A vállalati kultúratámogatás 1990 óta bekövetkezett változásaiban jól kimutatható a hazai tradíciók hatása, bár azoknak korántsem volt azonos esélyük a továbbélésre . Mint a korábbiakban már láttuk, a munkavállalókról való szociális gondoskodás, az általuk alakított kulturális és szabadidős köröknek, valamint a székhelytelepülés hasonló szervezeteinek nyújtott támogatások II . világháború előtt kialakult hagyományait történetesen az államszocializmus is tiszteletben tartotta, sőt, bizonyos értelemben még tovább is fejlesztette . A szocialista vállalat számára gyakorlatilag kötelező volt a munkahelyi művelődés feltételeinek biztosítása, a vállalati kultúrcsoportok fenntartása, s ugyanakkor „politikai szempontból kívánatos volt” ( Jagasics, 2001 . 37 . old .) a városi és községi művelődési intézményekkel való együttműködés, a kulturális események támogatása . Mindez nem múlt el nyomtalanul, a vállalati magatartásra máig is hatással van . Így látják ezt az érintett szereplők is, például Szabó Gyula, a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalásért felelős igazgatóhelyettese: „A Matávnál is – akárcsak más, régi állami vállalatok rendszerváltozás utáni jogutódainál – ’benne maradtak’ a rendszerben a hajdani finanszírozási modellek, vagyis az a gyakorlat, hogy az állam a saját vállalatain keresztül is finanszírozott egyes kulturális eseményeket”
(T . Puskás, 2006, 101–102 . old .)
A jelek azonban azt mutatják, hogy a hagyományos modellek továbbélése csak rész-leges volt . Ami az alkalmazottak művelődését közvetlenül szolgáló, vállalati fenntartású kulturális intézményeket illeti, azok mostanra gyakorlatilag eltűntek . A 2. ábrán látható idősornak a 2000-es évek elején vége szakad ugyan, mert a statisztikai évkönyvek 2002-től nem közlik többé a munkahelyi könyvtárak számát,13 de a tendencia egyértelmű, és semmi nem utal arra, hogy ez a folyamat megfordítható lenne . A rendszerváltáskor működő közel 4 ezer munkahelyi könyvtárból mára 200 sem maradt . Fölöttébb valószínűnek látszik, hogy a megmaradtak sem a vállalati dolgozók művelődését szolgálják . Feltehetőleg azokon a munkahelyeken (például kutatóintézetekben, vállalati fejlesztő-részlegekben) működik továbbra is könyvtár, ahol erre az alapfeladatok ellátásához szükség van .
2. ábra
A munkahelyi közművelődési könyvtárak száma, 1989–2002
Forrás: Magyar statisztikai évkönyvek
A vállalati művelődési otthonok és egyéb közművelődési intézmények (klubok, klubkönyvtárak) adatait a statisztika már a rendszerváltás idején sem különítette el az állami és a tanácsi fenntartású intézményekétől, így ezek számának alakulásáról mindössze annyit tudunk, amennyit a KSH Kultúrstatisztikai osztályának munkatársai által készített összefoglaló (Bárdosi – Lakatos – Varga, 2005, 106 . old .) közöl: „A korábban a szakszervezet, illetve a munkahely kezelésében levő intézmények az 1990-es évek végére teljesen megszűntek .”
Intézményfenntartási funkcióiktól tehát a vállalatok megszabadultak, de ez nem feltétlenül jelentette, hogy teljesen kivonultak azok finanszírozásából . A rendszerváltás időszakában – akár a privatizációt megelőzően, akár annak részeként – számos munkahelyi szociális és kulturális intézményt olyan alapítvánnyá vagy egyesületté szerveztek át, amelynek támogatásából az eredeti fenntartó jogutódja azóta is részt vállal .
13 Pontosabban egy olyan összevont adatot közölnek, amelyben a munkahelyi és a szakkönyvtárak ada-tai nem különíthetők el egymástól .
A korábbiakban említett vállalati múzeumok majd mindegyike alapít-ványi fenntartásúvá vált:
1994-ben „a múzeum működtetésére a szénbányászati tevékenységet tovább folytató Vértesi Erőmű Rt . mint alapító közreműködésével lét-rehozták az Oroszlányi Bányász Múzeum Alapítványt .” (http://www . kbm .hu/hu/node/63)
Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum esetében „1990-től – a ko-rábbi fenntartók, a bányavállalatok megszűnése miatt – a működtetést alapítványi formában kellett megoldani .” (http://www .rudabanya .hu/
index .php?mit=muzeum)
A gánti bauxitbányászati kiállítást 2004-től a Központi Bányászati Múzeum Alapítvány működteti . (http://www .kbm .hu/hu/node/59)
A vállalati fenntartású művészeti csoportok jelentős részét szintén nonprofit szervezetté (jórészt egyesületté, kivételesen alapítvánnyá) szervezték át, de ahol a korábbi fenntartó nem jogutód nélkül szűnt meg, ott a támogatás valamilyen formája rendszerint fennmaradt . A folyamat érzékeltetésére érdemes felidézni egyik vezető zenekarunk példáját . A hajdani Postás Szimfonikus Zenekar 1990 óta a Távközlési Zenei Alapítvány keretében működik . 1992-ben fenntartását a Magyar Távközlési Rt . vállalta . Ez a jogi formán nem változtatott, de a néven igen . A Matáv Szimfonikus Zenekar elnevezés a támogató cégnél bekövetkezett változások miatt rövid életűnek bizonyult: 1997-től kezd-ve a közönség már a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertjeit látogathatja . A kálváriának azonban ezzel nincs vége, mert a Magyar Telekom „nyilvánvalóvá tette, hogy a zenekar támogatása nem tart örök időkig, sőt belátható időn belül meg is szűnhet” (http://www . hungorchestras .com/hirek) .
Sajnos az átszervezési folyamatról annak idején nem készült kutatás, így megbízható adatok sem maradtak fenn . Mindenképpen figyelemre méltó azonban, hogy a válla-latok 1990 és 1993 között több mint 300 (egyedül 1991-ben 112) kulturális célú nonprofit szervezetet hoztak létre (Kuti, 1999), jóval többet, mint azóta összesen .
Csaknem töretlen idősorunk (2. tábla) van viszont 1994 óta a vállalati kul-túratámogatás egy fontos összetevőjének alakulásáról . A Központi Statisztikai Hivatal nonprofit adatgyűjtésében szereplő részletes finanszírozási adatokból képet kaphatunk arról, hogy az alapítványokon, egyesületeken, közhasznú társaságokon keresztül mennyi vállalati forrás14 áramlott a kulturális területre .
14 A 2 . táblában feltüntetett összegek saját felmérésünk következő fejezetben ismertetett eredményeivel több okból sem vethetők össze . A KSH adatai az összes magyar vállalat kulturális nonprofit szer-vezeteknek nyújtott támogatásait tartalmazzák, míg a mi vizsgálatunk csak a legnagyobb, 50-nél több alkalmazottal dolgozó vállalatokra terjedt ki . Ugyanakkor a KSH-adatokban nincsenek benne az állami (és esetleg piaci) működtetésű intézményeknek, valamint az általuk szervezett programoknak szánt adományok, amelyek a mi felmérési adatainkban viszont megjelennek .
2. tábla
A kulturális célú nonprofit szervezeteknek nyújtott vállalati támogatások alakulása, 1994–2007
Forrás: A KSH „Nonprofit szervezetek Magyarországon” című kiadványának 1994–2007-es kötetei
A táblázatban szereplő adatok alapján két fontos megállapítást tehetünk:
• A vállalatok kulturális célú nonprofit szervezeteknek nyújtott támogatásai 1994 óta számottevően emelkedtek. A 2007-es adat az 1994-esnek több mint hatszorosa .
• A növekedés korántsem tekinthető egyenletesnek . A vállalati adományok összes bevételen belüli aránya erősen ingadozott . Szinte évről évre vál-tozott az is, hogy a kulturális szervezetek a nonprofit szektorba áramló vállalati adomány hány százalékát tudták megszerezni .
Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a mohó, pénzéhes, szociálisan és kulturálisan egyaránt érzéketlen újgazdagokkal kapcsolatos aggályok – bár konkrét személyes tapasztalatokkal valószínűleg alátámaszthatók – összességükben mégsem indokoltak . Hajlunk rá, hogy inkább Laki Mihállyal (2005, 9 . old .) értsünk egyet, aki szerint „a szerény jövedelmű rétegekről szerzett ismereteik, az állami vállalatok, szövetkezetek általuk vezetett szervezeti egységeiben, illetve a szocializmus kisvállalkozásaiban gyakorolt szociális gondoskodás során formálódó értékeik, ha nem is magyarázzák, de segíthetnek megérteni a … közép- és nagyvállalkozóknak a szocializmus utáni időszakban követett adományozó és szegénytámogató tevé-kenységét .” Úgy gondoljuk, s ezt az adatokkal is igazolhatónak látjuk, hogy a mai magyar nagyvállalkozók – jórészt még az államszocialista időszak értékrendjében és
beidegződéseiben gyökerező – jótékonysági és mecénási tevékenysége egyáltalán nem el-hanyagolható nagyságrendű, s alapja lehet a vállalati mecenatúra további fejlődésének .
A háttér és az összefüggések hangsúlyozását azért tartottuk fontosnak, mert a továbbiakban, saját kutatási eredményeink ismertetése során már szinte kizárólag a kulturális támogatásokról lesz szó . Sem az eredmények értelmezése, sem a per-spektívák szempontjából nem mindegy azonban, hogy a vállalatok a mecenatúra mellett milyen értékrend mentén, milyen más adományozási gyakorlatot követnek, kulturális támogatásaik hogyan illeszkednek be egyéb, a tágabb közösség érdekeit szolgáló tevékenységeikbe .