költőjének, legsűrűbben a derék Juranicscsal levelezett, ki tes-testől-lelkestől híve a dunántúliaknak s leveleiben Kisfaludy, Virág, Guzmics, Horvát Endre, Horvát István, Takáts, Döme Károly nevein kívül ritkán találjuk más író nevét említve s ha találjuk, nincs köszönet benne. Érdekes pl., a mit Vörösmarty-ról mond: «. . . csak olvastad volna az idei Aurorába Veres-marti Tholdiját és Hedvigét, senki meg nem értheti, oly bolond, én nem is hozattam meg, nem méltó».
6Mindez nem nagyon
> K i a d a t l a n . A k a d . k é z i r a t t .
6 J u r . l e v e l e . 1830 m á r c z i u s 8. U . ott.
5 0 . j u r a n i c s n é v a l á í r á s a .
B A C S Á N Y I J Á N O S IOI
mozdította elő a tiszta látást és elfogulatlanságot. Éreznie kellett Bacsányinak magának is (ha nem vallja is be), hogy az új irodalmi törekvések idegenek rá nézve s ezért fordult oly heves szeretettel a régiek felé. Ez a szeretet s az újabb iro-dalomban való tájékozatlanságból eredő elfogultság jellemzi ekkori munkáit, melyek ezért nem oly becsesek, mint a Museum-korabeliek, de mindennek daczára meg kell emlékeznem róluk, habár terjedelmükhöz képest csak röviden is. A korától elmaradt s elfeledett öreg költőnek munkái ezek, melyek nem hatottak többé, noha némi visszhangot azért mégis keltettek.
Ezekkel vett részt Bacsányi a
nyelvújítási harczban.
Kazinczy G á b o r a neologus elfogultságával és epésségével jellemzi Bacsányi ebbeli működését: «Mint író, az ambitió
álmainak rózsakorában a nyelvreform bajnoka ; midőn érezné, hogy e téren is magasabb erők szárnyalják túl tehetségeit : vissza akará sodrani a mozgalmat . . . a reactió előcsatára lenni, csakhogy vezére legyen a hátráló seregnek.»7 A tény az, hogy Bacsányi híve volt az újításnak, nemcsak fiatal korában, hanem később is — de csak a józan, mérsékelt újításnak. Már legelső értekezésében ezt hangoztatja, mint láttuk, s azután is mindig e mellett nyilatkozik, mint az alábbiakból kitűnik. S ezt az állást foglalták el az antiquariusoknak, maradiaknak csúfolt orthologusok mind. A nyelvrontást kárhoztatják, de nem ellen-ségei az újításnak, sőt maguk is sok új szóval élnek (Kisfaludy Sándor, Verseghy stb.).
Nem a sértett ambitió tüzelte Bacsányit az újítók ellen, hanem a sok visszaélés, melyet elkövettek a nyelv müvelésének örve alatt. Ezek a visszaélések egyrészt a rettenetes szófara-gásban nyilvánultak (Barczafalvi Szabó, Helmeczy, Bugát stb.), másrészt az idegenszerűségeknek a magyar nyelvre való erő-szakolásában (Kazinczy). Bacsányit igen erősen foglalkoztatta a nyelvújítás kérdése, a mi nemcsak értekezéseiből tűnik ki,
7 Ú j M. M ú z e u m . 1851—2. 1.
j 38 S Z I N N Y E l F E R E N C Z
hanem jegyzeteiből és levelezéséből is. Egy papiroson (hagya-tékában) ezt találjuk írva : «Barczafalvi Szabó, Kazinczy, Bugát, Helmeczy, Schedel, Bajza et comp.» Ebből az tűnik ki, hogy ő ís egy kalap alá vette az összes nyelvújítókat (mint annak idején a Mondolat), pedig sok ellentét és különbség volt köztük, hiszen tudjuk, hogy Kazinczy maga megtámadott több túlzó újítót, pl. Barczafalvit, Toldy pedig Bugát újításai ellen kelt ki.
Egy levélfogalmazatában ezeket olvassuk : «Valamivel ezelőtt, már több századoktól fogva, a régi római classikusok nyelve helyett patvarista-deáksággal éltek, úgy most a Pázmányok, Káldiak, Gyöngyösiek, Faludiak, Malier Lászlók, Ányosok nyelve helyett vagy k o n y h a m a g y a r s á g o t ajánlanak s gyakorol-nak, vagy újdon új faragású szókkal és kifejezésekkel s holmi czifra, tarka-barka czigányfoltokkal kevélykedve bolondoskodnak s azt vélik, azt állítják és hirdetik, hogy a Döbrenteiek, Sche-delek, Bugátok, Helmecziek, s ki tudja hány hasonló üres kopo-nyák, a magyar nyelvnek és litteraturának megannyi fényes napjai !»
Itt említem meg azt is, hogy Bacsányi, mint az orthologusok általában, y-ista volt (s így írt:' attya, a g g y á stb.). Kazinczy sokszor emlegeti leveleiben, hogy Bacsányi az öreg Szabó Dávidot is y-istaságra csábította, állítólag azzal argumentálván előtte, hogy a «jottizmus protestáns mód».s A bősz jottista és y-ista harczban azonban nem vett részt.9
De lássuk magukat az értekezéseket. Az egyik eg}^ 76 oldalra terjedő önálló füzet, mely 1821-ben jelent meg Trattner-nél. Czíme :
A magyar tudósokhoz.
1. Ealudi Ferencz, s több más magyar költők munkájinak kiadásáról. 11. A nemzeti nyelv-ről s poézisnyelv-ről és a mái nyelvrontók törekedésinyelv-ről.Bevezetőleg elmondja, hogy T r a t t n e r jeles magyar költők müveinek sorozatát indítja meg, s a sorozatot Faludi verseivel
8 K a z i n c z y l e v . K i s f a l u d i K . - a l é s k ö r é - t a r t ó k ü z d e l m e t T a k á t s S á n d o r : P é t e r i v e i . 5 0 . 1. „ T a k á c s J ó z s e f é l e t r a j z á b a n . ( 6 . f e j e z e t . )
9 É r d e k e s e n i s m e r t e t i e z t a z é v t i z e d e k i g
L I N Z L Á T K É P E .
B A C S Á N Y I J Á N O S IOI
kezdi, melyeket ő ad ki. (Erre ö vette rá Trattnert, mint Faludi kiadásának élőbeszédében elmondja.) Az irodalom barátait tudósítja erről s kéri segítségüket munkájához. Ez a felszólítás azonban csak csekély része munkájának, tulajdonképp csak alkalom, hogy « egyes litteraturabéli dolgokról » véleményt mondjon. Kívánja ezt a
Ez helytelen és káros nézet. Verselő és költő közt nagy a különbség; igazi költőnk nagyon kevés van. Hagyjuk tehát abba költőinknek Horatiussal, Ovidiussal stb. való összehason-lítgatását és valljuk be inkább, hogy még hátra vagyunk. Ha pedig haladni akarunk, meg kell becsülnünk régi költőinket. Faludi verseinek összegyűjtése igen fontos, ő egyike azoknak, kiknek
B a t s a n y i J á n o s .
P e s t e n n ,
5 1 . » a m a g y a r t u d o s o k h o z . » c z i m l a p j a .
Magyar Tört. Életr. 1904.
j 38 S Z I N N Y E l F E R E N C Z
a m a g y a r nemzet legtöbb hálával tartozik. Faludi nèmcsak kitünö prózaíró, hanem kitűnő költő is, a pásztori költészetben senki sem versenyezhet vele.
Hasonlóképpen Gyöngyösi is, kit most becsmérelnek az epigonok, atyja volt a nemzeti jobb verselésnek s «nemcsak minden más régi val ázó szegény verselőt könnyen meggyőzött s egészben elfelejtetett, hanem önnönmagát a Szirénának valóban nagy elmével s igazi poétái tűzzel, lélekkel bíró, de versei gyarlósága miatt már ma nem igen gyönyörködtethető szerzőjét is messze meghaladta légyen». Megjegyzendő, hogy ez csak a verselésre vonatkozik (habár általában érthető így, a hogy el van mondva), mert ő Zrinyit «nagyobb elméjű» költőnek tartja Gyöngyösinél, mint az egyik kéziratban maradt értekezéséből kitűnik. Egyébiránt ennek az értekezésnek egy jegyzetében is így nyilatkozik a Zrinyiászról. Csodálatosnak mondja, hogy oly rövid idő alatt írta Zrinyi s nagy elismeréssel szól compositiójá-ról és jellemfestéséről. «Még inkább nevekedik pedig csodál-kozásunk, — úgymond' — ha költeményének belső szép tulaj-donságira, s mind az egésznek elintézésében és a részek felosztásában s elrendelésében, mind a személyek és poétái karakterek okos és mesterséges rajzolásában s helyes és kelle-metes kifestésében nyilván megmutatott művészi talentomára s bölcsességére tekintünk.» Értekezésének végén szidja a «nyelv-rontókat» s a «békákként rekegő mostani poétákat».1 0
íme Bacsányi nagy értekezése főbb vonásaiban. Legelőször a rendszer hiányát érezzük benne, semmi elrendezés, kitérések, visszaugrások és ismétlések teszik zavarossá és meglehetős bonyolulttá. Azután hiányzik belőle a mérséklet, mindjárt inge-rült lesz az író és epés szavakban tör ki minden ok nélkül.
Legfőbb hibája azonban, hogy nem jól ismeri az új irodalmat s mégis hivatottnak tartja magát ennek az irodalomnak meg-ítélésére. ítélete túlzott és elfogult, különösen Kazinczy
iskolájá-1 0 E z z e l K a z i n c z y « b r e k e k e , b r e k e k e , b r e k e k e , k l o a x , t u ú , t u ú » r e f r a i n e s B é k á i r a c z é l o z .
B A C S Á N Y I J Á N O S IOI
val, a nyelvújítókkal szemben. S a milyen elfogult az új költők iránt, éppen olyan a régiek iránt is, csakhogy megfordítva.
Faludit, Gyöngyösit egekig magasztalja. A régiség tisztelete, mely azelőtt érdeme volt, mintegy elfajult, túlzottá lett nála.
Azelőtt az új mellett a régit is tisztelte és becsülte, most csak a régit dicsőíti s csak ennek alapján reméli irodalmunk fej-lődését. Az ifjúkorában oly szabad szellemű és sokoldalú író öreg korában rossz kedvű «laudator temporis acti»-vá válik.
A régóta hallgató író e megszólalását barátai nagy örömmel üdvözölték. Juranics szerint sokan örülnek neki; Pesten jártá-ban azt tapasztalta, hogy a tudósok «nagyon hajolnak» Bacsányi
«igyekezetére» és «idegenek a nagy nyelvbéli újításoktól», de azért mérsékelje hevességét.1 1 Bitnitz Lajos ezt írja neki: «Nem kétlem, mély tudománynyal és
Kisfaludy szerint nagyon magára haragította a neologusokat ezzel a munkájával.1 3
Schedel Ferencz egy rövid jegyzetben csipkedi meg a
«Linczből vitorlás hajón érkezett, s Pesten nemrég kinyomatta-tott hirdetést» s Bacsányit Kazinczy Zoilusának nevezi.14
Kazinczy erre örvendve írja Schedelnek (1822 május 15-ikén) :
«Bacsányi kikapá a magáét. Linzben, Felső-Ausztriában, azt hivé némely levelezőinek, hogy ha ő fújja meg a kürtöt, össze-roggyanak a Jerichó kőfalai; s így nem esik rosszúl, ha a mindentudó embert egy kis tüsszentésbe hozzátok. A mit neki
5 2 b i t n i t z n e v a l a i r a s a .
I 3 2 SZINNYEI F E R E N C Z