SZIGETVÁRI Csaba – OLÁH Imre
A Rétköz természetes határokkal rendelkező kistájunk, a Tisza Nyírséggel szomszédos bal parti ártere, amely a 19. század végi folyószabályozási lecsapolási munkálatokig csaknem összefüggő lápvidék volt.
Természetföldrajzi, biotikai szempontból igen kevéssé feltárt kistáj, amit nem csupán a botanikai adatok hiánya jelez (jellemző, hogy az Észak-Alföldet feldolgozó flóramű alig tucatnyi – szinte kivétel nélkül hullámtéri – adatot közöl a területről), hanem az is, hogy a különböző diszciplinák és megközelítések a határait is eltérő módon húzzák meg (ez különösen a Nyírség-Rétköz viszonylatban problematikus).
Vizsgálatunk célja – elsősorban természetvédelmi motivációból kiindulva – a Rétköz botanikai képének alapszintű felmérése volt.
Két részletben, 2004-ben majd 2009-ben átfogó, „extenzív” felmérést készítettünk a Rétközről, mikoris a május-augusztusi időszakban felkerestük a terület összes mentett oldali természeti területét (449 lehatárolt egység, összesen 8263 hektár), jellemeztük azok élőhelyeit és flóráját. A vizsgálati terület lehatárolásánál a kistáj „természetes” határait vettük alapul, azaz azt a területet, amelyet a vízrendezések előtt rendszeresen elöntött a Tisza, illetve a délről érkező nyírvizek. Ez a terület mintegy kétszerte nagyobb az esetünkben nagyrészt geomorfológiai alapon lehatárolt földrajzi kistájkataszter szerinti és az azt követő botanikai tájfelosztások által megnevezett „Rétköz” egységnél, ugyanakkor gyakorlatilag egybeesik azzal, amit a terület lakói és ismerői Rétköznek tekintenek.
A messze nem részletes felmérés – amellett, hogy feltárt több, nem nyilvántartásba vett lápot, pár szikes tavat, nagyszámú természetvédelmi szempontból jelentős védett növény populációt, élőhelyet és néhány növényföldrajzi szempontból novumnak tekinthető florisztikai előfordulást (például Trifolium vesiculosum, Scrophularia scopolii, Sonchus palustris, Urtica kioviensis, Epipactis palustris, Dryopteris expansa, Phlomis tuberosa, Carex hordeistichos) a következő általános tanulságokkal is szolgált:
1. A vizsgálatunkban értelmezett kiterjedésű Rétköz természeti területeinek flórája sajátos elemeket tartalmaz (ill. nélkülöz), amelyek megkülönböztetik a környező tájegységekről. Ezek feltérképezett eloszlása nem illeszthető sem a korábbi, sem az újabb botanikai tájfelosztáshoz, különösen a Nyírség-Rétköz vonatkozásban. Ennek okát alapvetően abban látjuk, hogy a korábbi határokat nagyon kevés botanikai adat alapján húzták meg. Emellett bebizonyosodott, hogy a „népi” tájlehatárolás jó iránymutatónak bizonyult.
Ugyanakkor óvatosságra int bármilyen tájlehatárolásnál, hogy a homok- és lápvidék „fraktálszerű”
találkozása eleve lehetetlenné teszi a kérdés végleges lezárását.
2. A tájegység alapvető karakterét, legértékesebb természetes növényzeti örökségét a lápi élőhelytípusok adják – ezek előfordulása viszont a vízrendezések következtében mára meglehetősen korlátozott, de még számottevő. A közelmúlt országos élőhelyfelmérése (MÉTA) számára ezek az élőhelyek túlnyomó részben
„láthatatlanok” maradtak (a hivatalos természetvédelmi lápkataszterben jobb a reprezentáltságuk). Ennek oka vélhetőleg a kétféle felmérés módszertani különbségében rejlik. A sokkal kiterjedtebb – de a kistáj alapvető jellege szempontjából kevéssé informatív - jellegtelen vegetáció hajlamos elfedni a lényeget.
3. Florisztikai szempontból a karakteradó élőhelyek mellett különösen fontosnak bizonyultak a kistájra amúgy nem jellemző alig egy-két reprezentánssal, töredékesen jelen levő élőhelyek is (például löszgyep – Trifolium vesiculosum, szikes – Carex hordeistichos, kunhalom – Phlomis tuberosa). Sőt, olyan élőhelyek, mint a mára a mentett oldalról teljesen eltűnt, de 200 éve még kiterjedt élőhelyek (gyertyános tölgyesek, ligeterdők) nyoma is fellelhető a flórában (Scrophularia scopolii). Bizonyos élőhelyek pusztulásával tehát pótolhatatlan információ elvesztésével kell számolnunk.
Összefoglaló gyanánt vizsgálatunk legfontosabb üzeneteként azt fogalmazhatjuk meg, hogy a kutatás szempontjából elhanyagolt tájegységeink vizsgálata továbbra is erősen indokolt mind tudományos, mind természetvédelmi szempontból.
KITAIBELIA 17(1); 2012 145
A neofiton Orthodontium lineare Schwägr., mohaflóránk új tagja
The neophytic Orthodontium lineare Schwägr., new bryophyte to Hungary SZŰCS Péter
A Déli-Féltekén őshonos lombosmoha első európai előfordulását 1910-ben Nagy-Britanniából jelezték, mára a neofiton taxon Nyugat–Európa számos országában elterjedt, és a 70–80-as években Közép-Európát is elérte. A faj Észak- és Kelet (Dél)-Európa felé terjedőben van, például Szlovákiából már a 80-as évek elején ismert volt. A faj terjedése Európában jól dokumentált, és a jövevény mohafajok közül (a Campylopus introflexus mellett) az Orthodontium lineare volt képes széles körben elterjedni Nyugat- és Közép-Európában. A két faj Déli-Féltekén való elterjedése, ökológiai és termőhelyi igényei hasonlóak (HASSEL – SÖDERSTRÖM 2005).
A moha kisebb gyepfoltjaiból a szerző gyűjtött mintapéldányt 2012. január 14-én Dunaalmás községhatárból, a Nyugat-Gerecse Ny-i peremvidékén elterülő az ún. Ebgondolta-páfrányos nevű, idős fekete fenyves állományból, melynek mohaflóráját a szerző korábban már közölte (Szűcs 2007). Az enyhe ÉK-i kitettségben, 178 m tengerszintfeletti magasságban tenyésző idős fenyves állományban nagy mennyiségű fekvő, előrehaladt korhadási stádiumban lévő Pinus-fatörzset találunk. Az újjövevény mohafaj élőhelyéül szolgáló, erősen elkorhadt, körülbelül 40 cm átmérőjű nedves Pinus nigra fatörzs egy kisebb mélyedésben fekszik, félárnyékos helyen, ahol a faj mintegy 5 cm2-es felületet alkotott, melyen összesen körülbelül 10 db érett spóratokot sikerült megszámolni. Európai előfordulásait tekintve megállapítható, hogy a neofiton Campylopus introflexus-al azonos élőhelyen és aljzatokon (elsősorban korhadt fanyagon) él. A fent leírt előfordulása is – ennek megfelelően – megegyezik a hazánkban közelmúltban azonosított Campylopus introflexus lelőhelyével (SZŰCS – ERZBERGER 2007), egész pontosan ugyanazon a fatörzsön tenyészik a két faj. A következő mohákat sikerült még megfigyelni az állományban korhadt Pinus-faanyagon: Amblystegium serpens, Aulacomnium androgynum, Brachythecium rutabulum, Brachythecium velutinum, Bryum capillare, Bryum moravicum, Dicranum scoparium, Dicranum montanum, Dicranum polysetum, Hypnum cupressiforme, Herzogiella seligeri, Leucobryum glaucum, Lophocolea heterophylla, Plagiomnium affine, Plagiomnium cuspidatum, Pohlia nutans, Tetraphis pellucida és a Thuidium recognitum. Talajon a következő fajok ismertek az állományból: Dicranum polysetum, Eurhynchium angustirete, Fissidens taxifolius, Hylocomium splendens, Hypnum cupressiforme, Hypnum cupressiforme var. lacunosum, Plagiomnium affine, Plagiomnium undulatum, Pseudoscleropodium purum, Pleurozium schreberi, Thuidium philibertii és a Thuidium tamariscinum (SZŰCS 2007).
Morfológiai bélyegei alapján leginkább a Dicranella heteromalla-val keverhető össze, de utóbbi faj levelei nagyjából egy irányba hajlanak, míg az Orthodontium lineare levelei szárazon hullámos megjelenésűek és kissé fénylőek, de mikroszkópikus bélyegei alapján egyértelműen elkülöníthetőek, illetve a Dicranella heteromalla ritkán fordul elő fakorhadékon. A Dicranum montanum szintén kedveli az erősen korhadt faanyagot, de az Orthodontium lineare-tól eltérő színű gyepeket alkot, melyek néha félgömb formájúak. Levelei nedvesen kissé hullámosak, szárazon erősen göndörödőek. A több eltérő mikroszkópikus bélyeg közül említhető, hogy a Dicranum montanum bazális sejtjei elkülönülő, gyakran színtelen vagy barna sejtcsoportot alkotnak, mely ez az Orthodontium lineare-nál nem figyelhető meg. Hazánkban főleg fakérgen élő Dicranoweisia cirrata levelei szárazon szintén göndörödőek, toknyele és tokja éretlen állapotban pedig felállóak, ellentétben az Orthodontium lineare-val, melynek éretlen állapotban toknyele görbült, a tokja körülbelül horizontálisan áll.
Az Orthodontium lineare nagyszámú spórát képes termelni, ez miatt képes könnyen terjedni, illetve új élőhelyeket elfoglalni. Megtelepedésének legfontosabb faktorai lokalításainak sűrűsége és a rendelkezésre álló szubsztrát mennyisége. Az újjövevény faj Európában leggyakrabban fenyőerdőkben jelenik meg fatönkön, fák lábán, korhadt faanyagon, ritkábban tőzegen. Hazánkban is főleg fenyvesek holt faanyagán számíthatunk megjelenésére. A faj új a hazai flórára nézve, feltehetően mérsékelten terjed délkeleti–keleti irányba, inváziójára hazánkban vélhetően nem kell számítani. Köszönet Papp Beátának a határozás ellenőrzéséért.
146 Az Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. című konferencia összefoglalói
A Diplophyllum albicans (L.) Dumort. előfordulása és termőhelye a Soproni-hegységben (Kiegészítések a Soproni-hegység mohaflórájához II.)
Occurrence and habitat of Diplophyllum albicans (L.) Dumort. in Sopron Hills (Additions to the bryophyte flora of Sopron Hills II.)
SZŰCS Péter – BIDLÓ András
Jelen összefoglaló a 2008–2011 közötti időszakban a Soproni-hegységben végzett mohaflorisztikai vizsgálatok eredményeit ismerteti, valamint a Diplophyllum albicans és vele asszociációt alkotó élőhely indikátor mohafajok termőhelyének fontosabb talaj paramétereit mutatja be. A kutatási területek között szerepeltek a hegyvidék bükkös állományai, a Hidegvízvölgy Erdőrezervátum, a hidegvízvölgyi erdészeti feltáró út terméskőrézsűi, a soproni Egyetemi Botanikus Kert, a Tüdőszanatórium Kert és várhegyi csillámpala sziklakibúvás és turistautak menti erdőterületek.
Az irodalmi forrásokat (Szövényi et al. 1999; Szövényi et al. 2001; Szűcs – Szmorad 2009) figyelembe véve számos korábbról már ismert, regionálisan ritka moha került elő a tájegységből: Calypogeia fissa, Campylium polygamum, Diphyscium foliosum, Eurhynchium praelongum, Eurhynchium striatum, Mnium hornum, Mnium thomsonii, Plagiochila asplenoides, Scapania nemorea. Ezek közül a sérülékeny Mnium thomsonii tájegységre vonatkozó előfordulását sikerült megerősíteni, aktuális hazai adata csak a Soproni-hegységből ismert. A szintén sérülékeny Eurhynchium praelongum a hegyvidék K-i részein helyenként gyakori és jelen van a Tüdőszanatórium Kertben is. A vizsgálatok során a tájegységre 16 új mohataxon is előkerült: Aphanorregma patens, Diplophyllum albicans, Ditrichum cylindricum, Ditrichum pusillum, Ctenidium molluscum, Fissidens exilis, Neckera crispa, Orthotrichum lyellii, Orthotrichum obtusifolium, Orthotrichum pallens, Orthotrichum stramineum, Orthotrichum striatum, Pleuridium subulatum, Thamnobryum alopecurum, Tortella tortuosa és a Tortula virescens. A hazai vörös lista (Papp et al. 2010) kategóriái szerint a fent közölt fajok számszerűen a következőképpen oszlanak meg: EN – 1, VU – 3, NT – 10, LC-att – 6 és LC – 6.
A veszélyeztetett (EN) Diplophyllum albicans leveles májmoha a Várhegy-erdő K-i felén található törmeléklejtő erdőben K-i kitettségben, 290 m tengerszintfeletti magasságban fekvő csillámpala kibúvás kőzetmálladékos talaján, erodált és csupasz talajfelszínén fordul elő mintegy 2 m2 felületen. A talajfelszínt döntően a következő mohák borítják: Calypogeia fissa (tömeges), Leucobryum sp, Diphyscium foliosum, Dicranella heteromalla, Polytrichum formosum, Polytrichum juniperoidum, Pogonatum aloides, Atrichum undulatum, Scapania nemorea, Scapania sp., Lepidozia reptans. Az élőhelyet a korábbi mohaflorisztikai kutatások feltehetőleg elkerülték. A Diplophyllum albicans eddig nem volt ismert a hegyvidékről és helyi lokalitása egyetlen aktuális hazai előfordulását jelenti.
A Diplophyllum albicans gyep közvetlen szomszédságában csupasz talajfelszín felső 1 cm–es rétegéből öt pontban vettünk talajmintákat (a mohagyep teljes kíméletével), amiből átlagmintát képeztünk és laboratóriumban vizsgáltuk be a legfontosabb talajparaméterekre. A begyűjtött talajminta 58%-ban tartalmazott 2 mm-nél nagyobb kőzetdarabokat. A talaj a vizes kémhatása alapján (pHH2O – 4,6) savanyúnak minősült, KCl-es pH-vizsgálat (pHKCl – 3,7) értéke már az erősen savanyú kategóriába tartozott. Az Arany-féle kötöttség vizsgálat alapján a talaj fizikai Arany-félesége agyag, ami azt jelenti, hogy a vizet nehezen engedi be, de igen erősen megtartja. A feltalaj humusztartalma (5,46%) – a mezőgazdasági osztályozás szerint – a gyengén humuszos/humuszos kategóriák határán áll. A nitrogéntartalmi vizsgálatok szerint a begyűjtött talaj összes-nitrogénben (0,31%) jól ellátott, a talaj könnyen oldható (ammónium-laktát oldható) foszfortartalma (5,7 P2O5 mg/100 g talaj) pedig közepes mennyiségűnek felel meg. A talaj könnyen oldható káliumtartalma (12,7 K2O mg / 100 g talaj) a kevés/mérsékelten közepes mennyiségi kategóriák határán áll, a kálium-mennyiség a csillámok mállásából szabadulhatott fel.
A vizsgált talaj tulajdonságait alapvetően a savanyú mállásterméket adó alapkőzet és a viszonylag nagy mennyiségű csapadék határozza meg. A csillámpala mállása során, az elsődleges szilikátokból (csillámok és földpátok), nagy mennyiségű agyagásvány keletkezik, amely alapvetően meghatározta a talaj fizikai féleségét, illetve kémhatását. Vizsgálataink alapján a Diplophyllum albicans (és a többi faj) előfordulását a talajparaméterek közül a sziklás talajfelszín, a felszín rossz vízelnyelő képessége és a savanyú kémhatása határozhatja meg.
Kutatásunk a TÁMOP-4.2.1. B-09/1/KONV-2010-0006 és a TÁMOP-4.2.2.B-10/1-2010-0018 számú projekt keretében valósult meg.
KITAIBELIA 17(1); 2012 147