1. Szappanos István emlékei Szentkútról
Szombatonként meg-meg jelent nálunk Városföldön Laci Bácsi Pestről jövet autóval. Ki akar Szentkútra jönni? Persze hogy jelentkező mindég volt, sokszor anyuka is jött. Szentkút, ahol Endre nagypapa kúriája volt, ahol a „szentkúti Nagymama” és Szidi néni laktak. Szentkúton, megint egy más világ volt. Ott Nagypapa szigorú, no-nonsense lénye uralkodott kifelé, és a jóságos Nagymama mo-solygós, simogatós lénye befelé.
Szentkútnak elkülöníthetetlen része volt Szidi Néni, az örökké ne-vető jókedvű és minden csínyben benne levő Szidi Néni. Ő az öt lány közül a második legfiatalabb volt, anyuka lévén a legfiatalabb. Szidi néni kivétel nélkül minden unokának kedvenc nagynénje volt. Ővele lehetett játszani, hintázni és a nagy spájzban (élelmiszer kamra) birsalma sajtot meg barack lekvárt kóstolni suttyomban. Gyerekkori pólió fertőzés miatt a bal lába sor-vadt maradt és bicegve, billegve járt. Ennek dacára egész életében a derű és pozitív életfelfogás, de ugyanakkor erkölcsi magabiztosság vezérelte. A régi szigorú felfogás szerint, testi fogyatékosságú ember házasságba nem léphe-tett, így Szidi néni is örök életére házastárs nélkül maradt.
Évekkel később együtt róttuk a menekült sors éveit. Dél Bajoror-szágban is közel laktunk egymáshoz, ő nagymamával úgy 20 km. távolságban.
Amikor az ötvenes évek elején már mindenki, még nagymama is - Argentí-nába - kivándorolt valahova tengerentúlra, ő egyedül ott maradt. A tündéri szép Bad Tölz délbajor üdülővárosban töltötte élete második 50 évét, a né-met állam tökéletes szociális intézménye a Fürsorge segítségével. 103 éves
korában halt meg. Még a 100 éves születésnapján ott voltunk nála Tamással, egy apácák által vezetett öregotthonban volt, nagy szeretettel körülvéve.
Nyaranként sokszor a többi unokák is ott voltak, Zsiga, Babci, Geréby Zsuzsi, Jancsi meg Pali, meg persze Tamás is, aki mindenki kedvence volt,
legki-sebb lévén. Azonkívül Szentkúton volt egy nagy bernát-hegyi, a Tenger kutya, akivel sokat lehetett játszani. Úgy-szintén egy nagy szürke kandúr cica, akit csak úgy hív-tunk hogy Muszmandi.
Ez a név onnan szárma-zott, hogy anyukáék, a szülők, ha olyan megjegyzést vagy gyerekek iránti rajongást akartak kifejezni amit nem illett a gyereknek vagy más, 'kevésbé művelt' embernek megérteni, azt németül, vagy franciául mondták. Ilyen kifejezé-sek ismételt használata aztán beil-lesztette őket magyar szótá-runkba és később mi is úgy
hasz-náltuk őket, persze nem értve literális jelentésüket, mint a nagyok. Ezek közé tartozott az az egy ártatlan német szó hogy 'riesig', óriási. Családunk alkalmazá-sában a 'rízig' szó felvett egy több és sokkal kifejezőbb értelmet, ami sem ma-gyarban, sem németben egy szóban nem létezik, amit szótárilag körülírni lehetetlen. Talán csak példá-val lehet visszaadni ízét. Ha például az utcán egy nő kalapja a megmosolyognipéldá-való túlzás példaképe volt, anyuka és Szidi Néni összenéztek: "Rííízig, Hut!". Szabadon fordítva talán: "nahát, ez aztán ka-lap!", és a nevetés pukkadt belőlük.
Amikor Szentkútra megérkeztünk, úgy én, mint később Tamás első dolga az volt hogy a nagy szürke kandúr cicát felnyaláboltuk, hogy szegénynek fél teste lógott le hol erre, hol arra. És hogy Szidi Néni kifejezésre juttassa ezen bájos gyerektempó iránt való érzelmét, így szólt: "Rííízig, immer muss mann die Katze ... " Így lett a cica neve Muszmandi.
Tenger kutyával Szentkúton
Szidi néni
Unokák Szentkúton: Barakovics Laci, Endre Zsiga, Endre Mária, Geréby Zsuzsi, Geréby Jancsi,.
Szappanos Pisti
122
Endre nagypapa, a Szentkúti birtok ura, a félegyházi járás kunkapitánya, tiszta kun ősök leszár-mazottja, akik ősi földbirtokuk mellett, bírók, jogászok, politikusok voltak. Nagypapa a Jókai regé-nyekben megírt magyar földesúr volt, a szó legnemesebb értelmében. A tizenkilencedik századból itt maradt megalkuvás nélküli magyar hazaszeretettel, úri becsülettel és a magyar földhöz és hazához való végtelen ragaszkodással. Igazságos szigorúsága, de jósága ismeretes volt az egész környéken, és szigorú igazságszeretete a vármegyénél, mind szolgabíró, mint országgyűlési képviselő és később mint felső-házi tag (Senator), híres volt. Nagy házat tartott Szentkúton, ahol vendégként megfordultak József Császári Főhercegtől, Ribbentropp német külügyminiszterig,
minden társadalmi és politikai nagyság. De főleg a családi ünnepélyek, évente május másodiki Zsig-mond napok voltak amikor a nagy család és barátok összejöttek. A nagy verandán volt 25-30 főre terítve, gyerekek a macskaasztalnál, ahol az étel és italban nem volt hiány. Nagypapa, sajátkészítésű szentkúti borai híresek voltak. Nagypapa szívélyes de imperiális házigazda volt. Ezt mindenki tudta.
Egyszer a szomszédos pálos kolostorbeli atya nagyban szerénykedett az asztalnál, mire nagypapa rá-dörgött: "Vegyen páter az istenfáját!". Vagy máskor, meggörbített gyűrűs ujjaival megdöngette a sült kacsa hátát a tálban, mondva: "Egyél, mer' jó!"
A jó hangulatot aztán emelte még az hogy vacsora után Szidi Néni vagy anyuka zongora játé-kának hangjai szűrődtek ki a nyitott ablakokon, és az eltakarított vacsora asztal helyén táncra perdült a vendégek fiatalja, nagypapa szigorú felügyelete mellett.
Nagypapának volt még egy, inkább kétes értékű híressége, amiben ha hirtelen haragra gyulladt valami ostobaság vagy kihágás miatt, a szegény kihágónak olyan igazi alföldiesen elkanyarított, csak a gazdasági udvar szabad levegőjében kiejthető szidalmakban lett része, amit nem felejtett el egyhamar.
Tamás volt az egyetlen unoka, aki talán a 4-5 éves szőke göndör hajúak jogán, tökéletesen megtanulta nagypapa ily alkalmakkor használt kifejezéseit, amit aztán a legelőkelőbb vacsoravendégek fülhallatára a legkisebb provokációra válogatott pontossággal elismételt. Az ilyszerű zavarba hozás csúcspontja talán az volt, amikor anyukával a pesti gyorson utazva Tomikának az jutott eszébe, hogy ő fenn a csomagtartóban akar utazni. Fel is mászott, és amikor anyuka rászólt hogy azért mégsem ..., ő az el-lenkezését avval fejezte ki hogy a nagypapától tanult összes, csak a gazdasági udvar szabad levegőjében használandó kifejezéseket végig elsorolta, a vonatfülke többi utasának vidám derülésére.
Voltak aztán még nagypapának szelídebb, de az akkori életfelfogásnak megfelelő örökérvényű kitételei. Legfőbb bűn előtte az volt, ha valaki félt a kemény munkától, vagy olyankor 'pihent' amikor mindenki más dolgozott. Egy színes bevezető után, 'hadd szenvedjen az a kutya test!' volt a nyomaték mondanivalóján. Nem tűrte a gyávaságot sem: '…de félted azt a tyúkszaros életedet!'
De legszebb emlékeim Szentkútról a karácsonyok voltak. Minden ka-rácsonyt ott töltöttünk, és az összes unoka is ott volt. Kint esett a hó és mi bent a szenteste délutánját a legnagyobb izgalomban ami gyereknél létezik, töltöttük el. A 'karácsonyfás szoba' (ami különben Szidi néni szobája volt) már le volt zárva, és onnan mindenféle sejtelmes hangok és illatok jöttek.
Kulcslyukon próbáltunk egy egy pillantást lopni a szobába, de csak suhaná-sokat és kis mozgásuhaná-sokat láttunk. Mindez bizonyítéka volt annak, hogy az an-gyalok már nagyban működnek a karácsonyfán, és hogy a Jézuska hamarosan megjön. Hosszú óráknak tűnő idő után meg is szólalt az ezüst csengő a szo-bában és a nagy szárnyas ajtó kinyílott. Az összes gyerek betódult és áhítattal, bámulattal néztük a feldíszített plafonig érő karácsonyfát. És ekkor nagy-mama hangja szólalt meg :"Az Atyának, a Fiúnak.... " Az Üdvözlégy és Mi-atyánk után mindenki összeölelkezett és boldog ünnepeket kívánt egymásnak, mi gyerekek pedig mehettünk megkeresni az ajándékainkat.
Karácsony Szentkúton
123
2. Hegyeshalmy-Fischerné Endre Mária emlékei – megírta 1993 júliuusában.
A ház maga varázslatos volt széles, kövezett verandájával, ahol a kovácsolt vas kerítésen az izabella szőlő illata csalogatta a madarakat. Nyáron rendszerint kint étkeztünk, a kicsik az ősi gyerekpadban a kis asztallal, a felnőttek valamelyik asztalnál, aszerint hogy hányán voltunk. A téli duplaablakokat számozott zsalu váltotta fel és tartotta a szobákat hűvösen. Kint az aranyló nyári nap sosem volt elég hosszú a sok mindenre, amivel röpült az idő. Nagy melegben az egyik szüretelő kádat felhozták a fenyők közé és a kerekes kútról vödrökkel teletöltötték fürdésre. Egyik évben kubikosok jöttek és ásták ki a kis tavat, amin teknőben csónakáztunk, és Zsigától pontokat kaptunk. Ha Nagyapa jött, felfordítottuk a teknőt és amikor alábújtunk, színes varázzsá vált a visszhangzó világ. A tó egyik végében a lovak lábát áztatták és senkit sem zavart, hogy közben ott úszkálgattunk, vagy Tenger kutyát biztattuk, hogy a füves parton "cseppkőbarlangot” kaparjon, hogy szebb legyen mint a többieké. Délután vagy málnát cserkésztünk a kis veteményesben, vagy a pasza-tuti táblában az első érett szőlőfürtöt, a vincellér gyerekeket próbálva megelőzni. Nagyobb korunkban almát szedtünk, míg Szidi néni nagy kosarakba szortírozta őket a másnapi piacra. Néha mialatt a nagyok sziesztáztak, a spejzt látogattuk meg, amit Zsiga tanácsára kötelességünk volt valahogy nyitva hagyni délelőtt, s ahol a ribizli- borait rendezgette évről évre a polcokon. A jégszekrénybe reggel hordták a télén tárolt jeget, s szembe vele volt a nagy láda, amin ülve jól lehetett beszélgetni Szidi nénivel. Mikor esteledett, s vártuk hogy minél később kelljen meggyújtani a gázvilágitást, Szidi néni zongorázott és mi a nagy asztal körül szaladtunk, hogy "Fut a csikó a gyepen ..." Mikor nagyobbak voltunk, Hoffer Laci és Nógrádi Pisti kibiciklizett Félegy-házáról, s mi úgy tettünk Zsuzsival, mintha a könyvünk jobban érdekelt volna, mint a fiatalemberek. Később már együtt ültünk a zongora játéka mellett, nem sejtve hogy éjfél felé öreg Szidi néni kocsival jön ki, hogy nyakon- csípje a fiúkat, hiába mondták, hogy a biciklit nem lehetett megjavítani. Nem is volt csoda, hiszen minden tüskét összeszedtek bele, hogy maradhassanak jó ürüggyel a vidám Szentkúton. Mert Szentkút mindig élettel, vidámsággal volt tele, amihez hozzájárult az izgalom is Nagyapa szigorától. Csak jóval később tanultam meg, hogy Nagyapa szigorának csak egy célpontja volt, hogy soha senki ne unatkozzék. Látta az első világ-háború után a kocsmafalnak támaszkodó munkanélküliek keservét s tudta annak hatását. Ma is minden amit tanított csak bölcses-ségére vall. Én sem szeretem a gyerekeket, akiknek "nincs mit csinálni" a jelszavuk. Ha én azt mondom az unokáimnak, hogy "ki segít Nagymaminak?" - mind ott van és azt sem tudják, hogy igyekezzenek Edsapáról csak később értettem meg, hogy hányszor mosolyoghatott a bajusza alatt, míg mi azt hittük, hogy semmit sem lát, mint amikor Márta néniék este lefekvés után gramofonnal felszerelve a kertben táncoltak a gavallérjaikkal, stb.
A nagy gesztenyefák alatt homok volt a kicsiknek, s mindenütt padok és asztalok a kertben. Heggel a cséplőgép füttyére ébredtünk s rohantunk nézni, hogyan telnek a zsákok, míg "Fecske" és "Madár" hordták a kocsikon a friss kenyér ígéretét a magtárba Nagyapa fehér vászonruhájában mindenütt ott volt, míg a lányok, legények, etetve a gépet vagy rakva a kazlakat, egymást húzták nevetve} arcuk bekötve a por ellen. Esténként szénáért mentek a lovakkal, s mi felkérekeztünk a szekér tetejére, nagyapa kint ült a konyhaudvar előtti pádon s nézte, ahogy jönnek haza a nyájak a hosszú fasorból} birkák lassan porozva, tehenek tele tőggyel, a lovak szaporán, s mindnek megvolt a maga nagyságú vályúja friss vízzel. Aztán kigyulladtak a lámpák az istállókban narancssárga fényükkel} jött a tehenes habzó tejjel a konyhába, ahol nagymama szűrte le és osztotta ki a családoknak. Az eperfa alatt nagy bográcsban főtt a napszámosok vacsorája, aztán később az énekük és nevetésük színezte be az estét, mielőtt szétszóródtak. Az utolsó hang a gazda tárogatója volt, ahogy belesírt az éjszakába. Délben harangszó hozta be az embereket ebédre, s Pici kutya vonított. Nem szerette a kongást. Aztán befordult a kis sárga kocsi az állomásról a postával és esetleges vendéggel. Mert az mindig volt. Nagy vendégségre szólt a mozsár, a habverő hangja, ahogy Nagymama és Szidi néni készítette a finom tortákat. Lázban volt a ház, Fekete Mari vagy más régi szobalány jött kisegíteni. A munka fő arénája a nagy sikált asztal volt a konyha előtt. Itt tisztítottuk a zöldséget, gyümölcsöt eltevésre, vágtuk a színes dinnyéket ebédre, vagy pucoltuk a sokadalom után az ezüstöt s éltük át újra a vendégség mozzanatait. Mellette volt a sajtprés és a borospince nagy zöld kétszárnyas ajtaja. Itt kaptak reggelenként a kis-pulykák borsot a szájukba joegészségre és Nagymama pálinkába mártotta a lábukat, hogy erősek legyenek. Ha zivatar jött, mindenki rohant menteni a kispulykákat. Aratáskor mindig találtak a táblában egy-egy vadon nőtt pulykaköltést. Egyik évben Nagymama fácánokat próbált nevelni a csicsókásban. Keménytojás, hangyatojás, aprított zöldhagymaszár volt a diétájuk. Nőttek is szépen, míg egy nap a macskák meg nem találták őket. Mindnyájan megsirattuk őket. Nagymama szerette a virágokat; a nagy virágágyban a gyep közepén égett a canna indicák, szalviák és agerátum színe, míg körülötte fehér lepedőkön szárítva őrizgettük Örzsike tarhonyáját, hogy a madarak meg ne dézsmálják. A veteményesben épp megnőtt az első saláta és zöldborsó Zsiga napra. Télen spenótot szed-tünk a kicsiknek a hó alól, s a magtár falánál fügében reménykedett a nyár. A parajt a disznóknak dobtuk csemegéül. Le semmit sem élveztünk annyira, mint mikor megdörzsölhettük Nagymama ablakában a pici narancsfája illatos levelét. Egyik évben kis borsó nagyságú gyümölcse is termett. A tél atmoszférája egészen más volt. Alig vártuk, hogy kiszállhassunk a kocsiból az állomásról jövet, s rohantunk a konyha párás világába, ahonnan nagykendőben Nagymama jött ki megölelni bennünket, míg Nagypapa a veranda felől jött elénk. S máris hallatszott Szidi néni hangját "kezet mosni gyerekek, kész az ebéd". Ebéd után a kismalacokat látogattuk, hogy szompolták termetes anyjukat, s nem bántuk hogy a fehér harisnyánk fekete lett a bolháktól.
S jött a karácsony. Délben lekerült a nagy szárnyasajtóról a kocsitakaró és a cselédek cipelték be a nagy fenyőfát a kará-csonyfásszobába. Délután aludni kellett mennünk, mielőtt bársonyruhába öltözve vártuk a Szentestét. Ma is hallom, ahogy a cselé-demberek verik le a havat a lábukról az előszoba ajtó előtt, hogy átvegyék a nagy kihúzott ebédlőasztalnál családjukkal a Nagyma-mafonta koszorúkalácsot, a gyerekeknek játékot, asszonynépnek ruháravalót, férfiaknak csizmát meg miegymást, s mindegyiknek jut néhány jó szó, biztatás, kézfogás.
végre sötétedik s megszólal a csengettyű s már majdnem kibújunk a bőrünkből izgalomtól, imádkozunk, s megnyílik a szárnyasajtó, s bent a plafonig érő fa. Ajándék soha nem volt sok, de különleges. Marika néni mindig valami dzsemet készített, s
124
azt hiszem, tőle volt az a kékszürke nagy kendő, amiben Nagymamát ma is látom a menekülés alatt. Szidi néni ruhát varrt az új babának. És már szól is a zongora, s mindenki nevet, s kézből kézbe vándorolnak az új könyvek, s próbáljuk ki a társasjátékokat.
Húsvétkor a férfiak mindig ellopják a kulcsokat, mielőtt észbe kapnánk. Sporttá lesz a locsolkodás, úszik a konyha, szoba.
De a szobalányok nem bánják, mert szégyen lenne, ha nem lennének nyakig vizesek. Engem Édesapám egyszer végigkergetett az egész kerten, míg megadtam magam és nevetve mutatta, hogy a vödör üres volt.
Egyszer egyedül voltam húsvéthétfőn Szentkúton. Nagypapa pipázva ült a karosszékben az esti rádió színjátékra várva, amit szeretett. "Babci, hoznál egy pohár vizet" - mondja. Viszem neki kistányéron, ahogy illik, s hát beleönti az egészet az arcomba, mert hát hajadon lány nem maradhat szégyenszemre locsolás nélkül. Máskor születésnapon vagyok egyedül ott, s reggel nincs terítékem az asztalon. "Talán a kis tündérek elrejtették" - mondja Nagymama. Rohanok a kertbe, egyik asztaltól a másikhoz, míg végre az ezüstözö olajfa alatti kerek asztalon ott az ezüst tálca, pici tányérban vaj, méz, jam, virágok között. Majdnem hetven születésnapom közül talán a legkedvesebb születésnapi meglepetésem emléke.
Egyszer rangos vendégség van. Iván bácsi magasnyakú generális uniformisban száll le a kocsiról. Rózsika néni a fiával sétál délután a kertben. Minket meg Zsiga biztat, hogy kiabáljuk Andorkának : Undorka. Haláláig nem bocsátotta meg.
Aztán a filagória. „Házszabályok" a falon:' „Aki idegen szót ejt, 2 fillér bírságot fizet. Rízig: 1 fillér". Zsuzsival nekünk kellett takarítani s előtte az utat felgereblyézni, a kis oltárhoz is, ahol mindig van virág. Pávatollat gyűjtünk eladásra s estére meg van hívva a család műsoros előadásra. Mi négykézláb mászkálunk, közben Zsiga énekli: "Nem akar az ökörcsorda legelni ..." ö a család koronázatlan királya: szép, okos, eleven, elsőszülött névhordozó, míg Pisti a szép szőke fejével mindnyájunk kedvence. Talán azért, mert sokáig ö volt a legkisebb? Tamás már túl messze esett korban? Jancsi később kerül elsőségbe, amikor a bombázások elöl Szentkútra menekül a család, s ö segít a gazdaságban. Etus néni a csendörszobába kerül, Ilonka néniék a nagy hálószobába, mi meg Zsuzsival az alsólakás nagyobbik szobájában álmodozunk esténként, míg a kályha nyitott ajtajából ömlik a meleg fény (U.S.A., Aust. sose került szóba). A kisebbik vendégszoba megmarad Édesapám jövetelére.
Egyszer vacsoránál Nagyapa megkérdezi: "melyikötök mit készített vacsorára?" Egymásra nézünk Zsuzsival? s attól kezdve segítünk a konyhán, s milyen hálás vagyok mai napig is! Ez az a nyár, amikor Nagypapával nagyon közel kerülünk egymás-hoz, amikor megismerem. Talán azért is van, hogy mindig tudtam, hogy ö azért ment el, mert mivel nem akarta elhagyni hazáját, nem akarta feltartani a család menekülését.
Nagypapáról és Nagymamáról külön fejezet kellene. Mire mi emlékszünk, akkorra Nagymama már nem volt a pajkos, eleven, édesapja kedvence valaki, hanem inkább a csendes megértés, imádságos Nagymama, aki úgy Szentkúton mint Pessenbach-ban járta a szeles, havas, vagy forró utat a templomhoz minden reggel, mig megértése melegsége, mindenkit körülfogott. A gyere-kekhez sose közeledett, mindig azok húzódtak csendes melegsége felé. Nagyapa egy bálon kérte meg a kezét, s azt mondta: "ha már ma nem esküdhetünk meg, legalább is holnap ..." mert olyan szerelmes volt. Ez jutott eszembe, amikor Elemér először december-ben kérte meg a kezem, augusztusra tervezve az esküvőt. "Aki szeret, félt" - mondta Nagypapa. "Aki szeret, bízik" - mondta Nagymama. Egyszer Nagypapa, aki nem bánt megfordulni egy szép női boka után, féltékeny lett egy bálban. Este korábban ment haza, mint máskor, gondolva hogy talán rajtakapja a nagyon táncoltató báli gavallért, hogy meglátogatja Nagymamát. S amikor hazaérkezett, ott látta Nagymamát, ahogy a három kicsit fürdeti a gyerekszobában. Úgy elszégyelte magát, hogy hosszú évek teltek el, míg el merte mesélni Nagymamának. Istenhívő volt, ha nem is vallásos a szó szokásos értelmében. Amikor megkértem, hogy írjon az emlékkönyvembe, a női nem legszebb erényének a vallásosságot nevezte. Egy este vacsora után pipázgatva valakiről szó volt, aki nem hitt Istenben. "Mikor meghalt, csak egy darab hús maradt belőle" - mondta. Igazságszeretetére vall, hogy amikor egyszer egy parasztasszony valami tehénügyben kérte a segítségét - "Ha igaz, amit mondtál, nyugodt lehetsz, hogy elintézem az ügyedet" - mondta. Hisz mindig voltak emberek akik hozzá jöttek a bajukkal, mint képviselőhöz, és soha senki sem ment el egy pohár bor és segítség nélkül. Egyszer nagyon izgatottnak láttam. A lengyel Miska (aki később véletlenül Grazban az utcán talált a menekülésben elszakadt feleségére) pénzt hozott neki: "Olyan zsinóros bundát vegyen nekem a Méltóságos Or, mint a magáé, ha megy Pestre". Hogy a pénz nem volt elég, az nem került szóba, de mivel valamilyen alakítás kellett a lengyel bundán - "hát kará-csonyra okvetlen meglegyen ám!" - volt Nagyapa parancsa. Hogy hányszor telefonált az állomásra: megjött-e már a csomag? 24.-én Arnold bácsiékhoz voltunk meghívva ebédre. Még onnan is telefonált az állomásra, míg végre a déli vonat meghozta a bundát. Alig várta, hogy vége legyen az ünnepi ebédnek, s mehessen a csomaggal haza Misához, hogy jól illik-e reá. Nem tudom, melyikük volt boldogabb, ahogy ott ragyogtak.
125
3. Endre László első felesége Fábry Karolina, „Panci” 1962.dac.15.1 Gödöllőn kelt leveléről.
3. Endre László első felesége Fábry Karolina, „Panci” 1962.dac.15.1 Gödöllőn kelt leveléről.