolyást gyakorolhasson e funkciók igazgatószervei- re és megszervezze az államhatalmat" [10].

.322

Ez ne m más, mint objektíve a munkásosztálynak a kapitalizmusban adott helyzetével való megbékülés, elfogadása egy olyan eszmének, amely semmitmondó módon intézi el a proletáriátus felszabadítása ügyét. A proletáriátus felszabadításának első és legfontosabb feltétele a politikai hatalom megszervezése. Ez a hatalom nem részletekben megy át a proletáriátus kezébe. A burzsoá demokrácia-adta politikai le- hetőségek •— sajtó, stb. szabadság, a parlament sikeres felhasználása a demokratikus tömegekkel szövetségben, — természetesen hozhatnak eredményeket. De ezek az eredmények még nem a parlamentb en meg-

lévő „szocialista hatalom", hanem a hatalomért harcoló szocialista pro- letáriátus eredményei.

Az államkapitalista tendenciák erősödése ténylegesen gyarapítja, növeli a szocializmus megvalósításának anyagi előfeltételeit a kapitaliz- musban, de ez még nem jelenti a szocializmus ú t j ára való térést. Azzal még a burzsoá államhatalom jellege csak részben sem változik meg, hogy a munkásosztály ,,a gazdasági funkciók társadalmasításáért" ví- vott harcban eredményeket produkál. S e koncepció különös voltát az adja meg, hogy a tervezet a szocializmus megvalósulásának egy olyan sémáj át ad ja , amelynek alapján — a kapitalista társadalom létrejötté- nek mintáj ára — a munkásosztály már a kapitalizmusban gazdasági ha - talommá válhat, s így már nem is kell mást tenni, mint „megszervezni"

az államhatalmat és készen van a szocializmus. De gazdasági hatalom- má válhat-e egy olyan osztály, amelynek nincsenek birtokában a ter - melési eszközök? E kérdésnél következik az a revizionista bukfenc-érv, amely az államkapitalizmust, ill. az állam gazdasági hatalmát, vagy még pontosabban az állam kezében lévő tulajdont az „igazi" demokrá- cia elve alapján mint köztulajdont és így mint a munkásosztály tulaj - donát fogja fel. így a termelő eszközöktől megfosztott osztályt „t ul aj- donossá" teszi meg, megteremti a „szocializmus gazdasági elemeit", ki- al akítja a „szocialista termelési viszonyokat" a kapitalizmuson belül.

* *

A jelenkori revizionizmusnak a szocializmusról alkotott sajátos fel- fogása nem más, mint híg vegyüléke azoknak az eszmei-politikai irány- zatoknak, amelyek a tőkés társadalom megmentését t a r t j ák feladatuk- nak. Az idők változásával, változtatják a szocializmust. A szocia- lizmus marxi—lenini elmélete tudományos visszatükröződése anna k az objektív történelmi folyamatnak, amelynek során az emberiség az új társadalmi rendszer felé tart. A revizionistáknak a történelemről, a fejlő- dés törvényszerű folyamatáról adott magyarázata a szocializmus tudo- mányos elméletét egy bizonyos történeti időszak politikai elméletévé redukálja le s miután megállapítják, hogy ez a bizonyos történeti idő- szak lejárt, ezzel a marxizmus—leninizmus is elveszítette aktualitását. Ebből a szempontból is igen tanulságos a JKSZ programtervezete.

A tervezetnek m ár az első részében ezeket olvashatjuk:

„A szocializmus mind erősebben és egyetemesebben társa- dalmi világrendszerré nő á t" [11].

2 1 * 323

Mindehhez később hozzá teszik, hogy a szocializmus mint valamennyi ország társadalmi, gazdasági és politikai folyamataira ható tényező

„szakadatlanul változtatja a világ képét, változtatja a tőkés világot és önmagát (kiemelés tőlem — Sz. J.)" [12],

Ennek alapján különös az a szerep, amit a tervezet a nemzetközi munkásmozgalomnak szán. Az „önmagát" változtató szocializmus vala- miféle belenyugvás abba a történelmi helyzetbe, amelyben ma az egész emberiség él. Ma m ár minden út a szocializmushoz vezet, de ez a szo- cializmus valami más, valami egészen új, — különbözik a marxi—leni- ni szocializmustól. Mi a d j a a tervezet szerint ezt a különbséget? Erről a következőket o l v ash atj uk :

,.A tőkés termelési mód és a tőkés társadalmi rendszer tör- ténete utolsó szakaszába érkezett és az emberiség valamennyi gazdasági és egyéb társadalmi vonatkozásban — igen különböző utakon — a szocialista átalakulás korszakába lép. A szocializmus mindinkább behatol val amennyi nép gyakorlatába, mi ndi nkább egységes világfolyamatt á és világrendszerré válik" [13].

„Ez a kor, amelyben az emberiség ma él, már elsősorban a szocialista gazdasági viszonyokon alapuló új társadalmi, poli- tikai és kulturá lis formák bevezetésének és kialakulásának (ki- emelés tőlem — Sz. J.) és megszilárdításának kora¹' [14].

Marx és Lenin idejében a szocializmust még meg kellett valósítani, s ha meg kellett, akkor ehhez kellett elméletileg kidolgozott rendszer is.

Ma, megvalósul, egyszerűen ,,bevezetődik", de mindez, ami ma t ört é- nik, Marxnak és Leninnek csak a gondolatát igazolja a szocializmusról, de n e m a rendszerét, mert ez ami ma történik, egészen más mi n t ami még 1917-ben t ört énh et et t. És ezért a revizionisták szerint m a m ár a szocialista gondolkodásnak is másnak kell lennie, mint azelőtt volt.

Miután ma már a szocializmus „világfolyamattá" vált, a szocialista gon- dolkodásnak nem „a régi tőkés rendszer megdöntésének kérdéseivel"

kell foglalkoznia, me r t ez már elavult dolog, h an e m csupán „elemezni"

kell azt a sokoldalú folyamatot, amelynek közepette a világszocializmus megvalósul. S ha van még emellet t egyéb feladat, az nem más, mint —

„a szocialista fejlődés belső ellentmondásainak és az emberek közötti szocialista viszonyt növelő és formáló számtalan átmeneti társadalmi folyamatnak elemzése alapján" — felderíteni a továbbfejlőlés távla- tait [15].

Ha bizonyos „szociális elvekből" szocialista rendszert fabri k ál unk

— már pedig a tervezet ezt teszi, a nemzetközi vonatkozású eszmef ut- tatásaiban — akkor természetesen a nemzetközi munkásmozgalom va- lóban le kell, hogy mondjon a szocialista társadalmi rendszer tudatos megvalósításának céljáról. És így a kommunista pártoknak sem lehet egyéb feladata, mint hogy konst atálják a helyzetet és egyszerűen „fi- gyelemmel kísérjék, a szocializmus fejlődését". A kommunista pártok n e m mu tat hat na k előre, nem adhatna k a munkásmozgalomnak tudomá- nyosan kidolgozott programot; — a kommunista pártok mindig csak

. 324

egy adott történeti szakasz „szocialista gondolkodásának f o kát fejezik ki," de ennél többet nem tesznek.

Amint a fentiekből i s látható, a tervezetnek nincs egy egységes gondolatmenete. Tele van ellentmondásokkal, egyik gondolatával agyon csapja a másikat. A szocializmus „bevezetése", a fejlődés távlatainak

„felderítése", s végül annak kinyilatkoztatása, hogy a szocializmus épí- tése „nem tudatos emberi tevékenység" [16], — mindez önmagában is dokumentálja azt, hogy a jugoszláv revizionisták, nyugati társaik min- t á j ára olyan szocializmust akarnak „csinálni", amelyik n e m mond el- lent a kapitalizmusnak.

Ezt nevezi a tervezet „haladó" szocialista gondolkodásnak, ebből a pozícióból gyakorol bírálatot a marxista—leninista elmélet felett. Ez a bírálat így hangzik:

„Az utóbbi évtizedekben a marxista gondolat különféle tár- sadalmi tényezők hatása alatt elmaradt a korszerű társadalom fejlődése mögött és későbbi fejlődése ne m kapcsolódott mindig alapvető tudományos tételeihez és eredményeihez, gyakr an pe- dig éppen ezeket a tételeket pragmatikus revízió alá vették [17].

A tervezet a dogmatizmus feletti kritika címén elveti mindazokat az eredményeket, amelyeket a nemzetközi kommunista mozgalom az el- m ú lt évtizedekben elért. A munkásmozgalom jeltétlen egységének elve alapj án hátat fordít a tervezet a marxizmus—leninizmusnak. Még csak véletlenül sem j u t eszébe anna k az osztályáruló politikának a kritikája, amit az opportunista szociáldemokrata vezérek az elmúlt évtizedekben folytattak és ma is folytatnak. A nemzetközi kommunista mozgalomban jelentkező dogmatikus hibák kétségtelen akadályozták az egység kiala- kítását. De az áruló szociáldemokrata vezérek még — egy-egy adott konkrét helyzetben — az akcióegység elől is elzárkóztak. Vagy talán a kommunista mozgalom azért hibás, mert kommunista mozgalom? In- kább erről van szó a revizionizmus részéről, nem pedig a hibák jószán- dékú kritikájáról. De más oldalról nézve a kommunisták felé irányuló kritika azért is ilyen éles, mert nem hunynak szemet az opportunizmus felett, mert nem hajlandók „beolvadni" a revizionizmusba, sőt még csak a r r a sem hajlandók, hogy egyszerűen tudomásul vegyék a „revizionista szocializmus" helyesnek nyilvánított gyakorlatát. Ezért ágálnak a nem- zetközi kommunista mozgalom ellen a jugoszláv revizionisták is. Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja a tervezet alábbi része is, ahol ez olvasható:

„A kommunista pártok olymódon érvényesülhetnek, mint a leghaladóbb és ebben az értelemben mint vezető szocialista té- nyezők is, hogy. . . a szocialista törekvések különböző volta elle- nére is felismerik a szocialista mozgalom egységességét és meg- értik, hogy eltérő feltételekben eltérő tényezőknek kell kifeje - zésre jutni. . . Elméleti szempontból szerfölött ártalmas az a fel- fogás, hogy a kommunista pártoknak monopóliumuk van a szo- cializmus felé haladás minden megnyilvánulási f o r má j á ra és a szocializmus csak bennük és általuk jut kifejezésre" [18],

Ha tehát a k ommu n i st a pártok „vezető szocialista tényezők'' ak ar - nak lenni, akkor ve gyék tudomásul, hogy egyrészt Nyugat az „eltérő fel tét elek" miatt másho gyan pr o du k ál ja a szocializmust, m i n t Kelet, másrészt pedig — é p p en az előbbi miat t — a szociáldemokrata pártok is mint „szocialista t én ye zők" éppen úgy magukban hord ják a szocializ- must, mint a k ommun is ta pártok, sőt még jobban, mert ezek a pártok az „eltérő feltételek" figyelembe vételével műkö dnek, a kommunista pártok viszont nem. Röviden: ha a kommunista párt „vezető szocialis- ta tényező" akar lenni, akkor mo n d j o n le vezető szerepéről, tagadj a meg önmagát, a marxizmus—leninizmust. íme, a revizionizmus teljesen tagadja , elveti a marxizmus—leninizmusnak a pártról szóló tanítását. Ez önmagában is m u t a t j a , hogy n e m egyszerűen taktikai kérdésekről van itt szó, hanem a t udományos szocializmus elméletének telje s meg - tagadásáról, a szocializmus feladásáról.

És ez a tervezet szerint még n e m revizionizmus, sőt ann yira nem az, hogy ma még az egész világon nincs olyan „ mu n k ás p á r t" amely osz- tályárulást követett volna el. Még az olyan szociáldemokrata reformis- ta politikusokra is, ak i k „tá moga tj ák az anyaországok burzsoáziájának ex trap r of i t r a való törekvését", csak annyi kritikai megjegyzést tar t a tervezet szükségesnek megtenni, hogy: ezek az elemek n e m l á t j ák a nemzetközi munkásmozgalom egységét és ezért lassan olyan válaszút elé kerülnek, ahol v ag y aktívan a szocializmus ú t j át és a munkásosz- tályt kell választani nekik, vagy elvesztik társadalmi befolyásukat [19], Nincs tehát revizionizmus, még nincs osztály árulás, csak a szocia- lista mozgalom különböző formái vannak.

„A korszerű szocialista világmozgalom különféle formákb an és ára ml at okban nyilvánul meg és ezeket nem lehet megszüntet- ni, mert a bonyolult korszerű társadalmi feltételeket tükrözik.

Az ezekben a különféle áramla tokban keletkező eszmei harc t u - lajdonképpen a r r a irányul, hogy a leghaladóbb irányzatok érvé- nyesüljenek a konkrét feltételekben [20].

De bármilyen bonyolultak is a „korszerű társadalmi feltételek", ez n e m változtat a kizsákmányolás t ényén. Nem változtat t eh át azon, hogy a proletáriátus csak úgy szabadít hat ja fel önmagát, ha megszünteti a magánt ula jdo nt és a kizsákmányolást. Ezt viszont ne m h a j t h a t j a vég- re anélkül, hogy m e g ne szerezze a politikai hatalmat. A revizionisták viszont éppen erről mondana k le és így lemondanak a magánt ul aj don megszüntetéséről is [21]. A „korszerű szocialista világmozgalom" k if e- jezés frázis, amely mögött a burzsoá demokrácia védelme húzódik meg.

De éppen ezzel a jelszóval t a g a d j ák azt a történelmi igazságot is, amely a szocialista világrendszerben ölt testet.

* * *

A tervezetnek az előbbiek során ismertetett gondolatai általában a nyugati munkásmozgalomra vonatkoztak. Az alábbiakban tekintsük át röviden, hogy a jugoszláv revizionisták milyen álláspontot foglalnak

. 3 2 6

el a szocialista országokkal kapcsolatban. Támadásukat elsősorban a Szovjetunió ellen irányítják.

A tervezet a „korszerű hegemonizmusról" beszélve „kritikailag'' elemzi azt, hogy az imperialista anyaországok miként törekednek veze- tőszerepre és hogyan igyekeznek elvenni a kisebb népek függetlensé- gét és önállóságát, hogy azokat támaszpontjaikk á tegyék és hatalmi övezetükbe vonják, valamint a gazdasági kizsákmányolást ú jból és ú j- ból kiterjesszék. De a tervezet ezt úgy veti fel, mint amely veszélyez- teti a szocialista országok kapcsolatait is. A hegemonista irányzatok -—- írja a tervezet —

, állandó veszélyt jelentenek a szocialista fejlődés első sza- kaszaiban is, azaz mindaddig, amíg az egyes országok gazdasági fejlettségében meglévő nagy különbségek lényeges különbsége- ket teremtenek a dolgozó emberek helyzetében és lehetővé te- szik, hogy valamelyik nép vagy állam — bármilyen okból szer- zett hegemonista helyzete folytán — más országok gazdasági ki- zsákmányolásának egyik-másik válfaját használja. . . . Az ilyen folyamatok az ellentmondás, sőt ellentét sajátos formáit t e r e mt - hetik meg ezek között az országok között a kapitalizmusból szo- cializmusba vezető átmeneti időszakban" [22],

A tervezet ki ne m mondva is a Szovjetuniót illeti azzal a váddal, mintha a múltban gazdaságilag elnyomt a és kizsákmányolta volna a népi demokratikus országokat. A „szovjet imperializmusról" szóló el- lenforradalmi propaganda nem utolsó sorban a jugoszláv revizionisták hamis és hazug koncepciójából táplálkozott.

A revizionizmus kihasználva a szektás, dogmatikus elhajlásból eredő gazdaságpolitikai hibákat, ezeket felnagyítva, eltúlozva, azt az ál- láspontot képviseli, mintha ezek a hibák a szocialista országok ko mmu - nista pártja inak általános gyakorlatából szükségszerűen következtek volna. Ugyanakkor a hibák feltárása során nálunk is fellépett revizio- nista támadást, — amelynek zászlaja alatt ellenforradalmi elemek gyüle- keztek, hogy megdöntsék a proletárdiktatúrát —, úgy tünteti fel, mint a szocialista országok közötti ellentétet, amelynek megszüntetésére or- vosságul a „függetlenséget" ajánlja. Az a tény, hogy a fenti idézet is- mét a marxizmus—leninizmussal való szembefordulást jelenti, még az- zal a további következménnyel is jár, hogy tagadja a szocialista orszá- gok szoros politikai és gazdasági szövetségének szükségességét. Ehelyet t olyan megoldást a j ánl — a későbbiek során erről még szó lesz —, ami tökéletesen egyezik Walter Lippmann felfogásával.

A tervezet úgy fogja fel a szocialista országok helyzetét, mint ame - lyek egyetemében „csak Jugoszlávia" tudot t megmaradn i a helves úton, szembeszegülve azzal a nyomással, amit a Szovjetunió gyakorolt és a Tájékoztató Iroda 1948-ban hozott határozata írásba foglalt. Ezt a h a - tározatot a tervezet „a szocialista és demokratikus elvek durva eltip- rásá"-nak minősíti. Most nem arról van szó, hogy a határozat az adott körülmények között minden vonatkozásban —, tartalmi és formai szempontból — helyes-e vagy sem. Csupán arról van szó, hogy a T á j é-

.327

koztató Iroda hat ározata felderíti-e azokat az alapvető okokat, amelyek Jugoszlávia mai helyzetében is meghatároz ó jellegűek. Különösen azután, hogy Sztálin halála óta a Szovjetunió Kommunista P á r t ja min - den intézkedést me g t e t t azért, hogy az ő részéről a múltban elkövetett hibák a két ország kapcsolatait illetően elő ne fordu ljanak. A jugoszláv fél részéről azonban a múlt önkritikus felülvizsgálása nem tört ént meg.

Azzal az igénnyel lépnek fel, hogy az ő gyakorlatukat a szocialista or- szágok ismerjék el egyedüli és helyes gyakorlatnak. Bírálják a szocia- lista országokban folyó építés módszereit és ezen országok egész állami berendezkedését, a pá rt és az állam viszonyát.

Ez a szembehelyezkedés viszont azt m u t a t j a , hogy a Tájékoztat ó Iroda 1948-ban hozott határozata jogos kritikai megjegyzéseket tartal - maz. Ilyen jogos kritikai megjegyzés pl. a következő:

,,A Tájékoztat ó Iroda úgy véli, hogy a Jugoszláv Kommu nis - ta P árt vezetősége revideálja a pártokról szóló marxist a—leni- nista t a n í t á s t" [23].

A programterveze t ezen túlmenően számos olyan revizionista gondola- tot tartalmaz, ami t már a Tájékoztat ó Iroda határozata is élesen bírált.

A szocialista országok szoros testvéri segítsége, feltétele a szocia- lista társadalmi rendszer védelmének és további erősítésének. A revi- zionisták úgy gondolkodnak, hogy miután m a az emberiség a „világszo- cializmusba" való feloldódás történelmi korszakát éli, ez a szövetség akadály és ezért m e g kell szüntetni, más alapokra kell helyezni. Tanul - ságos ezzel kapcsolatban a tervezetnek a „két tábor" egymáshoz való viszonyáról szóló része. A jugoszláv revizionisták teljesen szubjektív módon szemlélik a nemzetközi problémákat. Sajátos helyzetüket vala- mi f éle mércének állítva próbálnak „rendet teremteni " a világpolitiká- ban. Jellemző, hogv ebben a kérdésben is, mint minden kérdésben, szembe helyezkednek a szocialista országokkal. A szocialista tábort úgy ítélik meg, mi nt egy katonai tömböt, amellyel szemben áll a kapi- talista tábor, mi n t katonai tömb. A „tömb-megoszlásért" éppen úgy k á r- hozta tj ák a szocialista országokat, min t a kapitalista országokat. Nem l á t j ák a Varsói Szerződés védelmi jellegét, ellenkezőleg, a hidegháború és a nemzetközi feszültség f e nn t a r t á sa egyik pólusaként teszik azt meg.

A jelenlegi helyzetben, amikor az imperialista agresszív körök a szocializmus megdöntésére tesznek sorozatos kísérletet, amikor a Szov- jetuniónak és a vele szövetséges országoknak minden erővel a "béke fen nt ar tá sán kell munkálkodni, a Varsói Szerződés elleni támadás, az imperialisták, m a i m é ra h a j t j a a vizet. A szocialista országokat az impe- rialista t áma dás veszélye kényszeríti arra , hogy a politikai és gazdasági szövetség mellett szoros katonai szövetséget is f enn tartsanak. Az a sa- játos helyzet, amelyben Jugoszlávia van. amelynek jelenlegi léte alap- jaiban a két t á b or ellentétén nyugszik, n e m adhat alapot olyan követ- keztetések levonására, amely a szocialista országok védelmi erejét k á r- hoztatja a jelenlegi nemzetközi helyzetért.

.328

Ez a „kárhoztatás" ismét a „világszocializmusról" vallott revizio- nista felfogáson nyugszik. Ha azonban ez a „világszocializmus" meg- valósulna, akkor eltűnnének a szocialista országok, mert hiszen elemei- re kellene bontani a szocialista tábort, hogy így, külön-külön kapcso- lódjanak be a „világszocializmus" egységes folyamatába.

A tervezettel kapcsolatos utolsó feltevésünk az állam kérdésével foglalkozik. Mégpedig abban a vonatkozásban, hogy a revizionizmus- nak (szorosabb értelemben a jugoszláv revizionistáknak) mi a felfogása a szocialista államról. A tervezet a következőket í r j a:

„A marxi—lenini elméletet a proletáriátus di kt at ú ráj áról — mint az elhaló államról és a munkásosztály eszközéről a k ap ita - lizmus gazdasági alapjai lerombolásának és az új szocialista t á r- sadalmi viszonyok szabad fejlődéséért szükséges politikai és anyagi feltételek megteremtésének folyamatában — Sztálin el- méletévé változtatták az államról, amely nem hal el. . ." [24].

Amint látható, ennél a kérdésnél ismét visszatér az a koncepció, amely a szocializmusról, mint napj ai nk egységes világfolyamatáról szól.

Ezzel együtt azonban a tervezet az államot elválasztja társadalmi-gaz- dasági talajától, osztályok fölöttivé emeli. Azt az álláspontot képviseli, hogy az állam tevőlegesen ne m szólhat bele az átmeneti időszak gazda- sági kérdéseibe, ill. a „politikai és a forradalmi nyomás eszközeivel"

befolyásolja csupán a fejlődést. De amint a gazdasági élet területén a „szocialista tényezők" fölényre tesznek szert, amint feleslegessé válik az állam tevőleges „külső beavatkozása" a gazdasági életbe, azonnal meg kell kezdeni „a demokrácia olyan formáinak a megteremtését", amelyek lehetővé teszik, hogy „a dolgozó emberek. . . közvetlenül és mind nagyobb mért ékben a maguk kezébe vegyék a közösségi ügyek igazgatását. . ." [25].

Másutt a tervezet azt írja, hogy

,.A forradalomnak és a szocialista államnak ne m az a célja, hogy bizonyos, előre megállapított sémák és dogmatikus konst- rukciók alapján új társadalmat teremtsen. Feladatuk csupán az, hogy felszabadítsák a szocialista gazdasági és társadalmi t é n y e- zőket. amelyek még a régi társadalomban kifejlődtek. . ." [26].

Nem kétséges, hogy a jugoszláv revizionisták e ponton is teljesen szembehelyezkednek a marxizmus—leninizmussal. A forradalom fő kérdése a hatalom kérdése. A forradalomban nem „a szocialista gazda- sági és társadalmi tényezők" felszabadításáról van szó, h a ne m a poli- tikai hatalom megszerzéséről. De miután a proletáriátus megszerezte és megszervezte politikai hat almát, nem mondhat le annak további erősí- téséről, nem adh at j a azt át a múltnak, a történelemnek mindaddig, amíg az ellenforradalmi restauráció lehetősége fennáll. Ez a lehetőség pedig fennáll mindaddig, amíg kapitalista környezet van.

. 3 2 9

A revizionisták „hibás sztálini elméletnek" ny il v án ít j ák Lenin t a - nításait. Ismeretes Leni nne k a szocializmus egy országban való győzel- méről szóló tudományos elmélete, a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődés- törvénye a lapjá n. Erről megfeledkeznek, ill. ezt elhallgatják.

A tervezet mélyen hallgat a proletárállam külső funkciójáról, az imperialista agresszió lehetőségéről, s így a szocializmust „erő nélküli hatal ommá" degradálja.

Jellemző a r ra az eszmei zűrzavarra, amely a tervezetben kifejezés- re jut, hogy az állami életben megnyilvánuló bürokratizmust azonosít- ja magával az állammal. Mi után azonban valaminek mégis csak lennie kell, az állam helyébe á llítja az un. „önigazgatást". De ebből az önigaz- gatásból n e m sül ki más, mint anarchia, s a kispolgári ösztönösségnek ad ja át a szocializmus üg yé t.

A jugoszláv revizionisták megfeledkeznek egy igen fontos történel- mi tényről. Nevezetesen a rról, hogy az állam, mint az osztályellentétek kibékíthetetlenségének t er mé k e, jellegére nézve osztályállam. ígv tehát állam mindaddig van, amíg osztályok vannak. Az át me neti korszak vi- szont még n e m az osztályok megszűnésének, hane m a kapitalizmus gaz- dasági megsemmisítésének korszaka. Az osztályok csak a kommuniz- mus teljes győzelmével t ű n n ek el. Az átmeneti korszakban a proletár- állam fokozatosan, erősödik, n e m pedig elhal. A proletárállam a k o m mu - nizmusban, erej ének t e l jében, valamennyi dolgozó gazdasági, politikai, kulturális és erkölcsi egyesülésének szakaszában hal el. De még ez is az emberiség t örténe tének ar r a a szakaszára vonatkozik, amikor a szo- cializmust már nem veszélyezteti a kapitalista restauráció, amikor a k a - pitalizmus végleg letűnt a történelem színpadáról.

A Jugoszláv Kommu nist a Szövetség pr o gr amj a lényegében a „n em- zeti k ommu ni zmus " p r o g r a m j a . Amint látható, ez n e m valamiféle új elmélet, n e m az „új idők marxizmusa" . Új n ak csupán annyiban mo nd - ható, hogy a jelenlegi viszonyok között, amikor létezik egy egységes szocialista tábor, amikor a szocializmus m ár több országban gyakorlat - tá vált, új módon, új eszközökkel próbá lja a szicialista mozgalmat l épre csalni, a szocializmust megsemmisíteni. Eszmei f eg yvert árá ban azonban ugyanazok a régi revizionista érvek találhatók, amelyekkel már az elő- dök is (Bernstein, Kau t zk v . Hilferding, stb.) dolgoztak.

A revizionizmus magyarországi képviselői, Nagy Imre és t ársai semmibe sem ütöttek el a nyugati revizionistáktól és a „nemzeti k o m- muni zmus" eszméit illetően mindenben megegyeztek a jugoszláv revi- zionistákkal. A magyarországi revizionisták a „sztálinizmus" elleni esz- mei és politikai harc jelszava alatt támadást indítottak a marxizmus—

leninizmus ellen. Tá m a d á suk azt a célt szolgálta, hogy kiszakítsák Magyarországot a szocialista táborból és átlökjék a kapitalista tábor ol- dalára. Nagy Imre a „nemzeti kommunizmusról" vallott felfogását írá- saiban n e m egy helyütt k if ej t et te . Politikai koncepciójára alapvetően az volt a jellemző, hogy a szocializmus és az imperializmus közötti alap- vető és kibékíthetetlen ellentétet alárendelte a szocialista táboron, vagy országokon belül időlegesen fellépő ellentmondásoknak, s ezeknek a j e - lentőségét mé rté kt el en ül eltúlozta. Ezeknek az időleges ell entmondá-

.330

soknak a feloldásához viszont a „nemzeti kommunizmus " ú t j át, azaz a szocialista táborból való kiválás ú t j át jelölte meg. Nagy Imr e és t á r- sai csatlakoztak azokhoz a revizionistákhoz, akik a szocialista és a k a - pitalista tábort, nem mint két társadalmi rendszer szükségszerűen egy- mással szembenálló táborát fogták fel, h an e m mint két katon a i tömböt, amelyek egymás elleni agresszív politikája az igazi szocializmus, azaz, a nemzetek szocializmusa megvalósításának út j áb an áll. Nagy I mr e ez- zel kapcsolatban a következőket írt a:

,,A marxizmus—leninizmus me re v skolasztikus magyaráza- ta a világot egymással élesen szembenálló két ellenséges táborra osztotta: — a kapitalizmusra és szocializmusra, mely e k között a világ két felének ellentétes irányú fejlődése következtében az ellentétek mind nagyobbak és élesebbek lesznek. A társadalmi fejlődésnek és a két rendszer harcának ilyen helytelen, anti- marxista nézetei t a g a d j ák a két rendszer között az át men eti k or- szak szükségességét és fennállását, amely pedig a szocialista t á r- sadalom fennállásának egyik alaptétele, tagadják az átmenet rendkívül változatos formá it, amelyeknek már eddig is széles skáláját ismerjük, t a g a dj ák az egyenlőtlen fejlődés lenini elmé- letét, — alapjában véve ta g ad j ák azt, hogy a szocializmus felté- telei m ár a kapitalizmusban érlelődnek és bizonyos mér tékb en létrejönnek. . ." [27],

Nagy Imrének ez a koncepciója, amelyben az egyik legszembetű- nőbb megállapítása az, miszerint a marxizmus—leninizmus osztotta a világot két egymással ellenségesen szembenálló rendszerre, a legvilágo- sabb kefej ezője Nagy I mre revizionizmusának. A revizionisták azzal vádolják a kommunistákat, hogy a forradalom, az osztályharc és a pro- le tárdi ktat úra elvének gyakorlati megvalósításával meg bo n tj ák az egy- ség felé haladó társadalmat. Nagy Imre ezt fentidézett írásában elisme- ri, sőt még hozzáteszi azt, amivel végleg leleplezi önmagát, hogy a szo- cializmus „békés úton való győzelme" évtizedekkel ezelőtt megrekedt és elmaradt a társadalmi viszonyok fejlődésétől. Ez alatt Nagy I mre azt az időszakot érti, amikor világszerte kommunista pártok alaku ltak és a Kommunist a Internacionáléban tömörülve megindították a harcot a nemzetközi revizionizmus ellen a marxizmus—leninizmus eszméinek tisztaságáért. Szerinte a k o mmun i st ák az okai annak, hogy a világon megbomlott az egység és az osztályharc, a forradalom, a proletárdi k- t at ú ra „réme" fenyegeti az emberiséget.

A magyarországi revizionisták 1956-ban elérkezettnek vélték az időt ahhoz, hogv a „nemzeti kommunizmusról" szóló koncepciójuk gyakorlati érvényesítésével hazánkat kiszakítsák a szocialista országok táborából. Nagy Imre meghirdette a békés egymás mellett élés öt alap- elvének érvényesítését a szocialista országokon belül. Azt vallotta, hogy a békés egymás mellett élés öt alapelve nemcsak a két rendszer, a ka - pitalista és a szocialista rendszer közötti békés érintkezési viszonyok megvalósítására vonatkozik, h an e m elvonatkoztatva ezeket az alapelve- ket, társadalmi és politikai rendszerektől független tényezőként kezelte

.331

őket. A magyarországi revizionisták politikája zsákutcába jutott, amely zsákutcában csaknem me gfo jt ot t ák hazánkat a szocialista jövő felé va- ló haladásban.

IV.

Az eddigi fejt eget ésekből kiderült, hogy a modern revizionizmus és a „klasszikus" revizionizmus között lényegi különbség nincs. Mint ahogyan nem változott meg alapvető t art al máb an a kapitalizmus,

ugyanúgy nem változott meg a revizionizmus sem.

Minden társadalom-elméletnek meghatározott gazdasági, ill. osz- tálygyökerei vannak. Minden elmélet bizonyos osztályok, vagy rétegek társadalmi-gazdasági helyzetét és törekvését tükrözi vissza. Nincsen osztályoktól függet len ideológia. Egyes ideológiák, attól függően, hogy milyen osztályok é rdekeit képviselik, haladó vagy reakciós jellegűek. A revizionizmus is valamel y osztály, vagy társadalmi réteg ideológiája, léhát osztályideológia.

A revizionisták a m a g u k elméletét a munkásosztály tudományos elméletének n yi l vá ní t j ák. Ezzel egybe n t ag a d j ák azt, hogy a marxiz- mus—leninizmus a munkásosztály fo rradalmi elmélete lenne. Amint az eddigiekben lá t t uk, a marxizmus—leninizmus és a revizionizmus kö- zött alapvető elvi e l l en t ét van. Ez az ellentét n e m egyszerűen a poli- tikai gyakorlat t e rén jelentkező nézeteltérésekből fakad, ellenkezőleg ezek a nézeteltérések a két ideológia ellentétes világnézeti-politikai koncepciójából er ed n ek .

Minden politikai irányzat filozófiai aiapokon nyugszik. A filozófia képezi a politika el mél et i- és módszertani al ap ját. Ha tehát a marxiz- mus—leninizmus és a revizionizmus között ellentét van, akkor ez egy- ben azt is jelenti, hogy a két elmélet két különböző filozófiai alapokon nyugszik. A marxizmus—leninizmus filozófiája a dialektikus mater ia - lizmus. Ez képezi a proletá riát us politikai törekvéseinek elméleti alap- ját, ez a d j a meg a proletáriátus osztályharcának tudományos módszer- tani alapjait, ez teszi lehetővé a stratégiai és taktikai feladtok helyes meghatározását. Egyszóval, a kommunist a pártok politikai gyakorlatá- nak tudományos és for radal mi élét a marxista—leninista filozófia ad- ja meg.

Minden elmélet a gyakorlatban vizsgázik. Az elmélet hasznosságát és nagyszerűségét n e m az határozza meg. hogy mit vall magáról, ha - nem az, hogy h i r det et t tételeinek gyakorlati megvalósítása milyen ered- ménnyel jár. Lehet egy elmélet bármil yen nagyszerűen is megfogalma- zott s ébreszthet az emberekb en illúziókat, de ha az általa hirdetett t é- telek gyakorlatilag n e m valósíthatók meg, akkor maga az elmélet is ha - szontalanná válik.

A marxizmus—leninizmus ismereteit a társadalmi gyakorlatból meríti, tételeit a t ár sadal mi gyakorlatban teszi próbára, kritika t árg y á- vá. Az elmélet és a gyakorlat egységének kérdése a forradalmi mu nk ás- mozgalom alapvető kérdése. Marx („a kritika fegyvere nem pótolhatja a fegyverek kritikáját") Engels (,,forradalmi elmélet nélkül nincs for-

.3 32

radalmi gyakorlat sem"), Lenin („az élenjáró harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni., amelyet élenjáró elmélet vezet") ne m győzték hangsúlyozni az elmélet jelentőségét a proletáriátus osztályharca szem- pontjából.

Lenin a „Mi a teendő?" c. művében rámu tat o tt arra a negatív t a - pasztalatra, ami az opportunizmussal j á r: az opportunizmus megjelené- se egyet jelent a munkásmozgalom elszűkülésével, az osztályharc széles frontjának szűk, prakticista gyakorlattal való felváltásával. ( , , . . . az op- portunizmus divatos hirdetése a gyakorlati tevékenység legszűkebb formáiért való lelkesedéssel párosul") [28],

Az opportunizmus a munkásmozgalom elméleti és gyakorlati le- züllesztését eredményezi. Addig, amíg a kommunista pártok az elmélet és gyakorlat egységéért harcolnak, a revizionisták a kettőt szét ak ar j ák választani és éppen azért kárhoz tatj ák a marxista—leninista elméletet, mert érvényesülési t a l a j át a munkásmozgalom gyakorlatában keresi és találja meg.

A revizionisták miu tán éppen ezen a t éren jutottak válságba, m i u - tán nem igazolja Őket a gyakorlat, a marxizmus—leninizmus elleni „el- méleti" támad ásuk élét ez ellen i rá n yí t j á k: el a k a r j ák ferdíteni az elmé- let és gyakorlat egységének dialektikus materialista felfogását. A m a r x - ista filozófiát éppen gyakorlati ereje miatt t á mad j ák, kétségbe vonva annak tudományosságát. Ezzel kapcsolatban í r ja Lukács György a kö- vetkezőket :

„Hogy elméletileg vehessük szemügyre az egész kérdés- komplexumot, t u d n u n k kell, hogy a szektásság, a dogmatizmus jellemző vonása az, hogy az elmélet legidőszerűbb kérdéseit a mindennapi élettel hozza közvetlen kapcsolatba" [29],

Ezzel Lukács György mintegy elveti, lebecsüli a gyakorlat jelentő- ségét az elmélet továbbfejlődésében. Ez a kérdés egyik oldala. A másik oldal pedig az, hogy szektásságnak, dogmatizmusnak minősíti azt a tö- rekvést, amely az elmélet helyességének gyakorlat ú t j án való ellenőr- zésére, valamint gyakorlati megvalósítására irányul. Ez természetesen korántsem jelenti azt, mi n th a a kommunisták a pillanat-adta követel- ményeknek rendelnék alá az elméletet és így a megfogalmazott tételei- ket sorozatosan cserélgetnék. Ez valóban veszélyeztetné a tudományos- ságot, de lehetetlenné t en né a tudományos stratégiai és taktikai elvek kidolgozását is. Azzal, hogy a marxizmus—leninizmus állandó figye - lemmel kíséri a társadalmi élet jelenségeit, törvényszer ű folyamatait, a természettudományok fejlődését, a szocializmus építésének gyakorla- tát és ezeket általánosítva ú j a bb és ú j a bb következtetéseket von le a gyakorlat számára, nemhogy elsekélyesíti a proletárideológiát, ellen- kezőleg gazdagítja azt. Itt tehát nem az elmélet lebecsüléséről, hanem nagyraértékeléséről van szó. Melyik p árt az, amelyik a kommunista párt mellett oly sokra értékeli az elméletet a gyakorlat szempontjából? Ezzel még a revizionisták sem dicsekedhetnek. Persze kérkednek vele, de ez mi tsem változtat elméleti elsekélyesedésükön.

Hogy a revizionisták mennyire lebecsülik a gyakorlat szerepét az

. 3 3 3

elmélet t e r én (és fordítva), azt m u t a t j a az egyik revizionista kij el ent é- se, miszerint : a jövőben n e m szabad megengednünk, hogy az un. politika megölje az elméletet és az erkölcsöt. Kolakovsky pl. azt aj án l j a, hogy a marxizmus t osszuk f e l „institucionalis" és „intellektuális" részre. Az előbbi a kommunista párt ok gyakorlati politikájáról, az utóbbi pedig a

„gyakorlattól f ü g g e t l e n" kérdésekkel foglalkozna [30]. Ha egyebet ne m is nézünk, mint csupán azt, hogy Kolakovsky az „intellektuális" m a r x - izmus alat t éppen a filozófiát érti, azonnal világossá válik, hogy ő ezzel az elméletet el a k a r j a szakítani tápláló erejétől, a gyakorlattól, s a gya- korlatot ösztönösségre, az osztályharcot bukásra ak ar j a kárhoztatni.

Helyesen állapítja m e g V. S. Molodcov, hogy:

„A gyakorlathoz való viszony a filozófiában megközelítően ugyanaz, mint a proletárdiktatúrával szemben elfoglalt álláspont a politikában" [31].

A marxizmus—leninizmus a gyakorlatban l át ja és t a r t j a lehetsé- gesnek az igazság megismerését és a világ megváltoztatását:

az igazság megismerésének kritériuma a gyakorlat, — gyakorlat nélkül nem derülhet fény az igazságra.

A revizionistáknak az elmélet és gyakorlat kettészakításában vég- zett kísérlete nem új keletű. Elméleti köntörfalazásokkal, marxist a ter - minológia használatukkal úgy t ün t e t ik fel magukat, minth a ők lenné- nek az igazi tudományosság képviselői. Lenin éles harcot folytatott a revizionisták filozófiai nézetei ellen is és így jellemezte őket:

„A valóságban teljesen megtagad ják a dialektikus mater ia - lizmust. vagyis a marxizmust. Szavakban viszont végnélkül kön- törfalaznak, megkísérlik, hogy megkerüljék a kérdés lényegét, leplezzék elpártolásukat, valamely materialistával helyettesítsék a materializmust, s határozottan elutasítják, hogy Marx és En- gels számtalan materialista kijelentésével közvetlenül foglalkoz- zanak. Ez — eg y marxista találó megjegyzése szerint — igazi

„térdencsúszó" lázadás. Ez tipikus filozófiai revizionizmus, m e r t csak a revizionisták tettek szert olyan sajnálatos hírnévre azzal, hogy szakítottak a mar xi zmu s alapvető nézeteivel és nem me r - t ek, vagy n e m voltak képesek nyíltan, őszintén, határozottan és világosan „leszámolni" cserbenhagyott nézeteikkel" [?2],

Ezek után vizsgál juk meg közelebbről — mi u t án az elmélet és gya- korlat kérdésében általában k i f e j t e t t ük a marxizmus—leninizmus és a revizionizmus ell entétét, — a f e n t i kérdéseket, az ellentétek okait egy kissé részletesebben.

Ha a revizionizmus utóbbi években való nagyobbmérv ű feleleve- nedésének okait vizsgáljuk, akkor három általános tényezőt kell figye- lembe venni. Ezek a következők: a) az utóbbi esztendők viszonylag m a - gas gazdasági k o n j u k t ú r á j a, amel y a kapitalizmus „örök virágzásának'"

valamiféle illúzióját keltette ismét életre, akárcsak az 1920-as évek ideig- lenes és részleges stabilizációja idején; b) a burzsoá ideológia fokozott

. 33 4