~ 56
-epgy kis enyhülést gyűjtsön. Aliig távozott el fáradságos keresésében egynéhány lépésnyi-re az ösvénytül , amrhint szemébe hirtelen eggy fáiig bebugyolázott embernek remítö ter-mete tűnt volt, ki eggy fához támaszkodván titánná lesekedni látszott. Megújjiiltt borzadás- sai Urtek vissza emlékezetébe a’ kiállott ve-szedelmeknek minden rém ítései, ’s nagyot ki-áltván, visszarepült oltalmazójához , kiriek lo-va megé magát rezketve elrejtette. Utánna sietett a’ lator, ’s a’ bokrok közül nyomába szökött. De Dobroszlávnak eggyetlen eggy intése, mellyet a’ Herczeg Kisasszony eszre nem v e tt, megállapította am azt, sőt tisztelet-tel tisztelet-tellyes veszteglésre kényszerítette. Dob- roszláv végtére meg akarván a’ Herczeg Kis-asszonyt nyugosztalni , elhitette vele , hogy ezen ember az erdő’ lakosinak eggyike, kik abban az aggott fáknak töveit irtogattyák.
A1 gyilkosnak jelenésébül látta ö , hogy közel van m ár a K a sté ly , mellybe Xarkót el- küldötte; mire nézve leszáilván a’ lórii!, és ezt czinkos lovásszának kezébe adván , Elizá-val maga behatott a’ sürüebb és járatlanabb bokrosok közé ama’ színfogás alatt, hogy azok-ban új ijedésnek veszedelme nélkül tetszése szerint több gyümölcsöt szedhessen.
E ’ nagy szorgalom és kedvezés illy szavak-ra fakasztotta elvégre a’ Herczeg
Kisasszony-nak szívét: „ Nem halaszthatom tovább , jó
„ Dobroszláv , úgym ond, amaz ösztönnek tel-
„ lyesítéset , melly engemet háladatosságra
„ késztet. Vedd köszönetemet , még képes
„ leszek, herczegi jutalom által is megbizonyí-
„ tan i, a’ mit érzek, Soktúl fosztott meg en-
„ gémét a’ sors, mikor Boliszlávot meilöllem
„ elragadta; tegnap el nem tudtam még sem- ,, mikép viselni, és még ma is felette nehezen
„ viselem el ama’ gondolatot, hogy ötét ö-
„ rökre elvesztettem. Fáradságos szorgalmá- ,, ért az Ö kimeríthetetlen gondviselésének,
„ mellyel gyermekségemnek és ifiúságomnak
„ gyenge virágját a’ zordon szélvészekenn ke-
„ resztül atyai módon vezette, az volna-é az
„ igazságos Egeknek jutalmazása , hogy dik
„ csösséggel megkoronázott szorgalmának czék ,, lyánál hazájánn kívül eggy alávaló gyilkos-
„ nak keze álial elessen P És még is ! kicsoda
„ teheti saját vélekedését zsinórmértéknek
„ azokban, a* mik eggy halandónak sorsát ik
„ letikP A’ mit eggy naptól fogva szenvedtem
„ hihetőnek tesz m indent, a’ mi a’ szerencsét-
„ lenségnek nevét viselheti, “
Dobroszláv » szavába esvén : Oh ! álla- podgy meg e’ hitben, Herczeg Kisasszony!
hogy a’ csillagokkal fe'ettünk a’ szerencse és a' szerencsétlenség is váltólag forog. Az egy- gyík elesik, hogy mellette a’ másik
felemel-fedhessen. A* h atalo m , a’ gazdagság, a’ ko-rona az eggyik fórul a’ másikra vándorol. Ezt a’ Herczegek’ leányainak soha sem kell elfe-lejteni.
E liza. E’ tanúságot nekem a’ tegnapi nap adta; azt pedig, melly jól esik az em bernek, ha szerencsétlenségének legmélyebb fenekénn eggy jó baráttyának kezét m egfoghattya, a’
mai nap adgya.
Dobroszláv. Haggyuk e z t, Herczeg Kis-asszony! Az én Uramnak megelégedéséről én bizonyos vagyok, és ez nekem elegendő juta-lom. Nézdsze amott a’ szép b o ly ó k o t! ezek mellett el nem kell mennünk.
E liza. É rzem , hogy köszönetemnél sok-kal magosabb akarsz lenni. De rre gondold r hogy ennek finom elmellőzése nélkül cseleke- detidnek igazságos büszkeségét elfelejthetném.
Azonban a’ nagy embernek cselekedete sokkal nagyobb , mikor a’ gyengének gyengeségét meg- kímélli.
D obroszláv. En azonn vagyok, hogy tet-teimnek czéllyához jussak; azért engedd m eg, hogy az üdoben fösve'nykedgyek, melly min-ket arna’hoz közelebb viszen.
E liza. Olly közel vagyunk már a" czél- hoz ? így hát Dobroszláv ! meg nem tagadha-tod tollem , hogy háladatosságomot legalább némünémüképen megelégítsem, Az én
hercze-gi Férjem megmentett menyasszonyát a’ te kezedből drága ékesség nélkül is köszönettel fogja fogadni. Ama’ keveset, a’ mi Királyi ruházatiin közül a’ latroknak kezét elkerülte, inagamonn viselem; ezt te mentetted meg éle-temmel. Életemet vidd a’ Herczeg elejébe, mint sajatty át; a’ gyürüköt és a’ boglárokot fogadd el tö lle m , és viseld e’ szerencsétlen napoknak örök emlékezete gyanánt, mellye- kenn a’ te hatalmas kezed engemet keresztül vezetett. Csak ezt az eggy lánczct tartom meg a’ rajta függő képpel magamnak. Nem a’ ba- ratságtalan szívnek bizodalmatlanságábúl szár-mazik , és kérlek is , hogy erre ne magyarázd, ha neked megvallom, hogy vidám reménysé-geim közé, mellyekhez engemet vezetsz, né- melly szüszorongató gondok is vegyülnek jö-vendőbeli sorsom végett eggy ollyan ország-ban , mellynek határaiba rettentő esetek kö-zött léptein. Akkor azutánn, ha a’ búnak fel-legei jövendóségemet valóban meghomályosí- tan ák , e’ láncz legyen, melly édes atyámnak honnyábúl víg napjaimnak emlékezetét hozzám átbájozza. De Dobroszlav ! mit állasz te oliy komoran ? Te talán velem nem csak a’ kiál-lott fájdalmakot, hanem a’ jövendörül való fekete szorgalmamot is felosztod ?
Voórojzldv. Távúi van ez tö lle m , Her-
«fc$ Kisasszony! A’ Herczegrül gondolkodtam,
— 6ö —
6 1
míkép tettszik neki örökkévalóságnak mindea üdöpercz, mellyet itt elmulatunk.
E liza. Vedd el tehát, a’ mivel kínállak, és ne hosszabbítsd meg halogatásunkon Vedd el, kérlek, hogy ezekünkhöz siethessünk.
Hidegen vette el Dobroszláv az ajándeko- kot. Szívében csak eggy húrocska sem felelt a’ háladatosságnak szívilletö áldozattyára , melly még az oroszlányt is, közepénn ama*
vad dühösségének, mellyel a’ vért szomjazza, minden bizonnyal meghütötte volna.
A’ helyett hogy Fdizát oda visszavezette volna, hol lovát elhagyta, úgy tetette m agát, mintha eltévedt v o ln a , ’s fogyó turedelemmel a’ bokroknak tövises sövénnyein keresztül mind-addig vonta maga utánn, még a ’ falromladé- kok előtt eggy térségecskére ki nem jutottak.
A’ Herczeg Kisasszony az ö emelkedő durva-ságát az elvesztett iit m iatt való háborgásá-nak tulajdonítván , azonn v o lt, hogy azt szelíd és kész türedelmességével megenyhítse. T öbb-szörözött tapsolását, mellyre a’ feleletet erő-szakosan törtt úttyoknak iránnyábul hallotta, gyanútlan szíve jelnek tartotta , mellyel lovász- szát keresi.
Itt az üdőtül tett irtóztató romladékoknak színe előtt megváltoztatván Dobroszláv sza-v á t, és tekintetét, ágy kezdett a’ Herczeg Kisasszonnyal bánni, ammint a’ leggoneszabb 1
szívű emberiül várni allig lehetett volnál® Odá ragadván erőszakosan Elizát a' ledöltt falak-nak allvához, értésére adta, hogy itt van czeU lya járásának , de egyszersmind életének is , ha kívánságival legkisebbet ellenkezik®
Úgy láttya az elhagyott vándorló a’ ret-tenetes éjszakát maga körül elterjedni, a \ na-pot pedig, meliy világosságával eddig, vigasz*
taló és barátságos csillag gyanánt, az elvesz-tett vidékhez vezető utal bátorságosnak elvesz-tette, a’ fekete feliegeknek szélvészes homállyá alá borulni, mint E liza, mikor az erőszakos kéz-iül magát megragadtatni érezvén, Dobroszláv- nak szeméből a’ semmivétételnek pokolbéli iigyekezetét kiolvasta. „ Nincs tehát Isten, ai
„ ki rajtam a’ nyomorúságnak legmélyebb
„ szükségében megkönyörüllyön ! “ mondá ő olly hangos szózattal, hogy egész a botoknak rémítő homállyaba behatott. Erre Xarkónak kezei közül kiszökvén, rejtekének mélíyébül hirtelen kiütött Olfrida, mint eggy őrző an*
g y al, kit a jo Lelkek a’ kétségbeesésnek lég*
mélyebb kínnyai között a* halandóknak kül-denek. Újjolag megedzett erővel ragadta ki magát Eliza ellenségének m ark á b ó l, ’s Olfri*
danak nyakába borult, m int eggy űzőbe vett őzecske a köszirtre, mellyet végső menedék-helyének néz.
Hideg börzadás futotta meg még Olfrida*
íievültt vérének is minden járásait, mikor bát- tyát a’ lángoló dühösségnek képvonásival meg-sejtette ; ’s hirtelen feledékenységbe enyésztek édes reménységének minden érzeménnyei. ,,E v - ,, vei mind engem et, mind magadot m
eghí-vj mélhetted volna, Húgom! Ha az asszonyok
„ az okosabban gondolkodó férjfiaknak jobban
„ engedelmeskedni tanulnának, —---“ A*
kemény haragnak e’ szavai között kiszakasz- tóttá új erővel Elizát megöleltt oltalmának karjaiból. Minekutánna asszonyi siralmainak semminemű esedezései e’ latrot meg nem lá-gyíthatták , végső menekedését a’ szerencsét-len herczegi méltóságának fénnyével gondolta megeszközölhetni ; és , fájdalom ! észre nem v e tte , hogy szinte e’ méltóságnak kellett kí-nozó őrdögét arra megemlékeztetni, hogy el-kezdett gonoszságától saját veszedelme nélkül el nem állhat. Átadta tehát Dobroszláv a’
Herczeg Kisasszonyt Xarkónak, úgymint gyil-kos tá rsá n a k , ki a’ szerencsétlennek sem kéré-sére, sem ellenkezésére nem hajtván, karjaira vette és mind Dobroszlávnak mind Olfridának szemei elől messze elvitte.
Az ollyan kebelben, mellyet a’ szerelem-nek mennyei lángja oltárának választ, nem verhet alacsony s2 Ív , melly a gonoszságot készséggel felosztya. Ha mindgyárt eggy é$
ugyanazon forrásbúi eredett is az elteto éYö, melly Dobroszlávnak és Olfridának ereiben folydogált, a’ Természet még is, mikor őket alkotta, szorgalmatosán megválasztotta talán mind a’ kettőben az anyai vernek zavaros ve- gyűlését; a’ minek következese az volt, hogy mikor már Dobroszláv magában a’ gonosznak minden zsenge'it üszveszedte, Olfridának lelke meg akkor a’ jóban annyival nagyobb előmene-teleket tett. Elirtódzott ő attúl, a’ mit bát- tyatúl olly nagy kegyetlenséggel ve'gbe vitetni lá to tt, ’s társaságából e* rokon ördögnek örö-mest elsietett volna , ha magában elegendő erőt es bátorságot érzett volna arra , hogy e*
vad puszlaságokonn maga egyedül haza térjen.
Háborodva, és irtózásának minden tárgyaitól elfordított tekintettel állott ő , ammint Dob-roszláv hátul közelítvén hozzá, következendő titkos értelmű szóllításával ébresztette fel ká- bólásából, gyakorlott gonosztévőhöz illő hideg nyugodalmat mutatván: „M ost tellyesítem es-
„ kövesemet, O lfrida! most tartom meg sza-
„ vamot, mellyet neked adtam. “
Gyilkosság a’ szerelemnek rósával hintett ösvénnyén ? E’ két ellenkezőt az ártatlan le-ánynak gondolkozásmódgya öszve nem tudta férkeztetni. Csak félénken merészlette fejét báttya felé fordítani ; egyéb teste a’ tőle el- fordóltt állásban meredve megmaradt. Eggy
tuda-tudakozó tekíntelet függesztett egyszersmind báttya’ szemének idestova forgó rémítő fén- nyére , mellyel szavainak érthetetlenségét is elárulta* Azalatt Xarko elhozta a’ fá ty o lt, a*
palástot, a’ hajékességet, és az arany lánczot, mellyekkel Eliza díszeskedett; Olfrida pedig új borzadással nézte e’ zsákm ányt, mivel az elkövetett gyilkosság’ bizonyos jelének tartot-ta. Dobroszláv elvette mindezeket X arkótúl,
és saját karjairól és kezeirúl levonván azokot, a’ miket neki maga Eliza adott, oda nyújtotta Húgának azzal a’ kéréssel, hogy a’ romladé- koknak valamellyik rejtekében saját öltözeté-vel és drágaságaival felcseréllye ; mire ötét Herczeg Kisasszonynak fogja ösm erni, és il- lendóképen megtisztelni.
Szempillantásonkint érthetetlenebbek lettek előtte Dobroszlávnak beszédgyei; és az aján-lott köntöst sokáig ellenzetté magára v en n i, néma jelekkel mutatván azoktól való irtó z á sá t, még végtére báttya’ hathatósságának elleni- nem állhatván, imillyen szókra fakadt: „ M ii
„ akartok velem cselekedni? — Szíriekkel tel- lyes tengernek akarjátok szerencsémnek
„ gyenge hajócskáját bocsátani? Lopott zász-
„ ló alatt vetemedgyenek veszedelmes ütkö-
„ zetre nagyra dagadtt vitorláimnak gyenge
„ árbocczai, mellyet te a’ magosságban ural- kodó végzésekkel víni akarsz? Ha ez v o lt,
E
6 6 —
a’ mit nekem ígértél, hazugsággal táplálta
„ ártatlan szívemet megjátszott képzetesem.
„ A’ jövendösegnek tükörében szelíd boldogsá-
„ got mutatott ez nekem ama’ férjjel, kit eggy
„ szempillantásbúi álló jelenés mértékletes ki-
„ vánságimnak bálvánnyává tett , ’s elszáná- somnak méllyébül kivont engemet, bájoló
„ szavaidnak áltatásai által ingereltetvén, bi-
„ zonyas reménvségimnek világosságára, Ke-
„ gyetlen testvér! mi birt tégedet arra, hogy
„ az üdönek kerekét gátoló kézzel megragadd ?
„ Ezzel az én vígasztalhatatlan létem lehomo-
„ rodott volna talán már az örök nyugodalom-
„ nak sírjába, a' helyett hogy most a’ szoron-
„ gatásoktúl kínoztatván , életemnek hosszát
„ el nem viselhetem. u
E’ szemrehányásokra Dobroszláv mások*
kai felelt, a’ háladatlanság, a’ kicsinyszívüség, az asszonyi gyengeség volt, a’ mivel húgát v á -dolta. De sem a’ hízelkedések, sem a’ kemé-nyebb hitegetések Olfridát arra nem bírhatták, hogy a’ szerelemnek tévesztő utakkal megra-kott k erty é t, mellyet magányosságának álmai o\\y gyönyörűnek rajzoltanak , a’ gonoszság-nak kígyótekervénnyeivel felváltsa. Ámde mit nem gondolnak ki mindent az Ördögök, mi-helyt arrúl van a’ kérdés, hogy valamelly lel-ket megrontsanak ? Azon szempillantásban, mikor Dobroszláv lá tta , hogy húgának
ellen-67
kezese szinte ai ellenkezés által még nagyobb erőre jut, oda tartotta elejébe A lm ánk’ képét, és imígy szóllott hozzá: „ E z a jutalom, melly
„ reád várakozik. Lehetséges-é , hogy átalko-
„ dásod e’ czéltüi tégedet még tovább tartóz-
„ tasson ? A’ kit kív án tál, a’ kit szeretsz , a*
kit neked megígértem , az a’ Herczeg. Most ,, már tökélld el m agadot! “
Fátyolt vetett e’ meglépés Olfridának ér*
zékenységeire- Egyszerre elfelejtette amaz ir- tóztató jelenéseket, mellyek battyanak kezet előtte rettenetesnek tették. Az öröm től elká- b ítta tv á n , megragadta ezt, es illy szókra fa-kadt ; „ Most már egészen a’ tiéd v agyok! akár- ,, melly óriáslépéstül meg nem ijedek, ha en-
„ gémét e’ czélhoz közelebb visz. “
Ezt akarta Dobroszláv , kezébe adván hú-gának Eliza ruháit, megparancsolta Xarkónak, hogy keressen neki alkalmatos h e ly e t, hol ru-háit ezekkel felcserélhesse. Tudván azonban, hogy e’ fontos és komor foglalatossag Olfrida*
bán is könnyen felébreszthetné a veszedelmes komorságot , azzal a’ ravaszsággal élt, hogy húgának olly kísérőt is adott, ki elméjét vidá-mabb tévelygésekre köcsögtesse; a’ Herczeg- nek képét tudni illik# Ennek nézésére szinte lebilincseztetvén, a’ képzésnek könnyű rósa-*
fellegeiben lebegett Olfrida, a’ nélkül hogy az észnek fontolásaira legkisebb üdöt nyerhetett
E %
volna, és így végtére szinte ártatlanul kerí-tette be magát a* bűnnek rablánczaival.
Hágának távúlletét hasznára akarván for-dítani Dobroszláv, a’ rendelésekhez fogott a’
szerencsétlen Herczeg Kisasszony sorsának végső megválasztása végett, ki magát a’ rom-lott kastélynak dölékeny falai közé hóhérjai-nak szemei elöl elrejtette. Jeladására kijött a’ bokrok között választott lesbül két fogadott gyilkos, kiknek Dobroszláv nagy ígéretek kö-zött megparancsolta, hogy eggy le á n y t, ki ötét súlyos sérelmekkel felette nagyon meg-b ántotta, és most a’ romladékok között meg-bú- dogál, a’ más világra küldgyenek, Közelebb-ről Ököt akarattyával meg nem ösmerkedtet- hette. Nem ok nélkül érzette ő , hogy el kell neki kerülnie mindent, a’ mi Olfridát az ö ká- bálásábúl felserkenthetné, és hogy meg kell inkább leány szívét mindazokban erősíteni, a’
mik vele Elizának sorsát elfelejtetik; ugyan azért, ammint húgát hirtelen megjelenni látta, félbe szakasztottá egyszerre a’ gyilkosokkal tar-tott beszédgyét, fátyolba rejtett Olfridát az idegen tanúknak jelenlétében, mint Herczeg Kisasszonyt, nagy tisztelettel megköszöntötte, és elvezette, a’ Herczegségbül letett boldogta-lan Elizát pedig ott hagyta áldozat gyanánt, melly a gyilkosoknak dakjai alatt érdemetle- fiúi elessen.
Eggyik sem tudta ezek közül tulajdonké-pen, mellyik rejtőkében keresse a’ romladékok- nak a’ leányt, kinek élete kezekbe adatott. A’
dölékeny falakot nehéz volt kikutatni, és az ollyan emberek, kik ezen utálatos mesterséget űzik , vakmerőén néznek ugyan tíz felvontt pisztolnak ellenek igazított csőveibe, de va- lamelly romladéknak tátott üregét megsajdít- ván, mellyet a’ félénk babona, és az előítélé- tektül lebilincsezett képzelés egész falka kísér-tetekkel és réinítö lelkekkel megnépesített, át meg át futtya okot azonnal a’ rossz lelkiösmé- retnek hideg borzadása.
Mivel a’ nyomozást eggyik sem akarta magára vállalni, elvégezték magok k ö ztt,h o g y a’ reájok bízott dolgot nem siettetik, hanem inkább m egvárják, ha az áldozat önnkint nem jön-é kezeik közé? volt még nekik szinte eggy kevés zsákm ánnyok, mellyhez az erdőben ju-tottak v o lt, ’s mellyet még magok között fel nem osztottanak. Hozzájok hasonló rablók le-hettek minden bizonnyal, kik a’ puszta erdő-ben eggy paraszt leányt nyomorúltt ruhájától, megfosztottak, ’s kik ezt, hihetőképen a’ sza-ladó leányt kergetvén, el is vesztették. Dob- roszlávnak gyilkossal e’ ruhát m egtalálván, megelégedtek véltt hajával a’ keresett gyü-mölcsnek , mellyhez hevenyében nem juthat-tak.
Garbanov és Sztachlov, így nevezték ma-gokot e’ gyilkosok, leültek eggy fa alá , ta- risznyájokbúl elő vettek a’ bort és a1 kenye-re t, inelly nélkül a1 táplálék nélkül szűkölkö-dő erszűkölkö-dőbe soha sem ereszkedtek , és szinte készülő félben voltak , hogy zsákmánnyokot a*
koczkának segedelmével felosszák , amrnint bkot eggy m ennydörgés, mellyet a’ fellegek-kel megterheltt levegő zágő szélvésszel az er-dőre sebesen kiterjesztett volt, nyugovó he-lyekből felrezzentette. Egymás utánn sebesen következő villanatok átvagdalták a’ látható környéknek egeit, ’s hatalmasan megrezzentő csapással lerohant a’ tűz kígyóhoz hasonló mennykő eggy közel álló tölgyfának tetejébe , inelly lángot vetvén világosan ragyogó fáklya gyanánt szolgált a* fekete felhőkkel beborultl éjszakának.
Erlíza telve lévén az emberektől és a’ vad állatoktól való félelemmel, most pedig a’ ter-meszeinek e’ rettenetes jelenésétől elrémülvén, azt gondolta, hogy e’ csapással feje felett me-nedékhelyének minden boltozattyai egyszerre öszvreomlanak; kiugrott tehát a’ szabad égnek romolhatatlan boltya ala , es egyenesen oda sietett a tűzhöz gvilkossainak karjai közé.
Rémültt szaladasaban a’ bosszonkodó ter-meszeinek fenyegetés! elöl, fünhetett-é rette-netesebb jelenés elejébe emberi állatnál ? éa
még i s , ammint az égő fának nevekedö lángja az idegen orczákot szinte megvilágosította, az emberségben való bizodalom is, melly minden jónemű jámbor szívben rezzentheletlen kőszik-la gyanánt állhatatoskodik , új derülésre hozta lelkében a ’ rem énységet, olly annyira hogy majdnem minden félelem nélkül lépett oda a’
két gonosztevő közé, kik az ellene fentt dáko-kot öveikben hordozták. De azonnal , hogy ezeknek vad kezei a’ gyilkoló szerszámokot előrántották, megösmerte Ő az uj bizodalom- nak csalfa^ágát, ’s a’ félelem és az emberiség-hez való szitás között habozván leereszkedett elöttök térgyeire, ’s a’ könyörületes irgalom-ért olly igékkel és olly szózattal esedezett, mellyekre még a’ vért szomjazó tigrisnek gyil-kolásra hajlandó körme is közepettén a’ mé-szárlásnak megmeredt volna.
De nem is maradtak illetodés nélkül ezen embertelen embereknek kőkemény szív ei; az eggyik közűlök hátra rántotta a’ másiknak fel- emeltt dákját, és Elizának m egígérte, hogy életét nem bántya. Csak Dobroszláv, kinek hatalmától még a’ bérlett gyilkosok is retteg-tek , csak a’ bosszújától való félelem , ha meg-tudná, hogy a’ reájok bízott gyilkosságot el nem követték, volt egyedül képes Sztachlavot még visszatartóztatni, hogy Garbansonak em-berséges ígéretére rá ne állyon. De Eliza olly
szorosan oda kapcsolta magát vigasztalásra szokott esedeze'sei által Garbonóvnak meglá- gyúltt szívéhez, hogy ez társát maga lefegy- verkeztette, és csak arrúl gondolkodott, mi-csoda színfogással elégíthesse meg Dobroszlá- vot, ha majd tollök e’ gyilkosságrul számot kér*
Ezt nekik nem sokáig kellett nyomozni*
Elizának ruháját ígérték Ők meg Dobroszláv- n ak, záloga gyanánt az elkövetett gyilkosság*
nak. E ’ helyett tehát a’ szerencsétlennek oda adták a’ paraszt leányruhát. Elvévén tol le azon eggyetlen eggy fejér köntöst , mellyet Xarko rajta hagyott, elhagyták a’ puszta erdő-ben , megelégedvén azzal a’ bizonyossággal, hogy zsoldgyokot el nem vesztik, és talán a- ma homályos érzeménnyel is, hogy Elizának új létet adván, olly jóságos cselekedetet kö-vettek e l, melly még gonosz szíveknek is ,pé- műnému nemességet adott. Eliza szinte djjo- lag született alkotmánynak nézvén m agát, fel-bátorodott elejénte; de ammint a’ hamuvá lett fának lángja fogyni és tüze aludni kezdett, az ö szíve is érzette azonnal elhagyott áilapottyá- nak szomorú csendességét.
Közelített mar az éj, ’s a’ setéttségnek fel- legpulástyával a’ földet lassankint elborította, A mennydörgés elvonódott, a szélvész lecsil-lapodott, és csak imitt amott nyögtek még a’
73
szakadozott tölgyeknek törzsökéi szilajon inga-dozó teteik a l a t t ; de annyival rettenetesebben hangzott ki a’ mélységekből a’ ragadó állatok-nak ordítása. Elizáállatok-nak ereje megfogyván, az jiedésnek érzeménnye is megtompult benne , és csak az éjjeli harmatnak hideg * borzadása zendult meg ollykor megfáradtt tagjaiban.
Visszavonódott végtére a’ falromladékok’ bol-tozatinak oltalma alá, hol bádgyadtt teste a>
mohhal benőtt kőpadolatnak kemény vankos- sára érzéketlenül lerogyott.
A’ következendő hajnalnak öleiből felemel-kedett napnak ragyogó szekere nagy részét jár-ta volt már meg a’ felderőltt égnek, és a’ ko-rán felövedzett utazó elhagyta volt már reg-geli úttyának fe lé t, mikor Eliza szemeit elő-ször megnyitotta, ’s a" körülötte lévő tárgyak-nak hom állyában, vígasztalás nélkül szűköl-ködő létének új siratására felébredt.
Oh! lépj ki, szegény Alkotmány ! a’ mo-solygó égnek világos kékse'ge alá! Hadd lebeg-je körül szorongatott mellyedet a’ derültt reg-gelnek szelíd lehellete; hadd enyhítsék szív-béli szomjadot a1 természetnek balsamos illati, mellyek a’ virágoknak újjolag megnyíltt kely-
Oh! lépj ki, szegény Alkotmány ! a’ mo-solygó égnek világos kékse'ge alá! Hadd lebeg-je körül szorongatott mellyedet a’ derültt reg-gelnek szelíd lehellete; hadd enyhítsék szív-béli szomjadot a1 természetnek balsamos illati, mellyek a’ virágoknak újjolag megnyíltt kely-