• Nem Talált Eredményt

A ZSIDÓTÖRVÉNYEK SZÖVEGE 5

Általános

587. A zsidótörvény végrehajtásával kapcsolatos bejelentési kötelezettségekről. Szeged, Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara, 1942, 16 o.

588. Bartóffy János – Kincsesy Endre – Somogyi Gábor (szerk.): A zsidókérdés jogszabályainak gyűjteményes gyakorlati kézikönyve. Budapest, Társadalmi Könyv- és Lapkiadó Vállalat, 1944, 324 o.

A Budapesti Közlöny mellett ez a könyv mutatja be a legteljesebben az 1944-ben érvényben lévő zsidóellenes jogszabályokat.

589. Csiky János (összeáll.): Zsidó magánalkalmazottakra és elbocsátásukkor járó illetményeikre vonatkozó jogszabályok a kormánybiztos joggyakorlatával, zsidókra vonatkozó erdélyi jogszabályok, nemzsidó magánalkalmazottak illetményeinek szabályozása.

Budapest, Grill Károly 1941, 220 o.

590. Groszmann Frigyes – Vári Rezső: Megengedett és színleges iparűzés, érdekeltség és munkavállalás a zsidótörvény korlátai között. Budapest, magánkiadás, 1942, 176 o.

591. Serly Antal: A zsidóságra vonatkozó magyar törvények. Budapest, Centrum, 1939, 32 o.

Pamfletszerű kiadvány, amelyben szemelvények találhatók a Magyarországon 1092 óta elfogadott zsidóellenes törvényekből.

592. Szabó Zoltán – Zaboretzki Ervin: A zsidók és nem-zsidók jogállása és jogviszonyai.

Budapest, Stádium, 1944, 80 o.

5 A magyar törvények közzétételének fóruma a hivatalos közlöny. 1867 és 1944 között Budapesti Közlöny. Hivatalos Lap címmel jelent meg. Ezt 1945. január 4-én a Magyar Közlöny. Hivatalos Lap váltotta fel. 1950. június 30-tól a lap neve Magyar Közlöny. A Magyar Népköztársaság Hivatalos Lapja lett.

Az Országos Törvénytár az 1869 és 1948 közötti magyar törvények gyűjteménye. 1949. május 1-jén egyesült a Magyar Közlöny a Rendeletek Tárává, ezt követően Magyar Közlöny. Törvények és Rendeletek Tára címen jelent meg.

76 593. Tóth László – Ribáry Géza: A zsidók egyenjogúsítására és külön jogrend alá helyezésére vonatkozó jogszabályok. Budapest, Hungária, 1939, 576 o.

594. Vadász Lajos – Ravasz Illés (szerk.): A légiharcok okozta károk. A zsidókra vonatkozó legújabb, fontosabb kormányrendeleteinek magánjogi vonatkozásai. Budapest, Országos Központi Községi Nyomda, 1944, 90 o.

595. Weinryb, Bemard Dov: Jewish Emancipation Under Attack. Its Legal Recession Until the Present War. New York, Research Institute on Peace and Post-War Problems of the American Jewish Committee, 1942, 950. (Jews in the Post-War World, 2. kötet.)

[Támadás a zsidó emancipáció ellen. Jogfosztás a jelenlegi háborúig eltelt időszakban.]

Az első zsidótörvény

596. Kruger Aladár: A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló, úgynevezett zsidótörvény magyarázatos szövegű kézikönyve stb. Budapest, Hollósy, 1938.

597. Zsidótörvény végrehajtása (4350/1938. M. E. sz. rend.). Budapest, Centrum, 1938. (Jogi Hírlap, 326. szám.)

598. Zsidótörvény végrehajtása lapok munkatársaira és egyéb személyzetére vonatkozólag (4960/1938. M. E. sz. rend.). Budapest, Centrum, 1938. (Jogi Hírlap, 333. szám.)

A második zsidótörvény

599. A II. (második) zsidótörvény és annak végrehajtási utasítása. Az 1939. évi IV. tc., valamint annak végrehajtása tárgyában kiadott 7.720/1939. M. E. sz. rendelet. Budapest, Hollósy, 1939. 32 o.

600. A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátorzásár ól szóló 1939: IV.

törvénycikk. A házassági jogról szóló 1894: XXXI. te. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről széló 1941: XV.

törvénycikk és néhány rokontárgyú rendelet. Budapest, Belügyminisztérium, 1944, 78 o.

601. Adorján György – Haas Sándor: A második zsidótörvény és a végrehajtási utasítás teljes szövege magyarázó jegyzetekkel. Budapest, Urbányi, 1939, 69 o.

602. Csiky János (összeáll.): Mit kell tudnia minden kereszténynek, zsidónak a zsidójogról. A második zsidótörvény és összes végrehajtási utasításai teljes szöveggel és magyarázatokkal.

Budapest, Centrum, 1939, 920.

603. Földes György: Mit kell tudni a kereskedőnek a zsidótörvényről? Pécs, Pécsi Irodalmi és Könyvnyomda, 1939, 51 o.

604. Forrai Sándor: Az 1939. IV. tc. új zsidótörvény végrehajtási utasításainak magyarázata.

Budapest, Vasady József, 1939, 32 o.

77 605. Géber Rezső Adám: Az új zsidótörvény (1939. IV. tc.) szemléltető magyarázata.

Budapest, Bányai és Várkonyi, 1939, tábl.

606. Hajdú István: A második zsidótörvény földbirtokpolitikai rendelkezéseinek magyarázata.

Budapest, Tébe, 1939, 132 o.

607. Hajdú István: A második zsidótörvény fóldbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó újabb jogszabályok. (A 2.350/1940. M. E. és a 4.990/1940 M. E. sz.

rend.) Budapest, Athenaeum, 1940.

608. Hegedűs Bertalan: Az új zsidótörvény (1939. IV. te.) részletes magyarázata. Budapest, Klein J., 1939, 45 o.

609. Kiss Béla: A második zsidótörvény (1939. IV. te.) és a végrehajtási utasítás hiteles szövege és magyarázata. Budapest, Cserépfalvi, 1939.

610. Kivételek a zsidótörvény alól és azok igazolása. Gyakorlati tájékoztató a II. zsidótörvény alapvető rendelkezéseiről kérvénymintákkal. Budapest, Krausz, 1939.

611. Lippovitz György – Engel Imre (összeáll.): Illetmények arányosítása zsidótörvény végrehajtásánál. Budapest, Márkus, 1940.

612. Makkai János -Némethy Imre: A zsidótörvény. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1939, 326 + 22 o.

613. Paulay Gyula (összeáll.): A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. IV. te., miniszteri indokolással rendeletekkel és végrehajtási utasítással. Budapest, Franklin-Társulat, 1939, 252 o.

614. Pongrácz Jenő (összeáll.): A második zsidótörvény földbirtokpolitikai szakaszainak és az italmérési engedélyek megvonására vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtási rendeletei.

Budapest, Neuwald, 1939.

615. Pongrácz Jenő: A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939:

IV. tc. és az ezzel kapcsolatos képviselőválasztási rendeletek. Budapest, Neuwald, 1939.

616. Pongrácz Jenő (összeáll.): A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. IV. tc. és végrehajtási rendeletei. Budapest, Neuwald, 1939, 87 o.

617. Pongrácz Jenő (összeáll.): A zsidótörvény (1939: IV tc.) és végrehajtási rendeletei.

Budapest, Neuwald, 1942, 126 o.

618. Siklósi Tamás: Megállapodások az 1939. IV. tc. (zsidótörvény) földbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatban a kir. közjegyzők által hagyatéki és telekkönyvi ügyekben követendő eljárásról. Pécs, Kir. Közjegyzői Kamara, 1939, 8 o.

619. Székely Sándor István: A második zsidótörvény földbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehajtása. A 8360/1939 M. E. sz. rendelet részletes magyarázata. Budapest, Springer, 1939, 120 o.

78 620. Székely Sándor István: A második zsidótörvény teljes, hiteles szövege részletes magyarázatokkal. Budapest, Kellner Albert, 1939, 64 o.

621. Székely Sándor István: A második zsidótörvény és végrehajtási utasításának rendelkezései az értelmiségi munkakörben alkalmazottakra vonatkozóan. Budapest, Kellner Albert, 1939, 63 o.

622. Tájékoztató kereskedők és iparosok részére a II. zsidótörvény tárgyában. 1. kötet: Az értelmiségi alkalmazottakkal kapcsolatos rendelkezések. 2. kötet: Az ipar és haszonhajtó jogosítványokra vonatkozó rendelkezések. Budapest, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, 1939, 88 o.

623. Utasítás a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. IV. t.-c. rendelkezéseinek a m. kir. Honvédségen belül való mikénti végrehajtására. Budapest, Magyar Királyi Honvédelmi Miniszter, 1939.

624. Zehery Lajos – Térfy Béla: A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. IV t.-c. és annak végrehajtásáról szóló rendeletek. Függ.: Az 1938. XV. t.-c.

érvényben maradt §§-ai. Budapest, Grill Károly, 1939, 271 o.

625. Zsidótörvény végrehajtása a hajózási engedélyeknél. Budapest, Centrum, 1940. (Jogi Hírlap, 479. szám.)

A harmadik zsidótörvény

626. A házassági törvény kiegészítéséről és a fajvédelemről szóló 1941. XV. tc. és végrehajtási rendeletei. Budapest, Neuwald, 1941, 71 o.

627. Berényi Sándor: A fajvédelem és a házasságkötés jogszabályai. Budapest, Springer, 1941, 84 o.

628. Csiky János (összeáll.): A fajvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei. Budapest, Grill Károly, 1941, 142 o.

629. Gerő Ernő: Fajvédelmi házasságkötés és házasságbontás. Új házassági tilalmak és bontóokok. Budapest, Fémes, 1942, 16 o

ATTITŰDÖK ÉS REAKCIÓK A ZSIDÓELLENES TÖRVÉNYHOZÁSRÓL

Az ellenzék reakciói általában

630. Karsai, László: Anti-Jewish Laws and Decrees in Hungary, 1920-1944, in JM-HE, 143-166. o.

[A magyarországi zsidótörvények és rendeletek, 1920-1944.]

A magyar változatot lásd: JM-HH, 140-163. o.

79 631. Katzburg, Nathaniel: Anti-Jewish Legislation in Hungary, 1940-1941, in The Annual of Bar-Ilan University Studies in Judaica and the Humanities. XVI-XVII kötet, Ramat Gan, Israel, 1979, 71-88 o.

[Zsidóellenes törvényhozás Magyarországon, 1940-1941.]

632. Ribáry Géza: A magyar zsidóság és a zsidóvallású magyarok jogi helyzete, in Ararát magyar zsidó évkönyv az 1940. évre. Budapest, Országos Izr. Leányárvaház, 1940, 71-76. o.

633. Szalai, Anna: Will the Past Protect Hungarian Jewry? The Response of Jewish Intellectuals to Anti-Jewish Legislation, in Yad Vashem Studies. 32. kötet, David Silberklang (szerk.), Jeruzsálem, Yad Vashem, 2004, 171-208. o.

[Megvédi a múlt a magyar zsidókat? Zsidó értelmiségiek válasza a zsidóellenes törvénykezésre.]

Elemzi az értelmiség reakcióját az 1938 és 1942 között elfogadott zsidótörvényekkel kapcsolatban, valamint a belőlük levonható tanulságokat.

634. Ungváry Krisztián: A zsidótörvények végrehajtása, in RB-2006, 111-140. o.

635. Varga Krisztina: Képviselőházi viták a zsidókérdésben 1941 őszétől 1944 márciusáig, in RB-2006, 59-110. o.

636. Vida Márton (szerk.): Ítéljetek! Néhány kiragadott lap a magyar-zsidó életközösség könyvéből. Budapest, Földes, 1939, 62 o.

* * *

637. Karsai László: Magyarországi zsidótörvények és rendeletek, 1920-1944. Századok Budapest, 138(2004)/6 ,1285-1304. o.

638. Ungváry Krisztián: „Árjásítás” és „modernizáció”. Adalékok Imrédy Béla miniszterelnöki működéséhez és a zsidótörvények geneziséhez. Századvég, Budapest, (2002)/4, 3-37. o.

639. Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd. Beszélő, Budapest, 2001.

május, 74-92. o.

Egyebek mellett a zsidóellenes törvényekkel és a magyar társadalomra gyakorolt hatásukkal foglalkozik.

Az ellenzék az első zsidótörvényről

640. Domán István: Az első zsidótörvény elleni tiltakozás az amerikai magyar nyelvű sajtóban, in Scheiber Sándor (szerk.): Évkönyv 1975-76. Budapest, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1976, 57-66. o.

641. Fodor Lajos: A zsidótörvény és a cionisták. Hatvan, Hoffman, 1938, 31 o.

80 642. Munkácsi Ernő: A magyar zsidóság és a zsidó vallású magyarok jogi helyzete az 1938:

XV. tc. után, in Ararát évkönyv az 1939. évre. Budapest, Pesti Izraelita Nőegylet Leányárvaháza, 1939, 17-25. o.

643. Schweitzer Gábor: Képviselőházi olvasónapló – anno 1938. (Avagy kikre hivatkoztak az első zsidótörvény tárgyalásakor felszólaló képviselők?), in KL-JM, 603-626. o.

644. Trostl Rezső: Iványelvek a magyarországi zsidókérdés alkotmányos rendezéséhez.

Sopron, 1938, 36 o.

* * *

645. Cohen, Israel: The Jews in Hungary The Contemporary Review, London, 1939.

november 11.

[A zsidók Magyarországon.]

A magyarországi antiszemita irányzatok rövid áttekintése 1919-től, különös tekintettel az 1938-39-es zsidóellenes törvényekre.

646. Farkas K. Claudia: Cionista állásfoglalás az 1938: XV. tc. kapcsán. Holocaust Füzetek, Budapest, (1999)/13, 42-50. o.

647. Mi magyar írók és művészek... Független Magyarország, Budapest, 1945. október 8.

Tiltakozás az 1938-as első zsidótörvény ellen.

648. Ottlik, László: The Hungarian Jewish Law. Hungarian Quarterly, London, 4(1939), 399-412 o.

[A magyar zsidótörvény.]

649. Recent Anti-Jewish Legislation in Hungary Contemporary Jewish Record, New York, 1(1938. szeptember)/1, 32-35. o.

[A legújabb zsidóellenes törvényhozás Magyarországon.]

Tartalmazza a Magyar Zsidók Szövetsége első zsidótörvény elleni tiltakozó állásfoglalásának angol nyelvű fordítását.

Az ellenzék a második zsidótörvényről

650. A második zsidótörvény célja, indokolása, következményei. Néhány szó a magyar zsidó értelmiség nevében a magyar közvéleményhez. Budapest, Pesti Lloyd Nyomda, 1939, 22 o.

651. Apponyi György gróf, Bartók Béla, Berda József (és társaik) tiltakozása a zsidótörvény ellen. Budapest, Hungaria, 1939.

652. Görög Frigyes: Izraelita zsidók és keresztény zsidók a II. zsidótörvény szemszögéből, in Ararát magyar zsidó évkönyv az 1940. évre. Budapest, Országos Izr. Leányárvaház, 1940, 77-80. o.

653. Hozzászólás a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslathoz tűzharcos szempontból, Budapest, Fémes, 1939, 15 o.

81 654. Indication of the Bill “Limiting Jewish Participation in the Cultural and Economic Life”.

Budapest, Pester Lloyd, 1939, 24 o.

[„A kulturális és gazdasági életben játszott zsidó szerep korlátozásáról” szóló törvény javaslatai.]

655. Komlós Jenő: A zsidó fájdalom könyve. Budapest, Klein V., 1942.

656. Polgár György: Nemzsidó külföldi, zsidó magyar, in Ararát magyar zsidó évkönyv az 1940. évre. Budapest, Országos Izr. Leányárvaház, 1940, 81-83. o.

657. Sós Endre (szerk.): Egyház és társadalom a fajelméletről és a második zsidótörvény javaslatáról. Egyházfők, tudósok, államférfiak, közírók és testületek megnyilatkozásai.

Budapest, Periszkóp, 1939, 82 o.

658. Tiszteletteljes folyamodása a Magyar Izraelita Vallásfelekezet Törvényes Képviseleti Szerveinek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 702. sz.

törvényjavaslat tárgyában. Budapest, Pester Lloyd, 1939, 26 o.

* * *

659. Berecz Sándor: A II. zsidótörvény. Képes Figyelő, Budapest, 1945. december 1.

Az 1939-es zsidóellenes törvényt támogató Németi Imre és Makkai János tevékenységének értékelése.

660. Farkas K. Claudia: Cionista állásfoglalás az 1938: XV. tc. kapcsán. Holocaust Füzetek, Budapest, (1999)/13, 42-50. o.

661. Peterdy Mária: Egy elfelejtett Szabó Dezső-cikk. Haladás, Budapest, 1945. október 13.

Szabó Dezsőnek a Magyar Életben megjelent, az Imrédy-féle zsidótörvény ellen protestáló cikkével foglalkozó írás.

A törvény támogatóiról általában

662. Klivenyi, Ludwig: Die rechtliche Regelung der Judenfrage in Ungarn. Die Judenfrage, Berlin, 6(1942)/13 138-139. o.

[A zsidókérdés jogi szabályozása Magyarországon.]

Az első zsidótörvény támogatói

663. Méhely Lajos: A zsidójavaslat szépséghibái. Budapest, Held János, 1938, 10 o.

Az 1938-ban megjelent A Cél reprint kiadása.

* * *

664. [Nagykálnay Levatich, László:] Das ungarische Judengesetz. Der Weltkampf, München, (1938)/174, 272-276. o.

[A magyar zsidótörvény]

82 A második zsidótörvény támogatói

665. A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének javaslata a zsidótörvény orvosi vonatkozású részeinek módosítása tárgyában. Budapest, Stephaneum, 1939, 8 o.

A MONE 1939. évi első számának reprint kiadása.

666. Bazovsky Lajos: Egy szlovák politikus észrevételei a zsidótörvény javaslathoz.

Budapest, Csaba és Társa, 1939, 14 o.

667. Belányi László: Zsidó bújtatás, strohmannság, jogosulatlan iparűzés, a vonatkozó rendelkezésekkel és joggyakorlatokkal, Endre László előszavával. Budapest, Centrum, 1943, 78 o.

668. Méhely Lajos: Az új zsidótörvény s az élet törvénye. Budapest, Held János, 1939, 8 o.

Az 1939-es antiszemita kiadvány, A Cél reprint kiadása.

669. Nagykálnay Levatich László: Miért van szükség III. zsidótörvényre?A II. zsidótörvény árnyoldalai. Budapest, Held János, 1939, 16 o.

Az 1939-es antiszemita kiadvány, A Cél reprint kiadása.

670. Sárga Ferenc: Megdöbbentő viszonyok a második zsidótörvény évében a magyar vállalatoknál. Válasz Fenyő Miksának „A hallgatás bűn lenne ” című cikkére. Budapest, Szalay, 1939, 12 o.

* * *

671. Ammon, Kurt: Die Lage des Judentums in Ungarn bis zum 2. Judengesetz. Die Judenfrage, Berlin, 1940, 103-105. o.

[A zsidóság helyzete Magyarországon a második zsidótörvényig.]

672. H. E. S.: Ungarns zweites Judengesetz. Mitteilungen über Die Judenfrage, Berlin, 3(1939)/14, 1-2. o.

[A második magyar zsidótörvény.]

Lásd még: Das Unterhaus macht nicht mit. Parlamentarische Schwierigkeiten für das Zweite Judengesetz (Az alsóház nem működik közre. Parlamenti nehézségek a második zsidótörvénnyel kapcsolatosan), uo. 17. sz., 3. o.; Ungarns Judengesetz angenommen. Der Konflikt zwischen Oberhaus und Abgeordnetenhaus geschlichtet (A magyar zsidótörvényt elfogadták. A nézeteltérések elsimítása a felsőház és a képviselőház között), uo., 18/19. sz., 1-2. o.

673. [Nagykálnay Levatich, László:] Das zweite ungarische Judengesetz. Der Weltkampf, München, 1939. július, 291-297. o.

[A második magyar zsidótörvény]

674. Szombatfalvi, Georg: Judengesetz und Schulwesen in Ungarn. Journal de la Société Hongroise de Statistique, Budapest, 17(1939)/4, 387-399. o.

[A zsidótörvény és az oktatási rendszer Magyarországon.]

83 A harmadik zsidótörvény támogatói

675. Bocsáry Kálmán – Balás Károly: A házassági törvényjavaslat előadójának és a MÉP vezérszónokának képviselőházi beszéde. Budapest, Egyesült Keresztény Nemzeti Liga, 1941, 32 o.

* * *

676. Ammon, Kurt: Judenfrage und neue Ehegesetzgebung in Ungarn. Die Judenfrage, Berlin, (1941)/15-16, 161-163. o.

[A zsidókérdés és az új házassági törvény Magyarországon.]

677. Arató, István: Rassenschutzmassnahmen in der ungarischen Ehegesetznovelle.

Zeitschrift für Osteuropäisches Recht, Berlin, (1942)/7-8, 381-389. o.

[Fajvédelem és a magyar házassági törvény.]

678. Bosnyák Zoltán: A harmadik zsidótörvény és a házasság. Budapest, György A., 1941, 30 o.

Változatlan utánnyomás: Egyedül vagyunk. Budapest, 3(1940)/12.

679. Graziani, Felice: L’esperienza storica e l’attuale legislazione antigiudaica in Ungheria.

La Vita Italiana, Róma, 60(1942. augusztus)/353, 140-150. o.

[A történelmi tapasztalat és a jelenlegi zsidóellenes törvényhozás Magyarországon.]

Az 1942-es zsidótörvény támogatói

680. Lenz, J.: Die Arisierung des ungarischen Grundbesitzes. Die deutsche Volkswirtschaft, Berlin, (1943), 938-939. o.

[A magyar földbirtokok árjásítása.]