Az előzmények nélkül nehéz lenne megérteni a most következőket.
Vietnám francia gyarmatként érkezett a II. világháborúhoz. Francia-Indokína része-ként ismerte a világ.
Vietnam népe nehezen tűrte az elnyomást. Politikai mozgalmak szerveződtek, függet-lenséget követelve. Közéjük tartozott a Ho Si Minh vezette Viet Minh.
A II. világháború alatt, 1941-ben egész Francia-Indokínát megszállták a japánok.
A háború után visszatérő franciák ellen vívott harcokban a Viet Minh súlyos veszte-ségeket szenvedett. Később azonban – kínai és szovjet támogatással – stratégiai győzelmet arattak felettük.
Ezt követően 1954-ben tűzszünetet hirdettek, és Genfben tárgyalások kezdődtek. A francia gyarmati közigazgatást felszámolták, Francia-Indokínát feloszlatták. Vietnam északi területeit a Ho Shi Minh vezetésével létrehozott Vietnami Demokratikus Köztársaság, déli területeit pedig Bao Dai császár Vietnam Állama nyerte el. A kettő között a 17. szélességi fok mentén demilitarizált övezetet hoztak létre. Az 1954-es egyezmény kifejezetten megtiltotta harmadik erő beavatkozását.
A déli államot instabilitás jellemezte. Ott, az 1950-es évek végén, a kommunista nacionalista Nemzeti Felszabadítási Front partizánháborúba kezdett Észak-Vietnam támoga-tásával. Ezt a mozgalmat nevezték el kívülállók Vietkong-nak. Általános volt (és maradt) a déli gerillák és az északi hadsereg összemosása.
Amerika már a genfi béke előtt támogatta a franciákat, onnan kezdve fokozta a jelenlé-tét, növelte „katonai tanácsadói” számát. Mint lentebb részletesen foglalkozunk vele, a tonkini provokáció után azonnal háborút indított Észak-Vietnam ellen. Csapatai létszáma a csúcs-ponton meghaladta az 500 000-et.
Jelen könyv szempontjából elérkeztünk a lényeghez! Míg a koreai háború kitörésének okairól, magáról a harc megindulásáról sokat vitatkoztak, és lehet is vitatkozni, addig a vietnámi háború egyértelműen amerikai provokáció következményeként robbant ki.
Mint Jesse Greenspan írja a history.com-ban1, 1964. augusztus 2-án a Maddox romboló a Tonkin-öbölben tűzpárbajt vívott egy észak-vietnami torpedónaszáddal. Két nappal később a Maddox és még egy romboló ismét tűz alá került. Bár a történészek többsége szerint, beleértve az amerikai haderőkben szolgálatot teljesítőket is, a második incidensre sohasem került sor, a tényleges és kreált incidens ürügyül szolgált a vietnámi háború elindításához. A második (kitalált) eset napján, este Lyndon B. Johnson elnök megtorló légicsapásokat rendelt el, és 1965 végére 180 000 amerikai katona volt vietnami földön, valamint továbbiak voltak úton oda.
Valahol találkoztam olyan hírrel is, remélem, újra megtalálom, hogy a Maddox észak-koreai vizeken hajózott, ezért tüzeltek rá. Csak feltételezem, hogy figyelmeztetés után. Akár igaz ez a mozzanat, akár nem, ezt az incidenst nem lehet másként értékelni, mint provokáció-ként. Ó, hát csak tovább kell olvasni Jesse Greenspan beszámolóját:
1964. július 31-én, a kora hajnali órákban az USA által támogatott őrhajók lőttek két észak-vietnami szigetet a Tonkin-öbölben, ezt követően a Maddox a körzetbe tartott. Augusztus 2-án szembetalálta magát három szovjet gyártmányú torpedónaszáddal, amelyek az elűzésére hajóztak ki. A Maddox lőtt először, amit az USA hivatalai figyelmeztető lövésként könyveltek el. A három naszád gépágyúkkal és torpedókkal válaszolt. A Maddox támogatást kért és kapott a közelben tartózkodó (!) anyahajóról. A megérkező F-8-as csatagépek segítségével a Maddox súlyosan megrongált legalább egy naszádot, míg maga egyetlen golyót kapott a hajó fedélzetén.
Másnap a Turner Joy romboló csatlakozott a Maddox-hoz, és két további rajtaütést hajtottak végre észak-vietnami védelmi pozíciók ellen, majd a két hajó augusztus 4-én azt jelentette, hogy ellenséges hajók 22 torpedót lőttek ki rájuk. Ez már csak azért is nonszensz,
mert a vietnami torpedónaszádok 2-2 torpedóval voltak felszerelve. Válaszként Johnson elnök légicsapásokat rendelt el észak-vietnami tengerészeti bázisok és egy olajtároló depó ellen.
Este TV-beszédben jelentette be, hogy „dél-vietnami békés falvak elleni terror-agressziókhoz most az Amerikai Egyesült Államok ellen a nyílt vizeken elkövetett agressziók járultak.”
Ezek alatt a zűrös napok alatt a Johnson-adminisztráció azt állította, hogy a rombolóik rutin járőr-szolgálatot teljesítettek nemzetközi vizeken. A valóságban azonban felderítő misszió részét képezték olyan vizeken, amelyekre Észak-Vietnám jogot formált!
Hosszúra sikeredett a világtörténelem egyik legkegyetlenebb háborúja okainak ismertetése. A cikk szerint a 2005-ben titkosítás alól felszabadított National Security Agency dokumentumok igazolják történészek, sőt a Navy véleményét is, hogy a két amerikai hajót nem érte támadás. De jó lenne ezeket a dokumentumokat olvasni! Egyetlen kísérletet teszek a megszerzésére. Hát magát a dokumentumot egyelőre nem sikerült megszereznem, de a Wikipedia2 teljesen egyértelműen torzításról, magyarul hamisításról ad számot.
Csak azért írom le itt a hamisítást először közhírré tevő (vagy aki szerette volna közhírré tenni) nevét – Robert J. Hanyok –, hogy rögtön hozzátehessem: bizony, mindjárt hányok! A Wikipediából kiderült ugyanis: nem elég, hogy egy vadállati háborút hamisított adatok alapján indítottak el, még késleltették is a képtelen gazemberséget nyilvánosságra hozni 2000-ben. A hír, miszerint „gyártott” információk alapján vádolták meg az észak-vietnámi tengerészetet agresszióval, megjelent ugyan a negyedéves Cryptologic Quarterly
„2000 ősze/2001 tavasza” példányban (belső lapnak tekinthető), de magakadályozták a nagyközönség számára elérhető megjelentetését: „politikai döntéshozók visszautasították, hogy a jelentés nyilvános legyen, attól félve, hogy összehasonlítható lesz a 2003-ban kezdő-dött iraki háború (Iraki Szabadság Művelet) indokolására használt hírszerzéssel.” Ez óriási blamázs! Tökéletes lebukás! Egyértelmű – számomra, a „Maradj magadnak, Samu bá’ [C]
szerzője számára igen fontos – beismerése két aljasságnak: egyrészt annak, hogy a tonkini incidens provokáció volt, másrészt annak, hogy a később tárgyalásra kerülő iraki háború előkészületei nem a 2001. szeptember 11- terrortámadás után, hanem jóval előtte elindultak, nagy lendülettel folyt az alibi-gyártás, amint azt a [C] könyvemben lelepleztem. Heuréka!
Közben olvasom, a NSA-ben tudták, hogy a hajókról érkező hírek „bum dope”-ok = fenékig kábítószerek. Hol is olvastam? Itt van, a Wikipedia NSA-report című részében:2
„As much as anything else, it was an awareness that President Johnson would brook no uncertainty that could undermine his position. Faced with this attitude, Ray Cline was quoted as saying „... we knew it was bum dope that we were getting from Seventh Fleet, but we were told only to give facts with no elaboration on the nature of the evidence. Everyone knew how volatile LBJ was. He did not like to deal with uncertainties.”,
azaz: „Mint bármi más is, közismert volt, hogy Johnson elnök nem fog olyan bizony-talanságot eltűrni, ami aláásná a pozícióját. Ennek a hozzáállásnak az ismeretében Ray Cline mondását idézték: „... tudtuk, hogy fenékig kábítószerek voltak, amit a hetedik flottából kaptunk, de azt mondták nekünk, hogy csak a tények természetére vonatkozó feldolgozás nélküli bizonyítékokat adjunk meg. Mindenki tudta, mennyire ingatag volt LBJ. Nem szeretett bizonytalanságokkal foglalkozni.”
Megvan, mégis elcsíptem a National Security Agency jelentését.3 Egyértelmű, hogy a figyelmeztetőnek keresztelt lövések, amiket a Maddox adott le, éles lövések voltak (across the bow of the lead vessel = a vezérhajó orrán át), tehát az agresszió a Maddox-ból indult el.
Az is világos, hogy nagyobb – elsősorban Kína ellen irányuló – felderítő műveletben, a DESOTO-ban vettek részt az amerikai hajók (a két romboló és két anyahajó, a Ticonderoga és a Constellation). A második incidens a két hajó legénységének éjszakai képzeletében született, rémlátomások lehettek. Az egyik matróz olyan erővel szorította gépfegyverét, hogy elpattant a gyűrűje. A Washingtonnal folytatott üzenetváltások során a Maddox kapitánya mintegy figyelmeztetőleg írta meg, hogy kétségei vannak a torpedó-támadásokat illetően.
Ennek ellenére indította meg a hadvezetés, Johnson és a Kongresszus jóváhagyásával a
„megtorló” légicsapásokat, majd a totális háborút.
Az eredmények rettenetesek!
Csak egy „kis” képmetszet az alábbi linkről:
https://www.google.hu/search?
hl=hu&tbm=isch&source=hp&biw=1422&bih=684&ei=eporWv2DAYW5kwWo5LGAC w &q=vietnami+h
%C3%A1bor%C3%BA+10+fontos+k
%C3%A9pe&oq=viet&gs_l=img.1.0.35i39k1j0l9.4981.6249.0.10972.5.5.0.0.0.0.50.161.4.4.0....0...1ac.1.64.img ..1.4.160.0...0.fTBCabJre8k
És
Képtalálatok – vietnami háborúról
https://www.google.hu/search?q=vietnami+h%C3%A1bor%C3%BA+10+fontos+k%C3%A9pe&oq=vietnami+h
%C3%A1bor%C3%BA+10+fontos+k%C3%A9pe&aqs=chrome..69i57.16459j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8
A háborúval foglalkozó magyar Wikipedia-lapból4:
„A háború áldozatainak számára a vietnami oldalon csak becslések utalnak. Amerikai adatok szerint a dél-vietnami oldalon közel 250 000, északi oldalon pedig 650 000 katona vesztette életét. A Vietnam által 1995-ben közzétett statisztikák szerint körülbelül egymillió vietnami katona esett el a háború során, és további kétmillió civil halt meg.
A vietnami sebesültek számáról nincsenek pontos adatok. A mai napig halnak meg emberek a fel nem robbant bombák miatt Vietnam területén.
Az amerikai áldozatok közül 58 220 vesztette életét vagy tűnt el bevetés közben.
További 153 303 amerikai sebesült meg. Több, mint 2,5 millió amerikai szolgált Vietnamban (ennek körülbelül a harmada tartozott harcoló egységhez).
Körülbelül 60 000 ausztrál katona szolgált Vietnamban. Közülük körülbelül 500 halt meg, és körülbelül 3000 sebesült meg.
37 új-zélandi katona vesztette életét, és 187 sebesült meg.
4 407 dél-koreai halt meg, és 17 060 sebesült meg.”
Gondolom, minden olvasóm hallott a Mỹ Lai-i mészárlásról: A Mỹ Lai-i mészárlás Érdemes elolvasni. Csak két mondat ugyanebből a forrásból: „1968. március 16-án történt a vietnami háború során. Ezen a napon az amerikai katonák 500 civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – mészároltak le a Sơn Mỹ nevű faluban.” És „A háború után csak egyetlen katonát vontak felelősségre, William Calley hadnagyot.”
És egyetlen kép:
A mészárlás néhány áldozata: nők és gyerekek!
Visszatérve a magyar Wikipédia-lapra, képet kapunk a ledobott a légiháborúnak nevezett borzalomról:
Az amerikaiak az Észak-Vietnam ellen nyolc éven át tartó légi offenzíva során közel 8 millió tonnányi bombát dobtak le, ami a második világháborúban (általuk?, nyilván!) ledobott mennyiség négyszerese. Kezdetben az amerikai bombázók a határ mentén végighúzódó erdősávot, illetve a Hanoi és Haiphong környékén található olajfinomítókat és ipari létesí-tményeket bombázták. Nixon idejére viszont már rendszeressé vált a lakott területek bombázá-sa is, esetenként Hanoi belvárosát is súlyos cbombázá-sapás érte, jelentős számú civil áldozatot köve-telve.
A bombázások hatékonyságát és pontosságát jelentősen növelte az 1972-től a Line-backer I hadművelet során bevetett új technológia, a lézerirányítású bomba. A márciusban indult átfogó észak-vietnami offenzívára adott válaszként indított hadműveletben percek alatt lerombolták a stratégiai fontosságú hidakat, ezzel a dél felé irányuló északi utánpótlás mértékét sikerült a töredékére csökkenteni, és a földi offenzívát „kifullasztani”. A háború ideje alatt tizennyolcezer darab ilyen típusú bombát használtak fel.
Tovább olvasva megismerkedgetünk néhány hatékony módszerrel, amit az USA hadereje először itt alkalmazott, vagy itt tökéletesített:
Napalm: A továbbfejlesztett Napalm-B keveréket használták, főleg élőerő, illetve olyan katonai célpontok ellen alkalmazták, ahol meg kellett kímélni a célpontot környező építményeket. Például egy védőgátra telepített légvédelmi ágyú ellen anélkül lehetett csapást mérni, hogy a védőgát súlyosan megrongálódott volna. Körülbelül 400 000 tonna napalmot használtak fel a háború során.
Felteszek egy napalm-bombázást bemutató klipet, amely betekintést nyújt abba a vadállati erőszakba, ami jellemezte az amerikai beavatkozást:
https://youtu.be/G6wM9Aiy_kY
Free fire zone vagy free strike zone: Az amerikai katonaság számára minden személy ellenségesnek minősült, beleértve a civil lakosságot is. A zónákba eső falvakat rendszeresen ágyúzták, illetve bombázták.
Search and destroy: Elvileg a „beszivárgó” kommunista katonák felkutatására és megsemmisítésére találták ki a módszert. Hamar meg kellett tiltani azonban a módszer nevének használatát, az ugyanis kitelepített lakosságot, felégetett falvakat eredményezett.
Anövényzet pusztítása közismert, széles körben használt módszer volt. Repülőgépekről narancsszínű hordókból olyan töménységű növényvédőszert permeteztek erdőkre, amelyek ettől lombjukat vesztették (hogy látni lehessen a gerilla-harcosokat), termőföldekre (hogy az élelmiszerellátást rontsák). A hordók színe miatt a vegyszert Agent Orange-nak hívták.
négyszázezer ember halálát és félmillió torz csecsemő születését okozta.
Az USA-ban nem mindenki hatódott meg a katasztrofális háborútól. Széleskörű tiltakozás bontakozott ki. A kulturális tiltakozások egyik késői példánya a Szakasz (Platoon, 1986) című film volt. Érdemes megnézni.
Egy mondat a „történelemcikkek” sorozatból: A vietnámi háború tekinthető az emberiség történetében a harmadik legpusztítóbb katonai konfliktusnak (a két világháború után) hiszen teljes időtartama alatt, 1955 és 1975 között összesen 5 millió áldozatot követelt.5
A „Lelkem világának tüköre”[H] című e-könyvemben is foglalkoztam a háború kegyet-lenségével, részben a kambodzsai és laoszi bombázásokat is érintve. A térségre a háború során negyvenszer több tonna bombát dobtunk le, mint Japánra. – írta Curtis LeMay tábor-nok. Henry Kissinger, akinek híres önéletrajzától majdnem meghatódtam magam is, ezekkel a szavakkal továbbította Nixon – általa sugallt – parancsát a légierőnek, amikor elindította Kambodzsa bombázását: „Masszív bombázási kampány Kambodzsában. Mindennel, ami repül, mindenre, ami mozog.” Nemcsak nemzetközi szervezeteket, hanem a Kongresszust is megkerülve hozták a döntést!
Angolul tudó olvasóim figyelmébe ajánlom az U.S. Foreign Policy rendkívül alapos ismertetőjét a háborúról.6
A háború menetével nem kívánok foglalkozni. A rendkívüli technikai túlerővel szem-ben, az USA által alkalmazott iszonyatos harci módszerek ellenére Vietnám népe győzött, az amerikaiak feladták a háborút, a dél-koreaiakat pedig tengerbe söpörték.
Rendkívül érdekes a népességnövekedés adatsora. A rettenetes vérveszteség ellenére Vietnam lakossága folyamatosan nőtt! Mára a világ 15. legnépesebb országa, minden nagy európai országot lehagyott.
Gazdasági fejlődését tekintve pedig a most lelassult Kínával azonos tempót tud felmu-tatni, és közgazdászok jelzése szerint a legszebb jövőben reménykedhet.
Vietnam népességének növekedése[8][9]
Év Népesség (millió fő) Népsűrűség (fő/km²)
1960 33 105
1970 43 140
1980 54 175
1990 68 220
2000 80 259 Thành phố Hồ Chí Minh 8,146,300 Ho Si Minh-város
2010 88 285 Hà Nội 7,216,000 Hano
2017 96 308
Ho Si Minh ma:
By Diego Delso, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=30140031
Tökéletes képet és értékelést adott Martin Luther King Vietnamról elhangzott beszéde.7 1967. április 4-én hangzott el, 1968. április 4-én merénylet áldozata lett! Nem vagyok teljesen őrült, ha nem tartom véletlennek a két nap egybeesését!
Egyetlen kiemelés:
„Meg vagyok győződve arról, hogy ha a világforradalom jó oldalán akarunk lenni, akkor nekünk, mint nemzetnek, radikális értékforradalmon kell átesnünk. Gyorsan el kell kezdeni az „anyagorientált” társadalomtól a „személyközpontú” társadalom felé való elmoz-dulást. Amikor a gépek és a számítógépek, a profitmotívumok és a tulajdonjogok fontosabb-nak számítafontosabb-nak, mint az emberek, a rasszizmus, a materializmus és a militarizmus óriási hármasa nem lesz legyőzhető.”
És most lapozgattam a blog-lapomban és rátaláltam egy értékes bejegyzésemre:
Ez nekem is sok – It’s too much even for me
Posted on szeptember 22, 2017
Sokk ért, megnémultam – I am under shock and speachless:
https://www.commondreams.org/views/2017/09/21/reclaiming-truth-about-vietnam
„Az értelmetlen háborúk lemészárolt áldozataival eltemetve. Ez az, ahol értékeinket őrzik.” „Buried with the massacred victims of senseless wars. That’s were our values are kept.”
Így írtam tavaly szeptemberben. Valami nagyon fontosat kiemelnék a bejegyzésben szereplő CommonDreams cikkből, amelyben linkként szerepel Barack Obama ünnepi beszéde, amit abból az alkalomból mondott el, hogy a borzalmas vietnami háború 50. évfor-dulója alkalmából meghirdette a 13 évig tartó megemlékezést. Az amerikai áldozatok előtt fejet hajtó beszédéről8 megjegyezte:
„OK, I get it. Soldiers suffer, soldiers die in the wars we wage, and the commander in chief has to, occasionally, toss clichés on their graves.” (Oké, értem. A katonák szenvednek, a katonák meghalnak az általunk vívott háborúkban, és a főparancsnoknak alkalmanként klisét kell dobnia a sírjukra.)
A Nobel-békedíjas elnök ilyen gazember! Ostoba ez a világ, rettenetesen az!
Emlékeztetném, ha tehetném, miről is emlékszik meg? Erről:
Másodperceken belül lekaszabolják őket amerikai katonák.
(U.S. soldiers killed this family just seconds after the photo was taken by Ron Haeberle, March 16, 1968)
Jegyzetek:
1. http://www.history.com/news/the-gulf-of-tonkin-incident-50-years-ago 2. https://en.wikipedia.org/wiki/Gulf_of_Tonkin_incident#NSA_report 3.
https://www.nsa.gov/news-features/declassified-documents/gulf-of-tonkin/articles/assets/files/release-2/rel2_gulf_tonkin_incident_desoto.pdf 4. https://hu.wikipedia.org/wiki/Vietnami_h%C3%A1bor%C3%BA
5. http://tortenelemcikkek.hu/node/160 6. http://peacehistory-usfp.org/vietnam-war/
7. https://www.commondreams.org/views04/0115-13.htm 8.
https://www.federalregister.gov/documents/2012/06/01/2012-13514/commemoration-of-the-50th-anniversary-of-the-vietnam-war