79 hogy midőn Várdaynak keblére borúit, s kezeit

csókjaival halmozá, s végül boldogsága heves sí­

rásba tört k i , a meghatott, a mélyen illetődött apa szemeinek két nehéz cseppje vegyült a gyér meki szeretet hő könyeivel.

Hiszen tudhattam volna én a zt, kedves édes jó atyám kezdé Margit, midőn első felindulása után vissza nyeré hangját — hogy te nem taszíthatod el magadtól gyermekedet, meglehet hibás, meg­

lehet tiszteletlen valék keseredésemben, de mi ér­

zelem volna a szelíd bocsánat, ha apai szívben nem foglalna helyet? Nemde atyám érezéd te azt, hogy irántadi szeretetem pillanatra sem csökkent? hiszen ha nem ragaszkodnám hozzád, szivem felényit sem szenvedett volna küzködésében. — Bocsánat atyám , szeretetem nevében bocsánat!

Várday ellágyúlva öleié keblére leányát, s bocsánatát ezer csókkal tanusitá.

Oh atyám , Isten olyan bölcsen alkotá a szivet;

olyan szépen osztá fel annak rejthelyeit, hogy a nemesebb érzelmek békén élhetnek ott egymás mellett. — Mint az égen fenn ragyogó csillagok, melyek egymást nem sértve tiindőklenek a tiszta boltozaton, s midőn ideje eljő, felkél közöttök, mint szívben a szerelem, az ábrándozó holdvilág, úgy a kebelben is megfér egymás mellett minden szép érzelem, és így marad a gyermeki szeretet háboritlan szentség az üdvözítő szerelem mellett is. Miért kellene hát egyiket a másik miatt sérte­

nünk , miért akarnék önmagunk rövid éltünk bol­

dogságát megsemmisitni ? És Andor a mellett oly nemes, szerető kebel.

Csendesen leányom — szólott Várday nyugod­

tan , de elkomolyodott arczczal — Andorról ne be­

szélj. — Hagyjuk most pihenni a dolgot, elég időnk lesz arról majd akkor beszélni, ha kedélyed nyugodott kissé.

Nem értelek atyám — mondá Margit nagy kék szemeit kérdő tekintettel függesztve az apjára — téhát csak múló álom lett volna örömöm ?

Örömöd valóság lehet gyermekem, mert atyád őszinte bocsánatát megnyerted, mit remélem nem fogsz úgy jutalmazni, hogy oly tárgyról beszélj, mi atyádra nézve e perczben kellemes nem lehet.

Tehát egyezésedre nem számolhatok? Kérdé fájdalmasan felsohajtva a leány,

Ismétlem Margit, e tárgyról később fogunk beszélni.

Nem, nem atyám, a bizonytalanság kínosabb, mint a legroszabb való — mondá Margit hévvel.

Ha nyugalmamat óhajtód, tudasd velem azonnal mihez tarthatom magamat.

Mire való ezen gyermekes heveskedés? szokjál türelemhez, szokjál indulatid mérsékletéhez ked­

ves leányom — szólott Várday megölelvén Margi- tot. — Nemde tudod, hogy atyád javadat kivánja.

Lásd gyermekem, az élet visszontagságokkal tel­

je s , — s szerencsés, ki tiszta öntudattal vigasztal­

hatja magát, midőn eljőnek reá nézve a szenve­

dések nehéz órái. — Ha apádat megkeserítve, és

81

óhajtása , s akaratával ellenkezve választanál ma­

gadnak é le ttá rsa tm it gondolsz, lehetne-e frigye­

teken Isten áldás ? nem fordulna-e maga szerelmed vádként kebled ellen a legelső csapásnál, mely él­

tedben felmerül? Első, s legszentebb kötelességünk Margitom, tisztelni a természet szavát s törvényeit, s habár jól tudom, hogy nem csupán szenvedélye­

ink , de kisebb örömeinkről is nehéz gyakran le­

mondani, mindamellett, nem hiszem, hogy csa­

lódnám, ha felteszem, hogy leányom a mint képes leend nyugodtan Ítélni, mellékesnek tekintend min­

den mást azon érzelemhez képest, melyet születése pillanatában oltott keblébe a természet, apja iránt.

Ne csüggedj gyermekem! hiszen küzdelemből áll az élet, s ha szent kötelességből egy nehéz bajt le­

győztél, meglásd erősebb lész, s önbizalmadat ne­

velni fogja.

Oh atyám , atyám, miért nyomod a kebelt, mely hozzád annyira ragaszkodik — szólott Mar­

git fájdalommal. Miért nyájas az arczod, midőn min­

den szavad éles tőrként nyomúl szivembe ? A ter­

mészetről beszéltél az imént? Oh atyám, szent s jó példát állitál fel! Mert hiszen a természet szava nem csupán a gyermeket in ti, hogy szeresse, és tisztelje az a p át, — de felszólal az apai szívben is a gyermek boldogsága eszközlése mellett. — Vagy azt hiszed atyám, hogy mi a nagy termé­

szet szép öszhangzását alkotja, mi az eget a föld boltozatává tévé: a szeretet csak fájdalmára ada­

tott volna a kebelnek ? S ha a napfény példáját

Margit I, 6

követi a szív, mely szeretöleg veti sugarát a földre s melegével fölébreszti a gazdag tavaszt, s a ko- párság helyén virányt tenyészt, — azt hiszed, atyám, bűn lehetne az ? Tehát mi a nagy minden- ség életét- s öszhangzását alkotja, a szerelem üd­

vözítő gyönyöre, a szívben csak pusztítást szül­

hetne ? Oh ne kényszerits reá atyám, hogy gyer­

meki kötelességim feláldozása árán váltsam meg szerelmemet!

Bár mint eltökélé Várday, Margit lemondását remélve, a türelmet, s békülest leánya fájdalma iránt, mindazáltal feltámadt lelkében az alig le­

győzött keserűség, midőn észre vette, hogy nem fog boldogúlni, de nyugalmát még megtartá, habár határozott hangja elárulá, midőn következőleg vá­

laszolt , hogy ő épen oly kevéssé szándékozik en­

gedni, mint leánya.

Kértelek Margitom, hogy ezen fontos tárgy taglalását halaszszuk alkalmasabb időre, s te nem hallgattál reám. — Szerettelek volna kímélni, óhaj­

tottam , hogy pihenj előbb, de te szenvedélyedtől elragadva, mindamellett is hozzá fogál, s most már én is kényszerítve vagyok akaratomat kije­

lenteni. — Beregi Andor megegyezésemmel soha nem lehet férjed, nem csupán mert szegény, nem csupán, mert neve is szenvedett apja bukása által, hanem azért i s : mivel engem több ízben keserűen megsértett, — s Várday Gergely meg tudja talán bocsátani a hálátlanságot, de felejteni nem! — Most már csak az a kérdés gyermekem, mit Isten, s

83