nagyszombati eredeti kézirat után készült. (Toldy is ezt hasz-nálta később.) Igen csekély változtatásokat tett rajta, melyeket hosszasan megokol. Szól Faludi néhány értelmi és verselésbeli
' 5 K a z i n c z y l e v . K i s f a l u d i K.al é s k ö r é -v e l . 20. 1.
1 6 T u d . G y ű j t . 1822. i n . 91. 1.
' 7 F a l u d i F e r e n c z v e r s e i . P e s t . 1824 T r a t t n e r n á l .
B A C S Á N Y I J Á N O S IOI
hibájáról, azután jelességeiről. Méltatja prózáját kiemelve dicsé-rendő és mérsékelt újítását, ellentétben a mai «tudatlan nyelv-rontókéval», méltatja verseit s azoknak válogatott s minden czifraság nélkül ékesen és tisztán hangzó magyarságát, a szók mesterséges elhelyezését, a versnek ebből származó menetét, mely hol lassú, hol sebes, tüzes, indulatos, de mindig a tárgyak minőségéhez alkalmazott. Azután prosodiai és verstani dolgok-ról beszél, Gyöngyösit is méltatván. Szerinte kár a versformák miatt harczolni. Mind jó az, csak — «igaz poétái beszéd» legyen.
Végül igen szépen és emelkedett hangon buzdít a jó költők becsülésére, szól a költői szabadságról, a lantosköltőkről s a képzeletről, melyet az értelemnek kell korlátoznia. Verstani megjegyzései közül érdekes, a mit a szonettről mond. Szerinte a szonett nem fog meghonosodni nálunk és mesterkélés marad, mert «szoros regulái ellenkeznek nyelvünk szabad és kényes géniusával».
A leoninust is határozottan elítéli. «Iszonyú ízetlenségét való-ban csak az a nehéz hallású ember nem érezheti, nem utál-hatja, a kinek megromlott füle inkább a kakukot, mintsem a fiiemilét, inkább a Tiszaháton s Körös vagy Maros partján állva andalgó borzas juhász nyekegő dudáját, mintsem Mozart vagy Hayden szivet olvasztó és lelket emelő muzsikáját hallgatja.» (236. 1.)
Mindez így röviden elmondva és összefoglalva, tulajdonképen csak az éremnek egyik oldala, az értekezés tárgyilagos része, a másik része elszórt kifakadásokból áll a nyelvújítók, kritikusok és új költők ellen. Bacsányi folytonosan szidja őket s minden alkalmat megragad, hogy haragját kitöltse rajtuk. De szidalmai és rosszalásai, melyek kacskaringós mondataikkal és szemen-szedett epithetonaikkal a vallási vitairatokra emlékeztetnek, egészen felszínesek s nem hatolnak soha a dolog mélyére.
Jellemzésül néhányat idézek a «diszítő jelzők» és czímek közül, melyekkel megtiszteli az új írókat: «vaktában ítélő tudatlan és merész kritikusok» és «más ilyen rendbéli kis birák», «a nemzet
1 3 4 SZINNYEI F E R E N C Z
jeles poétáinak vakmerő becsmérlői», «büszke versfaragók»,
«fennyen kérkedő szegény metristák», «szegény törpék», «vakos-kodva tévelygő lármás kritikusok stb. stb. Egészen elkábul az ember feje a folytonos szitkozódástól és fáradtan teszi le Bacsányinak ezt a munkáját, igazat adva Toldynak, ki azt
mondja róla, hogy «nem volt egyéb, mint egy nagy, szenvedélyes és részben epés invectiva az akkor harcztéren állott új iskola ellen, iskola-mesterhez inkább mint szépészhez illő».18 Külön-ben, a mi a durva hangot illeti, az az elkesere-dettnyelvújítási harczban nem ritkaság a neologu-sok részéről sem. Elég e tekintetben a Mondolatra írt Feleletre utalnom.
Ez a második érteke-zés már nem keltett oly hatást mint az első.
«Eluntam a birkózgatást velek s magokra hagyom,
— írja Kazinczy Kis Já-nosnak (1824 szeptem-ber 23-ikán) — kivált, midőn oly faragatlan és epesáros emberekkel van dolgom, mint a Faludi Verseinek kiadója Linzben, felső Ausztriában. Nem átallom kimondani, hogy nekem az ő ampulláit beszéde, és az a mesterezés, melyet úgy viszen, mintha tripószon ülne, éppen
5 3 . b a c s á n y i f a l u d i - k i a d á s á n a k c z i m l a p j a .
8 F a l u d i F . m i n d e n m u n k á i . N e m z e t i K v t . 1853. x v m .
B A C S Á N Y I J Á N O S IOI
úgy kiállhatatlan, mint az Aspásia prózája.»1 9 Schedel pedig ezt írja Kazinczynak (1827 február 5-ikén) : «Szeretem, h o g y sem Bacsányi kurjongatásai, sem a szegedi vígjátékok, sem Vidovics nem recenseáltattak. így elhangzanak. Ez reconvales-centiánkra mutat.»2 0
A teljesség kedvéért még meg kell említenem, hogy Bacsányi a Szépliteraturai Ajándékban, a T u d o m á n y o s Gyűjtemény mellék-lapjában, 1825-ben megjelent «poétái elmélkedésekhez» hosszas jegyzéseket csatol (121 —135. 1.), melyekben ismert nézeteit hangoztatja. Nagyrabecsülését fejezi ki Kisfaludy S á n d o r iránt, ki megérdemli a «magyar Petrarca» nevet és üti a «kérkedő, hívatlan nyelvpalléroknak a vak vezért vaktában követő gyáva seregét» s egyszersmind buzdítja a tehetségesebb költőket.
A Muzárion (Elet és Literatura) ív. kötetének (1829) 7. sz. kis czikkében pedig Kis Jánost támadja meg, ki megjutalmazott
«Felelet»-ében a m a g y a r nyelv kellemetes hangzásának bizonyí-tására Virágból igen szerencsétlen példát idéz.
Kis János «Emlékezéseiben» védekezik Bacsányi túlzott bírálata ellen.21
Ezzel befejeztem Bacsányi nyomtatásban megjelent prózai munkáinak tárgyalását. Hagyatékában még két értekezés kéz-iratát találtam, melyek kiadatlanok s ezért záradékul ezeknek rövid ismertetését is szükségesnek tartom, annál inkább, mivel valószínűleg úgy sem fognak egyhamar napvilágot látni. A mi
hangjukat, előadásmódjukat illeti, egészen hasonlók az előbbi kettőhöz, sőt előre mondhatom, tartalmi értékük sem áll maga-sabb színvonalon amazokénál. Az elsőt, mint jegyzeteiből kitűnik,
1826. és 1827. közt írta, a kézirat dátuma 1828. T r a t t n e r Mátyás buzdította különösen ennek megírására, mint élőbeszédében mondja. A T u d o m á n y o s Gyűjteménybe szánta, de közlése (való-színűleg az öreg T r a t t n e r közbejött halála miatt) elmaradt.
' 9 K a z i n c z y F e r . E r e d e t i M u n k á i . L e v e l e k , ix. k ö t . 324. 1.
20 K a z i n c z y I e v e z é s e K i s f a l u d y K.-al é s k ö r é v e l . 66. 1.
21 O l c s ó K v t . s z . 494.
j 38 S Z I N N Y E l F E R E N C Z
Czíme :
«Értekezések»
s tulajdonképeni czélja, noha tárgyát a polémia és kritika teszi, a nyelvújítók ócsárlása. Hosszú, rend-szertelen és bőbeszédű előbeszéd után, melyben, noha erősen hangoztatja, hogy nem akar személyeskedni, mégis jobbra-balra vagdalkozik, áttér értekezésének első pontjára, vagy ha úgy tetszik, az első értekezésre. A polémia és kritika fontosságát bizonyítja s a jó kritikus tulajdonságait sorolja el. Ezek : «ép és gyors értelem, kész ítélő tehetség, sok előismeret, többféle hosszas tapasztalás s gyakorlottság, tökéletes nyelvbirtok és nyelv-tudomány, helyes és kimívelt kényes izlés, s mindezek mellett egyszersmind hazafiúi tiszta jó szándék és eltökéllett akarat, s igaz és bölcs emberhez, buzgó hazafihoz illő, állhatatos lelki erő s megtántoríthatatlan nemes bátorság» és ügyes toll, melyet az igazság szeretete vezessen. A második pontban azt magyarázza, hogy a «tudós vetélkedésnek», «pennacsatának», «tollharcznak», polémiának megvan a jogosultsága, de vannak határai is, melyeket nem szabad átlépnünk. F ő t ö r v é n y e tekintetben a«szelid emberség», s a «díszes illendőség» (urbanitas és décorum).
Valóban elmosolyodunk, mikor ezeket éppen a személyeskedő, heves és nem egyszer durva író szájából halljuk. Utána is teszi mindjárt, hogy azért a méltatlanul bántalmazott nagy emberek-nek szabadságukban áll apró becsmérlőiket «megsemmisíteni».
Apollónak is nemcsak lantja, hanem nyilai is vannak. Különben ezen nincs mit csodálkoznunk, ha a finom lelkű Kazinczy is azt a fölemelő tanácsot adja, hogy a «lélektelen írót» «ütni, csigázni s agyonverni (nevetve) szabad». Meg kell itt említenem Péteri T a k á c s József nagy értekezését «A recensiokról» (Tud. Gyűjt.
1818. vi. köt.), mely alaposság és rendszeresség tekintetében fölötte áll Bacsányiénak. Lehet, hogy tán ez adta az impulsust Bacsányinak hasonló tárgyú értekezés írására. Vannak eszmék, melyek közösek bennük, a mit megmagyaráz a tárgy rokonsága s az eszmék általános igazsága (pl. a részrehajlatlanság a kriti-kában). — A harmadik pontban a nyelvújításról szól. Újítani szerinte csak annyiban szabad, "«a mennyiben ezt a nyelvnek
T E L E K I J Ó Z S E F L E V E L E B A C S Á N Y I A K A D É M I A I T A G G Á V Á L A S Z T Á S Á R Ó L .
B A C S Á N Y I J Á N O S IOI