Természetes fedeztetés

A kecskék szaporodása a mérsékelt égövben szezonális jellegő: a természetes párzás (a tenyészidény) akkor veszi kezdetét, amikor a nappal hossza (világosságtartalma) rövidülni kezd és mérséklıdik a párosodás gyakorisága, amikor a nappalok hosszabbodnak. A leghosszabb nappalok beköszöntével (április-július) a természetes párosodás egyre ritkább, majd megszőnik. A tenyészidény tartalma az egyenlítıtıl mért távolság függvénye: minél messzebb van a tenyésztés helye az egyenlítıtıl és minél

66

közelebb az Északi-sarkkörhöz annál rövidebb a tenyészidény (Molnár és Molnár, 2000).

A tenyészszezon rendszeresen az ıszi hónapokra tevıdik, az ivari aktivitást a hővös, párás idı stimulálja, a meleg gátolja. A kecskebakok ivari aktivitása, valamint az ondótermelése is sokkal inkább szezonális, mint a kosoké. A szezonális ivari aktivitást illetıen fajtabeli különbségeket nem említ az irodalom. A trópusi, szubtrópusi fajtákról – a juhokhoz hasonlóan – állítják, hogy egész évben ivarzanak, így ez utóbbi idıkben kialakított húshasznú búr kecskék anyái alkalmasak lehetnek a sőrített 8 havonkénti elletésre is. A tenyészidény elıtt az alkalmazott flushing, valamint a bakok anyakecskék közé helyezése ugyanolyan elınnyel jár, mint a juhok esetében (Látits, 2006).

A kecskék legısibb szaporítási módja a természetes fedeztetés, amikor az anyaállományba a rendelkezésre álló bakokat fedeztetés céljából beengedik.

Vadpároztatás

Amikor az egész anyanyájba bebocsátják a rendelkezésre álló összes bakot.

E módszernek számos hátránya van: nincs párosítás, így tenyésztésrıl nem, csak állatszaporításról lehet szó; egy hím több nıivarú egyedet is befedez, ugyanakkor más ivarzó egyed üresen maradhat; az apai származás ismeretlen; több bak is befedezheti ugyanazon anyát; a párzás idıpontja ismeretlen - így a pontos ellési elıkészítés a várható ellési idı ismeretének hiányában , nem vagy alig végezhetı el.

67 Csoportos pároztatás

A csoportos pároztatás (osztály pároztatás) során egyféle tenyésztési szempont szerint elkülönített anyákat meghatározott, javító hatású bakok csoportjával fedeztetik. Az apai származás itt sem ismert, de az ivadék javítása már remélhetı, már kezdetleges tenyésztési munka folyik.

Hárembeli pároztatás

A hárembeli pároztatás (fedeztetés) lényege az, hogy tenyésztési szempontból összeválogatott anyakecskék egy csoportjához a legmegfelelıbb bakot osztják be. Ez a módszer már megfelel a törzskönyvezés szabályainak - a szülık párosítása révén a származás ismert -, de az ellés várható ideje nem mindig állapítható meg pontosan. Ez a hátrány akkor küszöbölhetı ki, ha a bak olyan jelölı hámot visel a fedeztetési idıszakban, amelyben a jelölı szín meghatározott rend szerint cserélhetı.

Kézbıl történı pároztatás

A kézbıl történı pároztatás vagy fedeztetés lényege az, hogy az ivarzó nıivarú egyedet egy elıre kijelölt bakkal fedeztetik (pároztatási terv). A korszerő tenyésztéstechnika - törzskönyvezés igényeit ez a módszer elégíti ki leginkább - a természetes fedeztetési eljárások közül. Az ivarzó nıivarú egyedet próbabak segítségével választják ki a nyájból a fedeztetéshez.

Utópároztatás

Figyelembe kell venni, hogy bizonyos anya esetleg egy bizonyos baktól nem fogamzik. Háremszerő, vagy kézbıl történı fedeztetés során az anyák

68

csak bizonyos bakkal kerülnek érintkezésbe, ezért a párzási idény (4-6 hét) után a nyájba néhány más bakot engednek be utófedeztetés, azaz az üresen maradt anyák fedeztetése céljából. Az ilyen fedeztetésbıl származó gidák apai származása nem ismert, vagy csak bonyolult módszerrel (DNS vizsgálat), így állapítható meg, de e módszerrel elérhetı, hogy a lehetı legkevesebb anya maradjon üresen. Tenyésztési okból legtöbbször eltérı fajtájú bakokat szoktak használni utófedeztetésre, mint a fedeztetési idényben kiválasztott bakok. Az utófedeztetést mesterséges termékenyítés után is alkalmazzák. A jó termékenyítési eredmények elérése érdekében ajánlatos a bakok idıszakonkénti és rendszeres ondóvizsgálata (Látits, 2006).

A kecskék ivarzásának szezonális jellege megnehezíti az egész évi folyamatos tejtermelést, ami viszont a jövedelmezı kecsketartás alapkövetelménye. A tejtermelés folyamatossá tétele érdekében a tenyésztınek alapvetıen három módszer áll rendelkezésére. Az egyik módszer, amikor az állomány egyik felét közvetlenül az ıszi ivarzási idény legelején fedezteti be, a másik felének fedeztetését a tenyészidény legvégére hagyja. Ezzel a módszerrel igen csekély idı-kieséssel elérhetı az egész évi folyamatos tejtermelés. A másik eljárás a világosságos órák számának befolyásolása mesterségesen, amellyel szabályozni lehet az ivarzás bekövetkeztét (Molnár és Molnár, 2000). A ivarzás elıidézésének egy harmadik módszere a hormonkezelés.

69 2.5.2. Mesterséges termékenyítés

Visszatekintve az állattenyésztés fejlıdésének történetére, nem találunk még egy olyan tenyésztéstechnikai, biotechnikai módszert, amelynek alkalmazása olyan mélyreható változásokat eredményezett volna az állatnemesítésben, az állatitermék-elıállításban, mint a mesterséges termékenyítés. A mesterséges termékenyítés a többi tudományághoz képest új diszciplina, ismeretanyaga az állat szaporodásbiológiából, állatszülészetbıl nıtt ki, s ötvözıdött technológiai elemekkel, amelyek már a biotechnika területére vezetnek át.

Joggal állíthatjuk, hogy a mesterséges termékenyítés a XX. századi biológiai forradalom fontos építıkockája, s a korszerő állattenyésztés számos eredménye (az ivadékvizsgálatok, tenyészértékbecslés, az eredmények nemzetközi összehasonlíthatósága, az országok közötti tenyésztési integráció) ezen hasznos tenyésztéstechnikai módszeren alapul.

A mesterséges termékenyítésnek a modern állattenyésztésben megkülönböztetett szerepe van (Flink, 2008).

A hazánkban fellelhetı kecskeállomány nagyon heterogén, mely önmagában is akadályozza a jövedelmezı termelést. Néhány tenyésztı törekszik az egységes képet mutató állomány kialakítására, de legtöbbjük tenyészetében szinte megállapíthatatlan a kecskenyáj genetikai összetétele. Az állományok fajta-átalakító keresztezéssel történı homogenizálása megoldást jelentene a gazdaságosabb termelés érdekében is. Ennek legegyszerőbb és legkézenfekvıbb megoldása a mesterséges termékenyítés bevezetése a gazdaságokban, eleinte csak helyben vett hígított spermával, majd késıbb

70

igény szerinti központi spermaellátással. A mesterséges termékenyítés széles körő alkalmazásával, a tejtermelés szempontjából nagy tenyészértéket hordozó, jó „örökítı erıvel”rendelkezı bakok használatával az állományok átalakítása akár öt éven belül kivitelezhetı (Póti és mtsai., 2006d).

A mesterséges termékenyítés komplex tenyésztéstechnikai eljárás, amelynek lényege, hogy az ondót a párzási aktus mellızésével, mővi úton juttatják az ivarzó nıstény nemi apparátusába (Jávor és mtsai., 2006).

A mesterséges termékenyítés története egészen a XIV. századig nyúlik vissza. A hazai mesterséges termékenyítı hálózat kifejlesztésében Cseh (1973) munkásságát kell kiemelni. Hazánkban a mesterséges termékenyítést országosan elsıként a lótenyésztésben (1947), majd a szarvasmarha-tenyésztésben (1948), juhszarvasmarha-tenyésztésben (1953), késıbb pedig a sertéstenyésztésben (1970) vezették be (Haraszti és Zöldág, 1993).

A mesterséges termékenyítés elınye, hogy nagy értékő, javító hatású apaállatoktól nyerhetünk utódokat, kevesebb apaállatra van szükség, az utódállomány egyöntetőbb lesz, e módszer a fajtaváltás hatékony módszere.

Az apaállatok a párzás útján terjedı betegségektıl mentesíthetık, s a betegségek közvetítése sem lehetséges. A levett ondó mennyisége makroszkóposan és labordiagnosztikai úton is ellenırizhetı, minısíthetı. A kecskék mesterséges termékenyítése Magyarországon csak elvétve, Franciaországban viszont széles körben alkalmazott. Ezidáig általában helyben vett, friss sperma felhasználásával inszemináltak. Legfeljebb néhány kilométer távolságra probálkoztak spermaszállítással úgy, hogy a spermát sovány tejjel vagy 3%-os - tojássárgájával kiegészített – nátrium-citrát oldattal hígították és +12 – 14 ⁰C-ra hőtötték. Az így kezelt spermát célszerő 4-8 órán belül felhasználni. Ha a kosondóhoz hasonlóan +4-5 ⁰C-ra

71

hőtötték le a bakspermát, termékenyítı képessége erısen csökkent. A kecskebak szezonális ondótermelése javítható kiváló takarmányozással, és elınyös, ha az anyakecskék közelében tartják ıket. A jól fejlett, jó kondícióban levı bak naponta többször is hajlandó és képes a párzásra, de ajánlatos azért, ha az ugrások között 1-1 óra eltelik. Az anyaállatok nagyobb csoportja egyszerre termékenyíthetı. Mesterséges termékenyítésre az anyaállatokat ajánlatos elıkészíteni energiadúsabb takarmányozással, ún.

flushinggal (Kulcsár és mtsai., 1982; Látits, 2006). Módszerei a vaginális, illetve cervikális termékenyítés, a transzcervikális mesterséges termékenyítés, a laparoszkópos intrauterin és petevezetıbe történı termékenyítés. Termékenyítés elıtt az ivarzó anyákat vazektomizált keresıbakkal válogatják, mely naponta két ízben, kora reggel és késı délután célszerő. Az ivarzás átlagosan 40 (20 – 96) óráig tart. Az ovuláció közvetlenül az ivarzás végén, 30 – 36 órával az ivarzás kezdete után következik be. Az termékenyítés optimális idıpontja az ivarzás kezdete utáni 16 – 36 óra közötti idıszakra esik. A jobb fogamzási eredmény végett célszerő az ivarzó anyákat kétszer, 24 órás idıközzel termékenyíteni (Salamon, 1976; Szenci, 1984; Gergátz, 2000).