A nagy jelentőségű nap elérkezett — Várday inkább ünnepélyes komolyság, mint fájdalommal járt alá s fel szobájában.
Mintha az élet bajaival küzdeni nem lenne elég, mintha a sors üldözése nem volna elég hatalom, hogy még az emberek is képesek egymásnak kese
rűséget okozni, hogy még a szülők, s gyermekek között is támadhat viszongás.
Margit haloványan, s láthatólag remegve lé
pett apja szobájába.
Búcsúzni jöttem atyám, rebegé a leány alig hallhatólag — s megköszönni szeretetedet, melyei irántam ez ideig viseltettél.
Ha Várday önmagát ingerelve , nem keményí
tette volna el annyira szivét leánya ellen, úgy Mar
git szelíd fájdalma, mely egész lényén elömlék, s bánatos arcza nem mulaszthatták volna el reá ha
tásukat , — igy azonban csak az elkeseredés ko
molyságával tekinte reá, midőn következő vála
szával , újólag csak sebzé Margit szivét.
Kár volt fáradnod — vesztegetett szeretetem
Margit l. 7
bőven megvan jutalmazva, többe részesitél, mint a mennyit vártam, mert megvallom, hálátlanságra épen nem számiték.
Hallgass meg atyám — esdekle Margit köny- telt szemeit alig képzelhető bánattal emelve apja arczára.
Nem akarok véghatárzatodnál egyebet hallani, szólott Várday szigorúan. — Elég szót pazaroltunk e tárgyban már haszontalanúl, s elég idő volt egy év hosszú folyama mind kettőnknek gondolkozásra.
Én ma is ott vagyok, hol ezelőtt egy évvel valék, szólj leány, mit határoztál te.
Egyezésedért esengem jó atyám, oh ne tagadd meg szerető gyermekedtől egyezésedet.
Mit beszélsz! Talán bizony játszani bátorko
dói atyáddal ? Vagy azt hiszed bohó leány , hogy velem is úgy bánhatói, mint szalagoddal, melyet kedved szerint hajthatsz újaidra ? Egyezésemet még kérni is , midőn eltökélt szándokod daczolni velem ! — Vagy csalódnám — folytatá Várday sze
lídült hangon és szive mint arcza is tanusitá, ellá- gyúlt — s te végre észre térve, még is csak enge
delmes gyermekem ki vánnál maradni? hiszen ak kor atyád szivét újólag megnyernéd. — Szólj Mar- gitom, nemde elismered, hogy nem hozna reád áldást, ha egyezésem nélkül mennél férjhez, nemde magad is átlátod, hogy igazságosan kitagadhat
nálak mindenből, ha velem, annyi szeretetért, da
czolni bátorkodnál,
Hiszen nem kívánok én tőled gazdagságot, mit
99
Andor különben sem fogadna el. — Tarts meg min
dent magad szám ára; csak egyezésedet ne tagadd
meg tőlem.
Elég! — Szólott indulatosan a pillanatnyi re
ményében csalódott apa. — Nem kérhetnél tőlem olyan csekélységet , mit hálátlanságodért teljes joggal meg ne tagadnék tőled. — Légy hát kita
gadva mindenemből, s haladj az úton, melyet ma
gad választál, de mélyen keserített apádra soha többé ne számolj.
Ha egyezésedet nem adod is, bocsánatodat legalább, ne tagadd meg tőlem atyám — monda Margit halk remegő hangon. — Hiszen a szerelem önkénytelen élete, s kincse lelkemnek, bocsásd meg hát atyám, miről nem tehetek! Oh ne taszítsd el gyermekedet vigasztalás nélkül, hiszen ha en- gemet elüzesz, önmagadat fosztod meg egyetlen gyermekedtől, agg napjaid vigasztalásától.
A miatt soha se búsulj, hogy én vigasztalódás híjával lehetnék — szólott a keseredett apa büszke homlokkal — találok én nálad méltóbb, s hűbb élettársnét a kedves nőbe, kit magamnak válasz
ték , s kinek gyermekei kármentesitendik majd hálátlanságodat. — Leány, ha őrült szerelmed mellett megmaradsz, — apád meg fog házasodni.
Oh atyám — szólott Margit láthatólag meg- könnyűivé. — Isten sugalotta neked ezen eszmét — most már megnyugodva távozom — hiszen engem úgy sem szeretsz többé, — előttem az apai szív, s a szülői ház, mint látom, örökre bezárúltak De
7*
nem zúgolódom — folytatá elragadtatva. — Isten irgalommal van irántam; minthogy atyám számára is rendelt egy hü szivet. — Nyugodtan haladok te- hátutamon, — csak áldásodat jó atyám ! — re- hegé térdre omolva.
Soha! — kiáltott Várday indulatosan, ki a szeretet jellemét nem érté, s Margit örömén csak felboszankodék. — Takarodjál gyermek, s ne sérts többé követelésekkel, melyek nem illetnek.
Jól van atyám, — mondá Margit holt-halová- nyan — tagadj hát meg mindent tőlem, de habár hálátlansággal vádolod is leányodat, teljes szivem
ből megáldalak! — Isten legyen veled, és segél jen az új családi körben boldogságra! — szavai köz
ben ellenkező apja kezét hevesen ajkaihoz szoritva távozék.
S midőn szobájába azon gondolattal lépe, hogy utolszór látja a megszokott tárgyakat, keble el
fogult, s fájdalma heves zokogásba tört ki
Még a helytől is szomorú megválni, melyben minden tárgy külön emlékkel b ír, hogy ne törné hát meg a szivet, midőn a természet szent kötelé
keit kell szétszakgatni.
Margit oly nyomott szívvel jártatá körül köny- telt szemeit szobája mozdulatlan tárgyain, — a zöldelő bokrokon, kedvencz virágain, s az isme
rős tájon, mely ablakán betekinte , mintha a távol hegyek egész súlya nehezednék keblén.
Az idő borongós volt, a felhős égről nehéz cseppek hullottak alá. — Az eső szele hűvösen
fú-101 dogált a kert bokrai között, — s a madarak zavar
tan repkedtek, a közelgő vihar elől igyekezvén me
nekülni. A kerti tó ezüst vizének koszoruzott part
já n , szomorúan suhogtatta hajlongó lombjait az emlékezetessé vált fűzfa, s a magányos hattyú nyu
godtan úszkált a viz színén, mintha lebegő fehér emléke lenne egy eltűnt kedves pillanatnak.
Margit szemei az ezüst hullámokon merengtek, s szíve néma gyötrelemmel vön búcsút a kis ismert világtól, melyben ifjú élete folyt, s mely eddig mindenestől övé vala.
Olyan búskomoly tekintete volt a sötét facso- portozatoknak , melyek a kastély megett emelkedő hegyoldalt lepék, mintha a lombok, melyeknek árnyékát az elporlott ősök is élvezék, részvéttel kisérnék a régi nemzetség vég sarja, utolsó virá
gának búcsúját.
A hegyoldalon a szürke várrom, melynek falait egykor fegyverzörgés, és vidám dáridó hangjai tölték be, zordonan, s némán emelkedék, s üvegetlen ablakai, mint megannyi sötét szemtir, meredezének alá.
A mohosúlt szíklatömeg, a roncsolt váromlad- vány vala a Várday nemzetség hajdani h ire, s ősi- ségének fennálló hirdetője, s a zöld pázsiton haladó halvány leány, a kimúló család utolsó megtörött reménye
A múltnak holt képe, mereven sötéten állott fenn a tetőn, s a jelen élő fájdalma, küzködése, Margit kék szemeiben tlikröződék vissza.
Midőn annyi áldozat után, végre csak nehány óraköz választá őt el az oltártól, mely előtt szerel
mesével örökre egyesülni fog, midőn az óhajtott czél oly sok küzdelem, s várakozás után, el vala már érve, — a szegény leány fáradtan, s búter
helt szivvel lépett az ösvényre, melyet önmaga vá
lasztott.
Nem jól számit, ki azt hiszi, hogy az élet tel
jes boldogságot nyújthat. Az ú t , mely vágyaink czéljához vezet, nehéz és rögös, s a sok küz
delem és szenvedés között, még mielőtt elértük, elveszitjük már boldogságunk felét.
Andor és Margit egyszerű ünnepélylyel vég hez ment esküvője után néhány hétre, megtörtént Várday Gergely és Havassy Aranka esküvője is.
Szalmádi ügyesen keveré a kártyát, s felhasz
nálván az alkalmas pillanatot, büszkesége ki
elégítésére , szerencsés czélt ért.
Várday elkeseredésiben megakará leányát büntetni, s a bájos Aranka kihez megszokott már ragaszkodni, épen keze ügyébe esett. — Hogy jól választá-e élete társnéját, a jövő fogja megmutatni.
Havassy né soha nem bánta meg, hogy Várdán látogatást tön, s leánya szerencséjét egészen ma
gának tulajdonitá, ama bölcs példabeszédet szün
telen eszébe forgatván, mit szerinte Várday is bi
zonynyal szem előtt tartott: elébb nézd meg az any
j á t , s úgy vedd el a leányát
Aranka hiúsága is ki vala elégitve, neki is tetszett , hogy Várday Gergelyné lehete, de mind
103 amellett azt sem feledé, hogy férje hozzá képest kissé elévült m ár, — s kis , nyugtalan fejét csak hamar azon törte, mint lehetne szivét legczélsze- ríibben kármentesiteni. — Hogy meggyőződjünk, miként Aranka nem csupán vidám, de találékony hölgy is vala, ide jegyezzük levelét, melyet mint nyolcz hetes asszony irt főhadnagy bátyjának Olaszhonba:
Hiába akartál nem egyszer fogadni édes Kál
mánom, hogy testvéred egész életére eljátszotta jó kedv-, s könnyelműségével jövőjét, mint aláirásom megfog győzni, mindamellett is tettem én valódi szerencsét, s mi több, egészen keresetlenül. Hiába, a házassági frigyet égben kötik, s nekem azért kelle huszadfél éves koromig várni, hogy végre is Vár- day Gergelyné váljék belőlem. — De tréfán kivlil kedves Kálmánom, én egészen megvagyok sor
sommal elégedve, habár az öreg úr, (kedves férje
met értem) néha kissé unalmas A kastély, mely
ben lakom, ószerü ugyan, de a kényelem minda
mellett sem hiányzik belőle. — A vidék, mint min
denki mondja, gyönyörű, mi egyébiránt egészen közönyös reám nézve, mivel mint tudod, én egy- átalán véve nem értem, mint lehet olyan egyhangú néma tárgyakban gyönyört találni, mint szép vidék, regényes hegyek, fá k , virágok, s más ezekhez hasonló haszontalanságok. Én a virágot csak für- teim között szeretem , mivel oda jól illik , — de gyönyört csak akkor érezek, ha van kivel nevetni, mulatni, s hogy legyen, eltökéltem a falusi pász"
tor életnek szép módjával mielőbb búcsút mondani.
Mivel jó öregem minden férjek között leghajléko
nyabb ember a világon, könnyű volt reá birnom, hogy lakásunkat a közelgő télre, tegyük át Pestre.
Pompáson fogok a fővárosba időzni édes Kálmánom, táncz, szinház s az élvezetek minden nemei, hő pártolóra találnak bennem. Szinte belé szédül a fejem és szivem már csak elgondolásában is a sok gyönyörnek, s türelmetlenül pezsg minden csepp vérem, ha elgondolom, hogy még hetekig kell falun időznöm. Hiszen itt elaggulnék idő előtt ötvennégy éves férjem, anyám s nagybátyám egy
hangú társaságában. E l, el innen, az élvezetek zajos világába.
Ha engedélyt nyerhetnél hazádba, s bennün
ket Pesten felkeresnél ,mint képzelheted legnagyobb örömére volna szerető testvérednek:— Várdaynénak.