készület-47
len utazóknak erejét, kik a’ szűk utonn kény-telenek lévén, egymástól elszakadva lovagolni, öszve nem gyűlhettek, ’s egymásnak segítsé-gére nem lehettek. Leggyengébben tám adták meg a’ Herszeg Kisasszonyt, k it, minekutánna az öszvérrül ájulásában leomlott, Dobroszláv paripájára felvont, hevesen megragadott kard- gyával védelmezett , ’s végtére az erdőnek legsűrűbb részébe bevitt. Az erősebbik cso-port elvágta Boliszlávot a’ gondviselésére bí-zott drága zálogtól, körülvette, leragadta a9 lóról, dákokkal legyilkolta, és eggy mélység-be letaszította. A’ többi latrok megerősíttet- vén azok által, kik Boliszlávnak mészárlásá-tól hozzá jók visszaérkeztek, különös tökéllés- sel neki estek az asszonyoknak, kik Elizát kí-sérték , és a’ védelmezők' vezéreinek, ’s lo-vaiknak lábaival kitiporták belőllök az életet.
Csak kevesen voltak a’ kísérők közül olly sze-rencsének, hogy hátrább maradván elszaladhat-ta k , ’s egymástól elválván, a ’ setét erdőnek legrejtekebb részeiben életeket megmenthették.
Dobroszláv könnyű viadallyának zsákmán- nyát lovánn v iv én , és csak hű szolgájától, Xarkótól kísértetvén , ki magát hasonlóképen szerencsésen á tv á g ta , messze elíizetett az or-szág’ óttyától egynéhány latrok által, kik lá
t-ván,
hogy paripájának sürgetésétűimeg nem
48
szűnik, elfáradttaknak mutatták magokot, és a’ kergetéstül végtére megszűntek.
Xarko segítette a’ felhő Itt Herozeg Kisas-szonyt a’ lóról levenni, és a’ puha fűre lebo- csátani. Dobroszláv azutánn maga is leszál-lóit, és kevés üdö múlva látta, hogy e’ nyu-godalmas ágyonn a’ Herczeg Kisasszonynak élete lassankint megtér, és mellyre a’ lélekzet- tül csendesen megmeg emelkedni kezd. Eliza megnyitotta végtére szemeit, ’s az előtte ál-lóknak sajnálkodó orczáibúl rezkető tekintet-tel vigasztalást vont. Hasonló volt o ahhoz, ki a’ hajótörés utánn eggy darab deszkánn az élet és halál köztt habozván, megláttya an-nak feléje terjesztett karját, ki eggy dereg- lyénn segítségére siet. De allig tért Elizának lelke magához , ammint végtére m eg látta, hogy Boüszlávnak jelenléte nélkül szűkölkö-dik. Sirásra fakadtak szemei újjolag,, és a*
kétségbeesés keserves jajokot sutult ki megszo-ruld mellyébül. Szabadulását úgy nézte, mint elviselhetetlen fájdalmaknak kútfejét, el nem hitetvén magával, hogy ösméretlenségé- gének kedves kalaúzza nélkül idegen ország-ban tébolygó árva gyanánt életben maradhas-son. Dobroszláv és Xarko nagyon rajta vol-tak , hogy külömbféle reménységekkel ismét felelevenítsék. Hihetőnek mondották Ők, hogy PiOliszláv is átvágta magát , és hogy csak
azért
49
azért nincs velek , mivel a’ nagy crdökbeit Valahol tébolyog; sót hogy talán inár a’ fő vá*
rashoz vezető útonn van , hol reájok nyíltt karjaival várakozni fog* Dobroszláv még to-vább ment vigasztaló iparkodásiban, és még Xarkót is elküldötte, hogy a’ tébolygót felke*
réssé, megnevezvén neki a’ h elyet, hol híra*
dását a’ Herczeg Kisasszonnyal bizonyosan el-várja.
Oh! te szegény elhagyott Eliza í hogy szűr*
csölhetted te be minden gyanú nélkül az új életnek édes mérgét az árulásnak poharából, mellyet neked a* legkormosabb gonoszság a’
részesülésnek fátyola megett vegyített? Ördö-gök voltak a’ te oltalmadnak angyalai; tigri-sek ragadtak ki farkasoknak körmei közül, hogy dühös szándékaiknak feláldozzanak.
Jól tudta Dobroszláv, hogy drága bérrel fogadott latrainak dákjait a’ Cancellárius el nem kerülte, és Xarkónak szolgálattyával most csak arra élt, hogy hallatlan gonoszságú cse-lekedetét tökélletesen végre hajtsa. Boliszláv’
sorsának nyomorára csak színfogás v o lt,m e lly alatt pokolbéli czinkossát elküldötte , és Xar- kó már régen tudván , mit keli cselekednie, megértette urának jeladását, és elsietett.
Ama’ Kastélyba sürgették ötét Dobrosz- lávnak titkos parancsolat, hol Olfrida
iíiúsá-D
gának űj virágjában báttyára már egynéhány napiul fogva várakozott*
Kicsoda rajzolhatná le a’ szerelemnek tü*
redelmetlenségét , a’ szív szorongató feleimet, és rezketést, a' megmeg feiélledö reménysége-ket , mellyek a’ futékony szempillantásokban egymást az ollyan leányzóban felváltyák , ki-nek szivét a’ gyanakodó kívánság feszítve tar- t y a , ’s kinek vágyakodásai a’ másik szempih- lantásban ismét elszéllednek, mint ama’ vizek*
mellyeket a’ Dánaidák rostákkal merítenek.
A’ kiszabott holnap már elmúlt. Eltöltő-*
gette már Olfrida a’ napokat , az órákat a*
szempillantásokat visszatérő ifiúságvirágjának dajkálásában , ’s a’ harminezadik napnak ai- konyodásával eltemette a’ műlttnak kárpittya megé minden szenvedésének emlékezetét, rep- deso képzésének szárnyait pedig már a’ boldog jövendöségnek világos tengere felé terjesztette.
De a’ nap többször elalkonyodott, és megmeg felkelt, a nélkül hogy Olfrida’ életének régi módgya a vUágtúl elhagyott pusztaságban megváltozott volna. Báttyának sokat jelentő, búcsuzását: Bízz szavamban és hatalm am ban!
az uj holnapnak inindenik reggelénn megújjí- tóttá emlékezetében, és az esthajnali csillag-nak naponkint megpanaszolta. így táplálgatta
ö reménységét, és ha ez némellykor el akarta hagyni* az éneknek mennyei vigasztalásához
.5* —
folyamodott, melly szivét a’ reménytelenség*
nek fekete kötelei közül kellemetesen kifejte-gette.
így ült 6 egyszer ablakjánál, nedves sze-meit a’ Kastély körül lévő mély árokra füg-gesztvén , és lantyához következendoképen énekelvén ;
S Z O N É T A.
Homályos fátyol lebeg környékemben ,
’S elrejti árját titkos könyeim nek, A7 sors, iriggyé szép reménnyeimnek Gúnyolva üldöz minden lépésemben.
Bátyámnak karjánn járván ösvényem ben, Ah ! hogy ne várjak végre boldogságot, Melly megdücsítse a’ szív bajnokságot Létemmel tám adtt súlyos tűrésemben ?
Oh ! szünny meg kétes szívem ! panaszkodni!
A7 hajnal hozza már talán kezében, A’ mi elrejtve volt a’ sors7 keblében ,
*S azontúl nem fogsz többé fohászkodni.
Villámja által eggy szempillantásban örök vidám ság támad e7 lakásban.
Hangzott még a' húrokban a1 végső accord, mikor Xarko titokhirdeto tekintettel hozzá be-lépett. Olfrida7 kezébűi ölébe homorodott a*
D %
lant, amminl c’ szolgának orczájánn ar felénk*
aégnek nyomdokit megsajdítottam, Elfordítot-ta egyszersmind szemeit ama’ képvonásoktál, mellyek a’ legirtóztatóbb gonoszságokot nyil-vánvaló jelekkel homlokára Írták volt, ’s mel- lyekbül az ártatlan szív csak rettentő vászo- kot, nem pedig szelíd szerelemüzenefet olvas-hatott ki. De hallván végtére rövid követsé-gét, hogy báttya reá m ár várakozik, felbáto-rodott, ’s rövid készülete utánn a’ Kastélyt vele eggyiitt elhagyván, oda sietett, hol Dob- roszláv a’ tölgyfa erdőnek méllyében eggy hí-res bűbájos várnak romladékai mellett m aradt volt.
Vezetőjének félénk szorgalmatossága , és a’ helynek, hol báttya reá várakozott , magá-nyossága , azt ígérték n e k i, hogy itt szerencsé-jének egész teljesed ését ta lá lja . Az indula-tos kívánság örömest választya czéllyához a’
titkos es járatlan ütakot. Mennél némább volt Xarko ezer, meg ezer kérdéseire, annál köze- lebbnek vélte magát lenni ama’ szempillantás-hoz, melly a körülötte lebegő bübájt felold- gya. A’ vad bozótokonn és az öszvenőtt ágak-nak sövénnyeinn keresztül tört Xarko az ő fá-radságot lépéseinek ösv én y t; de a’ Kisasszony-nak türedelmetlen sietségétül nem tudott magá-nak szorgalmatosságával köszönetét érdemleni, mikor a’ rövidebb de meredek nyomások
he-Jyett a’ járttabb tekervényes útakot válasz-totta.
Még a’ fáradsághoz szokott szolga is kez-dette már érzeni, hogy erejébül ki fogy, am- mint Olfrida vérző lábait könnyen felemelvén, az utolsó színdarabra felszökött, ’s vizsga te-kintete t zabolára eresztvén, a’ bemohosodott romladékfalakra lekönyökölt.
Eggy régi orvárnak maradékai állottak itt, a’ hajdani zordon üdoknek emlékezedeke gya-nánt , az ősz természetnek koköntössébe be-vágva inkább, mintsem beépítve. Magos bol-tozató kapukonn keresztül látszottak távul a*
mélységbe vonódó járások elszükűlni, ’s a’ le-rohanni romladékokba tűnni. A’ szakadozott, ablaknyilásokbál a’ folyó borostyánnak zöld kötelékei tekeregtek le, ’s a’ berogyott palo-táknak szögleteibüi eleven fák emelték ki gal-lyas koszoráikot. Eggyetlen eggy őrtorony óhatta meg tökélletes formáját az üdőnek pusz-tító viszontagságitúl; és ennek felső kerületé-ben függött eggy harang, mellytül a’ mélység-be eggy rosdás láncz ereszkedett le. E’ sza-badon hangzó éreznek hangzását, melly éjsza-ka a’ baglyoknak és a’ többi éjjeli madaraknak szilaj repdesésére okot adhatott, úgy nézték a* hegyeknek lakosi , mint bűbájos idézését az írtóztató szörnyeteknek, és kísérteteknek; a' mi e’
romladék falaknak környékét olly
pusz-tának tette, mellytiil az emberi valók még messzünnen irtóztak.
Ide érkezett Olfrida Xarkóval, a’ nélkül hogy várakozásaiknak legkisebb nyomdokára akadtak volna. Háromszor csapta öszve meg- öblösitett markait Xarko , ’s a’ feleletnek jelé-re hasztalanul figyelmezett, csak a’ mélysé-g e k b e hanmélysé-gzottak vissza az Ecchónak mélysé-gyen- gülő szóraássai, még végtére határozatlan
és
mértéktelen hangokba öszveolvadván , elenyész- tenek. A’ hirtelen állapodás megéreztelte már most a* Kisasszonnyal erejének lankadozását,
es
így kénytelen v o lt, nyugovó ágyának a*homokos földönn termo gyomhantot választa-ni. Elcsüggedése az önnön magával tusakodó Xarkót is megmentette eggy kevésig fáradha-tatlan kérdésedül és tudakozásaitól, mellyek helyett már most szüntelen csak azt kívánta, hogy a’ kiszabott jeladást, mennél többször kitelhetett tölle , megujjítsa. A’ levegőnek habocskái hoztak elvégre távúlrdl kérdést in-kább , mintsem feleletet Olfrida’ figyelmezo füleihez , ki nagy örömmel felszökvén ,
és
egész fáradságát elfelejtvén, szárnyas lépések-kel sietett ama’ tájék felé, mellybül a’ jeladás érkezett. De Xarko megragadta hirtelen , és kérte, hogy ne siessen előre, hanem vonnya meg inkább magát valamelly boltozat a la tt, még
Dobroszlávnak határozottabb
parancsol*-55
tit hírűi hozandgya. Sokáig vonakodott a' Kisasszony , nem akarván annak közelítene elöl kitérni , kit olly buzgón kívánt; még vég- tere az értelmesebb és megmeg értelmesebb jeladások Xarkót majdnem fél erőltetésre kény-szerítették , mellyel Olfridát a romladék fa-laknak homállyába visszavezette , értésére ad-ván , hogy ezt báttya nyilad-vánvaló szókkal így parancsolta.
Minekutánna Xarko Dobroszlávot és a1 Herczeg Kisasszonyt elhagyta, Elizának pedig az áltató rem énység, hogy Boliszlávot ismét feltalállya, új erőt és friss kedvet adott, Dob- roszláv ismét felemelte magához a’ lóra , ’s gonoszságát barátságos álorcza alá rejtvén, tovább tovább lovagolt vele az erdőnek sűrűi közé.
A z éjszaka elérkezvén, a’ fáradtt állatnak lépéseit minduntalan bátortalanabbaknak te tte , úgy hogy Elizának kérésére, a’ nyugodalom neki megengedtetett mindaddig, még az új vi-lágosságnak hajnalló szürkülete az egyenetlen útakot ismét megvilágosítani fogja. Leszállot- tak ró la, és a’ háladatos leányka saját kezei-vel hordotta öszve a’ vánkos gyanánt szolgá-landó sárgúló leveleket és száraz mohot, hogy vezetőjének alkalmasabb nyugodalomlielyet ké-szítsen Háladatosságának édes intéseire figyel- mez vén egyedül, magát egészen elfelejtette,
Kemény gyökerekre telepedvén le, lágy karjá-nak arany pereczére tekerte a’ ledöllött lókarjá-nak kantárját. Fátyola volt eggyetlen eggy taka-rója az éjnek hideg nedvessége ellen; de az el-múlt! napnak fáradságos munkái hamar bebo-rították szemeit a’ feledékeny szendergéssel, még a kinyugodott lónak nyughatatlanságára hajnalkor végtére felébredt.
Készen állott már Dobroszlav előtte, ki-nek ő viszontag, mihelyt szemeit megnyitotta, gyanútalan bizodalómmal és barátságos szó-zattal ajánlotta oda reggeli köszöntését.
Új
Útra elkészítvén amaz a’ paripának zabláját, felemelte zsakmannyát maga megé a’ nyeregre, kinek liliom színű karjaitól magát bizodalma- san átöleltetni érzette.
A’ napnak hősége rekkenö lév én , a’ szom-júságnak száraz pihegése tüzesíteni kezdette m ar Elizának szép ajakit. Nem akadván út- tyokban forrásra , melly hüvítő enyhítéssel kedveskedhetett volna , elhallgatta
ö
szüksé-gének kínnyát, csak hogy vezetőjét ój gonddal meg ne lerhellye. Hosszas csüggedés utánn eszre vette, hogy a’ mezei füvek közül reá mosolyogtak imitt amott veres bogyókban a’
száraz földnek sovány gyümölcsei. Dobrosz- lávot tehát kérte, hogy itt eggy kevésig vele megállapodgyon , ’s leszállott a’ lóról, hogy