Szolidaritás és szubszidiaritás a gazdaságban

A szolidaritás és a szubszidiaritás viszonyát Muzslay István e művében is részletesen megvilágítja, folytatva a „Gazdaság és erkölcs” című könyvében le-írtakat. Az összefogás, a szolidaritás az ember létalapja. Az ember a családban, kisebb nagyobb közösségekben éri el kiteljesedését. Ugyanakkor fontos, hogy az ember személyi szabadsága nem társas voltán, hanem szellemi létén alapul.

A szolidaritás és a szubszidiaritás viszonyának különleges jelentőséget ad az, hogy miként lehet az embernek a társadalomban a lehető legnagyobb szabadsá-got és a legkisebb kötöttséget biztosítani. A saját felelősség, az öngondoskodás,

az önkéntes társulások és az állami intézmények működése összekapcsolódik.

Az államnak a közjóért viselt felelősségéből következik, hogy szerepet vállaljon a gazdaságban, a gazdaság jó működési feltételeinek biztosításában.

A szubszidiaritás fogalmát és tartalmát XI. Pius pápa határozta meg a legvi-lágosabban „Quadragesimo Anno” című enciklikájában:

„A társadalomelmélet szilárd és örökérvényű elve az a rend-kívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem meg-változtatni nem lehetséges; ez így szól: amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerve-ződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűt-lenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azt.” [QA, 79.]

Muzslay István elemzi az állami szerepvállalás méretének és körének átala-kulását, kibővülését a XX. század második felében. Rámutat, hogy a gazdasági és társadalmi átalakulás következtében, a közjó biztosítása érdekében az államra egyre nagyobb szerep hárul a közegészségügy, a közoktatás, a társadalombizto-sítás és a többi szociális rendszer működtetésében, a tudományos és fejlesztési politikában stb. Muzslay szerint:

„A megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok között szükséges lehet, hogy bizonyos feladatokat, amelyeket azelőtt a kisebb közösségek is el tudtak látni, a közjó érdekében, részben vagy teljesen, az állam vállalja magára. Így pl. a közegészség, az alapvető tudományos kutatás, a szükséges infrastruktúra kiépítése stb. Állandóan ügyelni kell azonban arra, hogy a közigazgatás ne váljék áttekinthetetlen, túlságosan is terhes és költséges vízfejjé, amely nemcsak hogy nem segíti, hanem még akadályozza is, és lehetetlenné teszi a társadalom tagjainak és a kisebb közösségeknek öntevékenységét.” [Muzslay I. (1997), 126. old.]

Kőrösi István: Gazdaság és erkölcs… 125

A világ népei, nemzetei egyre inkább függnek a világméretű folyamatoktól, a nemzetközi gazdasági összefonódástól és kapcsolatrendszertől. Ezért XI. Pius pápa már 1931-ben sürgette a népek gazdasági együttműködésének előmozdí-tását és azt, hogy a nemzetközi intézmények az emberiség életét a közjó szük-ségleteinek megfelelően alakítsák. A kölcsönös gazdasági függés szükségessé teszi a szolidaritás megvalósítását nemzetközi viszonylatban is. Muzslay István megfogalmazása szerint: „A szolidaritás nem valami szánalom a szenvedő ember iránt, hanem eltökélt akarat a közjóra, külön-külön és összességben, mert felelősek vagyunk egymásért.” [Muzslay I. (1997), 128. old.]

A gazdaság keresztény szemléletében a szociális igazságosságnak össze kell kapcsolódnia a szeretettel. Muzslay idézi Platónt (Kr. e. 427–347.), aki szerint az igazságosság lényege, hogy mindenkinek meg kell adni a magáét, ami jár neki.

Ulpianus (170–228.) római jogász szerint az igazságosság „tartós és állandó akarat arra, hogy mindenkinek megadjuk azt, amire joga van”. [Idézi Muzslay I. (1997), 129. old.]

A szociális igazságosság fogalmát XI. Pius pápa a „Quadragesimo Anno”

című enciklikájában hangsúlyosan tárgyalja:

„A gazdasági és társadalmi fejlődéssel párhuzamos gazdago-dásból úgy kell részesíteni az egyes embereket és csoportokat, hogy a társadalom egészének java, a közjó sértetlen maradjon.

A szociális igazságosság és a jogszerűség tiltja, hogy az egyik osztály kizárja a másikat a termelés növekedésében való része-sedésből.” [CA, 57–58., idézi Muzslay I. (1997), 130. old.]

A neoliberális közgazdász E. A. Hayek viszont a szociális igazságosságot délibábnak tartotta. Szerinte a gazdasági hatékonyság kizárja a piac szerepének korlátozását.

A keresztény szociális tanítás neves képviselői, G. Gundlach, O. Nell-Brenning, J. Messner és J. Pieper a gazdasági és a társadalmi életet a szociális igazságosság alapvetően fontos területeinek tartották. A gazdasági rend akkor felel meg a szociális igazságosság követelményének, ha olyan feltételrendszert teremt, amely lehetővé teszi, hogy az egyének, a vállalatok, a szerveződések megfelelően betölthessék szerepüket, elláthassák feladataikat.

Muzslay István külön alfejezetben foglalkozik a szegények iránti elkö-telezettséggel. A szociológusok megkülönböztetik az abszolút és a relatív szegénységet. Abszolút szegénységen azt értik, ha valaki elemi táplálkozási, ruházkodási, lakhatási, létfenntartási szükségleteit nem, illetve alig elégítheti

ki. Relatív szegénységről akkor beszélnek, ha valaki nem rendelkezik elegendő anyagi lehetőséggel ahhoz, hogy abban a közösségben, amelyhez tartozik, az általános, szokásos javakat megszerezhesse. Muzslay fontos megállapítása, hogy „a szegénység nemcsak a nélkülözéssel, hanem az egyenlőtlenséggel is összefügg”. [Muzslay I. (1997), 134. old.]

Évszázadokon keresztül a család és a rokonság feladata volt az öregekről, a betegekről, a szerencsétlenül jártakról való gondoskodás. Az ipari társadalom kiépülése, az urbanizáció, a családi közösségek felbomlása a hagyományos gondolkodási rendszerek széteséséhez vezetett. Az állami szociálpolitika és a társadalombiztosítási rendszer fenntartása és fi nanszírozása egyre súlyosabb problémát jelent a mai Európában. Az aktív lakosság arányának csökkenése és az eltartottak számának és arányának növekedése az ellátó rendszerek fi nan-szírozási válságával fenyeget. Muzslay professzor igen jó történelmi áttekintést ad a szegénygondozás alakulásáról, a szerzetesrendek és a karitatív szervezetek szerepéről és munkájáról. A korunkban tapasztalt új szegénység okait és az Egyház álláspontját jól összegzi a szerző:

„Az Egyház aggódó fi gyelemmel kíséri az új szegények sor-sát, akik a gazdasági konjunktúra hullámzásai és a technikai változások következtében a társadalom peremére szorulnak, akik csökkent munkaképességűek, beilleszkedési zavarokkal küzdenek, támogatásra szoruló idősek stb. Helyzetük egyre ne-hezebbé válik az olyan társadalomban, amely a versengés önző szelleme és a siker hajszolása következtében szinte kivetkőzni látszik minden emberségből.” [Muzslay I. (1997), 139. old.]

A szükséget szenvedők támogatásában is fontos alapelv a szubszidiaritás, hogy a rászorulók talpra állhassanak, szükséghelyzetükből kiszabaduljanak és önfenntartókká váljanak.

6. Korunk gazdasági kulcskérdései