LÁMFALUSSY SÁNDOR MUNKÁSSÁGA A TÍZ ÉVE KEZDŐDÖTT PÉNZÜGYI VÁLSÁG TÜKRÉBEN
3. Lámfalussy munkásságának legfontosabb tézisei a közelmúlt szakirodalmának tükrében
3.1. Lámfalussy nézetei az euró bevezetésének hatásáról 1997-et megelőzően
A közös valuta bevezetésével kapcsolatosan számos pozitív várakozást fogal-maz meg maga Lámfalussy is, amelyek közül némelyek nyilvánvalóak voltak
és bekövetkezésük sem volt kérdéses, némelyek azonban túlzott optimizmusra vallottak, különösen a későbbi történések tükrében. „Securing the Benefi ts of EMU” című 1997-es előadásában Lámfalussy pontokba szedve tárgyalta az euró bevezetésének lehetséges előnyeit és kockázatait.
A nyilvánvaló előnyök között sorolja fel az üzleti életet közvetlenül is érintő változásokat, mint az árfolyamkockázat és az átváltási, tranzakciós költségek megszűnése. Emellett hangsúlyozza, hogy a közös valuta egyszerűbbé teszi az árak összehasonlíthatóságát, ezáltal megkönnyíti a nemzetközi áru- és tőkemozgásokat és hozzájárul volumenük növekedéséhez. Lámfalussy szintén reális pozitív következményként azonosítja az árstabilitást, melyet a Maastrichti Szerződés kizárólagos jegybanki célként határoz meg. Az árstabilitás megőr-zésében nagy szerepet tulajdonít a majdani Európai Központi Banknak, amely teljes függetlenséget élvezhet a megfelelő kamatláb és általában vett konzerva-tív monetáris politika kialakításában, valamint koordinálja és összehangolja a nemzeti jegybankok működését [I. Maes – Szapáry Gy. (2017), 321–322. old.].
Az árstabilitás számos további előnnyel jár: csökkenti a befektetések kockázati prémiumát és növeli a hatékonyságot. Az alacsonyabb infl ációs ráta alacso-nyabb kamatlábakat eredményez mind nominális, mind pedig reálértékben. Az alacsonyabb kamatok olcsóbbá teszik a hiteleket, ami a vállalati beruházások fi nanszírozását megkönnyítve hosszú távon a nagyobb gazdasági növekedést segítik elő. A „Changeover to the Euro” című 1997-es beszédében Lámfalussy rámutat arra is, hogy az egységes valuta egyszersmind nagyobb likviditást te-remt, és erősíti a tőkepiacok integrálódását az euróövezetbe [I. Maes – Szapáry Gy. (2017), 314–319. old.].
Mindezek az előnyök reményei szerint összességében növelik a gazdasági és politikai integráció intenzitását és hozzájárulnak a gazdasági különbségek csökkenéséhez. Ez utóbbinak azért is van különösen nagy jelentősége, mert az euróövezeti tagállamok gazdasági különbségeinek mérséklődése az ún. aszim-metrikus sokkok valószínűségét is csökkenti. Az aszimaszim-metrikus sokkok ugyan-is éppen azért következnek be, mert a közös pénzt használó országok gazdasági ciklusai, fejlettsége, infl ációs és munkaerőpiaci helyzete eltérő egymástól, így a válságok következményei is eltérő időben, módon és erőséggel hatnak rájuk.
Lámfalussy amellett, hogy kifejezte reményét e sokkok visszaszorulása kap-csán, számba vette azokat a lehetséges rizikófaktorokat is, amelyek veszélyez-tethették e pozitív forgatókönyv megvalósulását. Ennek megfelelően felvázolta azt a feltételrendszert, illetve szükséges további lépéseket, amelyek nélkül az euróövezet működése nem lehet hatékony.
Katona Klára: Lámfalussy Sándor munkássága… 73
Az optimális valutaövezet feltételeinek kérdésében Lámfalussy – számos közgazdászhoz hasonlóan – Rober Mundel 1961-es megállapításait osztotta, illetve ezekre az elméleti alapvetésekre támaszkodva elemezte az Európai Unió lehetőségeit az euróövezet koncepciójának kidolgozásakor. Aszimmetrikus sokkok esetében Mundell a termelési tényezők, a tőke, de leginkább a munka-erő mobilitását tartotta a legfontosabb stabilizációs eszköznek. Valutaunióban ugyanis a külső válságokra adható lehetséges válasz, a nominális árfolyam gyengítése, illetve az alacsonyabb kamatok bevezetése – mint keresletnövelő al-kalmazkodási stratégia – már nem áll rendelkezésére a tagállamoknak. Ehelyett a válság sújtotta országokból a stabilabb piacokra áramló tőke- és munkaerő ál-líthatja helyre az egyensúlyt. Ugyanakkor maga Mundell is rámutat az országok közötti munkaerő mobilitás nehézségeire és költségeire, amelyek elsősorban a kulturális és nyelvi különbségekből fakadnak [Szíjártó N. (2017), 134–135. old.].
Mindezzel egyetértve Lámfalussy az Európai Unió egyik legnagyobb kihívá-sának a különböző nemzeti munkaerőpiacok konvergenciáját tartotta. Rugalmas bérek és munkaerő piaci politikák, illetve egy átfogó, európai munkaerő piaci reform (beleértve az adóztatás és társadalombiztosítás reformját is) nélkül nem látta biztosítva az euróövezet működőképességét. Ha ugyanis nem tud az egyensúly sem a nominális árfolyam korrekció révén, sem a munkaerő mobili-tás hamobili-tására helyreállni, akkor marad a versenyképesség megőrzése céljából a reálárfolyam csökkentésének útja, ami az árak és a munkabérek mérséklését és növekvő munkanélküliséget jelent, ez pedig súlyos szociális feszültségeket és kormányzatok bukását okozhatják [Bánfi T. (2018), 143. old.].
Az eltérő fejlettségi szintű valutauniós országok válságkezelésében az egysé-ges fi skális politika is megoldást nyújthat. Lámfalussy „A költségvetési politika makroszintű összehangolása egy európai gazdasági és monetáris unióban”
című tanulmányában egyenesen kijelenti, hogy „[…] az Európai Monetáris unió nem fog tudni működni a fi skális és költségvetési politikák összehangolása nélkül” [C. Lamfalussy– I. Maers – S. Péters (2014), 130–131. old.]. Ugyanezzel a gondolattal találkozunk a már fent idézett „Changeover to the Euro” című 1997-es beszédében is. Súlyos problémának tartotta, hogy a fi skális fegyelem még az EU magországai részéről is hiányzik (Németország, Franciaország), a Maastrichti Szerződés kritériumait még ezen országok sem tartották be, mi több, ennek a magatartásnak egyik ország esetében sem voltak következményei vagy szankciói. Ezért az euróövezet hatékony működésének egyik fontos felté-teléül a fi skális fegyelem betartását, ennek hiányában pedig szankciók kilátásba helyezését és következetes végrehajtását tartotta szükségesnek. De ennél többet is mond, hiszen eredeti elképzelése és javaslata szerint a monetáris unió kéz
a kézben jár a fi skális és a teljes gazdasági unióval. Ő és csapata nem abban a formában képzelték el az euró bevezetését, ahogy ez végül megvalósult:
„Ez egy politikai mechanizmus volt. Sosem jött volna létre a közös pénz, ha a jegybankokra hagyják a döntéshozatalt.” [C. Lamfalussy– I. Maers – S. Péters (2014), 128. old.].