NEGYEKDIK FEJEZET
51 nyelmesen foglalhatta el férje szobáját, melyet a
kis családi örömünnep színhelyévé választott.
A szoba közepét hófehér teritékli asztal fog- lolá el, Ízletes étkek-, s csemegékkel kínálkozva, s közepén a parányi viasz gyertyákkal világított szép zöld karácsonfa, melynek ágai között csín
nal rendezve mosolygónak a szép pirossárga na
rancsok , lengő szalagok, finom czukrász készít
mények, koszomba fűzött török szilvák, s kínál
kozó szőlő fürtök.
Az asztal két végén, mint két kis diadalív, emelkedék két csinos ülő hely felett, két friss vi
rágból font koszorú, s a diadalívek alatt a párná
kon, két egyszerű csínnal öltöztetett sugárzó arczú gyermek ült.
A fiúcska ízletes kis piros tárczát tarta ke
zében, s a kis leány diszcs sapkát, melyen minden ék egy finoman hímzett arany indájú, zöld boros
tyán koszorú volt.
Már a nyugtalankodó gyermekek unni kezdék az ülést egy helyen, midőn a feltárúlt ajtón elége- désköre apjok belépett.
Andor meglepetve hátrált, — de a mint Mar
git mosolygó arczczal eléje lépe, s mind két kezét üdvözletére nyujtá, a komoly arcz felvidúlt, s hálás sóhajjal karolá a férj nejét keblére.
Jer már hozzám apa, mert én nem akarok to
vább is itt ülni, szólott a magát feledtetni semmiké pennem engedő kisfiú, szülőit figyelemre ébresztve.
Én sem ülök tovább, szaladozni akarok, — 4*
ként a kis leány.
Ú gy, úgy kedves apa , menj , fogadd el gyer
mekeidtől Krisztus küldeményét.
Andor egyik gyermeket a másik után karjára ernelé és összecsókolá, s átvette tőlök neje szép himzeteit, melyekkel éjjelenként fáradt Margit, hogy férjét meglephesse;
Mi szép tőled Margitom, hogy ily kedvés; fe- ledhetlen örömöt szerzél számomra — monda a férj teljes méltánylattal, de a mint a tárczát felnyitá;
hogy belső himzetét megtekinthesse, csodálkozva vetett egy kérdő pillantást neje arczára, midőn abban egy csomó bankjegyet vön észre.
Csak a tárcza az ajándék, de tartalma köl-
< sön tőlem, melyet a mint Isten megsegit bennün
ket , visszakövetelek tőled Andorom, — szólott Margit enyelgve, de férje elkomolyodását észre véve, sietett őt felvilágosítani, — zongorámat el
adtam kedvesem, ste bizonynyal megbocsátod, hogy tudtod nélkül követtem el a merényt, ha meggon
dolod, mennyit elrabolt időmből zongorám. — Ki
nek gyermekei vannak , nem való annak az eféle időtöltés.
Zongorádat eladtad! — monda Andor álmél- k< dva — oh Margitom — folytatá keserűen — ál
dozatoddal csak elnyomsz engem, csak sorsomat nehezíted, vagy talán azt hiszed, szabad nekem tőled viszonzás nélkül mindent elfogadni,— azt hisz^e.elfogadnám tőled ezen pénzt, midőn jól
tu-doni mennyit nélkülözöl, s tudom mennyi hiány van körülötted ? Ha már eladtad zongorádat ked
vesem , használd annak árát magad és gyermekeid szükségeire, íme vedd, én nem akarok az egész
ről semmit tudni.
Hogyan Andorom — szólott Margit könnyeit vissza nem nyomhatva — hát azt akarnád, hogy gyermekeimmel együtt csak terhedre éljek?— Vé
led-e, hogy áldozat, ha rajtad könnyithetek, s nem jobban esik minden kényelemnél ha közelgő újévi gondjaid enyhülnek? El vagyok én gyermekeim
mel együtt minden szükségessel látva ; — vagy észre sem veszed, mi csinosan vagyunk mind hár
man öltözve, meg sem dicsérsz, hogy a régit oly ügyesen alakítottam újjá? Nézd csak, nem szépen illenek-e kis gyermekeidnek a búzavirág- kék cachemir öltönykék, s nem ismersz-e rá kedves emlékű leánykori ruhámra, melyből mind kettejők számára kitelt egy-egy kis öltöny ? S az én ruhá
mon vájjon észre vennéd-e, miután szabását divat szerint igazítottam, hogy házasságunkkal egy idejű?
Oh Andorom, ti még csak nem is képzelitek azt, mi könnyen tudunk mi szükség esetén magunkon efélékben segíteni,— hiszen a mi öltözékünk, ha akarjuk, s egy kis ügyességgel bírunk, jó formán pénzbe sem kerül. — De bár mily egyszerű va
gyok is, Andorom, — ha igy kis gyermekeim
től környezve egy gyémántokkal, s becses gyön
gyökkel ékesített úrhölgy mellé állanék, — s téged magadat hínának fel megítélni, vájjon én
vagyok-e gazdagabb gyermekeimmel, vagy ő gyé
mántjaival, — megvagyok győződve, hogy kita
lálnád , hogy szived megsúgalaná neked, miként én dúsabb vagyok mint ő. — Nekem benn van
nak keblemben kincseim, neki künn, s hidd el édes szerelmem én nem cserélnék vele. — Nem kell nekem pénz, pipere, és ékszerek Andorom, csak te szeress engem, s fejlődjenek gyermekeim tovább is ily szépen, boldog fogok én szegényen is lenni. — Áldozatkészségem s a szeretet az én gazdagságom, — ne aggódjál nélkülezéseim mi
att , hiszen azok csak nevelik boldogságomat.
Andor mélyen illetödve hallgatá nejét, s cso
dálattal szemlélte a kedves arcz boldog kifejezését, s a sugárzó tiszta szemek elégült mosolyát
Milyen magasztos, mi szent és következetes minden sorsban a valódi nőszeretet — gondolá ihlett szivvel, s ezen egy estve legalább mind ő,
mind családja, tisztán boldog volt.
NYOLCZADIK FEJEZET.
Azon perez óta, melyben Kálmán Margitot oly sok évi távoliét után először lá tta , régi könyel- milségét elveszteni látszék. Minden tekintetben pillanat embere lévén, önző, heves jelleménél fog
va , soha nem volt képes még kis dolgokat sem megtagadni magától, — s most, midőu oly hölgy iránt ébredt fel szerelme, ki teljes s/ivével másé, s igy számára örökké elérhetlen távolban fog ma
radni, annyira szenvedett, nem fékezhezhetvén indulatait, mint még soha nem. — Ő , ki Aranká
nak minden tekintetben méltó bátyja volt, s ki va
lamint nővére, sodorni engedé magát minden él
vezettől, mely kinálkozék, most visszavonúlt és zordon lön, Aranka vidám társaságát mellőzé, s egyedüli élvezetének azon pár órát tartá, melyeket kezdetben esak néha-néha, de most már mindig sűrűbben Margit körében tölte. — Bereginé, ki leg
távolabbról sem sejté Kálmán szenvedélyét, min
dig elfogulatlan nyájassággal fogadá ő t, minthogy Andor napról napra inkább elkomolyodva, csa
ládi körén kivül minden társaságot került, s a
sze-refcő nő örvende, ha férjének volt kivel szót váltania, s habár nem vala titok előtte, hogy Kálmánt nem épen szereti, mindamellett is remélé, miként még e könyelmü ifjúval is inkább szórakozik, s feledi gondjait, nintha mindig csak muukával, s család
jával időz, — annyival is inkább, mivel Kálmán gondtalan véralkata mellett is bírt annyi tapintat
tal , hogy soha oly tárgyat nem emlite, mi Bere
gire nézve nem lehete kellemes, soha nem emlitó Várdayékat, legtávolabbról sem.
E szerint az ifjú tiszt gyakori vendég lön Be regiéknél, — egész hosszú estéket töltött nálok , s a mily mértékben nőtt szerelme Margit irán t, épen annyira gyülölé mind inkább Andort.
Ha Beregit az élet nehéz gondjai nem nyomják annyira, s több ideje van dolgait feledni, kétség
telenül fel fog előtte tűnni Kálmánnak néha szinte különös viselete, s gyakori látogatásainak tál n okát is keresi, — igy azonban csak eltűrte a nél
kül, hogy méltónak tartotta volna azon tűnődni, vájjon miféle zivatar hajtja őt házához.
Kálmán elég érdekes kalandnak volt már éle
tében merész hőse, s elég sok szép hölgyre talált, ki őt ellenállbatlannak tartá, és most még is arról győződék meg, hogy eddig soha nem volt szerel
mes , s úgy tetszék neki, mintha mindaz, mit ed
dig élvezett, csak múló kasztalanság lett volna.—
Margit halvány, szelid arcza olyan ellenállhatlan vonzerőt gyakorolt reá melyet maga sem foghatott meg, s szomju lelkét majd elégeté a szerelem; —
57