EGYÉNI VÁLASZTÁS, GAZDASÁGI SZABADSÁG, FEJLŐDÉS – BAUER PÉTER TAMÁS SZELLEMI
4. Bauer és a volt tervgazdaságok átalakulása
A mai magyar felzárkózási dilemmák ismeretében híres segélyellenes álláspontja különösen hangozhat, ám annál lényegesebb számunkra a gondolatmenet meg-értése. Valóban teljesen és elvi alapon utasította el a külső transzfer gondolatát?
Ha így lenne, miként látta az európai nemzeteknek nyújtott Marshall-segélyt?
Azt illetően elég széles kör fogadja el a tételt, hogy Nyugat-Európa második világháborút követő felemelkedésében kulcsszerepet játszott az amerikai segély. Erről szólva Bauer distinkcióval élt: a háború sújtotta Európa nem az utoléréshez kapott anyagi támogatást, hanem az újjáépítéshez, szabott céllal és véges időkre. Ilyen feltételek mellett viszont a konstrukció valóban működött is.
És mit gondol a rendszerváltoztató országoknak nyújtandó támogatásról? A nemzetközi transzferekről szóló 1993-as könyvében (Development Aid. End it or mend it) nem végletes az álláspontja. A volt tervgazdaságok rendszerváltozá-si folyamatának kezdetén valóban kellhet nyugati segély átmeneti ideig, hogy az elhanyagolt infrastruktúrát helyrehozzák, és fenntartsák a változást levezénylő erők támogatottságát.
Tegyük hozzá: a történelem nem így hozta. Az 1990-es évek legelején, a legkritikusabb időszakban minimális transzfer érkezett térségünkbe. Volt már alkalmam kifejteni, hogy miért is nem részesült a térségünk e fontos történelmi pillanatban a Marshall-segélyhez hasonló amerikai (nyugati) pénzügyi támo-gatásban. [Bod P. (2014)] Pedig valóban szükség lett volna egyszeri érdemleges anyagi támogatásra (igen, segélyre, illetve az azzal egyenértékű
adósság-le-írásra), ám annak mindenféle városi legendával szemben semmilyen realitása nem létezett. Ugyancsak jól lehet argumentálni a nyugati piacokhoz való kedvezményes hozzáférésünk mellett; olyan megállapodásra lett volna szükség, amelyet egy megadott ideig nem kellett volna szimmetrikus piacnyitással ellen-tételezni. De az sem így lett. A volt szocialista blokk fejlettségi viszonyainak és versenyképességének nagyfokú nyugati túlbecslésében látom az egyik okot (ami szakmai hiba, bár indokolható). A másik pedig az, hogy a nyugati politika nem ismerte fel a demokráciára és piacgazdaságra visszatérő európai nemzetek anyagi támogatásának szükségszerűségét (ami politikai hiba).
Bauer a rendszerváltozás sajátos viszonyaira tekintettel a saját szokásos érvelését nem rontó szoros kivételként támogatta volna az egyszeri, belátható időn belül lejáró nyugati transzfert, nehogy a rendszerváltoztató kormányzó erőket a lakosság csalódása legyengítse. Ez már a múlt, most viszont pontosan a konvergencia, a jövedelmi felzárkózás, a fejlettségbeli utolérés a kívánt cél, amit az uniós költségvetésből származó transzferek szolgálnak. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy Bauer Péter mit mondana a mai európai helyzetre, de a fejlődő világ támogatási gyakorlatát és formáit illető kritikájának zöme a mostani viszonya-inkra is alkalmazható lenne. Adataink szerint az új tagországok felzárkózási, utolérési, konvergálási folyamata hol halad, hol elakad, térségünkben a gazda-sági növekedés bizonyosan nem képes olyan gyors lenni, hogy az utolérésről álmodó országokban az érintettek meg legyenek elégedve annak ütemével. Ahol viszont valóban erős ütemű a gazdasági növekedés (a KKE-térségben az utóbbi másfél évtizedet véve leginkább Szlovákia, Lengyelország, Románia nevezhető meg), az uniós források szerepe nem elsődleges.
Az utolsó interjújában a beszélgetőpartner (John Blundell) rá is kérdez, hogy ha Bauer szkeptikus a külső segélyezés felzárkóztató hatásait és hatékonyságát illetően, akkor vajon mégis hogyan remélheti egy kevésbé fejlett ország a helyt-állást a gazdagabb nyugatiakkal való növekedési versenyben. Erre Bauer azzal reagál, hogy nem szükséges a nyugati gazdaságokkal versenyt futni; a kevésbé fejlettek használják fel mindazt a technológiát és piacot, amelyet a nyugatiak nyújtanak, éljenek legjobban lehetőségeikkel, de ne kergessenek utolérési áb-rándokat. Fejlődjenek a maguk módján, mint annak idején az észak-amerikai gyarmatok. Az ügy persze ennél bonyolultabb, hiszen az Egyesült Államok nem pontosan a baueri úton emelkedett ki, mivel erősen élt a piacvédelem eszközeivel, és sok vonatkozásban teljesen egyedi körülmények között ment végbe a fejlődése. A már idézett könyvének (Delusion) könyvbírálatában egy másik kritikusa szembesíti is Bauert azzal, hogy a modern kor sikertörténetei
Bod Péter Ákos: Egyéni választás, gazdasági szabadság, fejlődés… 65
(Tajvan, Dél-Korea) nem az állam nélküli, hanem az állam által erőteljesen, de hatékonyan menedzselt felemelkedésre példa. [J. Sewell (1984)]
Itt nincs tér ennek a bonyolult problematikának a végiggondolására, és nem is érdemes találgatni egy korábban elhunyt tudós feltételezhető mai pozícióját a minket foglalkoztató dilemmákról. Az viszont valóban látható, hogy ha csak a tőkehiány lenne a fejlődés gátja, azon a működő- és kölcsöntőke mai erőteljes áramlásai és a mostani tőkebőség korában valóban könnyű segíteni. Említett visszatekintő beszélgetésükben a kérdezőpartner nem is a tőkehiány ügyét veti fel, hanem a humán tőke esetleges hiányát. Bauer ahelyett, hogy egyetértően bólogatna, közbeveti: sosem használom az emberi tőke fogalmat, bár elterjedt kifejezés, de nem tartom jónak. Malajziába a bevándorló kínaiak nemcsak nagyon szegényen, egy fi llér nélkül érkeztek, de iskolázatlanok is voltak, és mégis… A tőke, tette hozzá, a termelés ember által alkotott egyik komponense, az ember azonban más. [IEA (2002), 41–42. old .]
Tanulságos érvek ezek, és nem csupán olyan értelemben, hogy a bevett, szinte dogmává merevedő tézisekkel láthatón élvezettel szembemenő baueri érvelés segít minket a helyes arányok meglelésében, az árnyalatok érzékelésé-ben. Nagyon is időszerűek a gondolatai, hiszen a globális korszak kétségtelen mellékhatásainak és gyengeségeinek mostani felszínre jutása idején az utca embere, sőt a politikai osztály, a véleményformáló réteg is hajlandó elfelejtkez-ni a gazdasági fejlődés ősi és egyben modern hajtóerőiről, így a versenyről, a kockázatvállalásról, a többség által elfogadott tételekkel szembe menő egyéni-ség jelentőegyéni-ségéről.
Ma is újra és újra el kell magyarázni, hogy a tőkéjét rendelkezésre bocsájtó (azt kockáztató) tulajdonosnak mind praktikus, mind etikai alapon jár a nyere-ség (kamat, hozam) – a mértékeken ugyan lehet vita, de ezt a vitát a fair ver-senyfeltételek fennállásának ellenőrzésével kell kezdeni. A jövedelmek között valóban lehetnek ki nem érdemeltek, mint a monopolista extra nyeresége vagy a megvehető politikust gazdagító korrupciós járadék; ám ezek létezése nem a versenygazdaság létéből, hanem pontosan annak torzulásából, a transzparencia lerontásából vezethető le.
Bauer szkeptikus volt a jószándékú nyugatiak segélynyújtási akcióit illetően, és joggal: bőven lehettek (és voltak is) szűk egyéni és csoportérdekek a prog-resszív érveléssel ellátott közpénzköltési akciók mögött. Az állami működést illető szkepszise jól megfért az ember vállalkozói képességébe vetett hitével, optimizmusával. Erre pedig nagy szüksége lenne korunkban, melyben olyan gyakori a populista politika, az autokrata állam, a versenyellenes előítélet.
Irodalomjegyzék
Peter T. B : The Rubber Industry: A Study in Competition and Monopoly.
London, Longmans, Green & Co., 1948.
Peter T. B : West African Trade: A Study of Competition, Oligopoly and Monopoly in a Changing Economy. Cambridge, Cambridge University Press, 1954.
Peter T. B – Basil S. YAMEY: The Economics of Under-developed Countries. Cambridge, Cambridge University Press, 1957.
Peter T. B : Economic Analysis and Policy in Under-developed Countries.
Cambridge, Cambridge University Press, 1957.
Peter T. B : Indian Economic Policy and Development. London, Allen &
Unwin, 1961.
Peter T. B : Economic History as Theory. Economica, vol. 38., no. 150.
(1971), 163–79.
Peter T. B : Dissent on Development. Harvard University Press, 1971.
Peter T. B : Equality, the Third World, and Economic Delusion, Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1981.
Peter T. B : „Just Deserts”: An Exchange. New York Review of Books, 1982 June 10.
Peter T. B : Western Subsidies and Eastern Reform. Cato Journal, vol. 11., no. 3. (1992).
Peter T. B : Development Aid. End it or mend it. [Occasional papers no.
43.]. San Francisco, International Center for Economic Growth, 1993.
B Péter Ákos: Miért nem részesültünk Marshall-segélyben 1989-ben?
Magyar Szemle, 2014/7–8.
B Péter Ákos: Segély vagy kereskedelem visz-e előbbre? – Bauer Péter szellemi örökségéről. Magyar Szemle, 2017/9–10.
I O E A : A Tribute to Peter Bauer. London, Institute of Economic Aff airs, 2002. 19–50. [hivatkozva: IEA (2002)]
Deirdre N. M : Bauer on Culture and the Great Enrichment.
Budapest, Danube Institute, 2018.
Amartya SEN: Just Deserts. New York Review of Books, 1982 March 4.
Amartya SEN: Reply. New York Review of Books, 1982 March 4.
John W. SEWELL: Book review. Journal of Development Economics, vol. 14.
(1984), 441–449.
Nicholas H. STERN: Professor Bauer on Development. A review article.
Journal of Development Economics, vol. 4. (1974), 191–211.
Bod Péter Ákos: Egyéni választás, gazdasági szabadság, fejlődés… 67